Nyomtassa ki az oldalt!

A könyvtár kialakulása


Szóval: könyvtár. Kétségkívül az emberiség egyik legnagyobb tanulmánya a betű-rögzítette információ. Ezt valamin rögzíteni kell; ami a csomóírástól kezdve a gondosan kiégetett agyagtábláktól a papirusztekercsekig bármi lehet.

Ezeket aztán tárolni kell, a helyet pedig valahogy elnevezni: táblatár, tekercstár stb. hogy hangzik ez?

Gutenberg zseniális találmánya a nyomtatott könyv okkal tekinthető egy fineszes kézműves ügyes ötletének a drága és értékes kódexek reprodukálására, mindenesetre Aldus Manutius és az igényes kivitelű zsebkönyvek más megteremtői szerintem többet tettek az új „műfaj” jellemzőinek kialakításáért és elterjesztéséért.

De kétségkívül: ipari mennyiség jött létre, amit valamilyen szinten kezelni kellett.

Hogyan került képbe a könyvtáros?

A gyors válasz: sehogy.

Ekkor még.

Nagyon hízelgő az ókori tudóskönyvtárosok párhuzama, a feltörekvő nagyurak házikönyvtárainak gondozására rendszeresített házitudósok nevei is ismertek, akik ugyan a könyvtárat gondozták, mígnem szárnyaló egójuk egy bábjából kiszabadult pillangóként szárnyalhatott a szellem harmatos égboltján...

Szép elődök...?

A valóság: az „igazi” könyvtáros az ipari társadalom tömegtermelésének gyermeke, s tömegméretekben maga is a 19. század második felétől jelentkezik, azaz maga is tömegtermék.

A könyv demokratizálódik, az okos polgár rájön hogy a könyvet nem feltétlenül kell megvenni, hogy olvassuk, egyletek, klubok alakulnak merőben költségkímélő céllal, majd megjelenik demokratizálódott formában a mindenki könyvtára, a nyilvános könyvtár.

„Public library”: a régi idők torrentje.

A lényeg: a könyvtárak elterjedésével együtt járt a személyzet kérdése, amely immár nem egy jólelkű mecénás főúr házitudósa: íme, az ipari társadalom Zeuszának és a könyvtár Métiszének nászából kipattant — nem Athéné, hanem megszületett a

könyvtáros.