Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősz szakállú király, kinek három lánya volt. A két idősebb lány rendre férjhez ment, az egyik a Kékherceghez, a másik a Zöldherceghez.
A legfiatalabb királylány is eladósorba került. Apja ura hírré tette, hogy eladó a lány. Jöttek is a kérők, messzi földről is szép számmal, mert ez a lány olyan gyönyörű volt, hogy párját nem találni a világon. Dali hercegek parádés ruhában, csillogó fegyverzetben, ünnepi díszben vonultak a királyi palota elé.
A szépséges királykisasszony az ablakból, a kárpit mögül leste a kérők hadát. Mikor apja küldetett érte, ő megmakacsolta magát.
- Nem megyek! Mondják meg a kérőknek, hogy elbújok, és azé leszek, aki megtalál.
Nevettek a pöffeszkedő urak: - Ugyan már, ez is valami?
Ezzel a lány kimondta a varázsigét:
- Ott legyek, ahol akarok! Az Üveghegy barlangjában!
Láss csodát! A királykisasszony oly sebesen, mint a gondolat, eltűnt az Üveghegy barlangjában. Három nap, három éjjel ment, ment egyre beljebb a barlang gyomrában. Akkor elfáradt, és egy lapos kősziklára lefeküdt aludni. Azt álmodta, hogy a barlang szelleme aranyfésűvel fésüli az ő arany haját.
Közben a kérők a keresésére indultak. Felnyergelték lovaikat, hegyet-völgyet bejártak, de a királykisasszonyt bizony egyik sem találta meg.
Szomorkodott az öreg király és a felesége, eltűnt szemük fénye, a szépséges királykisasszony. Bizony már elfáradtak az uralkodásban, szívesen átadnák a trónt egy ifjú királynak, aki méltó férje lenne az ő kincsüknek, de bizony egyik királyfi sem tudta teljesíteni a próbát.
Már hetvenhét nap is eltelt, a királykisasszonynak se híre, se hamva. A kérők szép sorban feladták és eloldalogtak.
Szomorúság költözött a palotába. Ekkor aztán a lovászfiú merészkedett a király színe elé:
- Jó királyom! Egy életem, egy halálom, a királylányt megtalálom!
- Jaj fiam, jól gondold meg a dolgot! Hercegek erős fegyverzetben elbuktak. Miként járnál szerencsével egy gyolcsnadrágban?
- Ezt csak bízza rám király uram! - A fiú szeme fényesebben csillogott, mint a kard.
- Nem bánom, látom, bátor legény vagy! Áldásom rád, járj szerencsével! Válassz magadnak lovat az útra!
Térült-fordult a fiú, bent termett az istállóban. Igen szép pejlovai voltak a királynak. Ismerte mindegyiket nagyon jól, hiszen gondjukat viselte, de ő mégsem ezek közül választott. Elment a faluszélibe, ott lakott egy szegény ember, annak düledező istállójában volt egy gebe. Adott érte egy pár bocskort, elboltolták a szegény emberrel, és ő felnyergelte a gebét.
- Édes gazdám, adj enni! - kérte a gebe a lovász fiút - de ne zabot adjál, hanem parazsat! A boszorkány konyhájában találsz eleget, az üst alatt.
Ezzel a fiú kantárszáron elvezette a lovát a boszorkány házához, az erdő sűrűjébe. Viszont amikor odaért a banya fekete macskája a vállára ugrott és a fülébe sűrű füstöt fújtatott, így nem hallotta, amikor a banya a seprűjén a háta mögé repült és felültette a seprűre.
- Ha állod a próbát, viheted a parazsat a lovadnak! - Ezzel heves seprűtáncot járt, hol a levegőben, hol az üst felett, bizony erősen kellett kapaszkodnia a lovász legénynek. A boszorkány ércesen röhögött, minden egyes kör megtétele közben, de a fiú kitartott.
- Látom, ember vagy a talpadon! Vidd a parazsat a lovadnak! S mert bátor legény vagy, neked adom ezt a rózsabimbót is jutalmul. Ezzel a kalapjára tűzte.
A ló jól lakott a parázzsal, ettől erőre kapott, és olyan csodálatos paripává változott, hogy a király egyik lova sem vetekedhetett vele.
- Ülj fel gazdám a hátamra! - S a táltos repült vele, mint a gondolat.
Már éppen az Üveghegy lábához értek, a fiú leszállt a paripáról, és száron vezette, amikor egy szép tündér táncolt elébe. Elámult a legény, rajta felejtette a szemét, de nem engedett a csábításnak, kitartott célja mellett és folytatta az útját. Egyszer csak megbotlott a ló, a fiú nézi mibe, hát egy nagy lyuk tátong az Üveghegy belseje felé.
- Na édes gazdám, én nem mehetek tovább, itt foglak várni!
Ezzel a fiú beereszkedik az üregbe. Épp hogy elindult lefelé, a hétfejű sárkány állta útját.
-
Ez az én birodalmam. Aki ide belép, velem kell megküzdenie! Válasszál! Karddal, vagy birokkal?
A fiú nem sokat teketóriázott, lekapta a rózsát a kalapja mellől, suhintott vele hármat, minekután hét tövis ágaskodott ki annak szárából, egyenesen a hétfejű sárkány hét feje irányába. Úgy felnyársalta vele a hét fejbőrét, hogy a sárkány mozdulni sem bírt fájdalmában. Akkor a bátor legény előkapta a kardját, nagyot suhintott vele, és egyszerre vágta le mind a hét fejet. A tetemet összekötözte, és kihúzta az Üveghegy barlangjának kijáratán, hogy még véletlenül se forrhasson össze a sárkány teste a fejeivel.
A legény óriási erőre kapott, hiszen most már birtokolta a sárkány erejét is. Szüksége is volt rá, mert az Üveghegy barlangját bejárni hosszú és fáradságos művelet volt. Hetvenhét nap, és hetvenhét éjjel tartott az út, de a kitartás meghozta gyümölcsét. A hetvenhetedik napon megpillantotta az alvó királylányt. Menten beleszeretett. Édes csókja felébresztette az alvó szépséget. Mindketten érezték, hogy összetartoznak, hogy ők egy test, egy lélek. Karjaiba vette a lányt, úgy vitte a táltoshoz, aki hazarepítette őket.
Az öreg király örömkönnyeket hullajtott, amikor meglátta őket. A menyegző után átadta királyságát, és hamarosan karjaiban tarthatta kis unokáját.
A mese hősei még máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak...