Könyvtár
A hierarchia a struktúra minden tagja számára fontos. Nemcsak a felső polcokon állók esetében egyértelmű ez: a hierarchikus rendszer minden tagja számára felkínálja az előrehaladás elvi lehetőségét, de addig is a pozíció stabilitásának hangsúlyozásával nyugalmat, biztonságot ad. Elmondható, hogy a hierarchia tisztelete független az abban elfoglalt helytől, a legalacsonyabban helyezett is reménykedhet az előmenetelben, vagy legalább megnyugtathatja magát, hogy mégis egy nagy egész része...
1. Raktár: subhumán lények paradicsoma
A könyvtárra is igaz, hogy minél több közöd van az érdemi munkához, a szervezet tényleges tevékenységéhez, annál kisebb a hierarchián belüli presztízsed, s ezzel együtt: hatalmad.
Nem kétséges, hogy ez a könyvtári hierarchia legalja. Valljuk be, agysebészek ritkán módosítanak pályát raktárba, ennél lejjebb már csak a takarítószemélyzet van, ami viszont struktúrán kívüli, nem könyvtáros, tehát nem játszik.
Egyikük-másikuk nyíltan kimondja (a legkevesebb a vesztenivalójuk, de meg a legtöbb szükségük van az önigazolásra), hogy ha az IGAZGATÓ nem megy be egy hétig, hát mi történik, na de ha a RAKTÁROS?
2. Feldolgozó osztály: semi-subhumánok birodalma
Durván három részre oszlik.
a tényleges banausziát végzőkre, a könyveket leltárba vevőkre, pitykézőkre, csíkragasztókra meg hasonlókra ítéltetettekre. Őket csak a könyvtári szentek mentik meg a legalsókhoz, a raktárosok hadához való besorolástól, érthető, ha féltékenyen hangsúlyozzák magasabbrendűségüket, melynek ritka aranyszemcséi el-eltűnnek a mindennapok iszapáradatában. Az osztályon belül szinte csak azért tartják őket, mert lelki szükségük van a páriákra, akikhez képest...
címleírók, nyers feldolgozók. Mint minden bürokrácia, a könyvtári bürokrácia is kitermelt és szigorúan kodifikált szabályok között dolgozik: könyv, kazetta, CD, DVD feldolgozása a megfelelő szabályok szerint kell végbemenjen. Egyfelől ez természetes, hiszen valamiféle egységet, egyöntetűséget értelemszerűen biztosítani kell: a sarki mekiben a pultoslánynak tudnia kell, melyik fiókban találja a szalvétát, s hol tartják a műanyag eszcájgot. A könyvtárral ellentétben azonban azt nem oktatják egyetemi szinten, s nincsen sok-sok oldalas szabálykönyvük a hét pultosát a hirdetőtáblán alkalmanként így is megcsodálhatjuk.
tartalmi feltárók. Nem kétséges, hogy ők a helyi Olümposz istenei. Igaz, lokális, vicinálissal elérhető hely ez, de annál nagyobb becsben tartják. Miről is van szó? Az ETO létrejötte kapcsán érintettük a könyvtáros istenkomplexusát. Képzeljék el, hogy ez az egész egy éteri tisztaságú logikai játék, amely egy adott könyvet a lehető legrészletesebb s annak minden részletére kiterjedő módon történő feldolgozását teszi lehetővé. Több sorban, számokkal megfeleltetőkkel stb. Hogy van hozzá táblázat: igen, a feldolgozói munkák misszionárius pozícióival, mígnem a lényeg az egyes feldolgozó szakember agyában variálódik, valódi Káma Szútraként. Az osztályon voltaképp ez az egyetlen intellektuális tevékenység, amelyben az emberi értelem távoli visszfényének csillogását láthatjuk. Egyetemi emlékeim tolulnak előre: minél több adat, minél részletgazdagabb a feltárás, annál jobb. Ez maga a színtiszta intellektuális onánia. A résztvevők bizonnyal élvezik, s valljuk be, érdekes logikai játék is lenne ha gyakorlati haszna is mutatkozna. Könyvtári pályám alatt nem találkoztam olyannal, hogy olvasó ténylegesen az ETO-táblázat szabályainak megfelelően keresett volna legfeljebb, a dörzsöltebbje a szabályzat mutatókötetét tárgyszójegyzékként ill. feloldókulcsként használva molyolt. Persze, mindenki tudja, hogy kb. amit keres, az milyen szám alatt van, a társadalomtudomány a 3 stb. de ez körülbelül a kiscsoportos óvódás készsége, mikor is megtanulja, hogy a szekrénykéje milyen állat/gyümölcs/stb. alatt lapul. Olvasó és könyvtáros egysége lőn, itt megadatott.
Halleluja.
3. Tájékoztató osztály: humanoid teritórium
Esetükben a hierarchia közel jár a tényleges fontossághoz. Amennyiben igaz, hogy a könyvtár az olvasókért van: ők tényleg a frontvonalon dolgoznak. Egyrészt lehetőségük van arra, hogy a más szinteken elkövetett hibákat korrigálják, (s azokat a sajátjaikkal helyettesítsék) másrészt tény, hogy az ő megítélésük, tevékenységük határozza meg döntően a könyvtárról alkotott képet. Számos példa bizonyítja, hogy a helyzet odáig fajul, hogy dolgozniuk is kell. Nem véletlen, hogy sorsukra nem titkolt borzadással gondolnak az alul-felül állók. Előbbiek elmondhatják, hogy de legalább olvasókat nem látunk utóbbiak pedig fensőbbségük és nagyságuk bizonyítékaként tekintenek izoláltságukra, attól, ami felett állhatnak.
4. Bibliográfus: Walhalla a könyvtárban überlibek és überlibák gyűlhelye
Közirigységnek és közutálatnak örvend, s mindkettőre büszke, s mindkettőre rászolgál.
Magát ugyan olykor könyvtárosnak mondja, de főként azért, hogy nem bibliográfus kollégáit lenézhesse, no, meg a könyvtáron kívül nincsen számára hely... már ahol tudósnak adhatja ki magát. A többi, nem kasztba-tartozó kolléga számára pedig az irigyelt-gyűlölt pozíciót, mint előmeneteli lehetőséget példázzák.
Általános előfordulásuk a mindenkori főnök közelében lévő helyeken tapasztalható, ritkább, s csak nagyobb intézmények esetében fordul elő nagyobb populációjuk, mely esetben csoportként, osztályként szerepelnek.
Azzal a ténnyel, hogy a könyvtár az olvasókért van, jószerivel minden könyvtáros kimondva kimondatlanul egyetért, ex offo beleértve a könyvtáros vitathatatlan s megkerülhetetlen közvetítő szerepét melyet a tudás szerpapjaként az istenadta olvasó és a tudás között tölt be.
A bibliográfus és az olvasó érdekei teljesen eltérőek.
Az én szempontomból
az ember
az én külső burkom
amelytől
megszabadulok
az illemhelyen
olvashatjuk Erich Fried A szar emberképe c. versében.
A bibliográfus számára az olvasó de facto ürügy, létezése csak annyiban fontos, amennyiben a bibliográfus számára indokot, okot szolgáltat munkálkodásához.
Maga nem képes produktum létrehozására, de minek is: életcélja más emberek munkáinak összehordásával, rendszerezésével elérhető, s magát tudósnak is számítja, hiszen ő maga is PUBLIKÁL.
E faj speciális egyedei gyakran bukkannak fel patkány képében, de jól felismerhetően elholt nagy emberek hagyatékának rendszerezőiként, ahol is büszkén szöszölve katalógusokat, jegyzékeket állítanak össze kissé lesajnálva a megholtat, akinek életét íme ők rakják rendbe, ők öntik valódi formába.
Ha tehát Nussimbaumné Popsich Aranka, vagy Viper Amál dívány helyett egyetemes lexikonokra veti ágyát, hogy a tudással legfontosabb (és legnagyobb) testrészein át közvetlenül kapcsolatba kerüljön: nem, ne gondoljunk rosszra, lehet, hogy bibliográfusról van szó.
A jó bibliográfus attól jó, ha egy témából a lehető legtöbb "találatot" gyűjti össze. Teszi is ezt szorgalmatosan, tudván tudva, hogy a (másodkézből) szemlézett munka esetleg az országban nem érhető el, de sebaj: ez is csak alaposságát bizonyítja.
5. Főnök
Minden hierachiában kell lenni alfának, hiszen omega is van a köztes példányokról most szólottunk. A könyvtárak vezető státuszai az átlagnál nagyobb mértékben kontaminálódnak szakmánkívüli elemekkel, hiszen valamelyest presztízzsel rendelkező posztokról van szó, s a polcológiához mindenki ért, nemde?
S elérkeztünk eszmefuttatásunk záró részéhez: mi a helyzet a modern könyvtárral?
Először is: mi nem az?