Én vagy mi?

Egy hölgy – nevezzük Ritának – a „társkeresők” oldalon böngészett, amikor szeme megakadt egy hirdetésen: "Én 42 éves, több nyelven beszélő diplomata vagyok – szinte folyton úton. Kérlek, szülj nekem egy gyereket – és bőségesen megjutalmazlak. Jelige: Nem feleséget keresek!"

Először alaposan meglepődött, de elgondolkodott ezen a hirdetésen. Ő maga is közel járt a negyvenhez, túl egy rossz házasságon: 5 év együtt járás után házasodott össze egy falubéli értelmiségivel – ami egy olyan kis nyírségi faluban mint az övék volt, nem jelentett nagy választékot. Másfél évvel később azt tapasztalta, férje egyre többet ivott, míg egy átmulatott éjszaka után elébe állt, hogy amikor a Balatonon volt továbbképzésen, ott összejött egy kétgyerekes elvált asszonnyal, aki most gyereket vár tőle – és hogy ő hónapok óta azért iszik, mert nem tudja, hogyan mondja meg ezt Ritának. „Én Téged szeretlek, de a mi gyerekünknek apa kell” – magyarázta végül zavarodottan.

Rita nem omlott össze. Elköltözött a faluból, ahol a postán vezető beosztásban dolgozott. „Engem ne sajnáljanak, nekem ne mondogassák a falubeli öregasszonyok, hogy jaj istenem, pedig olyan szép pár voltatok – meg ne sugdossák, hogy amikor még csak együtt jártunk, akkor is voltak nőügyei: legalább amit szépnek hittem, azt ne vegyék el tőlem” – mondta egyszer a barátnőjének.

Azt is szokta mondani: én nem akkor sírtam, amikor elhagytak, hanem amikor kijöttünk a válóperről: olyan döbbenetes volt, hogy azt az esküvőt, amit szegény szüleink másfél évig szerveztek, egy bíró szenvtelen arccal húsz perc alatt felbontotta.

Az asszonynak a válás óriási kudarc volt, hiszen korábbi betegsége miatt rengeteget küzdött azért, hogy közös gyerekük szülessen, és mire a műtéteken túl volt, a férje elhagyta. Ritáról ugyanis 27 évesen derült ki, hogy se méhe, se méhnyaka, sem pedig hüvelye nincsen, miközben petefészke és a külső nemi szervei megvoltak. A lánynak egy osztrák kórházban operáció útján hoztak létre vaginát, hogy szexuális életet tudjon élni, és mivel működő petefészkei voltak, azzal biztatták, hogy béranya segítségével még lehet saját gyereke. A műtét óta 10 év telt el, amikor Rita azt olvasta, hogy egy stockholmi kórházban már végeznek méhbeültetést is, reménykedni kezdett, hogy esetleg ezzel megoldódna az ő gondja, és saját gyermeket szülhetne – de nagy kérdés, hogy kinek? Sok keserves próbálkozása volt a párkapcsolattal, és időnként elég reményvesztett lett, de végül is úgy gondolta, előbb megtudja, van-e esélye nem svéd állampolgárként részt venni a kísérleti programban, illetve derüljön ki, hogy egyáltalán alkalmas-e erre a beavatkozásra?

Kezelőorvosa segítségével végül fel tudta venni a kapcsolatot a göteborgi klinikával, ahol tájékoztatták a beavatkozás veszélyeiről, sikerének esélyeiről – és természetesen az árról is. Másfél éven át gyűjtötte a pénzt, miközben az orvosa is igyekezett egy alapítványon keresztül pénzt szerezni neki, mert számára egy ilyen sikeres műtét hírnevet hozhatott volna. A pénz azonban még így is kevésnek bizonyult, ezért kölcsönt is vett fel, de a műtétet végül sikeresen végrehajtották. Most már csak a megfelelő partnert kellene megtalálni!

Ahogy az évek teltek, egyre elkeseredettebben keresett egy olyan társat, aki mellett szülhet egy gyereket. Mostanra túl volt már „vakrandin”, főzős találkán, csapatépítő tréning kapcsán átmulatott éjszakán, és jó néhány egy éjszakás kalandon, amikor a hirdetésre rátalált.

Rita mindig is egy „negyvenes öltönyösre” vágyott, akitől majd okos és szép gyereke születik, így hát rászánta magát a válaszlevélre – gondolta, ad maguknak egy esélyt. Találkoznak. A férfi jóképű, okos és öntelt, az ellentét pedig kibékíthetetlen: szükségük van egymásra, de mindkettő magának akarná a megszületendő gyermeket!!! Hogyan tovább? Ha aláírja, hogy megszüli neki a gyereket, akkor ő újra magára marad? Szülje meg a gyereket és próbáljon vele külföldre menekülni a férfi elől? Vagy létezik kompromisszum, és mégis együtt nevelik fel?

Néhány beszélgetés során kialakult köztük egyfajta kölcsönös szimpátia, de a férfi ragaszkodott hozzá, hogy kapcsolatuk maradjon meg ezen a szinten. Indoklásképpen azt hozta fel, hogy egy rettenetes rossz házasságban nőtt fel, számára intő példa anyja és apja folytonos marakodása, ezért ő elhatározta, hogy ha születik gyereke, abbahagyja a jelenlegi munkáját, és maga fogja felnevelni.

- Nézd, azt nem tudom elképzelni, hogy valakit csak azért feleségül vegyek, hogy legyenek gyerekeim, majd egy hosszú válási procedúra kapcsán elvegyék tőlem őket, és hétvégi apukaként kuncsorogjak a szeretetükért. Akkor már sokkal nyíltabb és becsületesebb, ha szerződést kötök a gyermek kizárólagos láthatósági jogáért – mondjuk hat hónapos korától.
- És gondolod, hogy ez bármelyik nőnek is megoldás? Hogy miután szoptatta és gondozta a babáját, elbúcsúzzon tőle örökre? Ha találnál ilyen nőt, mit gondolsz, milyen géneket örökölne a gyereked tőle? Egy önző, pénzéhes perszónától, aki képes pénzért lemondani a gyerekéről? És ha majd egyszer az a gyerek megkérdezi hogy hol az anyja? Hazudni fogsz neki, vagy megmondod, hogy pénzért vásároltad őt?

A férfi válasz helyett egy újságcikket adott át Ritának: olvasd el kérlek, majd utána folytatjuk. „A pénz beszél, a gyerek felsír” – ez volt az angolból lefordított cikk címe, melyet Márk átadott:

„De hát mi is ez a „kereskedelmi béranyaság”? Nos, mint a nevéből is következik, itt pénz cserél gazdát gyerekért cserébe. A béranyaság eredeti koncepciója az volt, hogy a vér szerinti nőrokonok jószívűségből, ingyen és bérmentve a segítségére sietnek a gyereket akaró, de azt valamiért kihordani nem tudó nőnek. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy az esetek túlnyomó többségében – egyes becslések szerint 95 százalékában – vadidegenek kötnek szerződést, melynek tárgya a gyerek, és természetesen pénzt fizetnek érte. Az egymáson merő altruizmusból segítő nők utópiája már végképp szertefoszlott, a béranyaság kőkemény üzlet lett, egyes becslések szerint évi 6 milliárd dolláros forgalommal. És ahol ennyi pénz mozog, azt nem lehet egyes emberek jó szándékára bízni, ott szerződésben kell szabályozni a feltételeket.
Annál is inkább, mert a jogi helyzet eleve elég kusza. A megszületendő gyerekre nem kevesebb, mint hat szülő tarthat igényt a legkülönbözőbb permutációkban. Elsőként ugyebár a megrendelő apa és anya, aztán a bérapa és a béranya, aztán ezekben a helyzetekben gyakran fordul elő, hogy petesejt-donort is igénybe vesznek, aki nem feltétlenül a béranya, hanem egy harmadik nő. De nem csak petesejt, hanem idegen spermadonort is választhat a megrendelő, akivel egy újabb genetikai szülő lép a képbe. Jelenleg egyetlen ország jogrendje sincsen felkészülve arra, hogy igazságot tegyen egy olyan helyzetben, amikor mondjuk mind a hat szereplő igényt tart a gyerekre. Ezért kell a szerződés, és a legtöbb béranyasággal foglalkozó ügynökség vállal bizonyos minőségi garanciát is, hogy a megrendelők biztonságban érezhessék a pénzüket.
És mivel nagy az anyagi kockázat, a béranyának jelentkező nőket egy rendkívül részletes kivizsgálásnak és kikérdezésnek vetik alá. Nincs olyan rejtett epizódja egy nő életének, amire ne kérdeznének rá. Ez lényeges is, hiszen minden ügynökség garantálja, hogy béranyái teljesen egészségesek és büntetlen előéletűek.”

Rita döbbenten ült, kezében az újságcikkel.

- Na látod, külföldön ez már üzlet, Amerikában elfogadott dolog. De én ismerni akarom a gyermekem anyját, nekem ne a lombikbébi program válasszon béranyát. Egyéként hidd el, rajtad kívül legalább 10-12 ember jelentkezett még, de nekem Te voltál szimpatikus. Okos, vezető beosztású nő, elég idős ahhoz, hogy józanul tudjon mérlegelni, és ha dönt, menet közben ne másítsa meg az adott szavát. Egyébként  ha ellenedre van ez az egész, egyáltalán miért válaszoltál? Annyira kell a pénz?
- Nézd, nem tagadom, hogy a pénzre szükségem lenne, mert egy műtét költségeire kölcsönt vettem fel – ezt el is akarom mondani neked még mielőtt végleg döntenénk – de én elsősorban mégis  anyává akarok válni. Éppen eléggé megküzdöttem érte, mondta nagy sóhajjal Rita, és belekezdett egészségügyi kálváriájának részletezésébe.

A történet végén Márk gondolkodási időt kért – ami érthető is, hiszen megvan az esélye, hogy a születendő baba esetleg örökli az anya MRKH szindrómáját – és Rita ennek örült is. Maga is végig akarta gondolni mire vállalkozna, mi lenne a helyes – ezért megállapodtak egy újabb találkozóban.

A férfi a következő találkozóra egy különleges orchidea csokorral érkezett. A lányt meglepte a csokor, hiszen éppen Márk hangsúlyozta az „üzleti alapon” történő találkozások jelentőségét – vagyis hogy nem akar érzelmileg függeni ettől a kapcsolattól.

- Nézd, Rita, én gondolkodtam, és mielőtt meghallgatnám a döntésedet, engedd meg, hogy felvázoljam az újabb elképzelésemet. Megértettem, hogy anya akarsz lenni, hogy akarsz egy saját gyereket, mi lenne ha két gyerek születésére szövetkeznénk? Legyen egy első babád, neveld őt mondjuk egyéves koráig, és akkor vállalj egy új gyereket: ha másodszorra is teherbe esel, akkor az első gyerek legyen az enyém – így a kisebbiknek nem is kell tudnia arról, hogy van egy bátyja vagy nővére.  Mintha válás után mindketten tovább nevelnénk egy-egy gyereket. Ígérem, ha lemondasz róla, elköltözöm vele külföldre, és ott nevelem tovább, te pedig boldog lehetsz a másik gyerekeddel.

Rita elgondolkodott. Harminckilenc éves. Mekkora az esélye, hogy záros határidőn belül talál egy rendes pasit, akinek szülhet is amíg nem késő – mikor már közel tíz éve keresi. Márk – eltekintve ettől az őrülettől, amibe épp most akarja belerángatni – épp olyan, amilyen apától  gyereket akart.

- És mondd, addig az egy évig mi lesz? A gyerek nem fog veled menni ha nem ismer…
- Gondoltam erre is – felelte Márk. Tartjuk a kapcsolatot végig a terhesség alatt, gondoskodom rólad, hiszen lehet hogy pl. veszélyeztetett terhes leszel, esetleg végig feküdnöd kell, és utána is látogatlak benneteket, a babának tudnia kell, hogy én vagyok az apja. És egyévesen már el tudom majd látni, hidd el. A húgomat is én neveltem jóformán, mert a depressziós anyám csak magával volt elfoglalva.
- Jól van, elfogadom. És szerinted van az a közjegyző aki ezt itt Magyarországon írásba foglalja?
- Nem tudom, de én úgy gondoltam, utazzunk ki Amerikába, ahol van egy ügyvéd barátom, aki ezzel is foglalkozik. A szerződéskötés után továbbutaznánk Kubába – mintha csak nászúton lennénk – hátha az út során meg is foganna az első baba. Beleegyezel? – nézett reménykedve a lányra.

Rita nem válaszolt rögtön, fejében cikáztak a gondolatok. Eljutni Amerikába… és Kubába? Az ő anyagi helyzetében ez elképzelhetetlen lenne, főleg a műtét utáni adósság miatt. Úgy tűnik, Márk mindenről gondoskodott, és ha most nemet mond, talán a lehetőségről mond le, hogy valaha is anya legyen. Végül is kinyújtotta kezét a férfi felé:

- Rendben, vágjunk bele. Anyáméknak és a kollégáknak mondhatom azt, hogy egymásra találtunk, és elutazunk elő-nászútra?
- Természetesen. Ha kell, veszek Neked egy gyűrűt, amit jegygyűrűként viselhetsz, csak kérlek, az egyezségünkről ne beszélj senkinek. Legyen ez a mi kettőnk ügye. Jó?

A megállapodás tehát megszületett, az utazásra három hónap múlva került sor. Az ügyvéd mindent elrendezett, a szerződés megköttetett. Márk másnap az ötmillió forintos tartozás kiegyenlítésére elutalta a pénzt Rita bankjába. A nyaralás jól sikerült, bár külön-külön szobájuk volt, naponta sort kerítettek az együttlétre. Ezután Rita hazautazott, Márkot pedig várta a munkája. A lány egy hónap múlva felhívta a férfit, hogy megnyugodhat, úgy tűnik, a nyaralás alatt sikeresen teherbe esett. A barátnők persze kérdezgették, honnan vette ezt a pasit, és hogy hol rejtegeti, hogy sehol sem jelennek meg együtt – de a válasza az volt, hogy az angliai kiküldetés alatt ismerte meg, a külszolgálat miatt a fiú ritkán jön Magyarországra, ami tulajdonképpen igaz is volt. Orvosa a biztonság kedvéért a harmadik hónaptól ágynyugalmat rendelt – tekintettel a korábbi beavatkozásokra – bár Rita tulajdonképpen nem érzett semmi rendelleneset.

Már az utolsó trimeszterben járt, amikor Márk hazatért: bejelentette, hogy be kell vásárolni a babának – akiről már ez idő tájt lehetett tudni hogy fiú. A névválasztást Rita a férfira bízta, hiszen a megállapodás szerint az első gyerek az övé, bár a gondolatra, hogy azt a kis emberkét – akinek most esténként az ágyon fekve énekel, miközben az vidáman rugdalózik a pocakjában – egyszer majd el kell engednie, egyre gyakrabban szorult össze a szíve.

Márk tehát itthon maradt, elvállalt egy kurzust a külkereskedelmi főiskolán, így esténként be tudott vásárolni Ritának, és el tudta kísérni sétálni. Egy ilyen séta során Rita hirtelen rosszul lett, Márk gyorsan bevitte a Klinikára, ahol közölték: a szülés beindult, a baba valószínűleg nyolc hónapra meg fog születni. Nehéz szülés volt, hiszen a lány méhizomzata mégsem volt olyan rugalmas a műtét utáni hegesedés miatt, mint az átlagos anyáknak, de végül 12 óra vajúdás után természetes úton megszületett Gergő.

Az apa öröme határtalan volt, hatalmas hálával és szeretettel vette körül a gyermek anyját – aki ez idő tájt elég gyengének bizonyult – pedig az erejére nagyon nagy szükség lett volna, mert a harmadik napon bekövetkezett egy tragédia: a kisfiú hirtelen belázasodott, légzési és keringési problémák léptek föl és kómába esett, és az orvosok napokig küzdöttek az életéért. Mindkét szülő kétségbeesett. Mint kiderült, az anya szülőcsatornájában streptococcus B-vel fertőződött meg a baba (sajnos a nők közel 40%-ának a nemi szervein jelen van ez a baktérium, és szülés közben a gyermekek megfertőződhetnek). Előbb tüdővérzést, majd gennyes agyhártyagyulladást diagnosztizáltak nála, intenzív osztályra került, ahol 8 napon át küzdöttek az életben maradásáért.

Az orvos elmondta a kétségbeesett szülőknek, hogy kilencvenezer szülésből Magyarországon mindössze évente pár száz esetében fordul elő ilyen fertőzés, de közülük sajnos szinte minden negyedik baba belehal a fertőzésbe. Utólag Rita azt is megtudta, hogy ez a baktérium okozhatta az idő előtti burokrepedést és ezáltal a koraszülést is, és hogy azonnal erős antibiotikumos kezelésben kellett volna részesíteni őt már a vajúdás alatt – mert a méhlepényen át kb. 4 óra alatt átjuthat a gyógyszer a baba szervezetébe – vagy legalábbis a picit a születés után azonnal ilyen kezelésben kellett volna részesíteni a  fertőzésveszély miatt.

A kisfiú túlélte az életveszélyes lázas állapotot, de sajnos nagyon erős epilepsziás rohamokkal küzdött szinte a nap minden órájában. Az orvos elmondta, hogy a streptococcus fertőzés olyan agresszív, hogy az ilyen fertőzéseknél szinte mindig fellép az agykárosodás is. Lehet, hogy a későbbiek folyamán ez csak tanulási nehézségeket okoz, de előfordulhat maradandó tüdőkárosodás, mozgás korlátozottság vagy szellemi visszamaradottság, esetleg autizmus is.

Végül két hét után Márk és Rita hazavitték a babát, aki időnként ijesztő rángásokat, nyálcsorgatást és eszméletvesztéseket produkált, így aztán felváltva figyelték őt a nap huszonnégy órájában (mert ilyenkor azonnal oldalára kellett fordítani, nehogy a képződő nyáltól megfulladjon). Ott ültek az ágyánál, nézték a gyereküket, és szinte együtt sírtak vele amikor jött a roham. Az egyik ilyen átvirrasztott éjszaka után, amikor Gergő végre elaludt, Márk leültette Ritát, és kezébe adta az ügyvédnél kötött szerződésüket.

Kérlek, tépd szét ezt a papírt, mert már érvényét vesztette. A babát együtt vállaltuk, együtt kell ápolnunk is. Én soha nem foglak elhagyni Téged, együtt fogjuk felnevelni a fiunkat