A SZÁLASI-ÉRA 901

Röviddel a Lakatos-kormány augusztus 29-i beiktatása után Horthy megkezdte a Magyarország háborúból való „tisztességes" kivezetésére irányuló terveinek végrehajtását. Legfelsőbb Hadúrként a kormány valamennyi tagjának legalábbis látszólagos támogatását élvezve, Horthy úgy döntött, hogy szeptember 8-án fegyverszünetet kér.1 A döntést végül azonban nem hajtották végre, mert Horthy a Hidernek és Veesenmayer-nak tett korábbi fogadalmaival összhangban becsületbeli kötelességének érezte, hogy tájékoztassa a németeket a terveiről. Hogy megkerülje ezt a bizarr álláspontot, Csatay Lajos, Horthy megbízható hadügyminisztere korábban azt javasolta: figyelmeztessék a németeket, hogyha 24 órán belül nem küldenek öt páncéloshadosztályt Magyarország védelmére, a magyaroknak nem marad más választásuk, mint hogy megadják magukat.2 Ez a látszólag ügyes terv kudarcot vallott. A magyarok nagy meglepetésére (akik persze arra számítottak, hogy a németek nem hajlandók vagy nem tudják teljesíteni a kérést), a németeknek sikerült az ultimátumban megszabott határidőn belül Magyarországra küldeni bizonyos erőket. Habár ezek kisebbek voltak, mint a magyarok által kértek, elég nagyok voltak ahhoz, hogy meghiúsítsák a kormányzó szándékait, és polgárháború lehetőségével fenyegessenek. A kormány szerint a németek feltédenül támogatták volna a jobboldali szélsőségesek harcát az egyre nyíltabban megmutatkozó antifasiszta erőkkel szemben - potenciálisan közéjük tartoztak a zsidó munkaszolgálatos-alakulatok is -, melyekről feltételezték, hogy segítséget kapnak az előrenyomuló Vörös Hadseregtől.

Ahogy Horthy szándékai világossá váltak, a politikai-katonai frontvonalak a szélsőséges jobboldaliak (és német támogatóik), valamint a mérsékelt konzervatív erők (és új, baloldali szövetségeseik) között vüágosan kirajzolódtak. Mindkét tábor buzgón hozzálátott a várt végső leszámolás előkészítéséhez.

Horthy tisztában volt a nyilas vezetők mesterkedéseivel, és szeptember 16-án elrendelte letartóztatásukat. Királyi G. ezredes azonban, a Palotánál szolgálatot teljesítő csendőrök parancsnoka, akit az akcióval megbíztak, jelentette, hogy nem lehet letartóztatni őket, mert az SS védelme alatt állnak. Keményt Haller védte; Kovarcz Emil, akit Szálasi három nappal előbb az összes nyüaskeresztes erő főparancsnokává nevezett ki, Budán, a Pasaréti úton tartózkodott egy villában SS-védelem alatt, ahol a nyilas hatalomátvétel átfogó tervén dolgozott; Ney Károlyt és Bolhóy Imrét, a szélsőjobboldali veteránszervezet - A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége - KABSZ - vezetőit pártfogójuk, Ottó Winkelmann, az ss és a német rendőri erők magyarországi főparancsnoka vette oltalmába, aki nyilván hatékonyabbnak és megbízhatóbbnak tartotta őket, mint Ko-varczot; Szálasi, al$it Veesenmayer Kari Pfeffer-Wüdenbruch SS-Ober-

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham901.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/