Az álom is valóság

A vers értéke pályázatra készülök egy pályaművet írni. Fókuszálok a témára, de még hagyom érni a gondolataimat, így fekszem le aludni.
Álmomban a másvilágon járok, látom Janus Pannoniust, amint egy fényasztalnál ül, fénykezében egy írást tart. Fényszemeivel átvilágít az íráson, és ezen át pillant vissza a földi életére. Beteges, sovány testtel görnyed, és ír, tollat tartó kezét sűrűn szájához emeli, miközben köhög. Ír, egyre ír, a Saját lelkéhez. Amint ír, Platon szelleme is megjelenik az égi szférán. Bölcsességtől óriás szelleme lebilincseli az egybegyűlteket.
Nicsak, egy újabb ismerős tűnik fel: Szabó Lőrinc kerget egy lepkét, és Dsuang Dszi álmára gondol: - Most már azt hiszem nincs igazság, már nem tudom Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt, és mind hármat én?
- Ez az én témám! - lebben elő Csoang Csou mester (taoista költő, filozófus), miközben maga is lepkévé változik.
Megint érkezik valaki.
Ó, még egy ismerős! Ki is Ő?
- Igen, semmi kétség: Nagy László.
- Ki viszi át a szerelmet? Ki teszi azt, amit a költő? Mi történne, ha meghalna a költészet? Ha nem lennének hozzám hasonlók? A társadalomnak szüksége van a költőre, és a művére!
Egyre több fényalak érkezik.
- Szabad szellemek vagyunk!
Csörög a vekker, felébredek. Kómásan hadonászok az óra után, hogy elhallgattassam, de az erőszakosan hangoskodva leugrik a földre, kifejezve, hogy most ő a diktátor.
- Csak még egy kicsit hagy menjek vissza a szellemek találkozójára!
Kegyetlenül berreg: - Ébresztő! Hallod?
Arcom ólomsúlyú ablakait kinyitni kényszerítem, szemgolyóim befelé figyelő állásból kifelé nyitogatom.
Hol is vagyok? Ja, igen, a szobámban fekszem. Lassan térek magamhoz.
Első gondolat: - A tudomány az elme, a vers a lélek virága. Élhet-e ember lélek nélkül?
Lehet-e kérdés a vers értéke?

Vissza a tartalomjegyzékhez