EGY NAGY UTAZÁS

1. Egy nagy utazás

Az ég alatt jártában eltünődve-
szellem fel-elragadta hirtele'.
Aranykeblű Dús Napba megfürdőzte,
s ő szellemmel Merkúrra léphete.

A Vénuszon követ dobála össze.
Holdunkból engem-téged figyele.
Marson Vikingre bátran hadd üljön le!
Kisbolygóknak pora, légy szőnyege!

Jupiter szele, íme el nem fújta.
Szaturnusz zöldjét földnek nem hitte.
Pihenhetett a hűs Uránuszunkon.

A Neptun gyűrüjét ujjára húzta,
a távol-űrbe Plútó-port hinte.
"Megyünk tovább ez űr-s égbéli úton!"

2. A kozmosz istene

Az ég alatt jártában eltünődve-
szellem, démon, különc lény lép elé!
Rideg, de kedves és riadt és pőre.
És jó Mondókáját emígy kezdé:

"Vagyok kozmosznak és mindennek őre.
Ádámé, A. Z-é, Eszteré.
Nézd! lásd! a mindenűrt s ne féljél tőle.
Poros kézzel harapj, vágjál belé!

Színezd ki mind a fekete lyukat ott!
A csillagot vésd-fúrd ki kockára!
Az űrruhát tested sohase kellje!"

Szellem szólt-és ő el nem futhatott,
még hogyha ez lesz élet és halála.
Szellem fel-elragadta hirtele'.

3. Napfényben, napfényből

Szellem fel-elragadta hirtele'.
kit itt az ég alatt kerestalált.
Örökvaló lelkébe karmolt bele.
Emelt, zuhant, haladt meg nem, nem állt.

És huss, a Napba bésuhant ővele.
Ő pillogott, csodált és elalélt.
De szellem őt úgy ám felélesztette.
S a Napnak szűz tengerjén tengerélt.

Ő pillogott, csodált, nem alélt el.
A Napból légzett és ivott, de sokat
("Kérdés, ettől vajon jól megnősz-e?")

Ez kell a földi ám napocska-élttel-
érezte ő, szellemlény mialatt
Aranykeblű, Dús Napba megfürdőzte.

4. Merkúrrog

Aranykeblű, Dús Napba megfürdőzte
Merkúrra aztán áttovábbvivé
(Merkúrnak is volt óriási örömje).
A Merkúrt ő földnek, Földnek hivé.

Vezérlő szellem: "Ez nem ősszülője,
hanem gyermeke testednek. S kisért
habár megyeng csak úgy kör-kör és körbe-
személyében lásd hiszted fő hivét!"

Megérti ő jól értelmük e szóknak,
csókolta ennek okván a Merkúr-port.
Csókolta és meg is nyalá egyszerre.

Aranykebel-Napban megmosdódtak,
igenis, mert ez kellett és meg is volt:
s ő szellemmel Merkúrra léphete.

5. A kövek a Vénuszon

S ő szellemmel Merkúrra léphete
utána rögtön Vénusz jött a sorban.
Akarjuk is, hogy jöjjön, itt legye,
ő ott termett test-és lélekvalóban.

Szellem, démon itt is kísérete.
Csodálta ő, hogy itt milyen forró van.
Ő is hevült, tüzelt, égett, persze-
ő, Vénusz egymást úgy felforrósítvan!

A sok követ pakolta egymásra,
gulát, hasábot egyre még emelve.
"Mindegyiket bölcsen jól szétossza!"

Gulát, hasábot és kész áll a vára.
Semmit se szólt kisérő szellemje.
A Vénuszon követ dobála össze.

6. Armstrong, másképpen

A Vénuszon követ dobála össze.
S átrakta Holdra e különc szellem,
ő izgalommal nézett, forgott körbe,
nem fuldoklott a holdi tengerben.

Lebámult onnét a bús, vézna Földre
és-Holdtájon tenyész ki Földjellem-
nem csábitotta annak kékje-zöldje.
"A Hold nem is totál embertelen!"

Nyomát Armstrongnak újramegtaposta
s beléje így, kitűzte a Mindenzászlót-
mosolygott rá a Nyugalom tengere!

Leült kicsit pihenni a porba.
Pihent, amíg a démon végül rászólt.
Holdunkból engem-téged figyele.

7. Mint vörös

Holdunkból engem-téged figyele.
Aztán a furcsa szerzet szépen fogta,
a Marsra így ni átsuhant vele.
Vörös porát ő mily szépen megotta...

Most feltámadt, csapott Marsnak szele.
Akárha elfújhatná-hatta volna,
de ő magáll keményen ellene!
Pedig Mars-szellő csakcsupán simogja.

A két Vikinghez elment, hát persze.
Fogadták nagy barátsággal, de bizony,
én nem tudom, hogy ez kell-s illő-e.

Phobos-Deimosra szintén átlépkede...
s igen, kimondom és írom:
Marson Vikingre bátran hadd üljön le!

8. A kicsik közt

Marson Vikingre bátran hadd üljön le!
Előtte még viszont Ceres várja.
Őt várja, azt, hogy immáron köszöntse
Ceres, Pallas, Juno... összes társa.

Szólott kozmosznak és mindennek őre-
"Köszöntsd te is, legyél méltó párja."
Megérti ő mit mond a vezessője?
Kilépett a kisbolygópályára.

Kip-kop, haladt rajtuk, zengett a kozmosz!
néhány meg is repedt a súly alatt.
Kip-kop-csengő galaktikus őszene.

Cipőjén és tenyérjén kozmoszkosz.
S igen! őszene-űrben-is-jól hallott!
Kisbolygóknak pora légy szőnyege!

9. Nász a Jupiterrel

Kisbolygóknak pora, légy szőnyege!
A kisbolygókról át is ugrott végült
szines, gigász, kicsiny Jupiterre,
kozmosz-szellem minden segélye nélkült.

Jupiternek legével tüdeje
betelve. S arca, szája mind megszépült
Jupiterbe ahogy merült bele.
Sőt: Ion-Calliston is fordult-térült.

A bolygó nem kiáltott ellene.
A bolygó csöndve és tompán fogadta.
Szét is nyilott a Nagy Vörös Foltja.

Mindezt a szellem nézte és engedte.
Igen, látván őt bizton mondhatta:
Jupiter szele-íme el nem fújta.

10. Szaturnúszunk

Jupiter szele-íme el nem fújta.
Magától ment tovább, futott, repült.
Szaturnusznak felé kanyart az útja,
az égitest közepén leült.

De tüstént talpon volt azonnal, újra!
Szaturnusznak mindenjébe került.
Gyürűit oly hetykén hordozta ujja!
S habár hideg volt, ő fel-felhevült.

Szaturnúszott. Ez volt a dolga néki.
Közben-s ennek kisgyermekként örült-
olykor kiruccant Rheára, Thetysre.

Szaturnúszott, de nem, nem kell félni,
Szaturnusz vagy más, bár szépen kizöldült-
Szaturnusz zöldjét földnek nem hitte.

11. Építkezés Uránusznál

Szaturnusz zöldjét földnek nem hitte.
Uránusz kékjét-azt sem óceánnak,
hová kozmosz-szellem továbbvitte
és mondta néki: "Itt is rég várnak!"

De ő tudá ezt már. S mi kell, tette.
Miképp akin nőttek nagy űrni-szárnyak:
Szállt Umbriel-Miranda-Oberon-Titania-Arielre,
s emelt nekünk ott rengetegnyi házat.

Elférhetünk mind benne-látható.
Csinált aztán még kertet és utcákat.
Ez megtörtént épp így, ahogy mondom.

Leszünk,vagyunk ott, ez csodás! ez olyan jó!
Midőn aztán lett már nagyon fáradt?
Pihenhetett a hűs Uránuszunkon.

12. Új nyom a Neptunuszon

Pihenhetett a hűs Uránuszunkon.
De nem soká. Mert Neptunusz jöve.
Egyszer csak ott termett éppen az úton.
Nagyon remegtetett az összes köve-

midőn rálépe ő-ott íme új nyom
Neptun testén. Marad meg örökre.
Utána szállt le a fagyos Tritonon.
Felolvasztá az ő emberhője.

A kozmikus szellem itt is vele,
de már nem fogja, nem tartja kezébe.
"Talán lehet, hogy már nagyon unja."

Triton-porral őneki szája tele.
S előjött-lásd-Szaturnusz emléke.
A Neptun gyűrüjét ujjára húzta.

13. Mint új Plútólakó

A Neptun gyűrüjét ujjára húzta.
S alig telik el egy, kettő óra-
csakis saját ógerjedelme űzte!-
röpent, csöpent kis árva Plútóra.

Plútó dehogy kihalt, kopár és puszta.
Benépesült. Milyen gazdag flóra.
Lakói persze föld alá elbújva.
Kiképzé Ő őket minden jóra.

S velük Charonra is átnéze-méne,
mivelhogy ez most sem, sosem késő(!)
Kozmosznak istene most néki inte.

"Ehelyt nincsen, sincsen sehol vége."
A mindenséget megmutatta. És ő?
A távol-űrbe Plútó-port hinte.

14. Messze, messze...

A távol-űrbe Plútó-port hinte,
no és igen, sietve ment utána,
de gyorsabban, miképpen azt hitte.
Mily könnyű, fürge volt az összes lába.

Gigantikus, sok távokat írt le.
Időn, téren túl, majd aztán megálla.
(Vagy inkább még itt, még itt, még itt sem!)
Leült önteremtette csillagkára.

Ki eddig Őt hozá, leült mellé.
"Ennek se, semminek nincsen határa.
Gondolkozz el az örökké-múlton:"

Azonnal vált ő is kozmosz-szellemmé.
S e szóra nyílt a kozmikus szája:
"Megyünk tovább ez űr-s égbéli úton!"

15. És kezdődik

"Megyünk tovább ez űr-s égbéli úton!"
Kisérő szellem: "Úgy van és az út
örök legyen, ne ábrándj semmi újon.
Ne félj, általlépendsz minden kaput.

Nem kell, hogy előled, hogy bármi elbújjon.
Nem kell az sem, hogy eldicsérd az úrt.
Meg nem haragszik?-elhidd, merthogy tudom.
Csak lélegezd ki, úgy, az űr-azúrt.

Tudod már? én vagyok Prométheusz,
s egész mindenség mindannyiunk hona.
Markold meg és akaszd ki bensődre.

Prométheusz vagyok, egyszersmind Zeusz."
Ez így történt, való, nem álmodta,
az ég alatt jártában, eltünődve.

 

Vissza az első alkotáshoz >

MŰVEK

 

Irodalmi Rádió - Netkötet Program - www.irodalmiradio.hu