Egy dermesztő viharos éjszakán, a világmindenség sötétje versenyre hívta a fényt, melyikük az erősebb?
Gondolta magában, ebben a viharban egyetlen láng sem lesz képes égni. Fekete száját gúnyos vigyorra húzta, olyan biztos volt a győzelmében.
-
Én vagyok a tengerek mélye! - mondta a sötétség.
-
Én pedig az egek kékje! - felelt a világosság.
-
Én vagyok a tél!
-
Én meg a nyár!
-
Én vagyok az éjszaka! - emelte fel hangját a sötétség.
-
Én vagyok a nappal! - mosolygott a világosság.
- Én vagyok az alvás!
-
Én pedig az ébrenlét!
-
Én vagyok a halál! - kiáltotta a sötétség.
-
Én pedig az élet! Általam nyílnak a virágok és terem a fákon a gyümölcs. - mondja csengő hangon a fény.
-
Én vagyok a bánat!
-
Én pedig az öröm!
-
Én vagyok a fájdalom! - ha-ha-ha
-
Én vagyok a boldogság! - énekli a fény.
-
Én vagyok a kísértés!
-
Én pedig a lelkierő!
-
Én vagyok a kapzsiság!
-
Én vagyok az önzetlenség!
-
Én vagyok a hazudság! - állítja a sötétség.
-
Én pedig az igazság! - zengi a fény.
-
Én vagyok a bujaság! - vigyorog a sötétség.
-
Én pedig az erény! - suttogja a fény.
-
Én vagyok a félelem! - üvölti a sötétség.
-
Én pedig a SZERETET!
-
Jaj, ez a fény teljesen átölel! - mondaná a sötétség, de már eggyé vált a fénnyel...