Siculicidium

(1764. január 07.)
Hazájáért hősként elhunyt minden székely emlékére

 

Ösvénytelen csörtetések másnapjaiba
zúdulnak kígyózva nyerítések, nyüszítve
jaj-könnyek menekülnek anyák karjaiba,
rettegés félrevert harangja száll süvítve:

 

Uram mond!
Kérlek mondd, miért ez?
Szenvedéshez mennyi tüske szükséges?
Hogy fájjon, hogy a mélybe találjon?
Naponta hányszor? Ezerszer?
Ezerszer és még egyszer?

 

Dac nem omlik, áll kőfalba vésve egészben,
farkasszemet nézve repeszek örvényével,
szabadság – mit fiának ígért – jár eszében,
falatja szíjas, s telt a konokság erényével.

 

Istentől való a konok lelki büszkesége,
szabadsága szentély, a fenyők tengerében,
törvénye a föld, mely atyai öröksége,
tekintete öl – fegyver híján – tegezében.

 

Ó, jaj… villanás hasít vörösen testébe,
mélybe szédül a béke, majd felsír rémülten,
tömbökben zúdul a halál, s rohan vesztébe
maroknyi élet, igazáért küzd sérülten.

 

Uram mond!
Kérlek mondd, miért ez?
Szenvedéshez mennyi tüske szükséges?
Hogy fájjon, hogy a mélybe találjon?
Naponta hányszor? Ezerszer?
Ezerszer és még egyszer?

 

Vér  és jajkiáltás puskák célkeresztjében,
test és zsindely párája fagy ibolyakékbe,
elpihennek esthajnal-csillag csendjében,
míg ágyúk torka okád szitkokat az égbe.

 

Lovak vágtája
vér,
puskák ropogása
vér,
már annyi könnye sincs,
hogy fehérre mossa,
sem felhőknek, Istennek sincs,
csak kő, csak dér és fagy,
vér lett ősi földje
mindenki tapossa.

 

Verembe hullt a hajnal, a nap sem kel föl már,
sírdogál „kétszáz” székely-keserves csendesen,
fenyők útjain lépkednek, hol csillagfény vár,
büszke, tépett reménysége leng a fenyvesen.

 

Csűrdöngölőt járnak vad szelek, zengő rögök,
dübörög az ég holtak csillagtengerében,
bár elhullnak a fenyők, fenyves marad örök,
sírjuk fölött mond imát gyilkosai nevében:

 

Fogadjisten
Hadikfalva
Andrásfalva
Józseffalva
Istensegíts

 

Atyai csókkal homlokán végtelen álmot
remél, vén fenyőerdő halkan nekünk mesél,
Erdély-ország lelke ősi, s bennünk tovább él.

 

 

 

 


Alkotások

Lélekhang csillagmozgása - Merengő - Ha... - Téli didergésben - Gondolatok hídjain - Amikor a csend színeit leveti - Minden megengedett... - Szembesülés - Psycho - Árnyéktalan, vén utak - Fohászunk feljut Istenig - Siculicidium - Én vérem, Erdély - Guernica - Beúszva az idő pillanatába - Bizonyosság - Ite, Missa est! - Egy eltűnt város balladája - Tegnapi hóesés - Semmelweis napi köszöntő - Apám mondta... - Ragyogásod - Katának - A Te napod! - Szabadság tengerében - Kimondatlan szavak... - Nagyi pávatollai - Dúdoló - Tavasz - Májusi dal - Veled - Naponta magamban - Add a kezed! - Hajnalonta - Töretlen - Ha nem vagy... - Érintésed - Vágyaim reggelén - A szépség szőkesége - Ha behunyom és Te is a szemed - Ébredés - Örökünkbe - Vágy - Lélekharang - Városlakó - Csöppjeivel a fény... - Valahol csillagfény vár! - Ad absurdum - Lélek temploma - Szembenállás - Fényképeim - Egyetlen egy - ...egyszer, valahol... - A test monológja - Arasznyi lehelet - Mezítláb - Térdig ér a szél - Ha kikönyökölsz a világ peremén - Keresem mi lehet - Magamból magamba