Nyuszi Gyuszi igaz barátot keres

Nyuszi Gyuszi elhatározta, hogy igaz barátot keres.
Egy faágból, egy lapulevélből és fenyőgyantából készített egy táblát, amire a gyantával szép kerek betűkkel ráírta:
IGAZ BARÁTOT KERESEK!
Aláírásként a mancsát is rápecsételte a táblára, majd egy vastag törzsű fa alá beszúrta a földbe, ő maga pedig a fa árnyékába heveredett és várt. A nap sugara meleg szellővel simogatta bundáját, így hamarosan elaludt.
Éppen erre siklott egy sikló, és kíváncsian olvasta a táblát: Igaz barátot keresek!
Közelebb csúszott és hideg bőrével a nyuszi bundájába tekergett. Erre a nyuszi felébredt, és ijedtében nagyot ugrott, ledobta magáról a siklót. Szegény hiába sziszegte, hogy én csak a barátod szeretnék lenni, a nyuszi mérgesen válaszolta:
- Nem ilyen barátot keresek!
A kígyó sértődötten hátat fordított, és eltűnt a homokban. Gyuszi ismét egyedül maradt. Már-már majdnem újra elaludt, amikor egy madár szállt a fára, szépen trillázva olvasta nyuszi tábláját. Nyuszinak nagyon tetszett az ének, kíváncsian leste a jövevényt.
- Talán ő lesz a barátom?
De a madár gondolt egyet és átszállt egy másik fára, ahol a párja várta. Nyuszi csalódottan ücsörgött, elcsigázottságánál, már csak éhsége volt nagyobb, így hát ott hagyta a táblát, a kényelmes fa alatti fekvőhelyet, és a rétre szökdécselt jóféle füvet enni. Amíg ott lakmározott, a fához érkezett egy nagy barnamedve. Felfedezte nyuszi feliratát. Álmélkodva olvasta:
- Igaz barátot keresek!
Leült a fa alá, gondolta megnézi már magának, ki keres barátot, hátha ő is jó lesz neki, hiszen a mackó is vágyott egy barátra. Megérkezett a nyuszi, és a medve izgatottan felé nyújtotta nagy mancsait, de esetlen lépteivel majdnem széttaposta a kis fülest. Még szerencse, hogy Gyuszi fürgébb volt, felvette a nyúlcipőt, és úgy elfutott, hogy még a homok is porzott utána.
- Ezt jól elpuskáztam. - gondolta a mackó. Lógó orral ment tovább. Már éppen alkonyodott, amikor jött egy favágó.
- Ez a fa éppen jó lesz nekem. Jó termetes a dereka. Jó lesz gerendának. Már éppen vágná bele a fába a fejszét, amikor meglátja a táblát:
- Igaz barátot keresek! Ki keres itt barátot, nem látok senkit? Csak nem a fa keres, amit éppen ki akarok vágni? - Vakargatja füle tövét, mi tévő legyen? Hirtelen úgy megsajnálta a fát.
- Á, de szamár vagyok. Mit sajnálok ezen a fán? - már lendítette a fejszét, de a kezéből valahogy elment az erő, a fejszét kiejtette, és az egyenesen a lábába állt.
- Hű, a mindenit! Hát ez aztán piszokul fáj, és vérzik is!
A lábán csúnya seb tátongott. Közben Nyuszi Gyuszi jóllakott és visszaérkezett pihenőhelyéhez. Igen ám, de a hely a fa alatt foglalt volt. Megállt és nézte a jajgató favágót, majd hirtelen sarkon fordult, és visszaszaladt a mezőre. Szedett egy nagy csokorra való körömvirágot és azzal a favágóhoz iramodott. Rátette a sebre, a favágó pedig hálából megsimogatta a nyuszi bundáját. Így ültek ott ketten a fa alatt.
Lassan aludni tért a Nap, sötét köntös borította az eget, így a favágó és nyuszi is elszunnyadt a fa oltalma alatt. Reggel madárdalra ébredtek. A tegnapi madár szállt le a fára, hozta a párját is. A medvének is éppen erre akadt dolga, de most óvatosan lépett, nehogy kárt tegyen a nyúlban. Leült a barátot keresek tábla alá, és mancsával a bundáját tisztította a beleragadt bogáncstól. A madarak észrevették, hogy a bogáncsból magvak potyognak a földre, leszálltak és azt csipegették.
A nyúl már nem volt egyedül: társaságában volt a favágó, a medve és a madarak. Az ébredő Nap rájuk kacsintott. A sikló is kibújt a homokból, irigykedve nézte a békés társaságot, akik éppen dalra fakadtak. A kórust a madarak vezették, a medve basszus hangon bőgött, a kis nyúl volt a mezzo, a madarak a szoprán, a favágó, pedig egy faágból furulyát készített, és azon kísérte őket. A furulya szóra a sikló elvonaglotta a kígyótáncot.
A fa, pedig olyan jól érezte magát, hogy lepottyantotta gyümölcseit a baráti társaságnak.
Nyuszi Gyuszi pedig átírta a táblát:
BARÁTI KÖR


Vissza a tartalomjegyzékhez