Randolph L. Braham: A népirtás politikája : A holocaust Magyarországon

610 II. ZÓNA: ÉSZAK-ERDÉLY

Gergely Gyula irányította, Franz Abromeith SS-Hauptsturmfuhrer útmutatásai alapján.65 A gettósítás igen gyorsan zajlott: a zsidóknak csupán tíz percet adtak a felkészülésre.

A nagybányai gettóban kb. 3500, a borpatakiban 2000 zsidót helyeztek el.66 Az utóbbiak közül mindössze 200-nak jutott hely az istállóban és a csűrben - a többieknek a szabad ég alatt kellett letelepedniük. A gettó főparancsnoka Várhelyi Tibor volt. A nagybányai gettóban élő zsidókat is ugyanolyan kínzásoknak és vizsgálati módszereknek vetették alá, mint a többi gettó lakóit. Ezekben Nagy és Várhelyi vezetése alatt részt vett Balogh Kornél és Berentes László, a nagybányai Phönix gyár alkalmazottai, valamint Horacsek, Csisperger Péter, Osváth Zoltán, továbbá Orgoványi József, Vajai Imre és Bertalan István rendőrnyomozók. A vármegyei államigazgatás akkori főnöke Endrődy Barnabás volt, akit a Sztójay-kórmány 1944. április 25-én nevezett ki Szatmár vármegye főispánjának.67 A két gettóban lévő csaknem 6000 zsidót két transzportban, május 31-én és június 5-én szállították el.68

Beszterce. A közel 6000 besztercei és Beszterce-Naszód vármegye más községeiből származó zsidót a Stamboli gazdaságban összpontosították, a várostól 4-5 km-re.69 A gettó lakói közül 2500 volt besztercei.70

A város zsidó lakosságának gettósítását Kuales Norbert polgármester és Debreczeni N. rendőrkapitány irányította. A megye többi községében az összegyűjtést Szmolenszky László alispán és Pászthói Ernő csendőr alezredes irányította. Mind a négyen részt vettek az Endre irányításával április 28-án tartott marosvásárhelyi értekezleten.

A barakkokból és disznóólakból álló gettó minden szempontból rosszul volt felszerelve. Az elégtelen víz- és élelmiszer-ellátás elsősorban az ezzel megbízott Smolka Henrik aljasságának volt köszönhető. A zsidó-üldözésben Órendy Gusztáv, egy besztercei Gestapo-ügynök is együttműködött Smolkával. A gettót a helyi rendőrőrsön kívül 25 nagydeme-teri csendőr is őrizte, akiket Paksy-Kiss rendelt Besztercére.71 1944. május 10-e után a vármegye főispánja Borbély Kálmán volt.72

A csaknem 6000 besztercei zsidót június 2-án és 6-án deportálták.73

Nagyvárad. Ez volt Magyarország legnagyobb gettója - a csak 1944. november végén létesített budapesti gettótól eltekintve. A nagyváradi zsidók kálváriája március 31-én kezdődött. Ekkor sajátította ki Wennholz Gestapo-főnök több SS-orvos kíséretében a zsidó kórházat. Ezután lakáslefoglalások következtek, valamint berendezési tárgyakat koboztak el: ágyneműt, párnákat, ruhadarabokat, bútort és festményeket a berendezkedő németek igényei szerint. Röviddel április 5. után (ez volt a sárga

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bÅ‘v. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az elÅ‘szót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztÅ‘ Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham610.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/