928 A SZÁLASI-ÉRA

(b) gyermekek, idős korúak, terhes nők, betegek és mások, akik nem tudtak gyalogolni vagy nem szállíthatók;

(c) a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló gyerekek;

(d) keresztény zsidók, akiket külön épületekben kellett elhelyezni a keresztekkel megjelölt gettóban.

4.ilMentességi bizonyítványokkal rendelkező zsidók. Ezek három kategóriába tartoztak:

(a) Horthy által kiadott, a belügyminisztérium által felülbírált és elfogadott mentességi bizonyítvánnyal rendelkező zsidók;

(b) azok a zsidók, akiknek mentességi bizonyítványa a korábbi belügyminisztertől származik, de a jelenlegi belügyminiszter jóváhagyását bírja;

(c) néhány magas kitüntetéssel rendelkező vagy hadirokkant zsidó, akit a belügyminisztérium méltónak tartott a különleges elbánásra.

Ezeket a zsidókat továbbra is sok korlátozó jellegű faji törvény sújtotta.

5. Egyházi személyek. Ez a pont zsidó származású papokra és apácákra vonatkozott, akiket különleges épületekben kellett elhelyezni és végül külföldre telepíteni.

6. Idegen állampolgárságú zsidók. Ezektől a zsidóktól, valamint az érvényes kiutazási engedéllyel rendelkező magyar állampolgárságú zsidóktól, akik november 17-ig regisztráltatták az údevelüket a KEOKH hatóságainál, elvárták, hogy 1944. december 1-jéig elhagyják az országot.74

Grell november 20-án továbbította a memorandumot a német külügyminisztériumnak, kísérőlevelében hangsúlyozva, hogy a dokumentumot elsősorban külföldi használatra szánták.75

Szálasi rendelete kétségkívül azt a célt szolgálta, hogy ellensúlyozza a semleges államok tiltakozó jegyzékeit; igyekezett megteremteni a politikai kereteket a Budapesten maradt zsidók ellen tervezett vagy már beindított olyan akciókhoz, mint például a kivándorlásra váró „védett zsidók" átköltöztetése a Szent István park környéki „nemzetközi gettóba".

A kormánynak a „védett" zsidókra vonatkozó döntését Ferenczy november 7-én közölte hivatalosan a Zsidó Tanáccsal. Hangsúlyozta, hogy az érvényes külföldi menlevéllel rendelkező zsidókat, akik november 15-ig nem költöznek át a védett épületekbe, letartóztatják, és munkatáborba viszik. A semleges államok, a Vatikán és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőit Kemény Gábor egy november 10-i tanácskozáson tájékoztatta er

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bőv. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az előszót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham928.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/