Amikor a csend színeit leveti

Vörösen, szétválva
rongyolódik az idő,
sziszegve, sétálva,
vér-tüske keringő.

 

Bársonyos fényébe
fakul, ködlik a pára,
a Hold ezüst tükrébe
szenderül, éj dalára.

 

Szél simogat színtelen,
zizzen finoman szárnya,
sorsot emészt dísztelen,
arcokon fény-esők tánca.

 

Kék falak közt ténfereg,
szoborrá szelídül a nesz,
magába fordul réveteg,
majd örök nyomot veszt.

 

Csillagtalan, fekete éj
követ, ráülepszik a világ,
a mélyén szunnyad a kéj,
s parttalan, néma ajkú imák.

 

Önmagával szembefordul
a fekete és fehér valóság,
a titok mögüle kimozdul,
ég tükre a tó, az igazság.

 

Színes köntösét a csönd
leveti, elmarad ezernyi
csillanás, az elme dönt,
a szürke valóság ennyi:

 

„Teljességet csak képzelet teremti”

 

 

 

 

 


Alkotások

Lélekhang csillagmozgása - Merengő - Ha... - Téli didergésben - Gondolatok hídjain - Amikor a csend színeit leveti - Minden megengedett... - Szembesülés - Psycho - Árnyéktalan, vén utak - Fohászunk feljut Istenig - Siculicidium - Én vérem, Erdély - Guernica - Beúszva az idő pillanatába - Bizonyosság - Ite, Missa est! - Egy eltűnt város balladája - Tegnapi hóesés - Semmelweis napi köszöntő - Apám mondta... - Ragyogásod - Katának - A Te napod! - Szabadság tengerében - Kimondatlan szavak... - Nagyi pávatollai - Dúdoló - Tavasz - Májusi dal - Veled - Naponta magamban - Add a kezed! - Hajnalonta - Töretlen - Ha nem vagy... - Érintésed - Vágyaim reggelén - A szépség szőkesége - Ha behunyom és Te is a szemed - Ébredés - Örökünkbe - Vágy - Lélekharang - Városlakó - Csöppjeivel a fény... - Valahol csillagfény vár! - Ad absurdum - Lélek temploma - Szembenállás - Fényképeim - Egyetlen egy - ...egyszer, valahol... - A test monológja - Arasznyi lehelet - Mezítláb - Térdig ér a szél - Ha kikönyökölsz a világ peremén - Keresem mi lehet - Magamból magamba