Beszélgetés a vonaton

Ötvenes anyuka – abból a „fajtából” aki csak harmincötnek szeretne látszani – mély sóhajtással elhelyezkedik a mellettem lévő négyes ülésen a vonaton, szembe egy negyven körüli jól szituált úrral, aki a laptopján olvas egy angol nyelvű újságcikket. A hölgy öltözékét már a felszállás alatt jól megnéztem: hófehér áttetsző ruha mély dekoltázzsal, mely látni engedi a kissé már fonnyadó mellére tetovált fekete pillangóját is. Tűsarkú fehér szandálján inkább csak tipeg – látszik a tartásán hogy fáradt, de az istennek nem húzna kényelmesebb cipőt, hiszen akkor oda az összhatás mellyel fiatalabbnak szeretne látszani. Fülében hatalmas fehér karikák, festett szőke haja fiatalosan lófarokba tűzve rózsaszín, fehér és fekete virágokkal díszített nagy műanyag csattal.
Amikor az úr ismét az újságcikkbe mélyed, a hölgy – hogy figyelmét felkeltse – előveszi rózsaszín mobilját, kicsit vacakol vele, majd megkérdezi a szemben ülőtől:

- Lenne oly drága, hogy megkeresné nekem a „facbukot” mert én még mindig nem tanultam meg ennek az „okoskának” a kezelését! Még jó, hogy ott van az én okos kicsi fiam, aki segít benne ha otthon van.

Az udvarias úr – miután kényszeredett mosollyal visszaadja a telefont – visszakérdez:

- Sokat van távol a fia? Olyan a munkája?
- Á, hová gondol – sikkant fel a hölgy – nincs nekem még olyan öreg gyerekem, aki dolgozna! Ő még tanul, majd olyan számítógépes guru lesz egyszer, mint maga – nevet vidáman, aztán így folyatatja:
- Tudja, ezek a mai fiatalok olyan korán érnek, biztos érti, mire gondolok – jegyzi meg bizalmaskodóan. Még alig tizenhét éves, de már van barátnője... jó, jó nem komoly, kicsit öregebb is, de legalább tapasztalt. A férfi meglepett arcát látva kacsint egyet és hozzáteszi: tudja, „úgy” már voltak együtt… érti ugye?  Múltkor ülünk a nappaliban a párommal és nézzük az „Édes életet”, és közbe halljuk, hogy odaát a fiam szobájában nagyban megy a „móka”! Igen, igen! A sikolyokból meg a lihegésből lehetett tudni, hogy jól érzik magukat, és én tudtam, hogy már megtörtént a beavatás. Meg is tapsoltuk őket apjukommal, amikor hallani lehetett, hogy befejezték!

Én csak ülök. Nem merek odanézni a férfi arcára, hogy lássam a reakcióját és azt gondolom: vagy én maradtam el pár évtizeddel a velem csaknem egykorú hölgytől, vagy a világ változott meg körülöttem, de nagyon – mert én ugyan el nem tudnám képzelni, hogy bárkivel is kibeszélném a fiam szexuális életét!