Szegedi őszi emlék

A csend bágyadtan ült velem a padon,
Majd hirtelen szétfoszlik, miközben hallgatom,
A városháza órája mily szépen zenél,
Dallama a magasból hozzám a földig ér!
Az őszi napsütésben a galambok
Keresgélnek serényen, hátha a magok
Földre hullottak, nemcsak a levelek,
S nem zavarják őket a sétáló emberek!
Csendes, őszi nap, kora délután,
Páromra várok, hogy munka után
Sétáljunk egyet az őszi napsütésben,
Úgy, mint egykor régen, kéz a kézben!
A nap átdereng a gyér lombok között,
A levelek nagy része már leköltözött,
A virágok még pompáznak a parkban,
De közeleg a tél, érzem csontjaimban.
Szökőkút csobogása a zenét körbefogja,
Az andalgók megállnak egy-egy pillanatra.
Majd továbbmennek, s napsugár vetül
A víz tükrére. A zaj varázsütésre elcsendesül.
Oly jó a nyugalom, mi lelkemben szétáradt
A lombjukat hullató platánok alatt.