Bevezetés
Napjainkban, a kompetenciafejlesztésen alapuló, új, osztatlan pedagógusképzés egyik központi kérdése, hogy mely tantárgyaknak, problématerületeknek van létjogosultságuk a képzésben. A neveléstudományi területek között a nevelés- és muvelodéstörténet is helyét és funkcióját keresi a kompetencia alapú pedagógusképzésben.{1} A neveléstörténet tanításának, kutatásának napjainkban csak úgy lehet megorizni korábban kivívott rangját, helyét a tanári felkészítésben, ha a tárgy (maga a tudományterület) tematikai, forrástani, módszertani értelemben is folyamatosan gazdagodik, mind jobban problémaközpontú, komparatív szemléletu diszciplínává válik, a diákokat önálló kutatásokra, kritikai gondolkodásra, forrásgyujtésre és -elemzésekre inspirálja. A kompetencia alapú képzés Pécsett kiemelten fontosnak tartott horizontális aspektusai közül ebben a könyvben a multiperspektivitás jelentoségét hangsúlyozzuk. A nevelés- és muvelodéstörténet ugyanis alapot jelenthet ahhoz, hogy a leendo pedagógusok képzésük során a térben és idoben tág, a fogalom széles értelmében vett egyetemes ismeretekkel, az ezekre épülo, ezekbol kibontható gondolkodásmóddal találkozzanak. Ez illeszkedik az évezredünk elején mind markánsabban körvonalazódó nemzetközi kutatási irányzatokhoz, hiszen a világban ma számos gyakran azonban egymástól földrajzi, szemléletbeli, nyelvi és egyéb okok miatt elszigetelt törekvés figyelheto meg az egyetemes neveléstörténet kereteinek kitágítását, illetve az összehasonlító neveléstudomány módszertanának fejlesztését illetoen. Az átfogó szemlélet, a nemzeteken, országokon átívelo együttmuködés hozzájárulhat számos probléma világosabb elemzéséhez. A világméretu perspektíva és a multiperspektivikus látásmód együtt kell, hogy érvényesüljön a pedagógusok munkája során is, így ezek a tanárképzés sarkalatos pontjai. Saját múltunk, értékeink megismerése mellett törekedni kell arra, hogy más társadalmak, népek nevelési hagyományai, eredményei is helyet kapjanak a kompetencia alapú pedagógusképzésben, hiszen ezek megismerésével tudjuk átgondolni saját örökségünket és értékeinket.
A nemzetközi neveléstörténet-írásban az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kap a nem nyugati típusú (más szempontból: az Európán kívüli) nevelésügy múltjának, tradícióinak a kutatása. A multiperspektivikus szemléletmód, a multi- és interdiszciplináris közelítés, a posztkolonialista felfogásmód{2}, az interkulturális összehasonlítások, az eddig vizsgált források körének jelentős bővítése, a források feldolgozásának átértelmezése, valamint új módszertani keretek és alapok kidolgozása jellemzi a vizsgálatokat. Fontos kiemelni, hogy ez a fajta megközelítés, a glóbusz-szintű vizsgálódás, az összehasonlító (nevelés)történeti kutatások elvégzése a korábbiaktól részben eltérő felkészültséget (például széleskörű nyelvismeretet, a nevelés- és művelődéstörténeti ismeretek mellett vallástörténeti, néprajzi-kulturális antropológiai, összehasonlító neveléstudományi alapokat) kíván a kutatóktól, és szükségessé teszi a folyamatos nemzetközi tapaztalatcserét, az egyes kutatók és kutatói csoportok közti, gyakran nem csupán régiókat és országokat, hanem kontinenseket is átívelő együttműködést, a közös gondolkodást.
Magyarországon a nem nyugati nevelés történetének vizsgálata, az ezzel kapcsolatos eredmények bekerülése a hazai szakkönyvekbe, tudományos folyóiratokba, a felsőoktatásban használt tankönyvekbe/tananyagokba még csak a kezdeti lépéseknél tart, jóllehet, magyar kutatóinknak már a tudományterület 19. századi születését követően is voltak és ma is vannak ezzel kapcsolatos eredményei. Jól látszik, hogy a nevelés- és művelődéstörténet átfogó, problémaközpontú, a diakrón szempontok mellett, azokkal összefonódva szinkrón látásmódot is alkalmazó értelmezése megkívánja a nem európai/nem nyugati mintára kialakult nevelési-oktatási hagyományok és eredmények ismeretét is. Ezek nélkül az összehasonlító, a hatás- és recpcióvizsgálatokat kiemelten kezelő neveléstörténet-írás és tanítás ugyanis nem teljes.
Ebben a könyvben ezért arra teszünk kísérletet, hogy egyrészt rövid áttekintést adjunk a tématerület és szemléleti mód legfontosabb nemzetközi szakirodalmának és kutatási tendenciáinak alakulásáról. Másrészt megpróbálkozunk annak vázlatos bemutatásával, hogy a neveléstörténet külföldi és hazai kutatói műveikben hogyan jelenítették meg Kína, India, Japán és az iszlám világának nevelési múltját. Ez a problématörténeti-historiográfiai áttekintés reményeink szerint nem csupán bemutatja az eddigi kutatási eredményeket, hanem más kutatókat is arra ösztönöz majd, hogy hangsúlyozottabban jelenítsék meg forrásfeltáró és -értelmező munkájuk során a posztkolonialista szemléletmódot, vállalkozzanak interkulturális-összehasonlító kutatások elvégézésére, illetve a pedagógusképzésben is szerepeltessék a nem nyugati népek, országok neveléstörténetének főbb jellemzőit.
Jegyzetek
1 Ennek részletes kifejtését l. a következő tanulmányban: Kéri Katalin: Nevelés- és művelődéstörténet a kompetencia alapú tanárképzésben a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetében. In: Arató Ferenc (szerk.). Horizontok: A pedagógusképzés reformjának folytatása. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2014. 45-57. o. (Autonómia és Felelősség tanulmánykötetek 1.) [URL]
2 Kereszty Orsolya: Postcolonial perspective in the history of education: research problems and trends in an international context. HERJ Hungarian Educational Research Journal, 4. évf. 2014/4. 1-10. o. [URL]