DABI ISTVÁN


VERSEK - IV





TARTALOM

Ki vagyok én?
(körülnézett...)
(harminc éves korig...)
(amikor vége van egy napnak...)
(anyám...)
(egyszer mindenki késve érkezik az állomásra...)
A lélek
Kérdés
(Nem kértem soha...)
(Nem az Isten...)
(Nekem az életet...)
(sokszor a magányra vágytam...)
(lehet hogy egy reggel...)
(a szél...)
(nem fogom látni Párizst...)
(a hídról nézte...)
(álltam a mólón...)
(Ha meghalok...)
(a fehér hó...)
(egy gyenge fűszál...)
(Ha máshol születtem volna...)
(Véletlenül összefutottak egy kirakat előtt...)
(kisgyermekkoromban...)
(még csak sárgán villogott a szeme...)
(mintha hiányozna a szótáramból...)
(szaladj fuss rohanj...)
(ünnepeljük az Új Évet...)
(Új év...)
(virágnak hitte...)
Egy légy a társam
(néhány hópehely fennakadt...)
Egy ismerős emlékére
(Szép? Csúnya?...)
(hatalmas bőröndök nélkül...)
(sokan tanulnak idegen nyelvet...)
(világosban a szememmel látok...)
FESTŐ született
Tétova lábak
(Ha éjjel meghalsz...)
(Néztem amint néhány pár...)
(bár hivatalosan...)
(a hó helyett...)
(Nagy csattanással zuhant valami...)
(a papok...)
(igazából...)
Egyformák vagyunk
(én nem azt sajnálom...)
(veréb kopogott...)
(állandóan utazom...)
A kutyám
A szomszéd macska
A büszke apa
(egy kis kukac...)
Félek
A hazatérő fecske
Mindig mindenhonnan elvágyódom
Egy rozsdásfarkú halála
A kis öszvér
(képtelenek vagyunk...)
(elég...)
Egy csiga halála
(Hogyan...)
(halálunk pillanatában...)
(kibújt pár virág...)
(lehet soha sem...)
(a fejét rázta...)
Egy lepke születése
Rigó-barátom
(legrosszabbul...)
(el nem hiszem azt...)
(mily nevetséges látni...)
(a halál...)
Szívroham kávézás után
(tulajdonképpen...)
Egy tavaszi reggel
(megállt a küszöbön...)
Minden kezdetben...
(minden újszülött...)
(mindenki másmilyennek lát...)
A tolerancia áldozata
(tudom...)
(ami vagy aki másmilyen...)
Ez a tolerancia?
A félelem
Egy hazárdjátékos büszke halála
(A kutyám nem törődik vele...)
(az utolsó vizsgálat eredménye...)
(darabokra robbant a Semmi...)
A megszégyenített kutya
(az ablakom előtt táncot járnak a fák...)
(az élők számára...)
Eső
(A Földről mindjárt egy vendég érkezik...)
(akárhányszor is voltam társaságban...)
(az egyik esti fürdésnél...)
(mily sokszor el kell hallgatni a véleményünket...)
(nem egyszer hallom magam mögött...)
(az ember társas lény...)
(a parki padon...)
Bán Péter, a muzsnai remete emlékére
(körülöttem minden...)
40 °C árnyékban
A gyűlöletről
(a Nap megelégelte...)
(kérdezted...)
(öreg korunkban...)
(a ragadozó is...)
(egymás után távoznak...)
(miért mondják...)
(a hideg szélben...)
(nem tudom elhinni...)
Más
(Ki vagyok én?...)
(Különös ország...)
Leégett a szomszéd ház
(már négy éve...)
(az öngyilkosokat...)
(a hó fehérje...)
(engem a nyugalom...)
(gyógyszerek között...)
A megelevenedett szobor
Sztrok
(idegesen segített...)
(valaki a levélszekrénybe dobta...)
(van ki még...)
(a már zöld fákat...)
(Talán hazugság az életem...)
(honnan ez a megmagyarázhatatlan gyűlölet...)
(reméltem hogy remekmű születik...)
(Eltűnt minden...)
Láthatatlan látomás
(apám úgy képzelte...)
(A családunkból ismét eltávozott valaki...)
(Ha nem hazudunk soha...)
(melyik több...)
(megpróbált a hó...)
(Az égből a Nap...)
(Nem eső esik...)
(félbetörött fák...)
(az emlékeim...)
(Senki sem tudja...)
(A gyermekkoruk...)
(csókoltam férfit...)
(hőségtől remeg...)
Nyári pillanatkép
(szivárványszínű...)
(reggel azt hittem...)
Nyári zivatar
(a tenger...)
(kutyám...)
(Álmomban sokszor...)
Gyűlölsz
Gyűlölet másképpen
(van kitől mi...)
A hóról
(mást ne akarj...)
(tanácsot adni...)
(kettőt szerettem...)
(a fejem felett...)
(gondolatok egy beszélgetés után)
Aki egyszer elment, ne térjen vissza
Az élet
(a születésünktől kezdve...)
(elmennék...)
(hol?...)
Évszakok harca
A volt férj látogatása
(A hit...)
(Hinni kell(ene) - mondják...)
(nézek erre...)
(Sok halott neve...)
(Ha a kicsit...)
(oly sok barátságnak...)
(a kissé torz fenyő...)
(a fiúk öleltek vadul...)
(a fiú karjai közt...)
(túl korán ébredtek bennem...)
(csak akkor különböznek...)
(fiatalon...)
(egyszer...)
(megállt a dombtetőn...)
(Mintha nem is itt...)
(ijedten lesett be...)
 (sikoly...)
Nyomtatási hiba
(Van értelme még...)
(egyre feleslegesebbnek érzem...)
(van ki sűrű erdőben barangol...)
(szél törte ágaival intett a fa...)
(elfáradtam - mondta...)
(Hidd...)
(lekéstem mindenről...)
(a sarkon állt...)
(amikor ősszel...)
(lehullott az utolsó levél...)
(Egy kisfiút megkérdezett egy kislány...)
Az első agyvérzés után
(talán jobb lenne...)
(tudom...)
(képtelen vagyok hinni...)
(Reccsenve...)
(a láthatatlan Nagy Ismeretlentől remélve segítséget...)
Elhagyott udvaron
(egy férfi és egy nő akaratából...)
A természetben
Napfogyatkozás
Egy ismerős halála
Egy házaspár
Egy másik házaspár
Az állat lassan...
Az ember - állat
A szörnyek között
Jaj!
A legrútabb...
(hajnalban ébredve...)
(játszunk mint gyerekek...)
(egyszer...)
(miért követeled...)
(vajon télen...)
(az ablakokon - jégvirágok...)
(mint a humuszban gazdag földbe vetett magokból..)
(nem értem...)
(sápadt árnyak rohangálnak körülöttünk...)
(azt hitte...)
(habár éjjel még a fagy az úr...)
(jöttem láttam...)
(a temető kerítésén át...)
(Bűn? Ártatlanság?...)
(megkocogtatta az ablakomat...)
(bátortalan mondatfoszlányok...)
(hová...)
(érzések vihara cibálja...)
(Valójában...)
(sikerül-e végre lerántani...)
(honnan...)
(köröskörül...)
(a fák szégyellik meztelenségüket...)
(kétségbeesés és remény hullámai...)
(mintha...)
(ha minden egyes kihalt nyelv...)
(amikor az ábrándok...)
(amikor hajnalban...)
Feledékenység
primitív
civilizált
Íme
Megértés
Okos - őrült
Ostoba - okos
Változatok a magányra
(próbál olvasni...)
Gyűlölet
Halál
Meztelenség
Ember
Isten - Ördög - Ember
(áhítattal nézték...)
(a temető kapuján...)
Önimádat
A szerelem nemtelen
(csattanás...)
Három vers
Egy földre-szállt angyal kalandja
a tragédiám
Átélni
(bármit is mondunk egymásnak...)
Lázadó fák
(a falu...)
Magamat sajnálom
Aki néz - nem mindig lát
E játék
(amikor tavasszal feltámad...)
(az anyák...)
(azt mondják...)
(eszméletlenül hevert...)
(sohase kérdezd...)
(unalom közöny fáradtság...)
(menekülj...)
(elhinni még nem tudom...)
(a hívők...)
(a nedves földben...)
Láttam a fák között
(tegnap még hittem...)
(a késő őszi közönybe süllyedt csillagok...)
(fáradtan feküdtem...)
(néha egy szótól...)
(titkok vesznek körül...)
Árnyékok
(intettem neki...)
(félrelöktem...)
(elszürkült az ég...)
(hirtelen...)
(érzem...)
(ha elfogadom hogy vándorol a lélek...)
Látogatás egy halott barát házában
a búcsúzó óév
Amióta eljöttem
A mi romantikánk
A művész
A tízparancsolat
Baleset
Búcsú
Dal a szerelemről
Egy ismerős halálára
(Mily nevetségesek vagytok ti jámbor írók költők...)
Miért írok?
(halljátok meg...)
(csavargó voltam...)
(hiszek az igaz szerelemben...)
(porfelhőbe burkolózva...)
(pénzhiánytól kínozva...)
(eltűnni...)
(az értelmetlenül...)
(szürke-vörös házfalak...)
(egykor az óceánok s a tengerek fenekén...)
(az ég felé nyújtogatják gyökereiket a fák...)
Erotika
(a távoli hegyek csúcsán...)
(nézz körül...)
(hittél az első szerelmes éjjelen...)
(nézd...)
(tántorogva ért el...)
Két tűz között
(az évszázados fák között...)
az évszakok anomáliája
Hozzád (NP)
(a háborúra, igaz, nem emlékszem...)
Ima
(amikor reggel...)
a jövő
(szenvedély szaggatta teste...)
(micsoda ördögi hatalom...)
(a valóság vastag függönye mögött...)
(minden férfi életében...)
(megjelent a hold...)
(amikor a szürke égbolton...)
(az emlékek között...)
Hörgéssel végződő beszélgetés
(az egek visszhangzanak...)
(a nap...)
(mivel nem vagy férfi...)
Gyűlölködés, háború semmiért
(az utóbbi időben minden éjjel...)
(lángok lobbantak...)
(emberek között...)
(nem veszett el...)
(Az öreg is lehet fiatal...)
(nem vallhatunk be...)
(egyre ígérgetsz...)
Godot-ra várva
Talán lesz tolerancia
Körösi Csoma Sándor a tibeti szó-rengetegben
(sohasem úgy éltem...)
(védjük a keresztényeket...)
(katolikus honfitársaik...)
Gyűlölködés I.
Gyűlölködés II
Gyűlölet
Gyűlöl a ragadozó?
A migránsok seregét figyelve
(csak azért...)
Keresztény Európa reszket
Egy kutya halálára
Kiskutyánk oktatása
(tud egy kutya szeretni...)
Álmodozás





KÉRÉS AZ ESETLEGES OLVASÓKHOZ

Mivel az apámtól minden téren toleranciát tanultam, az én számomra ismeretlen mindenféle diszkrimináció - faji, vallási, nemi téren -, a fajgyűlölők, vallásosságukban elvakultak, homofóbok és mindenféle más fóbiával sújtottak itt hagyják abba jelen könyvem olvasását.

Köszönöm.

SZERZŐ





Ki vagyok én?

Ki vagyok én?
Igazából nem is tudom.
Külsőleg férfi
bár belsőleg lágyabb szelídebb
utálom a férfias sportokat
a gépeket az autókat
De nő nem vagyok
belsőleg sem
mert az eszembe sem jutott soha
női ruhába öltözni
kifesteni magam és
ékszerekkel aggatni tele
szeretek főzni, kézimunkázni
de nem babáztam soha,
csak a saját gyerekeimet pelenkázgattam, öltöztettem
Nem nőt látok a nőben
csak egy embert
nem vonzanak a lágy női idomok
annál inkább észreveszem
a jóképű férfiakat
sokszor mélyen és hosszan a szemükbe nézek
csodálom szőrös izmos mellkasukat
míg a blúzokból kibuggyanó
női mellekre fel sem figyelek
Ki vagyok?
A feleségemen kívül nőt
meg nem csókoltam soha
de fél-idegen férfiakkal élvezettel csókolóztam
rosszul érzem magam
a nőkkel átélt kalandjaikkal
hetvenkedő férfiak között
éppúgy mint a gay-bárokban
verejtéktől csillogó meztelen
mellüket fitogtató férfiak között
Messziről elkerülöm
a keresztény templomokat
a zsinagógákat
a mecseteket
és minden más vallás szentélyeit
ugyanúgy mint a pártházakat
Rosszul érzem magam nagy társaságban
de élvezem a nagyvárosok
sok-nyelvű sok-fajú sok-színű
emberekkel teli utcáit és tereit
Ki vagyok?
Ember? Robot?
Valaki vagy valami
amit egy távoli ismeretlen világból
küldtek ide
hogy tanulmányozzam a Földet és az embernek nevezett lényeket?



(...)

körülnézett
semmit sem látott
a rezgő hanghullámokon kívül

Semmit sem hallott
rovarzümmögésen kívül
de hamarosan megértette
hogy a tenger hullámait látja
és a homokszemek zizegését hallja



(...)

harminc éves korig
évtizedekben mérjük az életet
ötven éves korig
ötéves időszakokban
hatvanig - években
hetvenig - hónapokban
utána már hetekben
                 napokban
                 órákban
                 percekben
és végül a másodpercek is éveknek
                                        sőt évtizedeknek tűnnek



(...)

amikor vége van egy napnak
egy újabb következik
vége az évnek?
itt az új év
a folyónak vége?
ott a tenger
minden vég után
következik egy kezdet

Miért lenne éppen a halál
egy újabb kezdet nélküli vég?



(...)

anyám
a nyolcvanadik születésnapján
ahelyett hogy örült volna hosszú életének
azon siránkozott

hogy a következő évben már biztosan
nem látja a gyerekeit az unokáit
de leélt még
hét számára elég hosszú évet
mert a házból már ki nem mozdult
de amikor mi meglátogattuk
ismét az volt a baja
hogy jövőre már nem lát minket
és végül
a halála napján reggel
már látni sem akart senkit
csak csukott szemmel mosolygott

biztosan már nem idegesítette
hogy másnap már nem fogja látni
a gyerekeit az unokáit
mert végül meg kellett érteni
hogy akkor már emlékezni sem fog
senkire és semmire



(...)

egyszer mindenki késve érkezik az állomásra

és már csak a távolodó szerelvény utolsó vagonját látja
amiben eltávozik az életéből
az egyetlen
akit tudott volna
akit érdemes lett volna szeretni

sohasem felejtjük el őt
habár az életünket
majd mással éljük le
ál-boldogan



A lélek

jól megnézte
de nem értette hogy mi az
soha nem jön rá?

Megtapogatta
még most sem tudta mi az
egyszer megérti?

Beleharapott

Két fogát ki is törte
de ízt nem érzett

Majd félbe törte
és hosszan szagolgatta
de szaga sem volt

Szaglászta nyalta

Tapogatta és nézte
nem tudta mi az

Zsebébe tette
és elvitte magával

már meg nem fejti

én tudom mi volt
eltévedt szerencsétlen
emberi lélek.



Kérdés

Több ezren verselgetnek
talán száz közülük költő
de melyikük a KÖLTŐ?



(...)

Nem kértem soha
de ha kaptam
          elfogadtam
és én is adtam
          ha láttam
          a szükséget
de ha kértek
          elfordultam
ha könyörögtek
          haragudtam
mert időben megértettem
hogy aki valóban
          szükséget szenved
          szégyelli
          hogy képtelen segíteni önmagán



(...)

Nem az Isten
    gyúrta ki agyagból
    az embereket
tehetetlenségükben
   az emberek
   találtak ki maguknak
   isteneket



(...)

Nekem az életet
három szó jelenti
szeretet
gyűlölet
közöny
ezzel a három szóval
jellemezhetem egész életemet
aki iránt nem voltam közömbös
azt vagy szenvedéllyel szerettem
vagy gyűlöltem vadul
csak pillanatig haragudtam valakire
és a haragom is vagy
gyűlöletté
vagy szeretetté olvadt
nem utáltam senkit
csak közömbös voltam

az iránt

aki nem érdekelt
szinte észre sem vettem

Vagy gyűlöltem vadul
vagy szerettem szenvedéllyel



(...)

sokszor a magányra vágytam
de most félek
hogy magamra maradok
a tömegben
az Egyetlen távozása után
ezért már készülök
hogy azonnal kövessem



(...)

lehet hogy egy reggel
          arra ébredek
          hogy éjjel
          meghaltam
és nem értem
hogy miért sírnak körülöttem
hiszen hamarosan

           vagy nem is oly hamar

ők is ugyanerre ébrednek

          egy szép reggelen



(...)

a szél
          lefújta a fejéről a kalapot
          és tovagörgette a járdán
          le a kocsiútra
          bele egy pocsolyába
egy béka boldogan kiáltott fel:
          Milyen szép csónak, még csak meg sem kellett dolgoznom érte!



(...)

nem fogom látni Párizst
                   sem Rómát
                   sem a Himaláját
                   sem a Fudzsijámát
                   már semmit sem fogok látni
és talán a sorozat végét sem
                     és nem tudom meg
                    hogy a főhős életben maradt-e
és titeket sem látlak már soha többé
                    és semmit sem tudok már meg
                    mert meghalok
és akkor már azt sem fogom tudni
hogy semmit sem tudok



(...)

a hídról nézte
a hullámokat
és szeretett volna
a hátukon
tovaszállni
a tengerek
az óceánok felé
de visszatartotta
a híd korlátja

felmászott rá
pár percig állt
majd visszaugrott
a járdára
és csak a gondolatait
hajította
a korláton át
a hullámokra



(...)

álltam a mólón
néztem a tengert
hallgattam a rikácsoló sirályokat
amint egymás csőréből tépték ki
a halálfélelmükben rángatózó halakat

hirtelen beborult
megdördült az ég
pár villám csapott a vízbe

utána kisütött a nap
és ekkor meglepetten vettem észre
hogy egy hullám tetejéről nézem a mólót
amin ügyetlenül - mintha a vízen járnának - halak kúsztak
és a szájukban rémült sirályok rángatóztak



(...)

Ha meghalok
          fiatalon

                    már nem lehet

                    rokonok barátok nélkül
                    magányosan
          a testemmel azt tehettek
          amit akartok
mert a lélek már régen elhagyta
          és ő maga láthatatlanul
          - kissé unottan - figyeli
          lélek-társai között
hogy mi történik kopott szakadozott ruhájával



(...)

a fehér hó
könnyen
és szinte azonnal
szürke latyakká
majd fekete sárrá változik
és a fekete sár egy része mindig
- igaz hosszú folyamatokon keresztül
ismét hóvá változhat

az értelmes agy már eleve szürkésfehér
ami egy pillanat alatt vörös sárrá változhat
amiből azonban már csak ritkán lesz
újra értelmes szürkeség



(...)

egy gyenge fűszál
örömmel dugta ki fejét
a föld alól
boldogan nézte az égen a Napot
majd szomorúan gyűjtött ismét erőt
hogy a kövek között büszkén kiegyenesedjen
de ebben a pillanatban egy keservesen gágogó liba
éhes csőrével gyökerestől kitépte



(...)

Ha máshol születtem volna
     másképpen gondolkodnék
     másképpen beszélnék
     de ugyanígy éreznék



(...)

Véletlenül összefutottak egy kirakat előtt
ő rámutatott valamire és felnevetett
te rámutattál egy más valamire és felnevettél
egy ideig csak mutogattatok és nevettetek
mert megszólalni egyikőtök sem mert
ő terólad gondolta hogy külföldi vagy
te meg őróla
és valóban mindketten azok is voltatok
de mihelyt összeért a vállatok
                                a karotok
                és végül a kezetek
szavak nélkül is megértettétek egymást
nem számított ki külföldi
        és milyen nyelven beszéltek
        hiszen némán minden ember csak az érzéseivel beszél



(...)

kisgyermekkoromban
        azt képzeltem hogy az ember örökéletű
        és mennyire meglepődtem
        amikor egyszerre eltűnt a nagyanyám

fiatal koromban
        azt képzeltem hogy az ember évszázadokig él
        és mennyire meglepődtem
        amikor még száz évig sem élt a nagyapám

felnőtt koromban
        azt képzeltem hogy csak az öregek halnak meg
        és mennyire meglepődtem
        amikor sorra haltak meg nálam fiatalabb ismerőseim

csak amikor már szinte az egész utca kihalt
értettem meg hogy az ember halandó
de még mindig azt képzeltem
             hogy én kivétel vagyok
csak azóta amikor váratlanul
             én is majdnem követtem
             a nagyszüleimet
             a szüleimet
             nem lepődöm már meg soha
             hogy egymás után mindenki eltűnik örökre



(...)

még csak sárgán villogott a szeme
        ezért azt gondolta hogy óvatosan
        ki tud siklani mellette
        amint közelebb lépett hozzá
        erős ütést érzett a vállán
        s amikor ráemelte a tekintetét
        már vörösen lángoló szemeket látott

többre nem tud visszaemlékezni
        csak az ápolónő közölte vele
        hogy a vállára vetve hozta be a kórházba az ájult testet

utána soha többé nem látta
egyik gyereknek sem esett bántódása
         ők is csak ritkán emlegetik láthatatlan apjukat



(...)

mintha hiányozna a szótáramból
            a SZERETLEK szó
soha senkinek nem mondtam
mert úgy éreztem
hogy elég a viselkedésemmel
                 a tekintetemmel
                 a kézmozdulataimmal
                 kifejezni az érzéseimet
de sokszor éppen erre a szóra lett volna szükség
amire azonban csak
                 a fájdalmas búcsú után jöttem rá



(...)

szaladj fuss rohanj
mondogatta egy láthatatlan hang
és ő szaladt
habár nem tudta hogy hová
de remélte
hogy jobb lesz neki
amikor befut az ismeretlen célba



(...)

ünnepeljük az Új Évet
       mint egy újszülöttet
       bár tapasztalatból tudjuk már
       nem lesz sem jobb
                      sem rosszabb
       mint az eddigiek
       és az utána következők
                      csak másmilyen

mint minden ember ő is
       egyszerre hasonlít az őseire
                       és el is tér tőlük



(...)

ÚJ ÉV
egy újabb év
      örömökkel
      bánatokkal
      fájdalommal
      reménnyel
      lemondással
      kétségbeeséssel
ugyanolyan mint az összes eddigi
       sem jobb sem rosszabb
csak egy a már eltelt és még következő évek sorában



(...)

virágnak hitte
magát egy madár és egy
helyben álldogált

madárnak hitte
magát egy kis virág ezért
fel akart szállni

nem értették meg
szenvedés az élet ha
más akarsz lenni

mint a nagy tömeg



Egy légy a társam

egyszer kiszabadítottam egy legyet
egy pók hálójából
azóta állandóan velem van
              mindenfelé követ
              mint egy hű eb
              velem kel
              és velem tér nyugovóra
              a paplanom egyik sarkában
              talált magának éjjelre fészket
nappal egy pillanatra sem hagy magamra
nagy légyszemeit rám meresztve várja az ételt
amikor írok a számítógépem szélén ül
s amikor félreütök egy betűt
rosszallóan a fejét rázza
és azonnal leszáll a megfelelő billentyűre

Nem tudom meddig élnek a legyek
de úgy látszik már a gyermekeit és az unokáit is
rábeszélte hogy vigyázzanak rám
mert egyre nagyobb légysereg
követ mindenfelé



(...)

néhány hópehely fennakadt
az egyik fenyőfa ágán
az ablakom előtt
de egy hirtelen fuvallat
lesodorta mindegyiket
és egy pillanat múlva
el is felejtettem
hogy esett a hó



Egy ismerős emlékére

szinte mozdulatlanul
némán ült
egy pontra meresztve szemét
olykor-olykor felnevetett
majd csak mosolygott
de végül a mosoly is eltűnt az ajkáról
csak ült meredt szemmel
némán
mozdulatlanul
míg le nem zuhant a székről
utána már csak feküdt
némán
mozdulatlanul

Csak hosszú idő multán
vették észre
hogy már nem is lélegzik



(...)

Szép? Csúnya?
Én szépnek látom
Te csúnyának
Én undorodom tőle
Te csodálod
Egyszerre szép és csúnya
Minden



(...)

hatalmas bőröndök nélkül
érkeztem a hosszú útról
mintha csak rövid
sétáról jönnék
el senki sem hiszi
hogy mindent
magammal hoztam
amit láttam
amit hallottam
amit éreztem
mert az átlagosnál kisebb
fejembe is belefért minden
amit én magam számára
fontosnak tartok



(...)

sokan tanulnak idegen nyelvet
de meg csak kevesen tanulják
ezért sokan beszélnek
k e v e r é k  nyelvet
amikor egy mondatban
néhány szó lehet francia angol vagy más
de a meg nem tanult szó marad magyar
s ezért azt igazából senki sem érti meg
de ő büszkén vallja
hogy idegen nyelven beszél



(...)

világosban a szememmel látok
félhomályban segít a fülem
sötétben csak a fülemmel
érzékelem a környezetemet
akkor pihen a szemem
nappal pedig a fülem tér nyugovóra



FESTŐ született

egy átmulatott éjszaka után
a rengeteg italtól még kábán
ráesett a tekintete
egy festékfoltra
egy önjelölt festő szakadt összegyűrt vásznára
amiben az ecsetét törölte le
eltompult agyában különös érzést keltett ez a folt
és felkiáltott
GYÖNYÖRŰ
odaszaladtak a barátai
és bár értetlenül bámulták a festékfoltot
ők is vele együtt kiabálták
GYÖNYÖRŰ
milyen érdekes
milyen szép
eddig észre sem vettük
GYÖNYÖRŰ
egyre többen sereglettek a szakadt összegyűrt mocskos
vászondarab köré
és csodálták
ezután előbb egy valaki majd az egész tömeg
éltetni kezdte
az eddig féleszűnek tartott festőt
a halála után terjedelmes tanulmányokat írtak
a világ leghíresebb múzeumában lakatok alatt egész hadsereggel őrizték
az egyetlen rongydarabot
ami a FESTŐ hagyatékából megmaradt
mert ő soha többé kezébe nem vette az ecsetet



Tétova lábak

mosolyogva nézzük
a csöppség
tétova lépteit
amint botladozva járni tanul
el-elesik
de nevetve mindjárt
fel is áll

dühösen nézzük
a részeg
tétova tántorgó lépteit
amint botladozva menni próbál
el-elesik
és káromkodva nehezen
tápászkodik csak fel

szánakozva nézzük
az ősz öreg
tétova lépteit
amint botra támaszkodva meg-megáll
és amikor elesik
szinte szaladunk hozzá
hogy felsegítsük



(...)

Ha éjjel meghalsz
hogy ébredsz fel reggel?
hallottam amint egy kisgyerek
kérdezte beteg nagyapjától

Ekkor elgondolkodtam:
Valóban, hogyan tudom meg
hogy már nem élek
ha holtan ébredek?"



(...)

Néztem amint néhány pár
önfeledten táncolt
miközben a zenekar játszott
beszélgettek
bár nem is hallották egymás szavát

Táncoltak
egymás szemébe néztek mélyen

A zene egyre halkabban szólt
meglepődtek amikor már
hallották egymás szavát
a zene egyre halkult
már nem csak hallották
de értették is egymás szavát
és észre sem vették a lábak
hogy a zenészek
már nem játszanak
tovább lépegettek
a már megszokott ütemre
az egyik pár pörögni kezdett
a másik ugrálni
a hallhatatlan zene ritmusára

én a sarokban álltam
értetlenül néztem őket
és nevettem...



(...)

bár hivatalosan
eltörölték a határokat
az emberek agyában
még ott vannak
mélyen belevésve
sokan még képtelenek
nemzetek népek nyelvek fölött gondolkodni
ők még mindig
és sokáig
határok között élnek
amik nem csak az országokat választják el
a nemzeteket népeket
még mindig szorosan
abroncsok között tartják
az agyakat a szíveket
nehogy véletlenül MÁS gondolatok
MÁS érzések férkőzzenek be
az agyakba és a szívekbe

Sokan még sokáig képtelenek lesznek felfogni
hogy a MÁS gondolatok MÁS érzések
MÁS nyelv ellenére
mindannyian EMBEREK vagyunk



(...)

a hó helyett
- bár tél van -
vidám eső esik
de reggelre ráfagy
a kövezetre
és a Világ Ura
mosolyogva nézi
az egymásba csúszó autókat
a korcsolya nélkül
korcsolyázó embereket
és hangosan nevet
amikor sorban érkeznek
a mentőautók
a törött csípőjű
hol káromkodó
hol pityergő öregekkel
a kórház elé



(...)

Nagy csattanással zuhant valami
egy hajléktalan
kartondobozokból összeragasztgatott
bódéja tetejére
részeg álmából felriadva
kiszaladt
de a sötétben
elvakulva a fehér hótól
semmit sem látott
mormogott valamit az orra alatt
legyintett
és visszabújt a rongyok alá
de hosszú évek után
először érezte úgy
mintha egy összkomfortos lakásban
meleg szobában
tiszta paplan alatt aludna
reggel meglepetten látott a bódéja tetején
két törött angyalszárnyat
de a gazdájuk nem volt sehol



(...)

a papok
állandóan a testvéri szeretetről prédikálnak
de mást látok

ha szőke a hajad
     a fekete hajúak gúnyolnak
ha barna a szemed
     a kékszeműek furcsán néznek rád
ha alacsony vagy és sovány
     az alacsony kövérek
     a magas soványak
     a magas kövérek nevetnek rajtad
ha magas vagy és kövér
     a hátad mögött összesúgnak
     gúnyosan nevetnek
ha lány létedre lányt ölelsz
     nevetve mondják
     "a szegény, nem ismeri a szerelmet"
ha fiú létedre fiút ölelsz
     előbb csak gúnyolnak
     később megvetnek
                  leköpnek
     talán össze is vernek
és a pap még az áldását is adja azokra
     akik agyonvernek
     s eltemetni nem hajlandó



(...)

igazából
soha sem szerettem senkit
ahogyan az illik
nem mondtam senkinek sem szívből
őrült érzelemmel "Szeretlek"
habár sokakat kedveltem ideig-óráig
szerelmes nem voltam igazán
ahogyan mondják
mert én a szerelmet
csak a hormonok játékának tartom
számomra a Földön elfogadott szeretet-szerelem
teljesen ismeretlen
nem tudom hogyan kell szeretni
és gyűlölni hogyan kell
egyszerűen élek

és igyekszem halálosan senkit meg nem bántani

habár félek sokszor nem sikerül



Egyformák vagyunk

tanuld meg végre
bár mindenki másmilyen
egyformák vagyunk

bőrünk más színű
a hajunk s szemünk is más
egyformák vagyunk

mégis mindenki
más akar lenni pedig
egyformák vagyunk



(...)

én nem azt sajnálom
aki meghalt
          hiszen mai tudásunk szerint
          ő már semmit sem érez
          már semmire sem emlékszik
          már nincs

hanem azt aki szerette
                 akinek hiányzik
                 a halott

a halálom után senki se mondja
                 szegény István
de mondják hogy szegény az
                 aki talán szeretett
                 és még hiányzom neki



(...)

veréb kopogott
egyszer az ablakomon
és benézett rám

megijedt amint
meglátta csontszárnyaim
nem értette hogy

a szürke tollak
nélkül hogy repülhetek
s rémülten elszállt



(...)

állandóan utazom
habár
sohasem szerettem
idegenektől zsúfolt vonatban
                               buszban
                               repülőben
idegen tájakra utazni

állandóan úton vagyok
és mindenütt
                    már régi
                    vagy későbbi ismerősök várnak
a könyvek lapjain
a verssorok között

így utazgatok állandóan
egymagam
mégis nagy társaságban
és senki sem szól hozzám ha én nem akarom

csak olykor-olykor szólítanak nevemen az álmomban
akiket én már jól ismerek és mindent tudok róluk
bár ők rólam mit sem tudnak

állandóan úton vagyok



A kutyám

Mozdulatlanul
és némán ült a kutyám
gondolkodhatott

elképzeltem hogy
erre gondol: mi lenne
ha ember lenne

s én lennék kutya
majd megrázta magát és
szemembe nézett

mintha mondaná
tanuld meg végre hogy a
kutya is ember



A szomszéd macska

A fészertetőn
kéjesen nyújtózkodott
a szomszéd macska

amint meglátott
lustán emelte fejét
és felnyivákolt

mintha mondaná
hagyj békén jó itt nekem
épp rám süt a Nap

de a tej szagát
megérezve felugrott
s fürgén szárazra

nyalta a tejes
csészét becsukta szemét
és tovább aludt



A büszke apa

az anyjuk alá
behúzódtak a csibék
a kakas büszkén
kihúzta magát
s gúnyosan nézte
a szürke macskát kinek
csak négy kölyke volt



(...)

egy kis kukac
az anyjának nézett
egy forró kövön sütkérező gyíkot
és kedveskedve
hozzábújt
csak akkor lepődött meg
amikor az ahelyett hogy megölelte volna
gyorsan lenyelte



Félek

oly nagyon félek
hogy én fogok élni legtovább
mindenki előttem távozik
hogyan viselem majd el
a magányt

nem is a magánytól félek
hanem a csendtől
ami majd átölel
hiába teszek
minden helyiségbe telefont
éjjel a fülem mellé a mobilt
ha ritkán meg is szólal
csak téves
valaki rosszul tárcsázott
valaki nem a megfelelő számot ütötte le
vagy éppen úgy mint én
rég elhunyt kedvesét
                   gyerekét
                   barátját keresi

ha már nem lesz
aki szól hozzám
aki mellém ül
aki megfogja a kezem
akihez én szólhatok
aki mellé én ülhetek
akinek én foghatom meg a kezét
hogyan viselem majd el a csendet????



A hazatérő fecske

a fészkét keresve
az egyik gerendán
idegesen röpködött
ide-oda
körbe-körbe
csak sokára vette észre
fészke darabjait
a földön
és nem értette
hiszen jól megtapasztotta
még múlt nyáron
mielőtt útra kelt
nem tudta
hogy itt szél- és hóviharok tomboltak
miközben ő
messze Délen élvezte a meleget



Mindig mindenhonnan elvágyódom

Gyermekkoromban hol Indiába, hol a brazíliai őserdőkbe akartam menni
de csak a lengyel tengerpartig jutottam ahonnan
mindig visszavágytam Budapestre
és amikor visszajöttem
innen Gdanskba vágytam vissza
bárhol is vagyok
mindig máshol akarok lenni
sehol sem vagyok itthon

habár mindenütt otthon vagyok
néhány napig
és utána mennék tovább
bárhová
csak el onnan
ahol éppen vagyok



Egy rozsdásfarkú halála

véletlenül berepült a verandánkra
egy madár
és a nyári nap fényétől elvakultan
nem találta a nyitott ajtót
neki-nekiütődött az ablaküvegnek
kutyám előbb csak figyelte némán
a betörőt
de amikor látta hogy távozni nem akar
feldühödött
és hogy a kötelessége nem teljesítésért
meg ne büntessük
kergetni kezdte a betolakodót
a madár egyre idegesebben kereste a kijáratot
egyre többször nekicsapódott az üvegnek
ami a kutyát még inkább felbőszítette

pár pillanat múlva elégedetten nyalogatta szája szélét
és a földön pár rozsdavörös toll hevert



A kis öszvér

A kis öszvér
csodálkozva nézett
az apjáról az anyjára
az anyjáról az apjára
és értetlenül szemlélte önmaga tükörképét
nem értette
miért nincs olyan szép hosszú füle mint az anyjának
és miért nem oly délceg termetű mint az apja
szégyellte magát
hogy ilyen torzszülött
csak akkor békélt meg önmagával
amikor bekerült az öszvériskolába
és látta hogy nincs egyedül



(...)

képtelenek vagyunk
teljesen elfelejteni
amit egyszer láttunk
                     hallottunk
                     éreztünk
                     olvastunk
valóban vagy csak álomban
                              átéltünk
az agyunk legmélyén
egy kisfiókban
egy csöpp dobozban
apró részekre bontva
ott nyugszik az egész életünk
                                   a múltunk
                                   a jelenünk
és az ebből következő jövőnk



(...)

elég
mindenből elég
lassan minden elég
én azt akarom
hogy gyorsan égjen
hatalmas lángokkal lobogjon
az életem
és gyorsan véget érjen
mert már
mindenből elég!



Egy csiga halála

egy csiga kíváncsian
kilesett a házából
meglepetten látta
csiga-társai sürgését-forgását
sietve próbálták megelőzni egymást
készültek valahová
- talán a káposztáskertbe
de őneki semmi kedve sem volt a hosszú útra
inkább visszahúzódott a házába
még az ajtaját is jól bezárta
szinte eltemette magát
észre sem vette
hogy a házát egy forgalmas úton állította fel

még hallotta
a közeledő hangokat
és pár pillanat múlva
amikor a többiek már élvezettel falatozták
az ízletes káposztaleveleket
belőle már csak egy nyálkás folt maradt



(...)

Hogyan
képesek elrejteni az érzéseiket
hazudni másnak
              és főképpen önmaguknak
és a világ felé azt mutatni
hogy nem éreznek semmit?



(...)

halálunk pillanatában
elfeledjük földi életünket
vagy mégsem
csak a földiek számára
láthatatlanok vagyunk
amikor végigjárjuk
a jól ismert helyeket
és segítünk
a kiválasztottaknak
habár azok nem is sejtik
hogy a holtak
súgják nekik
a gondolatokat



(...)

kibújt pár virág
köszönteni a meleg
napsugarakat

összenevettek
érezték még korai
nagy vidámságuk

mert a szelek még
harcra kelhetnek velük
kegyetlen harcra



(...)

lehet soha sem
szerettem én igazán
egy embert sem

lehet engem sem
szerettek éppen ezért
vagy nem éreztem

s ki sem mutattam
soha a szeretetet vagy
tán büszkeségből

vagy félelemből



(...)

a fejét rázta
és széttárta két kezét
ijedten nézett

én ezt nem értem
mondta tekintetével
némán szótlanul

"tanulni meg sem
próbálom, úgysem tudom,
hisz annyira más"

inkább lemondott
arról hogy megismerje
s maradt egymaga

és még sokáig
szidta azt ki idegen
nem olyan mint ő



Egy lepke születése

rút hernyó
mászott végig
az íróasztalomon
és eltűnt az asztallap alatt
egész télen nem láttam
meg is feledkeztem róla
míg egy napfényes
tavaszi reggelen
gyönyörű pillangó
szállt a könyvemre

csak miután alaposabban megnéztem
ismertem fel benne
az ősszel látott
rút hernyót



Rigó-barátom

mily büszkén lépdel
fekete öltönyében
rigó-barátom

a felesége
szégyenlősen követi
szürke ruhában



(...)

legrosszabbul
éjfél és hajnali három között
érzem magam
amikor körülvesznek
alakok és látomások
mik nem mernek megzavarni
alvás közben
ezért az álmaimba
be sohasem törnek
de ilyenkor itt állnak
                       járnak
                       suttognak
                       hangoskodnak
körülöttem
és arra várnak
hogy szóljak hozzájuk
de én hallgatok
úgy teszek
mintha nem látnám
            nem hallanám
egyáltalán nem is érzékelném őket
habár csak
három óra után kezdenek eltűnni
amikor lassan kivilágosodik
és reggel ötre már el is felejtem
hogy itt jártak ma is
mint minden nap
a volt barátok
   volt ismerősök
akik nagyon is hiányoznak
habár mindig úgy teszek
                      mintha sohasem találkoztunk volna
                      még csak futólag sem láttuk volna egymást



(...)

el nem hiszem azt
amit sohasem láttam
és meg nem értem

hogy hihet bárki
abban ki nem létezik
vagy talán mégis?

valóban senki
sem hiszi igazából
csak kételyeit

igyekszik mélyen
önmagába rejteni
s hitbe menekül



(...)

mily nevetséges látni
amint csoportok vonulnak
egymás mellett
egymással szemben
egymás ellen
és mindegyik csoport fölött
egy-egy
más-más színű
zászló lobog
mert mindegyik mást akar?
vagy csak ugyanazt de máképpen
az egyik lassan
a másik gyorsan
ez jobbról
az balról
vagy felülről
vagy alulról
és amikor különböző módon
elérték a közös célt
kicserélik a zászlókat
és minden kezdődik elölről
újból kezdik a felvonulást
az ordibálást
egymás pocskondiázását

és ez így folytatódik
míg akár csak
két ember is él a Földön



(...)

a halál
az élet egy fázisa
amikor meg kell pihennünk
amíg el nem felejtjük
hogy mi történt velünk
az életnek nevezett időben
majd új test-ruhát kapunk
és elindulunk
egy újabb helyre
hogy ott is éljünk
majd ismét meghaljunk
még számtalanszor



Szívroham kávézás után

megdarálta
beleszórta
ráöntötte
feltette a tűzre

felforralta
kiöntötte
megitta
egymás után ötször
megismételte
majd a szívéhez kapott
és ezután már sohasem
darálta meg

szórta bele
öntötte rá
tette fel a tűzre
forralta fel
öntötte ki
itta meg
és többször
a szívéhez sem kapott



(...)

tulajdonképpen
fogalma sem volt
soha az életről
nem tudta
vagy nem akarta megérteni
                            hogy kicsoda is ő
                            és egyáltalán miért is él
de hiszen azt sem tudta hogy mi az élet
                                          és mi a halál
                                          és mi az állat
                                          meg az ember között a különbség
                                          a hasonlóságról tudott
                                          hiszen az állat meg az ember esetében is
                                          két dolog a legfontosabb
                                          az evés
                                          és egy újabb nemzedék megteremtése miatt a szex
de nem tudta megállapítani
hogy az evés
vagy a szex a fontosabb-e
                    ezért nem egyszer
                    evés közben közösült
                    és közösülés közben már az evésre gondolt
és most vénségére
                    sem az evéshez sem a közösüléshez nincsen kedve
de megértett egy dolgot:
a számára a legfontosabb a Halál
mert akkor már sem evésre sem szexre nincs szükség



Egy tavaszi reggel

Az ablakom előtt
földig hajoltak a fák
az ágakon pár

madár ijedten
nézett jobbra és balra
vékony lábaik

biztonságosan
nem tudnak kapaszkodni
megértette mind

de a szél elállt
az ágak megnyugodtak
él minden madár



(...)

megállt a küszöbön
nem mert belépni
megrettentette a látvány
a széttépett könyvek
a fecnikre szaggatott papírlapok
a felfordított asztal székek
kivert ablakok
a padlón az üvegszilánkok
és a mozdulatlanul fekvő férfi
az ajkai közül még csurgott a habzó nyál

állt a küszöbön
"sohasem hittem el neki hogy meg is teszi"
suttogta magának
és mélyet sóhajtva becsukta az ajtót



Minden kezdetben...

minden kezdetben benne van a vég
a születésben - a halál
a találkozásban - az elválás
az érkezésben - a búcsú

ugyanígy a végből következik az újabb kezdet
a búcsúból - az érkezés
az elválásból - a találkozás
a halálból - az élet



(...)

minden újszülött
akár állaté
akár emberé
az első pillanatban
egyformán néz a világra
mert mindegyik számára
egyformán ismeretlen
ezt olvasom
mindegyik újszülött - emberé
                                    vagy állaté
szeméből
az állat csecsemőből mindig felnőtt állat lesz
de az ember-csecsemő sokszor
állattá fejlődik (vissza!?)



(...)

mindenki másmilyennek lát
olyannak amilyennek látni akarnak
de vajon te olyannak látod önmagad
mint legalább másik két ember
és az is vagy akinek látnak
vagy csak akinek képzeled magad?



A tolerancia áldozata

toleráns vagy?
nagyon is
barátkoznál egy cigánnyal?
                   miért ne? Ha rendes ember
                   egy színes bőrűvel?
                   természetesen. Nem a bőrszín teszi az embert
                   egy muzulmánnal?
                   ha nem terrorista
                   egy bigott katolikussal?
                   ha nem akar megtéríteni
                   egy meleg férfivel?
                   ha nem akar megerőszakolni
                   egy leszbikus nővel?
                   nős vagyok. Másik nőt nem keresek
már indultam tovább
amikor még utánam kiáltott
de ha beköltözne a házunkba
                   egy cigány
                   egy színes bőrű
                   egy muzulmán
                   egy bigott katolikus
                   egy meleg férfi
                   egy leszbikus nő
én azonnal elköltözném

akkor kezdhetsz már csomagolni,
mert az anyám állandóan templomban ülő cigány
        az apám nigériai muzulmán
        a bátyám meleg
        a húgom leszbikus
        én magam még nem döntöttem el hogy mi is vagyok
de boldog nagy szeretetben élő család vagyunk

pár nap alatt szinte rohanva távoztak a szomszédaink
és most nyugodtan élünk a teljesen kiürült tízemeletes ház
egyik nagy lakásában
                   anyám a szentképei
                   apám az imaszőnyegei között
                   bátyám a barátjával
                   a húgom a barátnőjével
                   egyelőre csak énnekem nincs állandó társam



(...)

tudom
sokan megvetően fordulnak el tőlem
és undorodva dobják el műveimet

sőt sokan hivatalosan is betiltanák
némelyik olvasását
és minden lehetséges módon igyekeznek
eltüntetni azokat
megsemmisíteni
de bízom benne
hogy egyszer mégis győz a józan ész
és senkinek sem kell szégyellnie
hogy ki is ő
milyen a bőre színe
hisz-e istenben
kivel él és mit hisz

ha gondolataival meg tetteivel
senkinek sem árt



(...)

ami vagy aki másmilyen
- az sokak szerint rossz
                                           attól félnek
                                           azt vagy megvetik
                                                 vagy gyűlölik
pedig mennyivel egyszerűbb lenne
a másmilyent megismerni
                                       nem félni tőle
                                       nem vetni meg
                                       nem gyűlölni
sőt nem egyszer még tanulni is lehetne tőle
vagy egyszerűen csak elfogadni hogy másmilyen



Ez a tolerancia?

mintha darázsfészekbe tévedt volna
egy idegen rovar
zúdult fel az osztály
amikor
egy színes bőrű fiú lépett be az ajtón
egyesek rémülten húzódtak el tőle
mint egy ragályos betegtől
mások csak arra vártak hogy
mikor támadhatnak rá
még nagyobb lett a felháborodás
amikor
pár perc múlva
egy ázsiai fiú lépett az osztályba
egyenesen az előbbi jövevényhez szaladt
átölelte magához szorította szájon csókolta
majd egymás kezét fogva mentek ki a folyosóra
amikor az óra végét
jelezte a csengő



A félelem

miért rakott fészket a tudatunkban
A FÉLELEM?
Mi mindentől félünk
talán csak mert egyszer valaki megrémült
valamitől
amit korábban nem látott
és azóta mindenki fél
ha valami újat lát
még csak megismerni sem akarja
csak fél tőle
reszketve menekül előle
mert idegen
mert ismeretlen
mert másmilyen mint a környezete
                           mint önmaga
talán könnyebb félni
mint megismerni?



Egy hazárdjátékos büszke halála

kisgyerekkora óta
szerette a kártyát
éveken át csak nyert
                elnyerte mások pénzét
                              mások házát
                              mások barátnőit
                              a legjobb barátja menyasszonyát
hiába figyelmeztették
                              hogy ezután csak veszteni fog
                              abba kell hagynia
de ő csak játszott
                             habár már nem mindig nyert
egyszer a saját életét tette fel
és amikor vesztett
felállt elővette a pisztolyát szíven lőtte magát
és büszkén
gőgösen merev tekintettel bukott a kártyalapokra



(...)

A kutyám nem törődik vele
hogy az egyik szomszéd kutya fekete
                       a másik meg barna
bár ő maga fehér

csak mi
magunkat embernek nevező kétlábú állatok
háborodunk fel
ha másmilyen bőrszínű kerül a közelünkbe
és ezért nem egyszer
még gyilkosságra is vetemedünk

de az én fehér kutyám
sohasem támadott a feketére
                     vagy a barnára
csak azért mert más színű a bundájuk



(...)

az utolsó vizsgálat eredménye:
legyőztem a rákot!
közölte boldogan telefonon a kedvesével
de közben nem vette észre az esztelenül robogó autót

a vonal másik végén
már csak a csontok recsegését
és a hörgést lehetett hallani

akinek egyszer meghozták a halálos ítéletét
bármily módon
meg kell halnia!



(...)

darabokra robbant a Semmi
és megszületett a Valami

azóta csak a Valami robban
és lesz belőle sok-sok semmi



A megszégyenített kutya

rémülten
nézte az árnyékokat
hallgatta a neszeket
meg-megremegett
de szégyellte kimutatni a félelmét
bátran az egyik árnyékhoz ment
megszagolta
rátette a mancsát
semmit sem érzett
a fülét hegyezte
semmit sem hallott
a gazdájára nézett
aki nevetve figyelte
behúzta a farkát
és szégyenkezve
visszament a fekhelyére
leült
és az árnyakat kereste
a neszeket
de az árnyékok eltűntek
és néma csend honolt
nem értette hogy a gazdája
miért nevette ki
pedig ő csak meg akarta védeni
még a rémülete ellenére is



(...)

az ablakom előtt táncot járnak a fák
meghajolnak - gyorsan kiegyenesednek
csak arra várok
hogy átugorjanak a kerítésen
és hosszú sorokban
vándorútra keljenek
hiszen éppúgy mint énnekem
elegük van már
az egy helyben állástól



(...)

az élők számára
annyira érthetetlen a halál
és abszurd valami
a mozdulatlanság
az örökös sürgés-forgás után



Eső

Beborult az ég
csöpögni kezdett - egy-két csepp
majd szemerkél - folyamatosan
vékony fonálba gyűlnek a cseppek
az égtől a földig
már nagyobbak
hullnak - zápor
távolban villám
közelebb megdördül
itt a zivatar
majd öt-tíz perc múlva
már csak az esőcseppek
földön csattanását hallani
a sűrű esőfüggönyön át nem hatol a tekintet
egyre lassabban
egyre halkabban
egyre ritkábban
követik egymást
az egyre kisebb cseppek
a felhők szétoszlottak
süt a Nap
és pár perc múlva
irányt változtatnak a vízcseppek
a földről az ég felé
száll a pára



(...)

- A Földről mindjárt egy vendég érkezik, -
jelentette be a Vezér.
- Fogadjátok méltó tisztelettel. Hosszú éveket töltött
ott, sokat látott, tapasztalt.

- De mihelyt ideér, mindent elfelejt, mint mi, ugye? -
szólt közbe a tömegből valaki, - éppen úgy, mint mi?

- Nem, mert ő nem véletlenül került oda. Mint művelt
ifjút küldtük le oda, hogy megismerje, alaposan tanulmányozza
az életnek nevezett létformát.



(...)

akárhányszor is voltam társaságban
sohasem éreztem jól magam
valami mindig hiányzott
valaki mindig feldühített
mit sem jelentő ostoba megjegyzéseivel
nem értettem miért érzem magam jobban
a könyvek között
amikor egy verset olvasok
csak tegnap világosított fel az egyik barátom
"a Költészet Hölgy társasága
ezerszer élvezetesebb
mint az eleven embereké
felesleges más társaságot keresned
mert e csodás Hölgy szavai után
mások beszéde csak untatni tud"



(...)

az egyik esti fürdésnél
a fürdővíz habjából
szappanbuborék szállt fel előtte
de hirtelen szétpattant
és apró vízcseppek formájában
hullott vissza a kádba

az ágyában
a buborékra gondolt
          a szép színekre
          majd a lezuhanásra
és úgy érezte mintha egy hatalmas buborék zárná körül

kíváncsian lesett ki a szobába
ami lassan elúszott amikor álomba merült
és az álmában tovább repült
a buborékba zárva
hegyvonulatok és síkságok fölött

reggel amikor valahol egy ajtó csapódott
a buborék szétpattant
és vízcseppek formájában
vele együtt
a tengerbe zuhant

gyermekkora óta
mindig megismétlődik ez a buborék-utazás
amikor nagy elhatározást kell hoznia



(...)

mily sokszor el kell hallgatni a véleményünket
hányszor még csak egy arcizmunk sem rándulhat
mennyi képmutatásra
mennyi hazugságra van szükség
hogy ne szóljanak meg ne bántsanak hogy nyugodtan élhessünk
de hogyan lehetünk nyugodtak
ha mi magunk jól tudjuk
hogy teljesen másmilyenek vagyunk
mint amilyennek mutatjuk magunkat
és könnyen lelepleződhetünk
és mégis
rezzenetlen arccal hazudunk
egy életen át



(...)

nem egyszer hallom magam mögött
öregesen csoszogó lépteit
de sohasem látom
hosszú időre el-eltűnik néha évekre is
majd ismét hallom
az ablakom alatt
az ajtóm előtt
a sötét utcán
amint mögöttem csoszog
rég halott nagyapám
mert ha szükségesnek véli
így vigyáz mindig reám



(...)

az ember társas lény
de sokszor szüksége van magányra
hogy gondolkozzon
visszaemlékezzen az eddig elkövetett hibáira
és eltervezze további életét
de a gondolatai is meg kell osztania valakivel
ezért nem tudja elviselni az örökös magányt
és mégis sokszor magányra vágyik
tehát mi is az ember
társas lény vagy...???



(...)

a parki padon
ült magába roskadtan
szinte már nem élt

odaléptem és
kezem nyújtottam neki
kissé habozott

majd megfogta és
bizonytalanul felállt
csak ekkor ébredt

tétován lépett
egyet-kettőt s azóta
mi együtt járunk

még ma sem tudjuk
miért ült a parkban s én
mit kerestem ott



Bán Péter, a muzsnai remete emlékére

papírokkal teli
nagy táskájával
járta a falvakat a városokat
bárkivel ha találkozott
kissé zavartan mosolyogva
kincses ládájából elővette
valamelyik írását
és a hallgatója arcát figyelve
olvasta a mesét vagy a verset
különösen aláhúzva a "t" hangzókat
majd gondosan visszatette
a papírlapot a többi közé
boldogan hogy meghallgatták
és véleményt sem várva indult tovább
mert tudta hogy amit csinál
annak megvan az értelme
és már sohasem felejtik el

és most
rejtélyes halála után
a tanáraikkal iskolás gyerekek keresik fel
a házát ahol csak az írógépe a táskájában a papírlapok
és néhány fénykép maradt
miközben a nyári hőségben bomló holttestéből
a mennybe menekült lelke
mosolyogva nézi a látogatóit



(...)

körülöttem minden
oly gyorsan változik
egyesek eltűnnek örökre
újabbak jönnek de csak rövid időre
tegnap még ismertem mindenkit
de ma csak ismeretlen arcok vesznek körül

és miközben köröttem
minden változik
az agyamban
vastag rétegekben
állnak az emlékek

s mihelyt elszundítok
ismét köröttem járnak-kelnek
akiket valamikor
           nagyon régen
           csak egy pillanatra láttam
itt vannak beszélnek hozzám
habár azt sem tudom hogy kik ők



40 °C árnyékban

kiégett fák lombtalan ágai alatt
lihegve bújt
lihegő gazdájához
egy kutya
segítséget kérve
ő is segíteni akart
de mindketten hiába lesték
a felhőtlen eget
a forró napsugarak
már a magasban
magukba szívták
az épp csak képződő
esőcseppeket



A gyűlöletről

           I.

honnan ered a gyűlölet
rengeteget gondolkodom ezen
de csak nem jövök rá
lehet ezt vagy azt nem szeretni
valakivel nem érteni egyet
de gyűlölni csak azért
mert mandulavágású a szeme
barna vagy fekete a bőre
mert nem azt mondja hogy igen
                                  hanem da
                                              tak
                                              ja
                                              oui
                                              yes
vagy másképpen helyesel
vagy azért mert ugyanúgy szereti a barátját
mint más a barátnőjét
miért csak az ember gyűlöli a másik embert
egyik állat sem gyűlöli a saját fajtáját
azért mert az egyiknek ferde vágású a szeme
vagy fekete a szőre
az még nem másik faj
hiszen mindegyik az emberi fajhoz tartozik
a kutya is csak kutya
legyen bár tacskó
                  puli
                  pumi
                  vagy német juhász
azok még nem gyűlölik egymást
csak az ember képes a gyűlöletre


           II

a gyűlölet ragályos betegség
mert ha valaki
gyűlöl valakit
a gyűlölt őt visszagyűlöli
és néma gyűlölettel nézik egymást
a környezetük ezt észreveszi
és előbb csak figyelik őket
mert nem értik
hogy két szeretetre méltó ember
hogyan gyűlölheti ily ádázul egymást
próbálják kivezetni őket a gyűlölet-labirintusból
de végül ők maguk is eltévednek
és amikor végre mások segítségével
kijutnak a szabadba
már ők is gyűlölik azokat
akiken segíteni akartak
és ők is gyűlölettől izzó szemekkel nézik azokat és egymást
és lassan már egy egész falu
                      egy egész város
                                       falvak
                                   és városok
gyűlölik egymást
majd országok
és utána egész földrészek
míg a gyűlölet lángra nem kap
                        és el nem égeti az egész Földet

És mindez miért?
mert a fehér gyűlöli a színes bőrűt
a színes bőrű a fehéret
a kék szemű a barna szeműt
a barna szemű a kék szeműt
a szőke a barnát
a barna a szőkét
a barátnőjét szerető a barátját szeretőt
és a barátját szerető a barátnőjét szeretőt
míg a gyűlölet ki nem írtja a földi életet


           III.

a gyűlöletre
gyűlölettel válaszoljak
vagy próbáljak szeretettel szembeszállni a gyűlölettel
vagy álarc mögé bújva
álruhát öltve magamra
rejtsem el a valóm
vagy rejtőzzem bezárt ajtók
bedeszkázott ablakok mögé
miközben kint tombol a gyűlölet
de engem az nem érdekel?
Hogyan lehet harcolni
a gyűlölet ellen?


           IV

Még mindig nem találom
a gyűlölet okát
bár alaposan vizsgálódom
kutatok
egyesek szerint
az irigység
mások szerint
a féltékenység
de sokan azt is gyűlölik
akit egyáltalán nem ismernek
ezért azt nem lehetnek sem irigyek
                                     sem féltékenyek
mégis gyűlölik
talán
az emberi ostobaság
szülötte a gyűlölet



(...)

a Nap megelégelte
hogy éjjel a Hold azzal dicsekszik
hogy ha felnő
sokkal erősebb lesz a Napnál
s ezért a Nap dühösen elfordult tőle
ekkor a Hold
visszaváltozott fekete kődarabbá



(...)

kérdezted
némán
csak két szemeddel
        a tekinteteddel
és ő
éppúgy válaszolt
csak két szemével
        a tekintetével
így is megértettétek
hogy már egyikőtöknek
sincs szüksége másvalakire



(...)

öreg korunkban
már nem tudjuk helyre tenni
amit fiatalon
elrontottunk
önhibánkból
vagy mások miatt
többször is hiányoznak
az elszalasztott pillanatok
amikor együtt lehettünk volna
de mindketten
tévedtünk
hibát követtünk el
de öregen
már aligha pótolhatjuk
ami elveszett a kapcsolatunkból
vagy sohasem hagytuk
hogy létrejöjjön
csírájukban elfojtottuk
az érzéseket
és most
öreg korunkban
kapkodva próbáljuk
kijavítani hibáinkat

de ki tudja van-e még
elég időnk?



(...)

a ragadozó is
jobb az embernél
csak ha éhes akkor öl
nem mert a másik
fekete ha ő fehér
vagy másképp szeret
és az sem érdekli
ha más istent imád
vagy egyet sem



(...)

egymás után távoznak
van ki előtte még üzen
van ki búcsú nélkül megy el - észrevétlen
és csak évek múltán ébredek rá
hogy már régóta nem kapok felőle semmi hírt
s csak hosszadalmas kutatgatás után tudom meg
hogy már több éve halott

egyszer énvelem is ez fog történni
lesz még akitől még el fogok tudni búcsúzni
de sokan csak évek vagy akár évtizedek múltán
tudják meg
hogy én már nem vagyok



(...)

miért mondják
oly sokan
hogy a hó
szűziesen fehér
hiszen a hópelyhek
miközben a föld felé lebegnek
oly sok ismeretlennel
közösülhetnek
hogy elvesztik szűzi tisztaságukat
és a földön
tiszta fehér ruhájuk
és ők maguk is
mocskos sárrá
válnak



(...)

a hideg szélben
megfagynak az érzések
mosoly az ajkon

a szemeken csak
jégvirágokat látok
amerre nézek

mindenki rohan
elbújni a többiek
s önmaga elől

meleg szobába
és csak mikor leolvad
őróluk a jég

veszik rémülten
észre: a hideg széltől
szívük megfagyott



(...)

nem tudom elhinni
hogy létezik a keresztények
jóságos nagyapó-istene
aki az embereket szereti
mint a saját gyerekeit nem
                   az unokáit
mert a hitük szerint azok már
Ádám és Éva utódjai

ha valóban létezik
akkor ő egy magányában megsavanyodott
                    vérszomjas
                    szadista öreg
aki saját szórakozására
kegyetlen gyilkosságokat
véres háborúkat talált ki
és ha teremt is
korlátok közé be nem szorítható
embereket
csupán azért
hogy kigúnyolhassa
megalázhassa
és nevetve meggyilkolhassa őket



Más

az apja zsidó
az anyja cigány
ő szép, hosszú, fekete, hullámos hajú
kislány volt ki mivel sem törődött
míg egy öreg néni meg nem kérdezte tőle
hogy tud-e keresztet vetni
természetesen nem tudott

tizenkét éves lehetett
amikor a barátnői már a fiúkat lesték
de ő nem törődött velük
elfogadta hogy vannak és másmilyenek mint ő
az egyik barátnője nagyon tetszett
szerette ölelgetni simogatni

míg csak rá nem szóltak
hogy inkább egy fiút ölelgessen

ekkor megkérte az anyját
hogy vigye el egy orvoshoz

hosszú beszélgetések után
elhatározta
hogy fiúvá operáltatja magát
mert akkor senki sem vetheti a szemére
hogy lányokat ölelget

de amikor a hormonkezelés hatni kezdett
és kinőtt előbb a bajsza majd a szakálla
és laposra operált mellén is megjelentek az első szőrszálak
csodálkozva vette észre
hogy a lányok már nem érdeklik
csak a fiúk

sehol sem találta a helyét
és sehol sem fogadták be maguk közé
már-már öngyilkosságra gondolt
de akkor valaki a kezébe nyomta a bibliát

beleolvasott
és egyszerre úgy érezte
mintha ő lenne az Isten
hiszen csak a Teremtő isten
lehet egyszerre féri és nő
fehér- és színes bőrű

megnyugodott
barátot is talált magának
egy palesztinai arabot
és azóta ővele él
más társaságot nem is keres
mindenkit mintegy felülről figyel

hiszen ő egyszerre ez is meg az is
és átérzi mindenki örömét bánatát problémáit

megnyugodott és már csak nevet
az őt gúnyoló az őt megvető tömegen



(...)

Ki vagyok én?
Honnan kerültem ide?
És minek?

Állítólag úgy születtem, mint minden ember,
de nem érzem embernek magamat,
és sehol sem vagyok otthon,
mégis mintha már mindenütt jártam volna,
ismernék mindent,
mégis mindenhol
idegen vagyok.

Vége lesz ennek valamikor,
és meghalok mint minden ember,
vagy számomra még ismeretlen erők
egyszer csak felkapnak és visszavisznek oda
ahonnan ide hajítottak?



(...)

Különös ország
oly különös emberek
élnek minálunk

nem értik mások
másokat nem értenek
vagy nem akarnak

próbálnak lenni
ők európaiak
de nem sikerül

mi mások vagyunk
messziről jöttünk ide
meg senki sem ért



Leégett a szomszéd ház

színek - lángok
lobogás
égő papír fa
bőr - hús
csont
fájdalom
agyba hasít
eltűnnek a színek
eltűnnek a lángok

semmi
csak sűrű füst - korom

és vége
valaminek - valakinek



(...)

már négy éve
lefekvéskor minden este
arra gondolok
hogy másnap már nem ébredek fel
nem a haláltól félek
csak szégyellem magam
hogy nem fejeztem be
az eltervezett munkámat
és ezentúl
a családomból is mindenkinek
aki utánam életben marad
a haláláig
szégyellni kell magát miattam
ezért megkönnyebbülve
ülök reggelente
az íróasztalomhoz
és felsóhajtok:

van még egy kis időm

és talán nem kell majd szégyenkezniük
hogy nem fejeztem be a munkámat



(...)

az öngyilkosokat
sokan gyávának tartják
mert nincs erejük
harcolni
hogy éljenek
mások bátornak
mert mindenre elszántan
távoznak az ismeretlenbe
amiről a Biblia úgy beszél
mint egy jobb túlvilágról
de a tudomány
az eleven lét
tökéletes megsemmisülésének tekinti

én egyszerűen
ostobának tartom az öngyilkosokat



(...)

a hó fehérje
alatt már alig látszik
a száraz levél

így próbáljuk mi
titkolni érzéseink
egy mosoly alatt



(...)

engem a nyugalom
tépáz meg
tesz tönkre
a csend
a viharban
érzem jól magam
gyűlölöm a csendet
a nyugalmat
a tűz az elemem
a lobogó lángok között
vagyok nyugodt
nem érzek
égő testemben fájdalmat
nem érzem
az égő bőr és hús bűzét
nem hallom a hőségtől
megpattanó csont
reccsenését

mert én a lángok csúcsán
öröm-táncot járok



(...)

gyógyszerek között
él ő már évek óta

nem tudja másnap

mi is lehet vele
ha eggyel többet vesz be
vagy egyet kihagy

talán jobb lenne

gyógyszer nélkül nyugodtan
várni a halált

mi mindenképpen

az életnek a vége
el nem kerülöd



A megelevenedett szobor

       I

lehullott a lepel
előlépett feketén
és körülnézett

nők nézték testét
izmos karját és lábát
domború mellét

titkos vágyát csak
egy férfi olvasta ki
két szép szeméből

s mihelyt a tömeg
szertefoszlott nekik is
a nyomuk veszett


       II

mikor az izmok
ellazultak és már nem
kívánt ölelni

gyorsan visszament
helyére s meglepetten
látta társa van

márvány-fehér nő
próbálta eltakarni
a lába közét

s duzzadt melleit
és kihívóan nézte
a szobor-társát

ki továbbra is
rezzenetlen arccal állt
mozdulatlanul

mikor a férfi
megjelent a márvány nő
elhúzta kissé

mindkét kezét
de az észre sem vette
a fekete szoborhoz

sietett súgott
valamit és azonnal
eltűntek ketten

a márvány arcon
pár könnycsepp csorgott végig
mit egy fiatal lány
gyorsan lecsókolt



       III

- miért tetted ezt
kérdezte a márvány nő

- megsajnáltalak

- s ezután mi lesz

- elmegyünk mint a férfi
s a fekete kő

- de te is lány vagy
minekünk ezt nem szabad

- nem tetszem neked

- csak mint a húgom

a lány felnevetett és
már vezette is
a gyönyör háza felé



Sztrok

Nem éreztem semmit
csak nem mozdult a lábam
és onnan
felfelé az idegszálakon
pár másodperc alatt
az agyamba ért a fájdalom
de tudtam
valójában
fordítva történt
mert az agyamban volt
egy pillanatnyi rövidzárlat
pár perc múlva
a szavam sem értették
oly furcsán mozgott a nyelvem
nem a haláltól féltem
csak attól
hogy így maradok
hosszú időre



(...)

idegesen segített
előbb az ormányával majd a lábaival
felállni újszülött kicsinyének

vajon tényleg ideges volt
vagy csak az ösztöne sugallta a cselekvését

vannak érzelmeik az állatoknak
vagy csak érzéseik
            és ösztönük?
tud örülni vagy szomorkodni a kutyám
és szeret-e vagy csak ösztönösen
ragaszkodik hozzám
mert én etetem itatom
én adok neki szállást
én védem a hidegtől
                az esőtől
                a Nap forró sugaraitól?
és örülnek a fák
hogy éppen az én kertembe kerültek
vagy pont ezért haragszanak?

és ha nem csak az állatoknak
de a növényeknek
sőt a tárgyaknak is vannak érzelmeik?

és elégedett az asztalom
ha jóízűen fogyasztom mellette az ebédet
és boldog az ágyam
ha rajta élek át nagy szerelmeket?



(...)

valaki a levélszekrénybe dobta
a férfi kivette
azonnal feltépte
de a nő kitépte
                          a kezéből
olvasatlanul összetépte
s a papír fecniket
                           a vizesárokba dobta



(...)

van ki még
most is máglyára küldené
aki többet tud mint mások
akinek másmilyen színű
                                         a bőre
                                         a szeme
                                         a haja
aki másképpen néz
                         beszél
és többet tud mint a tömeg

mindenkit aki bármiben másmilyen

de mi lenne ha őt
          tekintenék másmilyennek

akkor is visszasírná
a lángoló máglyák korát?



(...)

a már zöld fákat
és az ébredő földet
ismét hó fedi

rémült madarak
remegve bújnak össze
a fészkeikben

mivel nem értik
a már meleg tavaszban
honnan ez a tél



(...)

Talán hazugság az életem
Bár én döntöttem hogy így éljek
Magamtól egyre csak kérdezem
Vannak mások kik így élnek

Biztos vagyok benne sőt tudom
Oly sokan járnak ilyen úton
Van aki ettől szenved egyre
Más nevet mintha boldog lenne

Bár tudják hazugságban élnek
De együtt ők mindent elfelednek
Mint akar sok miért nem élhet
Hazudnunk kell nekünk embereknek



(...)

honnan ez a megmagyarázhatatlan gyűlölet
sokak szemében ha
meglátnak egy színes bőrűt
meglátnak egy pajeszos zsidót
meglátnak két férfit csókolózni

talán
mert az ördögöt feketének képzelték
mert zsidók feszítették keresztre Jézust
                    aki szintén zsidó volt
mert sokak szerint
a férfi nem mutathatja ki őszintén az érzéseit
egy másik férfi iránt
nem lehet kedves szelíd
csak ádáz harcos
kegyetlen gyilkos

és ennek a gyűlöletnek
sohasem lehet vége
mert ha valaki másmilyen mint a tömeg
az már rossz
           megvetendő
           kiközösítendő
           sőt megölendő

az ember valójában
Gyűlölet-lény
Vérengző Állat



(...)

reméltem hogy remekmű születik
amikor írni kezdtem
az első szavakat
újabbak követtél
majd megállt a kezem
vagy asz agyam állt le
és csak félszavak majd csupán betűk
jelentek meg a papíron
még mindig reménykedtem
hogy remekművet nemzek

De végül
görcsbe rándult a kezem
majd rángatózni kezdett
és a földre
egyre kisebb papírdarabok hullottak
de még mindig remélem
hogy valaki összeszedi azokat
összeragasztja
és évtizedek múlva
elragadtatással magyarázzák majd a remekművemet
mert valójában senki sem érti



(...)

Eltűnt minden
mintha te magad sem lennél való
csak látomás
az űr maga
amiben semmi sincs
még űr sincs
hogyan is lehetne
ha az űr körül sincsen semmi
te sem vagy
de honnan tudod
hogy semmi sincs
ha nincs tested
nincsenek idegeid
nincs agyad
semmid
tebenned van az űr
vagy te magad vagy
az űrben az űr



Láthatatlan látomás

              I

Megállt az ajtóban
lihegett
mintha csak utánam futott volna
beengedtem magam előtt
de bent már nem láttam
bár továbbra is hallottam
milyen nehezen lélegzik
és óvatosan lépdel a sötétben
éreztem minden mozdulatát
amint énvelem együtt lép
előre hátra
meg-meghajol
de mihelyt felkattintottam a villanyt
hirtelen eltűnt


              II

Mihelyt eloltottam a villanyt
újból megjelent
mintha belőlem kúszott volna elő
és ismét
követte minden mozdulatomat
de már nem lihegett
csak halkan
egyenletesen lélegzett
mintha aludna
és amint ismét
felgyújtottam a villanyt
eltűnt nyomtalanul



(...)

apám úgy képzelte
a halál után
semmivé válik a NAGY SEMMIBEN

de a semmiből egyszer
ismét valami lesz

a lélekben
a feltámadásban
az újjászületésben
egyáltalán nem hitt
anyám nem is gondolt rá
hogy mi történik vele a halála után
van aki úgy képzeli
hogy a halál pillanatában
kiszáll belőle a lélek
ami később
számunkra ismeretlen
saját létét folytatja valahol
én?

Mintha már többször is éltem volna
és még többször is élni fogok

Talán



(...)

A családunkból ismét eltávozott valaki
a mozdulatlanságba
a nemlétbe
a semmibe
vagy egy újabb életre született
vagy csak most született meg igazán
mert mi itt a Földön tulajdonképpen halottak vagyunk



(...)

Ha nem hazudunk soha
kinevetnek
megvetnek
lenéznek

de mi nem is hazudunk igazából
csak szerepet játszunk
az élet
titokzatos színpadán
amin soha senki sem mutathatja meg
önmagát
mert ha nem hazudunk soha
kinevetnek
megvetnek
lenéznek



(...)

melyik több
a barátság vagy a szerelem
és lehet-e a barátságból szerelem
a szerelemből barátság
e két dolog szinte azonos
csak a barátságból
hiányzik a test
a szerelem sokszor
nem törődik a lélekkel
mert itt a test
egymás testének a tapintása
érzése a legfontosabb

a barátság sokszor szerelemmé fejlődik

és a szerelem
néha barátsággá kopik



(...)

megpróbált a hó
alól előbújni egy
piciny virágszál

de a ráhulló
esőcseppek súlya alatt
teste megrepedt

de még büszkén állt
amikor sebes vízár
messze sodorta

hosszú tél után
a tavasz nyári hővel
tört ránk egyszerre



(...)

Az égből a Nap
arcáról verejtékcsepp
esik nem eső



(...)

Nem eső esik
a Nap verejtékezik
a Föld csak piheg



(...)

félbetörött fák
alatt rémült madarak
fészkük keresik

miközben a sárban
vacogva csipognak a
pici fiókák

ők még nem tudják
hogy a vihart követi
szép meleg idő



(...)

az emlékeim
rám támadnak minden nap
és minden éjjel

rángatnak jobbra
balra szünet nélkül
marnak cibálnak

egy percnyi nyugtot
sem adnak nekem soha
mások szívesen

gondolnak vissza
gyermek- és ifjúkorukra
minek ha vissza

nem hozható már
ami megtörtént egyszer

A JÖVŐ A FONTOS



(...)

Senki sem tudja
mi van most tavasz vagy nyár
egy biztos - hőség

megmozdult egy kis
ág az ablakom előtt
madár volt vagy szél?



(...)

A gyermekkoruk
soknak csodás emlékek
végtelen sora

azonban nekem
az életemnek csupán
rövid szakasza

se rossz se boldog
ismeretlen világ hol
nem vagyok otthon

azóta is csak
keresem való honom
nem lelem sehol

de állandóan
próbálom megismerni
az ismeretlent



(...)

csókoltam férfit
majd utána egy nőt is
de az utóbbit

megbántam nagyon
oly nyálas volt nem ízlett
de ő akarta

sőt rám is mászott
ledobva a ruháját
nyalta a testem

hogy undorodtam
de gyereket akartam
hagytam hogy tegye

majd barátomhoz
bújtam én szégyenemben
s csókoltam mohón



(...)

hőségtől remeg
ablakom alatt egy fa
mint hideg széltől

nekem a szívem
meg-megtorpan tétován
majd ugrik egyet



Nyári pillanatkép

A szél kifacsart
mint citromot pár felhőt
és esni kezdett

előbb félénken
majd egyre hevesebben
az esőszálak

hamar pocsolyák
díszítették az utcát
elállt az eső

és elült a szél
újra kisütött a Nap
visszatért a nyár



(...)

szivárványszínű
eső-gyöngyszem- karkötők
csillognak körben

a faágakon
madarak csipkedik a
pici bogyókat

és meg nem értik
a csőrükben miért nem
válnak semmivé



(...)

reggel azt hittem
hogy összedől a világ
minden remegett

görcsöltek a fák
rángatózott a kutyám
nem tudtam mi ez

de amint feltűnt
az ablakon túl a Nap
minden elcsitult

lehet csak a tél
nem akart meghalni még
Győzött a Tavasz



Nyári zivatar

villám cikázott
csak percek múlva dördült
messze a vihar

eztán gyorsabban
követték egymást:villám
és a mennydörgés

a szél is tombolt
felettünk járt a vihar
s hirtelen vége



(...)

a tenger
sós szagával
eltűnt
a város képe
és már nem értem meg
a szavak mögött
mint egykor
az ott élők gondolatait
teljesen eltávolodtam tőlük
habár itt sem érzem
itthon magamat



(...)

kutyám
fejét a padlóra fektetve
kíváncsian néz
jobbra-balra
az egyik szemével
a másikat csukva tartja
mintha egyszerre
aludna és
vigyázna is
a házra

rám néz
mélyet sóhajt
és az addig nyitott
szemét is
nyugodtan
becsukja
hiszen én
vigyázok most a házra
és az ő álmát is
őrzöm

de mihelyt
ellépek mellőle
felugrik
és már is
mellettem terem

talán attól fél
hogy nem kap
tőlem enni
ha észreveszem
hogy lazsál?



(...)

Álmomban sokszor
különös hangot hallok
sem férfi sem nő

de nem is gyerek
sem reszkető hangú öreg
szól akkor hozzám

nem tudom honnan
szólít az ismeretlen
s mit akar tőlem

Isten nem lehet
mert én nem hiszek benne
tán földöntúli

lények keresnek
kapcsolatot énvelem
hogy beszámoljak

nekik mindarról
mit földi életemben
hallottam, láttam

mert tudom én is
onnan kerültem ide
ahonnan jöttek ők

évekig éltem
itt a földön mint ember
bár nem az vagyok



Gyűlölsz

gyűlölsz mert én magyar vagyok
                    te más
gyűlölsz mert én református vagyok
                    te katolikus
gyűlölsz mert én zsidó vagyok
                    te keresztény vagy muzulmán
gyűlölsz mert én istenben nem hiszek
                    te állandóan csak Istened dicséred
gyűlölsz mert én alacsony vagyok
                    te magas
gyűlölsz mert én kövér vagyok
                    te sovány
gyűlölsz mert a hajam barna
                    a szemem barna
                    a te hajad szőke
                    a te szemed kék
gyűlölsz mert nem úgy szeretek
                    ahogyan te
igazából azt sem tudom
                    hogy valóban gyűlölsz-e
                    és miért
hiszen mindig kedves vagy te énhozzám
de a szemedben lobogni látom a gyűlöletet



Gyűlölet másképpen

nem ismeri a másik embert
                   megismerni sem akarja
                   mert nem érdekli
                   vagy csak lusta
és mivel nem ismeri - fél tőle
mert fél - szeretni sem tudja
sőt idővel meg is gyűlöli
előbb azt az egy embert
majd az egész népet
és ez már fajgyűlölet
amiből születik a fasizmus
és felállítják az első koncentrációs táborokat
végül az egész föld egy koncentrációs tábor lesz
ahol végül egymást mészárolják le
a foglyok meg a fogolytartók
a FÖLD
teljesen kihal
és mint egy magányos élettel valami
folytatja útját
          a NAGY SEMMIBE



(...)

van kitől mi
más mitőlünk vesz búcsút
de vannak
akik váratlanul
tűnnek el az életünkből
és csak emlékképek maradnak
utánuk az agyunkban
de lassan azok is elhalványulnak
végül szinte teljesen eltűnnek
és csak véletlenül - olykor-olykor
egy illat-lebbenés
egy régi levéltöredék
egy könyvön hagyott ujjlenyomat
egy régen hallott szó
juttatja eszünkbe őket
de akkor már hiába keressük
és ha még össze is futunk
legtöbbször fel sem ismerjük egymást

2010. I. 17.



A hóról

a hó sokaknak
a tisztaság jelképe
és amikor elolvad?

a hó szürkül már
majd sár lesz mily csúf latyak
eltűnt a fehér

2010. február 9.



(...)

mást ne akarj
csak amit korod enged
így leszel boldog



(...)

tanácsot adni
másoknak könnyű de magad
egész mást teszel



(...)

kettőt szerettem
szerelemmel vadul de
eggyel csak élek



(...)

a fejem felett
sűrűn zuhog az eső
a lábam alatt
vékony erekben folyik
csendben a vérem
mit elmos az eső



(gondolatok egy beszélgetés után)

habár testvérek
más a tervük céljaik
egymást nevetik

hittem: megértelek
hinni akartad: értesz
látjuk: tévedtünk

sokszor próbáltuk
de minden hiába volt
maradjunk külön

2010. május 14.



Aki egyszer elment, ne térjen vissza

Körülnéztél, de sehol semmi,
Megértetted, tovább kell menni.

Évekig reménykedtél benne,
Miután visszajöttél Pestre,

Hogy itt végül mégis megleled,
Amire szükséged van neked,

De úgy látszik, most is tévedtél,
Mint mikor messzire elmentél.

Hitted, ott jobb lesz az életed.
Előbb jó volt, szinte élvezet,

Mégis minden idegen maradt,
Idegenek az újabb szavak,

S amikor ide visszatértél,
Mindenre értetlenül néztél.

S megértetted, idegen minden,
Visszatérés a múltba nincsen.

Az - maradt örökre idegen,
Ez - elutasított hidegen.

Ha kitéped a gyökereket,
Visszaültetni már nem lehet.

Aki egyszer elment, ne térjen már vissza,
Emlékeit vigye magával a sírba!



Az élet

el váratlanul
tűnni az életükből
ezt kívánom én

ez nem tőlem függ
fogadjuk el: az élet
kezdetét s végét

nem ismerhetjük
előre csak amikor
bekövetkezik

2010.VII.23.



(...)

a születésünktől kezdve
gyűlnek körénk a holtak
mielőtt megismernénk őket
máris láthatatlanul mellénk állnak
egyszerre csak azt vesszük észre
hogy több a halott ismerősünk
mint az élő



(...)

elmennék
de akkor vissza is kell jönnöd

és ha visszajövök
itt kell maradnom

nem
újra elmehetsz

de hová
hogy vissza ne kelljen jönnöm

menj el
és bújj el
hogy meg senki se találjon



(...)

hol?
    Itt
    ott
    mindenütt
    sehol

mikor?
     most
     akkor
     mindig
     soha

miért?
     ezért
     azért
     mindenért
     semmiért

hogyan?
     így
     úgy
     mindenhogy
     sehogy

és tovább?

     Ahogy akarjátok!



Évszakok harca

Vége a nyárnak
vagy már az ősz kezdődik
évszakok harca

hűvös eső szél
fáznak a fák a bokrok
fenn nevet a Nap



A volt férj látogatása

Megérkezett
Köszönt
Körülnézett
Gúnyosan elmosolyodott
Szótlanul kiment

Az asztalon ezt a cetlit hagyta:
            "Látom jól megvagy nélkülem."



(...)

A hit
nem szentképek
                szobrok csodálása
nem templomba járás
nem a papok szónoklatainak hallgatása
nem a Szent Írás szavainak elfogadása

a HIT
          mibennünk van
         vagy nincs



(...)

Hinni kell(ene) - mondják
          valamiben/valakiben
          bármiben/bárkiben
de ha nem tudok
         sem Istenben
         sem Ördögben
         semmiben/senkiben

Lehet
         ha hiszel
         egy láthatatlan erőben
                                  lényben
könnyebb neked
      mert őtőle vársz tanácsot
                                 támaszt
úgy gondolod
       megsokszorozza az erőd
       és mindent elviselsz
de hogyan
hiszen ő láthatatlan
vagy csak rejtőzködik
         mint egy jótevő
         vagy gonosztevő
                 aki el nem árulja magát
amíg csak véletlenül össze nem futtok
egy mélabús
       szürke
                őszi napon



(...)

nézek erre
nézek arra
sehol semmi
sehol senki
csak én
       állok
       a tér középpontjában
       egyedül
de MINEK???



(...)

Sok halott neve
jut az eszembe éjjel
de élőké nem

megkérdezhetem
őket majd még egyszer ha
meg nem halunk

de akkor kiket
érdekel majd az a sok
elfeledett ember

akikről csupán
a dédunokák tudnak
ó okmányokból



(...)

Ha a kicsit
még kicsinyíted
egyszer biztosan
eltűnik teljesen
és mi parány volt
ezután semmi



(...)

oly sok barátságnak
oly sok szerelemnek
                       van észrevétlenül vége
de egy holdfényes
            őszi éjjelen
megjelenik mindegyik eltűnt barátod
                                               szeretőd
és próbálják megmagyarázni
                     megfejteni
az okot
de...
a Holdat váratlanul eltakarja egy felhő
és mindenki eltűnik újra
és továbbra sem ismerjük az okot
                   és azt sem tudjuk
                   hová vesztek ők



(...)

a kissé torz fenyő
bánatosan nézett végig
az egyszerre üressé vált kerten

az új háztulajdonos
kivágta
az összes szőlőtőkét
hogy gyümölcsfákat telepítsen
            a gyermekeinek
hiszen ő már nem éri meg
az első almákat
            körtéket
a kertjében

a fenyő nem érti
hogy miért kellett meghalni
kedves barátainak
ily feleslegesen

vagy mégsem?



(...)

a fiúk öleltek vadul
         szorítottak
         harapták a számat

a lányok?
        nem kívántam a csókjukat
        ha egy-kettőnek véletlenül
                    a számhoz közeledett az ajka
       miközben a kezével
                    férfiasságomat próbálta felébreszteni
       félrelöktem őket
                   előbb csak kedvetlenül
                   majd undorral
      mert őköztük
              csak azt kerestem
              aki majd megszüli a gyermekemet
de a fiúk
     a férfiak!!

és amikor megtaláltam
                 gyermekem leendő anyját
megpróbáltam
                olyan lenni
                amilyennek látni kívánt

de a csókja
     sohasem
     érdekelt



(...)

a fiú karjai közt
        lángra gyúlva
        pillanatok alatt
        vele égtem
        és forró füstünk
        együtt szállt az égbe

a lány karjai közt
        kelletlenül
       meg-megrándultam
       és jéghidegen
       melléje gurultam
       forró leheletével
       hiába próbált felolvasztani
       mint érzéketlen fabábút lökött le
       végül az ágyáról



(...)

túl korán ébredtek bennem
                          az érzések
                          az érzelmek

a szerelem is
             eleinte nem volt tárgya
             előfordult
             megpillantottam valamit
                                        valakit
            és úgy éreztem, hogy belészerettem

de másképpen
mint mások
            nem válogattam
            nem fontolgattam
                    lehet?
                    illik?
                    szabad?

Szerelmes lettem akár egy virágzó almafába
                                    egy játékos kismacskába
                                    egy szépen elkészített bútorba
de a leggyakrabban egy fiúba
       ritkábban egy lányba

és az eszembe sem jutott
hogy ki mit szól hozzá
mert én csak azt éreztem
                hogy szeretek
                hogy szerelmes vagyok

talán nem is volt ez testi vonzalom
csak valamilyen érthetetlen vágy
                  hogy mellette lehessek
                                         megérinthessem
                                         magamhoz ölelhessem

csak később értettem meg
                    hogy mi is ez



(...)

csak akkor különböznek
                 egymástól
                 a más-más anyanyelvű
                 emberek
                amikor megszólalnak
hiszen a gesztusaik
           az arckifejezéseik
           az érzéseik azonosak

ha nem szavakkal beszélnénk
    talán mindig is
                          megértenénk egymást



(...)

fiatalon
      egyedül akartam lenni
de ahogyan öregszem
      egyre inkább
           félek a magánytól
vajon így fél
a fa is
amelyik körül
kihalt az egész erdő
és most magában áll
és büszkén próbálja hírül adni
hogy itt egykor
                sűrű vadon volt
amiből egyedsül ő maradt meg
csak azt nem érti
           hogy MIÉRT



(...)

egyszer
az eső elől
behúzódtam az eresz alá
felnézve
egy fecskét láttam
a fészek mellett ült
a telefondróton
az eget kémlelte
biztosan a párját várta
két napig ott üldögélt egymagában
de harmadnap már nem volt sehol

egy macska dörgölődzött a lábamhoz
a bajszára ragadt tojáshéjtól
próbált így megszabadulni



(...)

megállt a dombtetőn
elnézett a távolba
de csak ködbe tűnő árnyakat látott
lassan lement a térre
nagy tömeg vette körül
és őrült hangzavar

senkit sem ismert fel
és egy szót sem értett



(...)

Mintha nem is itt
ez országban születtem
volna. Csak vendég
vagyok itt, tudom.

Igazán sehol sem
érzem én magam
otthon. Magyarok
között lengyelnek érzem
magam, és Lengyel-
honban magyarnak.

Innen rohanok oda,
és onnan ide.

Mennék örökkön
mert csak a vándorúton
vagyok én nyugodt.



(...)

ijedten lesett be
a sötét szobába
a résen át
de mivel semmit
sem látott
bátran
belépett

pár perc múlva
büszkén állt meg a küszöbön

a sötéttől
nem kell félni
az csak
a világosság negatívja



(...)

sikoly
hasított az égiig
köröskörül
mélysötét volt
semmi sem mozdult
csak egy újabb sikoly

és hirtelen
feltűnt az égen
egy lángoló csillag



Nyomtatási hiba

íztelen
  íze nincs
ízetlen
  sértő
  sőt undorító



(...)

Van értelme még
verset írni?

Valaki
valahol
valamilyen nyelven
valamilyen formában
már biztosan leírta
amit most leírni akarok
bár tudom
mégis leírom

és az is lehet
hogy éppen egy időben énvelem
valaki
valahol
valamilyen nyelven
valamilyen formában
ugyanezt a gondolatot
próbálja leírni



(...)

egyre feleslegesebbnek érzem
amit teszek

van még
ki elolvassa versemet?

És ha van is rögtön arra gondol
ezt már olvasta máshol
lehet
nem saját gondolataimat írom
hanem másét
hiszen több mint hatvan éve
csak olvasok
és magyarra
vagy más nyelvre fordítok
hogy megtudják
mire gondolnak mások
egy másik országban
más szavakkal
egy másik nyelven

De MINEK?



(...)

van ki sűrű erdőben barangol
más nagyvárosi utcákon jár céltalan
én a szavak sűrűjében keresem az utat
az egyik nyelvből
egy másikba
nagy türelemmel
mindig meg is lelem
a helyes utat



(...)

szél törte ágaival intett a fa
megpillantva engem
amikor odasántikáltam hozzá
és reszkető kezemmel
megsimogattam a törzsét



(...)

elfáradtam - mondta
leült
az ölébe tette a kezét
fejét kissé hátrahajtotta
és elnézett a messzeségbe

már pár napja ül ott
szótlanul
mozdulatlanul
és senki sem mer odamenni hozzá
                           megszólítani
                           megérinteni

talán már nem is él



(...)

Hidd
hogy létezik Isten
ha úgy érzed
    úgy hiszed
    úgy tanították neked
de engem ne kényszeríts
     hogy olyasmiben higgyek
     ami számomra érthetetlen dolog
ezért Istenben hinni
        ahogyan azt a papok megkívánják
        képtelen vagyok



(...)

lekéstem mindenről
lekéstem a nagy szerelemről
              a nagy célok eléréséről
     ügyetlen voltam
     megijedtem
nem volt merszem
              a végsőkig harcolni
    megfutamodtam
    mindig
             az utolsó percben
    remélve
           majd a következő alkalommal
de már késő

Mindenről lemaradtam



(...)

a sarkon állt
magába roskadtan
mintha nem látna senkit
csak a saját gondolatait

többen megtorpantak
megpillantva őt
a mozdulatlan alakot
ami mintha csak szobor lenne
amikor visszafelé jöttem
még mindig ott állt

de már kiegyenesedve
felemelt fejjel
élénk tekintettel
figyelve a környéket
és amikor észrevette
aki közeledett feléje
megelevenedett
és hozzá szaladt
majd együtt tűntek el
az egyik fasorban
összeölelkezve

minden nap
megismétlődik a jelenet
csak a szereplők mások

akiket egyszer már láttam
meg soha többször nem jelennek



(...)

amikor ősszel
olyan szomorkás minden
kedvetlen vagyok

én is jól tudom
nem hódolhatunk mi be
hangulatoknak

míg él az ember
ne üljön tétlen szótlan
megállás nélkül

tegyen valamit
ha mást nem: gondolkozzon
hisz csak addig él



(...)

lehullott az utolsó levél
egymásba fonódtak
a kopasz ágak
a törzs meg-megrándult
a fagyos szél csapásaitól
és apró kéregdarabok
potyogtak a földre

a fa
arra gondolva hogy meglátják meztelenül
sokáig zokogott



(...)

Egy kisfiút megkérdezett egy kislány
- Hol van a mamád?
- az nekem nincs
- énnekem csak két apukám van
- érdekes - mondta a kislány
- énnekem csak két anyukám van.
- Lehet, - gondolkodott hangosan a kisfiú
- az egyik mamád az én anyukám,
- És az is lehet, - mondta a kislány
- hogy a te egyik apukád az én papám.
- És a papák egymást szeretik,
- és a mamák is egymást,
ezért van nekem két papám - mondta a kisfiú,
énnekem meg két mamám - mondta a kislány



Az első agyvérzés után

apró póklábak érezhetetlen érintése
a karon
a vállon
a nyakon
a fejbőrön
majd feszítő fájdalom a fejtetőn
                                   az agyban
és megránduló kéz
    megbicsakló láb
el-elakadó nyelvről nehezen legördülő szavak
tompa fájdalom a fejben
lábra állni
        lépni egyet
                többet
elindulni
             pár nap múlva
mint kisgyerek
és a félelem hogy...
de gondolni rá nem szabad
előre nem tudható
mikor...



(...)

talán jobb lenne
egyedül élni mindig
s nem gondolni soha
mi lesz hogy ha magadra
maradsz hiszen nem tudtad
hogy lehet élni társsal
s aztán nélküle



(...)

tudom
         hazudtam önmagamnak
                         egyszer
                         többször
                         honnan tudhatom?
s egész életemet
e hazugság irányítja

de hiszen akkor
nem is hazudtam
       mert így éreztem
       és ezt akartam



(...)

képtelen vagyok hinni
egy jóságos Öreg létezésében
                           a Teremtőben
                           az Atyában
                           aki szeret
ő akarta
             az inkvizíciót
             a gyilkosságokat
             a háborúkat
             a népirtásokat
             a gyűlöletet

vagy csak megengedi

de ha ő a Teremtő
miért teremtett gyilkosokat
és ha már ily sokféle embert teremtett
miért engedélyezi a gyűlöletet
csak azért mert nem egyformák az emberek
de ő a magas trónján
        csak mosolyog

egy ilyennek higgyek
egy ilyenben bízzam????



(...)

Reccsenve
letört egy faág
róla a fészek
a tojásokkal
a fejemen landolt
két madár izgatottan nézte
majd megnyugodva
visszaültek a fészekbe
hogy a fiókáik
boldog családba születhessenek



(...)

a láthatatlan Nagy Ismeretlentől remélve segítséget
emelte tekintetét az ég felé
a szürke felhők mögül gúnyosan mosolygott a Nap
ott állt már mellette a Hold
ami értetlenül nézte
a Földön tehetetlenül csúszó-mászó embert
aki még mindig hitt a Nem-létező létezésében



Elhagyott udvaron

térdig érő gaz
itt-ott derékig
kóbor kutyák hátra hagyott nyoma
kikapart gödrök - csont sehol
letört gallyak
lehullott levelek
tavalyi avar
tavalyelőtti és régebbi rohadék
bogár-birodalmak
átfutó mezei egerek
csillogó hátú gyíkok
az erdőből idetévedt vipera sziszegése
szélsodort magokból kikelt
kapor-erdő
néhány elszáradt
vagy elázott fűcsomó
legyek szúnyogok raja
évtizedekkel ezelőtti holtak
menekülő emlékei



(...)

egy férfi és egy nő akaratából
                            szerelméből
                       vagy véletlenül
                       megszületett

Élt - mert így adatott
Meghalt - mert kellett

És egyesek emlékezetében tovább él - talán

Tudja valaki hogy ki is volt
hiszen ő maga sem tudta igazán?



A természetben

A kalapot le
Hogyan veszed, kérdezte
Tőlem egy gomba

Jé, nem nőtt hozzád
A hegedű, kiáltott
Fel egy tücsök

Bár van erszényem
Szólt búsan a kenguru
Pénzem soha sincs.



Napfogyatkozás

Pihennem kell, szólt
Pajkosan rám kacsintva
S a Hold mögé bújt



Egy ismerős halála

Nem tudott járni
Évek óta, de felkelt
S némán távozott



Egy házaspár

Szerették egymást,
Megvetették, gyűlölték,
S együtt haltak meg.



Egy másik házaspár

Gyűlölték egymást,
Megkedvelték, szeretik
S örökkön élnek.



Az állat lassan...

Az állat lassan
Emberré lett de gyorsan
Visszaváltozott



Az ember - állat

Az ember - állat
El is hiszi ezt nem egy
Állati ember



A szörnyek között

A szörnyek között
Szépnek mondta mindenki
S ő el is hitte



Jaj!

Jaj! Felsikoltott
Megpillantva tükrében
Saját képmását



A legrútabb...

A legrútabb - szép,
Ha szeretettel nézed,
S a lelkét látod.



(...)

hajnalban ébredve
a rémálmokkal teli éjszaka után
örökké menekülve valami elől
aminek a nevét sem tudom
egy nyugtató tekintetet keresek
és a felém nyújtott kezet
de köröttem csak sötéten tátong az űr
és feleségem gúnyos hangját hallom
tőlem már el nem menekülsz



(...)

játszunk mint gyerekek
olykor elfeledve gondjainkat
nem gondolva semmire
nem látjuk a betegeket
               a magányosokat
                 a szegényeket
csupán mi létezünk
de amikor mi vagyunk betegek
                                   magányosak
                                   szegények
haraggal nézzük az ablakon át
a boldogan nevető világot
és az ajkunkat
halk átkok hagyják el



(...)

egyszer
amikor félénk galambok
repdestek az ablakom előtt
megpillantottam közöttük
egy kicsi ismeretlen madarat
a tolla fehér csőre piros
a galambok nem törődtek vele
talán nem is létezett
csak a képzeletem szüleménye volt

váratlanul eltűnt az égen
fekete lyukat hagyva maga után a felhőben
- ezen a résen át intettek nekem búcsút
a csintalan napsugarak



(...)

miért követeled
hogy kérjek tőled bocsánatot
hiszen
aki szeret
kérés nélkül is megbocsát
de ha
a féltékenység már mély gyökeret eresztett a lelkedbe
akkor minek áltassuk magunkat
hogy van még
felejtés



(...)

vajon télen
az emberek is
elhidegülnek
egymástól
a hideg levegő
és a hó
hatására
és hamarosan
mintha vastag jégréteg alatt
lennének
ami nem ereszti át
a baráti ujjak
melegét



(...)

az ablakokon - jégvirágok
az arcokon - mosoly
egyformán rejtegetjük
a házak belsejét
és az érzéseket

mikor tanulja meg végre az ember
szégyenérzet nélkül megmutatnia hogy mi van a lakásában
               és a lelkében


(...)

mint a humuszban gazdag földbe vetett magokból
buja növényzet hajt ki
a megértésből közös érdeklődésből
kicsírázhat a szeretet
a száraz földön a legkisebb fűszál is elszárad
és ha túl kövér a talaj
a rengeteg gaz között megfulladnak a virágok
ugyanígy kell törődni a szeretet talajával is



(...)

nem értem
és soha sem fogom megérteni
hogy mit jelentenek a szép ruhák
                              a drága autók
                              a fényűző villák
                              a milliók a bankban
ha nincs miről beszélni
csak a kinézet a fontos
és ha nem fulladsz a borba
         nem száguldozol autón minden cél nélkül
az életet unalmasnak érzed



(...)

sápadt árnyak rohangálnak körülöttünk
a város ködbe süllyed
csak az emlékezetünkben élő
rég holt ősök
kelnek szinte láthatatlanul életre
de nem tudom
mely korban vagyok
az idegen arcokat nézve
keresem a régen eltávozottakat
és nem értem
egy nemzedék örökkön él-e
vagy véges azt élet
vagy a halál után
mindenki él tovább egy új alakban



(...)

azt hitte
ez már a vég
bár csak most kezdődik
                              önálló léte



(...)

habár éjjel még a fagy az úr
már tavaszi napsugarak
keresik az árnyainkat
a kiürült szobákban
ahol egykor harcoltunk
a kisvárosi erkölcs-csőszok hívására
az ablakunk alatt
összegyűlt tömeg
ostobaságával és értetlenségével

mi már régen eltávoztunk
de ők feledni képtelenek
s egykori ablakainkhoz
a gyűlölet és a félelem
mérges kígyói kúsznak
nem tudva hogy a szobákban
már régóta senki sem lakik



(...)

jöttem láttam
de nem győztem
engem győztek le
és beleverték a fejembe
senki vagy
a NAGY SENKI
aki VALAKIVÉ soha
sem válhat
kivéve
ha FIZET

(...)

a temető kerítésén át
könnytől fátyolos szemmel
tehenek figyelik
a halottas menetet
és nem értik hogy az emberek
miért nem a vágóhídon
végzik az életüket



(...)

Bűn? Ártatlanság?

Mindenki másképpen vélekedik
               egyesek szerint bűnös aki lop
               mások szerint ártatlan ha egy szegény
                                                 lop meg egy gazdagot

Bűnös aki gyilkol
de ártatlan ha önvédelemből teszi
és hős - ha a hazáját védi

Bűnös aki megcsalja a feleségét
de ártatlan ha megcsaltként teszi
és nemes lelkű ha a szerelem nevében cselekszik
különösen ha érdekből házasodott

Bűn? Ártatlanság?
Erre a kérdésre nem mindig találsz választ



(...)

megkocogtatta az ablakomat
és megszólalt
de nem értettem a szavát
csak az arcát meg a kezét láttam,
és remegve
kedvetlenül
indultam utána
nem tudtam hová
de mentem
és másnap este
az ágyamban találtam magam
fáradtan nyújtózkodva
semmiről sem tudtam
nem emlékeztem
habár éreztem hogy voltam
                                 valahol
                                 valakivel



(...)

bátortalan mondatfoszlányok
törött szavak
matt szótagok
zajok neszek suttogások
fáradt ajkak között
levegő
elsatnyult izmok rángatózása
félálomban
amikor az elnehezült szemhéjak
lassan nyílnak
a reggeli égboltra
az ajtó- és ablakréseken át
ébredés
a rémálmokkal teli éjszaka után



(...)

hová
          vállrándítás
honnan
          vállrándítás
a szemekben rémület
                              gyűlölet
                              megvetés

                              Őrület
űzzük el innen
                    azonnal



(...)

érzések vihara cibálja
mindenki testét
amikor a magányra gondol
arra ami volt
arra ami lesz
de senki sem teszi fel a kérdést magának
                                        meddig
                                        és miért
csak azt tudja hogy másmilyen
különbözik a tömegtől
és fél
hogy valaki felismeri
ezért gyakran kórházba menekül
ahonnan felgyógyulva kíván visszatérni az életbe
de minden hiábavaló
a halálig hordoznia kell a másságát



(...)

Valójában
az gyilkol-e
aki a harctéren
saját életét féltve
veszi fegyverével célba
az embertársát

Vagy az gyilkol
valójában
aki parancsra
kidobja
a halált hozó atombombákat
az alvó városokra

Vagy az
aki minden nap gyilkol
gúnyos szavakat
hintve szét



(...)

sikerül-e végre lerántani
a hétköznapi elfoglaltságok nyergében
mellettünk galoppozók szeméről
a tettetett vakság fekete szemüvegét
hogy meglássák
az életnek nevezett vonaton ülő
útitársaik arcán
a reménysugarakat
hogy valakit még érdekel
az ő állapotuk
és ennek a fenyegetett bolygónak a sorsa
vagy a közöny már örökre fészket rakott
az emberi szívekben
vagy csak álarcot viselünk
a huszadik század szégyenét



(...)

honnan
          faluról városba
hová
          falura városból
oda ne menj
          a falu túl csendes
a város
          túl zajos
akkor hová
tudom is én
talán a semmibe
és az hol van
sem itt sem ott - itt is ott is
mibennünk - a négy fal között
és mindketten mennek tovább
vissza oda
ahonnan elindultak
hogy megismerjék a világot



(...)

köröskörül
          unalom
          közöny
          érzéketlenség
          apátia
és
    pénzéhség
    vagyonéhség
    szex éhség
egészségtelen testi vágy
                    érzések nélkül
                    csak egy éjszakára
                              és viszontlátásra
                              véletlenül
                              egy év múlva
                              tíz év múlva
                              vagy soha
és csak rohanás
          kapkodás
          hogy legyen ház
                           autó
                             nő
                           vagy férfi
majd a sír
         üres ház
         élettelen tárgyak
igaz van gyerek
de megint csak
                    unalom
                    közöny
                    érzéketlenség
                    apátia
és állati vágy
            pénzéhség
            vagyonéhség
            szex éhség
majd a sír
         üres ház
         élettelen tárgyak
és valahol pár gyerek

vajon egyszer mindez véget ér
vagy minden folytatódik körbe körbe
az első ember megjelenésétől
az utolsó eltűnéséig ezen a földön

és lesz-e majd folytatás egy másik bolygón
ahol időben elvetik az ember-magot



(...)

a fák szégyellik meztelenségüket
és mint az emberek a fejüket
ők száraz ágaikat
hajtják le mélyen
és imádkoznak
hogy az ég küldjön végre havat
befedni meztelen testüket



(...)

kétségbeesés és remény hullámai
mosták el
lengyel éveimet
és a vihar
a gyermekkor utáni űrbe vetett
ahol elfeledett faágakról
lógnak fejjel lefelé a múlt árnyai

tántorogva járok
mint aki évszázadok után
saját unokái között támadt fel



(...)

mintha
a haverok és a vodkával teli üvegek között
eltöltött hosszú estéket követő
álmatlan éjszakák
kergetnének ki a vén pályaudvarokra
hogy várjam az idegent
aki meg sohasem érkezik
de várni kell
érzem a felesleges könyvek
terhe alatt
olvasok de semmit sem értek
és egyre csak várom
azt a pillanatot
amikor minden
a napnál is világosabbá válik
és eltűnik
a kínzó fájdalom
s én nyugodtan indulok
a jól ismert vén pályaudvarokra
várni az ismeretlent
egy napon talán
mégis megérkezik
és az ISMERŐSÖMMÉ válik



(...)

ha minden egyes kihalt nyelv
hasonlóképpen
mint az ősszel a lombjukat hullató fák
a kultúra melegítő napja alatt
feltámad
egy napon már meg nem értjük
a testvéreinket
hiszen már most is
gyakran nem találunk
megfelelő szavakat
a közös nyelvben



(...)

amikor az ábrándok
kirepítenek minket
az áthatolhatatlan űrbe
és az álomkép
apró darabokra
mozaik kockákra törik
az átvirrasztott éjszaka után
nappal keresünk
mámort
a mindennapi gondok
hamis józanságában
fájdalmasan
emeljük fel elzsibbadt karunkat
az örök szentség
képzeletbeli isteneihez



(...)

amikor hajnalban
az égen lassan kihunynak a csillagok
üres szobámban ébredek
ahol nappal is sötétség honol
mert már régóta
senki sem nyitja ki az ajtóm
hogy beengedje
a szerelem fénysugarát



Feledékenység

1
elfelejtette
hogy jó pár éve meghalt
testét kereste

2
nem emlékezett
ki is ő, férfi vagy nő
és lett kétnemű

3
nem tudta merre
induljon jobbra balra
egy helyben maradt



primitív

a primitív az
aki a másiknak hisz
mert meg nem érti



civilizált

1
civilizált az
aki késsel-villával
eszi a kenyeret?

2
vagy talán aki
frakkban nyakkendősen jár
az őserdőben?



Íme

8 éves koromban azt hittem rám zuhant az ég
megláttam egy csodás testű férfit aki félmeztelenül kaszált és megremegett az egész testem
9 éves koromban folyni kezdett a nedvem azt hittem a férfi fej mint tehenet
10 éves koromban szemlesütve reszketve néztem körbe-körbe
11 éves koromban belestem egy lány szoknyája alá
12 éves koromban semmi sem érdekelt de a mirigyeim működtek szüntelenül
13 éves koromban ismét lányra néztem de megundorodtam tőle
14 éves koromban gyönyörűnek találtam egy fiút
          és megkóstoltam
                a csókot
                      a lányé nyálas undorító
                      a fiúé szárazon édes
duzzadó mellek - viszolygás
ágaskodó lábközép - csodálat
keresni kezdtem magam - férfi
                                       - nő
még mindig keresem

de minek
    hiszen mindannyian emberek vagyunk
                                                EMBEREK



Megértés

Becsukta a szemét
Befogta mindkét fülét
S megértett mindent



Okos - őrült

Az okosoknak
Minden náluk okosabb
Őrültnek számít



Ostoba - okos

Csak az ostoba
Képzeli magát mindig
Fő-okosnak



Változatok a magányra

1.
a tömegtől nem
lát ő embert mint más
az erdőtől fát

2
azt kívánta hogy
meg ne lássa őt senki
befogta szemét

3
bármerre is ment
sehol senki sem látott
sivatagban élt



(...)

próbál olvasni
a sorok között az üres
papírlapon is

telefon nélkül
hallja az üzenetet
fülre sincs szüksége

magában beszél
társaságban nem minek
beszélnek mások



Gyűlölet

A gyűlölet, tudd.
Negatív előjelű
Forró szerelem



Halál

A halál - élet
Mit a halottak élnek
zavartalanul



Meztelenség

Meztelen vagyok
Ha fekete szemüveg
Nincs a szememen



Ember

Bár sárban heversz,
De gondolatod szárnyal.
A neved: Ember.



Isten - Ördög - Ember

1
Leszállt az Isten
A Földre és azóta
Nincs ki tisztelné

2
Feljött az Ördög
A Földre és azóta
Nem félnek tőle

3
Felszállt az ember
Az égbe s le a Földre
Ő - Isten s Ördög!



(...)

áhítattal nézték
a magasból leereszkedő
átlátszó gömbökben
érkező távoli követeket
egy ismeretlen
sohasem hallott világból
csak akkor rettentek meg
amikor hangos pukkanás után
a szemet maró folyadék
öntött el mindenkit
és az idegenek
szertefoszlottak



(...)

a temető kapuján
egy reggel ezt az írást találták
"Az emlékezetekben
őrizzetek meg minket
ne ezen a szemétdombon!"
és a temetőből nyomtalanul eltűntek
a csontok
csak az üres sírgödrök
ásítoztak
de a szemünk láttára
azokat is betemették
láthatatlan kezek



Önimádat

Téged szeretlek,
Mondta magát csodálva
A nagy tükörben



A szerelem nemtelen

A szerelem nemtelen. Csak a testnek van neme.
Az kényszeríti az agyat, hogy az egyik embert nőnek, a másikat férfinak nevezzék.
Pedig az, ami a hús-bőr ruhán belül van, sem ez, sem az, vagy ez is meg az is.
És csak a test miatt kell az egyiknek ezt, a másiknak azt tennie.
Bár sokszor éppen az ellenkezőjéhez lenne kedve.
Ebből származnak a konfliktusok.
Saját magunkkal, egymással, a társadalommal.
A test védelmében születtek szabályok, előírások, amiket azonban sokan semmibe vesznek.
Ezért nem egyszer kigúnyolják, megvetik, sőt sokszor meg is büntetik őket.
Meg kellene végre mindenkinek értenie, hogy a szerelem maga nemtelen.
Csupán a testnek van neme.



(...)

csattanás
          odanézett
          megérintette
          megkopogtatta
          felemelte
megszagolta
beleharapott
visszatette
          becsukta a szemét
          elaludt
reggel sehol sem volt



Három vers

         1.
bezárta maga mögött
az ajtót
leszaladt a lépcsőn
lassan végigment
a kis utcán
ki a főútra
nézelődött
fel-felnevetett
nem szólt senkihez
csak ment


         2.
megállt a sarkon
álldogált
kinyújtotta a nyakát
forgatta a fejét
körbejártatta a tekintetét
kissé megroggyant a térde
fejét lehajtotta
visszafordult
ment


         3.
bement a kapun
felszaladt a lépcsőn
elővette a kulcsát
kinyitotta az ajtót
belépett a lakásba
azóta senki sem látta
bár még most is keresik
mindenütt



Egy földre-szállt angyal kalandja

a fékcsikordulásra megtorpantak
ijedten nézték a rohanó férfit
aki a hátára zuhant az autó előtt
és amikor az átrobogva rajta
pár méterrel arrébb megállt
ő felugrott leporolta a ruháját
és mosolyogva nyújtotta kezét
az egész testében reszkető holtsápadt sofőrnek
majd fütyörészve indult tovább
a bámészkodók meglepetten látták
hogy a lába nem érinti a talajt
lassan felemelkedik a magasba
és eltűnik a felhők között



a tragédiám

a tragédiám
hogy megszülettem
nem egyszerűen embernek
hanem ettől az anyától
ebben a családban

a tragédiám
hogy megszülettem
de nem korábban
se nem később
hanem ebben a korban

a tragédiám
hogy gondolkodom
de nem úgy mint az embertársaim
nem úgy ahogyan illik
hanem ahogyan a kedvem tartja

a tragédiám
hogy gondolkodom
de nem az anyanyelvemen
nem a kiválasztott nyelven
hanem amihez éppen kedvem van

a tragédiám
hogy élek
de nem úgy min a többség
és nem úgy mint a kisebbség
hanem ahogyan nekem tetszik

a tragédiám
hogy meghalok (biztosan)
nem úgy mint mások
nem akkor amikor kell
hanem ahogyan én akarom (talán)

a tragédiám
hogy megszülettem
hogy élek
hogy gondolkodom
és meghalok - habár már tudom
                     - nem egészen



Átélni

nem csak élni
de át is élni mindent
ami téged körülvesz
ami suttog neked
ami lelkesít
amim kényszerít
ami megharagít
ami megörvendeztet
ami elszomorít

és másokat kényszeríteni hogy éljék át
ami őket körülveszi
amit suttogsz nekik
amivel lelkesíted
amivel kényszeríted
amivel megharagítod
amivel megörvendezteted
amivel elszomorítod őket

íme a kötelességed
                    az életben
                    és talán a halálod után is



(...)

bármit is mondunk egymásnak
csak azt halljuk meg amit mi magunk akarunk
bármit is mutatunk magunkról
csak azt látjuk meg amit mi magunk akarunk
bár mindig azt kívánjuk hogy megismerjük egymást
de hiszen legtöbbször saját magunkat sem ismerjük
mert magunknak is csak azt mondjuk amit akarunk
és mások abból meg mást hallanak
mert magunknak is csak azt mutatjuk amit akarunk
és mások abból meg mást látnak



Lázadó fák

néhány fa fellázadt és összebeszéltek
hogy elköltöznek
de mivel a gyökereik nem engedték
egymásba kapaszkodva
kitépték egymást
a földből gyökerestül
és az ágaikra álltak
hisz azok állandóan mozognak
de így sem jutottak messzire
mert a vékony gallyak nem bírták a terhet
és girbe-gurbán csak haldokló kígyókként
kúsztak el pár métert

másnap reggel az utat
kidőlt fák torlaszolták el
pedig éjjel
még csak szellő sem fújdogált



(...)

a falu
          a városok édesanyja
          az idősebb nővérük
vagy  az állatok bűzétől terhes csend
          a szomszédok kíváncsi tekintete
          a pletykás vénasszonyok hosszú nyelve
          a betolakodókkal szembeni ellenszenv

A falu
          az én tévedésem
          az én kudarcom
          az én sírom



Magamat sajnálom

már nem az anyámat sajnálom
a mozdulni is alig tudó
házsártos vénasszonyt
sem a szomszéd bácsit
ki egyedül tesz-vesz a házban
s nincs kihez szólnia
sem a kórházban magatehetetlenül fekvő beteget
akiről néha még az ápolónők is megfeledkeznek
hanem saját magamat
hiszen egyszer én is
lehetek mozdulni alig tudó
magányos öregember
vagy magatehetetlen beteg
bármennyire is tiltakozom
még a gondolat ellen is

honnan tudhatom most
hogy mi lesz holnap holnapután
             vagy csak évek múlva



Aki néz - nem mindig lát

Átnéz
          az ablakon - látja az utcát
          énrajtam - mintha nem is lennék

Benéz
          az ablakon a szobába - kíváncsi nagyon
          énhozzám - meglátogat egy percre

Belenéz
          a lábasba - már éhes
          a szemembe -de semmit sem lát ha nem akarom

Felnéz
          a hegytetőre - csodálja az ott ülő sast
          énrám - csodálja a tudásomat

Kinéz
          az ablakon - az utcát figyeli
          énbelőlem valamit - terve van velem vagy fél tőlem

Körbenéz
          nem tudja hol is van

Lenéz

          a szakadékba - lezuhant roncsok hevernek ott
          engem - de akkor miért néz rám?

Megnéz
          de fel nem ismer

Ránéz
          egy pillanatra s elfordítja a tekintetét

Szétnéz
          erre-arra tétován

Utánanéz
          mert nem biztos a dolgában

Visszanéz
          még egyszer utoljára

          és elgondolkodik:
érdemes volt ennyit nézni?



E játék

E játék
          elég
minek
          tovább
vége
          és
semmi
ti akartátok
                    elég
                    vége
ez csak játék
kivel
          velem
minek
          elég
a fák
a házak
az emberek
                    senki
                    te
                    én
                        de minek
el
vissza
           ahonnan jöttem
           de honnan
                                    ide
                                    hová
           és minek
           Én
               és Te
                       és Ti
           és mi
                    Mi
                        de minek???



(...)

amikor tavasszal feltámad
a föld
mi is előbújunk téli sírunkból
és a múlt fáradt árnyait keressük
de hiába
mert mi is árnyak vagyunk
és minket sem lát meg senki



(...)

az anyák
azért szülnek
hogy egy magányos éjjel megértsék
már nincs fiuk
akit hosszú éveken át kísértek
egyre messzebb
lépkedve mögöttük
míg végül eltűnt
egy utcasarkon
egy másik nő
karjába omolva
és hírt
egyre ritkábban
kapnak az anyák
akik lassan
magányosakká válnak
és már csak
a legutolsó búcsúra várnak



(...)

azt mondják
                   túl sokat teszel
                                      de mind ennek semmi értelme
                                                             sem értéke nincs

egyáltalán van valaminek bármilyen értelme
                                      bármilyen értéke
ezen
        a háborúk
        és békék között
hánykolódó Földön
ami visszatarthatatlanul a lakói
                                   és saját maga
megsemmisítése felé rohan?



(...)

eszméletlenül hevert
vértócsában
még lélegzett
egyre halkabban
és egyre rövidebb pillanatokra
nyitotta fel szemét
és intett a mellette elhaladóknak
de mindenki undorral nézett rá
és gyűlölettel köpött
és hangosan mondták:
látjátok milyen részeg
s a közeli padon
ketten osztozkodtak
a haldokló zsebében talált pénzen
és amikor a rendőr odament hozzá
egy véletlenül arra járó orvossal
már csak a halál beálltát
tudták megállapítani
miközben a már tiszta ruhába öltözött gyilkosok
a szájtátók között
undorral ismételgették:
így döglik meg minden részeges



(...)

sohase kérdezd
hogy örülök-e
vagy bánkódom
az igazat meg nem mondom
és ne kérdezd
hogy szeretek-e
vagy gyűlölök valakit
mert hazudni fogok
csak miután lerántod
arcomról a maszkot
látod meg az énemet
de honnan tudhatod
hogy az álarc alatt
nem egy másik álarc van
a végtelenségig



(...)

unalom közöny fáradtság
így jellemezhetjük
az együtt töltött utolsó éveket
mondaná mindenki látva a tükörben
az unott arckifejezéseket
hallva a türelmetlen kiáltást
                              az átdolgozott nap
                              az álmatlanul töltött éjszaka után
lehetséges
hogy mind ez csak optikai csalódás
és a lelkünk mélyén
ugyanazok vagyunk
mint húsz évvel ezelőtt



(...)

menekülj
mert holnap
              már túl késő
bátran
          mielőtt
magába szippant
a megszokások szürke mocsara
                              az érzelmek
                              a szenvedélyek
színüket vesztik
és lassan eltűnnek
az ősz hajszálakból szőtt
                                halotti lepel alatt



(...)

elhinni még nem tudom
hogy hiába várlak
          levelet írni minek
          választ úgysem kapok
amikor a házad előtt járok
nem látom az ajtóban
jól ismert alakod
és az ablakon sem lebben a függöny
mert már csak az álmaimban létezel
bár lehet a felhők közül
néha lepillantasz rám



(...)

a hívők
az eget nézik
ott keresve istent

a hitetlenek
önmagukban
keresik

de ébren senki meg nem találja
csak álmában érzi
az őt védő
láthatatlan lény
forró leheletét



(...)

a nedves földben
szűk barlangjaikban a földigiliszták
sárkányoknak képzelik magukat

feszülten figyelik
az utcán lépdelő embereket
és rémülten bújnak el
a föld nedves felszíne alatt
lakozó sárkányoktól
nem félő óriások
halált-hozó
talpa elől



Láttam a fák között

láttam a fák között lopakodott egy árnyék
néztem feszülten mintha valakit várnék
akinek már régen itt kellene lenni
én csak állok és kérdem mennyi
év telt el azóta amikor eljöttem szótlan
nem is tudom él-e még és hol van
de az árnyék jön lassan felém
meg-megtorpan látom szemében ott a remény
és már tudom ő az akit várok
de közöttünk itt e mély árok
már nyújtom a kezem feléje
és sóhajtok: bárcsak elérje
de ő némán néz és fordul is vissza
könnyeimet a homok gyorsan beissza

ez álom volt még csak nem is árnyék
mégis kiáltok: állj meg várj még
és sebesen átugrom az árkot
rohanok mert ő vár ott
ahol állt akkor szótlan
tudom hogy ő örökkön ott van

de jaj szertefoszlik az árnyék
én kiáltom újra meg újra várj még
                                        várj még...
                                            várj még...
                                                várj még...

egyszer úgyis megtalállak...!!!



(...)

tegnap még hittem
az ébren látott álmok
megvalósulásában
de ma
rózsaszínű szemüvegem
összetört
és körülöttem
csak a távolban és régen
elhunyt ősök árnyai járnak
akiknek a nevét sem hallottam soha
és őket is lassan eltakarja
a feledés-színház ködfüggönye
és mi magunkra maradva állunk
a nagyvárosi utcán
azzal a reménnyel
hogy találkozunk
a jövő még meg nem született színészeivel
amikor mi már nem is létezünk



(...)

a késő őszi közönybe süllyedt csillagok
szürkés fényében
kinyílt pár eltévedt virág
a félholt mezőn
de amikor reggel
arra jártunk
megálmodott közös életünk
elképzelt gondjaiba merülve
hiába kerestem
ezeket a virágokat
hogy esküvői koszorút fonjak

csak kiszáradt kórók
figyelmeztettek
az elkerülhetetlen télre



(...)

fáradtan feküdtem
félálomban
amikor bekopogtak az ajtón
és belépett az árnyékom
átható hangon megszólalt:
kelj fel
és indulj
az ismeretlenbe
hogy megismerd

én azóta csak megyek
le nem térve
az árnyék kijelölte útról
de az ismeretlent
még nem ismerem
és tudom
soha meg nem ismerem



Egy kis giliszta

egy kis giliszta
hosszan elnézett
egy óriáskígyót
amint egy hatalmas fa törzsére tekeredett
miközben sziszegve nyújtogatta kétágú nyelvét
éjjel álmában
önmagát képzelte ilyen hatalmasnak
de reggel amikor felébredt
egy csöpp fűszál
sem engedte tovább



(...)

néha egy szótól
elfáradunk
megutáljuk az életet

máskor egy szótól
kipihentnek érezzük magunk
és örökké kívánunk élni

ezért válogassuk meg a szavakat

de néha ugyanattól a hangsúlytól
elfáradunk
megundorodunk az élettől
vagy
kipihentnek érezzük magunk
és örökké kívánunk élni

ezért mindig vigyázzunk a hangsúlyra!



(...)

titkok vesznek körül
beléjük süllyedek
és mint köd
takarnak el
de
ha egy óvatlan pillanatban
előmerészkedem közülük
értetlenül
ijedten bámulnak rám
mert nem ismernek
és rémülten rohannak el



Árnyékok

      I

Mit akarsz
kiáltottam az egyik árnynak
semmit
csak épp erre járok
nézelődöm

és te
fordultam a másikhoz
téged meg a társamat
kacagott fel

s egyszerre
eltűntek mindketten
csak én hevertem
a sötétben
amikor váratlanul
kihunyt a fény


      II

Éreztem
valaki megfogja
a jobb kezem

egy másik
a balt
mindketten
súgtak valamit a fülembe
de senkit sem láttam

egyszerre
elhallgattak
elengedték a kezem
de megjelentek a falon
mihelyt felkapcsoltam
a lámpát



(...)

intettem neki
visszaintett
rámosolyogtam
visszamosolygott
szóltam hozzá
nem felelt
megszorítottam a kezét
ő is az enyémet
átöleltem
ő is engem
ismét szóltam hozzá
most sem felelt
csak ölelt
szorongatta a kezem
mosolygott rám
a távozásomkor intett megint

csak ekkor figyeltem fel
a kezében szorongatott papírlapra
"siketnéma vagyok"



(...)

félrelöktem
amikor a vállamhoz ért
haragosan rántottam el a kezem
amikor megfogta
dühösen fordultam feléje
amikor szinte egész testével rámzuhant
csak ekkor láttam meg a kezében
a fehér botot



(...)

elszürkült az ég
kékes szélű fekete
felhők fedték be

szél zúgott vadul
földig hajoltak a fák
a félelmükben

villám is villant
dörgés kísérte
ez volt a vihar



(...)

hirtelen
hatalmas tölcsér
jelent meg
a fejünk fölött
egy pillanat alatt
magába szippantott mindent
és pár kilométerrel arrébb
kiokádta magából
az összezúzott autók darabjait
a házfalak törmelékét
üvegdarabokat
és néhány
állati tetemet



(...)

érzem
én nem a Föld bolygón születtem
én nem földi lény vagyok
ismeretlen
távoli térségekből
kerültem
ide
véletlenül
vagy parancsra
hogy fürkésszem ki az itteni lét csínját-bínját
az életet
         a születéstől
         a halálig
         az örömökkel
         a bánatokkal
         a fájdalmakkal
         és a betegségekkel együtt
és elmeséljem
    leírjam okulásul a többi értelmes lénynek
hogy nevessenek a földieken
         sajnálják őket
         s talán tanuljanak is tőlük



(...)

ha elfogadom hogy vándorol a lélek
vajon a halál után
gyermekként születik újjá
hogy ismét a semmiből fejlődjön ki
vagy a földi élet folyamán
szerzett tudással tapasztalatokkal gazdagon
felnőttként folytatja az életét
a végtelenségig
egyre tökéletesítve önmagát?



Látogatás egy halott barát házában

arrafelé
oda
hozzá
mellé
be
bent
körben
keresztül-kasul
ki
kint
mellől
onnan
el
errefelé
ide

csak volt



a búcsúzó óév

mint vihar tépte cédrus
állt az út porában
kezében görbe bot
a vállán kopott tarisznya
a fején lyukas kalap
visszafordult még egyszer
fáradt tekintetével megsimogatta gyermekeit
és határozott léptekkel indult
a Csak-volt sűrűjébe



Amióta eljöttem

amióta eljöttem tetőled
magamban járom én ezt a földet

nélküled oly sivár itt minden
te vagy a vágyam te vagy az isten

álmomban megjelensz minden éjjel
és szigorú szemmel egyre kérdez

"miért hagytál el engem te kegyetlen
miért játszottál így a szívemmel"

szótlanul csak a gyöngyöt mutatom
mit szememből hullatok utamon

isten egy útra mért űztél minket
miért zúztad össze szíveinket

nélküled gályarabság az élet
távoli szerelmem hívlak téged



A mi romantikánk

Ti
múlt századból itt maradt öregek
gyakran szemünkre vetitek
hogy nem szeretjük a romantikát

tévedtek
a mi romantikánk csak átváltozott

ti régóta ismert kedvesetek fehér kezét megérinteni is félve
sétáltatok a Sziget hűs árnyat adó fái alatt
Trisztán és Izolda
Romeo és Júlia
szerelméről ábrándoztatok
de nem mertétek bevallani érzéseiteket
és megadóan tűrtétek
apátok parancsát
és férjhez mentetek egy gazdag öregúrhoz
aki szerelmet már aligha adhatott nektek
vagy feleségül vettetek egy gazdag de éj csúnya lányt
kitől undorodtatok mint a rút varangytól

ti csak álmotokban ismertétek a szerelmet
és ezt neveztétek romantikának

a mi romantikánk élő való
bár kissé durva
mert nekünk az a romantika
hogy nem tudjuk kit ölelünk a kapu alatt
- lehet másnap gyilkosságért ítélik el
vagy holttestét veti ki valahol a Duna -
vagy kihívón csókolózunk a buszon
és ez a mi romantikánk
az ösztön-láva megállíthatatlan bugyogása
a nem-tudom-ki akarása
a szerelem-nélküli Szerelem őrjöngése
és megbotránkozva néztek minket
ti fáradt öregek
s nem értitek meg háború-utáni és háború-előtti tombolásunk
szokatlan formáit
a lázas remegést
a fájdalmas búcsúkiáltást
mibe beleolvad a már ledobott
és a ledobandó bombák robaja
és az elfúló álmokat

és azt mondjátok megöltük a romantikát
pedig a mi romantikánk csak átalakult
az átélt háború borzalmai között



A művész

A művész minden
azaz senki

ő a szaharai jéghólepel
                   az antarktiszi trópusi nyár
                    és a vízesés a síkon

ő a repülő teknős
                a mászó keselyű
                és az ormány-nélküli elefánt

ő a szépség a csúnyában
                  a gyönyörűben a rút
                  és a harcban a nyugalom

ő az emberben az állat
                        az állatban a lélek
                        és a hullában az élet

ő a megtestesült szeretet
                         az alakba nőtt gyűlölet
                         az ÉLET

a művész senki
mert ő minden



A tízparancsolat

Mózes
          éjjel
üldözött népe vérző szívét
                              látta a bokorban
s hallotta
          vezérlő lelke
                              dübörgő szavát
és reggelre kelve
                    kőbe véste
                              álom-szülte gondolatát



Baleset

négy kerék felordít
          bordákra fagy rá a sikoly
gyerek visít zokog
          és hír kering mikor mikor

e percben a ház előtt
          az autó alá bukott
egy összetört részeg
          sápadt csavargó megbukott

művész kit az élet
          rázott cibált és megvetett
elbújtak előle
          az édes arcú gyermekek

nem tudták mi rejlik
          a búskomor álarc mögött
nem sejtik szelleme
          oly messze miért költözött

s most előttem fekszik
          széttaposott vérző hulla
távol a megváltás-
          kürtöt angyal-kórus fújja



Búcsú

Szerelmünket akkor porba taposták,
                                                  de most, lásd,
a parázs ismét lángot vetett s lobog.
                                                  Boldogok
voltunk pár percig az éj lepel alatt.
                                                  Tűz-szavad
hallgatva nem mis láttalak én téged.
                                                  Az évek
idegenné tettek. Másra gondoltam
                                                  s csókoltam
benned Őt, aki énrám vár ott messze,
                                                  és este
őt szólítom, ha tehozzád beszélek.
                                                  Megérted?
Hagyjuk egymást, mint akkor, menni tovább!
                                                  Orgonák
közt még egy csókot! De elég! Már megyek.
                                                  Isten veled.



Dal a szerelemről

Egyszer a szerelméről mesélt nekem egy lány: "Fiatal volt, szép. Katona. Idegen katona, akit parancsra ide-oda vittek. Szép volt. Gyönyörű. És szerettük egymást. A felesége is tudott róla. Mégis szerettük egymást. Hévvel. Tűzzel. Lángoltunk, mint forró nyáron az ausztráliai bozóttüzek. Égtünk. És ő elment. Elbúcsúzott, mi kisírtuk magunkat, és elment..." így beszélt a lány, és a szemében könnycseppek csillogtak. A szerelméről beszélt, de én tudtam, hogy a Szerelemről beszélt, a SZERELEMRŐL.

a mi szerelmünk álomba fúló titok
néha éjjel ijedten felsikítok
bújnék hozzád ölelnélek téged
a testem mint a tűz éget érzed

a mi szerelmünk szenvedés kínlódó szárnycsapás
meg nem tudhatja soha soha más
a mi életünk - elgázolt kutya vonyítása
minek nincs hozzáfogható mása

a mi szerelmünk távoli szél-üzenet
szellő röppenti tova a falevelet
amire nagy betűkkel írtam: szeretlek
tudd meg egyre kereslek
bár nem vagy itt elmentél messze
ha leszáll az este Pestre
és kigyúlnak a neonok
és hosszú utamra indulok
s nézem kik jönnek szembe velem
már mindegyiket ismerem
de te nem vagy köztük nem írsz nem hallom a hangod
furcsa harmóniába fonódnak a hangok
a házak fölött hallatszik egy távoli zene
rég feledt szerelmek éber szelleme
elmentél elvitt a vonat
azóta gondolok rád sokat
folyton agyamban zakatolnak a kerekek
én eszelősen nevetek
mert a mi szerelmünk már semmi
utánad kellene menni
követni porba írt nyomodat
a szél egybefújta a nyomokat
nem tudom hol vagy lehet hogy éppen
te is útra kelsz most értem
elmentél eltakartak a hegyek
én most indulok utánad megyek
mert oly rossz itt egyedül nélküled
rám dől a szeretet-épület
és a romok érzem összenyomnak
köröttem fekszenek álom-halottak
arcukon nyugalom mosolyog
ó ti undorító hulla-mosolyok
jaj gyorsan menekülni innen
itt nincs sem ördög sem isten
itt csak mi vagyunk ketten
s fetrengek a szennyben elfeledten
elmentél zakatoltak a kerekek most is hallom
valaki kopog az ajtón
felugrom ijedten rohanok hozzád
érzem te jöttél csak a táviratot hozzák
"hősi halált halt a határon"
gyorsan ébredek tudom ez is csak álom
de megyek kereslek mindenütt
a szerelem a mi istenünk
érzem bennünket megsegít
távolból látom az Altáj hegyeit
és hallom elfúló kiáltásod
"Az a régi szerelem legyen áldott!"
és elterülsz a porban
én is rád borulok holtan...

Ott ült a lány szemben velem, magába roskadtan hallgatta a legfrissebb híreket. Ha a határincidensekről esett szó, mindig összerezzent. Lassan felállt és tapogatózva elindult Kelet felé. Láttam szemében az Altáj havát, a Volga és az Amur kék hullámait. Ment lassan, tapogatózva, mint egy most látni kezdő vak, aki elindul a fény felé. Így haladt ő óvatosan az imádott SZERELEM felé...



Egy ismerős halálára

sápadt gyászruhás tömeg
köröttük néma kövek
alól lesnek a béna holtak
akik nemrég épp oly élők voltak
mint ők e síró szentek
kik most új halottat temetnek
arcukról tompa gyász mered
és suttogják a neved
ki hullsz a sírba éppen
s élnek tovább magányos éjben
nélküled rájuk új nyár köszönt
de könny-özönt
a langyos szellő felszárítani nem tud
hisz a szeretet elhullt
rángó arc remegő ajak
érthetetlen kín-szavak
zokogó reszketés fájdalom
sikolt a szemekből áthatón

- már nem él csak volt
nem ember csupán megkínzott holt -
fekete gyászlepel
angyal szárny a légbe emel
bár hull rád a por
már nyugton alhatol
tested nem tépi szenvedés
és nem marcangol sok nehéz
gondolat
felidézem élő voltodat
de sírodon a halál felnevet
míg jajonganak az emberek
az utolsó göröngy is koppan
s maradsz a mélyben te holtan
hazafelé indul a gyászoló tömeg
vagy már te is por és törmelékkövek
felröppen még egyszer a fájdalom
az enyészet bűzlik már áthatón
halott megyünk itt hagyunk
hisz mi még élők vagyunk
csend van ő már alszik alant
míg testére borul a hant.



(...)

Mily nevetségesek vagytok ti jámbor írók költők
Kik apátoktól szerkesztőséget örököltök
És amíg kínlódunk mi újak
A babérok az öletekbe hullnak
Arcotokon hamis átszellemültség borong
Bár soknak feje a butaságtól kong
Az irodalom ti vagytok hirdetitek
És itt-ott egy hordó csöpög
Vagytok ital-imádó ördögök
S olykor ha arcotokra kiül az unalom
Fetrengtek mint barom
Az almon szenvedő arcú nőkkel
Ősszel
Beköltöztök a presszók falai közé
Höppé höppé höppé-é
Szavaljátok a legújabb verset
S mindegyőtök nagy portrét festet
És a legközelebbi kiállításon nézik
A reszkető bácsik remegő nénik
És szólnak
Holnap
Kimúlnak ezek is mint a marha
De mind maga akarta
Nézd a szemét az arcát
A szerelem-ragyák eltakarták
De mind nagy fej mind költő író
Mindegyik igazság-bíró
Szennyes mocskos szentek
Kik mindent egybe kevertek
Mit írtak a néma senkik.



Miért írok?

Pár éve még nem tudtam
                              hogyan
                              mivel
                              s minek
de vetettem papírra
                    félénk szógörgetegeket
lassan ülepedtek le a szavak
mint a por a falusi udvaron
ha a ház előtt kocsi haladt
de írtam
          gyűltek a sorok
          nőtt a papírhalom
írtam
bár nem tudtam még
                              minek
de ösztönösen dőltek belőlem a szavak
s megrögzött vágyam lett az írás mint a csók
ha tollam a papíron megakadt
úgy éreztem mintha kedvesem hagyott volna el
írtam
rengeteg papírt kényszerítettem tollammal nászra
és születtek
          apró gyerekek
          rejteni való fattyak
          kiket legszívesebben meg sem szülne az anyjuk
de írtam rendületlen
                    vak hittel
                    hogy elolvassák soraimat
írtam
szekrényemnek
asztalomnak
és szobám padlóján hevertek a versek
                              közülük egy sem
                              kellett senkinek
de írtam
egy nap azonban megvilágosodott agyam
s feltettem újra a kérdést
                              hogyan
                              mivel
                              minek
és elnyelte a kályha minden versem

de újra
kopogtak a szavak halántékomon
szerelemre lobbant a papír meg a toll
és írok
hogyan - gonddal
mivel - hévvel
s minek - mert kell



(...)

halljátok meg
                    a ki nem mondott gondolataitokat
olvassátok el
                    a le nem írt szavaitokat
mondjátok ki
                    a csírázó vágyaitokat
bátran
szégyenérzet nélkül
hiszen sokan mások
is így gondolkodnak
és így akarnak beszélni
                    olvasni
                    hallani



(...)

csavargó voltam
az is maradtam
elsődleges hazám
ismeretlen útjainak
vándora
ahol a tengermelléki évek után
a szürke magányba süllyedek
mint az eltévedt vad
aki a mocsárban keres
tiszta vizet



(...)

hiszek az igaz szerelemben
          az igaz barátságban
dúdolta az úton hazafelé
s a szobában megpillantotta a feleségét
          a legjobb barátja karjaiban



(...)

porfelhőbe burkolózva
fehér lovon jön
                    az ÉLET-HERCEG
ajándékait szórva
a járdán álldogáló
a hitetlenség és unalom rongyaiba
öltözött tömegnek
és amikor már látja a szemekben
                    az öröm és a hit villanásait
hirtelen eltűnik a föld alatt
mintha nem is lett volna
de a megajándékozott és boldoggá tett emberek
addig keresik
amíg csak meg nem győződnek arról
                    hogy csak a tavasz varázslata volt
és mindent ismét szürke köd takar



(...)

pénzhiánytól kínozva
                    kelt fel
de a kapuban
egy teli pénztárcára bukkant

csak amikor fizetni akart
vette észre
          hogy még mindig alszik



(...)

eltűnni
örökre
hogy nyomunk se maradjon
a fiaink a lányaink
felejtsék el
ki volt az apjuk
s ebből tanulva
soha senkinek
ne adjanak életet

vagy mégis

egykor minden megváltozik
és mindennek lesz értelme
ezen a Földön



(...)

az értelmetlenül
folydogáló életbe beleunva
álmomban vonatkerekek alatt kerestem menekvést
de hajnalban
amikor a Nap
első sugarai az arcomat simogatták
hittel tele ébredtem
és elindultam felfedezni
egy eddig ismeretlen bolygót
amin hozzám hasonlóan gondolkodó lények élnek
de pár hónap múltán
onnan is menekülnöm kellett
mert megértettem
hogy nincs erőm
levetni vállamról
a régi földi gondokat
és tanácstalanul meg céltalanul szállva képzelet-szárnyakon
eltűntem a világűrben tátongó
fekete lyukban



(...)

szürke-vörös házfalak
a balkonok is pirosak
pár kopasz fa
arrébb alacsony sárga épület
hosszú balkon- sor-folyam
                    emberek nélküli
                    házak
beton-dzsungelek
vadállatok ordítása
majom-zsivaj
madárcsicsergés nélkül
csak elfojtott hangok a falakon túl
          és autókerekek alatt
          fröccsenő víz loccsanása
csend
rémítő csend
belefájdul a fejünk

íme egy késő délután
az ablakom előtt



(...)

egykor az óceánok s a tengerek fenekén
a sűrű ragadós iszapban
apró petékből
parányi rovarok keltek ki
hogy évmilliókon át
bonyolult folyamatok eredményeképpen
mindentudó emberekké váljanak
akik lassan
évmilliók alatt
ismét rovarokká változnak
majd iszappá porladva
új élet csírázik
amiről senki sem hallott
de mindenki hiszi
hogy az élet örök



(...)

az ég felé nyújtogatják gyökereiket a fák
leveles ágaik a földben rohadnak

a madarak messziről elkerülik
a görcsbe rándult törzseket
amikor segítségért kiáltoznak
önmaguk sem értik
hogy miért az ágaikon állnak
s a kéreg alatt rejtőző szemek
meglepetten figyelik
a kék földet
de oda senki sem lép
segíteni
mert ebben az őrült világban
mi is
kézen járunk



Erotika

láttalak
mint a tengerből felbukkanó óriást
talpad alatt megremegtek a partok
és én
leborultam előtted hogy imádjam
                                                   az Erőd

láttalak
mint a hullámokra emelkedő Európát
gyöngyszemek csillogtak a testeden
a Nap fényében
leborultam előtted hogy imádjam
                                                   a Szépséged

láttalak
mint fegyveres amazont
aki kegyetlenül támad az ellenségre
és én
leborultam eléd hogy kérjem
                                              a Kegyelmed



(...)

a távoli hegyek csúcsán
egy kis kápolnában
a felhő-oltár előtt
letérdeltem hogy imádkozzam
az ismeretlen istenhez
amikor kettéhasadt
a szentély teteje
és a résen át
megpillantottam önmagam

kell hogy minden ember
a saját istene legyen
akiben hisz
és akinek a tanácsait követi?
vagy ez csupán
mitőlünk függ?

        mind a mai napig nem értem
        bár ezerszer álltam térden
        az oltár előtt
        és minden alkalommal
        más-más arcát
        mutatta nekem az Úr



(...)

nézz körül
egyedül vagy
csak a régen eltávozottak árnyai
követnek hosszú seregben
hangtalanul
mintegy a képzeletedben
bár látod
e kétdimenziójú alakokat
a háromdimenziójú térben
nem érted
honnan kerültek ide
hiszen árva vagy
nem emlékszel sem az anyádra
sem az apádra
de lehet éppen ők
hívták az őseidet
hogy vigyázzanak rád
ha ők maguk
nem tudták
képtelenek voltak
vagy egyszerűen nem akarták
teljesíteni szülői kötelességeiket

magad lépdelsz
de látod az árnyakat
és hallod érthetetlen suttogásukat
és már tudod
hogy nem vagy magányos
habár egyedül élsz



(...)

hittél az első szerelmes éjjelen
elsuttogott szavakban?
hittél az ismeretlen férfi-ujjak
érintéseinek?
hittél a szobádba csábított barátok
mosolyának?
hittél egyáltalán valamiben?
mert néma voltál
nem feleltél a kérdésekre
                  az érintésekre
                  a mosolyokra
csak feküdtél behunyt szemekkel
                     összeszorított fogakkal
                     a közöny álarcával az arcodon
és csak a csípőddel a lábaiddal
                                 adtál jeleket
                                 hogy még
                                 hogy már elég
                                 vége
és ugyanilyen némán vezetted ki vendégeidet
a kapuhoz

csak most öregkorodban
beszélsz
de már nincs kihez
mert magadra maradtál
hiszen hinni teneked senki sem tudott



(...)

nézd
hosszú árny suhant át a ház fölött
és hirtelen eltűnt
mondta egy fiú
aki érdeklődve szemlélte az eget
de a másik árnyat
maga mögött
nem vette észre
csak a rémület karmait
érezte a nyakán
és állati ordítása
felébresztette az egész várost
de amikor odarohantak
már senki sem volt ott
a szülők hiába keresték fiukat
csak egy őrült messzire hangzó kacagása
volt a válasz hívó szavukra

egy pillanat múlva
a város ismét elszundított
a száraz déli csendben



(...)

tántorogva ért el
a Vadmacska ajtajához
ott megállt
mintha kijózanodott volna egy pillanatra
majd elzuhant
a járókelők figyelemre sem méltatták
mert minden nap hevert itt valaki
akit a rendőrség elszállíttatott
                          hol a kórházba
                          hol a temetőbe
csak egy gyerek kérdezte meg kíváncsian
mi történt a bácsival
miért nem segít neki senki
de választ nem kapott
s a férfi ott feküdt eszméletlenül
estig
amikor felállt
leporolta a ruháját
és elégedett mosollyal az arcán
elindult hazafelé
vissza-visszafordult
de a kocsma esti vendégei
észre sem vették
egyedül az éjfélkor az ajtót bezáró kocsmáros
morogta az orra alatt
eggyel kevesebb
és másnap reggel az emberek
unottan olvasták
az emberi közönyről szóló cikket
és kíváncsian nézelődtek
talán azt remélve
hogy ismét megjelenik valaki
akire közömbös tekintetet vethetnek



Két tűz között

amikor megpillantottam a lányt
erősebben megdobbant a szívem
és mint megszállott rohantam utána
az egész városon át
s amikor eltűnt egy nagy kapu mögött
órákig álltam a házzal szembeni fa alatt
s amikor később megjelent
már az álmaim megvalósulását láttam benne
és a vágy láthatatlan szálai
átfonták őt
megtorpant hozzám szaladt
és bevezetett magához

hónapok múlva
amint szerelemtől részegen
sétáltunk át a parkon
a tekintetem hirtelen
egy mosolygó fiúra esett
és megfeledkezvén a lányról
a fiútól kértem engedélyt
hogy az ő karjaiban találjak
gyönyört és nyugalmat

de hónapok múltán
ismét találkoztam a lánnyal
és a fiú szomorúan nézte
a távolodó szerelmespárt

de boldog nem voltam
és sohasem leszek
mert a nőben keresem a férfit
a férfiben pedig a nőt



(...)

az évszázados fák között
még szarvasok és őzek éltek
nyugalomban
nem ismerve sem a farkasokat sem a rókákat
                     sem az oroszlánokat sem a tigriseket
és még sohasem láttak
a húsukra éhes vadászokat
ezért bizalommal mentek oda
az egyetlen emberhez
aki puskát tartott a kezében
és hallva a lövést nem futottak el
csak örökre nyitott szemekkel
néztek csodálkozva a nemlétbe
a vadász jóllakott a húsukkal
de tudatában az elkövetett bűnnek
holtan zuhant a megölt ártatlan állatok mellé
és csak az évszázados fák hullatták levél-könnyüket



az évszakok anomáliája

1.

Tavasz

Tavasz

Nyár

Ősz

Ősz

Tél

Tél

Nyár



Tavasz

Tavasz

Nyár

Tél

Tél

Ősz

Ősz

Nyár



Tavasz

Tavasz

Ősz

Tél

Nyár

Ősz

Tél

Nyár



amíg el nem jutunk

ide

Tél

Ősz

Nyár

Tavasz


2.

Tavasz - langyos
Nyár - meleg
Ősz - hűvös
Tél - hideg

Tavasz - langyos
Nyár - hűvös
Ősz - hideg
Tél - meleg

és így tovább
a lehetőségek határáig



Hozzád (NP)

1.

Amikor a hőségtől megsárgult villamosok
tántorogva
vitték a megkésett utasokat
megálltál előttem
és megszólítottál
egy idegen nyelven

közömbösen mondtam
pár mit sem jelentő szót
és kézszorítás után
különböző irányban indultunk
hogy a véletlenre bízzuk
további sorsunkat

hány év telt el azóta
de egyre látlak a peronon
amikor a hőségtől megsárgult villamosok
fékeznek
első búcsúnk színhelyén


2.
áll még a fa
a sárga ház előtt
- csak a levelei fogynak évről évre -
ami a csókjainkra vigyázott
esténként
amikor hosszú sétáink után
el kellett válnunk



(...)

a háborúra, igaz, nem emlékszem,
de álmaimban gyakran látom
a mellettem elrepülő puskagolyót
a zuhanó bombákat
és hallom a sebesültek fájdalom teli jajgatását
a haldoklók kiáltozását
és verejtékezve ébredek
nem értem hol voltam
távoli harcok visszhangja kínoz
vagy csecsemőkori emlékeim?



Ima

ősi
mostani
s eljövendő Istenek
emberfeletti
          sötét hatalmak
adjatok erőt
adjatok reményt
és űzzétek ki a gonosz szellemeket
                                        a házból
                                        a városból
                                        az országból
segítsetek nekem élni
                              vagy meghalni
                              büszkén
                              méltósággal
hogy az utánam jövők
ne szégyenkezzenek
és ne kelljen egész életükben
az én tettem terhét cipelni

Ördög ments meg!



(...)

amikor reggel
az ébresztő óra őrült csörgésére felriadva
kinyitom a szemem és a fülem
legelőször madárcsicsergést
hallok az ablakon át
és látom a sápadt reggeli napfényben
a dolgos madarakat
amint az első kövér falatokat ejtik be
fiókáik szélesre tárt csőrébe
amikor az enyéim még álmukban látják
a filmbeli tájakat

feleségem szétvetett lábakkal
várja ujjaim érintését
de a konyhában már forr a kávé
és gőzével az orrlyukaimon át
az agyamba kúszik
az akarat vagy a kedvetlenség
a végtelenségig ismétlődő emberi kötelességekhez
hogy ezen a napon is adjak az emberiségnek valamit
aminek köszönhetően
az eljövendő nemzedékek emlékezetében
örökre fennmarad a nevem

de az emberi szervezet
mindezt legyőzi és vigaszt keresve
meztelenül simulok
a mellettem fekvő meztelen testhez
hogy elfeledkezzem
az egyhangú életről



a jövő

eljön majd a nap
amikor a haragvó istenek
a hozzájuk szálló imákat
halált hintő fegyverekké változtatva
szétzúzzák a világot
és az elszenesedett csontokból
hiúság-szentélyeket
pusztítás-templomokat építenek
ahol a holtsápadt falak között
égett koponyadarabok könyörögnek
hogy visszakapják az agyukat
és megtalálva a testeket végtagokat
emlékezetből újra teremtsék
a földet az űrben szálló
életet adó
apró humusz szemcsékből



(...)

szenvedély szaggatta teste
nem talált sehol
nyugalmat
hol részegen hevert a földön
hol férfiak felhevült teste alatt lihegve dobálta magát
vagy a dohányfüstön keresztül
nem ismerte fel a világot
vagy kábítószerektől eltompult agyában
rémlátomások születtek
csak másodpercekig látott világosan
de akkor sem értett semmit
most pedig futkosni szeretne az árnyak után
a kórterem fehér falán
de keze lába nem mozdul
csak a szemét nyitja tágra
és ébren és álmában
jelenét és jövőjét siratja
hiszen a múltjáról már mit sem tud



(...)

micsoda ördögi hatalom
volt képes a nőt
a férje
a férfit a barátja
a gyerekeket a szüleik ellen uszítani
és az Isten
a Keresztények Istene
a Muzulmánok Istene
miért engedte meg
hogy az Ördög szavára hallgatva
a szomszédjaikat gyilkolják
miközben az Isten meg az Ördög
vihogva szemlélte
hogyan támadnak
idegen seregek
egy darab földért
harcoló népekre
és akit a szomszéd meg nem ölt
az az idegen tankok alatt lelte halálát



(...)

a valóság vastag függönye mögött
szenderegnek az ismeretlen ábrándok pislákoló csillagai
hogy vulkánok elemi erejével
villanjanak fel a megvalósulás vakító fényével
váratlanul
a családi idill
legkevésbé megfelelő pillanataiban
és átok-lávával
megvetés-villámokkal
semmisítsék meg
a türelmes kezekkel emelt épületeket
és gyűlölet-dzsungelbe kergessék
a hosszan őrzött szerelmet



(...)

minden férfi életében
van egy időszak
amikor a gyerekek már felnőttek
a felesége idő előtt megöregedett
                    vagy öregnek tartja magát
de ő maga második ifjúkorát éli
és fiatal lányok között
keresve a gyönyört
csak a félresikerült szerelmes éjszaka után
érti meg
hogy csak a pénze volt a fontos
mert ezek a húszévesek
ajkukon gúnyos mosollyal
dugják zsebre az aranygyűrűket
és fiatalságuk tudatában
jóképű ifjak oldalán lépdelve büszkén
integetnek öreg szeretőiknek



(...)

megjelent a hold
egy magányos fa fölött
és gúnyosan rám nevetett
"te ugyanolyan magányos vagy
mint ez a fa és én"
olvastam fénylő arcán
bár a nagyváros tömege tolongott köröttem
rákacsintottam
és eltűntem

jól tudom
minden éjjel megkeres
és vagy gúnyos
vagy szánakozó tekintettel
követi magányos lépteimet
amíg el nem tűnöm
szobám elfüggönyözött ablaka mögött



(...)

amikor a szürke égbolton
hiába keresed
a meg nem értés és gyűlölet
vastag rétegét áttörő napsugarakat
csak a megvetés
radioaktív részecskéit látod hullani
az iszappal beborított földdarabra
amin egyedül te maradtál életben
az atombombákkal teli
fegyverraktárak felrobbanása után
amikor egy magát istennek képzelő őrült
elszakította az ÉLET ÉS HALÁL
vészféket rögzítő zsinórt



(...)

az emlékek között
a feledés ködén át látott
                    események fenekén
az irigység és gyűlölet mocsarába merülök
de büszkén magasra tartva a fejem
lassan kimászom a szilárd talajra
de engem meg már senki sem lát
mert volt énem átlátszó árnyékává változtam
és csak éjszakánként ijesztgetem rémálmaikban
az ellenem harcba szálló óriásokat



Hörgéssel végződő beszélgetés

- Fáradt? Mitől?
- Magamtól.
- Nem értem.
- És tetőled!
- Ha-ha-ha!!!
- Ez az őrült röhej?
- Csak úgy, mert...
- Mert?
- Én is fáradt vagyok.
- Te? Mitől?
- Tetőled és magamtól.
- No, igen... igen...
- Nem...nem...
- Igen!!!
- Rendben.
- ...hrr...hrrr...hrrrr...
- ...hrr...hrrr...hrrrr...

ÉS CSEND



(...)

az egek visszhangzanak
a fém ablakpárkányra hulló
esőcseppekben

a messzeség hív halkan
a földre hulló
esőcseppekben

az emlékek elhaló hangja van
a ritka fűre hulló
esőcseppekben

amikor lehajolok hozzájuk
apró gyöngyszemeket látok
sárrá olvadni
és már semmit sem tudok
az égi messzeségről
az emlékezet is elhallgatott
csak a jelent érzem
és sejtem a jövőt
habár tudom
az újabb cseppekben
ismét a múlt jön el



(...)

a nap
késő-őszi
sápadt fényében
kinyílt néhány eltévedt virág
a félholt réten
de amikor reggel
arra jártunk
a megálmodott közös életünk
gondjaitól lesújtva
hiába kerestem
ezeket a virágokat
hogy az esküvői koszorúba fonjam
csak száraz kórók
figyelmeztettek
az elkerülhetetlen télre



(...)

mivel nem vagy férfi
soha meg nem érted
hogy ő mit érez
          mire gondol
amikor félig csukott szemekkel
                    kezével a szívén
                    örök hűséget esküszik

épp úgy én sem tudhatok semmit
a nőről
habár mát több mint harminc éve
                                        ővele élek



Gyűlölködés, háború semmiért

a szőkék
valamiért féltek
                    a sötéthajúaktól
ezért sötétbarna parókát hordtak

a kékszeműek
valamiért féltek
                  a barnaszeműektől
ezért sötét szemüveget viseltek

az alacsonyak
valamiért féltek
                  a magasaktól
ezért duplatalpú cipőben jártak

de a sötéthajúak
a barnaszeműek
a magasak
     hamarosan rájöttek a turpisságra
és ezért most ők kezdtek félni

egyszerre csak
mindkét csoport figyelni kezdte
hogy ki kivel jár
    ha egy férfi meg egy nő
megpillantott két együtt sétáló férfit
                     két együtt sétáló nőt
előbb csak gúnyolták őket
majd leköpdösték
         és végül meg is verték őket
ekkor a két barát
          és a két barátnő kezdett félni
          a nyugodtan sétáló férfi-nő pártól

és egy napon idegen nyelven beszélők
jelentek meg köztük
előbb csak gúnyolták őket
majd leköpdösték
          és végül meg is verték őket
ezért az eddig nyugodt idegenek félni kezdtek

ekkor a hadügyminiszter
       kisebb hadsereget küldött hogy rendet teremtsen
de a katonák között voltak
                  szőkék is és barnák is
                  kékszeműek is és barnaszeműek is
                 voltak férfiak akik nőkkel jártak
                 és voltak férfiak akik férfiakkal
                               nők akik nőkkel jártak
                 és voltak akik az ottani nyelven beszéltek
                 de olyanok is akik idegen nyelven beszéltek
ezért a gúnyolódásnak
          köpdösésnek
          verekedésnek egyáltalán nem lett vége
a katonák még több fegyvert kértek
amiket szétosztottak a lakók között

amikor a hadügyminiszter az államelnök kíséretében megérkezett
hogy ellenőrizze a helyzetet,
csak lerombolt házakat
                       halotti csendet
                       és bűzös rothadó tetemeket találtak

mint a kertemben
       a fák meg a szőlőtőkék
       születnek újjá minden évben
       zöldjüket öntve szét a földön
az emberek is újjászületnek
csak számunkra érthetetlen
                          felfoghatatlan formában



(...)

az utóbbi időben minden éjjel
a házdzsungel sűrűjében állok
ahová jóságos emberi álarcot viselő rémek csábítanak
ott rémülten lesem
          az ablakokra és az ajtókra festett
          kíváncsi szemeket
és hallgatom a gyűlölet
                   az irigység kígyóinak a sziszegését
és az álarcok mögül felhangzó
                                         gúnykacajt



(...)

lángok lobbantak
láthatatlan parázsból
s elolvadt minden

én nem értettem
hisz nem éreztem a tűz
hő lehel letét

csak napsugarak
jégről verődtek vissza
s körben folyt a víz



(...)

emberek között
sokszor egy szót sem szólok
némán figyelek

őket hallgatom
saját gondolatukon
túl nem jutnak ők

másoknak szavát
meg nem hallják jól tudom
miért beszéljek



(...)

nem veszett el
hiszen meg sohasem volt
csak úgy képzelted

álmodban láttad
csak ábrándoztál róla
míg valónak nem

hitted az álmot
s sohasem veszed észre
hogy csak képzelődsz

nevetnek rajtad
de te őrajtuk nevetsz
milyen élet ez?



(...)

Az öreg is lehet fiatal
ha a halálra nem gondolva
folyton tesz-vesz
és mindig tervez
s vidáman néz körbe
csodálja az eleven természetet

A fiatal is lehet öreg
ha unottan nézi a világot
soha semmihez sincsen kedve
nem látja az értelmét semminek
s csak arra gondol hogy minek
hiszen egyszer ő is meghal



(...)

nem vallhatunk be
minden szerelmet sokszor
tilos szeretni

titkolni kell
őszinte érzésünket
a világ előtt



(...)

egyre ígérgetsz
de szavad be nem tartod
ezt meg nem értem

ne ígérj soha
ha teljesíteni nem
tudod mit ígérsz

úgy gondolom én
nem ígérni semmit jobb
ha az csak szép szó

senkit sem akarsz
megbántani de engem
így vérig sértesz



Godot-ra várva

örökké várjuk
akiről mit sem tudunk
egyre csak várunk

lehet hogy jobb lesz
ha egyszer megérkezik
vagy talán rosszabb

ki tudhatja azt
mégis csak várunk várjuk
a jót vagy a rosszat



Talán lesz tolerancia

egy fekete férfi
fehér lány kezét fogja
és csókolóznak

két lány boldogan
ölelkezik valaki kiált
ezt szabad?

két fiú bújik
össze, csókolják egymást
sokan undorral

megvetőn nézik
de a fiatalokat
ez nem érdekli

már más világban
élnek hol a szerelem
és az értelem

győzött a dogmák
az ostoba megszokás
fölött örökre



Körösi Csoma Sándor a tibeti szó-rengetegben

nyálkás kígyók kúsztak
erre-arra
rücskös gyökerek tekergőztek
jobbra-balra
jégszárakon nyíltak virágok
meg-megbotlott
nem tudta
mibe kapaszkodjon
lába alatt gyökér reccsent
derekára kígyó fonódott
de ő semmivel sem törődött
makacsul tört át
a szórengetegen
semmit sem értett
a betűket is alig ismerte
de ment
mert tudta - ha egyszer innen kijut
mögötte már meg nem botlik senki
el nem tévednek
az ő nyomaiban haladva



(...)

sohasem úgy éltem
ahogyan én akartam
mindig csak egy
zsinóron rángatott báb voltam
még csak azt sem tudtam
ki rángat
és miért
így harcolni sem voltam képes
a gazdám ellen
de halkan tiltakoztam
olykor-olykor
jajgattam
rángatóztam
de a zsinór nem engedett

érzem
egyszer
tűz lobban
a zsinór elég
és én megperzselve
vízbe pottyanok
ahonnan kimászom a partra
s a napon megszárítkozom
csupán azért
hogy valaki egy másik zsinegre kössön
és önelégülten
tovább a kedvére rángasson



(...)

védjük a keresztényeket!
hallottam a napokban a felszólítást

vajon közbelépett valaki
amikor egy nagyvárosi utcán
jól öltözött fiatal férfiak
támadtak egy muszlim nőre csak azért
mert hidzsabbal fedte a fejét

vagy egy másik városban
a keresztény rendőrök
szótlanul figyelték
hogyan dobálják kövekkel
egymással szövetkezett keresztények és muszlimok
a zsinagógából békésen kijövő
pajeszos zsidókat

vagy mások hindu istenek oltárait zúzzák szét
és arrébb kopaszra nyírt fiatal buddhista szerzeteseken
gúnyolódnak

csak a keresztényeket kell védeni?????



(...)

katolikus honfitársaik
          vagy talán a testvéreik
kergették el vasvillával
protestáns őseimet a hazájukból
és most higgyem el
hogy a keresztények senkit sem bántanak?
és a rengeteg lemészárolt indián
meg az inkvizíció ártatlan áldozatai
miről tanúskodnak?
de sok lengyel és biztosan szintén más nemzetiségű
katolikus pap állítja
hogy az ő istenük
az egyetlen igazságos Isten
hogyan higgyem el ezt
ha az engem Gdanskban megtéríteni próbálkozó
pap azzal fenyegetett
hogy ha továbbra is protestáns eretnek maradok
én is az őseim sorsára jutok?



Gyűlölködés I.

a parkban egy arab fiatalember
a gyepre terítette kis imaszőnyegét
a csapnál megmosta lábát arcát s a kezét
és éppen imádkozni kezdett
amikor egy helyi suhanc
hozzálépett rángatni kezdte
egy másik felkapta az imaszőnyeget
az árokban hömpölygő mocskos vízbe akarta dobni
de odalépett egy idősebb férfi
s nyugodt hangon
magyarázkodni kezdett
de senki sem hallgatott rá
ebben a percben jött egy rendőr
és szétválasztotta őket
az arab fiú ekkor már a szőnyegén térdelve
imádkozott
a suhancok káromkodva támadtak a rendőrre

még most sem értem
mi bajuk volt a nyugodtan imádkozó arabbal

kedvem lett volna énnekem is
bemenni a közeli templomba
és szétverni a szentképeket
összerugdosni a térdeplő hívőket
csupán azért mert nem vagyok katolikus

mikor tanuljuk meg végre
hogy az még nem rossz
ha másmilyenek vagyunk?



Gyűlölködés II

az állomáson
két férfi búcsúzkodott
aki maradt
sírva simogatta a távozó arcát
az magához húzta súgott neki valamit
s pár pillanatra az ajkára tapasztotta ajkát
egy idős nő
megbotránkozva nézte őket
és undorral köpött egyet

arrébb egy padon
egy fiú szinte rágta a barátnője ajkát
miközben a szoknyája alá próbált benyúlni

egy másik padon egy kamaszlány próbált rámászni a barátjára
akinek a sliccét nevetve simogatta
és félhangosan mondta büszkén
mindjárt elsülsz

az idősebb nő
mosolyogva figyelte ezeket a párokat
és sajnálkozva mondta az arra haladóknak
szegényeknek biztosan nincs saját lakásuk



Gyűlölet

tudtam én azt jól
a gyűlölet oly sokszor
szül gyűlöletet

védekezésül
Én annyira gyűlölöm
a gyűlöletet

inkább elbújom
mert mindenkit szeretni
lehetetlenség

akkor mit tegyek
hazudjam én örökkön
magamnak? másoknak?



Gyűlöl a ragadozó?

ha szeretni nem tudod
gyűlölnöd nem kell
gyűlölni nem akarod?
szeretned sem kell

csak próbáld megérteni
és elfogadni
olyannak amilyen ő
bár eltér tetőled
nagyon

a tigris sem azért öl
mert gyűlöli
a szarvast s antilopot
- csak megéhezett

zsákmányát nem gyűlöli
s nem is szereti
egyedül az ember öl
a gyűlöletből
s olykor szerelemből is



A migránsok seregét figyelve

ha tehetném a legszívesebben elhagynám Magyarországot
amikor azt hallom hogy egyetlen idegent sem akarunk
egyetlen idegent sem - de hiszen itt csak idegenek élnek
az egyik oldalsó szomszédom roma
a másik zsidó
mögöttem egy szlovák lakik
szemben egy szerb
arrébb egy sváb
kissé távolabb egy bolgár kertész
az én protestáns dédszüleimet lengyel hazájukból saját katolikus honfitársai kergették el
a nagyapám szerb volt
a feleségem félig belorusz félig lengyel
de én MAGYAR vagyok?
de hiszen a magyarok is talán évszázadokig vándoroltak
menekültek?
amíg eljutottak a ma Magyarországnak nevezett földdarabra
minket itt úgy-ahogy megtűrnek
de mi kergessük el a hozzánk menekülőket?
vagy hallgassunk a felszólításra, hogy itt egyetlen migránsnak sincs helye
és induljunk mi is vissza oda ahonnan jöttünk?



(...)

csak azért
mert Magyarországon születtem
itt élek
és az őseim túlnyomó többsége
magyar volt
feltétlenül
magyar hazafinak
kell lennem?
és minden nemzeti ünnepen
lelkesen éljenezzek,
és legyek büszke
hogy magyar vagyok?
de miért
hiszen világosan látom
hogy egyik nép sem jobb
                          sem rosszabb a másiknál
csupán a nyelvükben
és néhány jelentéktelen tulajdonságukban
térnek el egymástól
miért legyek én büszke mert magyar vagyok
más azért mert orosz vagy német vagy lengyel vagy arab és így tovább
de miért legyünk büszkék arra hogy emberek vagyunk
de hiszen a kutya is büszke lehetne hogy kutya
             a macska hogy macska
                                         a fecske hogy fecske
                                         sőt a bacillus is hogy bacillus
mindeni legyen büszke
                ha büszke akar lenni
arra amit ő maga elért
               a tudásával
               a képességeivel
de én hadd ne legyek büszke se arra hogy ember vagyok
                                               se arra hogy magyar vagyok
hiszen az is lehetséges hogy engem a világmindenség egy másik bolygójától dobtak le
hogy tanulmányozzam a Föld nevű bolygó
ember nevű primitív lényeit



Keresztény Európa reszket

keresztény Európa most reszket
a tömegével érkező mohamedánoktól
mert Keletről jönnek
Keletről jön minden veszély?
A rómaiak vallását a keresztények semmisítették meg
és ők honnan jöttek?
          Keletről
honnan jöttek a magyarok?
           Keletről
honnan jöttek a tatárok?
          Keletről
honnan jöttek a törökök
          Keletről
honnan jöttek a felszabadító oroszok?
          Keletről
honnan érkeztek az indiánoknak kultúrát vivő keresztények?
          Keletről
és honnan jönnek a keresztény Európának hasonlóképpen saját kultúrát hozó népek?
          Keletről

Ja de az akkor a középkor volt - védekezik sok keresztény
És nem lehet hogy az Iszlám most éli a középkorát?
Lehetséges hogy újabb ötszáz-ezer év múlva egy újabb kultúra
próbál majd mindannyiunkat MEGTÉRÍTENI
nem lenne ésszerűbb most megbékélni
összefogni
az esetleg
mindannyiunkat a jövőben fenyegető ismeretlen kultúrát vagy csírájában megsemmisíteni
vagy már úgy irányítani hogy senkivel szemben se jelentsen veszélyt

oly nevetséges az egy Istent imádók egymással vívott harca,
hisz számukra egy azonos Isten létezik
csupán a neve más



Egy kutya halálára

borzalmas volt látni
amint béna lábait húzta maga után
a nem is oly rég még túl fürge kutyám
és bánatosan segítséget kérő két szemébe nézni
mert mi már tudtuk hogy gyógyíthatatlan
csak a halált hozó injekció
ad enyhülést neki
s megszabadul a fájdalmaktól
a szenvedéstől

amikor eljött a nap
kikúszott a zuhogó esőben egy fa alá
onnan figyelte az oly jól ismert utcát
és minket a gazdáit

én ki sem mentem elbúcsúzni tőle
- képtelen lettem volna elviselni szemrehányó tekintetét -
csak a már megmerevedett testét eltemetni
az udvar sarkában
segítettem

hogy az utána érzett gyászunkat
enyhítsük
még azon a héten
egy kiskutyát hoztunk
aki most igyekszik megtanulni
az emberek közötti élet
fortélyait



Kiskutyánk oktatása

végighallgatja
nagy figyelemmel amit
elmondunk neki

majd bohókásan
elfordítva a fejét
teszi mit akar



(...)

tud egy kutya szeretni
                 és gyűlölni?
vagy csak éhséget
                 szomjat
                 érez?

Csak érzései vannak
                 vagy érzelmei is?

Hiába kérdeném tőle,
           hisz válaszolni emberileg képtelen.

Csak a tekintetéből próbálom kiolvasni
                               és megérteni.

Igaz, olykor felfigyelek
más-más árnyalatú vakkantásaira



Álmodozás

unottan néztem
épp ki az ablakon
amikor megállt

a kapum előtt
egy rozoga autó
s kiszállt egy angyal

akit nem láttam
csak a szárnycsapásokat
véltem hallani

és az illatot
éreztem mi őt körül-
lebegte, ültem

csak mozdulatlan
a szemem meresztgettem
semmit sem láttam

de tudtam megjött
akire oly régóta
vártam titokban

egy kéz felkapott
a roncs autóba dobott
ami rögtön indult

ekkor ajtóm nyílt
megrázkódtam s bámultam
anyámra bambán

azóta mindig
az ismeretlent várom
ki magával visz