Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Tóth Valéria

Személynévadás és személynévhasználat az ómagyar korban

TARTALOM, BEVEZETÉS


Tartalom


Bevezetés

1. A történeti személynévkutatás alapkérdései
1.1. Szempontok a források személyjelölő szerkezeteinek értékeléséhez
1.2. A személynévadás és személynévhasználat névelméleti kérdései
1.2.1. A személynevek rendszerszerűsége
1.2.2. A személynévadás kulturális meghatározottsága
1.2.3. A személynévadás és személynévhasználat pragmatikai tényezői
1.2.4. A személynévadás és személynévhasználat kognitív tényezői
1.2.5. A minták szerepe a személynévadásban
1.2.6. A személynévadás és személynévhasználat névszociológiai tényezői
1.3. A források személyjelölő szerkezeteinek névszociológiai értéke
1.3.1. A források személyjelölő szerkezeteinek típusai
1.3.2. A normatörekvés jelei a források személyjelölő szerkezeteiben
1.3.3. Az oklevélírók szerepe a források személynévhasználatában
1.3.4. Támpontok a személyjelölő szerkezetek névhasználati értékének megállapításához

2. Az ómagyar kor személynévrendszere
2.1. Sajátosságjelölő nevek
2.1.1. A sajátosságjelölő személynevek kronológiai rétegei
2.1.2. A sajátosságjelölő személynevek szemantikai jellemzői
2.1.3. A sajátosságjelölő személynevek rendszere
2.1.4. A sajátosságjelölő személynevek használatának névszociológiai tényezői
2.1.5. Helynévi alapszóból alakult sajátosságjelölő személynevek
2.2. Referáló nevek
2.2.1. A referáló személynevek forrásai
2.2.2. A referáló személynevek kronológiai rétegei
2.2.3. A referáló személynevek használatának névszociológiai tényezői
2.2.4. A referáló személynevek morfológiai jellemzői
2.3. Nexusnevek
2.3.1. Nemzetségnevek
  a) A nemzetség fogalma
  b) A nemzetségnevek kronológiai jellemzői
  c) A nemzetségnevek használatának nyelven kívüli összefüggései
  d) A nemzetségnevek előfordulásai a forrásokban
  e) A nemzetségnevek rendszertani helye a személynévfajták között
  f) A nemzetségnevek rendszertani kapcsolatai
2.3.2. Családnevek
  a) A családnevek rendszertani jellemzői
  b) A családnevek kialakulásának okai
  c) A családnevek rendszertani-tipológiai leírása
2.4. Affektív nevek
2.4.1. Az affektív nevek rendszertani helye és funkcionális kérdései
2.4.2. Az affektív nevek morfológiai, alakszerkezeti jellemzői

3. Összegzés

Irodalom
Névmutató


Bevezetés

A tulajdonnév nyelvi univerzálé (lásd ehhez például SZÉPE 1970: 307, HOFFMANN 1993: 19, HAJDÚ 2002: 44, 2004: 12). Az egyes tulajdonnévfajták ugyanakkor - noha többségükben maguk is univerzálisak - nyilvánvalóan nem azonos súlyú tagjai a tulajdonnévrendszereknek, abból is következően, hogy másmás szerepet töltenek be a kommunikációban. E tekintetben egy-egy névfajta nyelvi jelentőségét, szerepgazdagságát, de akár csak a rendszerkapcsolatai erősségét, hálózatát is jórészt az határozza meg, hogy milyen régtől eleme a nyelvnek. Névelméleti megfontolások alapján a két legősibb tulajdonnévfajtának a személyneveket és a helyneveket tekinthetjük. Ebből adódóan pedig magáról a tulajdonnévi rendszerről (annak funkcionálásáról, történetéről) is akkor tudhatunk meg a legtöbbet, ha elsősorban e két tulajdonnévfajta sajátosságait igyekszünk feltérképezni. Ezek a névfajták mindamellett nemcsak önmagukban vizsgálva szolgáltatnak széles horizontú ismeretanyagot a nyelvről és a névrendszerről, hanem - minthogy a rendszereik több vonatkozásban is érintkeznek egymással - az együttes vizsgálatukkal az ilyen irányú lehetőségeink még inkább kitágulhatnak. Ebből a kiindulópontból vállalkozom arra, hogy a két ősi tulajdonnévi kategória, a személynevek és a helynevek szerteágazó rendszerösszefüggéseit a magyar nyelvre vonatkozóan monografikus igénnyel feltárjam. Ezt a feladatot két önálló, de egymással szemléletét tekintve szoros összefüggésben álló kötetben végzem el: jelen munkámban a személynévadás és személynévhasználat problematikáját mutatom be sokféle szempontrendszert alkalmazva, a későbbiekben pedig - az itt kifejtettekre is építve - a személynévi helynévadás összetett témakörének monografikus feldolgozására vállalkozom. A vizsgálatok időbeli kereteként mindkét munkában az ómagyar kor időszakát határoztam meg, azon belül is főképpen a korai ómagyar korra helyezve a hangsúlyokat, a tágabb kontextus biztosítása érdekében azonban olykor át is léptem ezt az önmagam szabta kronológiai határvonalat, s a névrendszer sajátosságainak változását esetenként akár máig kiterjesztve igyekeztem felrajzolni.

A történeti forrásokban (főképpen oklevelekben) dokumentálható személy- és helynevek rendszertani kapcsolatainak, nyelvi jellemzőinek az objektív bemutatására irányuló feldolgozás több szempontból is időszerű vállalkozásnak tűnik. A magyar névtörténeti kutatásokban ugyanis bő évszázada halmozódnak azok a - nemegyszer dogmává merevedő - kutatási eredmények, amelyek felülvizsgálatára s a mai tudományosság igényeinek, a korszerű névtudományi szemléletnek is megfelelő újragondolására megérett az idő. Ezeknek a tételeknek a hatása ráadásul igen gyakran nem áll meg a nyelv- és névtudomány érdekeltségi körén belül, hanem tovább gyűrűzik más tudományágak, főképpen a történettudomány egyes területei felé is, s ott gyakran nagy hatású elméletek kiindulópontjává válik. Ilyen összefüggésben pedig a névkutatás felelősségét - leginkább a tulajdonnevek történeti forrásértékét illető kérdésekben - nem lehet eléggé hangsúlyozni. Munkámban ezért több olyan névtörténeti problémát is érintek, amelyek mérlegelésében fokozott óvatossággal kell a névkutatásnak s az ennek eredményeire alapozó történeti diszciplínáknak eljárniuk.

A jelen kötet két nagyobb egységből tevődik össze. A munka gerincét adó, az ómagyar kori személynévrendszer részletes leírását tartalmazó második nagy egységet ugyanis a történeti személynévkutatás alapkérdéseit áttekintő fejezet vezeti be. A személynevek általános névelméleti kérdései azért kaptak kiemelten nagy teret a munkámban, mert a személyneveknek olyan szemléletű rendszertani megközelítését kellett megalapoznom, amely szervesen illeszkedik a helynevek kapcsán alkalmazott modellelméleti alapokhoz. Mindezt az a körülmény tette szükségessé, hogy noha a személynév-történeti kutatásokban a névrendszer többféle megközelítésével is találkozhatunk, és ezek közül egyesek kifejezetten előremutató jegyeket is magukon viselnek, e leírások nem álltak össze olyan egységes elméleti keretté, amely szemléletét, alapelveit tekintve tökéletesen egybesimulhatna a helynevek kapcsán az utóbbi évtizedekben egyre határozottabban körvonalazódó funkcionális leírási kerettel. Ahhoz tehát, hogy az általam a következő kötetben alkalmazni kívánt helynévleírási modell szemléleti alapjaival a személynevek leírását megvalósító modell harmonizáljon - ami alapvető feltétele annak, hogy e két tulajdonnévfajta egymásra gyakorolt hatását pontosan felmérhessük -, ez utóbbi alapjait a HOFFMANN ISTVÁN által elhelyezett sarokkövekhez (2008, illetve lásd még HOFFMANN – TÓTH 2015a) igazodva én magam igyekeztem lerakni. Ez teszi ugyanis lehetővé azt, hogy a személy- és helynevek rendszertani összefüggéseit feltáró kutatások szemléleti koherenciája megvalósuljon.

...