Randolph L. Braham: A népirtás politikája : A holocaust Magyarországon

AZ UTOLSÓ SZAKASZ: AZ V. ÉS A VI. ZÓNA ÉS AUSCHWITZ 737

zonyos utcákban, amelyekben főként zsidók laktak, a létesítendő gel tó helyét. A polgármester egy volt katonai ügyészre, Arvay Lászlóra bízta a gettósítás irányítását. Közreműködött a helyi rendőrség is Apáthy Ircxe rendőrtanácsos tevékeny részvételével. Május 31-én a polgármester arról értesítette az alispánt (10 326/1944), hogy a gettóban 1221 zsidó (375 család) tartózkodik.77

A következő települések virágzó zsidó közösségei pusztultak el a megyében: Balatonfüred, Keszthely, Lenti, Lesencetomaj, Sümeg, Tapolca, Tűrje, Zalabér, Zalalövő és Zalaszentgrót. Deportálásuk előtt a zsidc k-kal különösen kegyetlenül bántak az értékek után kutató nyomozók. Az egyik különösen brutális szadistát, Horvát Bélát a háború Után elfogták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A „kikérdezések" nyomán 30 zsidó orvosi segítségre szorult, mások meghaltak és jóval többen me gőrültek vagy öngyilkosok lettek.78

A deportálás zónák szerinti értékelése. A zsidókat a ül. és a IV. csendőrkerületből július 4-6-án deportálták négy vasúti szerelvénnyel, e^y-egy indult az első két napon és kettő a harmadik napon. A deportálások első napján indultak az első szállítmányok Pécsről és Sárvárról, és kiürítették a szombathelyi és a kaposvári tábort. A második napot a soproni, zalaegerszegi, pápai és paksi táborok kiürítésére fordították. (1082 paksi zsidót csatoltak Pusztaszabolcsnál a kaposvári transzporthoz.79) A második és utolsó szállítmányok Sárvárról és Pécsről július 6-án indultak. Az V. zónából tíz vonattal deportált zsidók összlétszáma 29 806 volt. Közülük 17 261 főt deportáltak a ül. csendőrkerületből, és 12 545-|öt a IV. csendőrkerületből.80 Az V. zónában lebonyolított akció végeztével Ferenczy jelentette, hogy július 6-ig 410 223 zsidót deportáltak Magyarországról 139 vasúti szerelvénnyel.81

A VI. zóna: Budapest és környéke

Az V. zónában élő zsidók koncentrálása és deportálása egyidejűleg folyt a VI. zónában végrehajtott zsidóellenes akciókkal, melyeknek a tervek szerint a Budapestet magába foglaló I. körzet zsidóinak likvidálásával (lásd a 13 .1. térképet) kellett volna véget érnie.

A csendőrkerület nagyjából az ország legnagyobb megyéjével, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyével esett egybe, ahol 1938 januárjától volt alispán az elvakultan zsidóellenes Endre László, a magyarországi végleges megoldás egyik fő építőmestere. 1944 áprilisának elejéig ő volt a vármegye alispánja, ekkor nevezték ki a belügyminisztérium államtitkárává. Helyét a megyénél Sági József örökölte, aki Mérey László főispánnal teljes

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bÅ‘v. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az elÅ‘szót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztÅ‘ Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham737.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/