Egyszer régen, de történhetett akár tegnap is, éppen egy falusi ház udvarán, két kutya őrizte a házat.
Az egyiket Vaunak hívták, a másikat Nérónak. Vau állandóan ugatott.
Ébersége páratlan volt, ha valaki már 300 méter távolságból közelített, ő már riasztó állásba kapcsolt. Ha közelbe került az idegen, félelmetes hangokat hallatott, viszont, soha nem bántott senkit.
A másik kutya Néró. Ő nem fárasztotta magát ugatással, kímélte hangszálait. Ő a kert mélyén gubbasztott, lesben. Aki betette a lábát, garantáltan nem maradt rajta ép a nadrág. Sok bosszúság érte emiatt a gazdát. Fizethette a nadrágokat és szenvedte az emberek haragját. Sintérrel fenyegetőztek. Nem maradt más választás, Néró kapott egy szép hosszú láncot. (Nem éppen díszdobozban.)
Míg Vau szabadon járt-kelt, addig Néró rabláncon vergődött. Bárkit meglátott, agresszíven vicsorgott. Ezt tette a gazdájával is. Szegény még az ételt is félve tette elé.
Hogy-hogy nem, egy szép napon Vau hasa szépen elkezdett kerekedni, csecsbimbói megnőttek, mire tavaszba fordult az idő, hat kölyköt hozott a világra. Némelyik Néróra hasonlított.
Rendes anyaként szoptatta őket, most egy kicsit kevesebbet ugatott, nem szaladgált annyit, mint korábban.
Meleg testvériségben nőttek a kölykök. Egyszer aztán négyet elvitt a gazda. Kettő maradt. Az egyik az anyjára hasonlított, kis zsemleszínű gombóc. Ő lett Jámbor.
A másik, egy villogó szemű fekete, ő Sátán.
A megkötözött Néró dühében pörgött-forgott olyannyira, hogy fennakadt egy bokorban. Ment is a gazda a segítségére, de csak úgy tudta kiszabadítani a tüskés bokor fogságából, ha eloldozza a láncot.
No, egyéb sem kellett Nérónak. Kitépte magát a gazda kezéből, és illa berek, nádak, erek, úgy eltűnt, hogy, azóta sem látták.
Jámbor bájos kutyalánnyá serdült. Nem ugatott és nem bántott senkit. Mindenkinek örült és nagyon szerette, ha simogatják. Volt is benne része, annyira tudott kedveskedni az odalátogatóknak.
Sátán Nérót mintázta. Hamar láncra került ő is. Ugatott és vicsorgott, elkapdosta a madarakat és csúnyán elbánt velük.
Egyre rövidebb láncra került. Egyszer aztán egy fa körül úgy bepörgött, hogy annyira megfeszült a lánc, hogy már levegőt is alig kapott. Dühében nem találta a szabadulás irányát.
Arra járt egy vándor és látta a kerítésen át, hogy a kutya bajban van.
Becsöngetett a kapun, de senki nem nyitott ajtót. Megfogta a kilincset, a zár nyitva volt. Jámbor beengedte. Sátánhoz ment és eloldozta. Ekkor érkezett a gazda. Ereiben meghűlt a vér. Attól tartott, Sátán széttépi az idegent, de a vad eb teljes engedelmet tanúsított neki. Lefeküdt a lába mellé. Az ember simogatta fekete bundáját, megérintette nyakát, ahol a lánc szorult.
-
Uram! Ezt a kutyát még senki nem merte megsimogatni. - mondta döbbenten a gazda.
-
Hogy hívják a kutyáját? - kérdezte az idegen.
-
Sátán.
-
Sátán, mostantól Angyal a neved! - mutatott a kutyára és a szemébe nézett.
-
A gazda csak nézte, mit tett ez az ember a kutyájával, akit ő vérebnek hitt.
- Nyugtatót adott neki? - kérdezte
- Nem. Valami mást. - és a szívére mutatott.