Mondd! Miért fél...

Mondd! Miért fél az éjszakától
Kinek nappala fénytelen, sötét
Lázálmai őrjöngő mámorától
Ledönti vágyai zöld erdejét!

Miért nem száll a büszke lélek?
Dagonyázva a sárban araszol tova
Holnaptól rettegnek a lelkükben szegények
Agyukat marja a félelem sava.

Tébolyult, őrült vágy, táncolva vigad.
Ruháját tépve, szórva szerteszét,
Rá is az enyészet vicsorít fogat,
Tékozló imája, elveszti erejét.

Nem mindegy mi szól, milyen a zene
Vad, rikoltó vagy lágyan szelíd
Bezárt falaid közt mélyen elrejtve
Belőled is olykor kifogyhat a hit!

A fény már nappal sem világít,
Ha belső fényed lámpája törött.
Ilyenkor fájó szív zörej mi kábít,
S belül, a rikoltó dallamod örök!

Zárul a néma csend, szavak nélkül
Sikolt az agyban a bús magány
Őrjöng! De belső fényed nélkül
Épített útvesztő lassan körbe zár!