Szonja szemei

Szonja már apró gyermeklányként is kíváncsi természetével tűnt ki a környékbeli gyerekek sorából. Ami felett más csak úgy átsiklott volna, az ő szűrőjén fennakadt. Metszett formájú szilvakék szemeivel röntgenezte környezetét.
Mondogatták is neki a falu öregjei:
- Ne légy lányom olyan kíváncsi, mert hamar megöregszel!
Szonját ez csöppet sem érdekelte. Sőt! Még többet szeretett volna látni a világból. Eltelt néhány év, mindenkiről és mindenről tudott, titok nem létezett számára, mégis elégedetlen volt, úgy érezte, ez még nem minden.
- Többet akarok látni!
Kérdezte anyját, mi tévő legyen, de az csak vonogatta a vállát:
- Két szemed van lányom, csak úgy, mint bárki másnak. Nekünk is elég, érd be ennyivel te is!
Szonja nem volt elégedett a válasszal, így hát megkérdezte a nagyanyját is:
- Nagyanyám! Mondd! Mit tegyek, hogy többet láthassak a világból?
- Járjál gyermekem iskolába! A tanító, majd megismertet a világgal.
- Iskolába? - Lehet, hogy igaza van a nagyanyámnak, talán tud nekem valamit mutatni az a tanító. Láttam, hogy neki négy szeme van! Kettő, mint mindenki másnak, és kettő pedig üvegből. Lehet, hogy nekem is kellene olyan keretes üvegszemeket szereznem? - tűnődött magában.
Aztán, mikor elkezdődött az iskola, sóváran nézte a tanító bácsi orrára csúsztatott üvegszemeit. Olyan tudálékosan tud vele nézni.
Történt egy meleg napon, a tanító úr nagyon verejtékezett, így hát letette az asztalra üvegszemeit, hogy zsebkendőjével megtörölje arcát. Szonja felkapta az asztalról, és orrára biggyesztette a hőn áhított darabot. Semmit nem látott, összefolyt előtte az egész osztály. Rémületében lekapta az arcáról, és zavarodottan visszatette az asztalra. Nagyon csalódott volt. Két napig el is kerülte az iskolát. Elbújt egy szénakazalba és ott töprengett mi tévő legyen. Eszébe jutott, talán a Bözse tudna neki segíteni.
Bözse kint lakott a tanyán, 20 perc járásnyira a falutól. Szonja még sohasem találkozott vele, de már hallott róla, hogy bizony furcsa praktikákhoz is ért. Elindult hát a sárbarázdás úton. Kicsi, rozzant vályogkunyhóhoz ért, bekopogott az ajtón.
- Kopp, kopp!
Semmi válasz.
- Kopp, kopp!
Egyszer csak nyikorogva sarkig tárult az ajtó, de senki sem volt ott. Szonja bizonytalanul lépett be a sötét házba. Amint szeme megszokta a sötétséget, megpillantott egy öregasszonyt, aki fekete vállkendőbe burkolva hajlott háttal ücsörgött a lócán.
- Adjon Isten jó napot öreganyám!
- Mi szél fútt ide gyermekem?
- Szonja vagyok, a kíváncsi lány. Szeretnék többet látni a világból! Ez a két szem kevés nekem. Tudna nekem segíteni, Öreganyám?
- Kevés neked ez a két szem? Hűm! Na lássuk csak! Olyanok, mint a szilvák. Két szilvaszem kéken lát mindent. Na, ülj ide mellém a lócára!
Szonja engedelmesen tett eleget a felszólításnak. Ahogy közel került Bözséhez, erős zsályaillat csapta meg az orrát. Az öregasszony botjára támaszkodva felállt, lassan kicsoszogott a kamrába és egy befőttes üveggel a kezében tért vissza. Remegő kézzel belenyúlt az üvegbe és egy egres zöld szemet tartott ujjai között.
- Na lányom! Ide adod az egyik szilvát, kapsz helyette egy egrest. Így egyik szemeddel a kék világot, másik szemeddel a zöld világot fogod látni. Teliholdkor gyere el ismét és megejtjük a szemcserét. Most pedig menj szépen haza és őrizd meg a titkot! Teliholdkor várlak!
- Itt leszek! Köszönöm Öreganyám!
Szonja minden este leste a Holdat, de bizony még híja volt a telinek. Nézte a csillagos eget, az apró fényeket, a csendet csak a tücsök ciripelése szakította meg. Ábrándozott, nemsokára mehet Bözséhez, megkapja a zöld szemet és csodálatos dolgokat fog látni.
- Szonja! Hol tekeregsz? Gyere aludni! Minden jóravaló gyerek alszik már. - szólítja anyja, és egyúttal felébreszti álmodozásából.
- Megyek már! - válaszolt kényszeredetten.
Anyja már odakészítette számára a lavór melegvizet, gyors mosakodás és már ugrott is be a vetett ágyba, fejére húzta a takarót, ott végre nem zavarja senki. Elképzelte magát az új, mindent látó szemével, majd az éjszaka csendjében szilvakék szemei lecsukódtak, és kakasszóig ki sem nyíltak.
- Szaladj Szonja, fejd meg a Riskát, hozz friss tejet a reggelihez. - szólította nagyanyja. - Anyád már süti hozzá a kenyérlángost.
Szonja kitörölte szemeiből az álmosságot és indult az istállóba. Riska mély fejcsóválással fogadta:
- Mú, mú...
- Na ide figyelj komám! Jól nézz meg, mert holnap már másik szemem lesz! Most pedig kérek finom tejecskét! - Ezzel leült egy sámlira a tehén farához.
- Jó dagadtak a tőgyeid! Sok tej van benne, dús füvet legeltél.
Szalad a csuporral, leteszi a konyhaasztalra, a kenyérlángos mellé.
- Pont olyan formájú, mint a teli Hold. Teli Hold, teli Hold! Ma van teli Hold! - olyan izgatott, hogy alig megy le a falat a torkán.
Egész napja várakozással telt, ilyen lassan még egyik nap sem cammogott. Végre, az idő ólom kerekén megérkezve beköszöntött az este. Felhő otthonából előbújt a Hold, fényes kerek arca kihívóan kacsintgatott Szonja szemeibe. Ma különösen korán igyekezett elvégezni a lefekvés körüli rituálékat. Gyorsan ágyba bújt álmosságot tettetve, de közben szíve úgy vert, mint a patkókovács kalapácsa. Végre elcsendesedett a ház, anyja és nagyanyja is húzták már a lóbőrt, Szonja takarója alá rejtett ruháját nesztelenül magára öltötte, és óvatosan kiosont a házból. Futva tette meg az utat a tanya felé, útját kutyaugatás kísérte, és a kerek arcú Hold, mintha gúnyosan nevetne rajta.
- Legyél a szövetségesem Hold! Ne nevessél rajtam!
Már csak néhány lépés Bözse háza. Akkor vette észre, hogy valaki, vagy valami lihegve követi. Rémületében nem mert hátra fordulni. Szaporázta lépteit, és a követő rém is gyorsított.
Végre Bözse házához ért, füstölt a kémény. Kopogás nélkül berontott, Bözse a félhomályban egy gőzölgő üst felett állt.
- Adjon Isten jó éjszakát Bözse néném! Teli Hold van, eljöttem a megbeszélésünk értelmében.
Bözse csak állt és várt. Egy örökkévalóságnak tűnt az eltelt idő, amíg Bözse végre észrevette. Már kezdett kételkedni benne, hogy jól tette-e, hogy eljött. Erőt gyűjtött és újra megszólította az öregasszonyt.
- Eljöttem a szememért, amit ígértél nekem.
- Eljöttél? - végre felnézett a vénasszony. - Jól meggondoltad a dolgot?
- Igen! Minden vágyam az a szem!
- Nos, akkor idd meg ezt a főzetet! - Ezzel, mert az üstből.
Furcsa szagú növény és még ki tudja minek az elegye ez a lötty. Szonja a szájához közelítette a bögrét, orrát fanyar illat csapta meg.
- Idd meg, ha mondom! El fogsz tőle aludni, és mire felébredsz, arcodon lesz a zöld szem. Mit szeretnél? A jobb, vagy a bal szemed legyen az új szem?
- A jobb! Mit fogok látni ezzel a szemmel?
- Olyan leszel, akár a macska. Éjszaka látni fogsz a sötétben, de csak a jobb szemeddel.
Szonja megitta a löttyöt, ha már egyszer rászánta magát. Émelygett az italtól, olyan szokatlanul furcsa volt az íze. Lassan itta, kortyonként, amíg az egész bögre tartalma el nem fogyott, akkor lidérces álomba merült. Kezdetben nézte Bözsét, de mintha nem is ő állt volna a viskó konyhájában, szemei előtt összemosódott minden. Bárányfelhőkön fekete kutyák lovagoltak, nyerítettek, és nyávogtak, varjak fehér galambbá változtak, aztán semmi...
Pitymallott már mikor magához tért. Hirtelen azt sem tudta, hol van.
- Menj, Isten hírével! Siess, hogy ne vegyék észre, az éjszakai kimaradásodat! - Intette Bözse, fogatlan szájával.
Szonja nagyon furcsán érezte magát.
- Meg van az új szemem?
- Minden bizonnyal, észre fogod venni.
- Köszönöm, Öreganyám! Mit kérsz érte cserébe?
- Csak annyit, hogy látogass meg időnként!
- Jönni fogok, Isten áldjon!
Ezzel kinyitotta a viskó ajtaját, a friss hajnali levegőn magához tért. Egy bokorból előugrott éjszakai kísérője, egy kutya, aki hűségesen várta. Most ismerte fel Bundást, a saját kutyájukat.
- Te vagy Bundás? Gyere ide kutyuskám!
Bundás Szonjához szaladt, aztán hirtelen meghátrált. Nézte a kis gazdit, de valami nagyon furcsa volt rajta. Ilyennek még sohasem látta. Nem is láthatta, de nem csak Bundás, hanem a faluban más sem látott ilyen különös lányt. Egyik szemével mindent látott éjszaka, a sötétség összes lényét, a másik szemével nappal látott mindent, a fény lakóit. Bizony mondom neked, nem csak hogy látta, de a gondolatukat is tudta olvasni.
Teltek-múltak az évek. Szonja páratlan szépségével és különleges képességével csodalényként élt falujában, sokan kérték segítségét.
Egyszer, egy belső hang Bözse hangján szólította meg:
- Gyere Szonja, most teljesítsd ígéretedet!
Emlékezett, mit ígért még gyermekként, ezért nem is teketóriázott, rögvest indult a boszorkány házához, amint benyitott, nem érezte a megszokott zsálya illatot, Bözse sem állt az üst felett, pedig már erősen alkonyodott. Mindentlátó szemével végig röntgenezte a kis kunyhót, mikor is meglátta, hogy Bözse ágyban fekszik.
- Adjon Isten, jó estét, Bözse néném!
- Isten hozott lányom! Már vártalak! - válaszolta alig hallható hangon. - Itt ül egy béka az ágyamon. Amikor szép fiatal lány voltam, mint most te, örök szerelmet ígért nekem egy dalia. Azt mondta: váljak békává, ha nem foglak szeretni. Nem telt el sok idő, és béka lett. Visszajött, kérlelt, hogy szabadítsam meg, azóta is itt őrzi az ágyam, de nekem már nincs erőm, neked kell megszabadítani. Nem kell mást tenned, csak szeretned!
Szonja nézte a békát, ő pedig alázatos szemeivel visszanézett a lányra. Már nem is a békát látta, hanem egy meleg barna, sugárzó szemű férfit. Szonja szíve izzó lótusza tüzet csiholt a férfi szívében, és azóta szétválaszthatatlanok. Bözse pedig most is él, de csak azok láthatják, akik látnak a sötétségben és látnak a fényben.


Vissza a tartalomjegyzékhez