VILÁGVÁROSI REGÉNYEK





GYILKOSSÁG
A YOUKON MELLETT




IRTA
FORRÓ PÁL




FEJEZETEK
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII.



A VILÁGVÁROSI REGÉNYEK KIADÓVÁLLALATA

 


A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

 

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2016
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5557-81-1 (online)
MEK-15330






I.

Jack Huston a felesége válla felett a tükörbe nézett és egy kissé elrestelte magát. Úgy érezte, hogy az apró, édes kis jószág mellett, aki most az ölébe kuporodott, ő tulajdonképen esetlen öreg medve, akit nem is lehet szeretni. Lilian, úgy látszik, megérezte, hogy milyen gondolatok járnak férje fejében, mert meghúzta uracskája fülét és azt mondta:

- Már megint a tükörbe nézel?

- Ne haragudj Lilian! Gondolj arra, hogy volt életemben tíz esztendő, amikor egyáltalán nem láttam tükröt. Tudod, a Youkon mellett...

- Most sem kellene folyton oda pislognod. Hiúbb vagy, mint egy asszony.

- Ellenkezőleg. Gyáva vagyok. Félek, hogy nem illek hozzád, Lilian. Te galamb vagy, én pedig bölény. Sokszor nem is tudom megérteni, miért szeretsz és hogyan tudtad elhatározni, hogy a feleségem légy. Én negyven éves vagyok, te huszonegy.

- A fél kezedben több erő van még ma is, mint sok fiatal sihederében...

Jack elégedetten mosolygott.

- Hát az igaz. De az erő nem minden. A modorom, mint egy medvéé, nem vagyok olyan finom gavallér, mint a városi urak, akik között nevelkedtél.

- De szíved van Jack, becsületes vagy, gyengéd a lelked. Nem cserélnélek ki senkivel.

Jack csendesen bólintott.

- Bizony én nagyon messziről jöttem. Ha az ember tíz esztendeig él gyilkosok és kalandorok között az Isten háta mögött, úgy, hogy egyik kezét folyton a revolverén tartja, akkor nem nagyon ért a hízelgő, lágy beszédhez...

- És mondd, asszony sohasem járt köztetek?

Jack arca elborult.

- Azok nem voltak asszonyok...

- De csak beszélj róluk!

- Időnkint elvetődött hozzánk mindenféle ember. Az ördög tudja, honnan bukkannak ki efféle alakok a sziklák mögül, mikor egy heti járásnyira sincs a közelben lakott hely. De csak jönnek, mint a rossz szellemek, rongyosak, félelmes zsiványpofával köszönnek, körülszaglásznak és azt mondják: "Jól megy a munka, fiúk! Tele vagytok már arannyal!" Fene tudja, honnan érzik meg az arany szagát. Aztán csak hunyorognak és dörzsölik a kezüket: "Egy kis szórakozás is elkelne már itt!" Mi persze nem szerettük az efféle látogatásokat. Nem lehet tudni, nem kémkedni jött-e valamelyik banda megbízásából. Hát csak kiebrudaltuk őket hamarosan.

- De néhány hét múlva hatalmas teherautók tüntek fel az úton. És ki ül az első kocsin? A mi titokzatos látogatónk. Éppen olyan mocskos és borotválatlan volt, mint mikor először bukkant fel gyalogoson. Jimmy pillantotta meg először és elkáromkodta magát. Valamennyien a puskákhoz, meg revolverhez nyúltunk. Azután lóra pattantunk és vártuk a támadást. De a kocsiról fehér zászlót lobogtattak és csak látjuk, hogy az autók megállnak és akik rajtuk vannak, mind nyújtogatják ég felé a kezüket, annak jeléül, hogy békés szándékúak. Erre azután oda nyargaltunk. Hát, kérlek, majdnem leszédültünk a lovakról, mikor az autókhoz értünk. Képzeld, mindössze három férfi volt azokon, a többi csupa asszony. És rengeteg csomag, kosár, sátorponyva.

- Szóhoz sem jutottunk a meglepetéstől, már leugrott a szakállas zsivány és vigyorgott.

- No emberek, eleget éltetek barom módjára, jogotok van már egy kis gyönyörűséghez is!

- És azzal már szedik is le a csomagokat az autókról, az asszonynép meg ugrál lefelé a kocsiról nagy sikongás közepette. Én még soha olyan rút némbereket nem láttam. Iszonyúak voltak. Mintha csak valamelyik boszorkányéjszakáról jöttek volna egyenesen. Az arcuk utálatosan kimázolva, a testükön rikító rongyok. A legutolsó matrózkocsmákban látni ilyen züllött, emberi formájukból kivetkőzött asszonynépet.

- Borzasztó! - szörnyűlködött Lilian.

Jack zavartan vakargatta a haját.

- Igen... förtelmes! De tudod, mikor az ember már évekig nem látott nőt, hát a boszorkány is tündérkirálykisasszonnyá szépül a szemében. Talán csak egyedül én őriztem meg a józanságomat. A többiek, mint a kiéhezett fenevadak rohanták meg őket. Közben Burton - így hívták a gonosz pofájú idegent, - embereivel már fel is állította a sátrakat és egyszerre csak kezdik kirakni a magukkal hozott portékákat. Soha ezeknél körmönfontabb zsiványokat nem szült még a világ. Egymás után huzogatták ki a finomabbnál finomabb pálinkás üvegeket, a borokat, inyenc falatokat, hordószámra a sört. Nekünk a fogunk vacogott a gyönyörűségtől. Már nem is emlékeztünk arra az időre, mikor utoljára csiklandozta torkunkat ilyen isteni nedü. Úgy vetettük rá magunkat a nem remélt kincsre, mint a szomjúságtól haldoklók a patakra. Azok meg adták boldogan, de micsoda áron! Ilyen szemérmetlen rablókat nem okádott még ki a pusztaság. Mámorba és tivornyába fullasztották a mi kis telepünket. A fiúk részegen kaparták elő rejtekhelyükről az aranyat, hogy italra és csókra váltsák. Burton remek módszerrel dolgozott. Más haramiák fegyverrel támadnak és a bőrüket kockáztatják. Az ő módszere sokkal biztosabb és kockázatmentesebb volt. Teherautóival és irtózatos némbereivel végigjárta az aranyásók telepeit és ott, ahol úgy sejtette, hogy már együtt van egy kis pénz, egyszerűen lerakodott. Kitünő emberismerő volt. Tudta, hogy az esztendőkön át tartó kemény munkában megkérgesedett és eldurvult férfiak mennyire éhesek nőre és italra. Ezzel a két dologgal úgy ki lehet csalogatni belőlük a pénzt, mint száraz kukoricarázással óljából a baromfit... Én kétségbe voltam esve. Őrjöngtem. De amikor revolvert fogtam Burtonra és tovább akartam kergetni, a fiúk, akik már mind meg voltak vadulva az italtól, lefogtak és megfenyegettek, hogy felkötnek az első fára, ha nem hagyom békében Burtont...

- Még arra számítottam, hogy majd ha Burton kicsalta minden pénzünket, a végén talán mégis kijózanodnak a fiúk és egyesült erővel szépen visszavesszük aranyainkat. De Burtonnak nagy gyakorlata volt. Számított ő már erre is. Valahányszor már együtt volt nála egy nagyobb összeg, átadta valamelyik emberének és elküldte a teherautón a városba.

- És te? - kérdezte aggódva Lilian. - Te nem ittál? Neked nem volt szeretőd?

- Én okosabb voltam, mint a többiek! - mormogta Jack. - Hála az Égnek, hazahoztam a pénzemet. Hiszen enélkül ma nem lehetnénk együtt ilyen boldogan...

Végigsimította a homlokát és csendesen hozzátette:

- Hagyjuk ezt Lilian! Rossz álom, nem jó felidézni!

Lilian nyugtalanul nézett férjére. Már régen sejtette, hogy Jack életében van valami rejtélyes pont, amelyről nem akar nyilatkozni, amely azonban titokban rágódik a lelkén.

De okos asszony volt, aki nem erőltette a dolgot.



II.

Mikor Jack Huston másnap reggel a városba ment, az egyik utca sarkán vállára ütött valaki:

- Halló, öreg fiú, no csakhogy megtaláltalak!

Jack meglepetten nézett az ölestermetü óriásra.

- Harry! - mondotta álmélkodva - hogyan kerültél ide Friscóba?

Harry körülnézett, azután halkan mormogta:

- Menekültem!

- A fenét! - káromkodta el magát Jack. - Loptál? Lincseltél? Golyót röpítettél valakibe? Sohasem bírtál a véreddel!

Harry gúnyosan mosolygott.

- Csak semmi nagyképűség és leckéztetés, Jack... Sokkal jobb lenne, ha te erőltetnéd meg jobban az emlékezőtehetségedet! Mert alighanem szükség lesz rá.

- Mire emlékezzem?

- Nagyon furcsa dolgokra... Az utolsó hetekre, melyeket a Youkon mellett töltöttünk!

Jack elképedve nézett Harryra. Ez azonban, úgy látszik, nem akart tovább beszélni.

- Gyere egy bárba - mondotta - igyunk egy korsó sört!

Mikor a bár hátsó szegletében egy asztal mellé telepedtek, Harry arca elsötétült és egészen közel hajolt Jackhez.

- Engem a rendőrség üldöz! - mormogta.

- Miért?

- Hát... amiatt!

Jack elsápadt.

- Lehetetlen! - dadogta.

- De igen. Megtudták. Valamelyik istentelen elfecseghette. A nyomomban vannak... Átkozott dolog, hiszen én voltaképen ártatlan vagyok. Már beszéltem Freddel és Charlessel. Ők sem vállalják. Hát, úgy látszik, hogy akkor...

Nem fejezte be a mondatot. Jack homlokát verejtékcseppek verték ki.

- Igen - folytatta kiméletlenül Harry - a fiúk azt mondják, hogy le ölted meg Burtont!

- Hazugság! - kiáltotta magánkívül Jack.

Harry vállat vont.

- Lehet. Én nem állítom, de annyi bizonyos, hogy sem én, sem Fred, sem Charles nem tettük, a többiek pedig akkor, az utolsó napon már nem is voltak a telepen. Csak mi négyen. Akkor történt, hogy az a pokolfajzat, az a dög Burton elvitte az utolsó garasunkat is. Az aranyat, amelyet esztendők baromi munkájával mostunk ki a folyóból és kapartunk ki a kövekből. Mi mind eszméletlenül feküdtünk a pálinkától, te azonban még józan voltál... Te nyargaltál utána...

- Nem utána mentem!

Harry durván röhögött.

- Talán a nő után nyargaltál? Azt hiszed, nem tudtuk valamennyien, hogy mért nem nyúltál te is a lányokhoz? Mert neked csak a Patsy tetszett. Burton szeretője. Szerencsére a zsivány egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Ámbár, ha így utólag gondolkozom a dolgon, még sincsen éppen kizárva, hogy néha sikerült néhány percre magatokra maradnotok. Hej, de buta nagy szerelem volt az. Úgy kopogott a szemed, mikor ránéztél, hogy mi csak dőltünk a nevetéstől. Sóhajtoztál és epekedtél, a lány pedig ugratott. Látta, hogy majdnem meghalsz utána és kacsingatott rád. No, most már megmondhatod. Sok pénzt adtál neki?

- Ne beszéljünk erről!

- Ejnye, de szemérmes lettél. Jobb lett volna, ha akkor nem veszted el az eszedet. Bár inkább ittál és szeretkeztél volna te is velünk. Legfeljebb a pénzedet vesztetted volna el. De így...

Jack remegett az izgalomtól.

- Elég volt, vagy istenemre, torkodra forrasztom a szót. Remélem, még nem felejtetted el az ökleimet, Harry?

- Kár hetvenkedni, Jack. Csak ne finomkodj és ne játszad az urat. És főleg ne feledd, hogy nem vagyunk hajlandók kedvedért vásárra vinni a bőrünket.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Jól tudod, Jack. Az ohiói rendőrség kinyomozta a három év előtti gyilkosságot és lépésről-lépésre felderítették, hogy Burton hol járt, mit csinált? Kihallgatták a véle volt cinkosait és a lányokat, azoknak a vallomásából kiderült az egész. Hogy pálinkát adott el nekünk és elvitte a pénzünket. Ebből azután a kopók nagy bölcsen kitalálták, hogy bosszúból öltük meg és raboltuk ki Burtont, mert vissza akartuk szerezni a pénzünket! Elmondták, hogy mikor már hazafelé tartottak és felrakodtak a teherautókra észrevették, hogy Patsy eltünt. Burton irtózatos dühös lett, mert már régen gyanította, hogy a lány kikezdett valamelyikünkkel. Egyedül visszafordult, hogy elhozza Patsyt és többé nem került vissza. Később holtan találták egy sziklafal mellett. Feje szét volt roncsolva, a pénze eltünt... Hát ezért akarnak most bennünket villamosszékre ültetni. Ezért bujkálok hónapok óta és kereslek. Figyelmeztetni akarlak: nagy baj van!

Jack halálsápadt volt.

- Én nem öltem meg Burtont! - dadogta. - Védekeztem. Önvédelem volt!

- No látod, - csapott le Harry - hát bevallod végre. Mégis te voltál!

- Hallgass rám, Harry. Akkor, azon a reggelen, mikor a zsiványok felszedték a sátrakat és felrakodtak a teherautókra, én messze elkóboroltam a teleptől. Nem tudtam nézni, hogyan viszik el mindenünket, esztendők munkájának a gyümölcsét. Ti eszméletlenül feküdtetek. Az utolsó éjszakán álomporral keverhették az italt, hogy könnyebben oldhassanak kereket. Jobb volt, hogy tovább álltam, mert olyan elkeseredett voltam, hogy okvetlenül belelőttem volna valakibe néhány golyót... Egy magányos helyen, a vörös szikláknál lefeküdtem. És akkor egyszerre csak ott termett mellettem Patsy. Azt mondta, nem akar élni nélkülem és hozzám szökött. Majdnem hanyattvágódtam meglepetésemben, úgy meg voltam zavarodva, hogy néhány pillanatig azt sem tudtam, fiú vagyok-e, vagy lány? De mire észbe kaphattam volna, már jött felém dühösen Burton. Egyszerre kaptunk a revolverünkhöz, de ő megelőzött. Ő lőtt először. A golyó átlyukasztotta a kalapomat. Csak úgy kerültem el a halálos lövést, hogy ösztönszerűen a földre vágtam magamat. Fekve viszonoztam a lövést és láttam, hogy Burton hanyatt vágódott. Teljesen elvesztettem az eszemet. Akkor már hetek óta nem aludtam, félig őrült voltam, mert nem tudtam megakadályozni Burton fosztogatását és mert ti mind úgy viselkedtetek, mint a barmok. Lovamra kaptam és vágtattam vissza a telephez, segítségül akartalak benneteket hívni. De semmiféle erőlködéssel nem tudtam belétek életet verni. Mikor később visszatértem a sziklához, mert meg akartam tudni, mi történt Patsyval, már sem a lány, sem Burton nem volt ott.

Harry bólintott.

- Burton emberei felszedték mind a kettőt és magukkal vitték.

- De hát hogyan lehetséges mindez? - kiáltotta hevesen Jack. - Hiszen azóta közel három esztendő mult el. Miért nem keresett akkoriban a rendőrség bennünket?

- Burton emberei nem mertek zajt csapni, mert az egész társaságot körözték. Egy sereg csalás, kerítés, meg ehhez hasonló gazság száradt a lelkükön. Féltek, hogy az esetben, ha jelentést tesznek a gyilkosságról, ők is könnyen bajba keveredhetnek. Felelősségre vonják őket a régebbi dolgokért. Azt is tudod, hogy a hatóságok a legszigorúbban tiltják az ilyen itatásra és mulatozásra való csábítással űzött fosztogatást. Nem nagyon volt hát tanácsos zajt ütniük. Különben is gyűlölték Burtont. Talán örültek is, hogy megszabadultak tőle. Több jutott rájuk a zsákmányból...

- Akkor hát... ki az áruló?

Harry mogorván nézett maga elé.

- Hát ez az éppen, amiről beszélni akarok. Egyetlen embernek állt csak érdekében, hogy bosszút álljon rajiunk. Valakinek, aki sohasem felejthette el a Youkon melletti napokat.

- Ki az?

- No csak ne tettesd magad. Ne játszd az ártatlant, Jack...

- Ne ingerelj, Harry. Látod, hogy tűkön ülök.

- Látom. Még mindig a régi heves legény vagy. De hát erről a dologról nyugodtabban kell beszélgetnünk. Hol leszel ma este?

- Otthon...

- Nem jó hely. Valaki meg akar látogatni, akit nem ajánlatos a lakásodon fogadni.

- Ki az?

- Majd meglátod. Nem ismersz Friskóban egy csendes kis kocsmát, amelynek külön szobájában találkozhatnánk? Az életedről van szó, Jack!

Jack kétségbe volt esve.

- Átkozott kutyák! Nem értem, mit akartok tőlem?

- Mi? Semmit. De a rendőrség annál többet. És ha nem akarod, hogy esetleg már holnap reggel rendőrlegények cipeljenek ki az ágyadból, úgy nagyon ajánlom: sietve mondd meg, hol akarsz ma este találkozni?

- Fenyegetsz? - kérdezte Jack a dühtől remegve.

Harry vállat vont.

- Miattam elvihet az ördög. A legjobb barátod vagyok, Jack. Igaz, hogy fukar kutya vagy, mert miattad ugyan éhen dögölhetnének régi cimboráid. Te szépen magadhoz vetted az aranyakat és meglógtál tőlünk...

- Mit tehetek arról, hogy ti eldorbézoltátok a pénzeteket. Összetett kézzel rimánkodtam, hogy ne dűljetek be Burtonnak.

- Hagyjuk ezt, Jack. Nem erről van szó. E pillanatban az a helyzet, hogy veszélyben forog az életed, rendőrök köröznek a régi gyilkosságért és ebből a bajból egyedül én tudlak megmenteni. Holnap este hálálkodva fogsz a nyakamba borulni, ha megtudod, hogy mit tettem érted...

- Borzasztó! - nyögte Jack.

Harry megvetően nézte végig.

- Mit nyöszörögsz? Ugy látszik, a házasságodban nagyon elpuhultál. Azelőtt nem voltál ennyire ijedős természetű. Szóval miben maradunk? Hol találkozunk holnap este tíz órakor?

- Légy a kínai negyedben. Fu-Csang kocsmájában.

- Rendben van, öreg fiú. Azt hiszem, nagy szemeket fogsz mereszteni. De nem leszel kellemetlenül meglepetve. Ellenkezőleg... hehe... no, majd meglátod!

Harry sietve távozott a bárból és magára hagyta a megrőkönyödött, lelke mélyéig felindult Jacket.



III.

Jack nehéz szívvel indult el hazulról. Rossz sejtések gyötörték. Érezte, hogy egyszerre vége szakadt eddigi derűs életének. És Lilian is milyen különösen viselkedett! Mintha csak megérezte volna, hogy valami titokzatos baj felhője borong a házuk felett. Doromboló, hízelgő és simuló kis asszonyka volt, a két karjával félősen és erősen ölelte magához.

- Maradj itthon, Jack! - kérlelte.

- Nem lehet, szivecském. Fontos tanácskozásom van.

- Ma olyan nem szívesen maradok itthon egyedül.

- De hát miért?

- Nem tudom. Mintha az egész világ megváltozott volna körülöttem. Sírni és nevetni szeretnék egyszerre.

- Ideges vagy.

- Túlságosan boldog vagyok, Jack... édes, aranyos, jó kis uram.

- No-no, csak nem akarsz szerelmet vallani? Öreg házasok vagyunk már!

- Nagyon is fiatalok, Jack. Annyira, hogy én azt hiszem, csak most kezdődik az élet. Te persze már közömbös, dörmögő medve lettél, nem törődsz a kis feleségeddel. Azt sem kérdezted meg tőle példáúl, hogy hol volt ma délután?

- Bevásároltál. Ha egy asszony sétálni megy, feltétlenül pénzt ad ki.

Lilian nevetett.

- Eltaláltad, csakugyan pénzt adtam ki. De amit ezért vásároltam, annak te éppen úgy fogsz örülni, mint én. Mert az minden pénzt megér!

- Ejnye már! Kíváncsivá teszel.

De Lilian duzzogott.

- Nem is igaz. Nem is érdekel, amit mondok. Nem figyelsz rám.

- De kis szívem, ne haragudj. Valóban ideges vagyok egy kicsit...

- Tudom. Tegnap óta figyellek. És éppen most...

- Kicsikém, éppen ezért légy belátással és ne feszítsd még jobban kínpadra az idegeimet.

Lilian váratlanul sírva fakadt.

- Óh milyen rossz vagy. Éppen most beszélsz velem ilyen ingerülten!...

Jack azt hitte megbolondul. Tűkön állt. Harry már várja a kínai kocsmában. Az ég tudja, micsoda szörnyűségeket fog még ma este megtudni. És ez a csacsi nő, akinek nem meri elmesélni, hogy micsoda orkán fenyegeti csendes kis fészküket, kényeskedik és találós mesékkel idegesíti.

- Angyalom, - mondotta - végtelenül fontos, talán egész életemre kiható ügyben van találkozóm. Könyörülj rajtam és áruld el végre, hogy miről van szó!

- De igazán örülni fogsz neki?

- Igen... esküszöm, ha akarod!

- Hát én ma délután... orvosnál voltam!

Jack nagyon ostoba arcot vágott.

- De hiszen én nem is tudtam, hogy beteg vagy, - dadogta.

- Nem akartam neked szólni, amíg nem szereztem bizonyságot... Kis gyermekünk fog születni, Jack!

A nagy, vasgyúró férfi felrikoltott örömében, ölébe kapta feleségét és össze-vissza csókolta.

- Drágám! Milyen boldog vagyok!

- És mégis itt hagysz? El tudsz ma menni?

- Éveket adnék az életemből, ha veled maradhatnék! De ez halaszthatatlan...

- Miről van szó?

- Nem beszélhetek róla, Lilian. Most különösen nem, hiszen minden izgalomtól kímélni akarlak!

- Valami baj? - kérdezte elsötétülő arccal Lilian.

- Óh nem. De tudod egy újabb, nagy vállalkozás és kabalából sem helyes, ha az ember készülő dolgokról beszél.

Elsietett hazulról és autóba vágta magát. Félórával később már ott volt Fu-Csang kocsmájában.

Harry már várta.

- Azt hittem, nem jössz, - mondotta kissé gúnyosan. - Rosszul tetted volna. Nem is tudod, hogy mennyire szorul már a hurok a nyakad körül. Legfőbb ideje, hogy mentsd a bőrödet...

Jack gyanakodva nézett végig Harryn.

- Nem tetszel nekem fiú. Amit mondasz, egyre jobban kezd a zsaroláshoz hasonlítani!

- Megőrültél?

- Mikor beléd botlottam tegnap, még úgy beszéltél, mint akit üldöznek, aki maga is nagy bajban van. Most pedig már nem is beszélsz magadról, csak rólam.

Harry vállat vont.

- Megbocsáss, bármennyire szeretlek, olyan őrült még sem vagyok, hogy a te gyilkosságodért én üljek a villamos székbe! Engem is üldöznek, mert a rendőrség még nem tudja, hogy közülünk tulajdonképpen ki volt a tettes... De van valaki, aki ezzel tisztában van és aki jelentkezett...

- Ki az?

- Mingyárt megtudod, vele van találkozónk.

Az ajtó nyílt. Harry felugrott.

- Már itt is van! - mormogta.

Magas, napbarnított nő lépett be. Ez a nő talán csinos is lett volna, ha arca nem lett volna túlságosan durván kifestve és mozdulataiban, öltözködésében nem ütközött volna ki a nőiességét már régen levetkezett kalandornő.

- Patsy! - hördült fel Jack.

A nő igyekezett nagyon nyájas arcot vágni. A parfőmje azonban olyan émelyítő és erős volt, hogy Jack valósággal rosszul lett. Ez a találkozás teljesen feldúlta. Mintha kísértet elevenedett volna meg.

- Halló Jack, hát nem örülsz nekem? - kérdezte Patsy és biztatóan nevetett.

Jack szólni sem tudott. Borzadva várta, hogy mit fog hallani.

Patsy megvető tekintettel mérte végig.

- Szóval így fogadsz? Ennyit érnek azok a forró, szerelmes szavak, amelyeket a Youkon mellett súgtál a fülembe? De jobb is így, legalább hidegen és érzelmeskedés nélkül beszélgethetünk.

- Nekem semmi elszámolni valóm nincsen veled szemben, Patsy!

A nő szeme fellángolt. Veszedelmesen hasonlított egy ágaskodó, marásra kész viperához.

- Ezt mered mondani? Hát ki tett engem tönkre? Ki miatt lettem földönfutó koldús? Kiért ültem félesztendeig az ohiói rendőrség börtönében?

- Minderről nem tehetek.

- Ezt mered mondani? Hát majd felújítom az emlékezőtehetségedet. Jól tudod, hogy Burton milyen gyilkos féltékenységgel vigyázott rám és te mégis egyre csak körülöttem ólálkodtál...

- Tetszettél nekem. Ez csak nem bűn? De egy ujjal sem nyúltam hozzád.

- De csábítottál. Tele beszélted a fejemet mindenféle hízelgő és ravasz ígérettel. Azt mondtad, szökjem meg Burtontól és feleségül veszel... Mered tagadni?

- Megszédültem. Az ember sok mindent fecseg, ha asszony nélkül él esztendőkig egy elátkozott sivatagban, s egyszerre eléje toppan a nő..

- De a szavaknak erejük és következményük van. Megszöktem miattad Burtontól. Emlékezz, azon a végzetes reggelen hozzád mentem... ellopództam a többiektől... Hozzád mentem, mert szerettelek, mert elcsábítottál... A többit jól tudod. Burton észrevette, hogy nem vagyok az autón és utánam jött. Ott talált melletted. És erre te... lelőtted. Megölted azt az embert, aki a világon a legjobb volt hozzám, aki bőkezűen gondoskodott rólam. És mit tettél a gyilkosság után? Meglógtál. Ott hagytál a holttest mellett, nem törődtél tovább velem. Gyáva, hitvány ember vagy, Jack.

Jack viaszsárga arccal hallgatta a rettenetes szavakat. Jól tudta, hogy kérlelhetetlen, szörnyű ellenséggel került szembe. És bár még nem tudott bizonyosat, egyre határozottabban látta, hogy Harry az asszony cinkosa.

- Mért hallgatsz? Ugy-e most torkodra forrasztottam a szót? - mondta fojtott hangon Patsy.

- Jól tudod, hogy mindez hazugság! - válaszolta nyugalmat erőltetve Jack. - Burton revolverrel támadt rám és én csak önvédelemből lőttem vissza.

- Ezt majd a rendőrségen add elő, ahol én leszek annak a tanuja, hogyan történt a dolog. De te nemcsak Burton életéről tartozol számot adni, hanem az enyémről is...

- Téged sem hagytalak el. Amikor láttam, hogy Burton elesett, a barátaimhoz rohantam, mert számolnom kellett azzal, hogy Burton bandája rám támad és segítséget akartam hozni. Amikor később a sziklához visszatértem, már sem te, sem Burton holtteste nem volt ott.

- Az autókon ülők meghallották a lövéseket és utánunk jöttek. Mikor látták, hogy mi történt, a halottat velem együtt feldobták a kocsikra és elrobogtak. Bár inkább ott a helyszínen ízekre téptek volna. Irtózatos tortúrákon mentem keresztül napokon át. Ostoroztak, guzsba kötöztek, mézzel kentek be és szúnyogokkal marattak, mert azt mondták, hogy miattam halt meg Burton. Csak azért nem öltek meg, mert megesküdtem a feszületre, hogy semmiről sem tehettem, erőszakkal csábítottál el és rimánkodásom ellenére lőtted le Burtont...

Jack sötéten nézett maga elé.

- Most mit akarsz? Miért mondtad el mindezt?

- Csak hallgasd tovább, Jack. Tudd meg minden részletében, hogy mi történt. Burton után tekintélyes vagyon maradt. Ennek nagy része engem illetett, hiszen engem tekintett feleségének és még életében mindent nekem ígért. A fiúk egy része méltányos is volt, de Frederic, az a magas, vörös óriás, akire bizonyára emlékezni fogsz, dühöngött, hogy nem hagyja magát megrövidíteni. Ő jelentett fel később a rendőrségen. Azt állította, hogy én öltem meg Burtont. Elfogtak. Hónapokig faggattak, kínoztak. Természetesen megmondtam az igazat. Hogy nem én lőttem le, hanem te!

- Irtózatos! - hördült fel Jack.

- A vérebek természetesen nem csak utánad szimatolnak, hanem engem is keresnek - vetette közbe Harry. - Frederic azt hazudta, hogy Burtonnak sokkal több pénze volt, de mi kiraboltuk. Közösen végeztünk vele, hogy így szerezzük vissza a pénzünket, melyet elszedett tőlünk... Ismerem a rendőrséget. Hiába vagyok ártatlan, nem szeretek a kezükbe kerülni és siettem továbbállni. Mindenáron találkoznom kellett veled, mert egyedül te igazolhatod, hogy mi, többiek egészen ártatlanok vagyunk. Most, hogy előkerültél, nem bánom, ha le is tartóztatnak, a szembesítésnél majd szemedbe mondom, hogy ami történt, azért egyedül csak te vagy felelős. Igaz, Patsy?

- Ez így van, Jack.

Jack úgy érezte, hogy rászakadt a világ. Összedőlt a kis fészek, amelyet annyi szeretettel épített és amelyről azt hitte, hogy védelmet nyujt az élet viharaival szemben. És éppen most, mikor Lilian elárulta az édes titkot, hogy anyának érzi magát.

- De hiszen a rendőrség még nincsen nyomomban és ha idejekorán hajóra szállok és Európába menekülök... - dadogta félhangosan, mintha magával vitatkozna.

Patsy gúnyosan nevetett.

- Milyen kedves vagy. Csak a magad bőrére gondolsz. És mi lesz velünk, akikkel szemben felelőséggel tartozol? És mindenekelőtt természetesen velem. Burtont már nem támaszthatjuk fel, neki szegénynek egészen mindegy, hogy téged villamosszékbe ültetnek-e, vagy nem? De én élek és számon kérem tőled mindazt, amit tettél. Elcsábítottál, megölted a férfit, aki támaszom volt és aljasul továbbálltál. Dúskálkodsz a pénzben, mialatt nekem a legnagyobb gondjaim vannak.

- És amit Burtontól örököltél?

- A fiúk két év alatt elspekulálták az egészet. Bevittek mindenféle gyalázatos üzletbe és elúsztatták az utolsó centet is.

- A vesztemet akarod, Patsy?

- Semmi okom sincsen, hogy kiméljelek. De mégsem akarlak elpusztítani, Jack. Én nem felejtek olyan könnyen, mint te. Még mindig szeretlek. Végy el feleségül!

- Lehetetlen, Patsy. Megnősültem.

- Válj el! Magyarázd meg az asszonynak, hogy az életed függ ettől.

- Szeretem a feleségemet. Ne kívánj lehetetlent.

Patsy bólintott.

- Természetesen tudtam, hogy nős vagy és el voltam készülve a válaszodra. Azt is tudom, hogy bőven van pénzed. E pillanatban ez a legfontosabb. Két napon belül fizess le ötvenezer dollárt és futni hagylak!

Jack körül elsötétedett a világ.

- Összesen nincsen ennyi pénzem! - kiáltotta kétségbeesetten.

Patsy vállat vont.

- Hitelképes, jóhírű polgár vagy, akinek nem nehéz némi hitelt is szereznie. Érdemes kissé megerőltetned magadat Hiszen az életedről van szó... Ha a pénzt megkapom, egyszerre meg fog javulni az emlékező tehetségem. Hajlandó vagyok veled elmenni a közjegyzőhöz és ott jegyzőkönyvbe mondom, hogy Burton életveszélyes fenyegetéssel kényszerített arra, hogy azon a végzetes reggelen hozzád osonjak. Minthogy tőled nem tudta elszedni a pénzedet, mint a többiektől, ezt a pokoli tervet eszelte ki. Az volt a terve, hogy mikor javában nyájaskodsz velem, hirtelen elénk toppan és revolverrel kényszerít arra, hogy fájdalomdíj fejében, amiért elcsábítottál, add át a pénzedet. Ha védekezel, golyót röpít beléd. Fel fogják menteni, mert bizonyítani fogom, hogy csak így tudott megmenteni erőszakoskodásaidtól. Nos, mit szólsz, Jack? Jó vallomás? Ha ez a vallomás, amelyet természetesen élő szóval a rendőrség előtt is meg fogom ismételni, a zsebedben van, akkor semmi bántódásod nem lehet. Ötvenezer dollár...

- Kétezret adok, Patsy! Ez a legtöbb, ami tőlem telik. Légy belátó...

Patsy felnevetett.

- Ilyen kevésre értékeled az életedet? Csak kétezer dollárral vagy hajlandó megváltani? Ne fukarkodj, öreg!

- Földönfutó koldussá akarsz tenni? Képtelen vagyok előteremteni ötvenezret. Még tízet sem...

- Ej, ne hazudj! - vágott közbe Harry. - Negyvenezer dollárod volt, mikor meglógtál tőlünk és azóta is csak szereztél valamit!

- Te is ellenem vagy? - kérdezte keserűen Jack. - Mit vétettem neked Harry, hogy így bánsz velem?

- Kénytelen vagyok azonosítani magamat Patsyval. Minthogy te cserben hagytad és nem törődsz vele, mellé álltam és ha ezt az ügyet lebonyolítjuk, feleségül veszem!...

Jack szája megvonaglott. Nehezen tudott uralkodni magán. Rettentő indulat hajtotta, hogy előkapja revolverét és golyót röpítsen a két elszánt zsarolóba. De hát erről szó sem lehetett.

- Összes felhajtható készpénzem legfeljebb három-négyezer dollár. De ez is napokig tart, amíg előteremtem. Amim volt, a házba, kis birtokba és értékpapírokba fektettem...

- Nem érdekel! - válaszolta ridegen Patsy. - A te gondod, hogyan teremted elő a pénzt.

- Még pedig minél előbb! - tette hozzá Harry. - Eleget szenvedtünk miattad, ideje, hogy kárpótolj bennünket!



IV.

Jack maga sem tudta, hogyan került ki az utcára. Szédült, támolygott, a gyomra kavargott. Vad, kétségbeesett gondolatok kergetőztek agyában. Nem volt éppen gyenge idegzetű, aki tíz évet tölt Amerika legkopárabb sziklamezőin, mindenre elszánt kalandorok között, nem igen szokott megijedni az árnyékától. De ez a kelepce olyan pokolian ügyesen volt felállítva és annyira menthetetlennek látszott, hogy Jack elveszettnek érezte magát.

Számolgatni kezdett. Vagyona, ha mindent a legjobban pénzzé tesz, legfeljebb negyvenezer dollár. Rendes jövedelme van, de hogy ennek folytonosságát biztosítsa, ahhoz feltétlenül szüksége van tőkéjére. Ha eladja házát, papírjait, kis gazdaságát, akár főbe lőheti magát...

Talán ez is lenne a legjobb!

Ilyen kutyaszorítóban nem igen van más megoldás. Tegnap talán még ő is ezt a megoldást választotta volna. De ma már nem lehet. Az ő életéhez már egy harmadik embernek is joga van...

Az egyik utcában hirtelen eszébe jutott, hogy itt van az a játékkaszinó, ahová már sokszor próbálták felcsalogatni. Ebben az alig beszámítható, teljesen feldúlt idegállapotban az az ötlete támadt, hogy felmegy és játszani fog. Rajta már csak a véletlen segíthet. Amikor elment hazulról, néhány százdollárost tett a zsebébe. Számított arra, hogy kisebb zsarolást kell leszerelnie és azt hitte, hogy ehhez elég lesz négy-ötszáz dollár is. Hátha ezzel a pénzzel megnyerhetné az egész összeget? Vagy csak húszezer dollárt. Ha ennyi készpénze van, úgy kétségtelenül lehet alkudni a zsarolókkal.

Az agyonhajszolt, kétségbeesett ember hisz a csodákban. Jack úgy fordult be a játékkaszinó kapuján, mint egy részeg.

Afféle gyanus, harmadrangú hely volt ez, ahol a város legkétesebb elemei szoktak megfordulni. Hivatásos felhajtók, az úgynevezett slepperek ide szokták elcsalni áldozataikat, ahol kérlelhetetlenül kifosztották őket.

A helyiség már tele volt. Nehéz, meleg és fojtó füst feküdt meg mindent. Kínai és néger lányok olcsó, rikító ruhákban féldollárosokat koldultak a játékosoktól.

Találomra az egyik asztalhoz lépett és néhány bankjegyet dobott a szennyes zöld posztóra, amelyen zsíros, mocskos nyomokat hagyott a játékosok tenyere, amint izgúlva és izzadva nyomkodták az asztal tetejét.

Nyert.

Mintha hirtelen levegőhöz jutott volna fuldoklásában. Most már meg volt győződve, hogy a szerencse melléje szegődött. Újra felrakott ötven dollárt. Megint nyert. Száz dollár nyereség, alig két perc alatt...

Valaki meglökte.

- Halló, Jack, no végre, mégis csak ide dugtad az orrodat?

Joe volt, a szomszédjuk. Jack kerülte a hirhedt naplopó társaságát. Ő volt az, aki már régebben csalogatta Jacket, hogy jöjjön vele a játékkaszinóba. Joe már be volt rúgva. A szeme fénylett, a nyelve kissé nehezen forgott.

- Látom, hogy nyersz Jack. Ezután nekem percent jár. Én mondtam, hogy gyere föl kártyázni. Ezt tanusítanod kell az igazgatóság előtt is...

- Menj a fenébe! - kiáltotta haragosan Jack, és nem éppen barátságosan félre lökte. Babonás és ideges volt, mint mindenki, akit megejt a játék láza. Kétszáz dollárt tett és megint nyert.

A teremben lévők kezdtek egymásra kacsingatni. Titkos táviratok és üzenetek röpködtek. Jack nem vette észre, hogy egyre szorosabb gyűrűt formálnak körötte. A beavatottak már gúnyosan röhögtek. Tudták, hogy Jacket el fogják készíteni.

Félórán belül Jack háromezer dollárt nyert.

Remegett a felindulástól. Háromezer dollár! Ennyi pénzért kerek egy esztendeig törte a köveket és szitálta a Youkon vizét.

Egy fiatal kinai lány gyengéden megérintette a karját.

- Igyál egy kis hüsítőt, uram. Jeges narancslé. Remek!

A terem egyik láthatatlan sarkába húzódva, mint a zsákmányra leső pók, bikanyakú óriás állt és a szemével irányította a kinai lányt, aki néha lopva feléje nézett.

Jack gépies mozdulattal nyúlt a pohár után és egyetlen kortyra kiitta. Az óriás arcára elégedett mosoly torzult.

- Adj pénzt! - tolakodott Joe újra Jack mellé.

Jack egy tízdollárost hajított hozzá.

- Piszkos kutya! - dörmögte Joe és feltette a pénzt. A másik percben már el is vesztette.

- Legalább százat adj! - követelődzött újra.

Jack, aki éppen kétszáz dollárt vesztett és ezt annak tulajdonította, hogy Joe megzavarta, szó nélkül a kellemetlen kibic arcába vágott. Joe felordított, késéhez kapott, de a körülállók lefogták. Három ember már hurcolta is kifelé.

- Ezt megkeserülöd! - kiáltotta tajtékozva Jack felé.

Jack nem törődött vele. Ötszáz dollárt rakott az asztalra. Az óriási tét nagy feltünést keltett. A többiek már alig játszottak. Őt figyelték. Nyert.

A kinai lány újabb pohár narancslét itatott meg vele.

Éjféltájban háromezerhétszáz dollár volt a nyeresége.

Érezte, hogy a szerencse hozzá szegődött és tovább akart játszani. De érthetetlen kábulat fogta el. Halálosan fáradt és álmos volt. Egy rokonszenves arcú fiatalember, aki már régebben melléje sodródott, mosolyogva jegyezte meg:

- Vigyázzon, ne játszon tovább. Túlságosan fáradt, Pihenjen egy kissé. Ismeri a kaszinó helyiségeit?

- Ma vagyok itt először.

- Nagyszerű pihenőszobák vannak. Félórai cigarettázás után szenzációs erőben lesz újra! Ha megengedi, hogy oda kalauzoljam...

- Igen, jó lesz! - dadogta Jack.

A sarokban álló óriás mosolya elégedett vigyorgássá szélesült, mikor látta, hogy a fiatalember és a kinai lány kitámogatják a teremből Jacket. Egy félhomályos, piros butorú szobába vitték. Jack görcsösen szorongatta a zsebébe gyűrt dollárokat. Az öntudata kezdett kihagyni.

- Haza! Vigyenek ki! - nyöszörögte.

De azok egyszerűen a kerevetre dobták.

Rémületes víziók rohanták meg. A kerevettel szemközti függöny lassan szétnyílt és a halott Burton lépett ki onnan. Rettentő ökleit fenyegetőleg rázta és ráordított:

- Ide a pénzzel, kutya!

Jack felordított és elvesztette az eszméletét.

Mikor két órával utóbb magához tért, az utcán feküdt, San Francisko valamelyik ismeretlen, elhagyott helyén, ahol még sohasem járt. Fogalma sem volt, hogyan került ide.

Csak lassan kezdett benne derengeni, hogy mi történt. A zsebéhez kapott. A dollárok eltüntek. Minden, az az ötszáz dollár is, melyet délután magához vett. Nem lehetett kétsége. Leitatták, azután kifosztották és titokban, zárt autón elcipelték ide, a külvárosba.

Késő éjjel van. A szerencsétlen asszony otthon már könnyek között várja és nem tudja elképzelni, hogy mi történhetett?

Hogyan menjen haza? Hogyan magyarázza meg ezt a borzalmas napot. Hogyan mondja el, hogy őt gyilkosként üldözik és hogy az éjszaka kirabolták?

Nagy erőlködéssel feltápászkodott és néhány lépést tett. Ólmos tagjai alig akartak engedelmeskedni. Nagynehezen mégis elvánszorgott egy takszi állomásig. Alig tudta a soffőrnek megmondani a lakása címét.



V.

Lilian már nem tudta, hogy mit gondoljon? Férjének régen otthon kellett volna lennie. Tíz óra elmúlt és Jack sohasem szokott este egyedül elmaradni. Mi történhetett? Lilian egyre idegesebb lett. Rémképek gyötörték. Már napok óta gyanúsnak találta feltünő szórakozottságát.

A titok!

Az a sötét, kifürkészhetetlen pont, amelyről nem akart beszélni és amelynek félelmes titka a lelkén rágódik. Valahogyan feltámadhatott sírjából a múlt, valami történik a háta mögött és ezzel függ össze Jack késedelmezése.

Tizenegy óra!

Lilian sírva fakadt. Micsoda kiméletlenség, éppen ma, amikor olyan édes hírt közölt vele, nem szabadna Jacknek ennyire kiméletlennek lennie! Ha akadályozva van, legalább telefonált volna!

A gyötrelmes türelmetlenség egyre inkább aggodalommá vált. Lilian felugrott és hisztériásan öltözködni kezdett. Elhatározta, hogy a rendőrségre siet. Jacket feltétlenül baj érte.

Az előszoba csengője élesen berregett.

Lilian felsikoltott. Érezte, hogy most jön s szerencsétlenség. Nem Jack érkezett. Néki kulcsa van, nincsen szüksége arra, hogy csengessen.

Szívdobogva, haloványan ment ajtót nyitni. Meglepetten tántorgott hátra. Joe, a részeges szomszéd vigyorgott rá. Csupa kihívó gúny, kaján káröröm volt a tekintete.

- Mit akar? Mit keres itt? - kérdezte meghökkenve Lilian.

- Oh semmi különöset, szép asszony. Csak jó estét akartam kivánni. Meg akartam kérdezni, hogy nem unatkozik-e?

- Megőrült? Takarodjon, részeg fráter! - kiáltotta megbotránkozva Lilian.

- Megyek már. De ne legyen ennyire barátságtalan. Én csak meg akartam kérdezni, hogy tudja-e, hol mulat a férje? Jó lesz, ha megnézi a zsebeit, amikor hazajön. Sok pénzt nyert a Jimmy kaszinójában. Gratulálok. Finom firma az ura. Ugy iszik, mint a kefekötő és kinai lányokkal ölelkezik.

- Nem igaz! - sikoltotta Lilian.

- Nem igaz? Saját szememmel láttam. Látja ezt a kék foltot a szemem alatt? Ő kente oda, mert el akartam venni tőle a lányt. Azt mondtam neki: menj haza a feleségedhez, erre ököllel esett nekem...

Lilian végigsimította homlokát.

- Rettenetes!...

- Van ennél rettenetesebb is, én mondom. No, de mi közöm hozzá. Csak imádkozzon, hogy reggelre élve kerüljön haza abból a lebujból...

- Az Isten szerelmére! - sikoltotta Lilian. - Legyen irgalommal Joe. Vigyen oda, haza akarom hozni!

A vén bandita csak erre várt. Vállát vonogatta.

- Nem olyan nőnek való az, mint maga. És Jack részeg. Magát is megveri, ha oda megy.

- Könyörgöm, menjünk. Mit akar? Pénzt?

- Húsz dollárt!

- Megkapja. Csak vigyen.

- De esküdjön meg, hogy nem árul el! Jack agyon ütne!

- Esküszöm, megvédem, csak siessünk!

Lesiettek a lépcsőn. Joe sugárzott az elégedettségtől. Most alaposan megfizetett Jacknek.

A kaszinótól néhány lépésnyire állították meg az autót. Joe felmutatott a kivilágított ablakokra.

- Ez az! Most már menjen egyedül, ha kedve van. Én nem mutatkozhatok a maga társaságában.

Lilian szíve a torkáig dobolt. Iszonyúan félt. De azért hősiesen benyitott a kapun. A portás közönyösen bólintott. Megszokta, hogy éjfélután magányos nők szállingóztak fel a játékterembe. Nem nagyon szigorúan vették a személyazonosságot. Elegendő volt, hogy Joe, a régi vendég sokatmondóan intett neki. Lilian félelméhez gyermekes csodálkozás társult. Még sohasem látott ilyen helyet. Mellette szemérmetlenül ölelkezett egy kövér, durva külsejű férfi az egyik pincérlánnyal. Néhányan utána is fordultak, csodálkozva néztek rá, valami megjegyzést is tettek, amit azonban nem értett. Találomra botorkált előre, aggódva forgatta fejét, egyre nagyobb rémülettel gondolt arra, hogy Jack ezen a förtelmes helyen van. A játékteremben úgy érezte, hogy egyszerre testet öltött minden ocsmányság, melyről valaha is hallott, vagy olvasott. A játékasztal előtt tolongó, visszataszító arcú férfiak és olcsó szerelmet kináló nők, akik ott keringtek a zöld posztóra hulló pénz körül, a pénz szüntelen gurulása, a játékosok hörgésszerű hangjai, ahogyan a szerencse fordulását kísérték, rémületesen hatottak rá.

Lilian körül forgott a világ. Majdnem elájult a borzalomtól. Lehetséges ez? Ilyen helyre jár az ura? De hát mi történhetett Jackkel? Micsoda szörnyűségek hajthatták ide?

Alig tudta visszafojtani a könnyeit. Szepegett, mint egy kis gyermek és legszívesebben mindenkihez odafordult volna megkérdezni: Bácsi kérem, nem látta a férjemet?

De a világért sem mert senkihez sem szólni. Olyan furcsa, mohó és ijesztő tekintetek meredtek rá mindenfelől, hogy szinte elsüllyedt zavarában és lámpalázában. Borzalmas vesszőfutás volt ez a keresgélés. De Jack nem volt sehol. Arra gondolt, hogy Joe talán becsapta, kegyetlen és buta tréfát csinált. De a terem végéből nyíló ajtó mögül részeg üvöltözés, hangos, duhajos ének, női vihogás hallatszott... Ott is kell valaminek lenni...

Ment tovább találomra. Átvergődött vagy három-négy szobán és egyszerre csak zárt lépcsőházban találta magát. Homályos, rosszul világított hely volt, habozva és tanácstalanul állt meg az egyik oszlop mellett...

És akkor valami rettenetes dolgot látott.

A lépcsőházra nyíló egyik szoba ajtaja kinyílt és négy ember egy eszméletlennek látszó férfit hurcolt lefelé a lépcsőn. Lilian megdöbbenve, földbegyökerezett lábbal húzódott az oszlop árnyékába és onnan nézte a félelmetes és gyanús csoportot.

- Agyonverték és kirabolták! - villant át agyán.

Azután egyszerre megtántorodott, elállt a szívverése, azt hitte szörnyet hal. A lépcsőház homályos lámpájának fénye éppen az áldozat arcára esett és Lilian felismerte: Jack volt!

Valami megmagyarázhatatlan életösztön visszatartotta az ajkára tolakodó sikolyt. Halálos rémületében is átvillant agyán, hogy ha elárulja magát, úgy ő is Jack sorsára jut. Csak nézte üvegesedő szemmel, hogyan viszik szerencsétlen urát a gyilkosok és mikor eltüntek a lépcső alsó kanyarulatánál, ereje elhagyta, megtántorodott és elvágódott.

Gúnyos női arc hajolt föléje.

- No, mi az? Részeg vagy? Gyere, majd felsegítlek!

Egy kinai lány volt. Lilian, aki szinte tébolyult volt a borzalomtól, irtózva mutatott a kijárat felé.

- Mit csináltak vele? Hová vitték? Megölték?

A kinai lány durván felnevetett.

- Ne féltsd! Egy kis kábító port adtam be neki és visszaszippantották tőle a pénzt, amit nyert. Ilyesmi nálunk nem létezik. Innen nem visz el pénzt a pasas. Elviszik valami kapú alá, jó messzire a kaszinótól és ha majd kijózanodik, szépen haza megy. Te persze új lány vagy? Nem ismered a szokásokat. Először látlak. Ki hozott ide?

- Joe!

- Részeges disznó. Azt hiszem, hogy a gazda felhajtója. Hogy kerültél ide? Ez tilos hely... csak azok jöhetnek ide, akik a gazda bizalmasai.

- Véletlen. Valakit kerestem...

A kinai lány homlokát ráncolta.

- Baj! Nagy baj!

- Segíts elmenekülnöm. Nem akarok itt maradni... Mutasd az utat...

- Ne mozduljon!

Durva férfihang rivalt rá. Két méter magas, szörnyű izomóriás állt előtte. A kinai lány, mikor megpillantotta, úgy eltünt, mint az árnyék.

- Mit szimatolt itt? Ki után szaglászik?

- Én... én játszani jöttem! Mr. Joe hozott.

- Hazudik! Nem is volt a játékteremben! Kémkedni jött. Azok a nők, akik hozzánk járnak, nem így néznek ki. Nem ilyen zöldek a félelemtől, nem reszketnek, ha rájuk néz az ember. Elég volt a hazudozásból. Mért van itt?

- A férjem után jöttem!

- Ki a férje? Hogy hívják?

Lilian sírva fakadt.

- Mért faggat? Mi köze van hozzá? Én haza akarok menni!

Az óriás fenyegető mozdulattal állt eléje és élesen a szemébe nézett.

- Mióta áll itt?

- Talán egy perce sincsen... eltévedtem.

Az óriás kegyetlen gúnnyal nézett végig rajta.

- Hogy dadog! Még nem tud jól hazudni. Az igazság az, hogy lesben állt és mindent látott...

- Nem!...

- Tanuja volt, mikor azt a részeg frátert elcipeltük. És ha most elengedjük, rohan a rendőrségre és feljelent bennünket...

- De nem...

- Miféle biztosítékunk van erre? Nevezze meg magát, különben egy tapodtat sem mehet innen. Ha tudjuk a nevét és címét, akkor módunk van árulás esetén megbosszulni magunkat. De őrültség volna elengedni anélkül, hogy tudnánk kicsoda? No, beszéljen! De figyelmeztetem, ne hazudjon, mert úgyis ellenőrizzük, hogy igazat mond-e? Öreg fiúk vagyunk, bennünket nem lehet az orrunknál fogva vezetni. Tehát: a neve?

- Jack Hustonné! A 40-ik utca 37. szám alatt lakunk.

Az óriás arca megrándúlt.

- Hm! Érdekes. De ilyen nevű vendégünk nincsen.

- Ma este itt volt. Egészen bizonyos, hogy ide jött!

- Lehet. Majd érdeklődni fogok. Egyelőre menjen abba a sárga szobába, amelynek nyitva van az ajtaja. Meg kell várnia, amig embereim utánajárnak, hogy csakugyan valódi nevet és jó címet mondott-e? Ne próbáljon ellenállni. Sajnálnám, ha erőszakhoz kellene nyúlnom...

Lilian félig holtan támolygott a szobába, amelynek ajtaja bezárúlt mögötte.



VI.

Egy óra múlhatott el.

Lilian kimondhatatlanul szenvedett. Már ezerszer megbánta, hogy Jack után jött. Idegei a pattanásig feszültek és ebben a túlérzékeny állapotban élesült füllel hallotta, hogy a szomszédos szobában suttogva beszélgetnek. De a szavak értelmetlen hangfoszlányokká váltak, nem tudta kivenni értelmüket. Mégis úgy rémlett előtte - és erre esküdni mert volna - hogy többször emlegették a Huston nevet. Tehát róla beszélnek, Kik lehetnek a rejtélyes emberek? Mért tartják fogságban? Mit akarnak tőle?

Az ajtó váratlanul kinyílt és egy nő lépett be rajta. Látszott, hogy elegáns szeretne lenni, de ez sehogysem illett durva lényéhez, közönséges mozdulataihoz. Lilian néma csodálkozással várta, hogy mit akar.

- Mrs. Huston? - kérdezte a nő.

- Az vagyok!

A rejtélyes látogató széles mosolyra húzta a száját, mint aki nagyon finom és kedves akar lenni.

- Kérem, Mrs. Huston, ön most nagyon fog csodálkozni, ha bemutatkozom. Ugyanis engem is Mrs. Hustonnak hívnak. Mrs. Jack Hustonnak, akárcsak magát!

Lilian egy árnyalattal még sápadtabb lett.

- A férjeink névrokonok talán? - rebegte elképedve.

- Nem, kedvesem. Sokkal furcsább dologról van szó. Azonosak! Jack Huston Isten és emberek előtt az én férjem!

- Nem, ez lehetetlen! - kiáltotta magánkívül Lilian. - Kicsoda ön? Hogy merészel ilyen vakmerően hazudni! Rendőrkézre juttatom...

- Csak csendesen kicsikém! Ez a hely egyáltalában nem alkalmas az ilyen hangoskodásra. Könnyen betömik a száját.

- Aljas némber! - tombolt tovább Lilian. - Hogy meri megrágalmazni az uramat?

A nő nyugodtan leült és vállát vonogatta.

- Hátha ordítozni van kedve, azt sem bánom! Csak kiabáljon, ameddig bereked, majd akkor nekem is lesz néhány szavam.

Ez a hidegvér megdöbbentette s zavarba hozta Liliant.

- Beszélhet most is. Akármit mondhat. Ugy sem hiszem el egy szavát sem.

- Az nekem mindegy, kicsikém. Ha nekem nem sikerül, akkor majd meggyőzi a bíróság. Oh, éppen elég ideig tartott, ameddig megtaláltam a jó madarat...

- Beszéljen tisztességesebb hangon az uramról!

- Csak türelem, néhány perc múlva maga is másképpen fog róla vélekedni. Egy bigamista gyilkosról...

Lilian felsikoltott és szinte őrjöngve vetette magát az ismeretlen nőre. Olyan erővel ragadta meg, hogy a hatalmas darab nő megtántorodott és majdnem hanyattvágódott. Hörögve, kapálódzva szabadította ki magát.

- Még megfojt, ostoba vadmacska! Azt akarja, hogy agyonveressem? Csak egy csengetésembe kerül és többé nem hagyja el élve ezt a szobát. De sokkal okosabb, ha nyugodtan végighallgat...

- Honnan ismeri a férjemet?

- Már több, mint három éve... kint találkoztunk a Youkon mellett, az aranyásó telepen. Oda vetődtem az akkori urammal és Jack elcsábított tőle... De ez nem volt elegendő. Lelőtte a férjemet...

A nő sírva fakadt. Lilian sóbálvánnyá dermedve nézte. Egyszerre megvilágosodott előtte a nagy rejtély, a titok, melyről Jack olyan óvatosan hallgatott.

- Oh, és ha még csak ez a gyilkosság terhelné a lelkét! De a nyomorult, mikor végzett az urammal, engem is elhagyott Holott megesküdött, hogy feleségül vesz. És én annak is tekintem magamat. Tanúim vannak, akik előtt a hitvesének nevezett. Megszökött... de mit jelent ez? Az esküje köti... Évek óta kerestem. Tegnap végre megtaláltam...

Lilian agyában tébolyult táncot jártak a gondolatok. Hát ezért volt olyan ideges, szórakozott Jack. Ez a találkozás dúlta fel annyira?

- Képzelheti, mennyire meglepődtem, mikor a nyomorult bevallotta, hogy megnősült. Ennél aljasabb és hitványabb módon még nem bántak el nővel. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy lelövöm. De miért szennyezném be a kezemet a vérével? Majd elintézi a hóhér, a villamosszéken, ahová a gyilkosság miatt kerül. Ha látta volna, hogyan sírt, könyörgött, hogy kegyelmezzek meg neki! Hát jó - mondottam - futni hagyom, de nekem kártérítés jár a megszegett házassági igéret és a miatta elszenvedett három pokoli esztendőért. Természetesen nem tévesztettem többé szem elől a találkozás után. Embereim figyelték. És tőlük tudom, hogy ide jött ebbe a kaszinóba kártyázni. Vesztett...

- Kirabolták! - kiáltotta Lilian.

- Mindegy, Nyilvánvaló, abban a reményben jött ide, hogy kártyán nyeri meg azt a pénzt, melyet kártéritésül kértem. Mindjárt észrevettem, hogy nem nagyon akar fizetni... Ezért örülök, hogy a véletlen összehozott bennünket...

- Honnan tudta, hogy itt vagyok?

- Mellékes. Talán üzleti titok. Lehet, hogy annyira otthonos vagyok itt, hogy mindent közölnek velem. Ez nem tartozik önre. Most másról van szó. Átjön velem a szomszéd szobába, ott felveszi a telefonkagylót és tudomására adja a férjének, hogy mindent tud. Azután hozzáteszi azt is, hogy addig nem teszi be a lábát lakásukba, amig férje a velem szemben fennálló tartozásának eleget nem tesz.

- Nem! Ezt nem teszem! - kiáltotta kétségbeesetten Lilian.

A nő gúnyosan mosolygott.

- Ahogy akarja. Nekem van időm. Ráérek. De ettől a perctől fogva ön fogoly és ezt a helyet nem hagyhatja el, ameddig ez a dolog nincsen rendezve.

- Ez erőszak! A rendőrségen fog érte felelni.

- Rendben van asszonyom. De ez még mindig kellemesebb, mintha az embert gyilkosságért vonják felelősségre. Már pedig, ha Jack holnap reggelig nem tesz határozott fizetési igéretet és nem fizeti ki az első részletet, akkor délután már a rendőrség cellájában ül. És ebben magának is lesz egy kis része, amiért nem beszélte rá, hogy a lecsukatás helyett inkább a fizetést válassza.

Lilian homlokát jeges verejték verte ki. Ez az asszony, úgylátszik, nem csak fenyegetődzik. Ha igaz, amit mondott és Jack valóban elkövette a gyilkosságot, akkor valóban, semmiféle anyagi áldozat nem lehet elég nagy ahhoz, hogy életét megmentse.

- Igen, beszélni akarok a férjemmel! - dadogta.

Még reménykedett. Abban bízott, hogy Jack, ha ártatlan, úgy bizonyára már a telefonba fogja mondani védekezését. Ebben a szörnyű pillanatban valóságos megváltásnak tünt fel a lehetőség, hogy férjével beszéljen.

Patsy bólintott.

- Rendben van. Látom, hogy józanul kezdi mérlegelni a helyzetet. De figyelmeztetem valamire. Felvont revolverrel fogok állni az oldala mellett és ha eszébe jutna elárulni, hogy itt van, vagy hogy kitől tudta meg a dolgokat, úgy abban a pillanatban keresztüllövöm. Erre esküszöm. Tehát nagyon vigyázzon a nyelvére. A telefon másik kagylóját természetesen fogni fogom s igy egész beszélgetésüket kihallgatom. Jól gondolja meg: nemcsak a maga, hanem a férje élete is a kezemben van!

Lilian megrendülve ment előre. Az egész olyan volt, mintha álomködökben járt volna, hihetetlen és hátborzongtató. Olyan mozdulatokkal tárcsázta le a telefonszámukat, mintha hipnotikus akaratnak lenne léleknélkül engedelmeskedő gépje.

- Te vagy az, Jack... itt Lilian!

A telefon másik végéről örömkiáltás üvöltött fel. Jack egyszerre akarta belekiáltani mentségét, örömét, szemrehányásait és lihegő izgalommal kérdezte:

- Hol vagy, honnan beszélsz?

Patsy mereven, fenyegető pillantással nézett Lilianra. Kezében meglendült a revolver. Lilian később gyakran emlékezett vissza erre a borzalmas percre és sohasem értette meg, hogyan tudta túlélni szörnyűségeit.

- Jack - mondotta és a hangja kényszeredett és elgyötört volt - nem megyek vissza hozzád és nem mondhatom meg, hogy hol vagyok. Ne beszélj... nekem nincsen időm hosszabb beszélgetésre. Ide hallgass. Mindent tudok. Mindent. Hogy másnak igértél házasságot s hogy...

A hangja elakadt. Jack kétségbeesetten üvöltött a telefon tulsó oldalán.

- Hazugság! Hazugság! - ordította.

Patsy parancsoló tekintettel meredt Lilianra.

- Ne védekezz, Jack... Azt is tudom, hogy te voltál az, aki Burtont...

Megint nem tudta befejezni a mondatot. Hangosan felzokogott. És csak könnyeivel küzködve, akadozva nyögte ki a szavakat - fizess ki mindent! Meg kell menekülnöd!

Patsy egy kézmozdulattal lenyomta a telefont. Az összeköttetés megszakadt.

- Köszönöm! - mondotta. - Ez rendben van. Visszamehet a szobájába és ott kell bevárnia a fejleményeket!

- De hát mit akarnak tőlem? Mi lesz velem? - kiáltotta zokogva Lilian.

Patsy vállat vont.

- Ez most kizárólag a férjétől függ. Attól, hogy milyen mértékben tesz eleget becsületbeli tartozásának.



VII.

Jack úgy állt az elnémult telefon mellett, mint a villámsujtott.

Lilian mindent tud! De hát honnan? Kitől? Egyetlen magyarázat lehetséges. A zsarolóbanda tagjai érintkezést kerestek Liliannal, mialatt ő nem volt otthon és mindent elmondtak neki.

Jack tehetetlenül roskadt egy székre. Ugy érezte, hogy összeomlott felette a világ, mindennek vége. Mit ér most már, ha elő is teremti az ötvenezer dollárt. Liliant örökre elvesztette. Még most is fülében csengett a szerencsétlen nő idegtépő zokogása, a szinte őrjöngő fájdalom, ahogyan a telefonba beszélt. Micsoda aljas hazugságokkal mérgezhették meg a lelkét. És még csak nem is védekezhetett! Lilian nem hagyta beszélni. Oh, ennél kegyetlenebbül nem bántak még emberrel.

Megbénult, képtelen volt gondolkozni, cselekedni. De mit is tegyen? A rendőrségre nem siethet. Találomra keresse Liliant San Franciskó végtelen házrengetegében? És ki tudja? Talán Patsy és Harry el is rejtették, rávették, hogy szökjön meg tőle. A gazemberek! Jól tudták, hogy ez a legfájóbb, legsebezhetőbb pontja lelkének.

Elő kell teremteni a pénzt!

Ha fizet, akkor Patsy hajlandó lesz bizonyos engedményekre és talán megtudja tőle, hogy hová lett Lilian.

De mi lesz azután? Holnap délben már koldulni mehet. Üzleteit nem tudja folytatni. Veheti megint a csákányt és elindulhat ismét a Youkon felé...

Csakhogy ahhoz már öreg.

Gyötrelmes lassúsággal múltak az órák. Hajnalodott.

Jack úgy érezte, hogy megfullad. Kiment a szobából és leült a lakása elé.

A ház lakói már lassan ébredeztek. A munkások már pirkadatkor elindultak hazulról. Jack szórakozottan nézte az ablakok mögött kigyulladó lámpák fényét. Irigyelte a boldogokat, akik rendesen felöltözve, kimosakodva, megreggelizve sietnek munkájukra, örülhetnek a felkelő napnak, derüsen csókolhatják meg a búcsúnál az asszonyt, a gyermekeket és előre örülhetnek az esti viszontlátásnak. Neki mindebben többé nem lehet része. Üldözött vad lett. Talán csak órák kérdése és beteljesül végzete. Detektívek jönnek érte és bekísérik a rendőrségre. Őrület, hogy ilyen nyugodtan ül, ahelyett, hogy összekapkodná értékeit és menekülne. Igen, ezt kellene csinálnia... ezt is cselekedte volna, ha mellette lenne Lilian. De nélküle fusson? Egyedül? Mi célja, értelme van akkor egész életének?

A szemközti ablak lassan kinyílt és Joe ravasz, vigyorgó feje bukkant ki rajta.

- Mit röhögsz? - kérdezte indulatosan Jack.

- No, no pajtás, csak semmi ugrándozás! - válaszolta Joe és vérrel aláfutott szemeit bárgyún Jackre meresztette. - Nincs jogod haragudni. Tegnap este megvertél a kártyalebujban, én pedig fizettem ezért. Most kvittek vagyunk!

Jack értelmetlenül nézett Joera.

- Miben vagyunk kvittek? Hogyan fizettél?!

- Hát abban, hogy beárultalak az asszonynál. Amint látom, nagyon mellére szívta a dolgot és kizárt az éjszakára. Kissé kényelmetlen lehetett itt ülni... De megérdemelted. Miért gyomroztál meg olyan kegyetlenül?

És nagyot nevetett a sikerült gaztetten.

De csak egy pillanatig tartott a jókedve. A következőben már felordított rémületében, mert Jack, mint a tigris ugrott fel, egyetlen ugrással átvetette magát az ablakon s torkon ragadta Joet.

- Ha megmukkansz, ha csak egyet is nyikkansz, a halál fia vagy!

A szabadon maradt baljával becsukta az ablakot és rettenetes arccal nézett Joera.

- Beszélj! Hol láttad az asszonyt, mit mondtál neki? De az igazat mondd, mert különben szétmorzsollak...

Joe hörgött, fuldokolt.

- Ne nyomd a torkomat... őrült! Részeg voltam... meg akartalak tréfálni. Mikor hazajöttem, becsöngettem hozzád és megmondtam a feleségednek, hogy a kaszinóban vagy és rengeteg dohánnyal fogsz hazajönni... Inkább köszönd meg, hogy szóltam, a szegény feleséged már halálra volt rémülve, vörösre sírta a szemét aggodalmában, mert nem tudta, hogy hol vagy!

- És mit válaszolt, mikor beárultál?

- Összetett kézzel könyörgött, hogy kísérjem hozzád. Biztosan tudja, milyen fukar kutya vagy és nem akarta, hogy a pénzt eldugd előle!

- És te... mit csináltál?

- Mit tehettem volna? Elvittem!

- Elvitted! - horkant fel Jack és a szeme vérben forgott. Joe fulladozva védekezett. - Bevitted a lebujba?

- Azt már nem. Megmondtam, hogy oda én vele be nem megyek. Csak megmutattam az épületet. Azt hittem, hogy majd a kapu előtt vár meg. Nem tehetek róla, ha magától bement...

Irtózatos ökölcsapás zuhant a boldogtalan szájára. Véresen köpte ki egy metszőfogát. Jack nem törődött tovább vele. Visszarohant a lakásába kalapjáért és kabátjáért.

A telefon csengetett. Női hang jelentkezett.

- Te vagy az Jack? Hogy aludtál? Megismered a hangomat? Igen, én vagyok a te kis Patsyd. Reggel van. Remélem, gondolkoztál a dolgokon és leszel szíves megmondani, hogy hány órakor és hol adod át a pénzt?

Jack a bajbajutott ember villámgyorsaságával gondolkozott. Mindenáron időt kell nyernie.

- Rendben van - mondta rekedten - megkapjátok a pénzt. De csak estefelé. Az egész napomat a pénzhajszolásra kell fordítanom.

- Rendben van! Hol és hány órakor találkozunk?

- Délután hatkor, ismét Fu-Csang korcsmájában.

- Ott leszünk...

A telefon kattogott, Patsy letette a hallgatót. Jack megtörülte verejtékes homlokát. Nem volt ideje habozni. A legsürgősebb tennivalója: mindenáron találkoznia kell Liliannal.

De hol lehet Lilian?

A nyomozást ott kell kezdenie, ahol Liliant utoljára látták. A játékbarlangban. Zsebébe csusztatta revolverét és elsietett hazulról.



VIII.

A kártyaklub ki volt világítva. Még csak fél hat volt és a játék reggel nyolc óráig folyt. Jack habozva állt meg a kapú közelében. Tudta, hogy az életével játszik, ha visszamerészkedik a játékbarlangba. Azok azt hihetik, hogy elrabolt pénzét jött visszakövetelni és az ilyen gangsterbanda nem sokat habozik, ha arról van szó, hogy valakit gyorsan el kell tenni láb alól.

Megint belédöbbent a kétségbeesés, hogy nem kérhet rendőri segítséget. Fájdalom, minden oka megvan arra, hogy kerülje az egyenruhákat. Üldözött gyilkos... Néma kétségbeeséssel állt, csodátváróan. Körülötte kezdték a kirakatok redőnyeit felhúzni. A pillantása egy borbélyüzletre esett, amelyben már dolgozott a mester. A borbélyok nyitnak mindenütt a legkorábban, hogy a reggeli munkába indulók, vagy az éjszakai mulatozásból gyűrötten hazafelé igyekvők megborotválkozhassanak...

A következő pillanatban Jack bement az üzletbe. A mester még egyedül volt.

Szolgálatkészen sietett elébe.

- Borotválkozni parancsol?

- Nem. Másról van szó. Tíz percen belül át kell teljesen alakítania. Valakit titokban meg akarok figyelni és nem szabad, hogy felismerjen...

- Ötven dollár! - mondotta arcátlanul a mester, aki szentül meg volt győződve, hogy Jack üldözött gonosztevő, aki így akar megmenekülni. Már pedig, ha valakinek a bőréről van szó, akkor semmi ár nem lehet sok.

A mester jól számított. Jack alkuvás nélkül elfogadta az ajánlatot. Égett az izgalomtól és türelmetlenségtől. Csak gyorsan túl lenni mindenen...

A fodrász már fejére is húzott egy vörös parókát és kikeresett egy bozontos álszakállt.

- Tessék nyugodt lenni, nincs az a detektív, aki felismeri uraságodat ebben a maszkban.

Jack megdöbbenve nézett a tulajdon tükörképére. Pontosan úgy festett, mint egy viharvert, nyugalomba vonult tengerész. Gyerekes öröm fogta el. A megszabadulás édes érzése. Ebben a maszkban a rendőrség sem tudja felismerni.

Ruganyosan, felvillanyozódva lépett ki a boltból.

A lebuj kapuja előtt azonban ismét elszorult a szíve. Egy pillanatig arra gondolt, hátha mégis felismerik. És görcsösen markolta meg a revolver agyát. El volt szánva, hogyha kell, élete árán is behatol a terembe...

De a portás unottan nézett végig rajta, mikor látta, hogy az ujonnan érkezett vendég olyan biztos lépésekkel megy a játékterem felé, mint aki jól ismeri a helyi viszonyokat. Gyakoriak az ilyen hajnali látogatók. Akik az éj folyamán elvesztik a pénzüket, azután hazasietnek új pénzért és eljönnek új szerencsét próbálni.

A kártyaszobában már vágni lehetett a füstöt. A lámpák fénye alig tudta áttörni a vastag ködöt. Áporodott, szinte elviselhetetlen volt a levegő, fanyar parfőm, borgőz, ételszag, izzadtság kavarogtak émelyítő egyvelegben. A játékosok arca fakó volt, a kezek remegtek a kimerültségtől, a szemek alá kékes karikák gyűrűződtek. Mindenfelé ragadós, pálinkás poharak, melyeken végig csepegett az édes szines ital. A halálosan fáradt, elnyűtt idegű játékosok már lelketlen gépekhez voltak hasonlatosak. Bárgyú mozdulatokkal rakták maguk elé a pénzt s a szemükben csak akkor csillant fel egy-egy pillanatra az élet, mikor a bankár felütötte a kártyákat és bemondta, hogy hány pontja van. A lányok sápadt, fonnyadt arcát már az ujonnan felrakott pirosító sem tudta frissé varázsolni. Ásítva és fakón ténferegtek, vagy egy-egy karosszékbe temetkezve bóbiskoltak. Útálták magukat, az egész világot és mindenekfelett a férfiakat és a szerelmet. Otthon szerettek volna lenni, aludni, megfürödni, napfényben nyujtózni és a tüdejük sípolt, érezték, hogy láz ég a csontjaikban, szédültek és ideges gyomruk folytán szüntelen hányingerük volt.

Jack lassú léptekkel ment végig a termen, megjátszotta a fáradt, éjszakai lumpolástól elnyűtt csavargót, aki néhány dollár kockázattal szeretné még egy időre biztosítani a megélhetést. Dollárosokat dobott az asztalra és közben kémkedve jártatta körül a tekintetét. Valakit keresett.

Egyszerre megrezzent. Észrevette a kínai lányt, aki az altató italt kínálta neki. Nem tévedhetett. Világosan emlékezett arra, hogy a lánynak világoskék kimonója volt piros szalagdiszítéssel és hogy a hajában is piros művirágot hordott. Az orra mellett közvetlenül parányi lencséje volt...

Zsebre vágta a két dollárt, melyet nyert és a lány felé ment, aki úgy látszik, elaludt a terem szegletében álló öblös karosszékben.

Gyengéden megérintette a vállát.

A lány felrezzent és abban a pillanatban arcára szökött a hivatásával járó lélektelen mű mosoly.

- Parancsol, Mister?

- Gyere, vonuljunk félre valahová. Inni szeretnék veled...

A lány feltápászkodott. Pokolba kívánta hajnali háborgatóját. Már éppen eléggé elgyűrték az éjszaka lótás-futásai. De a rabszolgává aljasult pária alázatosságával nyult a bár pulton álló üvegek felé.

- Majd keverek valami pompás coctaillt!

Bementek az egyik külön szobába. A véletlen különös szeszélye folytán ugyanabba, amelyikben az este leitatták.

- Húzd be a függönyt! - parancsolta Jack. A lány engedelmeskedett. Azután visszafordult és kevergetni kezdte a különböző pálinkákat. Jack mereven nézte.

- Egy kis narancslét nem keversz hozzá? - kérdezte hirtelen.

A lány meglepetten pillantott fel.

- Nem... ehhez nem szokás. De ha akarja...

- Köszönöm. Csak épen érdeklődtem. Azt mondták, mester vagy a narancslé készítésében.

A lány még a festékje alatt is elhalványult. Lassan macskaszerűen húzódott a függöny felé. Jack észrevette ezt a mozdulatot.

- Maradj! - mondotta olyan hangon, hogy a lány remegni kezdett ijedtében és védőleg emelte maga elé a kezét.

- Ma este a gazdáddal egyetértve leitattál átkozott altató kotyvalékoddal és azután kiraboltatok. Ne mozdulj, mert puszta kézzel fojtalak meg...

- Bocsásson meg! - hebegte a lány fogvacogva. - Irgalmazzon. Én semmiről sem tehetek. Én csak egy szegény szolgálólány vagyok, akit éhbéren tartanak!

- Ne hazudj! A cinkosuk vagy! Ha átadlak a rendőröknek, éppen úgy a börtönbe kerülsz, mint átkozott gazdáid...

A szerencsétlen lány valósággal idegrohamot kapott. Letépte válláról a ruhát és mezítelen vállát odatartotta Jack elé.

- Ide nézzen, látja ezeket a kék foltokat?... Korbácstól vannak. Agyonütnek, ha nem engedelmeskedem. Megölnek... kést szúrnak belém!

- Mért vagy mégis közöttük?

- Nem lehet megszökni. A kapus nem enged ki senkit az alkalmazottak közül.

- Ide hallgass! Ha őszintén válaszolsz a kérdéseimre, megmentlek. Magammal viszlek...

A lány rémülten hátrált.

- Azt nem lehet. Megölnek mind a kettőnket.

Jack zsebébe nyult és kihúzta revolverét.

- Elég volt a beszédből. Nem érek rá... Válassz: ha engedelmeskedsz, ötven dollárt adok... Nagy pénz! Ha kiszabadítlak innen, sokáig megélsz belőle. De ha tovább is hazudozol és nem válaszolsz, nem hagyod el élve ezt a szobát. Beszélj: nem járt itt ma éjszaka egy magános nő, aki engem keresett?

A kínai lány egész testében remegve nézett végig Hustonon.

- Én sohasem láttam mistert...

Jacknek eszébe jutott, hogy álszakálla és parókája van.

- Ah, persze, kissé átalakítottam a külsőmet, hogy a banditák ne ismerjenek rám. Az az ember vagyok, aki ma este négyezer dollárt nyert és akit leitattál átkozott kotyvalékoddal. Mered még tagadni?

A lány halálsápadt lett.

- Nem tehetek róla... parancsolták!

- Tehát bevallod végre, hogy a bűntársuk vagy. A kezemben vagy. Ide figyelj. A rendőrség mindent tud. Az egész bandát elfogják még ma. És te is velük együtt ott rothadsz a börtön fenekén...

A leány zokogni kezdett.

- Oh, mindig tudtam, hogy ez így lesz egyszer... Oh, uram mentsen meg, segítsen rajtam.

- Ha segítségemre leszel, akkor te is számíthatsz rám. Most már látod, hogy mindent tudok és hogy a gazdáidtól többé semmit sem várhatsz. Az egyetlen ember vagyok, aki megmenthet és még pénzt is kapsz... De ne lopjuk az időt, itt volt az a nő?

- Igen!

- Kit keresett?

- Egy bizonyos Mister Hustont.

- És hol van az a nő?

A boldogtalan lány arca eltorzult a rémülettől. Aggódva nézett körül.

- Csöndesen! - suttogta. - Itt a falnak is füle van.

Jack megragadta a lány kezét és félelmes arccal nézett rá:

- Beszélj! - sziszegte. - Itt van még?

- Igen!

Jack megtántorodott. Minden erejére szüksége volt, hogy őrjöngeni ne kezdjen.

Olyan heves felindulás fogta el, hogy a lány megint rémülten hátrált.

- Az Isten szerelmére - hörögte Jack - azonnal vezess hozzá!

A lány szemében halálos félelem tükröződött.

- Nem lehet. Őrzik...

- De hát kicsoda? Miért?

- Nem tudom. Én nem tudhatom a gazdáim dolgát...

- Erőszakkal tartják itt? Szolgálatra akarják kényszeríteni, mint téged?

- Nem... nem! - tiltakozott a lány. - Azt mondták, valami pénzt kell kapnia az úrnőnek, csak akkor engedik el!

Jack agyában hirtelen világosság gyuladt. Egyszerre megértette a rejtélyes telefont. Liliant fogva tartják. Innen telefonálta, hogy fizesse ki azt a váltságdíjat, melyet követelnek tőle. Ha ez így van, akkor az a nő, akiről ez a kínai lány beszél, csak Patsy lehet. Ő a játékbarlang titokzatos úrnője. A véletlen kezébe juttatta Liliant is és most már hiába menekül... Ha megszökik San Franciskóból, akkor Lilianon állnak bosszút. Meg kell mentenie Liliant. Nem lehet habozni. Élet-halálra megy a dolog. A zsebében megigazította a revolvert.

- Vezess ahhoz a hölgyhöz!

A lány iszonyodva hátrált.

- Azt nem lehet! Gazda agyonüt!

Jack zsebébe nyult és egy halom dollárt halászott ki. A lány mohó, éhes tekintettel nézte.

- Ide nézz - mondotta fojtott hangon. - Ennyi pénzt kapsz. Ez mind a tied. Kétszáz dollár. Egész életedre boldog leszel. Férjhez mehetsz, vagy egy kis üzletet nyithatsz, nem kell többé ebben a szörnyű lebujban szolgálnod. Akarod?

A lány szinte önkívületben bólintott,

- Hát menj előre, mutasd az utat. Egy szót sem kell beszélned. Csak a kezeddel jelzed, hogy merre menjek. Te előre sietsz, megnézed, hogy az asszony egyedül van-e? Ha ott van az úrnőd, hívd el valamilyen mesével és akkor jelt adsz, hogy mehetek. A jobb kezedet végighúzod az ajkadon. Vigyázz, ha elárulsz, meghaltok valamennyien... Ha megteszed, amire kértelek, tied a kétszáz dollár. Nézd, ide teszem a szék támlája alá. Ezt csak te tudod. Ha elvezettél a fogoly nőhöz, visszajössz és kiveszed a pénzt. Nem csalhatsz meg, mert árulás esetén téged is börtönbe juttatlak az esti rablásért... Kezemben tartom az életedet és a szerencsédet egyaránt. Úgy vigyázz!

A kínai lány nem felelt. Lassan a függönyhöz kúszott és kilesett. Megfeszítve fülelt. Azután némán intett Jacknek, hogy kövesse.

Egy melléklépcsőn lopództak fel az első emeletre, melynek körben futó zárt folyosójára különböző ajtók nyíltak, mint a szállodákban. A folyosót műpálmák és olcsó gipszszobrok diszítették. A lány hirtelen megállást intett és egy ajtómélyedésre mutatott. Jack megértette a jelt és behúzódott az árnyékba. A lány most az egyik ajtóhoz lépett és gyors egymásutánban háromszor kopogott. Az ajtó kinyílt és Patsy feje jelent meg nyílásában.

Jack szíve vadul dobogott. Most már nem lehetett kétsége. Patsy találkozott Liliannal és fogságában tartja. Micsoda szörnyű lelki kínoknak, emberfeletti martírumnak tehette ki a szegény asszonyt. Jack egy pillanatig habozott, hogy ne rohanjon-e ki rejtekhelyéről és ne végezzen az átkozott démonnal egy jól irányzott revolverlövéssel. Néki már amúgy sincsen mit remélnie. Egyre világosabban látta, hogy nem menekülhet a rendőrség üldözése elől, elfogják és a villamos székre kerül. De akkor legalább pusztuljon Patsy is. Ha belefojtja a rettenetes titkot, úgy Lilian megszabadul a további zsarolásoktól és megmarad néki és születendő gyermeküknek a vagyon...

Az utolsó pillanatban mégis uralkodott magán. Látta, hogy a kínai lány gyorsan és halkan néhány izgatott szót mond Patsynak, mire az idegesen kijött a szobából és lefutott a földszintre vezető lépcsőkön. Alig tünt el, a lány intett Jacknek, hogy jöhet.

Jack valósággal röpült.

Amikor a szobába lépett, megdöbbenve tántorodott vissza. Egy sápadt, összetört, zokogó nőt pillantott meg, akinek feldult vonásai egy átszenvedett szörnyű éjszaka nyomait mutatták.

- Lilian! - kiáltotta Jack.

A nő megfordult, de ugyanakkor rémülten hátrált, szemében határtalan ijedt meglepetés tükröződött.

Jack észbe kapott. Persze, hogy nem ismer rá Lilian, hiszen egészen elváltoztatta külsejét.

Vad mozdulattal tépte le magáról parókáját és álszakállát.

Lilian boldog sikoltással vetette magát nyakába. - Jaki, egyetlenem, csakhogy itt vagy!

- Lilian, édes kis boldogságom! - csókolta Jack. - Bátorság, majd mindent megmagyarázok... ártatlan vagyok.

A kínai lány magánkívül rángatta a kabátját.

- Meneküljenek! Egy perc mulva talán már késő!

Jack észbe kapott. A lánynak igaza van. Megragadta Lilian kezét és már rohant is véle a hátsó lépcső felé.

De csak néhány lépést tehettek.

Hirtelen, mint egy pokolból kiokádott rém, eléje ugrott egy óriás. Az egyik szobából léphetett ki.

Jack felordított rémületében és iszonyodva hátrált.

De ugyanakkor a rém is visszatántorodott meglepetésében.

- Burton! - ordította magánkívül Jack.

Nem lehetett káprázat. A megölt, holtnak vélt bandita állt előtte, aki már felocsúdott a váratlan találkozás meglepetéséből és mint egy tigris vetette magát Jackre.

Rettentő ökölcsapást mért Jack fejére, de az ütés félrecsuszott és a jobb vállát érte. A következő pillanatban Jack őrjöngve vetette rá magát és harapták, rúgták, marták egymást. Burtonnak sikerült kiszabadítania az egyik kezét és kést húzott ki övéből. Jack nem vette észre az orvtámadást, de Lilian, félig őrülten a rémülettől meglátta a bestiális mozdulatot és teljes erejével Burtonhoz vágott egy gipszfigurát.

A bandita megtántorodott, ezt a mozdulatot felhasználta Jack, előrántotta revolverét és háromszor egymásután Burton felé lőtt.

Egyetlen golyó sem talált.

De a lövések zajára egymást taszigálva, rohanva, elfulladva, ordítozva jött fel a lépcsőn a játékbarlang gyülevész népsége. Jack tisztában volt azzal, hogy elveszett. Ezek az alvilági alakok nem sokat haboznak, ha arról van szó, hogy valakit eltegyenek láb alól. Burton bizonyára jól megfizet ezért.

Még volt néhány golyó a pisztolyában. Liliant baljával magához vonva, lépésről-lépésre hátrált a szoba felé, amelyből Burton kijött és amelynek nyitva maradt az ajtaja.

A küszöbről még néhány lövést adott le és sikerült becsapnia az ajtót és kulcsra bezárni.

- Megmenekültünk! - kiáltotta Lilian.

Jack szomorúan mosolygott. Tudta, hogy csak néhány pillanatnyi haladékról lehet szó. Az ajtót máris botokkal, vasdarabokkal döngették.

- Szerelmem - mondotta könnyes szemmel Jack - lehet, hogy itt kell meghalnunk, de ez a borzalmas utolsó pillanat legalább bebizonyította előtted ártatlanságomat. Ez a férfi, aki most életemre tör, Burton, az a bandita, akiről Patsy azt hazudta neked, hogy a Youkon mellett agyonlőttem... Amint látod, semmi baja nem történt, most is együtt él Patsyval és az egész mesét csak azért találták ki, hogy engem megzsaroljanak...

Az ajtón fenyegető nagy nyílás támadt. Kint részeg össze-visszaságban ordítottak a gangszterek.

- Golyót beléjük... öljétek meg! Meg akarta gyilkolni Burtont!

Jack úgy nézett körül, mint a farkasverembe esett fenevad, amelyik a menekülés útját keresi. Pillantása az ablakra esett.

Egyetlen ugrással ott termett.

De az emelet magas volt, menekülésről szó sem lehetett.

Felkapott egy széket és betörte az ablakot. Azután egymásután az utcára dobálta a keze ügyébe eső tárgyakat és kétszer a levegőbe lőtt.

- Segítség! Emberek... jőjjetek! Segítség! - ordította.

Az utcán zavart futkosás támadt.

De már nem volt ideje, hogy magyarázatot kiáltson, az ajtó recsegve betört.

A küszöbön véresen, állatian, eltorzult arccal jelent meg Burton. És mögötte, mint a vért és bosszút lihegő fúriák késői leszármazottja, Patsy állt, dühtől lihegve.

- Hitvány zsarolók! - kiáltotta Jack - még van két golyó a revolveremben. Ezt belétek küldöm, ha közeledtek... Átkozott zsivány, a Youkon mellett nem lőttelek le, de most megkaphatod a jól megérdemelt golyót...

Valami súlyos tárgy röpült át a szobán. Burton háta mögött hajította el valaki.

Jack éles kiáltással elvágódott. Homlokából patakzott a vér.

Lilian jajveszékelve vetette magát vérző urára.

- Gyilkosok! Segítség! - kiáltotta.

Többet nem szólhatott. Öten is rávetették magukat és betömték a száját.

E pillanatban a kínai lány jelent meg a küszöbön.

- A rendőrség! - kiáltotta eszelősen.

Irtózatos pánik támadt. Valamennyien ki akartak rohanni a szobából, de már késő volt.

A folyosót lövésre készen tartott fegyverekkel rendőrök szállták meg.

Néhány perccel utóbb Burton és Patsy megbilincselve várták a rendőrautó megérkezését.

*

Az ujságok izgalmas riportokban számoltak be másnap a Burton-játékbank megdöbbentő leleplezéséről. A rendőrség már napok óta figyelte a bűnbarlang különös eseményeit és a véletlen úgy akarta, hogy mikor az épület közelében álló rendőrőrszemet figyelmessé tették Jack segélykiáltásaira és a rendőr vészjelet adott, éppen akkor érkezett meg a razziára kiküldött rendőrkülönítmény, amely még elég jókor érkezett ahhoz, hogy Jacket és Liliant kimentse a banditák kezéből.

*

Egy hónappal utóbb Kalifornia egyik viruló szépségű fürdőhelyén a szanatórium virágos erkélyén boldog mosollyal ültek Jack és Lilian. Az édes napsütés, a tenger végtelen, derűs kékje, a virágok milliói mind jókedvet és édes optimizmust sugároztak. Olyan volt ez, mint egy nagyszerű feltámadás, egy új életnek kezdete, ahonnan nincs is visszapillantás az elmult sötét napokra, mert bárhová néznek, mindent aranyló sugárzással önt el a fény és a szívükből kizengő, új boldogsággal lobogó szerelem.


VÉGE.