Thomas Middleton

Nő a nő veszélye

(Women Beware Women)

fordította
Forgách András

2017

AZ OLVASÓHOZ

Amikor Thomas Middleton több kiváló verses műve között ez is a kezembe került, nem kevéssé voltam biztos abban, hogy Téged, kedves olvasó, legalább annyira rávesz a szerző neve, hogy elolvasd, mint engem, hogy kinyomtassam, hiszen szellemének ama produktumai, amelyek mostanáig napvilágot láttak, eléggé értékesnek bizonyultak ahhoz, hogy hozzáértő olvasóknak komoly élvezetet szerezzenek; és egészen biztos vagyok abban, hogy ez a munkája sem fogja a hírnevét kisebbíteni, sem megakadályozni, hogy minden jóravaló, teremtő szellem kezébe eljusson a többi is. Azzal, hogy e művet a kezedbe adom csak annyit szeretnék elérni, hogy a szerző a jövőben is megkapja jól megérdemelt rangját, továbbá azt remélem, hogy a jövőben is támogatod vállalkozásomat, amelynek egyetlen célja az volt és marad, hogy Neked örömet szerezzek.

Ég veled.

Barátom, Thomas Middleton tragédiájára

Nő a nő veszélye: pompás szöveg,
Hű portréja pár udvari kurtizánnak,
Kik lopnak, csalnak, mérgeznek, nem hibáznak,
Gyilkos csókjuk az erényt öli meg.

Olvasd e tragédiát, a szerző
- A nagyok közt is az egyik legelső -
Jól tudta, egy nő mindenkit kiirt,
Aki útjába áll; tehát színpadra írt

Vad szeszélyt, perzselő rosszindulatot:
Igencsak nagyszabású tablót alkotott.
Tanusítom: a nézők, kik sokan voltak,
Soha még tragédiát így meg nem tapsoltak.

Nathaniel Richards

SZEREPLŐ SZEMÉLYEK

FIRENZE HERCEGE
BÍBOROS, a herceg bátyja
KÉT TOVÁBBI BÍBOROS
EGY KÍSÉRŐ
FABRIZIO, IZABELLA apja
HIPPOLITO, IZABELLA nagybátyja
GUARDIANO, az ostoba GYÁMFI gyámja
GYÁMFI, gazdag és ifjú örökös
LEANTIO, kereskedelmi ügynök, BIANCA férje
GENNYESI, GYÁMFI szolgája
LÍVIA, FABRIZIO húga, IZABELLA nagynénje
IZABELLA, FABRIZIO lánya
BIANCA, LEANTIO felesége
ÖZVEGY, LEANTIO anyja
FIRENZEI tanácsosok
POLGÁROK
EGY TANONC
FIÚK
KÜLDÖNC
SZOLGÁK
KÉT UDVARHÖLGY, UDVARONCOK, APRÓDOK, ALABÁRDOS ŐR
FIGURÁK AZ ÁLARCOSBÁLON:
HYMEN, GANÜMÉDESZ, HÉBE, NIMFÁK, KUPIDÓK

A HELYSZÍN: FIRENZE

I.1.

Jön Leantio Biancával és az édesanyjával. Bianca kicsit távolabb megáll.

ANYA
Hogy újra látlak, nagy öröm nekem;
S olyan sok szeretettel üdvözöllek,
Ami anyai szívemből kifér.
Hogy megszülettél, abban a szent percben
- Nagy gyönyör volt, nagy gyötrelem után -
Sem voltál drágább, mint most, kisfiam,
Hogy végre itt vagy. Még egyszer: Isten hozott.

LEANTIO
félre
Szegényke, hogy ez mennyire imád!
Sokszor megfigyeltem, hogy az anyák,
Akármilyen disznóságot csinált,
Rajonganak legrosszabb kölykükért.

ANYA
Miféle nőt hoztál ide?

LEANTIO
Te itt most egy ritka szerzeményről,
És fölbecsülhetetlen értékről beszélsz,
Miről más férfi álmodni se merne.
Ahányszor e drágaságra nézek,
Tudva: enyém - hát nem csodálatos! -
Boldog vagyok, már attól, hogy létezem,
És hogy férfinak teremtett az Isten.
Félelmetes sors, ha belegondolunk.
Gürcölni, hajtani vagy nyolcvan évig,
Hogy egy lepedő legyen a szemfedőm -
Meg is rendülne a házasságtörő,
Ha látná, hogy a bűnös lepedőből
Fogják kiszabni végső öltözékét.
Micsoda lecke ez minden egyes nőnek!
E szépség, mellyel még a nagy világhódító is
- Akinek az egész földgolyó kevés volt -,
Beérte volna, majd rám is vigyáz.
Nem téved bűnös utakra a vágyam,
Nem kell más ember huga, felesége,
Szeressék csak a saját férjüket,
Nincs más dolguk ezen a földön.
A templomban végre van időm
Imádkozni, ami csak belefér.
Nem kell kukkolnom, mint a többi srácnak,
Mintha nővásár lenne a vasárnap.
Bevallom, egy bűnben vétkes vagyok,
És bár e bűn nem volt eredendő,
Mégis ünneplem: lopás, de nagyszerű,
És volt már nagy ember, akit ez tett naggyá.

ANYA
Miről beszélsz?

LEANTIO
Soha nem fogom megbánni, anyám,
Igaz, hogy ez a bűn halálos.
De belehalok, ha el nem követem:
Itt a remekművem: bámuld, csodáld!
Jól nézd meg: az enyém; jobban nézd meg -
Merd azt mondani, hogy nem a legszebb lopás,
Amit valaha elkövettek. Ráadásul
A megbocsátást is elnyertem érte:
Az Ég megáldott: ő a feleségem.

ANYA
A feleséged!

LEANTIO
Tartsd titokban, mama, különben végem.
Ha megtudják, elveszítem. Gondolj bele,
Hogy mit veszítenék - annyit nem ér az élet.
Velencéből hoztam el, vagyis jött magától.
A szülei őrült gazdag emberek,
Jelenleg viszont őrült dühösek,
De hadd tombolja a vihar ki magát,
Most, hogy szerelmünk egy fedél alatt
Biztos révbe ért. Sok pénzt nem hozott,
Az arcát nézd: az minden hozománya,
De rejtett erénye sokkal többet őriz,
Mint drága gyémántot titkos rekesz.

ANYA
Ez bizony hiba volt. Bocsáss meg, fiam,
De tönkretetted ezt a gyöngyszemet.

LEANTIO
Ezt hogy érted?

ANYA
Te ezt a kedves kislányt
Örökre elvágtad a rá biztosan váró
Nyugodt, gazdag és gondtalan élettől:
Fogalmad sincs, mit tettél. Én, míg élek,
Alig tudok segíteni, ha meghalok,
Még annyit sem. Te pedig egyedül
Alig jössz ki a fizetésedből,
Egy agglegény vagy, és még így se könnyű.
Miként fogod majd a körülményeket,
Miket ő születése óta élvez,
Az ő szintjén megteremteni?
A nők nagy része csak azért megy férjhez,
Hogy följebb jusson a társadalmi létrán,
Rang és születés ne szabjon határt,
De szabadon élhessen ki minden
Szerelmet, szenvedélyt, szeszélyt.

LEANTIO
Halkabban, anya; hallótávolon
Belül van egy illető, akinek rossz
Ötleteket adhatsz. Kész csoda,
Ha nem teszel tönkre rögtön mindent.
Kérlek, ne lázítsd máris ellenem
- Mikor már majdnem sikerült betörnöm -,
Hogy mint a többi nő, évi hat ruháért
Szüntelen óhajokkal gyilkolja a férjét,
Akit, ha végül elérte a célját,
Ha lehet, még drágább holmikért nyúzzon.
Fölébreszteni könnyű egy ilyen
Démont, de annál nehezebb, anyám,
Elcsitítani. Mert például ugye egy nő
Kis hasa földagad egy perc alatt,
Hú, de egyszerű elérni, hogy leeresszen.
Dettó, mikor veszekszenek vagy undokak.
Én megvagyok, anyám, engem nem érint,
E démonok, nálunk, hálisten, alszanak;
Ne ébreszd fel őket te sem, könyörgöm.
Ha te tartod a szád, ő is beéri
Az általam teremtett egzisztenciával:
Majd otthon ül, mert férjét szereti.
Nem kíván többet, mint adni tudok,
Nem futkos léha vágyai után,
Mint akikkel együtt járt iskolába.
A régi mintát a vászonról lefejti,
S egy tiszta élet képét hímzi rá,
Ami fittyet hány a nélkülözésre,
Nem érdekli, hogy mennyire szegény,
És annyi utódot hoz a világra,
Hogy a sok gazdag férfi belesárgul,
Látva, kit szeret a Gondviselés,
Mely ellátja s táplálja a gyermeket.
Éhes szájat nekik ugyan nem küld,
Csak aranyat nagy zsákban,
S az ágyaikba meddő méheket.
Mama, ne rontsd a helyzetet te is,
Azzal, hogy erről túl nyíltan beszélsz.
Nagyon kérlek, vigyázz a szádra,
Ne légy irigy, mint a többi öreg,
Kik tönkretesznek mindent, ami szép,
S utálják, ami másnak sikerül.
Belátóbb lehetnél az ifjúsággal,
Saját véreddel meg különösen.
Kiváló férj leszek, itt a kezem:
Előrelátó, kellőképp alapos,
Negyven hét múlva nagymamává teszlek.
Menj és üdvözöld, kedvesen, vidáman.

ANYA
Biancának
Szeretném leróni, kedves kisasszony,
Adómat az udvariasságnak,
Amint jólnevelt ismeretlenek közt
Bevett szokás.
megcsókolja Biancát
De többel tartozom,
Tudva, hogy közelebbi kötelék
Fűz minket össze, s vagyok oly merész,
Adok még egyet,
újra megcsókolja
És lányomként üdvözöllek,
Ami a hétköznapi tiszteletnél
Többet kíván.
megint megcsókolja

LEANTIO
félre
Eddig rendben van -,
Hatvan év körül nem sok anya volna
Többre képes.

ANYA
Amit nyújtani tudok, elég szegényes,
De érezd magadénak. Sok minden
Hiányzik a méltó fogadtatáshoz.

LEANTIO
félre
Na, ez már túlzás, mi több, beteges:
Úgy beszél, mint a fogatlan banyák.
A vének csak a bajokat sorolják,
Mert nekik mindig annyi van belőlük.

BIANCA
De drága mama, nem szenved hiányt,
Akinek minden vágya teljesült.
Egy csöndes otthonban fiad szerelme
Gazdagság. A jóság lehet szegény.
Ez bőven elég, ha meggondolom,
Hogy boldogságomnak itt építsek oltárt.
Barátot, vagyont, hazát hagytam el,
De minden percben hálát adok érte.
Mert nekem itt van az összes barátom:
A kevesebb néha több.
Leantiónak
Bárhogy is alakulnak dolgaid,
Sorsodban mindig osztozni fogok,
Derű vagy ború jön, mindkettőt vállalom.
Ki sok vendéget hív, ne válogasson,
Ki vállalkozik, bármi érheti;
Azzal gazdálkodjon, ami szembejön,
És éljen vele képesség szerint.
Mostantól ezt hívom szülőhazámnak,
Mert itt született, akit szeretek:
A női boldogság forrása ez.
Nem üdvözöltél mióta itt vagyok.

LEANTIO
Már hogyne tettem volna.

BIANCA
Tényleg? Hogy is volt?
Már kiment a fejemből.

LEANTIO
Így.
megcsókolja

BIANCA
Jé, tényleg!
Most már emlékszem.
Megvádoltalak. De most jóvá teszem.
megcsókolja

LEANTIO
Egy óra alatt sok hasonló vádat
Tudnék most elviselni, sőt, kétszer
Ennyi idő alatt kétszer ennyi vádat!

ANYA
Nem megyünk be lassan, lányom?

BIANCA
Köszönöm szépen, anya. Tulajdon
Szülőanyám hangja sem édesebb.

Az Anya és Bianca bemennek.

LEANTIO
Bár érdekem - és megbízóm bizalma -
Azt követeli hogy úton legyek,
Holnap hajnalig csakis egy a fontos,
Hogy mivel kényeztessem el Biancát.
Iszonyú, hogy holnap korán reggel
Muszáj lesz itthon hagynom egyedül,
S a hét végéig csak a remény éltet.
De fékezni kell addig a gyönyört,
Mint amikor egy kisstílű főnök,
Nem adja ki a pénzed szombatig,
A pénz csinos összeggé duzzad addig,
S többet is ér, mondhatná bárki joggal.
Ó, szép szemű Firenze, hogyha tudnád,
Micsoda ékszer került birtokodba,
Felágaskodna máris büszkeséged,
S fiaid vérében lüktetni kezdene
A gyilkos izgalom! Legyünk előrelátók:
Egy ritka kincset jobb homályban hagyni.
Ha tolvajoknak hencegünk vele,
Csak annál vakmerőbbé tesszük őket.
A kísértés nagy ördög s nem habozna
Egy szentet sem megrontani, nem ám.
A gyémánt rejtve már férfiszemek elől.
Ki hinné, milyen értékes drágakő
Lapul a szürke háztető alatt?
S ha távol leszek? Mi a biztosíték,
Hogy minden így marad? Igen, igen -
Valaki lesz vele. Az anyák
Jól ismerik a dörgést. A fiúk
Lakatra zárják a ládát, és ha kell,
A kulcsot a mamájuk rakja el.
el

I.2.

Jön Guardiano, Fabrizio, Lívia és egy szolga.

GUARDIANO
Már látta őt a lányod? Biztos ez?

FABRIZIO
Mindegy, szeretni fogja.

GUARDIANO
Nem, nem, játsszunk tiszta lapokkal.
Tizenöt éve ő a gyámfiam,
A célom az - és az idő is sürget -,
Amint szokás diktálja, és az illem,
Hogy a kölyöknek egy asszonyt szerezzek.
Namármost, én rettentően szeretném,
Ha a te lányod lenne az ő felesége.
Ez eddig tiszta? Ha most a te lányod,
Akit majd megkérek - és hadd idézzelek -
Elutasítaná, meg lennék áldva.
félre
Minden szavamat meg kell magyaráznom,
Hogy ez a vénember a hülyesége csúcsán
Valamit fölfogjon belőle.
Fabritiónak
Erre mit mondsz?

FABRIZIO
Mondom, szeretni fogja.

GUARDIANO
Már megint kezded?
De mondd, milyen okból fogja szeretni?

FABRIZIO
Mért hiszed, hogy nőknek ehhez ok kell?

GUARDIANO
félre
Látom, a hülyék se mindig hülyék,
Ahogy a bölcsek se mindig bölcsek.

FABRIZIO
Ugye nekem is volt egy feleségem,
Aki teljesen megőrült értem,
Pedig erre semmi oka nem volt,
Emlékeim szerint. Ugye, kishugom?

GUARDIANO
félre
Hát nagyon összeillő pár lehettek,
Ha egyikük se volt eszénél.
Fabritiónak
Nagyon szerethetett a feleséged,
Ha ennyire eggyéolvadt veled.

FABRIZIO
És ha a lánya nem lesz őrült szerelmes,
Hát se rám nem ütött, se az anyjára,
Ha az eszére hallgat, és nem rám.
Liviának
Te tapasztalt özvegy vagy, kishugom,
Oszd meg velünk az álláspontodat.

LÍVIA
Nos, fájni fog, ha fáj az igazság,
Én unokahúgom oldalán állok,
Szerintem roppant igazságtalan
Kényszeríteni, hogy olyat szeressen,
Akit életében nem látott soha.
Lássa és elfogadja, ez a minimum.
Ha szerelem lenne belőle, még jobb.
Egy férfival élni mindhalálig
Nem könnyű kenyér, biztosítalak.
Kérdezd meg úgy három év után
Egy fiatal feleség véleményét,
Ha kíváncsi vagy, kettejük között
Hogy áll - a játszma.

FABRIZIO
Na, és a férfinak
Nem ugyanúgy muszáj, kishugom,
Egész életét egy nővel leélni?

LÍVIA
És legyen is neki annyi elég.
Arról ne is beszéljünk, hogy hány ritka
Finom ételt kóstol, amilyent nekünk,
Szegényeknek, az ajkunk sosem érint -
Itt van például az engedelmesség,
A szolgálat, na, és a kötelesség,
Meg ehhez hasonló nyalánkságok,
Mi készítjük, de nekik szolgálják föl.
Ha véletlenül megnyaljuk az ujjunk,
Hát ez van, a szakács is szeret nyalni.

FABRIZIO
Édes vagy kishugom, és szellemes -

LÍVIA
Szellemes! Egy ilyen szóbimbóval
Jutalmazz meg egy tizenhat évest,
De én már szirmot bontottam, te ész,
Mostanra már bölcsnek kéne lennem -
Két férjet már szépen eltemettem,
Többet nem házasodom.

GUARDIANO
De miért nem?

LÍVIA
Nehogy a harmadik engem temessen.
Ugye ez több, mint szellemes volt, nem?

GUARDIANO
Az ügyvédemet sokszor túlfizettem,
De nálad sokkal gyöngébb az esze.

LÍVIA
Akkor te is megéred ám a pénzed,
Hogy mást ne mondjak.

GUARDIANO
Fabriziónak
Na, erre varrjál gombot, barátom!

LÍVIA
Hol az unokahúgom? Valaki menjen érte.

Egy szolga el.

Ha házasságra van bármi remény,
Úgy illene, legalább egyszer lássa,
Jól meggondolja, ne kapkodja el,
Mint ripsz-ropsz, sokan, egy darabka földért,
Mikor telepesnek mennek az Újvilágba.

FABRIZIO
Keresd a nagybátyját, és őt is megtalálod,
Ők ketten mindig együtt járnak.
Még éjfélkor is gyakran hallani
Ahogy vitatkoznak, a holdfényes éj
Nekik nappal: járnak alvás helyett,
És hát olyanok is teljesen, mint
Az alvajárók: én annak láttam őket.
Na, tessék, nem megmondtam: mint a lánc:
Megrántsz egy szemet, jön vele a többi.

Jön Hippolita és Izabella.

GUARDIANO
Családi kötelék - remek találmány!
Ez tiszta ügy, nincs benne vágy semmi,
Csak szeretet. Máskor a két nemet
Egymás felé sosem a szerelem hajtja
Hanem a kéjvágy.

FABRIZIO
Izabellának
Tedd föl maszkodat.
A dolgod az, hogy láss, ne pedig téged
Lássanak. Használd ki jól az időd:
Lásd, hogy mit kell megszeretned.
De mit is beszélek: szeresd, amit látsz.
Hozzád beszélek. Nincs vacakolás.
A fiatalember mindjárt húsz lesz,
Neki örökös kell, te majd kihordod.

IZABELLA
Édesapa!

FABRIZIO
Nem érdekelnek pletykák, kifogások!
Tudom, tudom, a fiú együgyü -
Annál jobb lesz férjnek, legyen eszed,
Hülye férj mellett élheted világod.
A maszkot! És hallgass! A fiú gazdag:
A hülyeségét elrejti a pénz.

Izabella maszkot tesz föl

LÍVIA
Hogy nem látni, az kis túlzás azért,
Már most érzem, pfuj, az előszelét.
Mi lesz, ha teljes pompájában belép?

Jön a Gyámfi, egy krikettütővel, és szolgája, Gennyesi.

GYÁMFI
Hogy megvertem-e?
Saját ütőjével pofoztam le a pályáról,
Pedig övé volt az első dobás.

GENNYESI
Gratulálok!

GYÁMFI
Úgy bizony, és akkor rámküldte a verőlegényét.

GENNYESI
A varrólegényét?

GYÁMFI
Azt is megvertem.

GENNYESI
Azt nem csodálom, az már megszokta, hogy verik.

GYÁMFI
Csak megcsiklandoztam egy icipicit,
Amikor bedöntötte a kapumat.

GENNYESI
Most, hogy mondod, tegnap este egy baromfikereskedő felesége bepanaszolt a gyámapádnál, hogy akkora púp nőtt az ütésed nyomán a gyereke fején, mint egy tyúktojás.

GYÁMFI
De abból a tojásból még kikelhet egy csirke, és akkor a baromfikereskedő felesége a pénzénél marad. Ha belelendülök, akkor se látok, se hallok; ha az anyám fél szemét kéne kivernem, akkor se hagynék egy jó labdát veszni. Ha élne, és csak egy foga lenne, még azt is kiverném. Ha játszom, se embert, se istent nem ismerek, annyira véresen komolyan veszem. Hogy mi, a gyámapámnál? Kérlek, vedd el, és tedd le valahová az ütőmet meg ezt a labdát.

GENNYESI
Lógassam vagy állítsam? Ne dugjuk bele az ütőfaszeredet egy szép tágas nyílásba?

GYÁMFI
Tágas nyílásba?

GENNYESI
Ha áll, akkor becsusszan a legszűkebb nyílásba is, lényeg, hogy ne égesd meg magad.

GYÁMFI
Azt nem szeretném.

GENNYESI
Akkor tedd be hátulról, úgy biztonságosabb.

GYÁMFI
Ha egyszer saját otthonom lesz végre,
Belőled, kérlek, nagy embert csinálok,
Kajában-piában nem szenvedsz hiányt.
Én ugye ragyogó sportember vagyok,
Én árnyékra, nőre pompásan vetődöm,
És úgy lövellek magot, mint egy isten,
Kiszagolom a lucskos kis muffjukat,
És annyi gólt rúgok, amennyi belefér.
Félek, gyámom nem kellő szorgalommal
Keres nekem megfelelő némbert,
Az első loncsos kurvával összeállok,
Vagy éjfélkor elveszem a tejesasszonyt,
A tanum lesz két joghurtos csöbör.

GUARDIANO
Gyámfiam!

GYÁMFI
Kis sport után mindig kanos vagyok.
Iszonyú baszhatnékom van, a francba,
Beverném egy rendes tyúkba már
A kőkemény dorongomat.

GUARDIANO
Hozzád beszélek!

GYÁMFI
Holdfényes éjjel nyers tojást eszem,
Én azt mondom, kakas bújik ki mindből,
Huszonnégy óra múlva forr a vérem,
Már ágaskodik, mindjárt kukorékolok.

GUARDIANO
Süket vagy, fiam? Azt mondtam, gyere.
Megleckéztetlek mindjárt.

GYÁMFI
Visszaküldesz tán az iskolába?
Abból már kinőttem. Írni-olvasni?
Nahát, olyan mélyre nem süllyedek.
Engem szebb sorsra ringatott a bölcsőm.

A Gyámfi, Guardiano és Gennyesi el.

FABRIZIO
Izabellának
Hogy tetszik neked, lányom? Ő a férjed.
Tetszik, nem tetszik, hozzá fogsz menni,
És szeretni fogod.

LÍVIA
Ugyan már, bátyám!
Ha bíró lennél, akkor sem hozhatnál
A saját körzeteden kívül törvényt.
Az apjaként nyilván jogodban áll,
Hogy rákényszerítsd az akaratod,
És testét-lelkét megerőszakold.
De a szerelem az másik tartomány,
Idegen ország, ahol a törvényt,
Mint a római Capitoliumon,
Nem éppen libagágogással hozzák.

FABRIZIO
Nem érdekel, akkor is hozzámegy,
A szerelem majd megjön az idővel.
el

LÍVIA
Ez őszinte volt, bátyám, legalább,
A földön jársz, bottal, mint egy halandó,
Te, ki nemrég még a felhőkben jártál.
Szerelem parancsra - pont úgy beszélsz,
Mint a vének, akik nem tudják, mi az.
megöleli Hippolitót
Legdrágább öcsém, szivesen maradnék,
Mert nem ismerek senki mást a földön,
Kiben ilyen sok szép vonás egyesülne.

HIPPOLITO
Mindjárt elpirulok.

LÍVIA
Fogadd, mint áldást lakoma előtt,
Mert hiszen az vagy, ünnepi lakoma,
S a nő, ki társad lesz, a legboldogabb vendég.
Vidítsd föl kérlek, unokahugodat.
És segíts neki jótanácsaiddal.
el

HIPPOLITO
félre
Bár beszélhetnék hozzá szabadon,
De nem lehet, megtiltotta az Ég.
És ebbe inkább belepusztulok,
De égi törvényt be nem mocskolok.
Marj bánat szét belülről, hangtalan,
Eméssz föl csöndben, és legyek halott,
A világ ne tudja, hogy beteg vagyok,
Bánat, én nem csalok, legyünk barátok.

IZABELLA
félre
Idiótához menni feleségül!
Nőt érhet nagyobb megaláztatás?
Hűnek maradni egyetlen férjhez,
Más szóba nem jöhet! Az erkölcs így kívánja.
Szófogadó legyek és tisztelettudó?
A bálványimádás bűnébe essem?
Egy hülye az csak egy rossz másolat,
De még annak is pocsék.
Jaj, milyen sok szerencsétlen lány
Rokkan bele a kényszerházasságba!
A legjobb változat is rossz: hiszen
Ha választhat a nő, szegény, akkor is
Rabszolgaságot vesz a hozományon,
Azért fizet, hogy láncra verve éljen -
És mint a rettegő fogoly, lefizeti
Az őrt, hogy jól bánjon vele, és boldog
Ha néha megdícséri, vagy ha néha
Egy kedves pillantást vet rá az ura.
A nők nyomoránál nincs rémesebb!
A férfi rabszolgát vesz, a nő gazdát.
Miközben az őszinte szerelem
Minden boldogság forrása lehetne,
Rögtön az angyalok után a legjobb.
A Gondviselés, mely a mérgeknek
Is hasznát tudja venni, és a négy elem
Örök harcát megbékíti bennünk,
Azt is elrendezné, ami előtt
Csüggedten áll az emberi értelem.
Jaj, csak ez a házasság ne volna!
Hippolitónak
Hát te is szomorú vagy, bácsikám?
Az egész házban rossz a hangulat.
Hol keressek vigaszt bánatomra,
Ha legjobb barátom is ily levert.
Mondd, mi a baj?

HIPPOLITO
Semmi különös, egy fájdalmas ügy,
Amin nem tudom túltenni magam,
Nem számít, valamibe egyszer úgyis
Mindenki belehal. Ez pont kapóra jön.
Na, és apád kegyetlen viselkedése
Még rátesz egy lapáttal.

IZABELLA
Kérlek, ne bánkódj, drága bácsikám!
Mióta kínoz? Sosem vettem észre.
Ilyen rosszul látok? Mióta? Mondd!

HIPPOLITO
Mikor megláttalak és elhagytam Bolognát.

IZABELLA
És képes voltál ilyen szívtelenül
Eltitkolni, ne sajnálhassalak?
Most hogy bízzak meg abban, hogy szeretsz?
Mi ezer dologról tudtunk beszélni,
Csak pont arról nem, ami égető?
Sétálva vitatkozunk éjszakákon át,
S kihagyjuk, ami a legfontosabb?
De mindketten hibáztunk: mert ez egy
Konok, szándékos feledékenység,
Amiben vétkesek vagyunk. Ne húzzuk
Tovább az időt. Drága bácsikám,
Te érzed, kezdd el, mondd, miről van szó?

HIPPOLITO
A földön egyedül neked nem szabad
Megtudnod sohasem.

IZABELLA
Egyedül nekem?
Ezzel megfosztasz minden örömömtől.
Egyszer azt mondtad hogy engem szeretsz
A legjobban a világon - de azt csak úgy
Mondtad!

HIPPOLITO
Nem, ez így igaz.
Nagyon félek, el fogsz majd ítélni.
Tessék, kimondom hát a legrosszabbat:
Jobban szeretlek, mint nagybátyhoz illő.

IZABELLA
Ezt már többször mondtad, és hittem is neked.

HIPPOLITO
félre
Olyan jóságosan naiv ez a lány,
Nem érti még egy majdnem bűnöző
Durva szavait. Kénytelen vagyok
- Bár pirulok belé - pontosan beszélni.
Izabellának
Úgy szeretlek, mint férj a feleségét.

IZABELLA
Mi van?
Tudtam én, hogy rossz hír érkezik,
Amit legtöbbször túl hamar megértünk,
Hamarabb, mint hallanánk. De nem engedem.
Bár boldogságommal fizetek érte.
Vagy azt mondod, hogy örüljek neki?
Úgysem fogom hallani soha többé.
Nem lesz több baráti beszélgetés,
Meg kell tanulnom élni nélküled.
Most már veszélyt, nem védelmet jelentesz.
Mit ér akkor a tiszta szeretet,
Ha egyszer a bizalom elveszett?
És két rokon egymástól mit akar,
Ha rokonszenvük kéjvágyat takar?
el

HIPPOLITO
Ennél csak a halál rosszabb, ez így nem élet:
Öröm nélkül minden nap utolsó ítélet.
el

I.3.

Jön Leantio.

LEANTIO
Indulnom kell, de túl zsibbadt vagyok -
Mint hajnalban az úrigyerekek,
Ha végiglumpolták az éjszakát,
Istenbizony, most épp olyan vagyok.
Pokolraszállás, akkor abbahagyni,
Mikor az ember éppen belejött,
És a csúcsára ért az élvezetnek.
Mint egy hosszúra nyúlt ünnep után:
Az ember csak bámul maga elé,
A tíz ujjából kimegy minden élet.
Mert így van ez az ifjú házasoknál,
Amijük van, bumm-bumm, bedobnak mindent,
Mintha csakis azért bújnának ágyba,
Hogy a pazarlás új módjait föltalálják.

A ház ablakában megjelenik Bianca és az Anya.

És nem tényleg most jön az ablakunkhoz,
Hogy végignézze ahogy elmegyek?
Dögöljek meg, de lépni sincs erőm.
Vesszen az üzlet, én nem vágyom másra,
Csak őrá, ott fent. Az áru a kikötőben
Gondoskodjon önmagáról. Én nem fogom
Végigmelózni az életemet,
Visszavonulok pár évvel korábban,
S mindig vele leszek - áll az alku?
Pfúj, hogy ez milyen beteges egy ötlet!
Felejtsük el, ez nagyon kínos lenne!
Ki a dolgára figyel, azzal már szeret is,
Fókusz a munkában - és a szerelemben.
Ki túlzottan rajong, ostobán szeret,
Egy gazdag bankár nejével cicázik.
Majd ugrálok, ha teli a zacskóm,
S nagy raktáramból kibuggyan az áru.
A napnak ebben a korai szakában
Sokkal bölcsebbnek kell lennünk:
Mi még csak pályánk elején járunk,
S aki elmulaszt egy reggeli üzletet,
A nap legjobb részét mulasztja el.
Aki már gazdag és eleget gyűjtött,
Nyugodtan alhat, mintha este volna,
Hízik, zabál, nőzik és heverészik,
Mikor a magamfajták pályára lépnek,
Frissen és vidáman.

BIANCA
Látom, még itt vagy.
Remélem, most már itthon is maradsz.

LEANTIO
Sajnos nem.

BIANCA
Inkább gyere vissza, kérlek,
Holnap majd kicsit többet dolgozol,
Gyorsan behozod, így lesz jó, hidd el,

LEANTIO
Ott lennék, nagyon, veled, ahogy kéred,
De uralkodnunk kell szeszélyeinken,
Különben, egy-kettő, minden tönkremegy.
A szerelmet is kormányozni kell,
Pont úgy, mint egy igazi államot;
Ha túl sok teret engedünk a vágynak,
Az olyan, mikor fellázad a nép,
Mert abban nőtt fel, hogy bármit akarhat,
És háborút üzen az értelemnek.
A szerelem, mely szépen prosperál,
Mint jó király, a béke záloga.
Megyek. Ölellek.

BIANCA
Csak még egy éjszakát, kérlek, könyörgöm.

LEANTIO
Ha már maradnék, akkor inkább húszra,
És azután, ha lehet, még negyvenre,
Nekem annyira bejön a testi öröm.
Az én lovam az kettőt bírjon el.
De ha most maradok, eljátszok mindent.
Ha jólétre vágysz, ne hívj vissza többé,
Különben nem állok jót magamért,
Búcsúzom még egyszer.
el

BIANCA
Ha meg kell lennie, én is búcsúzom.

ANYA
Nagyot hibázol, ha így folytatod,
Ettől biztosan beteg lesz a férjed,
És jobb, ha tőlem tudod, ez ragályos,
Gyorsan elterjed a fiatal vérben,
És még bátorítod. Na, tessék, most meg sír!
Mit sírsz? Ha én sírnék, a hatvan éves,
Hidd el, hogy bőven lenne rá okom.
Mondom, szerintem te tehetsz róla,
Na, és maximum ha öt napig lesz távol.
De most tényleg, mire jók a könnyek?
Egy szép mosoly nem jobban kifejezné
A szerelmet? Csak az, ha egy egész
Szökőkút áztatja szét az ember arcát?
Pont, mint mikor egy falusi liba
Egy lavór vizet zúdít a fejére,
Úgy csinál frizurát. Ez annyira régimódi,
Sírni a szerelem miatt.

Jön két-három fiú az utcán, egy-két polgár és egy segéd.

FIÚK
Jönnek már, jönnek!

2. FIÚ
A herceg!

3. FIÚ
Az udvar!

POLGÁR
Hol járnak, fiacskám?

1. FIÚ
A szomszéd utcában, de mindjárt ideérnek.

POLGÁR
Fickó, foglalj úrnődnek egy állóhelyet,
A legjobbat az egész városban.

1. FIÚ
Megszereztem. Ezen dolgoztam egész álló éjjel,
Bármikor az állóhelyébe ülhet.

POLGÁR
Akkor szaladj el érte és vidd oda.

Segéd el.

BIANCA
Mi az oka ennek a rohanásnak,
Te érted ezt, anya?

ANYA
Hogy micsoda vacak memóriám van!
Bizony, eljártak felettem az évek.
Ez az évente megtartott ünnepi menet,
A herceg s az udvar szemében szent szokás,
És minden év április tizenötödikén
Elvonulnak Szent Márk templomához.
Nem kiment a buta fejemből!
Jó, hogy kérded, különben bemegyek,
Bambán ülök, és eszembe se jut.
Ha ezt a látványt elmulasztanád,
Azt nem bocsátanám meg önmagamnak.
Most látni fogod a herceget, aki
Korához képest jól tartja magát.

BIANCA
Öreg?

ANYA
Nagyjából ötvenöt lehet.

BIANCA
Az nem öreg, egy férfi akkor éri el
Képességei és bölcsessége csúcsát.

ANYA
A testvére, azaz a bíboros,
Az egy nagyon jó kiállású férfi,
Őt nem születése, de hite tette naggyá.

BIANCA
Figyelemreméltó.

ANYA
Ma látni fogod
Firenze összes nagyurát; a legjobb
Pillanatban jöttél, hogy elkapd ezt
A szép felvonulást.

BIANCA
Reméljük a legjobbakat.

Zene.

ANYA
Már hallom őket, kényelmesen állsz?

BIANCA
Kiválóan.

ANYA
Állj föl erre a sámlira.

BIANCA
Nem kell, köszönöm.

ANYA
Ahogy akarod.

Hat lovag jön fedetlen fővel, ünnepélyesen, azután két bíboros, majd a Bíboros, a herceg bátyja, aztán a Herceg; utána a firenzei nemesség, párokban, zene- és énekkísérettel. Az Anya és Bianca kivételével mind el.

ANYA
Hogy tetszett, kislányom?

BIANCA
Lenyűgöző az egész.
Nagyon mély benyomást tett rám
Az ünnepélyes és régi szokás.
A herceg nem nézett föl? Nekem úgy tűnt,
Hogy észrevett minket.

ANYA
Ki herceget lát,
Mind azt képzeli: elég, ha sokáig
Egy irányba néz, biztos rájuk nézett,
Pedig, mint gondos államférfiút,
Csak tervei s céljai foglalkoztatják,
Semmi más, csakis a közérdek.

BIANCA
Nyilván.

ANYA
De folytassuk ezt odabent, gyere.

Mindketten el.

II.1.

Jön Hippolito, és Lívia.

LÍVIA
Ez aztán tényleg különös betegség!
Nagyon érdekel, hogyan kaptad el.

HIPPOLITO
Pont olyan könnyen, mint ahogy az ember
A vesztébe rohan, és legtöbbször
A saját vére hajtja.

LÍVIA
Talán nem nyüzsög
Elég szép nő a világban? Kik mind
Gyönyörűek, és abból is mennyiféle?
Neked meg a saját rokonodra gerjed
A véred? Ez nem rokonszenves.
Bűnös szemmel saját fajtádat lesed?
Nem pásztázod a tágas horizontot,
De szűk ketrecbe zárod a szerelmet,
Pedig kitárt karokkal vár az ismeretlen.
A nagy ember azért nagy, mert adni tud,
Ki nem így tesz, rosszul gazdálkodik,
Spórolsz, de kinek? Nem lesz senki hálás.
Ki az égi adományt így a sutba dobja,
Az másét óvja, s a magáét veri dobra.

HIPPOLITO
Nyomort még nem írtak le ilyen pontosan,
És mennyire igaz.

LÍVIA
Én szeretlek,
És ha kell, messzire megyek, hogy
Ne nyomjon agyon szörnyű bánatod.
Belehalok, hogy ennyire kikészülsz
Egy kis fejmosástól, abba is hagyom,
Pedig tudom, rajtad csak ez segít.
Kisöcsém, ne hagyd, hogy a szenvedés
Így tönkretegye legszebb éveid.
Az élet nagy érték, és a tiéd
Oly fontos nekem, mint a sajátom.
Iménti szavaim tán szigorúnak tűntek,
Csak az igazságérzet szólt belőlem,
S a lelki üdvöm kockáztatva kész vagyok
Az érzéki gyönyör gyümölcseivel
Lelked fullasztó vágyát jóllakatni.
Meg tudom tenni.

HIPPOLITO
De azt az egyet nem, amire vágyom!

LÍVIA
A legjobb lenne, ha szerelmedet,
Tennéd fel tétnek a fogadásban -
Én megnyerném neked a fogadást,
De elvesztenéd mégis a szerelmet.
Mert én keményen megficánkoltatom
A szűzi tisztaságot hogyha kell -
Ebben a sportban vagyok olyan jó,
Mint sok nagyszájú firenzei némber.
Jó lovas legyen, biztos a nyeregben,
Akit érveim nem dobnak le végül.
Szedd össze magad, hidd el, bárki másnak
Azt mondanám, hogy tényleg itt a vég,
De téged szánlak, és keresztülviszem,
Mert a te szenvedésed fáj nekem,
Tehát mindent megteszek azért, hogy...
Nem fejezem be, mert csúnya dolog,
Várd ki, és légy hálás.

HIPPOLITO
Sohanapján meg fogom köszönni.

LÍVIA
Vigasztaljon, nem te vagy az első,
Ki tilosban jár, vagy csak úgy tűnik.
Mindjárt olyan szívgyógyszert adok,
Hogy garantálom, ettől felvidulsz.

HIPPOLITO
Nincs remény.

LÍVIA
Szívem, akkor csodákat fogsz látni,
Én kigyógyítlak halálos bajodból,
Ami azért - valljuk be - elég kínos ügy.
Mikor látod újra?

HIPPOLITO
Boldogan soha.

LÍVIA
Türelmetlen vagy.

HIPPOLITO
Értsd már meg, hogy lángoló, vérvörös
Arccal örökre eltiltott magától.

LÍVIA
Ezek szerint éntőlem függ minden.
Tehát annál nagyobb lesz a dicsőség,
Ha sikerül.

Jön egy szolga.

LÍVIA
Mi van, mit szeretnél?

SZOLGA
Most érkezett meg az unokahúgod,
A szépséges Izabella.

LÍVIA
Micsoda szerencse.
Hippolitónak
Ez a te csillagod.
a szolgának
Mit tátod itt a szád? Vezesd be!

Szolga el.

HIPPOLITO
És most mit tegyek?

LÍVIA
Tünj el, kispofám.
Koncentrálnom kell, a te érdekedben.

HIPPOLITO
Nagy célok érdekében, persze.
el

LÍVIA
Ne bosszants. Ha nem szeretnélek úgy,
Aludni mennék, hagynám a fenébe.
A gyöngém, ha valakit szeretek,
Hogy az ő jóléte fontosabb nekem,
A magamét meg elhanyagolom.
És annyira sajnálom az öcsém,
Hogy félredobva minden szemérmet,
Nem vagyok tekintettel önmagamra.
Lám, ezt teszi a szabad gondolkodás,
Mert arra nem sok nővér lenne képes,
Hogy öccse kényelmét a saját jóhírénél
Többre tartsa. Nekem a szeretet
A legnagyobb hibám.

Jön Izabella.

Izabella, micsoda öröm.
De mondd, az arcod mitől ilyen sápadt?
A kényszerházasság miatt?

IZABELLA
Hát igen - belejátszik,
Pár más probléma mellett, amit inkább
Leplezzen illő hallgatás, mivel
Nagyobb szégyen nyíltan beszélni róluk,
Mint amilyen kín gondolni rájuk.

LÍVIA
A kérőd tényleg kicsit együgyű.

IZABELLA
Hogy együgyű! Az nem is volna baj:
Egy ilyen férjjel ki lehetne jönni.
De ez egy háborodott idióta,
Ilyennek született, és az is marad.

LÍVIA
És tudva ezt, remélem, szabadon döntsz,
Kell vagy nem kell.

IZABELLA
Szabadon? Hát nem éppen.
Jobban gyűlölöm, mint szépség a halált,
Vagy undok szomszédját, az öregedést.

LÍVIA
Hát akkor ne titkold.

IZABELLA
De hogy tehetném, ha arra születtem,
Hogy megtegyem, amit apám akar?
Ha rámparancsol, nem lesz kibúvó.

LÍVIA
Szegénykém! Ha nem bánod, egy percre
Tegyük félre most a rokonságot,
És hadd beszéljek úgy, mint egy idegen,
Ki csak egyet akar: e házasságnak
Keresztbe tenni.

IZABELLA
Keresztbe, hogyan?

LÍVIA
És azt, hogy sokkal szabadabb legyél,
Mint arról neked fogalmad lehet.

IZABELLA
Könyörgöm, ne titkolj el semmit,
Amitől földerülhet még az életem.

LÍVIA
Sajnos muszáj lesz titkot tartanom,
Őriznem családunk reputációját,
Arról nem beszélve, hogy esküt tettem
Halott anyádnak, drága sógornőmnek -
Amíg az emléke szivemben él,
Ne is remélj kegyelmet.

IZABELLA
Kedves, jó, aranyos nénikém -

LÍVIA
Titok, amit szigorúan megőrzök,
Hiszen halálos ágyán mondta el -
Kilenc éve - de még tartogatom,
Pedig itt az alkalmas pillanat,
És okom is volna rá épp elég.

IZABELLA
Vagy azt akarod, hogy hízelegjek -

LÍVIA
Jaj! bármit megtennék a kedvedért,
Csak ugye titok, és a hírnevünk -

IZABELLA
És én, ki azt remélem, lesz majd gyermekem,
Egyiknek se szeretnék ártani.

LÍVIA
Különben is, magadnak ártanál,
Ha erre egyszer mégis sor kerülne.

IZABELLA
Ennél meggyőzőbb érv nem kell nekem.

LÍVIA
Egyszóval nemet mondhatsz a hülyének,
De mondhatsz igent is, ha jónak látod,
Ahogy előnyös: a bölcsek így csinálják.
Szabadságodban áll eldönteni,
Ki kényszeríthet? A virág kinyílt,
Tépd le, és életed megédesítheti.
Amit te apád parancsának hívsz,
Voltaképp egyenlő a semmivel.
Csak ennyire légy engedelmes is.
Tegyél hát egy kis erőfeszítést,
Hogy megkóstolhasd boldogságodat,
Szakítsd le, amit kívánsz, leld örömöd,
Én tálaltam, most vacsorázz magad.

IZABELLA
Hát ettől én még éhes maradok,
Beszélj nyíltabban, drága nénikém.

LÍVIA
Ha most hiszek neked, mert esküszöl,
S egy megdöbbentő titkot tárok fel,
Mi biztosíthat, hogy hallgatni fogsz?

IZABELLA
Te pont annyira bízhatsz meg bennem,
Mint a Megváltóban én.

LÍVIA
Ez így elég nekem.
Tudd meg, hogy bár kettőnket a szokás,
Családunk jó hírének érdekében,
Nagynéninek és unokahúgnak nevez,
Erről szó sincs.

IZABELLA
Hát ez meg hogy lehet?

LÍVIA
Mondtam előre, hogy meg fogsz lepődni.
Te egyikünkhöz sem állsz közelebb
- Bár természetesen a külvilágban,
Anyád és a te neved védelmében,
Egy udvarias változat kering -,
Mint egy vadidegen, vagy valaki,
Ki Nápolyban fogan, miközben apja
Mondjuk, hogy éppen Rómában időz;
Csak ennyi van köztünk. Mivel kíváncsi
Voltál, és megesküdtél arra, hogy
Hallgatni fogsz, nyíltabban beszélek.
Nem emlegették tinálatok otthon,
Mikor már felfogtad a szavak értelmét,
Egy híres spanyol, bizonyos Coria márki
Csodálatos cselekedeteit?

IZABELLA
De, mi van vele? Gyakran meséltek
Hőstetteiről amikor Nápolyban éltünk.

LÍVIA
Apádat dicsérték éppen.

IZABELLA
Apámat!

LÍVIA
Ő volt az. Csakhogy az egész ügyet
Oly óvatosan s diszkréten kezelték,
Hogy egész családunk hírnevén még
A legparányibb kis folt sem esett.
Anyád a haláláig rettegett,
Csak ketten tudták, ő meg a barátja,
Míg végül bűnbánón megosztotta velem,
És én most részvétből veled. Rég volt,
Remélem, tapintatod s szereteted,
De esküd is, megóvnak minket attól,
Hogy mindezzel a családodnak árts.
Akit apádnak hívsz, most mennyit ér parancsa?
Kényszeríthet? Mért kéne szót fogadnod?
Amit akarsz, szabadságodban áll.
Végtelen szabadság nyílt meg előtted,
Mondhatsz igent, nemet, vagy mindkettőt akár.
Hülye apának bölcs férfi csinál gyermeket.
De lesz időd ezen töprengeni.
Te lány! Csak az indiszkréció
Árthat a nőknek; ha az nincs, vagyunk
Olyan jók, mint bárki a nap alatt.
Csak kérlek, mindig nénédnek nevezz:
Mert szemet szúrhat, hogyha nem vigyázol.
És amit gondolsz, azt tartsd meg magadnak,
Ne mondd el rokonnak, se jóbarátnak,
Főleg annak, kit eddig nagybátyádnak hittél;
Tudom, hogy rajongsz érte, s jól teszed,
Egy idegentől is kijárna neki,
De ezt ne áruld el neki, könyörgöm -
Ha szükséged lesz rám még a jövőben,
Ha rám szorulnál, kérlek, hogy ne tedd.

IZABELLA
Megesküdtem rá, higgy nekem.

LÍVIA
Helyes.
félre
Aki egy szűzlányt ügyesebben ront meg,
Annak átengedem a pályát.

Jön Hippolito.

Hippolitónak
A lány a tiéd, hajrá.
el

HIPPOLITO
félre
A hízelgéstől még nem leszek boldog!

IZABELLA
félre
Lehet, hogy ennyire tudatlan voltam,
És fogalmam sem volt, hogy ki vagyok,
Egészen e mennyei pillanatig?
De végül fény derült rá, hála néném
Jóságos szívének. Bárcsak egy nappal
Korábban tudtam volna meg! Szegény
Ördög, akkor jutalmat kap tőlem:
Nem szemrehányást, de simogatást.
Szigorú voltam vele, és kegyetlen,
Ezzel díjaztam az őszinteségét.

HIPPOLITO
félre
Nekem úgy tűnik, most még dühösebb,
És, ha lehet, még zavartabban néz.
Egy második vihart nem élnék túl. Megyek.
Az elsőt se tudtam kiheverni még.

IZABELLA
félre
Visszatértél életem boldogsága,
Mert ő van a közelemben. Magamhoz
Szorítlak, s többé nem engedlek el.
Előbb veszek búcsút a világtól,
Mint tőled, te, te, minden örömem.
Hippolitónak
Bocsáss meg,
Az előbb csak tréfából szídtalak;
A szerelmesek néha élnek ezzel,
Pikáns mellékízt ad a vonzalomnak.
Ha barátokat vacsorára hívunk,
Nem csak édességet teszünk eléjük,
Van ott csipős és sós étvágygerjesztőnek,
Amire jól esik a bor. Úgy gondolom,
Barátian éles szidalmak után,
Csodás ízű a csók, s csupa zamat.
megcsókolja
Te mit gondolsz erről?

HIPPOLITO
Kiváló, kiváló,
Mást nem tudok, kifogytam a szóból.

IZABELLA
Hozzámegyek feleségül.

HIPPOLITO
A Gyámfiúhoz?
Komolyan?

IZABELLA
Vagy mi ketten kerülünk bajba.

HIPPOLITO
félre
Mi ketten? Ezt meg hogy érti?

IZABELLA
félre
Kezdem végre
Hihetetlen jól érezni magam,
Hadd jöjjön a pusztító esküvő,
Engem már nem tud letörni semmi.
Ha az apám elővenne egy még
Nagyobb hülyét - bár azt elég nehéz
Elképzelni - bevállalom azt is:
Minél rosszabb, annál jobb, minden megfelel,
Csak hülye legyen. Tapintat, józan ész, tehetség,
Benne minden megvan, több nem kell nekem.
Hippolitónak
Mikor egy nőnek saját otthona lesz,
Többé nem dúskálhat mindennap a jóban,
Mint egy fiatal szolgálóleány;
Ki azt kapja, mit úrnője eszik,
És minden finomságból részesül.
De ha egyszer saját házat vezet,
Jó, ha hetente egyszer jut nyalánkság,
Vagy kétszer, s boldog, ha egyáltalán:
Tehát a szerelmes legyen szerény.
Ezzel csak azt akarom mondani,
Hogy szerelme, uram, tőlem nem idegen.
félre
Bár te magad az vagy, csak nem tudsz róla,
S ha rajtam áll, nem is fogsz.
el

HIPPOLITO
Nem értem!
Boldog vágy ennyire váratlanul
Még nem teljesült. Hogy jutott idáig?
Mit tett vele a nővérem, ki tudja?
Ez több mint boszorkányság vagy szerelmi por;
E művészetnek nincs neve, nem ismerem,
Tíz évig utaztam, de ilyet még
Nem láttam. Mindegy, én hálás vagyok.
Az egyetlen megoldás az esküvő;
A fátyol szépen mindent eltakar,
Mit sok bűnt firtató szem látni akar.
el

II.2.

Jön Guardiano és Lívia.

LÍVIA
Tehát a gyönyörű fiatal lányt
Az özvegy ablakában látta meg!

GUARDIANO
Igen!

LÍVIA
Azéban, akit vasárnap ebédeltetek?

GUARDIANO
És csütörtökön vacsoráztatsz, azéban.
Nem tudom, honnan szedte, de esküszöm,
A legcsinosabb arcocska Firenzében;
S a teste nyilván arcához hasonló.
A herceg szúrta ki előbb magának;
S lelkendezve, mintha a bámulat
Társ nélkül mit sem érne, odaintett,
És megmutatta, csöndben, a csodát,
Attól tartva, hogy fényét veszítheti
A túl mohó bámulástól. Nő még
Soha nem volt rá ekkora hatással.
Hogy megkívánta, tényleg indokolt,
Nem nevezném elvakult őrületnek;
A nő képes volna bármelyik államférfit
A közügyektől eltéríteni,
Csak egy lesz fontos neki: ez a nő.
Mit találunk ki? Kétszer emlegette.

LÍVIA
Kétszer?

GUARDIANO
Te azt nem tudod elképzelni se,
Egyetlen nézés hogy megőrjitette!
Komoly jutalom jár és dicsőség
Annak, ki nyugalmát visszaszerzi.

LÍVIA
Ha én ezt nem tudom összehozni,
Úgy, mint bármelyik firenzei nő -
De ehhez neked is kell tenned egy kis
Erőfeszítést - akkor becsukom a boltot.

GUARDIANO
A hercegért tesszük, és ha elhibázom,
Kerüljön el a pénz s a karrier
Engem örökre!

LÍVIA
Hivjuk ide gyorsan
A vénasszonyt, s én máris nekilátok.

GUARDIANO
Az avas és molyrágta rongykupac után
Majd jobban esik az édes siker.
Van itt valaki?

Jön egy szolga.

SZOLGA
Szólított, uram?

GUARDIANO
Gyere csak ide, és jól figyelj rám.
halkan beszél a szolgájával

LÍVIA
Úgy vágyom látni azt a gyöngyszemet,
Kit így imádnak, s ennyire dicsérnek.

GUARDIANO
Most menj, siess.

LÍVIA
Mondd, hogy látni szeretném;
Világos?

SZOLGA
Igen.
el

LÍVIA
Ettől majd idejön.

GUARDIANO
Jó lenne túl lenni rajta; hercegünk
Most a gyönyörű szeretőre vár,
Én meg a gyönyörű szerencsére.
A kockavetésben, tizenöt évig
Mindig nyerő volt a jobbkezem.
Signor Fabrizio!

Jön Fabrizio.

FABRIZIO
Változott beszédről hozok hírt, uram.

GUARDIANO
félre
Mi változott? Értelme lesz annak, amit mond?
Csak nem értelmes mondatokban fog beszélni?
Fabritiónak
Remek! Na mondja már, mi az, ami új?

FABRIZIO
Új változás állt be.

GUARDIANO
félre
Még egy. Pedig már egy is elég volt.

FABRIZIO
A lányom mégis szereti.

GUARDIANO
Hogy micsinál?

FABRIZIO
Odavan érte, hát a Gyámfiúdért!
Csak róla beszél, csak ő kell neki,
Ilyen férfit még nem látott soha.
Én még ott tartok, hogy követelném,
De nem lehet, mert már beleegyezett.
Nagyon boldogan kényszeríteném,
De sajnos már előbb engedelmeskedett.

GUARDIANO
Ha kimondhatom, amit gondolok,
Úgy tűnik ebből pár lesz.

FABRIZIO
Szép ifjú pár,
Ha az eszemre hallgatok.

GUARDIANO
félre
Arra hiába hallgatsz.
Fabritiónak
Küldd el hozzám holnap délelőtt,
Csinosan kiöltözve; mert akkortájt
Tervezem a srácnak bemutatni.

FABRIZIO
Garantálom, hogy csinos lesz; intézkedem,
Hogy mindent rendben kikészítsenek,
Sőt, már ma este kezdjük szépíteni.

GUARDIANO
Nagyon helyes.

FABRIZIO
Az anyjának is ez volt a szokása,
Ha korán reggelre hivták esküvőre;
Frizuráját már este megcsinálta,
Bepúderozta arcát, főkötőt vett föl.

GUARDIANO
félre
És nem kötötte föl magát ?

FABRIZIO
Igazgyöngy láncot, rubin karkötőt,
Sokféle bizsut és csecsebecsét.

GUARDIANO
Na, pont ezt kell a lányodnak csinálni.

FABRIZIO
Haladéktalanul intézkedem.
el

LÍVIA
Úgy túllihegi apaszerepét,
Hogy óránként vagy fél litert izzad,
Sürög-forog, mintha tudná, miért!

GUARDIANO
Nagyon pontosan diagnosztizáltad.

LÍVIA
Na, és itt jön az ő leendő veje.
A hülyeségben már most rokonok:
Mi lesz velük az esküvő után?
Hülyébbek már nem is lehetnek:
Két úrban két feneketlen űr.

Jön Gyámfi és Gennyesi, az egyik egy tollaslabdával, a másik egy ütővel.

GUARDIANO
Na, ifjú örökös!

GYÁMFI
Mit játszunk a tollasozás után?

GUARDIANO
Holnap bemutatom neked a lányt,
Vagyis leendő feleségedet.

GYÁMFI
Ha biliárd, megkrétázom a dákóm,
És betalálok golyómmal a lyukba.
A feleségem. Ért valamihez?

GUARDIANO
Ezt kérdezd meg tőle te, gyámfiam,
Ha majd kettesben lesztek.

Lívia és Guardiano halkan beszélgetnek.

GYÁMFI
Meg is teszem.
Szerintem bárhol megkérhetem a kezét;
Majd nagy nyilvánosság előtt teszem, ha rászántam magam, és akkor rögtön megspóroltam a kihirdetési díjat. A gyámom az pont olyan agyatlan mint a fűszeresnő, aki minden fűszerét eladja, meg az összes virágát, és otthon büdös a szája a saját levesétől.

GENNYESI
Ha jótestű nőt akarsz párodul,
Jelen kell lennem a találkozónál.

GYÁMFI
Jelen leszel, drága Gennyesi.

GENNYESI
Van egy kurva jó ötletem: hadd ellenőrizzem őt először én. Elég, ha csak ránézek - meglátom az összes szemmel alig látható hibáját is, ami miatt kerek-perec visszautasíthatod.

GYÁMFI
Tényleg? Kérlek, mesélj róluk, Gennyesi.

GENNYESI
Hát akkor jól figyelj, mert versben mondom el.
Ha már a feleségedről van szó,
Legyen nagymellű, szőke bombázó;
A haja hosszú, a lába rövid,
És ne rágja le a körmét tövig;
A keze semmiképp ne legyen lapát,
S jó, ha tudja moderálni magát;
Szemén ne legyen hályog, orrán vérerek,
Ne borítsák testét sebek, hegek;
Ne legyen ragyás, ne legyen csipás,
Se olcsó, mint hóvégi kiárusítás;
Legyen foga, de egy se rohadt,
A csókja édes, ha egyszer mégis ad;
A bőre legyen fehér és vajpuha,
De segge ne legyen nagy mint a duda;
Ne járjon oldalazva, mint a rák,
Ne riszáljon, mint a sarki kurvák;
És ne járjon cipőjében kacsázva,
És szoknyája ne tocsogjon a sárba;
Még két fontos dolog kiment a fejemből:
Se háta, se hasa ne púposodjon szemből.
Ilyen hibákkal a nők alkalmatlanok.

GYÁMFI
S ha nem veszem észre, egy seggfej vagyok.

GENNYESI
Sőt, jogod van megnézni meztelenül,
Ez egy ősi rendelet.

GYÁMFI
Meztelenül?
Az nagy buli lenne. Utánanézek,
És ha tényleg ezt írja a nagykönyv,
Elém áll a nő talpig muffban,
Csupasz lesz, mint az ujjam. Pillanat,
Mi van, ha ő is meg akar nézni engem?
Nagy szarban lennék, mert ronda a testem.

GENNYESI
De tiszta az inged, és ez ellensúlyt képez.

GYÁMFI
Inkább mégse nézem meg meztelenül.
el

GENNYESI
Hát akkor vedd feleségül az összes
Hibájával és rongyával együtt!
A torzóját majd elrejti az abroncs.
Egy nőt talpig szoknyában feleségül venni,
Olyan, mint félhomályban árut kifizetni:
Az összes boltos amúgy is csaló,
Hozzá a vakhomály, károg a szarka,
Az ágyába kap aztán egy beteg nőt,
És hozzá még lerohad a farka.
el

GUARDIANO
Szerintem jól alakul.

LÍVIA
Kis bajt szimatolok.

Jön a szolga.

a szolgának
Mi van, már itt is vagy?

Belép az Anya.

GUARDIANO
Megjött az özvegy.

LÍVIA
Pompás.
Gyere csak be, drágám, nagyon haragszom,
Micsoda dolog, hogy küldetni kell érted!
Pont mint egy idegen, magadtól sose jössz;
Szomszédok között ez nem szép dolog!
Pedig Firenzében nincs még egy ház,
Ahol ennyire szívesen fogadnak.

ANYA
Tudom, asszonyom, hálás is vagyok.

LÍVIA
De akkor mi ez a furcsa szokás?
Néha egész nap ülök egyedül,
Ha ennek az úrnak a városban van dolga,
És nagyon élvezném a társaságot,
A tiédet meg külön kedvelem.
Tudom, te is egyedül élsz, mi ketten,
Jó szomszédokként csak hasznára lennénk
Egymásnak s a világ dolgairól is
Elcseveghetnénk. Nagyokat nevetnénk
Két öregasszony, mindennap együtt,
Vidáman töltenénk el az időt.

ANYA
Öreg? Ugye viccelsz? Én tényleg az vagyok,
Neked odáig hosszú még az út.

LÍVIA
Harminckilenc vagyok, perccel se több,
S az úri feleségek és özvegyek között
Van egy bizonyos megállapodás:
Akkor számítjuk magunkat öregnek,
Ha egy fiatal férfi ránk se néz.
Aranyszabály ez, és mindig bejön,
Csak egy kivételről tudok eddig:
Ő negyvenkilenc, a pasi fiatal,
A nő ráköltött egy egész vagyont,
Az meg kitartott belőle pár kurvát,
Végül kirabolták és elvágták a torkát.

ANYA
Akkor utolérte a büntetése,
És intő jel az ötven éves nőknek,
Hogy tisztán éljenek.

LÍVIA
Vagy se.
Most már vacsoráig velem maradsz.

ANYA
Bocsánat, sajnos nem maradhatok.

LÍVIA
De itt maradsz. Nincs idegen a házban,
Csak vendégeim meg én: ez az úr,
Meg a gyámfia: csupa ismerős.

ANYA
Máskor élnék a kedves meghívással.

GUARDIANO
Kérem, maradjon.

LÍVIA
Dehogy engedem el;
Ilyesmit velem nem lehet csinálni.

Behozzák a sakkasztalt.

ANYA
Még messze van a vacsoraidő;
Ezért most elbúcsúzom, asszonyom,
Majd este eljövök, ha így kívánja.

LÍVIA
Majd este eljössz! Hát, komolyan mondom,
Nem mész, ha már itt vagy! Mi olyan fontos?
Vagy otthon akarsz ülni egyedül?
Mi abban a jó, föl nem foghatom!
Hát én a te helyedben folyton-folyvást
A szomszédoknál ülnék. Semmi dolgod,
Nem szól rád senki, jössz-mész szabadon,
Vidáman élhetsz és gondtalanul.
Egy kis sakkozás, egy kis dámajáték,
Ezeregy módon űzzük az időt
Egész vacsoráig, nyugodt lehetsz.

ANYA
Csak hazaugrom és rögtön jövök.

LÍVIA
Nem hiszek neked, nincs több kifogás,
Te így bánsz a legjobb barátaiddal?
Mi dolgod lehet, ha már rendesen
Bezártad a házad? Azt biztos nem
Felejted el, hiszen az egész vagyonod.
Egyetlen délután, csak annyit tölts
El itt! És ha most meghívnálak, hogy
Aludj nálam egy-kétszer, vagy egy hétig,
Vagy egy egész hónapra költözz hozzám -
A kedves régi szomszéd s jóbarát
Kérését visszautasítanád?
Mondd meg őszintén.

ANYA
Az udvariatlan volna.

LÍVIA
Akkor állítsd föl a sakkfigurákat;
Sok-sok éjszakát kell még átmulatnunk,
Mielőtt végleg elér az öregség.

ANYA
félre
A legjobb lesz megmondani, úgyis
Rájön - mindig nagyon kedves volt hozzám.

LÍVIA
Most hol jár az eszed?

ANYA
Otthon, mert igazság
Szerint vendégem van, egy ifjú hölgy,
Egyedül hagytam, és ezt rosszul bírják
A fiatalok.

LÍVIA
Újabb kifogás!

ANYA
Az Isten engem úgy segéljen, szentigaz;
Küldj át valakit, hogy nézze meg.

LÍVIA
Egy hölgy? Mese!

ANYA
Fiam felesége, de rajtad kívül
Nem tud róla senki.

LÍVIA
Hát most már haragszom.
Micsoda gonoszság ez vele, velem,
Simán átjönni nélküle? Ez annyira
Barátságtalan.

ANYA
Nem akartam tolakodó lenni.

LÍVIA
Tolakodó? Hát az igaz barátság,
Őszinte szeretet, két régi szomszéd közt
Hova lett?

ANYA
És nem is idevalósi.

LÍVIA
Annál szivesebben látjuk. Mikor
Helyénvalóbb az udvariasság,
Mint egy idegennek kezet nyújtani?
Komolyan megharagszom. Hátrahagyni
Szegénykémet, teljesen egyedül!
Tedd rögtön jóvá, kérlek hivasd át.

ANYA
Küldesd át érte valamelyik szolgád.

LÍVIA
Hé, valaki.

Jön egy szolga.

SZOLGA
Asszonyom.

LÍVIA
Tedd azt, amit a hölgy parancsol.

ANYA
félre
A legnagyobb titokban kell csinálni,
A fiam ebből nem sejthet meg semmit,
Mert ha megtudja, örjöngeni fog.
a szolgának
Figyelj csak ide.

Négyszemközt beszélnek, a szolga el.

LÍVIA
félre Guardianónak
Most jön szereped legkényesebb része.

GUARDIANO
félre, Liviának
Igen, és ha rosszul játszom el,
Minden megbízást vonjon vissza a herceg,
Mindegy, hogy léha vagy komoly.

LÍVIA
Elküldtél érte?

ANYA
Igen, a szolga már odaérhetett.

LÍVIA
Hadd kérjelek meg, hogy mostantól fogva
Zavartalan barátságunk jegyében
Felejtsd el az ilyen buta hibákat.
Gondolj bele, engem mennyire bánt,
- Hisz barátaidat szívesen látom -,
Hogy megfosztasz a társaságuktól:
Nagyobb szégyen ennél nem is érhet.
Akinek van miből, az csak bőkezűsége
Révén lesz közkedvelt és hiteles.
De látom, hogy már bánod, és ezért
Egész szívemből megbocsátok.

ANYA
Itt van.

Jön Bianca és a szolga, aki miután Biancát bevezette, távozik.

BIANCA
félre
Vajon mért hozatott engem át ide?

LÍVIA
Hölgyem, tiszta szivemből üdvözöllek,
Hidd el, ez nem pusztán udvariasság,
De személyednek szóló tisztelet.

BIANCA
Köszönöm szépen.

LÍVIA
Azt mondták, hogy egyedül ülsz otthon,
S ez az én szememben korántsem tűnt
Illendő dolognak - bár nem ismerlek,
Sohasem láttalak - egy humanista
Mások baját is magáénak vallja -,
Hogy így kizárjunk ebből a társaságból.
Nem hagyhattalak ott magányosan.
Hát kockáztattam, voltam oly merész,
Ami szerintem a kisebbik hiba,
Hogy körünkbe meghívjalak téged -
Kiváló barátom javaslatára,
Akivel ismerkedj meg közelebbről,
Megérdemli, hogy figyelmedre méltasd,
Mert ő mindig kiállt a nők jogaiért,
S a női nemnek igaz bajnoka,
Ez a hivatása.

BIANCA
Szép tőle, és annál megtisztelőbb
Rám nézve ez az ismeretség.

GUARDIANO
Az önhöz hasonló hölgyek szolgálata
Minden ambícióm.

BIANCA
Csakis szerénységből
Beszél ilyen méltatlanul magáról.

LÍVIA
az Anyának
Kezdjük.
Biancának
Mi, látod, ezzel mulatjuk magunkat:
Kellemes időtöltés, nem igaz?
a sakktáblára mutat
Ezen veszekszünk mi már régesrég,
És úgy látszik, nem lesz soha vége.

BIANCA
Pedig úgy látom, hölgyem, van elég
Férfi a táblán, hogy közétek álljon.

LÍVIA
Naná! De ők csak fölizgatnak minket,
Aztán boldoguljunk, ahogyan tudunk,
Szegényeket, szépen magunkra hagynak.
Kérlek, foglalj helyet, ha van türelmed
Két gyönge játékosnak kibicelni.

GUARDIANO
Ti estig szerintem ellesztek ezzel,
Unatkozni ráérünk akkor is.
Jobban jár, ha mint messziről jött vendég,
Előbb megnézi a szobáidat,
És a képeket.

LÍVIA
Kiváló ötlet,
De jó, hogy eszedbe jutott! Kérlek,
Vezesd körül, mutass meg neki mindent.
Röpülni fog az idő. Szépen kérlek,
Viszonzom majd a szivességedet.
Tessék, itt vannak a kulcsok, mutasd
Meg neki a nagy szobrot is - ilyesmit
Minálunk nem mindenki láthat,
az Anyának
Erre özvegy barátném a tanum.

ANYA
Az tényleg egy ritkaszép műremek.

BIANCA
Kedves asszonyom, attól tartok, hogy itt
Önöknek csak problémát jelentek.

LÍVIA
Dehogy, szó sincs róla.

BIANCA
Meg a kedves úriembernek is,
Ki ennyire a szívén viseli
Az idegen vendég szórakoztatását.

GUARDIANO
Ha elfogadod szolgálatomat,
Az érdemeimet jócskán meghaladva
Megtisztelsz és boldoggá teszel.

BIANCA
Ha nem, azt joggal hánynák a szememre,
Illetlen is volna. Megyek veled.

LÍVIA
Még egy-két parti, és csatlakozunk.

GUARDIANO
Nem is kívánhatnánk jobb társaságot
Tenálad és kiváló partnerednél.

ANYA
Köszönöm a dicséretet. Amíg rád
Figyeltem, jött egy ócska bástya,
S most moccanni is képtelen vagyok.

Guardiano és Bianca el.

LÍVIA
Szegénykém, sajnos itt a túlerő.

ANYA
Nagyon ravasz játékos vagy, az biztos.

LÍVIA
Kiderül, mielőtt végzek veled.
Aki figuráját jó helyre rakja -

ANYA
Mint te.

LÍVIA
- Mint én fogom, az nem tud veszíteni.
Hopp-hopp, a sötét király az enyém.

ANYA
Jaj, ne haragudj.

LÍVIA
Meg a királynő.

ANYA
Látom már.

LÍVIA
A vezér,
Látod, támadásra készül;
A gyalogod nem tud visszafele lépni.

ANYA
Azt jól tudom.

LÍVIA
Jól titkolod kiváló technikádat!
Fogadok két aranyba, hogy fehér
Királyodat rögtön bemattolom,
A gyermeteg és szent királyodat.

ANYA
A rafinált is el tud bukni néha.
Na, most nevess.

LÍVIA
Viszont a gyermetegből, úgy nézem,
Rögtön kettő jut egy rafináltra.

ANYA
Itt nem segít más, csak a türelem!

Fönt megjelenik Guardiano és Bianca.

BIANCA
Kijelenthetem, hogy még sohasem
Láttam ennél szebb diszítéseket.

GUARDIANO
Igen, élénkebbet sem Firenzében,
Sem Velencében nem lehet találni.

BIANCA
Ebben teljesen egyetértek önnel.

GUARDIANO
Pedig van még egy ezeknél is szebb
Darab.

Fönt megjelenik a Herceg.

BIANCA
Az lehetetlen!

GUARDIANO
Higgye el;
Hiszi, ha látja. Most forduljon hátra,
Itt áll ön előtt.
el

BIANCA
meglátja a Herceget
Uram!

HERCEG
Ő már elment, te gyönyörű!
Őt már ne keresd! Ő a puszta pára,
Ha felragyog a nap, már senki se látja.

BIANCA
Ó, csapdába csalt ártatlanság!

HERCEG
Most már ne remegj, kérlek.
A melled, mint egy ziháló galamb,
Rázkódik szerelmes tenyerem alatt.
Mitől félsz? Én a szépség barátja lévén
Csak tisztelni és becsülni tudlak.
Ismersz, láttál; a szívem a tanu,
Hogy én is láttalak.

BIANCA
Csak annál nagyobb veszélyben vagyok.

HERCEG
Csak annál boldogabb leszel.
Jaj ne küzdj már ellenem, édes!
Az erődnek, amit most elpocsékolsz,
Szerelmi játékban több hasznát veszed.
Ne próbálj szabadulni - mert azzal
Engem egy szűk zárkába dugsz,
S nem engedlek el, míg ki nem jutok;
Együtt szabadulunk, vagy maradunk;
A rabságnak is van kellemes oldala.

BIANCA
Jézusom!

HERCEG
Én üres kézzel nem megyek el innen.
Lazíts, gondold csak át nyugodtan, és
Annál hamarabb jó döntést hozol.
Megemeled a hangod? Ettől csak
Az ellenfeled jön majd izgalomba,
És mialatt egyre nagyobbra gerjed,
Maga alá gyűr minden ellenállást.
Hallgass rám, könyörögöm; te a szememben
Csupa szelídség vagy, lefegyverző jóság,
A lényedből ugyanaz a fény sugárzik,
Ami istennőszobrok arcán ragyog,
Melyben a művészet önmagát csodálja.
Sajnálnám a legcsekélyebb kényszert,
S hogy durva kézzel nyúljon bárki hozzád.

BIANCA
Ez kétségbeejtő!
Akkor árulja el, fenség, mit akar?

HERCEG
Szerelmet.

BIANCA
Az a hajó már elment.
Van egy férjem.

HERCEG
Az túl kényelmes,
Vegyél be még egy játszótársat.

BIANCA
Az dupla aljasság,
Vagy nincs Isten.

HERCEG
Ne ijesszen
A képzelt félelem.

BIANCA
Te meg ne akarjad, fenséges úr, hogy
Kinevessem a halált s a tetteket,
Melyek örökre tönkretesznek bárkit,
Csak mert tebenned nincsen félelem.
Nekem viszont meg kell ijednem ahhoz,
Hogy jól aludjak. Ha a mennydörgésre
Nem riad föl senki, nem dörgés többé,
És jobb, ha hallgat. Én nem az vagyok,
Aki a legnagyobb viharban mélyen
Alszik. Minél ijesztőbben zúg a szél
Én annál éberebb vagyok, erőt
Gyűjtök, védeni tisztaságomat.

HERCEG
Te aztán tudod, hogy kell engem felcsigázni.
Egy jó kis szenvedélyes könyörgés
A könnyű hódításnál jobban izgat,
De szánalmat azt nem ismerek. Azt
Nem sajnálom, aki nem sajnál engem.
Tudd meg, hogy itt én parancsolok:
Ezt tartsd eszedben. Ha tényleg ismernéd
A végtelen gyönyört, amit gyöngéd
Együttléteinkben szerezni tudnék,
Hol egyenlő felek között zajlik
A legnemesebb szerelmi küzdelem,
Jobban igyekeznél kedvemben járni.

BIANCA
De mondd, te mért akarod annyira
Elvenni azt, amit adni nem tudsz?

HERCEG
Többet adok: vagyont és közmegbecsülést.
Akit a herceg kegyével kitüntet,
Olyan magasra jut, mi minden nő vágya;
Anyád, ha látná, honnan szedsz gyümölcsöt,
Okosnak hívna, s áldaná a percet,
Amelyben megszülettél. Szállj magasra.
Azt hiszed, nem tudom, hogy a korábbi
Életedet egyszerűen eldobtad magadtól
A puszta nyomorért, s hiányzik minden,
Hogy biztonságban, egészségben élj?
Most hallottam, s a szívem megszakadt -
Saját szépséged ellensége lennél,
Hogy pár hónap boldogságért cserébe
Évekig, örökké sirasd az életed?
Legyél okos, és gondoskodj magadról;
Jöhet ezer vihar, de biztonságban ér.
Ha kételyed támadna, soha ne zavarjon;
Csak bízz szerelmünkben, s nyugodt leszel.
Majd mindent jól megbeszélünk. A lényeg,
Hogy sorsunkat fogadjuk örömmel.

Fent mindketten el.

LÍVIA
Nem megmondtam, hogy vezérem kicselez?

ANYA
Most már látom, hogy komolyan beszéltél.

LÍVIA
S a fekete királyom is vágtat előre.

ANYA
Állunk elébe, jöhet bármikor.

LÍVIA
Vakmattot adtam kétszer is.

ANYA
Te jól látsz,
De az én szemem már gyönge.

LÍVIA
Az biztos.

Jön Guardiano.

GUARDIANO
félre
Nevetnem kell, ha csak rágondolok,
Hogy lépre csaltuk szegény kis libát,
S milyen váratlanul! Szellemes idők.
Ravaszabb csapdát női becsületnek
Nem állítottak, amilyent manapság;
Pók nem szőtt soha finomabb hálót,
Nem menekül az ezüstszárnyú húslégy.
Fokról-fokra készítettem elő
Gyomrát a szerelmi lakomára,
Mert láttam, hogy egy kissé émelyeg,
Odafelé meztelen képeket mutogattam -
Nőjön az étvágy. Előléptetés!
Érted bármit megteszek; s ha előbb
Egy nálam rangosabbat érsz utol,
A zökkenőt türelmesen kivárom,
Míg be nem fut egy még jobb ajánlat,
Kibírok mindent.

LÍVIA
Ez a játék legérdekesebb része,
Egyszer minden véget ér.

ANYA
Azt látom.

LÍVIA
Legközelebb pár szomszédodat hozd el.

ANYA
De azok nálad kétszer öregebbek,
Ha most a kortársaimról beszélünk.

LÍVIA
A vezérem ugye jól kitett magáért?

ANYA
Ebben a játékban, nem is vitás,
Minden rosszat neki köszönhetek.

LÍVIA
Megmutatta, hogy kicsoda is ő.

ANYA
Hogy megmutatta?
Erre esküszöm.

LÍVIA
És nem esküdsz hamisan.

GUARDIANO
félre
De csitt! Valaki jön le a lépcsőn. A lány.

Jön Bianca.

BIANCA
félre
Ne hagyj elzülleni, istenem! Most az
Történt meg, amitől minden nő retteg.
Pillantása is fertőző pokol,
Lehelete az utolsó ítélet.
Ha leprás lett becsületem, miért
Óvjam a szépséget, mi a leprát okozta?
Itt már csak a méreg segít!
félre, Guardianónak
Téged, akinek aljassága mélyén
Az erény mocskos üledéke lappang,
Tiszta szívből elátkozlak örökre,
Te síma nyelvű rothadt áruló,
Ki látszatra barátként üdvözölt,
Engem, az idegent - nyilván megérte.
A gyilkos halálos ágyán bűnei
Nem ülnek olyan súlyosan a lelkén,
Mint ez az árulás a te lelkeden.
Vigyázz, mert nem szabad a zsenge bárányt
Isten helyett a bűnnek áldozni fel:
Halálos bűn olyan kurvával hálni,
Kit már megrontottak és használatba vettek.
Ha ez halálos, mint bölcs férfiak mondják,
Hát mennyivel nagyobb bűnös az,
Aki sajátmaga rontja meg őket?
Rágódj ezen. Már vakmerő vagyok,
Köszönöm árulásod; a bűn már ismerősöm,
Pompás pár vagyunk. Most olyan vagyok,
Mint a hatalmasok, kik céljuk érdekében
Használni szoktak mocskos figurákat:
Az árulással nincs semmi bajuk, de
Az árulót magát azt gyűlölik.
Így gyűlöllek, te féreg.

GUARDIANO
félre
Tehát hálás lesz a herceg,
Nagy baj már nem érhet; két ünnep
Ritkán esik egybe, egyetlen napon,
Ne erőltessük.

BIANCA
Még mindig sakkoztok?

ANYA
Itt ülünk azóta, te meg már itt vagy?

LÍVIA
félre
Így fel van dobva? Ez jó jelnek látszik.

ANYA
És mindent megnéztél rendesen?

BIANCA
Én? Meg,
A szobrot is, mindent. Hálás vagyok
Ennek a nyílt, kedves, és udvarias úrnak,
Képzeld el, anya, megmutatott mindent,
Előzékenyen végigvezetett;
Mennyire kedves tud lenni némely ember!
Nem sejtettem, ma reggel, ébredéskor,
Hogy ilyesmiben lesz napközben részem.

ANYA
Én előre megmondtam neked,
Milyen nagyszerű dolgok vannak itt.
Köszönöm, amit a lányomért tett,
És hogy ennyire rendes volt vele.

GUARDIANO
Remélem, meg is lesz az eredménye -
félre
Úgy negyven hét múlva, azt hiszem.

Jön a szolga.

LÍVIA
Mit akarsz?

SZOLGA
Ha volnának szíves jönni, asszonyom,
A vacsora tálalva van.

LÍVIA
Jövünk;
Kedves hölgyeim, velem tartanak?

BIANCA
Köszönöm, nemes lélek -
félre, Liviának
Mocskos keritőnő!
fennhangon a többieknek
Mindjárt megyek,
Kisérjék be anyámat.
félre
Azt a vén hülyét!
fennhangon
Az úrral mi egymástól el nem válunk.

LÍVIA
Akkor menjetek előre.

BIANCA
félre
Ez a szakmája, mutatni az utat.

Bianca, Guardiano, és a szolga el.

LÍVIA
Mindjárt megyek én is.

Az Anya el.

LÍVIA
Azt mondod, mocskos kerítőnő?
Ilyen keserű vagy? Majd csak belejössz;
A kis szemérmes tengeribeteg,
A női hűtlenségtől hánykolódik.
Nem bírja ezt a nagy hullámverést,
Melyet a kísértés vad szele dagaszt.
Lelki émelygés, elmúlik hamar;
Kicsit keserű, de nem tart sokáig.
A bűn első kortya keserű, mint a vermut,
De ha tovább iszod, édes lesz, mint a méz.
el

III.1.

Jön az Anya.

ANYA
Bárcsak itthon lenne már a fiam,
Vagy a síromban feküdnék!
A lány a házon kívül csak egy napot töltött,
Azóta viszont úgy felvágták a nyelvét,
Szólni se lehet hozzá. Nem tudom,
Vajon a vidám vendégeskedés,
Vagy az itthoni sivár viszonyok
Miatt lett ennyire elégedetlen,
De mindenképp nagyon megváltozott.
Nem fogadok be több menyet a házba,
De százból egyet se! Láttak már olyat, hogy
Együtt maradt a pár, ha az anyóssal
Negyedévet se bírtak egy fedél alatt?
Az első héten már a kifogások.
Megfertőzte a házam a betegség.
Elegem van, ennek semmi se jó;
Már nem tudok mivel kedvében járni.
És itt jön már.

Jön Bianca.

BIANCA
E furcsa helyen elképzelhetetlen,
Hogy egy jó házból való urilány
Normális szerelmi életet éljen.
Mért nincs egyetlen díszpárna sehol,
Vagy hímzett csipke az ágyam fölött,
S aranyozott illatszeres flakon?
Mert vagyok kedves nem említeni
Az ezüst mosdótál fájó hiányát,
Mely egy hozzám hasonlónak kijár -
Mert hálószobájában ez a minimum -

ANYA
félre
Az én összes holmim nem ér annyit.

BIANCA
Se egy zöldszínű selyem ágytakaró,
Amit az ágyra ráteríthetek?

ANYA
Az sincs.
De még csak narancssárga sem.

BIANCA
S a gyerekemet itt hozzam világra!

ANYA
Lehet, neked csak egy nyomortanya, de
Három gyerek született benne, évi egy
- Te kényszerítesz, de kipakolok -,
Mind széparcú és édes kisgyerek,
Amilyenek a tieid is lesznek.
Most már nem teszek lakatot a számra.
Ha nincs aranyozott flakon a házban,
Talán egy gyerek nem tud megfoganni?
Meg tud, sőt, és legalább olyan édes.
A molnár lánya pontosan olyan
Fehér bőrű fiúkat hoz világra,
Mint aki egész nap tejben-vajban fürdik.
Van egy régi mondás: "Aki boldog,
Nem a falat nézi". Az igaz szeretet
Kis kunyhóból is palotát varázsol.

BIANCA
Jól megvédted a házikód, de tényleg;
Eléd omlik mindjárt, hogy megköszönje,
Vagy ha aludni mész, letérdepel,
Áldásod kéri, mint egy jó gyerek.
Nekem meg azért kell mostantól nélkülöznöm,
Mert véletlen összejöttem fiaddal?
A nők nem azért mennek férfiakhoz,
Hogy a végén rosszabbul éljenek.
Pont fordítva: hogy a kedvükben járjanak,
Hogy megbecsüljék, s kényeztessék őket;
Ennyi kijár, ha már életüket
A férjeiknek ajándékba adják.
Nem kérek annyit, mint amennyit otthon
Apám házában kaptam lánykoromban.
De más, ha egy feleséget fosztanak meg attól,
Amiről tudja - tudja! - hogy hiányzik,
Kivéve, ha hülyének született.
Rólam azt mesélték, hogy két órásan már
El tudtam érni, amit akarok,
Erről nekem papírom van, világos?
Te hallod, amit beszélek, anya?
el

ANYA
Sajnos túl jól is hallom, azt hiszem.
És, ha míg beszélsz, még süketebb volnék,
A nyugalmamnak az se ártana.
Ez volt a leggyorsabb átalakulás,
A legváratlanabb, legmeglepőbb,
Mi még egy sokat látott hatvan évest
Is ámulatba ejthet. Az okát
Azt nem tudom, de olyan messze áll
A lánytól, aki ide pár napja belépett,
Mint én egy nőtől, ki nem hált még férfival,
És hát iszonyatosan fiatal.
Én megmondtam rögtön az elején,
Hogy itt minden szegényes lesz neki.
De hogy ő mennyire elégedett
- Így ő. Én nem titkoltam el a helyzetet,
Ez akkor nem zavarta. Az ördög bújt
Belé, most már semmi se jó neki.
Ma este jön a fiam; bár itt lenne már,
Belefáradtam, de az életembe is.
Ez, ha tehetné, csak ezüstből enne,
Az ónedény nevét is utálja,
Úgy gyűlöli, mint zajt a lázbeteg,
Vagy fájó csont a kalapácsolást,
Mert összerezzen mindegyik csapásra.
Mit kezdjek vele? Itt minden hiába.

Hátra megy. Jön Leantio.

LEANTIO
Milyen közel van már a boldogság,
A földöntúli! Melyhez nincs hasonló!
A tengermély összes kincse nem ér föl
A férfiember titkos gyönyörével,
Melyet a lakatra zárt női szív
Szerelme rejt magában. Illatát
A házunkhoz közeledve jobban érzem.
Milyen finom is a házasság
Édes levegőjét belélegezni!
Ibolyáé sem lehet édesebb.
A tiszta házasság éppen olyan, mint
A fák között megbúvó kerti lak,
Tele a tavaszi virágok szerény
Illatával, míg az aljas kéjvágy,
Kikent-kifent, és felfuvalkodott,
Csatornabűzben álló palota.
Ha megpillantok egy gyönyörű szajhát,
Káprázatos, érzéki tünemény,
És elpusztít egy pillantás alatt.
A szép testét látva templomra gondolok,
A kriptáiban tetemek rohadnak.
Így aztán lassacskán lelankadok,
A forró vágyat higgadt töprengésbe fojtom,
És minden rendbejön. Most pedig
Jöjjön az a "de jó, hogy itt vagy újra!",
Hogy minden férfi engem irigyeljen:
Úgy függ mindjárt egy csók az ajkamon,
Mint édes hajnali harmat a rózsán,
Olyan soká. Öt napnyi böjt után
Nagyon mohó lesz, s rám csimpaszkodik,
Alig tudom levakarni magamról;
Kezdődik már.

Jön Bianca. Az Anya előrejön.

BIANCA
Nahát, te újra itthon.

ANYA
Megjött? Na, ennek örülök.

LEANTIO
Ez minden?
félre
Mi a fene ez? Hátborzongató,
Mint gazdagnak a hirtelen halál,
Ki addig azzal áltatta bűneit,
Hogy ha öreg lesz, majd megbánja őket,
De váratlanul földobja a talpát.
Biancának
Nem érzed jól magad, Bianca? Hogy vagy?

BIANCA
Voltam már jobban is, mint most vagyok.

LEANTIO
Mindjárt gondoltam.

BIANCA
De voltam rosszabbul is,
Mint most látsz.

LEANTIO
Örülök, hogy már gyógyulsz,
Akkor talán a szívem is begyógyul.
Mi történt veled? Valami kellemetlen,
Amíg nem voltam itt?

BIANCA
Dehogy,
Engem Firenze maximálisan
Kielégített.

LEANTIO
Na, ne szépítsd. Mondd, anya,
Mi az oka? Te biztosan tudod.

ANYA
Én nem tudom, beszéljen önmagáért.
félre
Hacsak az nem, ami Lucifer bukását
Okozta: a büszkesége.

BIANCA
Nekem ez a ház sajnos nem megfelelő;
A főutcán sokkal szívesebben laknék,
Egy kényelmes otthonban, lehetőleg
A hercegi udvarhoz közel, az jobban esne;
Egy nőnek a legjobb szórakozás,
Ha erkélyének ablakában állva,
A férfiakat nézegetheti.

LEANTIO
Az én hangulatom, úgy tűnik, ennek
Tökéletes ellentéte: én rajtad
Kivül másokra nem vagyok kiváncsi.

BIANCA
Könyörgöm, ne már! Nyalni-falni egymást
Épp olyan kínos, mint a durvaság.
Az isten mentsen olyan férfitól,
Ki csókolgat a társaság előtt.
Na, és unalmas mindig egyet nézni,
Legyen akár az ember szíve csücske;
De rád se - pedig a szerelmed, ugye,
Az szakított el a barátaimtól -
Rád se bámulnék reggeltől-estig.
Bele is pusztulnék.
Ilyen erővel akár vak lehetnék,
Tán azért van szemem, hogy szünet nélkül
Ugyanazt bámuljam vele? A látás
Gazdagsága nem a változatosság?
Te művelt ember vagy, lásd be, hogy
Van ebben valami. Nem erkölcstelen, ha
A női szem több férfira kinyílik,
Ha szívébe csak egyetlen van zárva.

LEANTIO
Megint a régi vagy: csókot kapsz érte.

BIANCA
Nem ér ez csókot, kérlek, hagyjuk ezt;
Gyerekség, ne ragadjunk le ennél;
Térjünk inkább a komolyabb témákra.
Mi van a kalózokkal, mozgolódnak?
Erről mesélj.

ANYA
félre
De jó, hogy itt van, és
Saját szemével látja, miket művel.
Ha én mondom, azt hiszi, hazudok.

LEANTIO
Áruld már el, mi a probléma, drágám,
Mitől lett ajkad olyan idegen?
Ez eddig nem így volt.

BIANCA
Tán nincs szeretet férfi s nő között, csak
Ha folyton turbékolnak, mint a gerlék?
A babusgatás idétlen szokás,
Halálra kínozzák vele a nőket;
Szétcsókolnak egy csomó betegséget,
Mint a nyálas franciák. Kérlek, gondolj
A világra, meg az életünkre; ideje komolyodni -
Mi már két hosszú hete házasok vagyunk.

LEANTIO
Két hosszú hete! Szerinted ez sok?

BIANCA
Minek annyit enyelegni - ezek a
Te nagy elveid, emlékeztetnélek.
Én megtanultam a leckét.

ANYA
félre
Na, ez talált;
Na, kisfiam, úgy jártál mint a hős,
Egy országot kigyógyított a bajból,
De hazatérve maga esik ágynak.

Kintről kopogás hallatszik.

ANYA
Ki kopog?

LEANTIO
Ki lehet az? Menj be most, Bianca,
A kincsemet ne lássa idegen,
Kérlek, ne nézz úgy, mint aki nem érti.

Bianca el. Egy Küldönc jön.

LEANTIO
Jónapot, kit keres, megmondaná?

KÜLDÖNC
Jelenleg úgy látom, hogy nincsen itt.

LEANTIO
Kicsoda?

KÜLDÖNC
Én egy lánynak hoztam üzenetet.

LEANTIO
Egy lánynak?

KÜLDÖNC
Olyan tizenhat lehet.
Most mit nézel olyan feldúltan rám?

LEANTIO
Micsoda egy különös félreértés.
Szerintem eltévesztetted a házat.
Itt nem lakik ilyen, biztosítlak.

KÜLDÖNC
És én is biztosítlak,
Hogy aki küldött nem tévedhetett.

LEANTIO
Mért, ki küldött?

KÜLDÖNC
A herceg.

LEANTIO
A herceg?

KÜLDÖNC
Igen, vacsorára hívja a lányt,
Egy Lívia nevű hölgyhöz.

LEANTIO
A helyzet az,
Hogy ennél soha nagyobb tévedést,
Bár szándékod tiszta, még nem követtél el.
Ne haragudj, de mosolyognom kell,
Egy ennyire komikus tévedésen
- De nem szeretnélek megbántani.
A herceget abszolút félreinformálták;
Kérlek, hogy tájékoztasd erről. Hogy hívják a lányt?

KÜLDÖNC
Máris mondom: a neve Bianca Capella.

LEANTIO
Hogy mi? Bianca? És a családneve?

KÜLDÖNC
Capella. Szóval nem ismersz ilyet?

LEANTIO
Ki lehet? Soha nem hallottam róla.

KÜLDÖNC
Akkor ez egy hiba.

LEANTIO
Mi lenne, hogyha
A szomszédos utcában érdeklődnél?
A nemrég felépült új házakban
Lakik jónéhány gazdag szépfiú,
Tíz az egyhez, hogy ott majd megtalálod.

KÜLDÖNC
Nem, ha hiba, nem keresem tovább.

LEANTIO
Nos, tégy legjobb belátásod szerint.

A Küldönc el.

LEANTIO
Hol is kezdjem? Gyere elő Bianca.
Attól félek, elárultak.

Jön Bianca.

BIANCA
Elárultak? Hogyhogy?

LEANTIO
A herceg ismer.

BIANCA
Engem? Honnan veszed?

LEANTIO
Tudja a neved.

BIANCA
félre
A jó nevemet bizony nála hagytam,
A rosszat meg örökre hordozom.

LEANTIO
Mégis hogy?

BIANCA
Hogy ismerhet a herceg?
Van erre valami ötleted, anyu?

ANYA
Ha megfeszülök se értem; a ház be volt zárva.

LEANTIO
Bezárva! Nincs olyan lakat Itáliában,
Ami a nőket visszatartaná.
Ti elkószáltatok, a sportpályáknál
Ólálkodtatok alkonyatkor,
És szembejött pár fiatal férfi,
Aki éppen hazafelé indult.
Mindketten maszk nélkül, dögöljek meg, ha nem!
Téged meglátott, Bianca, egy idegen;
Le ne merd tagadni.

BIANCA
Eszembe sincs.
Te tényleg azért vettél feleségül,
Hogy aztán befalazz, nehogy meglássanak?
Tulajdonképpen mit képzelsz te rólam?

LEANTIO
Hogy jó feleség vagy, és semmi más.

BIANCA
Azokat, akik mindennap kijárnak,
Azokat meg mind elviszi az ördög?

LEANTIO
Ne folytassuk. Tudom, te tiszta vagy,
Vitán felül. Csak az volt a peched,
Hogy megláttak. Ez minden baj oka.
De megvan a megoldás.

ANYA
Már tudom,
Hogy hol történt és mikor.

LEANTIO
Hol, mikor?

ANYA
Ó, hogy is mehetett ki a fejemből!
Amikor elmentél, emlékszel rá,
Hogy mind a ketten az ablakban álltunk?

LEANTIO
Igen, persze.

ANYA
Körülbelül húsz perccel azután,
Itt vonult el a herceg ünnepi menetben
Szent Márk templomához, és észrevettem,
Hogy kétszer is az ablakunkra nézett.

LEANTIO
Tehát az a perc vetette meg az ágyat
A mostani rossz viccnek!

BIANCA
félre
Szerinted rossz vicc,
De bennem sajnos félek megfogant.

LEANTIO
Kétszer felnézett és ti nem vigyáztatok!

ANYA
Egyszer vagy ezerszer, nem mindegy, fiam?
Egy kis szikrától leég egy ház,
Begyullad a kemence.

LEANTIO
S az én szívem lángol!
De fojtsuk el a parazsat idejében.
Van egy ötletem. Az ajtót jól bezártad?

ANYA
Ráfordítottam a kulcsot.

LEANTIO
Emlékszel, anya,
A kis szalonban, ahol nincsen ablak,
Ki van képezve egy olyan üreg,
Amit soha meg nem találhat senki.
Apám is ott rejtőzködött,
Mikor emberölés miatt keresték,
Oda zárom életem drága kincsét.
Bianca!

BIANCA
Te most engem még jobban bezárnál?
Képes volnál rá? Mért nem fojtsz meg rögtön?
Kezdek félni, hogy te meghibbantál,
Olyan vad ötleteket adsz elő. Mi van?

LEANTIO
Te nem érzed, milyen nagy a veszély?
Egyáltalán, hogy kérdezhetsz ilyet?
A herceg maga küldetett el érted,
Hogy vacsorára hívjon Liviához.

BIANCA
Na, most menj el a francba! Meghívott!
És te, a férjem, ezt az apróságot
Nem említetted egész mostanáig.
Jól demonstráltad, hogy a te szemedben
Nyíltság, tisztesség mit jelentenek.
Úgyhogy pá-pá.

LEANTIO
Hová, Bianca?

BIANCA
Hová, a herceghez.
Most mondtad, hogy vacsorára hívott.

LEANTIO
De ugye nem fogsz
Tényleg elmenni, ugye nem?

BIANCA
Nem? Vagyis legyek udvariatlan,
Faragatlan, mint te, és tébolyult?
Gyere, anya, ne tűrjük ezt tovább.
A végén még kivégeztet árulásért.

ANYA
Nem is: a herceg parancsa az első,
S a finom vacsora, én veled tartok.
Csak felugrom két zsebkendőért gyorsan,
Az édességnek, s máris jövök.
el

BIANCA
félre
A néni máris kerítőnek állna,
Csak kapjon pár szem cukrozott gyümölcsöt,
És hozzá egy szép marcipánlovacskát.
el

LEANTIO
A házasság a férfibánat ősze,
A kínzó gondok és gondolatok,
Mint a gyümölcstől roskadozó ágak,
A féltékenység iszonyú terhétől
Megroppannak és végül leszakadnak!
Ó, ez a gyümölcs villámgyorsan érik,
Ha házasságba oltják: amint
A napfény a menyasszonyra rásüt,
Már kap egy kis színt. Uramjézusom!
Mért változott meg így? Nagy zűrzavar,
Milyen sok kétely, mennyi félelem,
S az okát nem értem. Ki sose nősül,
Micsoda lelki béke! És ha tudná,
Milyen előnyöket élvez, vagy abban
A szerencsében részesülne,
Hogy velem beszélhet, megértené,
Mily végtelenül gazdag, s azon mérné,
Joggal, milyen hatalmas kincse van,
Hogy én milyen sokat vesztettem el.
De mennyivel nagyobb nyugalomban él,
Ki kurvák karjában tölti ifjuságát,
S nem költ egy nőre soha annál többet,
Mit egy dugás után fizet, majd távozik,
S ha visszatér, és elpatkolt a nő,
Hamar túllép rajta: csak egyet sóhajt,
De azt is csak a tarifa szerint!
Viszont a félelem, meg a gyalázat,
A féltékenység, költség, és a gond,
Mit közös ágyuk vállára rakott,
Tovább él, ha a feleség halott.

Jön a Küldönc.

KÜLDÖNC
Eredményes töprengést kívánok.

LEANTIO
Mi újság?

KÜLDÖNC
Bár nemrégiben voltál olyan kedves,
Hogy azt állítottad, én tévedek,
Ezúttal a trükk nem fog beválni:
A herceg téged akar látni.

LEANTIO
Engem?
félre
A szöktetés; lebuktunk mindaketten.
Nem én raboltam nőt először:
Több honfitársam is csinálta már.
a Küldöncnek
Jövök.

Mindketten el.

III.2.

Vacsorához terítenek. Jön Guardiano és a Gyámfi.

GUARDIANO
Külön ügyelj, kérlek, a kisasszonyra,
Nem véletlenül jön, én hívtam el,
Apjával és nagybátyjával együtt.
Figyeld meg jól, hogyan viselkedik.
A te érdeked. Hű képet alkothatsz
Előnyös vonásairól, amennyire idő,
Hely és szerény képességeid engedik.
A gyámod vagyok, egyben nagybátyád is,
Tehát duplán is én felelek érted,
S ezzel ma élni is fogok.

GYÁMFI
Azt mondod, hogy bizonyos jelekből
Ezer közül is felismerem, mert
Csinos, vonzó, elegáns és szexi?

GUARDIANO
Úgy van.

GYÁMFI
Virágos ág lesz hajába tűzve?

GUARDIANO
Helyes irányban tapogatózol;
Van még egy fontos ismertetőjel:
A bácsikájával kéz a kézben jár,
Együtt másként nem is láthatod őket,
Folyton egymás kezét markolásszák.
Még nem szeretett így rokon rokont,
Mint ezek ketten egymást: ki a lányt
Feleségül veszi, nagybátyja szívét
Is megkapja hozzá.

Kürtök hangja.

GYÁMFI
Valóban? Akkor
A templomba két jegygyűrűt kell vinnem.

GUARDIANO
Ma döntened kell - de itt jön a herceg.

GYÁMFI
Na, azt a nőt, akivel érkezik,
Azt szívesen megdönteném.

Jönnek a Herceg, Bianca, Fabrizio, Hippolito, Lívia, Anya, Izabella és kísérők.

HERCEG
Bianca, téged
Azért küldtek, hogy a világ belássa,
Nőből is létezik tökéletes.
S én mostantól készséggel elhiszem,
Kivétel nélkül mindnek lelke van,
Szemben azzal, mit durva férfiak
Érzéketlenül állítani szoktak.
Firenze csillaga, gyere karjaimba!

Jön Leantio.

BIANCA
Jön már a dühöngő férfi, mindjárt
Neked esik. Szívében nagy vihar dúl,
Lecsapna rád, ha merne, ehelyett
A távolban villámlik s mennydörög.

HERCEG
Ha róla beszélsz, légy egész nyugodt,
Az időjárás mindjárt földerül.
Megsúgom, hogy hogyan.
valamit suttog Bianca fülébe

LEANTIO
félre
Már csókolóznak?
Tessék, a színtiszta lucskos kéjvágy,
A szemérmetlen házasságtörés;
Mi lesz majd később, mikor megzabálták
Az édességet és bevedelték a bort,
Ha már éhgyomorra ilyen pofátlanok?

HERCEG
Leantiónak
Nagyon sok jót hallottunk önről,
Amit most egy baráti öleléssel
Szeretnénk honorálni.
egy kísérőnek
Kineveztünk
Már bárkit a rouani citadella
Parancsnokának? A posztra, mi nemrég
Haláleset miatt felszabadult?

KÍSÉRŐ
Senkit.

HERCEG
Leantiónak
Fogadd el, kérlek, tiéd ez a poszt,
S a bizalommal s érdemmel arányban
A jóindulatunk is fokozódni fog.
Leantio letérdel
Kelj föl, mint mondott erőd kapitánya.

LEANTIO
Egész életemmel hálásan köszönöm.

HERCEG
Gyere, ülj mellém, Bianca.

LEANTIO
félre
Ez nem rossz fejlemény,
Sőt, több is, mint reméltem; ízes koncot
Vetnek a felszarvazott férj elé.
Gyorsan virágzik minden karrier,
Ha gyökere a bűn, s a bujaság.
A kertész legszebb növényei is
A legrothadtabb talajon teremnek;
A kurvaságból keletkező vagyon,
Mint trágyadombon termesztett saláta.
Ilyen lény még nem volt a világon:
Félig vidám vagyok, félig veszett -
Mint jó étvággyal falatozó férfi,
Ki elgennyedt sebet visel az arcán,
Hogy mellőle mindenki menekül.
Vagy mint ostoba, egykedvű szamár,
Ki vérző pofával bogáncsot zabál.
Hát így néz ki az én nyomoruságom.

LÍVIA
Az volna a fiad?

ANYA
Igen, csodálkozom,
Hogy még nem ismered.

LÍVIA
Nem én, hidd el.
félre
S nem is éreztem igazi szerelmet,
Se szánalmat, amíg őt meg nem láttam.
Van miből a vágyaimat fedezni,
Jut is, marad is; ennyi jár nekem.
Leantiónak
Figyelj.
Váltsunk pár szót mielőtt távozol.

LEANTIO
Mi ketten? Jó, úgy lesz, ahogy kívánja.
félre
Mi lesz ebből, még egy kis alamizsna?

GYÁMFI
Na, látom már, ott van a kis majom,
Olyan pici, szétolvad a kezemben;
A vásárban ekkorát pár fillérért
Vesztegetnek. Úgy csücsörít, mint akinek
Nem olvad el szájában a cukor!
Lehetne olyan kedves, igazán,
Küldhetne már egy marcipánbikát,
Kost, vagy kecskét, megnyalogatnám.
A nők, ha egyszer édességet látnak,
Mohóságukban a legeslegjobb
Barátjukat is rögtön elfelejtik,
A férjükről nem beszélve.

HERCEG
Igyunk
Arra, ki ma Firenzében a legszebb.

BIANCA
Akárki legyen, én is iszom rá.

HERCEG
Te föl vagy mentve az ivás alól.

BIANCA
Ki, én?

HERCEG
Bacchus törvénye, te föl vagy mentve,
Nem kell saját egészségedre innod.

BIANCA
Jó trükk, fenség, hogy szárazon maradjak.

HERCEG
Ne sértsük meg Vénuszt ilyesmivel,
Bacchus forduljon másik bírósághoz.
Most rád iszunk, Bianca.
iszik

BIANCA
És senki
Nem örül úgy szavaidnak, felség,
Mint ő, a név viselője.
iszik

LEANTIO
félre
Úgy, úgy;
Itt áll a tolvaj, ki a drága kincset lopta,
De őt persze ma nem ünnepli senki.
Pedig mi ketten rokonok vagyunk; közös
Nyomorra ítélt sorstársak és ikrek,
Egymás pokoli tükörképei:
Az első, a szorgalmas, vagyonokat halmoz,
És ő, a második, mulatságokra költi;
Egyik megszerzi, a másik elszórja,
És mind a kettő a pokolra jut.
Pártatlan igazság, a bűnömet
Ma teljes súlyoddal megtoroltad;
Úgy érzem, mintha agyonvertek volna:
Ólomnehéz a lelkem, úgy vagyok,
Mint Bianca barátai, akiket otthagyott.

HERCEG
Hol itt a szellem jó barátaim?
Nincs semmi fény, csak ami tündöklő
Biancánk két szeméből ragyog?
Ha az sem volna, sötétségben ülnénk.
Ki is mesélt nekünk itt nemrég
Holmi lánykérésről, meg ceremóniáról?

GUARDIANO
Én.

HERCEG
Igen, már emlékszem. Hol van a lány?

GUARDIANO
Ez az a kisasszony.

FABRIZIO
Az én lányom.

HERCEG
Na, végre, akkor egy kis izgalom.

FABRIZIO
Az én drága kis gyermekem.

HERCEG
Nyilván az, hiszen azt mondtad: a lányod.

FABRIZIO
Én úgy értettem, hogy drága mulatság,
Többe került, mint én saját magamnak.
Fejtől-lábig igazi urinő:
Tanult zenét, táncot, meg tudom én mit,
Ami illik, s egy férjre hatni tud.

HERCEG
És hol van a férj-jelölt?

GUARDIANO
Itt van. Ez az ifjú örökös.

HERCEG
És mihez ért?

HIPPOLITO
félre
A tollaslabdázáshoz.

GUARDIANO
A gyámfiam, gazdag, de együgyü;
Mi hektárban mérjük képességeit.

HERCEG
Azok a bölcs hektárok!

GUARDIANO
Most összefoglaltad a lényeget.

BIANCA
Nincsen jó helyzetben szegény kislány,
Hacsak nem készült fel nehéz időkre,
S nem gondoskodott télen tartalékról:
A férjek nyáron, ha túl nagy a hőség,
Megromlanak.

LEANTIO
félre
S a feleségekből, ha lehull a hó,
Kis kurva lesz, és nagy faszszopó.

HERCEG
A hangját is?

FABRIZIO
Az összes női hangképző nyílást,
S a hozzájuk tartozó páros szerveket,
A kimenetet és a bemenetet,
A kebelhangot és gégezengést
Rendesen kiképezték, azt remélem:
Mer' ablakon nem dobom ki a pénzem.
Kis kortársait messze megelőzve,
Kottából nagyon hamar élvezett,
Valójában egy ritka jó gyerek,
De éppen ezért nagyon nem szeretném,
Hogy a kis fruska hallja, mit beszélek,
Mert a végén még felfuvalkodik,
És jobb, ha nem dagad fel túl korán.

HERCEG
Javítsunk az este hangulatán,
Szóljon a zene, mely kedvet csinál,
És legfőképpen Biancához méltó
Magasabbrendű szórakoztatás.
Biancának
Szépségem, máris látni fogod, hogy a
Firenzei nők is tudnak valamit.

BIANCA
És bátran élnek azzal a tehetséggel,
Mit nagyvonalúan kezükbe adtak.

Zene.

LEANTIO
félre
Így van, ezt a pokol adta szádba,
A tehetséged te sem fogod vissza.
Engem röhög ki még a zene is!

LÍVIA
félre
Képtelen vagyok magam kifejezni,
Csak szerelmes szavak jönnek a számra,
Mint aki nem tanult rendesen beszélni.
Még nem vagyok öreg, lehet, hogy annak néz;
Az én hibám, el vagyok hanyagolva;
Hétfőtől újra kifestem magam,
És mindennap rendesen sminkelek,
Az mindig hatásosnak bizonyult.

IZABELLA
énekel
Érhet egy nőt nagyobb tragédia,
Ha már életét kell áldozni egy férfira,
Hogy az ifjúságát, szépségét, idejét,
Kötelességtudatát, életismeretét,
Haszontalanságokra pazarolja,
Hogy vért csaljon egy petyhüdt férfitagba,
S hogy ne bukjon pár vénasszony orra.
Ki olyan bolond, mint én,
Dúdolja velem ezt a dalt, a szegény.

GYÁMFI
mialatt Izabella énekel
Micsoda szar zene! Inkább adnának elő orrhangon valami balladát pár kecskéről, aki a vízbe fulladt, mint hallgatni ezt a macskabélhúron elpengetett, szenvelgő cicapicsahangon előadott nyivákolást.

FABRIZIO
Ugye szépen emelkedik a melle?
Gyomorból, nem torokból énekel.

BIANCA
félre, a Hercegnek
Emelkedik a melle? Úgy beszél,
Mintha már szoptatna a hajadon.
Szerintem perceken belül,
A mellbimbóját is magasztalni fogja.

HERCEG
félre, Biancának
Egy ilyen férj fülében ez a hang
Felbecsülhetetlen szépségű drágakő,
Egy szimpla barom fülébe akasztva.

FABRIZIO
Megengedi, felséges hercegem,
Hogy egyéb oldalát is bemutassa?

HERCEG
Minden tehetség figyelmet érdemel,
A több az mindig jobb.

LEANTIO
félre
A több legtöbbször
Kevesebb. Bunkóság lenne a jót
Nem megdícsérni, de ki jó maga?
Ég óvjon, mondja a szar zsaroló
A beteg koldusnak, de pénzt nem ad.
Manapság ez a tipikus.

FABRIZIO
Guardianónak
Volnál szíves a gyámfiadnak szólni,
Hogy ragadja meg a lányom kezét,
S vezesse táncba a herceg előtt?

GUARDIANO
Eljött az ideje.
a Gyámfinak
Figyelj, fiacskám.

FABRIZIO
a Gyámfinak
Nos, ifju ember, ma a pénzedért,
Valódit kapsz és nem utánzatot.

GYÁMFI
Hogy én itt táncoljak ezzel a lánnyal!
Szó se lehet róla, kedves gyámom,
Meg se próbálj engem rábeszélni,
Lázad ellene minden porcikám:
Hogy táncolhatnék egy idegennel!
Mindegy, ki kezdi, én biztos, hogy nem.

HIPPOLITO
félre
Ne izgulj, már jobbat talált magának.

GUARDIANO
De akkor ki viszi táncba?

GYÁMFI
Valaki más.
Ott a nagybátyja, jó kiállású férfi,
Egy nagyvilági ember, és nyilván ismeri
A lány táncolási szokásait.
Csinálja ő előbb. Abból, kedves gyámom,
Sokat tanulhatok.

GUARDIANO
félre
Mégis hülye maradsz.

GYÁMFI
Nem hagyom magam provokálni.
Én így maradok az, aki vagyok.

GUARDIANO
Hippolitónak
Kérlek, vidd táncba unokahugod,
A gyámfiam makacs természetű,
Előbb szeretné látni hogy csinálod.

HIPPOLITO
Hogy én? Akármikor, mondd meg neki.

GUARDIANO
Nevében is hálásan köszönöm,
Mert sajnos ő egy kissé bugyuta.

HIPPOLITO
Izabellának
Gyere, életem.
félre
A felszólítás eléggé bizarr.
Van, aki boldog gyönyörét titokban,
Kedvére élvezi, az én szerencsém,
Hogy másnak szerzek örömet azáltal,
Ha ezt a nagyvilág előtt teszem -
Mint mikor valaki arra kényszerül,
Kilátástalan, őrült helyzetében,
Hogy megváljon legkedvesebb lovától,
És azután gyalog menjen tovább.
De mindennek kemény sors szab irányt,
Mely egyként sújt le férfit és leányt.

Zene. Hippolito és Izabella táncolnak, meghajolnak a herceg előtt a tánc elején és végén is.

HERCEG
Boldog apa vagy, Signor Fabrizio,
Lám, jól fektetted be a pénzedet,
Gondoskodásod meghozta gyümölcsét,
Köszönjük, Hippolito.

FABRIZIO
És van hozzá egy kis bónusz is.
Mindenütt felálló tapsvihart arat.

HERCEG
Hogy tetszett, Bianca?

BIANCA
Ez mind nagyon szép és jó,
Ami szegényre vár, az annál rosszabb.

HERCEG
Nyugodt lehetsz, Bianca, jól fog élni,
Ha ésszel él: a férje gazdag és hülye.

BIANCA
Van rá esély, hogy ő vigye a prímet,
Ez minden nő vágya.

GUARDIANO
Gyámfinak
Azt mondtam, gyerünk.

GYÁMFI
Egy dudatáncot eljárnék vele,
Vagy valamilyen házasember táncot.

GUARDIANO
Mindegy, csak mutass valamit.

GYÁMFI
Van rá egy versem is.

GUARDIANO
félre
Csak eszed nincs hozzá.

GYÁMFI
Az egyik ugrabugrál, a másik vadul rázza,
A harmadik keringőz, a negyedik magyarázza,
Az ötödik a hülye férj, ha berug, akkor részeg,
Járják a kurvák, kerítők, művészek,
Ja, van még egy tánc, úgy hívják sarabanda
Mindig akkor kérik, hogyha szar a banda.
Ha véget ért a rigmus, ideje van a kussnak,
Ha több táncot tudsz, fizess a muzsikusnak.

HERCEG
Nahát, személyesen a férjjelölt!
Már azt hittem, az esküvőjén is
Az ügyvéd fogja helyettesíteni,
Sőt az ágyban is.

BIANCA
Nem hiszem, hogy
A földön volna bárki oly balek,
Ki másnak átengedné ezt a szerepet.

LEANTIO
félre
Keserű pofon! De most már maradok.
Egy elbukott nő nagyképűsködik,
Ahogyan lenéz bűne magasából,
Direkt belémrúg, iszonyú megalázó.

Zene. A Gyámfi és Izabella táncolnak, a Gyámfi nevetségesen utánozza Hippolitót.

HERCEG
Ez a hogyishívják mégiscsak megkísérli
Betölteni a férj szerepkörét,
Ha nem tévedek - te mit gondolsz, Bianca?

BIANCA
A kísérlettől hányinger fog el.
Ha esküvője után útra kelne,
Veszélyes útra, és jó hosszúra,
Kilenc évente egyszer térne vissza:
Na, az volna egy sikeres kisérlet.

HERCEG
Csókot!
megcsókolja Biancát
Ez szellemes volt, ezért jutalom jár.
Kérem a kocsim.

GUARDIANO
Már odakint vár.

HERCEG
Köszönök mindent. Szépséges Bianca,
Különleges gondoskodás jeléül,
Számodra a közvetlen közelünkben
Rendeztünk be szállást.

BIANCA
Nagy a te szereteted.

HERCEG
Mindenkinek mindent köszönök.

MIND
Az ég áldása óvjon.

Trombiták. Mind el Leantio és Lívia kivételével.

LEANTIO
félre
Most hagytál el, Bianca, teljesen!
Bianca! Nagyon hiányzol! Gyere vissza,
Hogy hinni tudjak még a nőkben! Én
Csak most érzem át, hogy a veszteséged
Mit is jelent nekem; ilyen nagy terhet
Ilyen fiatalon nem lehet elviselni.
Mintha a túlvilági büntetés
Már itt utolérne; a test az képtelen
Fölkészülni rá, annyira furcsa és
Elviselhetetlen kínszenvedés,
Mintha tévedésből kapnád - ha mondjuk
A vízbe fulladás lenne a büntetésed,
De tűzforró olajban.

LÍVIA
Édes úr!

LEANTIO
félre
Amíg nézni tudtalak,
Legalább félig enyém voltál.

LÍVIA
Uram?

LEANTIO
félre
El tudtál felejteni?
Mit meg nem tett érted a szerelmem,
Ott virrasztottam éjszakákon át,
A rossz idővel semmit sem törődve,
Vidám szívvel álltam a szélviharban,
Mely muzsikává változott fülemben,
Mint ahogy némely hízelgő figurák
Aljasságuk szép szólamokkal leplezik.
És apád házából, ablakán keresztül,
Éjfélkor karomban kimentettelek,
S úgy öleltük egymást, mint két szobor,
Kik élethűbbek, mint maga az élet,
Mert néma maradt az ölelésünk,
Az ajkunk szinte összenőtt a csókban.

LÍVIA
félre
Ettől csak még őrültebben kívánom.

LEANTIO
félre
El tudtad felejteni? Meg a többi
Mámoros gyönyört, amelyre csókok
További népes serege tolongott
A szánkon, hogy újra megköszönje?

LÍVIA
félre
Én ettől teljesen megőrülök.
Leantiónak
Uram!

LEANTIO
félre
Ez csak egy titkos kerítő aljas műve lehet.
Liviának
Bocsásson meg, mit akart az előbb?
Modortalanná tett a bánatom,
És ön abszolút kiment a fejemből.

LÍVIA
Semmit, csak annyira megsajnáltam,
A bajában akartam jótanácsot adni.

LEANTIO
Igazán kedves, hölgyem, soha jobbkor.

LÍVIA
Ha jót gondol róla, gyorsan felejtse el:
A lány vitán felül egy ócska kurva.

LEANTIO
"Vitán felül!" Mért ilyen magabiztos,
Hagyjon egy kis kétségnek is helyet.

LÍVIA
Ne mondjak igazat, hallgassam el,
Amit tudok - a bűnről, amit nemrég
Fedeztem föl, és meg is könnyeztem.

LEANTIO
Fölfedezte?

LÍVIA
Igen, és sírtam miatta.

LEANTIO
Ó, hamis barátok!

LÍVIA
Már az pech, hogy találkozott vele,
Szerelmes férfi, ha szépségre hajt,
Nem okosan szeret; az ilyen házasságban
Hamar felőrlődik a vonzalom -
Új vágy ébred, s az új vágy szül ribancot.
Meg nyilván kicsi volt a hozománya.

LEANTIO
A semmivel egyenlő.

LÍVIA
Hát mit képzeltél, mondjad, te szegény,
Hogy nagylelkűen tönkretedd magad?
Ilyen jó embert nő nem érdemel.
Légy hálás a sorsnak a sorsodért,
Hogy megóvta férfikorod nyarát
Sok koldustól, akik napsugaradban
A hasuk süttetnék, s te mindeközben
Éjjel-nappal izzadva robotolsz.
Mit mondanál akkor egy illetőnek,
Ki szívből megsajnálna, és akit
A másik nem küldött követül hozzád,
Hogy meghálálja eddigi jóságodat?

LEANTIO
Miről beszélsz?

LÍVIA
Egy úrinő, aki dijazni tudná
A jót, mit kapna - mert szerinte kötelesség.
Mondd, tudnál egy ilyen embert szeretni,
Aki - történjen bármi - tenne róla,
Hogy semmiben ne szenvedjél hiányt?
Sőt, annyit adna, hogy az irigységtől
Sárgulnának az ellenségeid?
S te gondtalan élsz, nem nyugtalankodsz,
Nem riadsz föl, hacsak a szerelem
Édes zenéje föl nem ébreszt éjjel;
Se vad vihar álmodat nem zavarja.
Nézz meg jól, én vagyok az a nő.

LEANTIO
Kincsem, csillagom, egyetlen Biancám!

LÍVIA
Még mindig az ő neve? Semmi sem elég?
Egy szajhát siratsz csak a sóhajoddal.

LEANTIO
Azért sóhajtok, ki engem szeret.

LÍVIA
félre
Túl korán jöttem; meg van zavarodva;
Hol a tapintat, ügyesség, belátás?
Most hagy cserben örök ravaszságom,
Pont most, amikor én vagyok szerelmes?
Gyászoló özvegynek udvarolni
A férje koporsója mellett
Nem a legjobb idő a csábításra;
Nyitott sírnál tenni ajánlatot,
Fiatalembert temetőbe vinni.
A lány távozását ravatalnak látja,
Hagyjunk időt, hogy a kép szétfoszoljon.
el

LEANTIO
A halálomig ő a feleségem,
És ugyanakkor soha, soha többé?
Kemény. De így a házasság mit ér?
Igazság szerint nem szabadna élnem,
Úgy lenne jól. Ha nem találkozunk,
Tiszta boldogság lenne most a részem;
A veszteség mindig nagyobbnak tűnik,
Ha tudjuk, mennyit ért az elvesztett dolog;
Mi nem a miénk, az sosem hiányzik.
Örökre elment, kész; nem adja vissza
Az elkárhozott lelket a pokol,
Sem szép nő testét ez a palota.
Mért élné túl hazugságát az érzés?
Mit szeressünk tovább egy nőn, ha egyszer,
Az, ami oka volt, semmibe tűnt?
Ha szeretném, akkor szeretnem kéne
Az ő bűnét s az én szégyenemet,
Bűntársa lennék a házasságtörésben,
És abban is, hogy engem megalázott;
Ezek beteges, perverz ötletek.
Vagyis egyetlen módja marad annak,
Hogy szellemi-testi épségemet
Képes lehessek megőrizni még:
Át kell itatódnom a gyűlölettel,
Gyűlölnöm kell őt, iszonyatosan;
Más útja nincs. A tisztaság örök
Védelmezői, kik szent eskünk tanúi voltak,
Tanusíthatják, hogy ő szegte meg -
Ezek után nekem jutalmul kiutalják
Egy erődítmény parancsnokságát!
Jár vele presztízs, ez kétségtelen,
Bevétel szinte semmi; sokkal többet
Keresek mint kereskedelmi ügynök.
Aki belehalt, a régi parancsnok,
Nem ivott, s bár nagyon igyekezett,
Koldusszegényen halt meg. Ráadásul
A pozíció sem való nekem:
Megoldanám, de nem erre születtem.

Jön Lívia.

LÍVIA
félre
Próbálkoztam, de képtelen vagyok,
Nem bírok elszakadni.
Leantiónak
Most hogy van?

LEANTIO
Már sokkal jobban.

LÍVIA
Hála az égnek!
Garantálom, hogy rendbe jön, ne féljen.
Hallgasson a jobbik eszére. Mert
Aki saját fájdalmába szerelmes,
Vagy kínos betegségét melengeti,
Mi elszívja az utolsó csepp vérét,
Az ilyen ember önsorsromboló.
Tudom, egy fiatalember szemében
Nincs ennél nagyobb veszteség.
De most jöjjön. Kérem, tartson velem.
Nem látta még, hogy milyen szép a házam,
S hogy mennyi földi kinccsel áldott meg
A sors. És higgye el, van annyim, hogy
Aki az én barátom, az, míg élek,
Gazdagnak mondhatja magát, és nagynak,
Ha meghalok. Belátod majd, hogy így van.
S ha bármid hiányzik és elhallgatod,
Nagy fejmosást kapsz makacsságodért.

LEANTIO
Ez az egész ugye csak egy szép álom?

LÍVIA
Most megcsókollak, és bebizonyítom,
Hogy a szerelmem, a lelkem és összes
Birtokom, mindez valóság.
megcsókolja
Gyere, nézz körül, s vedd el, ami tetszik;
Élvezd ki, én annál boldogabb leszek.
Lesz apródod és külön inasod,
És versenylovaid, meg ami még
A sportoló ifjúság szive vágya.
Cserébe tőled azt az egyet kérem,
Hogy szívedet mostantól ne cserélgesd.
Ha úgy szeretsz, akkor lesz mindened.

LEANTIO
Szeretve lesz, ne félj, majd mindened.

LÍVIA
És akkor én leszek a mindened.

Mindketten el.

III.3.

Jön Guardiano és Izabella az egyik ajtón, Gyámfi és Gennyesi a másikon.

GUARDIANO
Nos, gyámfiam, itt van a hölgy megint.

GYÁMFI
Francba, nem eljött megint! Figyeld meg jól, Gennyesi.

GUARDIANO
Ez az a lány, akit gondoskodó
Szeretetem szánt feleségedül,
És így is nyújtom most őt át neked.
Már volt alkalmad személyesen is
Tanulmányozni kvalitásait,
Melyek előkelő, s korántsem olcsó
Neveltetését bizonyítják.
Most összehozlak, beszélgessetek,
Ismerjétek meg egymást közelről.
Holnap kézfogó lesz, egy gyűrű kapcsol össze,
Egy ágyatok lesz - ha tetszik neked.
Az apja és a lány barátai
Itt várakoznak a szomszéd szobában,
Megvárják a szerződés megkötését.
Siess, légy jó, és ne húzd az időt,
Ha tetszik, ha nem, csak kettőt tehetsz:
Vagy most szépen bedobod a tested,
Vagy az örökség egy részét elveszted.

GYÁMFI
Nyugi, nem fogok sokat totojázni,
És gyorsan kilövellek, mint a villám,
Mire megjössz, le is lesz bonyolítva.

GUARDIANO
A párzáshoz sok szerencsét kivánok.
el

GYÁMFI
Soha életemben nem lőttem mellé.

GENNYESI
Oké, kedves gazdám, a helyzet az,
Hogy eddig csak a konyhalányra lőttél,
Ki nem volt más: egy féleszű szalonka,
Egy kiskorú, ki azért sirdogált, mert
A városból egyedül nem talált haza.

GYÁMFI
Az a husika már lejárt, Gennyesi,
Ez itt egy sokkal szaftosabb dolog,
S kifinomult módszereket kíván.
Az összes női hiba listáját húzd elő.

GENNYESI
Az összeset! Te megőrültél, azt hiszed, elfér annyi papír a zsebemben? Még tíz szekérre se férne föl, ha csak a kerítőnőket veszem. Az összes hibát? Elégedj meg néhánnyal, de annál kevesebb is túl sok volna, komolyan. Dönts magad.

Távolból lesik Izabellát.

IZABELLA
félre
Ha most nem lenne a hülyével szemben
Olyan csodás a helyzeti előnyöm,
Amilyet nő csak kívánhat magának,
Pokoli lenne ezt végigcsinálni,
Hogy adnak-vesznek, mint egy árucikket,
Megvizsgálgatnak és megtapogatnak,
Miközben ennek túl jó volna még
A legrosszabb részem is! Csak az vigasztal,
Hogy ő beszerző, és egy másik asztal
Számára szállít, a szegény hülye,
Mint ínyenc szakértő a piacon,
Ki fölvásárol mindent, ami jó,
De csak nagyon ritkán ehet belőle!

GENNYESI
Lendülj támadásba, már eleget nézted.

GYÁMFI
De melyik végénél kezdjem, Gennyesi?

GENNYESI
Mindig a nő szájától indulunk; ezt most komolyan kérdezed?

GYÁMFI
Szerintem, Gennyesi, elég vadalmaképe van, hogy mást ne mondjak.

GENNYESI
Vadalmaképe? Azzal pénzt takarítasz meg.

GYÁMFI
Pénzt? Hogyan, Gennyesi?

GENNYESI
Hát azért, mert ha vadalmaképe van, akkor a birkahúshoz kevesebb almamártást eszik; és az év végére rengeteg mártást megtakarítasz.

GYÁMFI
Ha továbbra is ilyen csípős leszel, akkor mustár nélkül eheted a főtt marhahúst.

GENNYESI
Na, ez egy igazi büntetés.

GYÁMFI
Kisasszony, úgy hallom, szeretnél a feleségem lenni, és hamarosan megtudod, hogy én is szeretnék-e a te férjed lenni, vagy se, és ezért most én kezdeményezek.
megcsókolja Izabellát
Csodálatos illat! Teljesen olyan, mint mikor az ember beugrik a cukorkaboltba, nehogy elüsse a lovasszekér, végig ezt éreztem, amíg csókoltam. Azt mondják rólad, hogy megőrülsz, ha nem kapsz meg.

IZABELLA
Nagy bajban leszek, ha már egyszer így
Előre elszóltam magam.
félre
Nehogy kihátráljon ez a szamár!

GYÁMFI
Szegényke! Ez a saját hajad?

IZABELLA
Az utolsó hajszálig az én tulajdonom.

GYÁMFI
Ez jó; annyival is kevesebbe kerülsz majd, ha elveszlek feleségül.
Gennyesinek
Mondd, jól áll a szeme?

GENNYESI
Hogy álljon? Úgy látom, az arcában áll, szerinted máshol kéne állnia? Ami az orrát illeti, az kemény, mint a kaptafa.

GYÁMFI
Ismertem egy ilyen orrot, de az leesett.

GENNYESI
Ha túl sokat használják. Még a legerősebb híd is összeomlik, ha sokat ütögetik alulról. Még a cserzett bőrorr se tart soká, különösen, ha szagot fog egy katonatáborban.

GYÁMFI
Te Gennyesi, meg kéne nevettetni, hogy kilátsszanak a fogai. Hogy csináljam? Ha nincs ki mind a harminckettő, vagy csak egy is fekete, én kiszállok.

GENNYESI
Figyelj csak, menj oda és beszélgess vele, előbb-utóbb biztos elröhögi magát.

GYÁMFI
Nehezet kérsz, de megpróbálom.
Izabellának
Mondd, tudsz valamit az éneken meg táncon kívül? Tudsz mondjuk például tollaslabdázni?

IZABELLA
Igen, meg biliárdozni is; nagyon jól fogom a dákót.

GYÁMFI
A golyókat is jól eltalálod?

IZABELLA
Nemrég egyszerre kettő is begurult a lyukba.

GYÁMFI
Komolyan? Akkor muszáj lesz megtanulnod
Tekézni is, a kettő kiegészíti egymást.

IZABELLA
Amilyen játékra csak megtanítasz,
Boldogan gyakorolom.

GYÁMFI
félre, Gennyesinek
Nem megy, Gennyesi, így soha nem nyitja ki elég nagyra a száját.

GENNYESI
Nem? Hát ez furcsa! Akkor megtanítlak egy trükkre.
ásít, Izabella is elásítja magát, de eltakarja a száját
Nézz oda, nézz oda, gyorsan, gyorsan!

GYÁMFI
A fene a jólnevelt pofáját!
Ez a zsebkendőtrükk megint bejött,
Nem láttam semmit, de elégedett vagyok.
Ha egy szép nő így rejti el a száját,
Mint a tejszínhabos tálat a kendő.
Szép fogakra lesz kilátás, Gennyesi.

GENNYESI
Na, akkor minden rendben; ahogy én látom,
Őszintén áll, és függőlegesen,
Mellébeszélni ágyba bújva szoktak,
A nagymesterek rá se rántanak,
Ha már vízszintes, hadd járjon a szája.

GYÁMFI
Nagyon szeretném látni, ahogy a lába jár, és akkor megvagyunk. Csak nehogy kacsázva járjon, borzasztó dolog reggel erre ébredni; a két sarka összezárva, mintha valami ír táncra akarna perdülni, közben rázza a seggét, az a zenekar. De kitaláltam, hogy tudjuk biztosan leellenőrizni: menj le kutyába, mint én, és a másik oldalról nézz be neki, mikor hátat fordít; mutatom.

GENNYESI
Na, leselkedni azt nagyon tudok,
Emelvények alatt már nem is egyszer
Őrületes látványokban volt részem.

GYÁMFI
Izabellának
Lennél szíves itt néhány fordulót
Fel-alá járni? Annyira tetszel,
Gyönyörködnék mind a két oldaladban.

IZABELLA
Boldogan sétálok szerelmedért;
Az embernek jó étvágyat csinál.
félre
Amire nagy szükségem van jelenleg,
Hogy ezt a félig főtt borzalmat megemésszem.

Föl-alá járkál, miközben a Gyámfi és Gennyesi a ruhája alá kukucskálnak.

GYÁMFI
Most koncentrálj a tisztaléptű lányra,
Kinek ember nem kukucskált be még.

GENNYESI
A legédesebb látványban volt részem,
Egy francia kötéltáncos se lebben oly szépen,
Mint ő a firenzei kókusz szőnyegen.

GYÁMFI
Izabellának
Most már elég lesz, nagyon köszönöm.

IZABELLA
És hogy tetszettem, kedves uram?

GYÁMFI
De annyira, hogy nem hagylak el addig,
Amíg, édesem, tizenhat kölyköt
Nem nemzettünk, de mind fiú legyen.

IZABELLA
Ha nem félsz, hogy sokat fáj majd a fogad,
Mintha száddal kéne megszülnöd őket.

GYÁMFI
De akkor a hasad mire való?
A fogfájástól mind a két pofám
Dagadt lenne, mint a duda, ha fújják.

Jön Guardiano.

GUARDIANO
Nos, gyámfiam és unokaöcsém,
Kisasszony és unokahúg! Beszélj,
Úgy van, vagy se?

GYÁMFI
Úgy van, megállapodtunk.

GUARDIANO
Akkor nyomás, ott kint a rokonok,
Bor, zene, barátok, csak rátok várnak.

GYÁMFI
Ma be fogok a boldogságtól rúgni.

GENNYESI
Én veled tartok, csak semmit se félj,
Szép alkalom ez inni mint az állat.

Mind el.

IV.1.

Jön Bianca és két udvarhölgy.

BIANCA
Nektek hogy jár az órátok? Hány óra van?

1 UDVARHÖLGY
Nálam pont kilenc.

2 UDVARHÖLGY
Nálam negyeddel múlt.

1 UDVARHÖLGY
Én Szent Márk harangjához állítottam.

2 UDVARHÖLGY
Szent Antal viszont, a többség szerint,
A pontosabb.

1 UDVARHÖLGY
Ezt csak azért mondod,
Mert éppen így hívják az udvarlódat.

2 UDVARHÖLGY
Ő mindig jól jár.

1 UDVARHÖLGY
De az is,
Aki ma éjjel meglátogat engem.

BIANCA
Lezárom a vitát. Én, az enyémet
A naphoz igazítom; legjobb a legjobbhoz
Igazítani, mert úgy nem kell folyton
Átállítani.

2 UDVARHÖLGY
Ez nagyon okos dolog.

BIANCA
Ha az órámat, mint olyan sok lány,
Toronyórákhoz igazítanám,
Egészen biztos késne vagy sietne;
Ha babrálod a mutató hegyét,
Vagy birizgálod benne a rugót,
Attól az óramű tönkremehet.
Az én órámon nemsoká kilenc.

1 UDVARHÖLGY
Tehát az enyém a hűségesebb.

2 UDVARHÖLGY
Egy óra nemrég egy ügyvédnél ketyegett,
Ki hazudott óraszám eleget,
Az óra nem tudta, hogy jóhírének árt,
És gazdájával együtt pórul járt.

BIANCA
Köszönök nektek mindent, most szeretnék
Egy kicsit egyedül maradni.

1 UDVARHÖLGY
Én meg nullának érzem magam,
Ha nincs velem számtalan barátom.
A kettőnk vágya sajnos nem adódik össze.

Az udvarhölgyek el.

BIANCA
Milyen furcsán is működik a női sors!
Velencében rólam ki hitte volna,
Hogy egyszer ilyen messzire jutok,
Úgy őriztek kisgyerekkoromtól,
Egy pillanatra sem hagytak egyedül,
Azt hitték, csak így vagyok biztonságban.
Szülőhelyemtől mégis milyen távol
Vetődtem, a barátoktól, a rokonoktól.
Mert nem jó dolog a kislányokat,
Állítom, ilyen szigorúan fogni.
A tiltástól szárnyal a képzelet,
Mint ahogy a több napos böjt után,
A húsban csak jobban zsibong a vágy.
A lányaimmal nem leszek kemény;
A sorsuk úgyis utoléri őket -
Mint engem is. Ha városiak lesznek,
Attól felőlem mehetnek vidékre,
Ha meg vidékiek, a városokba.
Egy szép napon úgyis elbuknak végül,
Ezer mérföldre is az otthonuktól,
Mikor szívük erre legkevésbé készül.

Jön Leantio.

LEANTIO
félre
Megnézem azt, ki egykor leköpött,
Megnézem, hogyan él. Most itt lakik;
Magasra jutott. Ha jól emlékszem,
Az ablak, amin át karomba kaptam,
Alacsony volt, s nem ilyen faragott.

BIANCA
félre
Na, nézzenek oda! Miféle pompás
Selyemhernyó lépked, mellét düllesztve
Nagy büszkén felém? Csak nem ő?

LEANTIO
Leborulok a nagyságod előtt;
Föl is állnék, ha volna itt mire,
De úgy látom, itt csak feküdni lehet.

BIANCA
Kíméld magad, ismerek olyat
Aki fektében is szépen föl tud állni.

LEANTIO
Gazdagon élsz.

BIANCA
Te is nagyon dögös vagy.

LEANTIO
Pazar berendezés!

BIANCA
Szuper az öltönyöd.

LEANTIO
Bársonyszék!

BIANCA
A köpenyedben az aranyfonál?

LEANTIO
Határozottan fejedelmi.

BIANCA
Büszke lehetsz magadra.

LEANTIO
Várj, várj, mutasd az ezüstpapucsod.

BIANCA
Ki a cipészed? Szép a csizmád.

LEANTIO
Kell egy pár?
A herceg majd biztosan kölcsönadja
A sarkantyúját.

BIANCA
Ha lovagolni vágyom.

LEANTIO
Egyenesbe jöttél.

BIANCA
Az én időmben soha nem voltál
Ilyen jólöltözött.

LEANTIO
A te idődben?

BIANCA
Igen, mióta külön uton járunk
Mind a kettőnknek sokkal jobban megy.

LEANTIO
Te kurva!

BIANCA
Hajrá.

LEANTIO
Pofátlan, aljas ribanc!

BIANCA
Így köszönöd meg a kinevezésed?
Na, és a jómodor az hova lett?

LEANTIO
De tudok én is aljas lenni, olvasd!
egy levelet ad Biancának
Most pukkadj meg! Robbanj fel a dühtől!
Engem sem tagadott ki a világ,
Még létezik a földön szeretet,
Nem mindenki olyan embertelen,
Hogy részvétlen nézze, hogy rámcsapják az ajtót
Idióta önzésből egyesek.
De én ezen rég túltettem magam.
Tessék, olvasd, és szégyelld magadat:
Nem csak szép, de igazán kedves ember
A jótevőm, és csupa szerelem.

BIANCA
Lívia?
félre
Csak nem? Az az imádnivaló,
Aki engem a hercegnek dobott,
Imádja, pénzeli, kitartja - őt?
A kuplerosnak házhoz jött a büntetés.
Leantiónak
Látom, boldog vagy, de nem irigyellek.

LEANTIO
Hát nyilván nem, te szajhák védőszentje!
Neked speciális a szeretőd;
Egy ártalmatlan ördög, nem is, egy kisded.
Na, és ha már növeszti körmeit?

BIANCA
Akkor inkább ne játszadozz vele.

LEANTIO
De, sőt, még a nagyot is kihívom.
Nemsoká valódi vallásháborút
Indítok a fajtátok ellen, és
Bűneitek egész légióját
Visszaűzöm, ahonnan jött, a kutyaólba.
Most még halk voltam és udvarias -
Ahogy illik egy előkelő nőnél,
Tudom, magamnak mivel tartozom -,
De itt leszek, mikor téged kidobnak,
Mert egy szép napon bezár a bazár,
S a mennydörgés csak egércincogás lesz
A számból zúgó szélviharhoz képest.

BIANCA
Igen, a múlt héten halvány volt a hold,
Azt mondják, jön a hideg, erre gondolsz?

LEANTIO
Mert bűnben élsz, s nem bánt a gondolat,
Te csupa homlok, szem nélküli szörny!
De mit beszélek erkölcsről veled,
Ki sötétebb vagy mint az éjszaka?
Világosságot vinni az agyadba,
Az épp olyan őrült vállalkozás,
Mint vakoknak szobrokat mutogatni,
Hadd szagolják, ha már nem látják őket.
A fényre vágynak, de fejükkel érzik,
A kő milyen kemény. Így ér utól,
Kis beképzelt majom, dühödt bosszúm,
Mikor legkevésbé számítasz rá, vakon,
Te a méhednél sötétebb butaságban
Élő bukott lélek! Dögvész reád!
Meg fogsz dögleni!
el

BIANCA
Ha már kint vagy, nem tartok többé tőled,
A dögvész te vagy, de már nem sokáig.
A szemtelenség be nem teszi többé
Ide a lábát, mert kitiltalak,
És kiszellőztetek minden szobát,
Ne fertőzd itt tovább a levegőt.
Majdnem elájultam a szájszagától,
Rosszul voltam, mikor rám lihegett
Felkapaszkodott az uborkafára
A szerencsétlen! Az eszem megáll!
A más pénzéből kiöltözködik,
És idejön, hogy hencegjen vele?

Jön a Herceg.

HERCEG
Ki volt az?

BIANCA
Segíts rajtam, könyörgöm.

HERCEG
Mondd meg, hogy ki volt?

BIANCA
Az exférjem, az új várkapitány,
Még mindig ugyanazt a csontot rágja.

HERCEG
Még mindig!

BIANCA
Idejön, s az új szerelmével henceg.
S a ruhájával! Most kapta Liviától!
Mert ki más is lenne a szeretője?

HERCEG
Liviától? Nem tudod, mit beszélsz.

BIANCA
De láttam a nevét! Az illatos
Papíron elküldött kis vallomását,
Mit ideadott, hogy kínozzon vele;
Nekem támadt és megfenyegetett,
Fröcskölt belőle a rosszindulat,
Veszélyes ember, mit igér, beváltja.

HERCEG
Dehogy. Nem váltja be.
Ne izgasd föl magad, most menj aludni.
Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.

BIANCA
Szeretem a nyugalmat.

HERCEG
Mint minden szerelmes. Ne törődj vele,
Azt biztosítom neked ezután is.

Bianca el.

HERCEG
Hé! Valaki!

Belép egy küldönc.

KÜLDÖNC
Uram?

HERCEG
Keresd meg Hippolitót,
Lívia öccsét, gyors légy, mint a villám.

KÜLDÖNC
Épp az előbb láttam.
el

HERCEG
Siess utána.
Forróvérű ember, és rögtön ugrik,
Ha megsértik igazságérzetét,
Na, és gondolkodás nélkül cselekszik,
Brutálisan. Családja becsülete
Az életénél fontosabb neki.
Az elején majd meglebegtetek
Egy nővérének szánt ajánlatot,
Egy percig sem gondolom komolyan,
Mert nagyon közönséges az a nő -
De öccse dühét felkorbácsolom.
Akinek van rejtegetnivalója,
Minden kis félrelépést felnagyít,
Mint mikor egy semmilyen kis légy
A nyílt seben járkál, az nagyon tud fájni!
Itt jön.

Jön Hippolito.

HERCEG
Szervusz, Hippolito.

HIPPOLITO
Hercegem.

HERCEG
Hogy van drága nővéred, a víg özvegy?
Lett újabb férje nemrég, nem tudod?
Most nem a szeretőjéről beszélek.
Mert az lett neki, tudom.

HIPPOLITO
Szeretője?

HERCEG
Igen, az. Mért, te most hallod először?

HIPPOLITO
Remélem más is.

HERCEG
Bár így lenne, de sajnos
A nyilvánosság már régen értesült:
Kis szórakozásra, kalandra vágyott,
Mit tegyünk, hát viszketett neki,
S most ez a nagypofájú fickó,
Büszkélkedik nővéred szégyenével,
Világos nappal közhírré teszi,
Hogy mit művelnek éjszaka az ágyban.
Egy elvakult nő, a vagyona rámegy,
Többet fizet saját gyalázatáért,
Mint bőkezű gazda a hírnevére költ.
Mindez annál jobban elszomorít,
Mert úgy szeretlek téged és egész
Családodat, hogy Livia párjául
A nagy Vincentiót szemeltem ki,
Ki közel áll hozzánk s mindenki sokra tartja.

HIPPOLITO
Te minden boldogság lerombolója,
Fékezhetetlen vágy! Azt is tudod,
Hogy ki rontotta meg?

HERCEG
Egy bizonyos Leantio.

HIPPOLITO
Az egy közönséges ügynök!

HERCEG
Kifizetődőbb tranzakciót, mondja ő,
Még életében nem bonyolított.

HIPPOLITO
Egy koldusszegény özvegyasszony fia!
Most mennem kell.

HERCEG
félre
Ezzel megvolnánk.
Hippolitónak
Beszélj a lelkére, lássa be hibáját,
Tudom, rád hallgat.

HIPPOLITO
Az száz százalék,
Nem lesz sok választása, mert előbb
Elintézem, és csak aztán tudja meg;
És megköszöni visszanyert becsületét.

Csak úgy sajnálom majd, mint vén sebész
A kiszemelt tagot: előbb elaltat,
Csak aztán metszi le a beteg testrészt.
Annyira szeretem nővéremet,
Hogy kíméletes leszek. Meg sem érzi
A távozását, csak ha már nem lesz.
És megköszöni majd az operációt.
el

HERCEG
Sikeres volt az operáció.
Ez el is van intézve; máris örjöng,
Mély sérelem vezérli. Ég veled, Leantio;
Nem morgolódsz minálunk soha többé.

Jön a Bíboros, szolgák kísérik.

HERCEG
Kedves bátyám!

BÍBOROS
Tegyétek le a fáklyákat.
Most távozzatok. Majd szólítalak.

Szolgák el.

HERCEG
félre
Úgy látom, itt komoly dolgokról lesz szó,
A szeme se áll jól, sötéten bámul,
És valamiért biztosan haragszik.
a Bíborosnak
Miért nézel olyan feszülten, bátyám?
Olyan elveszetten állsz ott.

BÍBOROS
Mert az, amire nézek, a szememben
Örökre elveszett.

HERCEG
De te rám nézel.

BÍBOROS
Hívőnek tudod-e mekkora bánat,
Látni nagyszerű, kiváló barátját,
Ki bölcs és jó, sőt, herceg, sőt, az öccse,
És biztosan a pokolra jut?

HERCEG
Hogyan!

BÍBOROS
Az volna furcsa, ha hatalmas bűnöd
Nem volna már most is elég. Föl mersz
Az égre nézni, s nem félsz bosszújától?
Mersz-e még aludni? Mondd, nem félsz,
Hogy egy szép napon halálodra ébredsz?
Egy utolsó ribancra áldozni nem félsz
Érzést, törekvést, egészségedet?
Itt állsz, de mondhatod-e biztosan,
Hogy őt még egyszer élvezni fogod?
Nem mondhatod. Micsoda nyomorúság:
Biztosabb, hogy örökre elkárhozol,
Mint az, hogy ma még ágyba bújsz vele!
Tudod-e, bűnöd mennyivel kínosabb
Egy akármilyen közember bűnénél?
Ő bármit tehet zárt ajtók mögött,
Mert az mind a saját titka marad,
És nem lép túl lelke határain.
S ha bajba jut, vigasza az lehet,
Hogy mást nem ránt a sárba le magával:
Ez megédesíti a szájaízét.
De amit egy nagy ember elkövet,
Jelzőtűzként lobog a hegytetőn;
Messze látszik, s a nép lélegzete
Szikráit városokban szórja szét.
Előbb itt, majd ott kap bele, s a fél világ
Porig leég egyetlen perc alatt.
A völgyekbe a tűzvész, ne feledd,
Mindig a hegyekből érkezett.
Bár minden bűnért szenvedés jár itt,
De példává nagy ember bűne válik.
A rosszak vétkei külön-külön maradva,
A nagy számlán nincsenek összeadva,
De ha egyszer nagy ember bukik el,
Az összeg helyén példája szerepel.
Be kell ezt látnod: ha jó emberek
Szép tettei másokat megérintenek,
S utánozzák őket a többiek,
Haláluk után csak annál dicsőbbek -
A bűnösnek ezzel kell együtt élnie:
Hát nem elég, hogy szenvedés a sorsa,
Még másoknak is utat mutat a pokolba?

HERCEG
Befejezted? Én igen. Drága bátyám, elég.

BÍBOROS
Tudom, a jóság unalmas dolog;
Most nem tudtál élvezni egy pillanatra.
Mondd, hogy nézel szembe az örök kínnal,
Ha ennyi kis kritikát nem tudsz elviselni?
Szerintem jobb, ha végighallgatod,
Miféle szenvedés vár rád, hisz mindent
Elkövetsz, hogy úgy legyen. Jaj, bátyám,
Mi lenne, mondd, ha most vinnének el?
Vérzik a szívem, ha belegondolok;
A végtelen, és ki nem érdemelt
Irgalom műve, hogy még mindig élsz,
Nem taglózott le téged a halál.
Még nem. De nem is tartlak fel tovább,
Mert túl kevés időd maradna arra,
Hogy meg tudd bánni összes bűneid.
Egy gyönge hártya véd a pusztulástól,
Miközben életed virágában állsz:
Ez az esendő, vágyakkal teli test.
Gondolj bele. Elég egyetlen lépés:
S egy szép szajha kedvéért képes lennél
A véget nem érő, irdatlan szenvedés
Szakadékába így belezuhanni?
Az arca szép, de az se az övé,
Mert még azt is festi. Te azt hiszed,
A betegség sosem fertőzi meg?
Az öregkor sosem éri utol?
Netán a halálnak is ellenáll?
S az összes férgek elkerülik sírját?
Ha mégsem - s ezt lelked mélyén te is tudod -
Mért vállalna örök szenvedést a kéj,
Egy marék megpenészedett porért?

HERCEG
Tiszta lelkű bátyám, hadd sírjam el
A megbánás könnyeit szíveden,
És vedd észre, hogy áldott szavaid
Hálás lelkemben mennyire megfogantak.
Ha valaha törvénytelen viszonyban
Élek nővel - a legnagyobb bajomban
Se nyerjek én bocsánatot, a bölcs az tudja:
Egy üres sivatag, az semmi ahhoz képest,
Mintha nem jut hozzá az ég kegyelméhez.

BÍBOROS
A megtérésed örömére, testvér,
A mennyben most kórusok zengenek,
Miközben a sötétség urai
A pokolban a fogukat csikorgatják.
Előbb dícsérem az Eget, majd azután
A saját munkámban gyönyörködöm.
Hé, valaki!

SZOLGA
jön
Bíboros úr.

BÍBOROS
Kapd föl a fáklyákat; nagyobb sötét
Volt itt, amikor behoztátok őket.
Kedves bátyám, a szívemből kívánom,
Hogy ne zavarja semmi lelki békéd.
el a szolgákkal együtt.

HERCEG
A boldogság kísérje lépteid.
Bianca egyedül alszik ma éjjel,
És még egy darabig, akármilyen
Nehéz is lesz számomra elviselni.
De megfogadtam, hogy többé nem alszom
Vele, mint örömlánnyal, és vigyáznom
Kell a szavaim hitelére. És ha
Az örjöngő düh nem vall kudarcot,
A férje meg fog halni még ma éjjel,
De nem éli túl a holnap délelőttöt,
Akkor törvényesen kötöm magamhoz,
Se bűn, se rettegés nem áll utamba.
Ma még akárki nyugodtan letolhat,
Azért, mit szabadon élvezhetek holnap,
Nem didergek soká magányos ágyban,
De most egy ideig fékezni kell a vágyam,
Tisztán élek, mint egy vőlegény,
S a gyönyör újra friss lesz és kemény.
el

IV.2.

Jön Hippolito.

HIPPOLITO
A reggelnek vége, és ez a rohadék
Pofátlanul jár-kel a nagyvilágban?
Hogy még a napfény is belepirul!
Sétafikál, pedig tudja, hogy élek!
Ha valaki bűnözni kénytelen
- Magam is rettentő bűnös vagyok -,
Kövesse el nem látható időben;
Ha így tesz, az még elfogadható.
Csönd, csel, titok, ravaszság, éjsötét
Az ilyen ügyek intézési módja.
De annak, aki közszemlére tette
Bűnét, nincs kegyelem, ha fényes nappal
Ordenáré módon így henceg vele.
Engem csak egyetlen szent cél vezérel,
Hogy nővérem házassága elől,
Az előkelő nagy Vincentióval,
Ahogyan azt eltervezte a herceg,
Családunk legnagyobb dicsőségére,
Most elhárítsak minden akadályt.
Ettől forr a vérem, meg kell tisztítani
A levegőt a rothadás szagától -
De még mielőtt túl messzire terjed,
És megmérgezi hallatlan szerencsénk.
Én úgy szeretem a nővéremet,
Más öcs nem kockáztatna ennyit,
Csak hogy testvére magasabbra jusson.

Jön Leantio és egy apród.

LEANTIO
Megyek és megnézem még egyszer azt
Az udvar napfényében sütkérező,
Kígyóként csillogó rohadt kurvát,
Apród!

APRÓD
Parancs!

LEANTIO
Ma is kocsival megyek; fogjanak be.

Apród el.

LEANTIO
Sietek.

HIPPOLITO
Bizony, hogy sietni fogsz,
Az ördöggel nyomodban. És kezdetnek
Elég is lesz ennyi!
megüti Leantiót
Rajta, gyerünk, húzd már ki a kardod!
Vívunk, de egyenlő feltételekkel
Te már korábban jogtalan előnyt
Szereztél: bemocskoltad a nevemet
Nővéremen át; a szúrásodat
Észre se vettem, addig míg majdnem
Elvérzett miatta becsületem;
Így nem követek el azzal kihágást,
Ha így fizetlek ki, te kéjenc faszverő!
E pillanatban egyenlően állunk,
Adj bele mindent, igyekezz. Ma meghalsz.

LEANTIO
A boldogság sarkában liheg az irigység!
Amíg szegény voltam, s mindegy volt, élek, nem
Kínált senki ilyen olcsón halált.
Nem szúrtam senki szemét.
kardot ránt
Te szemét,
Megsértettél, ezért most kardot rántok,
Mert engem aljasnak neveztél.

HIPPOLITO
A méltó név egy sunyi emberhez.
Rajta, szerezz magadnak jobb nevet,
Mert szebben bánok veled, mint te bántál el
Saját lelkeddel és a mi becsületünkkel;
Ez a tiéd, vedd el.

Vívnak, Leantio elesik.

HANGOK KINTRŐL
Segítség, válasszák szét őket!

LEANTIO
Hamis feleségem! Látom, imádkoztál értem.
A bukásommal fölemelkedsz, szajha,
Már kurválkodhatsz zavartalanul,
A szívem húrja s az esküvői láncunk
Egyszerre pattan el.
meghal

HIPPOLITO
Hallottalak,
S nem volt zene szivemnek kedvesebb.

Jönnek Guardiano, Lívia, Izabella, Gyámfi, and Gennyesi.

LÍVIA
A bátyám az! Megsebesültél?

HIPPOLITO
Nem, nem, sehol.

LÍVIA
Áldott szerencse!
Most menekülj; ki az, akit megöltél?

HIPPOLITO
A becsületünk ellensége.

GUARDIANO
Líviától
Ismered ezt a férfit?

LÍVIA
Leantio? Szerelmem, mindenem!
Hippolitónak
Gennyes sebek borítsák testedet,
Halálosak, mint bűneid! Nincs sérülésed?
Az ördög vigye. És ő meg halott!
Bűzös fertőzés rohasszon el élve,
Alattomosan, észrevétlenül.
a többieknek
Hívjátok az őröket!
Le kell tartóztatni rögtön, azonnal,
Még megszökik nekem: fogjátok le!
Előre kitervelt gyilkosságban vétkes,
Vigyázni kell vele! Ti most az Ég
Bosszúját teljesítitek, s a törvénynek
Tesztek szolgálatot. Őt nálam jobban
Nem ismeri senki: ez egy gazember,
Egy szörnyeteg, ijesztő torzszülött.

HIPPOLITO
Bírd ki egy pillanatra türelemmel,
Míg megmagyarázom, drága Lívia!

LÍVIA
Megmagyarázod! Ez valami vicc?
Hát ezen még a pokol is röhög!
Van magyarázat a mi ártalmatlan,
A törvényeket nem sértő szerelmünk
Legyilkolására? A sötét bűnre is,
Mely közted és a kishugod között
Titokban folyik annyi ideje?

GUARDIANO
Ez mit jelentsen, kedves Lívia?

LÍVIA
Ott van a lány, csak merje letagadni;
Majd felsír a tett a bába kezében,
Hacsak a szülők bűnei miatt
Nem halva születik. S ha nem lesztek
Szándékosan süketek és vakok,
Nemsoká érdekes hangocskát hallotok.
Izabellának
Nézz rám, te lány!
Én voltam az, aki hamis mesével
Kezére játszottam tisztaságodat;
Ezért kapom most én a büntetést.
De mért az ő karjával, mért a te szívedbe?
Én drága, imádott Leantióm!

GUARDIANO
Ilyen ördögien kijátszották
Megfontolt és gondos választásomat,
Nincs rá szó, milyen szégyentelenül!
Hogy rajtam röhögjön a fél világ?

GYÁMFI
Jaj, Gennyesi, Gennyesi, elátkoztak engem!

GENNYESI
Elátkoztak? De mért?

GYÁMFI
Te nagyon gonosz, tényleg nem érted?
Engem most felszarvaztak, és ezáltal
Egy kiköpött felszarvazott férj vagyok!

GENNYESI
Ugyan már, köpj rá, kispofám, sőt, inkább örülj neki, mert így nagyon változatos összetételű remek társaságba keveredtél. Komolyan mondom, most vasárnap megnősülök, mert én is szeretnék abba az illusztris társaságba bekerülni.

GYÁMFI
Amit mondasz, az kissé megvigasztal.

LÍVIA
Guardianónak
Te, aki annyi sérelmet cipelsz,
Mint amennyi súlyos bánatot én,
Segíts nekem elvinni innen ezt
A szomorú terhet, ki életében
Gyors volt, mint a villám, és lobbanékony.
Beszélgetünk, s ha lesz egy kis szerencsénk,
Hát egyszerre szakad meg a szivünk.

GUARDIANO
A bosszú és düh éltet, semmi más,
Amit ők tanácsolnak, azt teszem.

Livia és Guardiano el, Leantio testét együtt kiviszik.

GENNYESI
Egy feleség, az anyja köcsögit!
Az oltóágat gyámod a szilvafába dugta,
A mézédes szilvát a kukac már megdugta!

GYÁMFI
Szerintem sokkal csúnyább neve van ennek a gyümölcsnek, neked is eszedbe juthatott volna, mert sokkal találóbb. Mert aki kurvát vesz feleségül, az olyan, mint aki egész életét egy naspolyafával éli le; most figyelj: az olyan gyümölcs, ha megérik, pont mintha már megrohadt volna - van ilyen a tizenkilenc éves ribancok között is. A rohadt életbe, tudtam, hogy valami disznóság van a dologban, mert valami mocorgott a hasában, rögtön az első éjjel, mikor együtt voltunk.

GENNYESI
Hogy micsoda? Micsoda?

GYÁMFI
Ez az eredmény, ha valakit annyi mindenre kitanítanak! Énekel, táncol, de még akrobatikázni is tud. Soha többé nem veszek feleségül olyan nőt, aki ennyi mindenhez ért.

GENNYESI
Azok ritkán jók, ez tény. Mert ha olyan sok mindenre kiképezik őket, még mindig van egy plusz trükkjük, amit a saját ujjukból szopnak. Nekem elég ha egy nő csak azt tudja, hogy csakis a férjével feküdjön le, és ez már kellően jó neveltetés szerintem egy élő nőszemélynél a mai korban.

GYÁMFI
Az volt a nagy hiba, mikor föl lett nekem kínálva, hogy te nem néztél ennek alaposabban utána.

GENNYESI
Hogy a fenébe lássak bele egy óriás abroncsszoknyába, ha még egy malomkövön se látok át, vagy hogy a fenébe nézzek sétálás közben a dolgok fenekére.

GYÁMFI
Az apja a mellét dícsérte, vagyis a mellhangját, hát volt neki hangja, az tény, csodálkoztam is, hogy olyan lágy, na, de ha egyszer már nem szűz. Most már világos, hogy egy ifjú kórustag is van a hasában - még mindig cseng tőle a fülem.

GENNYESI
A feleségek körtáncot ropnak a paplanos ágyban, azt hallod folyton. Menj bátran aludni, kedves gazdám - de vigyázz, hogy a szarvad ki ne lyukassza a párnahuzatot.
félre
Egy disznóólnyi angyal kedvéért se mernék frontálisan ütközni vele, összevissza lyukasztaná a koponyámat, a végén olyan lennék, mint egy sószóró.

Gyámfi és Gennyesi el.

IZABELLA
félre
Becsaptak lányt ilyen kegyetlenül,
Tönkretették már így az életét,
Belegázoltak a becsületébe?
Ezt a gyilkosságot egy nő hajtotta végre.
Ne lennénk vérszerinti rokonok,
Már az is sok, hogy mindketten nők vagyunk.
Ez őrület, és szégyen és gyalázat!
Csak pár lépésre áll tőlem a férfi,
S az út hozzá annyi bűnnel van kikövezve,
Hogy belepusztulhatna a világ.
Hippolitónak
Itt az idő, búcsúznunk kell, uram,
Kerüljük egymás látványát, mert nincs
A megbánásnak nagyobb akadálya.
Két puszta szemünk megöli az istent,
Baziliszkuszra nézni nem halálosabb.
Ha még maradt önben egy kis jóérzés,
Ha még szeretne nyugalomban élni,
S a világ ítélete fontos önnek,
A kérésem: ne lássuk többé egymást.
Most elfordulok tőled mindörökre.
Egy reményem maradt csupán: hiányod.
De azzal, aki halálos bűnökkel játszott,
Aki ifjúságomat csapdába csalta,
Ha bosszúra egy csepp esélyem nyílik,
Hogy úgy bánjak el nővéred életével,
Mint ahogy ő az én becsületemmel,
Olyan ravaszul ‒ vele épp olyan
Könyörtelen leszek.

HIPPOLITO
Ez hát a hála,
Hogy a jóhírét meg akartam óvni,
Előmozdítani a sikerét.
Bár láncolta volna le a nyelvét
A sírok között alvó némaság.
Az érte érzett testvéri szeretet
Tette tönkre az én szerelmemet.

Jön Guardiano és Lívia, egymás közt beszélnek.

GUARDIANO
Játszd meg azt, hogy már nem fáj a szíved,
Ennyire csak vagy nő.

LÍVIA
Elég! Igyekszem.

GUARDIANO
Én majd a mosolyommal leplezem
A sérelmeimet. Jobb alkalom
Úgysem jöhet kiélni haragunkat,
A sérelemhez méltó szenvedéllyel,
Biztonságban s teljesen szabadon,
Törvényekkel, s veszéllyel nem törődve.
Az esküvői ünnep kellős közepén,
A herceg sietős nászának helyszínén,
Bármit teszünk, balesetnek nézik,
Puszta véletlennek. Hogy pontosan
Mi történt, soha nem fog kiderülni.

LÍVIA
Mindent értek, mindennel egyetértek,
És alig várom már, hogy belevágjunk.
Na, akkor lássad szavaid gyümölcsét.
Letérdel Hippolito és Izabella előtt.
Bocsássatok meg kérlek, mind a ketten.
Higgadt vagyok és kijózanodott,
Nem a dühöngő őrült, kit nemrég,
Láttatok; a durva stílus örökre
Eltűnt. Magamhoz térve újra,
Békét, barátságot hozok; s e könnyek
A szívből jövő megbánás jelei,
Mert önfeledt örjöngésem közben
Rágalmat szórtam tisztaságotokra.
S hogy így van, azt barátom Guardiano
Is elfogadja.

GUARDIANO
Nem is hittem mást.
Tudtam, hogy csak a düh beszél belőle,
Nem vettem komolyan.

HIPPOLITO
Állj fel, kedves nővérem.

IZABELLA
félre
Ez tényleg aranyos jóvátétel volt,
Előbb ledöf, majd fizeti az orvost;
Kit érdekel a seb, vérveszteség,
Vagy hogy hány héten át nyomtam az ágyat.
De nem baj, én is anyától születtem,
Színlelni én is bármikor tudok.
Líviának
Ha szádon a düh önkívületében
Egy rossz szó kicsúszott, drága nénikém,
Szivemből megbocsátom.

GUARDIANO
Ez sokkal jobban hangzik!

HIPPOLITO
Nővérem, amit én tettem,
Azt becsületünkért tettem, s ezt idővel
Be fogod te is látni.

LÍVIA
Én ma már
Megéreztem, mennyivel jobb a jóság,
Mindent értek, és fennhangon dicsérem
Ügyességedet, s hogy sértetlen maradtál.
A halálával megszabaditottál
Egy olyan bűntől, amelyért a nők
Nagyon drágán meg szoktak fizetni.
A herceg is elégedett veled
És - láss csodát! - itt küldi már velem
Neked bocsánatát,
egy levelet ad Hippolitónak
mit én ott helyben
Forró áhitattal csókoltam megnyugodva,
Akkor már nem dühöngtem, s jókor jött,
Hogy boldoggá tegyen.

HIPPOLITO
Hát nem felejtett el.

LÍVIA
De már mindenki a nagy esemény
Előkészületeivel foglalkozik.

HIPPOLITO
Végül mégis elveszi feleségül?

LÍVIA
Teljes gőzzel, máris, amilyen gyorsan
Ki lehet fizetni több ezer kezet.
Mi kettőnknek ezzel az úrral pár éve
Már volt egy ötletünk, hogyan köszöntsük
A herceget első házassága napján,
A szövegkönyvet Guardiano írta,
Már készen álltunk, mindent kifizettünk,
De akkor halt meg, drágám, az anyád,
S a várt dicsőség sajnos gyászba fordult.
A kis darab, az jól elmenne most is,
Nagy művészek sem alkottak jobbakat.
Ha csatlakoztok, meg tudjuk csinálni,
A költségeket meg én viselem.

HIPPOLITO
Én vállalom, jól kifejezné hálám,
Amit a herceg irányában érzek.

LÍVIA
Te mit mondasz, kishúgom?

IZABELLA
Szívesen játszok benne.

GUARDIANO
Akkor hát meg is van a szereposztás:
A kupidókat pár apród rögtönzi majd.

LÍVIA
Igen, helyes.

GUARDIANO
Te meg a régi szerepedet játszod.

LÍVIA
Mi volt az? Teljesen kiment a fejemből.

GUARDIANO
A házasság istennője, Júnó Pronuba.

LÍVIA
Úgy van, tényleg.

GUARDIANO
Izabellának
És te játszod majd a nimfát,
Aki Júnónak áldoz, hogy haragját csillapítsa.

IZABELLA
Neki áldozok?

LÍVIA
Talán ki kell engem békíteni?

GUARDIANO
Csak tőled függ, ha látsz rá indokot.

LÍVIA
Szerintem az illik Júnó rangjához,
Ha füstölőt gyújtanak.

IZABELLA
Boldogan, de az áldozatom,
Meg is fog békíteni, ha sikerül,
félre
És megtanít egy romlott kerítőnőt
Hogyan is kell istennőt játszani.

GUARDIANO
Mi minket illet, nem vagyunk hiúk,
Kérlek, nézd meg bent a terveket,
És válassz ki egy szerepet magadnak.

HIPPOLITO
Nekem mindegy, fő, hogy benne legyek.
el

LÍVIA
félre
Fékeznem kell a tomboló dühöt,
Mert átkokat szórnék mindenkire.
Micsoda kín a fájdalmat rejteni!
A gyászt leplezni sokkal nehezebb,
Mint a szerelmet. Drága Leantio,
Engem agyonnyom ez a veszteség,
Itt most már csak a pusztítás elég.

Mind el.

IV.3.

Oboajáték. Ünnepélyesen jön a Herceg és Bianca, díszes öltözékben, továbbá urak, bíborosok, hölgyek és más kísérők, ünnepélyesen elvonulnak. Jön a Bíboros, és dühösen félbe akarja szakítani az eljegyzési szertartást.

BÍBOROS
Állj, állj! Aki egyházi áldással
Bűnt szentesít, lerombolja az erkölcs
Tekintélyét, és majd az ég haragját
Vonja Firenzére. A szent ritus
Szent célokat szolgál, és nem a bűnt.
Ez hát megbánásod gyümölcse, testvér?
Jobb lett volna, ha nem bánsz meg semmit,
Ha így visszaélsz jóindulatunkkal,
S korábbi bűnödnél is mélyebbre süllyedsz.
Nem azt mondtad, nem kurvázol tovább?
Annyira hajt a vágy, hogy nem tudsz várni,
S életed, becsületed hozzákötöd?
A bűn, mondd, nem elég, te szerencsétlen ember,
Még hozzá is kell láncolnod magad?
A helyzet ennél sokkal-sokkal rosszabb!
A házasságot, ezt a makulátlan köntöst,
Mely az erényes élet csúcsa, és a
Teremtője szemében egyedül
Szép és gyümölcsöző, erre a leprás,
Romlott viszonyra ráborítani?
Így vezekelsz a bujaságodért?
Mi ez, ha nem az ördög imádása,
Megmondanád? Ez hát a maximum,
Amire a te bűnbánatod képes?
Mintha egy részeges, hogy megbékítse
A mennyország haragját, áldozatként
A hányását ajánlaná! Ha ez
Neked elfogadható, akkor tényleg
A házasság szent oltárán van helye
A kéjenc összes cselekedetének.

HERCEG
Keserű vagy, de nincsen rá okod.
Mert én betartom azt, amit fogadtam,
És a te lelkiismereted tiszta.
Ennél többet ez nem érdemel. Szavaidból
Nem hit hallatszik, hanem a harag,
Nem jóság, hanem irigység. Az út,
Amelyre most léptem, őszinte, és
Törvényesíti a szerelmemet:
A legszigorúbb erkölcsi itélet sem
Találhat benne kivetnivalót.
Megesküdtem, hogy nem vágyam szolgája lesz,
Megtartom: törvényes asszony lesz belőle.

BÍBOROS
Aki ilyen trükkökre megtanított,
Ma még gazdád, de holnap tönkretesz.
Könyörgöm, ne légy ilyen rafinált.
Elrabolni más ember feleségét,
És a házasság szentélyébe futni?
Tény, míg a vétkes bent tartózkodik
Védett templomában, nem éri baj;
De ha valaha kimerészkedik,
És elkapják, az a biztos halál.
Most biztonságban vagy, de ha kilépsz
Ebből a testből, amelyik az ember
Egyetlen védett temploma a földön,
Ahol a bűnös lélek menedékre lel,
Majd megtudod, hogy tiszta esküidre
Miféle szörnyű büntetések várnak,
Ha kéj bitorolja a nászi ágyat.

BIANCA
Csöndben figyellek már egy ideje,
S kiváló képzettségű, nagytudású
Embernek látlak; ám úgy tűnik
Erényeidből egy biztos hiányzik:
A könyörület - éppen az, amit
A hit elsőszülöttjének neveznek,
Én ezt hitedben sehol nem találom.
És hidd el, nincs, minek hiánya jobban
Fájna, megléte nagyobb örömet
Szerezne. Ő áll a sor elején,
Hozzá igazodik az összes többi.
Az Ég s az angyalok gyönyörűséget
Mindig a megtért bűnösben találnak;
Te, ki a hitet szolgálod és vallod,
Mért különbözöl tőlük annyira?
Ha minden nőnek, ki egyszer rossz útra tért,
A jóság vágyát is megtiltanák,
Hol szerzel híveket a tisztaságnak,
Vagy megbecsülést? Ha egy vak kezéből
Kiveszed a fáklyát, az még nem bűn,
Mert nincs szüksége rá. De ha látótól
Tagadod meg a fényt, az mélyen sértő,
Sőt, kicsinyes rosszindulatra vall.
A hitedet mikor szolgálod jobban:
Ha az, ki megtévedt, jó útra tér,
Vagy ha tovább hempereg a bűnben?
Erényt lerombolni könnyű lehet,
De a romokból épít a könyörület.

HERCEG
Csókollak az eszedért, megmutattad,
Milyen okos vagy, és mégis szerény.
Haladjunk, haladjunk!

Oboák.

BÍBOROS
A kéjvágy ezzel szemben vakmerő,
A bosszú jön, és feltartani már
Itt senkiben sem lesz elég erő.

Mind el.

V.1.

Jön Guardiano és a Gyámfi.

GUARDIANO
Érted, mennyire kihasználtak téged?
Van fogalmad, milyen sérelem ért?

GYÁMFI
Hülye volnék, ha nem.
Ég a pofám, nem kell tükörbe néznem.

GUARDIANO
Fogd ezt az acéltüskét, és helyezd el
Oda titokban, ahová mutattam.
Ez a csapóajtó van épp fölötte.

GYÁMFI
Erre emlékszem, bácsikám, az utolsó diadalmenetnél innen ugrott ki egy félszemű ördög, a farka végén hatalmas tüzijátékkal.

GUARDIANO
Most hagyd a petárdáidat, és figyelj rám, nehogy a végén elszúrd nekem. Mikor hallod, hogy toppantok a lábammal, nyisd ki. A rohadék akkor szépen belezuhan.

GYÁMFI
Dögöljek meg, ha elszúrom, imádok gazfickókat elkapdosni, nem fogsz hiába dobbantani, arról gondoskodom. De hogy állok föl ugyanakkor, mikor őt beleengedem a lyukba? Ez így iszonyú nehéz feladatnak tűnik. Ugye tudod, hogy játszom a darabban, én vagyok a Rágalom.

GUARDIANO
Tudom, de meg se tanuld, mert nincsen rá szükség.

GYÁMFI
Nincs? Már megvettem a jelmezemet is, szörnyű démonfejem lesz egy hatalmas, kilógó nyelvvel az állkapcsában, nagyon illik a Rágalomhoz, az összes színházban ilyet hord.

GUARDIANO
Arra már nem kerül sor, nem érted?

GYÁMFI
De kár!

GUARDIANO
Addigra ő már lent döglődik a föld alatt, fölszúrva a vastüskére.

GYÁMFI
Most értettelek meg, kedves gyámom.

GUARDIANO
Most menj, készülj arra, hogy meghallod dobbantást, ennyi a szereped.

GYÁMFI
Ha elhibázom, törd porrá egy mozsárban a szarvaimat, keverd össze egy kis fehérborral, az a felszarvazott férjek orvossága - fejfájásra kiváló.
el

GUARDIANO
Ha véletlenül mégse sikerülne -
De menni fog, a hülyének jók a reflexei -
Az apródok, mint gyorsszárnyú kupidók,
Szerelmi vesszőikkel lenyilazzák.
Ravaszul beleírtam ezt is szerepébe.
Nem ússza meg iszonyú dühömet,
A balesetek véletlennek tűnnek,
Senki nem gondolja majd, hogy mi tettük.
Ez benne a legjobb! Mert ki jönne rá,
Hogy egy ünnepen, ami ilyen hosszú,
Minden baleset fő oka: a bosszú.
el

V.2.

Harsonák. Jön a Herceg, Bianca, a Bíboros, Fabrizio, a többi bíboros, udvaroncok és udvarhölgyek, ünnepi ruhában.

HERCEG
Szép hercegnőm, most tanuja lehetsz,
Milyen szeretet s tisztelet övez:
Egy pazar ünnep minden ragyogása
Csak egyet szolgál: tündöklésedet.

BIANCA
Csak annál nagyobb adósa leszek
A rengeteg rajongó hódolatnak,
Amit nem érdemlek egyáltalán.

HERCEG
Jóság és nagyvonalúság! Szikrázik,
Mint tiszta gyémánt arany foglalatban!
Boldogságomhoz csak az hiányzik
Hogy ti ketten itt békét kössetek!
Ez a kiegyezés szivemnek jobban esne,
Mint hosszabb élet haláltól rettegőnek.
a Bíboroshoz fordul
Bátyám!

BÍBOROS
Én megbékéltem és nyugodt vagyok.

HERCEG
Csak akkor ér, ha látom a pecsétet.

BÍBOROS
Legyen ahogy kivánod.
megcsókolja Biancát

HERCEG
Ez nekem elég.

BIANCA
félre
Ma biztosra megyek, nem vakítasz el.
Az olyantól, aki fölényesen kioktat,
Szabadulj meg, később sem fog szeretni.
Irígy a bátyjára, és trónját is örökli.
A tervem kész, ma meghalsz, bíboros,
A nyilvánosság előtti események,
Gyilkossághoz kiváló fedezékek.
Az emberek gyanútlanok.
Erős hitű és százszor szent emberek
Se mindig halálukon merengenek,
Esendők ők is, bárhogy is tagadják,
A kísértések őket is elragadják,
S bár vizet prédikálnak a templomban nekünk,
Épp olyanok, mint mi, kik éjjel bűnözünk.

Fabrizio egy iratot ad a Hercegnek.

HERCEG
Mi ez, Fabrizio?

FABRIZIO
Az előadás programfüzete,
Benne részletes cselekményleírás.

HERCEG
Milyen kedvesek, hogy gondoltak erre,
Hercegnő, foglalj helyet. A cselekmény:
olvas
"Nimfa kóborol forrásnál és vadonban,
Kettőt szeret, s ők viszontszeretik,
Hogy döntésre jussanak végre azonban,
Ügyüket a hatalmas Junó elé viszik,
Lévén a házasság istennője ő,
S a nimfa áldozathozatalára várva,
Csak sóhajtozik a két szerető.
Majd Juno a vitát ügyesen lezárja,
De hiába, mert föllángol megint,
Ki alulmaradt, a többinek beint,
Pokolból hívja föl a Rágalom démonát
Riválisa ellen, ám az visszavág."

BIANCA
Milyen bájos és érdekes bonyodalom,
Illik az alkalomhoz: Írigység, Rágalom,
Ha látnak hű szerelmet, fölkelnek ellened,
Az legyen vigasz, hogy jön a happy end.

Zene.

HERCEG
A zene jelzi, hogy mindjárt belépnek.

BIANCA
félre
S velük belépnek összes vágyaim!

Jön Hymen sárgában, Ganümédesz kékben, rajta csillagok sziporkáznak, Hébe fehérben, arany csillagokkal, kezükben letakart poharak. Rövid tánc, aztán, meghajolva a Herceg előtt, Hymen szólal meg,

HYMEN
poharat ad Bianca kezébe
"A nász istene, íme, te szép mátka,
Kínálja neked az égi kupát ma,
Igyál és lesz, te hercegségünk éke,
Ágyadban szerelem, s szivedben béke."

BIANCA
Iszunk belőle, mert nem volna szép
E szép kezdetet nem komolyan venni.
iszik

HERCEG
Nagyon szépen mondtad.

GANÜMÉDESZ
"Ganümédesz vagyok, mennyei pohárnok,
Én nektek két pohár nektárt kínálok.
Nejem, Hébe, az Ártatlanságnak adja,
A másikat tőlem a Szerelem kapja."

Hébe poharat ad a Bíborosnak, Ganümédesz a Hercegnek, mindketten isznak belőle.

GANÜMÉDESZ
"Nézz lábad elé, Hébe, ne botolj el újra,
Kérlek szépen, hogy gondolj a Tejútra."

HÉBE
"Ganümédesz, neked sokkal több hibád van,
Nem tudják, s csak látszólag vagy hibátlan,
Egyet kiöntöttem, nem volt több eset,
Te viszont elloptad az összeset."

HYMEN
"Hymen kedvéért most hagyjátok abba,
A szerelem győz, s mi kimegyünk balra."

Hymen, Ganümédesz és Hébe el.

HERCEG
Nahát! Nem említi őket a kivonat,
Hyment, Hébét, Ganümédeszt: hármukat.
A programfüzet négy szereplőt említ:
Junó, nimfa s a két szerető áll itt.

BIANCA
Ez valami kis rögtönzés lehet,
Előjáték, hogy múljon az idő.
félre
Most már nyugodt vagyok.
a Hercegnek
S már kezdődik is az előadás.

Zene.

Hallod, megszólalt a zene!

HERCEG
Nahát, a nimfa, tényleg!

Jönnek ketten nimfának öltözve, két égő fáklyával; majd Izabella virágokkal és füzérekkel díszítve, kezében égő füstölő; nagy tisztelettel Júnó oltárára helyezik a füstölőt és a fáklyákat; a dalt több részletben énekelik.

Dal
"Júnó, az istenek között,
Úrnő a házasok fölött,
Férj asszonyt ne hagyjon el soha,
Jó házasságra vagy garancia.
Most meg vagyok zavarodva,
Így kettőbe habarodva,
Mondd, kit utasítsak vissza?
Ha eddig őket egyformán imádtam.
A szívem a szavaid beissza:
Te dönts helyettem ebben a vitában."

IZABELLA
a nimfáknak
"Most a forrásokhoz menjetek, nimfák,
Én addig megnézem a szerelem kútját.

A két nimfa el.

Junó, szent istennő, nagy királynő,
Szaturnusz leánya, minden nászok éke,
Jupiter húga, és egyben felesége,
Essen meg szíved meghasadt szivemen,
Két érzés között hányódom szüntelen,
Győzzön bármelyik, parancsod követem."

Jön Hippolito és Guardiano pásztornak öltözve.

HIPPOLITO
"Hatalmas istennő, engem boldogíts,
Legyen enyém ez a páratlan kincs."

GUARDIANO
"Reményem él, mert az igazabb szerelem,
Túlmutat minden más érdemen."

IZABELLA
"Továbbra is mindkettőt imádom,
Nem tudom, melyik legyen a párom?
Bírónő a szerelmi ügyekben,
Kérlek, válassz, és döntsél helyettem,
Könyörgöm, könyörülj."

HIPPOLITO és
GUARDIANO
"Mi is könyörgünk."

IZABELLA
"A sóhajainkon túl, kérünk, vedd most át,
Az őszinte bűnbánat illatát.

Lívia Júnóként leereszkedik, kísérői íjat viselő Kupidók.

Ezt neked ajánlom, hatalmas istennő,
Szálljon magasba tömjén füstfelhő,
Jusson hozzád egészen közel,
És orrcimpáidig is érjen el."

Mérgezett füst emelkedik föl.

IZABELLA
félre
S ha ez beválik, Júnó nénikém,
Halhatatlanságod próbája lesz.
Félek, nem jutsz a mennyhez túl közel,
Ha most az egyszer leereszkedel.

LÍVIA
"Bár az ilyen csip-csup szerelmi bonyodalmak,
Mélységesen alattunk vannak,
Legalsó bugyrában a sötét pokolnak,
Kik fönt lebegünk a vakító egekben,
Mégis megsajnáltunk ebben az esetben,
S minden óhajod teljesül egy az egyben.
Jeleket kértél, nos, egyet se féljél:
Megkapod őket, mielőtt itt lesz az éjfél.
A kettő közül azt, aki neked tetsző,
Kétszer sebzi meg szerelmi nyílvessző:
A második azért, ha megvénül is,
Újra fellobbanjon a szerelme is,
Kik életük végéig jól szeretnek,
Két sebet kaptak, mikor esküt tettek,
Különben a szerelem nem éli túl,
Ha az ifjúkornak bealkonyul."
félre
Fullasztó ez az illat.
mint Júnó
"Gazdag, arany napokat kívánok neked,
A jóléttől csillogjon a szemetek,
S bőséges legyen szerelmetek!"

Lángoló aranyat szór Izabellára, aki holtan esik össze.

LÍVIA
"Nagy Jupiter, jöjjön a lángoló
Lomhán úszó, nagy aranyfolyó,
Amelyik szép, mint egy igaz ima,
S egyben a bőség szimboluma."

HERCEG
A nimfa elesett.
Ez mit akar kifejezni?

FABRIZIO
A túlzott boldogságtól, gondolom.
A nagy jólét néha nagy terhet jelent,
És hát neki most bőven kijutott.

HERCEG
De eltér a cselekménytől, azt hiszem.
Nézzétek!

GUARDIANO
félre
Primán megy; most szépen odacsalom,
Aztán toppantok egyet, és eltűnik.

HIPPOLITO
Szörnyethalt! Árulás! Meggyilkolták! De hogy?

Hippolito dühösen toppant, amikor fölfedezi Izabella holttestét. Erre Guardiano a csapóajtón át lezuhan.

FABRIZIO
Hopp-hopp! Az egyik szerelmes eltűnt a süllyesztőben.

HERCEG
A leírás rossz: ebben nincs erről szó.

LÍVIA
Beteg vagyok, engedjetek le gyorsan.
leengedik a földre
A füst halálos. Jaj, megmérgezett!
Nincs több cselem, ügyesen visszavágott,
Saját becsvágyam aknázott alá.
meghal

HIPPOLITO
Izabella holtteste fölött
Hadd csókoljam meg hideg ajkaid,
Holtan is bosszút állsz, ez tapsot érdemel.

FABRIZIO
Nahát, Júnó is leszállt.

A kupidók Hippolitóra lőnek.

De mit keres idelent?
Neki magasban kéne szállni büszkén.
Más előadásban megveti a földet.
Lehúzhatták a nehéz pávatollak.

HIPPOLITO
A véremben már lángol a halál!
Rohadt kis kupidók! Kapjátok el őket.
Nehogy megszökjenek, akik kinyírtak:
Mérgezettek voltak a nyílhegyek.

HERCEG
Kicsit most már elvesztettem a fonalat.

HIPPOLITO
Mi mindannyian ugyanígy vagyunk.

HERCEG
Hogyhogy?

HIPPOLITO
Izabellára mutat
Ő meghalt, és én meg fogok.

FABRIZIO
Halott? A kislányom? Kizárt dolog,
Júnó hugom ezt velem nem tehette.

HIPPOLITO
Kicsapongók lettünk, meggondolatlanok,
Így lettünk semmivé. Ki adja kardját
Egy pillanatra kölcsön,
Hogy meggyorsítva az égi kegyelmet,
Lehűtsem a véremben tomboló
Tüzet? Leantio halála
Hozta ezt fejünkre - kezdem érteni -,
Egymásnak állítottunk titkos csapdát.
Az események mind erre utalnak.
Bukásában az ember tisztábban lát,
Mint addig egész életében.
Szerelme meghalt s Lívia őrületében
Leleplezte a köztünk, vérrokonok közt
Régóta folyó tisztátlan viszonyt,
Joggal ért utol a rettenetes
És nem várt büntetés.
De ő is belepusztult: bosszú bosszú ellen,
Mintha csak így rendezték volna el
Mintha a bűn valamennyi csapása
Ide beszélt volna meg randevút.
Sunyi barátja mért halt meg, nem értem,
Ha saját csapdájába nem esett -
Olyan igaz, mint ez a fájdalom,
Ez álmában se hitte, hogy ma meghal;
Ő volt a rendező, és bőrét menteni
Lett volna trükkje. A bűnös tettek
Már csak ilyenek, magukkal rántják
A ravaszakat is. Vége a műsornak. Jaj, ez a kín!

HERCEG
Őrség!

Jön egy udvaronc alabárdosokkal.

UDVARONC
Uram.

HIPPOLITO
Keresd meg saját halálodat,
Most véget ér idő és fájdalom.
szándékosan belefut egy őr alabárdjába, és meghal

UDVARONC
Nézd csak, fenség,
Felnyársalta magát azon a lándzsán.

HERCEG
A mi esküvőnk is jól kezdődik,
Diadalt ül az őrült rombolás,
Veszélyes méregkeverők a könnyű
Szórakoztatás álarca mögött! Ez iszonyatos!
Sötét előjelek: sehogyse tetszik.
A holttesteket vigyétek innen.

A holttesteket kiviszik.

BIANCA
félre
Semmi hatás? Mikor esik már össze?

NEMES
egy papírt ad neki
Sziveskedj, fenség, átfutni az írást,
Mely rövid vallomást tartalmaz attól,
Aki először lehelte ki a lelkét.
A sötét tettekre világos fény derül.
Teljeskörűen le van benne írva
A szándék és a kivitelezés.
A gyámfia, aki tudatlanul
A mélységet alatta megnyitotta,
Hangját hallva rémülten elfutott.

BIANCA
félre
Még most se?

HERCEG
a Bíborosnak
Olvasd, én rosszul látok, elhagy az erőm.

BÍBOROS
Drága bátyám!

BIANCA
Jaj, átkozott gonoszság!
Gyilkos kezem saját uramat érte.
Halál, vezess el hozzá, mutass utat;
A kárhozottak összes kínja sújtsa,
Aki egy pillanatra is megakadályoz!

HERCEG
Dagad a szívem, tépjétek föl, segítség,
A mellem mindjárt szétszakad.
meghal

BIANCA
A méreg,
Ami neked készült, neked, Bíboros!
Neked!

BÍBOROS
Szegény herceg!

BIANCA
Átkozott tévedés!
Megmérgezett tüdő, sóhajtsd felém
Utolsó lélegzetedet! Egy méreg
Párája borítsa kettőnk lelkét.
megcsókolja a Herceg ajkát
Így, így, jutalmazd meg a gyilkosod,
Hadd legyen a halálból búcsúcsók.
A lelkem ajkam szélén készen áll,
Egy percig sem bír nélküled maradni.

BÍBOROS
A legnagyobb bánat és döbbenet,
Mely feldúlta valaha Firenze nyugalmát,
Sújtott le ránk ezen az órán.

BIANCA
A vágyaim most már mind teljesültek,
Érzem magamban a halál hatalmát!
A méreg csápjai belém hatoltak,
Erőd javát uramra pazaroltad.
Nem baj, ha egyszer már lealjasodtam,
Leprás lélekhez torz arc illik jobban.
Mit keresek én itt? Ezek idegenek,
Csak rosszindulat sugárzik felém,
Mióta nem vagy itt. A sajnálatból
Pedig nem kérek.
megragadja a mérgezett kupát és iszik belőle

BÍBOROS
Fogjátok le
Tudatlan, önkényes kezét!

BIANCA
Rajta! Kész.
Most érzem csak, Leantio, a házasságtörést,
Hogy szívem megtörik! A gyilkos csapdát
A nők mindig a nőknek állították,
Rég nincs szó lélekről, becsületről,
Úgyhogy tanuljatok az esetemből,
Tudjátok, ki az ellenségetek.
Én most itt előttetek teszek hitet,
Miránk saját nemünknél nincs veszélyesebb,
Nincs veszélyesebb!

NEMES
Hallod, uram,
Milyen érvekkel öli meg magát?

BIANCA
Büszkeség, nagyság, hír, szépség, ambíció,
Mind jöttök velem, nincs menekülés.
De a boldogság mégis megtalált:
Mert szerelmi pohárból iszom a halált.
meghal

BÍBOROS
Igaz arcodat, bűn, e pusztulás mutatja.
Egy trónuson nem ülhet két király,
Ahol a kéjvágy a fő irányító,
Ott herceg nem marad soká uralkodó.

Mind el.