
CÍMLAP
Falk Zsigmond
A hol az Ország-Világ készül
BEVEZETŐ
A Pesti Könyvnyomda-Részvénytársaság nagyarányú műhelyeibe, Magyarország
egyik legnagyobb nyomdájába vezetjük el t. olvasóinkat, hol a sok
mindenféle és nagy munkák között az Ország-Világ számai is készülnek immár
10 év óta.
A Pesti könyvnyomda-részvénytársaság alapitása nem egyszerű üzleti
vállalkozás volt. Az alapitás ideje azon korszakba esik, midőn a kiegyezés
után első dolguknak tartották egyes lelkes hazafiak, hogy a magyar ipart
minden áron föllenditsék, erősen érezvén, hogy egy életerős ipar nélkül nem
foglalhatjuk el az európai kulturállamok között a minket megillető helyet.
...
Bámulatos az a tetterő, az a lankadatlan tevékenység, a melyet lovag Falk
Zsigmond a nyomda-alapitás óta, immár 35 év alatt kifejtett; egyike
azoknak, ki társadalmi téren a legkapottabb, legelfoglaltabb, vezérszerepet
játszó egyéniség volt, sőt az ma is, és ezen reáháruló terhes és
felelősséggel járó sokféle tisztséget mind el tudta látni a legnagyobb
rigorozitással, a mellett, hogy mint nyomdai vezérigazgató, jelenleg
elnök-igazgató, oly fenomenális gyorsasággal fejlesztette a gondjaira
bizott intézetet, hogy az csakhamar alig remélt magaslatot ért el. De
nem is nyugodott reggeltől estig; példányképe volt mindig a szorgalomnak,
kitartásnak, az óvatos körültekintésnek, és bár részben maga-nevelte,
kipróbált szakerők segédkeztek mellette mindenkor az üzlet különféle
ágainak vezetésében: nem volt és nincs ma sem az a legaprólékosabb
részecskéje is az üzem-menetnek, a mely az ő figyelmét kikerülné, és
százszorosan kipróbált tapasztalataival, tudásával mindig helyén van, a
midőn az ő kormányzói beavatkozására van szükség.
Igy emelkedett gyors tempóban és maradt mindig az elsők között a Pesti
könyvnyomda-részvénytársaság, a melyet az Ország-Világ is büszkén vall
nyomdájának. Azt hisszük tehát, nem lesz érdektelen t. olvasóink előtt, ha
ezen bevezetés után bemutatjuk hazánk e hatalmas nyomdai műiparvállalatát
irásban és képben.