Előszó

Időutazás... görbe tükör egy sokak emlékeiben még ma is elevenen élő sötét (a mainál sötétebb) korszak előtt... felejthetetlen interjúk és beszélgetőpartnerek... poénos történetek. Ha csak ez a néhány szó állna a rendelkezésemre, akkor így foglalnám össze a Megy a magnó... egy rádiós emlékei című könyv tartalmát. Szerencsére még lehet folytatni a sort, mivel ennél jóval többről van szó.

Fiatal újságíróként betekinthettem a romániai magyar rádiózás kezdeteibe, egy olyan korszakba, amikor még csak kazettás magnóra vették fel az interjúkat a riporterek, a hangszalagokat pedig ollóval darabolták fel, majd ragasztószalaggal illesztették össze.

Hol van ez már? A mai modern digitális hangfelvevők, az USB-eszközök, a mindentudó számítógépek és a már-már agyonbonyolított vágóprogramok világában majdhogynem őskori mesének tűnik az egész, pedig csak néhány évtized telt el azóta. Ma már jóval egyszerűbb a nyersfelvétel vágása, szerkesztése és finomítása, a végtermék pedig sokkal "tisztábban" jut el a hallgatókhoz.

De nemcsak a technológia változott... Sokan azt bizonygatják, hogy ma már nem létezik a szó szoros értelmében vett cenzúra, ami annak idején igenis megkeserítette a rádiósok mindennapjait. A felsőbb vezetés interjúkat, riportokat tiltott le adásba kerülés előtt, vagy az oda nem illőnek vélt részeket egyszerűen "kitakaríttatta". Aztán eljött az 1985-ös esztendő, amikor már nem volt mit és honnan kitakarítani, mivel az összes területi stúdiót megszüntették, a Marosvásárhelyi Rádiót is beleértve. A döntésről mit sem sejtő hallgatók pedig hiába vitték javítóműhelybe a készülékeiket - arra gondolva, hogy "csak" a rádiójuk romlott el -, az ismerős hangok egy jó darabig nem szólaltak meg.

2013-ban ez már történelem, mint ahogy az 1989-es újraindulás is... Azóta 24 esztendő telt el. A ma már nyugdíjas rádiós, Csifó János arra vállalkozott, hogy egy könyvben emlékezik vissza a rádiónál töltött évekre, úgy hogy ő sem marad árnyékban. A sorok között tallózva az olvasók (egykori és mai rádióhallgatók) olyan személyiségekkel találkozhatnak újra, akik sajnos már nincsenek az élők sorában, de a velük készült interjúk felejthetetlenné váltak. Mindemellett történetek elevenednek fel egyszerű, hétköznapi emberekről, akik számára a nagybetűs Rádió volt az egyedüli hírforrás anyanyelven.

Az emlékkönyv lapjai őrzik a mikrofonvégre kapott jeles személyiségek képmását és kézírását, a szerző által már korábban említett CD-mellékletben pedig "újra a hallgatókhoz szólnak" az egykori riportalanyok.

Még lehetne fokozni, azonban lassan ideje utat engedni annak a sajátos humornak, gondolatfűzésnek, amely Csifó János könyvét jellemzi. Induljon hát a Magnó, és szívből köszönöm, hogy én is részese lehettem a vándorút egyik állomásának.

Farkas-Ráduly Melánia