SOÓS KATALIN
FÉLPOHÁR ASZÚ
GYERTYAFÉNYBEN

 

AJÁNLÁS

 

Ez a prózai válogatás keresztül vezet bennünket a XX. századi magyar történelmen úgy, hogy közben az olvasó is azt érezheti, hogy részt vesz az eseményekben. Egyszer ott nyüzsöghetünk az 1900-as évek elején a bécsi tiszti bálokon, másodszor egy erdélyi faluban szaladgálhatunk mezítlábas gyermekként, harmadszor pedig 1956-ban, a sötét budapesti utcákon botladozhatunk romok és holttestek között. Az itt felsorolt példákon túl még további dátumok, helyszínek és események tárulnak fel előttünk. S nemcsak a magyar vonatkozásai miatt érezhetjük magunkénak ezeket a történeteket, hanem azért, mert annyira személyesek és élménygazdagok, hogy olvasás közben szinte a szereplők családtagjának érezhetjük magunkat.

Nagyon fontos minden ilyen és ehhez hasonló irodalmi munka, hiszen bemutatja a történelmi események családokra gyakorolt hatását, dilemmákat, élethelyzeteket tár elénk, s ezzel együtt emlékeztet, tanít bennünket.

Köszönjük a szerzőnek, Soós Katalinnak, hogy mindezt megosztotta velünk és sok szeretettel ajánljuk a kötetet minden érző szívű magyar ajkú embernek, bárhol is éljen a világban.

Zsoldos Árpád és Adrienn
szerkesztők

 

 

ELŐSZÓ

 

A történelem, az anekdoták, az igaz történetek gyerekkorom óta érdekeltek. Ezeket olvasva, hallva, hamar rájöttem, hogy a felszín alatt, mögött a valóságban sokkal érdekesebb dolgok történtek. A kommunizmusban, majd a szocializmusban felnőve kortársaimmal együtt meg kellett tanulnunk a sorok között olvasni...
Amikor végre eljöttek a '90-es évek és már nem kellett elhallgatni a megélt történelmet, a környezetemben sorra jöttek a felszínre a családi történetek.
A bennem élő tanár kötelességének érezte, hogy ezeket gyűjtse és különböző fórumokon közkinccsé tegye.
A XX. századnak nincsen olyan éve, évtizede, amelyben mint egy szőnyegben, hogy ne találnánk jellegzetes szálakat, színes foltokat, vagy ismétlődő mintákat.
Most ezekből szeretnék egy csokorra valót az érdeklődő olvasónak átnyújtani: a felfeslett történelem egy darabkáját.

Soós Katalin
A szerző

Irodalmi Rádió Netkötet Program - 2018.