Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

R. Várkonyi Ágnes

A tűzvész tanúi

TARTALOM, ELŐSZÓ


Tartalom


Az olvasóhoz
Történészek a történelemről
Tudomány és polgárosodás
Változatok a liberalizmusra
"Emlékezzünk meg a szegényekről"
"Rólad szól a mese"
A táj mint világkép
A tanulékonyság képessége
Comenius éjszakái
A tűzvész tanúi
Erdély és az európai hatalmi egyensúly
Rákóczi karácsonyi elmélkedése
Duna-táji labirintusok
Ahonnan eltávozik a gazda
Zrínyi és a tenger


Előszó

Ezek az írások az utóbbi évek kísérletei és próbálkozásai. Témájuk és műfajuk miatt kívánkoztak közös kötetbe.

A téma hatalmas, szinte végtelen. Régi évszázadok és a velünk történő mindennapok, a múlt és a jelen: egymásba játszó változékonyságukban. Ahogy megélt pillanatainkat feltartóztathatatlanul alakítják történelemmé a holnapok, és előrejutva az irdatlan időben egyre újabb, eddig nem is álmodott arcait fordítja felénk a múlt. Röviden: az írások közös témája a történelem, ahogy történt, ahogy átélték az emberek, s ahogy rekonstruálták az egyes korszakok, s ahogy felfedezzük eltagadott szereplőjét, a természetet.

Műfajuk az esszé, a válságok, átalakulások korának, a kora újkori Európának szülötte. Montaigne felfogásában kísérlet - Baconéban próbálkozás. Kísérlet: megfogalmazni a gondolat születését, elkapni a pillanatot, amikor a személyes élmény átlendül az elvont szférákba és addig alig sejtett felismeréseket ragyogtat fel a fecsegés. Próbálkozás: "keresni az igazságot, vagyis szerelmesen megudvarolni." Történettudós művelői szerint az esszé töredék, vázlat a súlyosan dokumentált tanulmányokhoz, a tudományos írásokból kimaradó személyesség, a készülő vagy soha meg nem írható monográfia részlete. Vagyis tényanyagában, gondolataiban szigorúan igényes beszélgetés a kortársakkal, múltbeliekkel és maiakkal, olvasóinkkal és önmagunkkal, párbeszéd a múlt, a jelen és a jövő között. Sőt, ennél is több. Az igazi esszé lényege nyitottságában rejlik, nyitott az olvasó beavatására, nyitott továbbgondolásra, új, eddig nem is sejtett világok megismerésének szellemi kalandjaira.

Mennyiben valósíthatják meg ezek az írások a régi mesterek követelményeit?

Az író nem hiszi, hogy a feltétlen igazság letéteményese lenne, sőt, tudja, hogy könnyen tévedhet. De nem vonulhat ki a történészi életformából, helyesebben korából, mindabból, ami szakadatlan tanulást kíván tőlünk; a részletek alaposabb megfigyelésére, a folyamatok mélyebb megértésére, a nagy egységek élesebb látásának elsajátítására, a felismerések jobb megfogalmazására ösztönöz. Nem vonulhat ki a századunkra jellemző peregrinus létélményéből.

Sokszor van szó írásaimban utazásokról. Generációm egyetemi évei arra az időre estek, amikor a hatalom erőszakkal megszakította a tanulmányok külföldi utakkal való befejezésének évszázados hagyományát, s a nyugati határ menti városokba is csak rendőrségi engedéllyel mehettünk. A korábban gyér, majd az utóbbi évek gyakoribb utazásai nem pótolták ugyan az elmulasztottakat, de a nagyobb rálátás különleges élményeit adták. Azzal a biztos eszmélkedéssel például, hogy Európa történeti és kulturális egység, változatosságában hordja közös lényegét, amit a kora újkor évszázadai igyekeztek átmenteni. S hiába akarták puszta földrajzi térségnek tekinteni, hatalmi érdekszférákká homogenizálni később a militáris nézetek hangoztatói, kisajátítani és feldarabolni a nagy birodalmak; Európát évszázadok és kultúrák fogalmazzák szakadatlanul újra, s hordják magukban az újraszületés képességét a háborúk és katonai diktatúrák történelmi tűzvészeiből.

Ajánlom ezeket az írásokat Tacitusnak, aki meggyőzött, hogy számíthatunk az utókor megértésére, ajánlom Babitsnak, aki szakadatlanul figyelmeztet, hogy Magyarország története nem eshet ki a közös európai emlékezetből. És ajánlom általában mindenkinek, akik tanítottak és ösztönöztek a történeti látás izgalmas örömeire. Élőknek és holtaknak, néhány hazai és határainkon túli barátomnak.

Budapest, 1995. július