---

Tartalom

RIPORT ÉS FOTOGRAFIA
AKIK AZ UTCÁN ÉLNEK
POLITIKA AZ UTCÁN
A SZERELMES BUDAPEST
SPORT ÉS JÁTÉK
A MI RENDŐREINK
KATONÁÉK
NYOMOR ÉS BŰN
PESTI VIDÁMSÁGOK

---

Bevezetés

Ez a kisérlet, ugy tudom, a legelső riportkönyv, amely Budapestről beszél és szeretném, ha most nyomban külön is hangsulyozhatnám ennek a bevezető mondatnak majdnem mindegyik szavát.

Hangsulyozni szeretném pedig azért, mert minden szó egy-egy magyarázat és mentség, amely a teljes megértést közvetiti olvasóim és csekélységem között. És nem tudom, min kezdjem a kimagyarázkodást. Talán azon, amit a legfontosabbnak tartok, tudniillik, hogy ez a könyv: riportkönyv. Nem tudományos allürökkel fellépő dolgozat, de nem is száraz statisztika. Az ujságirónak és az amatőrnek szemével nézem ezt a hatalmas, fiatal várost s boldog vagyok, ha akár valami szépségét, akár valami fogyatkozását meglátom, de azért anélkül, hogy a pulzusán rajta tartanám a kezemet s a diagnosztikáló orvos vértfagyasztó komolyságával figyelném. Annak, amit látok, nem keresem itt a biológiai, szociológiai, és etikai magyarázatait, hanem beérem vele, hogy a látottakat egyszerüen megrögzitsem, szóval és képpel s aminthogy a kép, a fotografáló masina objektiv szeme egyetlen mozzanatot, folyamatok, okok és okozatok helyett egyetlen pillanatnyi valóságot örökit meg, ugy igyekeztem én is, hogy ujságiró-szemem ridegen objektiv maradjon, magát a jellemző mozzanatot kapja ki, minden egyebeknek: okfejtéseknek, magyarázatoknak mellőzésével. Tünő és nem is ritka képeket vonultatok fel itt, olyanokat, amelyek nap-nap után ismétlődnek Budapesten s szorosan hozzátartoznak az életéhez. Nem fölületesen, de azért mégis az ujságiró, a riporter látásával igyekeztem beszámolni erről a mi városunkról és még egyszer hangsulyozom: tudtommal ez a legelső ilyen munka.

S erre talán már inkább lehetek joggal büszke, mint magára a munkámra, Büszke lehetek rá, mint minden teljesitett kötelességre. Mert az ujságirónak és különösen a riporternek, kötelessége, hogy első legyen. Ha mások megelőztek volna ezzel az ötlettel, bizonyára nem szegődtem volna a nyomukba, igy azonban, éppen az elsőségem tudatában, mentve látom magamat azért is, hogy a könyvem nem teljes, és nem minden fogyatékosság nélkül való. Mert az elsőség illuziója borzasztóan izgatja, hajtja, tüzeli az ujságirót. A megirásában nem a legtökéletesebb az, amit holnap az olvasó kezére ad. Tacitusi komolyság és irói tökély helyett inkább hevenyészve dolgozik. Az elsőség a fő. Meg a gyorsaság. Meg az információ teljessége. Meg az, hogy képet nyujtson a tárgyáról, ahelyett, hogy akár a pszikológusnak, akár a szociológusnak boncoló késével aprózná és elemezné. Az ujságirónak meglátónak kell lennie, észrevevőnek és kérdezőnek. Magyarázatokat adni: mások dolga, kötelessége és - kenyere. Eszembe jut Dumas Fils, aki, mikor szemére hányták, hogy a társadalmi problémáit csak fölveti, de meg nem oldja, ezt felelte:

- Én kérdezek csupán, de felelni a társadalom dolga.

Végül pedig ki akarom emelni a bevezető mondatomnak még egy szavát: azt, hogy ez a könyv kisérlet csupán. Annak tekintem magam is. Az ujságirónak kisérletezése a maga erejével, meg azzal, hogy a téma, amelyet talált és amely izgatja, mennyire érdekli a közönséget? Kiván-e ez az ország a fővárosáról, kiván-e Budapest önmagáról hallani? Nem riad-e meg, kacér vénasszony módjára, ha igazmondó tükörben megpillantja a tulajdon képét? Erre a kérdésre választ hozni, erre van hivatva a kisérletem, amelyet esetleg követhet másik, már nem kisérlet, hanem teljes komolysággal készülő, kimeritő munka, felölelvén sok mindent, ami ezekről a lapokról kimaradt, nehogy tulságosan megnehezedjék a próbaiszák.

Hiszen mennyi mindenről kellene még szólni, ha nem kötne tulságosan a szűkre szabott hely! Igy csak, példának okáért, a politikáról szóló fejezetünket emlitjük. Hány karakterisztikus alakról, mennyi jellegzetes dologról kellett hallgatnunk, ha nem akarjuk (és ez lett volna az egész ország közdolgainak hűséges tükörképe) hogy a politika elnyeljen, felfaljon mindent, amiről beszélni kell, - leirni és bemutatni. Igy szinte kénytelen voltam vele, hogy a sok-sok mondanivalómat egy nagy szerencsekerékbe öntsem, megpörgessem a kereket, aztán két kis árvagyerekkel huzassam ki, találomra, miről irjak, mit illusztráljak meg fényképekkel, mit szoritsak bele a kötetbe.

Hanem talán a jóakarat megbocsáttatja a könyv minden fogyatkozását. Kettős jóakarat. Az, amelylyel a közönség a kezébe veszi a Budapestről szóló könyvet s az a másik, amelylyel én a művecskén dolgoztam. És ezért a másodikért talán megérdemlem némileg az elsőt...

No, de tessék besétálni: kezdődik az előadás!

---