Randolph L. Braham: A népirtás politikája : A holocaust Magyarországon

998 A MAGYAR ZSIDÓK HELYZETE KÜLFÖLDÖN

ni kénytelen külföldi zsidó politikai menekültekből és más menekültekből kerülnek ki.21

A kivándorlásokkal kapcsolatos új román irányvonal nemcsak azért gerjesztette haragra a németeket, mert hátráltatta a végleges megoldás programját, hanem azért is, mert ellentétes volt arabbarát politikájukkal. Emellett nyugtalanította a németeket a románoknak a bel- és külföldi zsidók iránt tanúsított, viszonylag elnéző bánásmódja is, amit a magyarok ürügyként hoztak fel a deportálások július eleji leállítására. A német külügyminisztérium berlini és budapesti tisztviselői, akiket aggodalommal töltött el, hogy a román álláspont a zsidókérdésben megváltozott, júniusban és júliusban élénk kampányt folytattak, hogy javítsanak a helyzeten. 22 Lázas diplomáciai manővereiket tükrözték Andreas Schmidt Vottisgrup-pen-vo.zetőnek és társainak a romló romániai helyzetről és különösen Mi-hai Antonescu működéséről Berlinbe küldött jelentései is.23

Június 30-án, Veesenmayer ismédődő beszámolói nyomán, von Thadden érintkezésbe lépett Killingerrel, és kérte annak az állítólag a kolozsvári román főkonzulátusról származó hírnek a megerősítését, miszerint a határon átszökött magyar zsidókkal Romániában politikai menekültként bánnak, és lehetővé teszik továbbutazásukat Palesztinába.24 A hírt Killinger július 14-én megerősítette.25 Előző nap Wagner Killinger-nél is és Heinrich Müller SS-Gruppenfuhrernél, a Gestapo főnökénél is panaszt tett amiatt, hogy a román kormány tédenül nézi magyar zsidók kivándorlását Palesztinába.26 Július 26-án Killinger kénytelen volt megerősíteni, hogy Antonescu marsall valóban kienged zsidókat Romániából, hogy a magyar zsidóknak szabad mozgásuk van az országban, és hogy a zsidók iránti türelem általában véve nő.27 Augusztus 8-án Wagner azzal a javaslattal fordult Ribbentrophoz, hogy Killingeren keresztül kérjék fel a marsallt a Romániában érvényben lévő zsidóellenes törvények maradéktalan alkalmazására.28 Ehhez Wagner augusztus 14-én meg is kapta Ribbentrop hozzájárulását29, ám ekkor Románia már fél lábbal kívül volt a háborún.

Az Antonescu-kormánynak az átállás előtti néhány hónapban zsidóügyekben elfoglalt álláspontját összegzi az a nyüatkozat, amelyet Grigore Gafencu és Vespasian V. Pella juttatott el a genfi Román Bizottsághoz.30 A szigorúan titkos nyilatkozat szerint:

- a román kormány maximális jóindulatot tanúsított a Magyarországról elmenekült zsidók iránt, és az év folyamán közülük 2500 fÅ‘ számára lehetÅ‘vé tette az ország elhagyását;

- több ízben erélyesen felemelte szavát a magyar kormánynál a magyarországi és észak-erdélyi román nemzetiségű zsidók érdekében,

A fenti szöveg egy egyoldalas részlet az alábbi műből:

Braham, Randolph L. : A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon - 2. bÅ‘v. és átd. kiad. - Budapest : Belvárosi Kvk., 1997. - ill. megjelent "A magyar holocaust" címmel is. - Ford. Zala Tamás et al. - Az elÅ‘szót Berend T. Iván írta.   Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor-Troján Anna: Randolph Braham Holocaust monográfiájához készült adatbázis. (Szociológiai adatbázisok No. 3., sorozatszerkesztÅ‘ Nagy Péter Tibor, WJLF-CEU, Budapest, 2013).

A htm file nevében látható 1-4 jegyű arab szám azt mutatja, hogy e szövegdarab hányadik oldalon van. Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

A htm file OCR-rel készült, s nem korrektúráztuk. Nevek és számok ellenőrzéséhez javasoljuk az alábbi pdf file megtekintését! Az előző és következő oldal megtekintéséhez csak ezt a számot kell módosítania!

 

 

 

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/oldalankent1/Braham998.pdf

Az egész kötetet lásd:

https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/