NATALY v. ESCHSTRUTH: ZSUGORI NÉNE

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2018
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-963-417-329-8 (online)
MEK-18460

Az új villanegyed épületei épp úgy csoportosulnak védelmet keresve az öreg várhegy alján, mint fiatal csirkék a kotló körül.

A hegy csucsáról tornyos, kupolás kastély, X. fejedelem lakhelye néz alá a város zegzúgos utcáira, hepehupás kövezetére, a főtér ódon városházára.

A lakosság némi elkerülhetetlen pletykálkodásától eltekintve, hüvös, barátságos egyetértésben élt.

Mindenki pontosan tudta, hogy mi történik a másiknál - mit főznek ma, mit esznek holnap, ki mit mondott és mit nem mondott, hol mi történt és hol mi fog történni.

Élénk részt vettek egymás életében és csak azt sajnálták, hogy a város fala némi válaszvonalat képezett a belváros és a várhegy alján épült új villanegyed között.

A külső villákat leginkább a lobenbachi lovasság tiszti családjai lakták.

Az öreg fejedelem uralkodásának ötvenedik évfordulója óta állomásozott katonaság a kis városban.

Azt hitte mindenki, hogy az új katonaélet fellendíti majd Lobenbachot, de a várva-várt fellendülés elmaradt.

Az új villanegyedben nem lüktetett nagyvárosias élet, sőt ellenkezőleg, inkább az új városnegyed is belefult a kispolgárias szürkeségbe.

A köztiszteletben álló Martin főhadnagyot legutóbb előléptették kapitánnyá és áthelyezték egy északi huszárezredhez, ami bajtársai szivébe is némi reményt csepegtetett a szabadulás lehetőségére.

Az elhelyezett Martin helyébe érkező Haltern főhadnagyot bajtársi előzékenységgel fogadták.

A berlini fiatal tisztet a legjobb hirnév előzte meg. Azt mondták, hogy előkelő, gazdag, jó humorú, kitünő modorú ember.

A sokat emlegetett tiszt érkezése napján, két bajtársával bejárta Lobenbachot.

Gyönyörű októberi nap sütött. A ragyogó sugarak valósággal gyönyörködtek nyári munkájuk eredményében: gyümölcsfák mosolygó, dús termésében. Pirosló alma, sárguló körte, husos, sötét szilva tömkelege huzta a görnyedő ágakat.

Hans von Haltern főhadnagy jókedvűen lovagolt bajtársai között, érezve, hogy a kis város minden függönyös ablaka mögül kiváncsi szemek kémlelik.

A főhadnagy arcán csöppet sem látszott a nagyvárosiak szokásos lenéző megvetése a kis város iránt. Sőt ellenkezőleg, meg volt elégedve új állomáshelyével és érdeklődve nézett körül.

Régimódi, hegyestornyú házak szegélyezték az utcákat. A főhadnagy hirtelen meglepetve állott meg egy tekintélyes, szürke kövekből épült úri ház előtt.

- Majdnem eltalálta! - nevetett egyik kisérője, Lochan. - Lobenbach legérdekesebb titkát őrzi ez a szürke ház.

- Lehetséges... Fényes nappal persze csak egy öreg nő, de attól is megborzong az ember háta.

Haltern felpillantott a ház padlásszobájának ablakára és egy bájos, kékszemű, szőkehajú leánykát pillantott meg, amint ijedt tekintettel huzódott vissza a függöny mögé.

- Igen, igen! És ott őrzi a vén sárkány a padláson. Pedig úgy is kevés fiatal leány van Lobenbachban és éppen a legcsinosabbat varázsolta Csipkerózsává a gonosz boszorka.

- Imádom a meséket mai napig is, mondják el uraim gyorsan, amit tudnak róla.

- Csak hegyezze fülét, Haltern! Ebben a házban egy csunya öreg asszony lakik a fiatal, bájos unokahugával. Solingen báróné, született Malthey grófnő fiatal korában a nagyanya fejedelemnő udvarhölgye volt. Vagyona nem lévén, elég későn ment férjhez. Állitólag nem éltek valami boldog házaséletet, főképpen a báróné kicsinyes fösvénysége miatt.

- Nem jószántából teszi. Boldogult férje akarta így. Eleinte hizelgett a báróné hiúságának, hogy sokan a feltünő szép gyermek anyjának hiszik. Meg is parancsolta Cagimának, hogy szólítsa "Memé"-nek.

- Csak csodálkozzék kedvére, kedves Haltern... Jozefa báróné igen szeretett affektálni örök életében és úgy találta, hogy "Memé" előkelőbben hangzik, mint a közönséges, polgárias "Mama".

- Persze aztán rajtaragadt a "Memé", az lett a gúnyneve, amin úgy megmérgelődött, hogy menten valami alapitványi intézetbe küldte szegény gyermeket.

- Mikor Cagima nagykorúságához közeledett, ismét magához vette, hogy a fiatal leány vagyonát kezelhesse.

- Tudtommal tavaly januárban töltötte be Cagima huszonegyedik évét, mostanig azonban úgy őrzi, mint a bilincses rabot. Házát hermetikusan elzárja és a kis leány egyetlenegy teremtett lénnyel sem érintkezik, nehogy véletlenül kérője akadjon és a báróné a kamatoktól elessék. A szürke ház minden érintkezést beszüntetett a külvilággal. A fejedelem minden évben két estélyt ad a trónörökös-pár tiszteletére. Jozefa báróné elmegy egyedül és hugát hülés ürügye alatt otthon hagyja.

- Hallatlan! Nagy kedvem volna az elvarázsolt Csipkerózsát megmenteni a gonosz boszorka karmai közül! - kiáltott fel villogó szemmel Haltern.

- Már csak megküzdök én is vele, mint Szent György lovag a sárkánnyal és nem nyugszom addig, mig a báróné meg nem nyitja házának minden kapuját és ajtaját és maga hivogatja a kérőket hugának.

- Nem sejti, hogy kivel van dolga! Látja, hogy a fejedelem se tudott elérni semmit.

- Próba szerencse! Mit kapok, ha felhajszolom a csinos, szőke kis leányt Önöknek?

- Nekünk? Ilyen esetben a legönzetlenebb ember is elsősorban önmagára gondol.

- Nem, kedves Bach! Bajtársak között különben is mindegy, hogy kit ér a szerencse, de egyébként is... Cagima szőke, én meg elvből csak délvidéki, izzó barnákért rajongok.

A tisztikaszinó dohányzójában kitünő hangulat uralkodott. Mintha Halternnel új, élénk élet lépett volna be. Lochan és Bach hamar elterjesztették a mulatságos hirt, hogy Haltern ostromot tervez Solingen báróné ellen.

Haltern négyszemközt tárgyalt kapitányával is, de nem szivárgott ki, hogy miről beszéltek. A kapitány harsogó nevetése azonban messzire hallszott és néhány szava is:

- Ember! Az öreg asszony nem fog beugrani! Mindenesetre próbálja meg Isten nevében. Elvégre Seremissimus is érti a tréfát és nem birál el túlszigorúan ilyesmit. A Cagima szabadulásának pedig módfelett örvendene. Teljhatalmat adok Önnek célja eléréséhez.

Haltern úgy látszik szentül bizott a vállalkozás sikerében, de bajtársai faggatására sem árulta el haditervét, csak annyit jegyzett meg, hogy minden fukar és hiú asszony maga szolgáltatja a legyőzéséhez szükséges fegyvereket ellensége kezébe.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Különös kis katonai csapatot vezetett Haltern egy reggel Solingen báróné háza elé. Haberland őrmester, valóságos háborus fölszereléssel, egy lovascsendőr - ezuttal természetesen gyalog - három dragonyos, mindenféle furcsa szerszámmal és eszközzel, mint: zászlós pózna, messzelátó, összerakható asztal, mérőeszközök, szögmérők, maga az őrmester se tudta volna mindeniket nevén nevezni.

Csöngetésükre őszhajú cseléd arca jelent meg a lesőlyuknál, de el is tünt nyomban nagy ijedéssel.

- Nem! Őfelsége a legfőbb hadúr nevében jövök. Solingen bárómé őméltóságával személyesen kell szólanom.

- Asszony! - dördült fenyegető hangon Haltern a szakácsnéra. - Azonnal jelentsen be. Minden ellenszegülésnek igen kellemetlen következménye lehet.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az emeletről éles szóváltás hallatszott, azután nehéz, csoszogó léptek jöttek lefelé a lépcsőn és nemsokára magas, száraz alak állott Haltern előtt. Olyan sivár és kiaszott volt, mint egy karó.

- Tévedésről van szó? Vagy pedig királyi parancsok és hatósági intézkedések folytán bánnak úgy rangbeli hölgyekkel, mintha szállásadónak volnának?

Haltern lovagiasan meghajolt, bemutatkozott és legelragadóbb mosolyával szólalt meg:

- Végtelenül sajnálom, méltóságos asszonyom, hogy már ilyen korán reggel háborgatnom kell, de bátorságot adott az a gondolat, hogy méltóságod, mint a legelőkelőbb arisztokrata nőink egyike, nemes honleányi szívvel fog fogadni, mikor legfőbb hadurunk nevében kell kötelességemet teljesítenem.

- Valami igen sürgős és fontos vezérkari munkáról volna szó, méltóságos báróné. Topográfiai felvételek eszközlésére rendeltek ki...

- Nem, báróné, nem képeket akarunk felvenni, hanem a talaj mineműségét fogjuk megállapitani mérésekkel, tereptanulmányozással, térképrajzolással. Méltóságod is bizonyára ért a vezérkari munkálatokhoz.

- Oh, báróné, manapság a nők rendszerint nemcsak csábítóan szépek, hanem szellemesek és otthonosak a tudomány minden ágában.

A hajdani kacér udvarhölgy fülében muzsikaszerű csengéssel hangzottak a tiszt bókos szavai.

- Lehet, hogy igaza van... én részemről nagyobb súlyt fektettem bájos nőiességre, mint merev tudásra és műveltségre.

- Milyen szerencsés és irigylésreméltó lehetett a kedves férje! Férfiember nem ismer a kék harisnyásoknál kellemetlenebb nőt... mindig is az együgyű báj, kedvesség varázsa hódította meg ellenállhatatlanul.

- Magam is úgy tartom... és ennek köszönhetem, hogy megőriztem arcvonásaim báját korom ellenére is.

- Ne tréfáljon báróné, a kor még nem játszhatik túlságosan nagy szerepet életében.

- Csak semmi hizelgés, kedves főhadnagy úr! De lépjen közelebb és magyarázza meg, hogy mit kiván tőlem ezzel a sok katonával?

Haltern udvariasan közölte, hogy parancsot kapott, hogy a bárónő kertjében végezzen méréseket.

- Szó sincs róla, méltóságos asszonyom. Csak én magam bátorkodom naponként egy-két órára igénybe venni egy kis zugot, ahol nem alkalmatlankodom senkinek.

- No, arról lehet beszélni. De két-három napnál tovább szó se lehet róla. Éppen gyümölcsérés idején vagyunk és nem küldhetném le a leányokat egyedül a kertbe, ha egy úr is tartózkodik ott.

- Még nem ismer, méltóságos báróné, különben tudná, hogy nőgyülölővel áll szemben... azaz hogy csak az ostoba kis libákat nem szeretem. Fiatal leányok nem érdekelnek, hidegen hagynak, mint az üres, fehér lap. Fővárosi ember vagyok és nálunk csak az érett, teljesen kifejlett nők játszanak szerepet. A rózsa is a hervadás határán ontja legszebb illatát. Férfisziveket csak tapasztalt, öntudatos asszonyiság bűvöl el.

Jozefa báróné szégyenlősen lesütötte szemét és keze kacér mozdulattal simított végig haján.

- Szavai biztatón hangzanak, de ne felejtse el, hogy éppen ezek a nők a legtartózkodóbb és legbizalmatlanabb természetüek, éppen életismeretük miatt... És ki tudja, hogy a hősies oroszlánból hányszor válik ravasz róka.

- Belőlem soha! Különben, ha méltóságodnak aggályai vannak, végeztessen házimunkát a leányokkal, az alatt a rövid idő alatt, míg én a kertben dolgozom. Még azt kell megjegyeznem, hogy a katonaság fizet némi kárpótlást az okozott rongálások cimén.

- Igen! Még pedig napi hetvenöt pfenniget... éppen azért is gondoltam méltóságodra, mert őszintén szólva, miért fizessünk a szomszéd cipésznek, mikor minden pénz inkább megillet egy társaságbeli hölgyet.

- Nagyon, nagyon kedves... Szabad a nevét mégegyszer kérdeznem? Nem hallottam jól az imént.

- Igaz, igaz! Megható, hogy reám gondolt, kedves Haltern. Hiszen a hazától pénzt elfogadni nem szégyen, úgy-e? Meg aztán a kerti utakat is összetapossák. Hetvenöt pfennig nem éppen sok, de mégis valami. Mindenesetre vegye csak igénybe a kertemet, amikor és ameddig jól esik. Igazán örülni fogok, ha ráadásul olykor beszélgethetek is Önnel.

- Volna olyan szives méltóságod lejönni velünk a kertbe, hogy meggyőződjek személyesen is róla, hogy eszközeink felállításánál semmi kárt nem csinálunk.

- Felesleges, hogy magam is menjek. Tartsa szemmel katonáit, hogy a gyümölcsben ne tegyenek kárt. Különben is még csak pongyolában vagyok, bocsásson meg, hogy így fogadtam, de szakácsném rendőrséggel és lecsukással ijesztgetett, ha nem állok tüstént rendelkezésre.

- Sose mentegesse magát méltóságod. A nők tudvalevőleg pongyolában a legcsábítóbbak.

A báróné negédesen fenyegette meg ujjával a főhadnagyot, aki lelke mélyén bocsánatot kért az Igazság istennőjétől az ellene elkövetett merényletért.

- Beleegyezik méltóságod, hogy a mérőeszközöket itt a kapuközben helyezzük el?

- Legjobb volna, ha írást adna róla, hadd legyek bizonyos felőle, hogy a katonai hatóság nem alkuszik le semmit.

A főhadnagy néhány sort vetett a naptárból kiszakitott papirlapra és átnyujtotta Solingen bárónénak.

- Igyekezni fogok az összeget személyesen méltóságod kezéhez juttatni. Mit nem tennék meg a kedvéért? De most lássunk munkához!

Jozefa báróné mohón rejtette az írást pongyolájába, aztán táncoló léptekkel igyekezett az ajtó felé.

- Nehogy irántam való kiméletből túlságosan megerőltesse magát a munkával, főhadnagy ur... Hiszen ráér akármeddig, nem sürgős! Holnap majd én is lejövök a kertbe.

Haltern ismételten meghajolt, aztán parancsot adott embereinek és a kis csapat bevonult Jozefa báróné féltve őrzött gyümölcsös és veteményes kertjébe.

A főhadnagy egy árnyas bükk alá állíttatta a tábori asztalt, kényelmes kerti széket hozatott magának és térképvázlatokat teregetett maga elé. Azután elkisérte embereit az ajtóig, ott egy lopva leszakított kis zöld ágat adott az őrmesternek:

- Vigye el Lochan hadnagy úrnak és mondja meg neki, hogy üdvözlet a Solingen báróné kertjéből.

Haltern azután ledobta magát a kerti székbe és nevetett, hogy a könnye is kicsordult.

Solingen báróné szürke házával szemben egy nem éppen olyan előkelő és ősi, de mindenesetre tekintélyes lakóház állott és a barna tölgykapun tábla ékeskedett: "Dr. Artik Unna, med. univ. Rendel: d. e. 8-10-ig, d. u. 3-4-ig. I. emelet."

A Haltern megérkezése előtt a fiatal orvos képezte a kis város legélénkebb érdeklődésének tárgyát.

A fiatal orvos apja is nagynevű orvosprofesszor volt és egy izben kezelte Lobenbach öreg fejedelmét. A fejedelem egészségi állapota állandó orvosi felügyeletre szorult s így a tanár leküldte fiát a kis székvárosba.

Természetesen azonnal hire járt, különösen leányos mamák körében, hogy a nagylelkű fejedelem gyönyörűen honorálja a fiatal orvost, csak napok kérdése, hogy udvari orvossá nevezze ki, a csillagrenddel már ki is tüntette és minden jel arra mutat, hogy Unna doktor állandóan Lobenbachban fog letelepedni. Rendelő óráin már is tolonganak a betegek.

Artik doktor azonban elkényeztetett fővárosi ember létére, kissé hátborzongva fogadta a lobenbachiak előzékeny hódolatát és csak azon törte fejét, hogy minél hamarább hátat forditson az unalmas fészeknek.

Egy szürke, esős napon rosszkedvűen bámult a szomszéd ház erkélyére, mikor legnagyobb meglepetésére az ablakban egy síró fiatal leányt pillantott meg. Két keze eltakarta arcát s csak a hullámos szőke haj, a fej formája, a nyak fehérsége árulta el, hogy nagyon csinos lehet.

Az orvos kiváncsian vette elő látcsövét, hogy jobban szemügyre vehesse a leányt.

Abban a pillanatban hosszú villám cikkázik a templomtorony mögött, rá rögtön hatalmas mennydörgés dördül, a síró leányka felugrik ijedtében és az égre bámul.

- Hála Istennek, legalább az arcát is láthatom! - gondolja a doktor és álmélkodva nézi a finom, előkelő arcvonásokat s a fájdalmas nézésű, halálosan szomorú nagy szemeket.

Ok nélkül nem lehet valakinek ilyen szerencsétlen arca? És nem zokog ilyen keservesen!

- Jó, hogy jön, Lotte asszony! Nézze csak meg, ki az a fiatal leány ott fenn a padlásszoba ablakában?

Az öreg asszony kiváncsian lépett az ablakhoz és szeme fölé illesztve kezét, nézett a jelzett irányba.

Az öreg asszony összecsapta kezét és megeredt nyelvvel, bőbeszédűen adott elő töviről-hegyire mindent, amit tudott.

- Uram Istenem, már megint sir szegényke! Az embernek igazán megszakad a szive! És milyen szerencsétlen! Most is éppen olyan arcot vág, mintha mindjárt le akarna ugrani a tóba!

Artik irtózott ugyan rendes körülmények között minden pletykától, de a fiatal leány sorsa legmélyebb részvétét és érdeklődését felköltötte.

Amíg az öreg asszony nagy tájékozottsággal leplezte le a szürke ház titkát, le nem vette szemét a síró, szőke leánykáról és szive összeszorult.

A fiatal orvos csak annál nagyobb részvétet érzett, mert boldog ifjúságot töltött gyöngéden gondoskodó szülők és ragyogó, vidám testvére oldalán, tudta méltányolni tehát az otthon és meleg szeretet áldásait a szerencsétlen árva mostoha sorsával szemben.

Ettől a pillanattól kezdve sokat foglalkoztatta Artik doktor gondolatait a szürke ház elhagyatott kis Hamupipőkéje.

Feljárogatott gyakran a tisztikaszinóba is és ott is érdeklődött a fiatal leány sorsa iránt. Barátai mindenben megerősítették házvezetőnője elbeszélését.

Még az udvarnál is azt mondták, hogy mindent elkövettek, hogy Solingen bárónőt hugával együtt az udvarhoz édesgessék, de hasztalan. Nem is mer tovább beavatkozni senki a kényes kérdésbe.

Artik most már minden otthon töltött ideje alatt Cagimát kémlelte és egyre azon törte fejét, hogy a fiatal leányt megszabaditsa gonosz őrzőjétől.

Szemközt olyan erővel nyitottak ugyanabban a pillanatban egy ablakot, hogy az üvegtáblák csörömpölve hullottak le. A szeles fiatal embert azonban csöppet sem feszélyezte az okozott kár, ellenben mosolyogva nézett fel Cagima felé.

Semmi kétség! Cagima elpirult és visszahuzódott az ablaktól. Artik azonban jól látta, hogy a függöny mögött leselkedik.

Az orvos cigarettára gyujtott és abban a meggyőződésben, hogy ilyen kis változatosság is jótékonyan hathat a szerencsétlen leányra, egyre nézett feléje, hadd vegye észre hódoló érdeklődését.

Csakugyan: pont hétkor kinyilt az ablak és a szőke fej megjelent. Tekintete azonban nem a gerániumokra, sem a fuksziákra esett legelőször, hanem lopva a szemközti ablakot kereste.

Amint azonban megpillantotta a kedvesarcú, mosolygószemű fiatal embert, vérvörösre pirult, kezében úgy remegett az öntöző, hogy a víz fele az utcára csorgott.

Másnap pont hétkor ugyanaz a jelenet ismétlődött, de a doktornak úgy rémlett, hogy a leány arca nem néz olyan szerencsétlen kifejezéssel a világba, sőt harmadnap mintha mosoly suhant volna rajta át.

És kutató tekintete hányszor, de hányszor tapad az ablakra, mely mögött a doktor rejtőzködik, mig csak elő nem lép.

Egy holdfényes este, Artik éppen vacsoráról érkezett haza, és egész ösztönszerűen ablakához lépett.

A leány ott állott a nyitott ablakban szemközt és ahogy a hold fénye rávetődött, olyan szép volt, mint egy szent.

A fiatal embert valami mámor fogta el. Szinte öntudatlanul kitárta karját. A leány azonban megijedt, elment az ablaktól és leoltotta lámpáját.

Az elkényeztetett nagyvárosi fiatal ember itt rajong, mint valami szerelmes pásztor a szegény, szomorú szőke leányért.

Semmi szórakozásért el nem mulasztotta volna azt a pillanatot, mikor Cagima ablakait beteszi és mégegyszer lemosolyog hozzá.

És a fiatal leány szemmellátható változása, derült, rózsás arca, kisirt szemének felragyogása, mintha tavaszi álomról, boldogságról, szerelemről mesélne, leírhatatlan örömöt szerzett a fiatal embernek.

Legutóbb felfedezte, hogy a padlás ablakából kitünően átnézhet Solingen báróné kertjébe. Fel is használta az alkalmat, hogy Cagima intimebb életét megfigyelhesse.

Ugy tett, mintha könyveit hozná le a padlásról, nehogy házvezetőnője gyanut fogjon és közben átkandikált a szomszéd kertbe.

Szegény gyermek egész délelőtt keményen dolgozott. Babot szedett, répát huzott ki a földből, gyomlált és időről-időre megjelenik a gonosz boszorka ellenőrizni munkáját és mindig talál valami kifogásolni, feddni valót.

Valamilyen uton-módon azonban mégis csak kellene üdvözletet juttatni hozzá.

Artik doktor rózsaszin selyempapirba csomagolt kavicshoz vérvörös rózsát erősit és ügyes dobással hajítja át a szomszéd kertbe.

Megrezzen, egy pillanatig mozdulatlanul bámul a rózsára. Azután lehajolt, felveszi és megdöbbenve néz át a szomszéd falra.

Cagima tanácstalanul áll. Zavarában nem tudja, hogy maradjon-e, vagy elfusson?

Végre is a bokrok mögé rejtőzködik, ott lerogy egy ócska fapadra és nevet és sír örömében.

- Rózsát kaptam... tőle... És köszönt... még kétszer is... és milyen szépen nézett reám... éppen... éppen... mint fenn a szoba falán függő képen a lovag néz fel a várkisasszonyhoz... Milyen jó, hogy tudom a nevét... Artik Unna!... Artik Unna! Gyönyörű név!

A magányos gyermek szivét kimondhatatlan hála töltötte el... Van valaki a világon, aki reggel és este vár reá... feléje néz... sőt egyszer a karját is kitárta...

Hogy ez sértés volna? Nem, nem, annyi meleg részvét és érzés van az arcában... Aki így néz, az nem sért!

Cagima magába szivja a rózsa illatát... szeretné megcsókolni a drága virágot, de nem meri!

De nem lehet. Jozefa néni minden pillanatban jöhet... és Isten ments, mi lenne, ha meglátná a rózsát?

Cagima már a gondolatra is megrémül. Ijedten ugrik fel és kincsét keblébe rejti.

Haltern vidám hangulatban haladt végig az utcán és csöngetett a szürke ház kapuján. Babette feltünően barátságosabb arccal fogadta, mint első izben.

A főhadnagy fogta mérőeszközeit és otthonosan indult egyenesen a kert felé.

Az ismert árnyékos helyen kényelembe helyezte magát, elővette ujságjait és igyekezett lehetőleg kellemesen tölteni idejét.

Nemsokára nyikorgott a kertajtó zárja. Haltern sejtette, hogy Solingen báróné közeledik, gyorsan a mappába rejtette ujságjait és nehány vonalat cirkalmazott a lunebergi puszta előtte fekvő alaprajzába.

Mire Jozefa báróné odaért, a főhadnagy udvariasan ugrott fel helyéről és mélyen meghajolt.

- Barátok között ilyesmi természetes, ugy-e? Örülök, hogy itt láthatom. Mon Dieu, milyen szorgalmas volt máris!

- Szó sincs róla! Hiszen a méltóságod kedvéért csöppet se sietek a munkával, de valamit dolgozni csak kell.

- Hogyne! Habár úgy találom, hogy türhetetlen meleg van. Nagyon megfekszi az ősz az ember idegeit. Meddig marad itt?

- Hiszen akkor marad még ideje bőven. Raboljon néhány pillanatot el az államtól, szeretném önnek a kertet bemutatni.

- Viasz vagyok a kezében, bárónő, - suttogta lágyan Haltern és a bárónő oldalán lassan sétálgatott végig a lekanyarodó ösvényen.

"Memé" ma nagyon kiöltözködött, hogy vonásai elpusztithatatlan báját kellőképpen érvényesíthesse.

"Memé" igen bőbeszédűnek is mutatkozott. Kifogyhatatlan áradattal mesélte el hajdani sikereit az udvarnál és igyekezett kisérőjét a park legmesszeesőbb zugaiba kalauzolni, hogy semmi se emlékeztesse félbehagyott munkájára.

Haltern időről-időre sóhajtott, mint akinek, sajnos, más kötelessége is van, mint az élet szépségeit élvezni, de "Memé" a kétségbeesés erőszakos bátorságával állotta útját, valahányszor a tábori asztal felé irányította lépteit. Haltern fegyelmezett ember létére is alig-alig tudta megállni, hogy harsogó nevetésbe ne törjön ki, olyan nevetségesen hatott a kapzsi öreg nő, akinek az idő most csakugyan pénzt jelentett.

- Most már mennie kell? Milyen kár! Gyönyörűen sétáltunk! Higyje el, hogy önnek is jobbat tesz, mint az ostoba rajzolás.

- Csakugyan úgy elröpült az idő, mintha csak álmodtam volna. Biztosíthatom róla báróné, hogy fiatal leány társaságában még tiz percet se sétáltam volna... Már én csak meglett nőkkel érzem jól magam.

- Maga elragadó ember, kedves Haltern, csak attól tartok, hogy gunyolódik! - tiltakozott "Memé" kacéran.

Furcsa kis kutya szaladt eléjük le a lépcsőn. Jozefa báróné legnagyobb elragadtatással gügyögte:

- Pucikám! Gyere, drága, gyönyörű Pucikám! - és karjára emelte a kis szörnyeteget, daxli, pincsi és vadászkutya nevetségesen csunya keverékét.

- Ugy-e kedves? - fordult a báróné fuvolázva Halternhez. - Ugy-e aranyos? Ugy hozzászoktam és úgy szeretem, hogy tulajdonképen ő az ur a házban! Akit Pucikám szeret, azt én is szeretem. Higyje el, hogy kitünő emberismerő! Tudja, hogy kiben lehet bizni és kiben nem. Látja, kedves Haltern, minden más idegent veszettül megugat és nem nyugszik, míg csak el nem mennek. De magára nem haragszik. Jó jel! Bizonyosan tartózkodó álláspontra helyezkedik, míg közelebbi ismeretséget nem köt. Lakik a házban egy unokahugom, azt mai napig is veszettül gyülöli. Igaz, hogy reálépett véletlenül, mikor először látta, de aranyos Pucikám megbocsátana neki, ha rokonszenvesnek találná.

- Ugylátszik a kutya is osztja véleményemet és nem szereti a kis libákat! - tréfált a draganyos és hátrálni igyekezett, nehogy a vad bestiát haragra ingerelje.

Néhány becéző szót gügyögött még és "Memé" legnagyobb megelégedésére kijelentette, hogy eredetibb külsejű állatot sohasem látott.

Közben gyorsan közeledett a kapuhoz és lekötelező bucsuszavakkal távozott.

Haltern egyenesen a tisztiétkezdébe rohant és általános derültség között számolt be sikeréről.

- Hihetetlenül kómikus! - nevetett Lochan. - A kertet már bevette, de hogy fog a tüskesövényen át csipkerózsához jutni?

- Jó hadvezér lassan, de biztosan halad lépésről lépésre. Előbb a kert... aztán a ház... és last, not least szép Heléna... akiért az egész hadjárat létrejött.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Alighogy kinyitotta a kaput, Puci a legszemtelenebb, éles ugatással rontott reá.

- Nem ismersz reám, szivecském? Hiszen már találkoztunk. Drága urnőd jó barátja vagyok. Nézz csak meg jól! Na, úgy-e mondtam? Most már a kezemet is nyalod.

Babette elképedve bámult a hirtelen megjuhászodott kutyára, amint játékosan, hizelegve ugrándozott a főhadnagy körül.

- Jól ismerlek téged is, haszontalan dög! - nevetett magában Haltern és zsebéből egy darab zsiros kolbászt adott a kiéhezett párának. - Ugylátszik jó kosztig már nem terjed urnőd szeretete!

Haltern megint csak ujságot olvasott, míg a kertajtó nyikorgása el nem árulta a ház urnőjének érkezését.

Abban a pillanatban Haltern még egy darab kolbászt adott a drága Pucikának, s a bestia nyugodtan engedte, hogy karjára vegye.

- Hiszen méltóságos asszonyom azt mondta, hogy kutyája jó emberismerő! Nos tehát a kutya is bizonyítani igyekszik, hogy bátran megbizhatik bennem.

Megint abbahagyatta Halternnel a munkát és sétálni vitte ma is tizenegy óráig.

A szomszédház padlásablakából Artik Unna doktor csodálkozva nézte a Cagima kertjében sétálgató dragonyos főhadnagyot.

A doktor megrémül. Tulajdonképen maga sem érti, hogy miért? Mi köze az egészhez? És ha csakugyan leánykérőbe jött? Végeredményben mit törődik az egésszel?

Milyen kedvesen beszélget vele a gonosz boszorka. Hogy igyekszik mosolyogni, negédeskedni!

Nem csoda! Haltern a legelőkelőbb és leggazdagabb fiatalember a vidéken, természetes, hogy nevelt leányát szeretné jól elhelyezni!

Vagy talán azért sirt olyan sokat, mert hozzá akarják erőszakolni valakihez, akit nem szeret?

Mindenesetre felmegy ma este a tiszti kaszinóba, a dragonyosok úgyis meghivták egyszersmindenkorra - majd kikérdi Halternt. Egész bizonyosan őszinte és barátságos lesz, nem felejthette el, hogy néhány év előtt az öreg Unna professzor megmentette egy szerencsés műtéttel édes anyja életét.

Ha Cagima szereti, akkor természetesen félreáll, de ha nem, akkor eget-földet mozgósít, hogy a bájos kisleányt megmentse.

Papirlapot vesz elő és néhány szót vet reá: "Ha védelemre és segítségre szorul, hivjon. Vagyonommal és véremmel rendelkezésére állok."

A cédulát kaviccsal és rózsával együtt összecsomagolja, aztán várja Cagimát.

Artik doktor nagy megelégedéssel állapitja meg, hogy Cagima nem néz az ablakból utána.

No most! Hál Istennek! Milyen angyali kedves, kis kosarával karján... és első tekintete vágyódva néz fel a szomszéd padlás ablakára.

Cagima ijedten kémlelődik, hogy vajjon Jozefa báróné, vagy Babetta nincsenek-e a közelben? Szerencsére sehol senki.

Egy pillanatig megdöbben, aztán elpirul és felnéz ismeretlen barátjához beszédes szemmel, hálásan, mintha mondaná:

Artik arra gondol, hogy ezután a legmesszebb menő óvatosságra lesz szükség, nehogy a vén sárkány megsejtsen valamit.

Az orvos lerohan az utcára. Néhányszor végigmegy a báróné kertjének sövénye mellett. Aztán óvatosan körülnéz. Nem, oly szerencsés a kert fekvése, hogy nem láthatja senki, az utcán egy lélek se jár. Bátran leveheti a kerítésről a virágot.

Aznap nagyon szórakozott volt a rendelőóráján. A szakácsnénak, aki elvágta a kezét, szinte hideg borogatást rendelt a gyomrára, viszont egy gyomorbajos férfinak mindenáron be akarta kötni a kezét.

Másnap délelőtt Unna doktor nagyon sietve intézte el rendelő óráján a pácienseket.

Nem vesztegetett egy percet sem magánbeszélgetésekre és pontban háromnegyed tizkor kiürítette várótermét.

- Ma már nem fogadok senkit, Römer, ha még jönnének páciensek, mondja meg, hogy délutánra kéretem őket. Most elmegyek. Habár előbb néhány könyvért fel kellene mennem a padlásra.

- Nem mehetnék én fel? Meglehetős hideg van már odafönn. Jó volna a rendelőben is befüteni.

Azzal elfoglalta szokott kémlelő helyét a padlás ablakánál és figyelmesen nézett át Solingen báróné kertjébe.

Legnagyobb csodálkozására megint ott látja sétálgatni a dragonyost, a "Memé" és a kutyaszörnyeteg társaságában.

Azután együtt indulnak a lakás felé. A főhadnagy arcán sajátságos diadalmas öröm tükröződik.

Artik doktor percről-percre biztosabban és mélyebben érzi, hogy szereti komolyan, őszintén a szegény szerencsétlen Cagimát és nem tud lemondani róla.

A Cagima szobájában libben a függöny, egy finom, fehér kéz megragadja a poharat, melyben a vörös rózsa hervadozik, a szőke fej egy pillanatra előbukkan és vörös leányajkak tapadnak a virágra.

Cagima nem is sejti, hogy figyelik. Visszahuzódik a függöny mögé és fel-felbukkanó fehér keze elárulja, hogy szorgalmasan varrogat.

És Haltern? Vajjon hol időz ilyen sokáig? Miért nem jön már? Okvetlenül beszélnie kell vele.

Artik lerohan a padlásról, veszi kalapját, kabátját és máris lenn van az utcán.

Nem kell soká várnia, Haltern erőteljes léptekkel fordul ki a szürke ház kapuján.

- Nini, kedves doktor, igazán örülök, hogy láthatom. Éppen meg akartam látogatni, remélem megengedi, hogy folytassuk a néhány év előtt megkezdett barátságot. Ugy ön, mint édes apja rendkivül közel férkőztek szivemhez.

Artik doktor hallani sem akar róla, hogy a látogatást más alkalomra halasszák.

Lotte asszony kitünő villásreggeliről gondoskodik, Römer italokat hord fel, a kandallóban vidám tűz lobog, Haltern kényelmesen hátraveti magát karszékén, ajkához emeli pompás óborral telt poharát és nevetve jelenti ki:

- Mennyivel barátságosabb, kedvesebb hely ez, mint a "Memé" pinceszerű, hideg, kámforos szalonja. Karácsony előtt aligha fütenek nála. Itt egészen felolvad az ember! Egészségére, kedves doktor!

Artik örvend, hogy a véletlen rátereli a beszélgetést arra, ami ez idő szerint legjobban érdekli.

Ügyesen megragadja a fonalat és vége-hossza nincs a tréfás megjegyzéseknek a "Memé" rovására.

- Ugylátszik, ma este fagyni fog! - jegyzi meg Artik, - ha Solingen bárónénak még eszeágába se jut füteni, vajjon mit szól szegény kis huga a fagyhoz?

- Ne tartson indiszkrétnek, de nagyon érdekel a dolog. Már néhányszor láttam önt ott délelőtt. Mi a célja sürü látogatásainak? Ha ugyan nem esik terhére a válasz?

- Szó sincs róla, csak a lobenbachiak kiváncsiságától óhajtok őrizkedni, mert még mindent elrontanának. Mint ahogy jó hadvezérhez illik, lépésről-lépésre szándékszom bevenni a szürke házat, amelyet ez idő szerint ellenséges várnak nézek. Nehogy félreértsen, nem vagyok szerelmes Memébe!

Haltern elmondott apróra mindent. Hogy elhatározta, hogy megszabadítja a kis leányt gonosz őrzője hatalmából és beszámolt az eddig elért eredményekről.

Artik kitünően mulatott, hogy milyen ügyesen beugratta Solingen bárónét, hála tudatlanságának, a szabadítás kezdetébe.

- Topográfiái felvételek a Solingen báróné hagyma- és kelkáposztás veteményesében! Hallatlan! És elhitte?

- Hogyne! A kertet most már ismerem és a magányos séták Jozefa bárónéval kissé idegeimre mennek. Különben is igen hideg van ahhoz, hogy ujságot olvassak a szabadban, most tehát a házba kellett bekérezkednem.

- Mi nem sikerül, ha valaki olyan fösvény, mint "Memé". Gondolja el, hogy ma négy márkát kapott tőlem készpénzben. Sőt amint sóvárgó kapzsiságtól csillogó szemét láttam, mindjárt előállottam második haditervemmel. "Engedje meg méltóságod", mondtam, "hogy saját érdekében ujabb inditványt tegyek. Azon töröm a fejem, hogy az államból még valami kis pénzt sajtoljak ki méltóságodnak. Hogy a hideg idő beállott, jogomban áll csak éppen a legszükségesebb méréseket és vonalakat beirni szabad ég alatt, a vázlatot jó meleg szobában is kidolgozhatom."

- Elhisz az nekem mindent, mióta drága kis Pucikája a kolbászzsirt nyalogatja ujjaimról.

- "Most még nem fázom idekünn, - mondtam a bárónénak, - de mindenesetre jövedelmezőbb lenne méltóságodra nézve, ha ebédlőjében, vagy szalonjában folytathatnám a munkát, miután az állam napi ötven pfenniget fizet a fűtésért." Ha nem lennék mindig résen, azt hiszem, hogy "Memé" a nyakamba borult volna örömében. El volt kapatva az ötven pfennigtől, de azért nyomban megkérdezte, hogy vajjon nem kaphatna-e többet? Megnyugtattam, hogy nem. Az államnak szigorúan határozott fizetési feltételei vannak. Erre elhatározta, hogy miután a szalont ugyse használja, az ebédlőt fogja mindennap füteni, legalább annak a melegét később még unokahugával együtt élvezhetik. Azonnal becipelt a szobába és befüttetett. Szivemből örültem, hogy szegény kis Cagimának legalább meleg szobája lesz.

- Haltern, nem akarok indiszkrét lenni, de igazán baráti szolgálatot tesz, ha őszintén felel kérdésemre. Becsületszavamra titoktartást fogadok.

- Nem! Csak tisztán emberies okok vezetnek. Egyelőre még igen fiatal vagyok ahhoz, hogy megházasodjam. Azonkivül csak a barnákat szeretem. Tavaly télen megismerkedtem valakivel, akit még nem felejtettem el, csakhogy sajnos az illető még csak tizenötéves, szóval néhány esztendőt várok, aztán majd megnézem megint azt a kisleányt. Annakidején magát is értesítem kedves doktorkám!

- Szóval nem állok utjában, ha arra kérem, hogy vezessen be engem is az elátkozott házba.

- Egyelőre hagyjuk függőben a kérdést. Annyi bizonyos, hogy örök életemben a szőkéket szerettem és Cagima olyan szőke, mint egy angyal.

- És éppen átellenben lakik! Már értem! Mindenesetre azon leszek, hogy rést vágjak a tüskesövényen.

- Most már ismeri a "Memé" szivéhez vezető utat, tudja, hogy ezüstgarasokkal kell kikövezni! Nemsokára megint eljövök, ha megengedi és beszámolok további sikereimmel. Hiszen szövetségesek vagyunk.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Jozefa báróné nem győzte ismételni, hogy milyen kellemes érzés az állami fütés és milyen szerencse reá nézve, hogy Halternnel megismerkedett.

- Nem vagy kiváncsi reá? - kérdezősködött Jozefa, mert nagyon szeretett volna nem remélt hódításával kérkedni.

- Nem én, nénikém! Nagyon örülök, hogy a főhadnagy úr szivessége folytán meleg szobában ülhetünk, de azért igazán nem kivánom látni. Különben se rajongok a tisztekért. Apám is civil volt, talán tőle örököltem, hogy jobban szeretem a civileket.

- Okosabbat ugyse tehetsz. A tisztek a szellemes, okos, nagyvilági nőket szeretik. Ugyse illenél hozzájuk félszeg modoroddal.

Cagima mosolygott, egy piros rózsára gondolt és eszeágába se jutott megsértődni.

Tulajdonképen nagyon szerette volna, hogy hadd lássa a kis liba, hogy udvarol az elragadó dragonyos "öreg nagynénjének".

Igazán kár, hogy éppen most, mikor a legünnepeltebb és legérdekesebb férfi lábainál fekszik, egyetlenegy irigy pillantásban sem gyönyörködhetik.

Már néhányszor gondolt rá, hogy bemutatja Cagimának is a tisztet, de aggályai merültek fel. Nem lehet a férfiakban bizni. Hátha Haltern mégis csak szemet vet a csinos kis libára.

Jozefa báróné mérges pillantást vet hugára és összeszorított fogakkal határozza el:

Emberemlékezet óta nem látott senki olyan víg életet a tiszti kaszinóban, mint amilyen mostanában zajlott.

Még a kapitány is, pedig igen szerette családját és minden szabad percét otthon töltötte, most esténként feljárogatott feketére a kaszinóba, úgy élvezte a Haltern napi beszámolóit az ügy állásáról.

Nem lehetett eltitkolni az esetet a trónörökös előtt sem, aki gyakran feljárogatott a tisztek közé.

Károly Christián kitünően mulatott az eseten és kivánta, hogy beteges apját, az öreg fejedelmet is vidítsák fel a mulatságos történettel.

Már másnap meghivtak néhány tisztet az udvarhoz és Haltern humoros előadásán nagyokat nevetett az öreg fejedelem.

- Ha sokáig így tart, maga csődbe jut, kedves Haltern! - intette Serenissimus jókedvűen. Hiszen Jozefa báróné a végtelenségig ki fogja húzni a munkálatokat, nehogy elessék a jövedelemtől. És mit fognak csinálni egész télen át? Sétálni nem igen lehet!

- Hogyne! Memé nagyon muzikális, már kis fiú koromban is mindig kétségbeestem, mikor elkezdte boxolni a zongorát.

- Nagyon érdekelnek a további fejlemények! Szeretném, ha rendszeresen értesítene. Igyunk uraim a sikerre!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Haltern kiváncsian várta, hogy Jozefa báróné vajjon milyen eszközökkel fog igyekezni őt magához láncolni. Látogatásait azon ürügy alatt, hogy délelőtt az ujoncokkal van elfoglalva, délutánra helyezte át. Ugy számított, hogy a fösvény báróné délután valószinüleg nem akar két lámpát égetni és így előbb-utóbb Cagima is előkerül magányából.

A két első délután azonban nem váltotta valóra várakozását. Jozefa báróné egyedül jelent meg és tücsköt-bogarat össze-vissza beszélt, míg végre állkapocsgörcsöt kapott. Már kimerítette udvari életének legjelentéktelenebb eseményeit is és már nem tudott ujabb történeteket előhalászni tartalékjából.

A főhadnagy kárörömmel türte erőlködését és mihelyt a báróné elhallgatott vagy egy korty vizzel nedvesítette kiszáradt gégéjét, azonnal ceruzája után nyult és kijelentette, hogy a beszélgetés egyáltalán nem hátráltatja munkájában, sőt csak annál gyorsabban tud rajzolni.

- Édes barátom, pihenjen egy kicsit, nem tűrhetem, hogy agyondolgozza magát. Talán a zene jót fog tenni. Imádom a zenét!

Haltern ajkába harapott. Eszébe jutott a főherceg kijelentése a "boxolásról".

- Röstellem bevallani, drága báróné, de semmi érzékem nincs a zene iránt. Olyan vagyok, mint a siketnéma.

- Ó az nem tesz semmit! - gügyögte Memé édeskés mosollyal. - Majd énekelek, vagy zongorázom valamit.

Szegény Memé éppen a zongora felé indult kecses tánclépésekben, de ijedtében gyökeret vert a lába.

- Oh, a zene mellett is tud dolgozni, akkor az egésznek nincs semmi értelme. Hiszen csak pihenése alatt akartam szórakoztatni. Mondjon valamit, kedves Haltern, amit szeret, amivel rövid időre elvonhatnám a munkától?

- Lelkiismeretes, kötelességtudó embernek születtem, báróné, ellent tudok állani minden csábításnak, ha kötelességteljesitésről van szó... Talán csak egyetlenegy dolog vihetne kisértésbe... hiszen tökéletlen emberek vagyunk mindannyian... Az ördög bibliájának nem tudok ellenállani... s szenvedélyes kártyás vagyok...

- Oh, kedves barátom... Nincs ártatlanabb játék a világon, mint a hatvanhatos, vagy Fekete Péter, persze pénzbetét nélkül.

- Oh... szegény özvegy létemre... nem kockáztathatom meg, hogy veszitsek! Ön pedig nem a fejedelem, aki elég gazdag és gavallér volt ahhoz, hogy a hölgyek veszteségét mindig megtéritse.

- Megsért, báróné, ha így beszél. Soha egy fillért se fogadok el hölgyektől.

- Igazán? Milyen elragadó ember! Magam is szenvedélyes kártyás vagyok. Azonnal hozok egy csomag kártyát!

- Még meg kell jegyeznem, báróné, hogy skat az egyetlen kártyajáték, amit ismerek. De ahhoz hárman kellenek.

Haltern gondolkozva simogatta szakállát, aztán hirtelen nagyot csapott az asztalra.

- Kitünő ötletem támadt. Itt szemben lakik egy barátom, doktor Unna, orvos.

- Nem szeretem az orvosokat. Csak költségbe verik az embert. Rajtam ugyan egy se fog meghizni!

- Magam is így gondolkozom! Csakhogy, tudja Isten, az embert mégis érheti mindig valami baleset, vagy betegség.

- Gondoltam is már arra, hogy beiratkozom hugommal együtt a betegsegélyzőbe, de sajnos, csak munkásokat vesznek fel. Igazán hallatlan!

- Bizony kellemetlen, szerencsére azonban itt van Unna barátom és bevallom méltóságodnak, hogy egy fityinget se fizetek orvosi kezelésért.

- Barátom gazdag ember - sugta Haltern titokzatos arccal - de végtelenül hiú. Pénzre nincs szüksége, annál jobban törekszik előkelő praxis után. Szeretné, ha az egész udvar és minden lobenbachi előkelőség csak hozzá fordulna orvosi tanácsért. Nagyon szivesen kezel engem is ingyen, tisztán csak azért, hogy nevemet betegei között emlegethesse.

- Boldog ember! Vajjon más halandó nem részesülhetne hasonló kegyben? Hiszen az én nevem is jó hangzású, ha nem is vagyok éppen "kegyelmes".

- Feltétlenül, bizza csak reám a dolgot, báróné. Unna egész bizonyosan ingyen fogja gyógykezelni hugával együtt. Hiszen fiatal leányok mindig nyafognak, hol a fejük fáj, hol a bölcseségfoguk nő. Éppen ez az egyik oka, amiért ki nem állhatom őket.

- Igaza van! Cagima is éppen a napokban dagadt arccal járt a bölcseségfoga miatt.

- No úgy-e mondtam? És milyen veszedelmessé válhatik ilyesmi a környezetre nézve is. Minap egy ismerősöm efféléből kifolyólag orbáncot kapott és édesanyját is megfertőzte vele.

- Látja, báróné, azért helyes, ha fiatal leányok állandóan orvos szeme előtt élnek. Keresztülviszem Unnánál, hogy ne csak ingyen gyógykezelje, de a patikaszámlát is fizesse.

- Ej, ki veszi az orvost férfiszámba és különben is Unna jegyben jár, de ez köztünk maradjon.

- Szives engedelmével azonnal. Különben is arra gondoltam, hogy jól jön harmadiknak a skatnál.

- De... de... vajjon nem fogja a pénzemet elnyerni? Szegény özvegy létemre...

- Tüzbe teszem a kezem érte! hiszen mondtam már, hogy gazdag ember. Egész bátran játszhatunk nagyobb összegekben vele és akkor méltóságod duplán nyer.

- Gyönyörű! Szóval ezután minden délután kártyázunk. Azonnal átküldöm Babettet a doktorért.

Haltern alig várta, hogy a doktor csodálkozó arcát lássa. Közben aggódva gondolt arra, hogy vajjon Unna nem felejtette-e el intéseit és teljesen felkészül arra is, hogy az utálatos kutya rokonszenvét megnyerje?!

Nemsokára megszólalt a csengő és Jozefa báróné minden tőle telhető gráciával indult belépő vendége felé.

A kutya azonban éktelen ugatásban tört ki. Ráugrott az Unna nadrágjára és erőszakosan ráncigálta, aztán hirtelen minden átmenet nélkül elhallgatott és a legbékésebb jóindulattal nyalogatta az orvos lakkcipőjét.

- Sőt ellenkezőleg, Pucika jó emberismerő és el van ragadtatva a doktortól.

- Igazán felemelő pillanat! - gügyögte Jozefa báróné. - Ugy értesültem, hogy doktor úr pacienseket keres és mindjárt jelentkezni óhajtottam.

Haltern véletlenül lelökte összes rajzeszközeit, hirtelen le kellett hajolnia és így senkinek sem tünt fel, hogy majd megfullad a nevetéstől.

- Ördögadta doktor - gondolta, - mennyivel praktikusabb és higienikusabb, mint én. Bezzeg a cipőjét zsirozta be, azt nyalatja a kis bestiával, nem az ujjait, mint én.

Az orvos elpirult örömében és kijelentette, hogy igen nagy megtiszteltetésnek tartja.

Amíg Memé az íróasztal fiókjában kotorászott, hogy egy csomag kártyát előkeressen, az orvos melegen szorított kezet a főhadnaggyal.

- Csönd! Majd később... magánál... mindent elmesélek. Egyelőre nagyon vigyázzon, hogy az angyal minél többet nyerjen.

Artik jóformán azt se tudta hányadán van. Szinte azt hitte, hogy álmodik! Még az előbb milyen szomorúan ült otthon és azon töprengett, hogy Cagima megint vörösre sirta a szemét és arckifejezése szomorúbb, mint valaha.

Végre, végre egy fedél alatt lehet vele... egy levegőt szivnak... Ez is közeledés... és boldogság.

A régi, gyöngyházveretű fali óra vidáman ketyegett, a falról nehány fehér parókás hölgy és úr nézegetett le és mintha alig hallhatóan sóhajtanának: "Pfuj, madame la baronne, hallatlanul viselkedik! Hol marad a noblesse? A kék vér?"

Artik rámosolygott a régi képekre és egyre-másra veszítette az öt- és tizfilléreseket.

Cagima sötét és hideg szobában ült. Fázóan huzta össze kendőjét vállán és elmerülve nézett át az Artik doktor ablakára.

Gyöngéden csókolgatta a hervadó rózsát és vágyódva gondolt a fiatal emberre: "Bár hivhatnálak, hogy megments a szörnyű, sötét koporsóból és vinnél magaddal ki a szép, meleg, boldog életbe."

- Eszeágába se jut! Ugy mulat, mintha búcsun volna! Kártyázik a két idegen úrral.

A főhadnagy keze volna a dologban? Hiszen mióta a házhoz jár, valóságos csodák történnek!

Artik Unna itt van! Ha megtalálta a házhoz vezető utat, a többit is megtalálja!

A ruhafogason két idegen kabát függ... az egyik katonaköpeny... a másik... semmi kétség, az Artik kabátja.

Gyöngéd szeretettel tapad tekintete a felöltőre és ujjai félve, remegve simitják végig.

Cagima lábujjhegyen fut vissza szobájába, végigfekszik ágyán és sir és nevet örömében.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Artik szántszándékkal korábban érkezett, mint Haltern és igyekszik a beszélgetést a Cagima egészségi állapotára ráterelni. De Memé tartózkodó álláspontra helyezkedik. Semmiesetre sem óhajtja bemutatni "udvarlóit" hugának.

Egyelőre csak saját használatára irat fel recepteket és teát, csokoládét is hozat az orvos számlájára.

Unna doktornak egy szempillája se rebben és két üveg tokajit is ír fel és hizeleg Memének:

- Olyan jó szinben van, báróné, hogy a fiatal leányok is megirigyelhetnék. Csak a szeme bágyadt kissé, de annak is a hosszú, szomoru özvegység és magányos elszigeteltség az oka. Hiányzik a társasélet.

Memé egyik boldogságból a másikba esik. Ennyi bókot még legragyogóbb fénykorában sem hallott.

Maga is úgy érzi, hogy a szép fiatalság visszatért ereibe és nem osztaná meg boldogságát senkivel a világon. Cagima mégis csak fiatalabb. Zavarólag hatna.

- Magam is vágyódom Cagima után és mert féltékennyé szeretném tenni magát, ma este elővarázsolom Jozefa barátnőnk karmai közül.

Jozefa báróné egyre fiatalosabban és kacérabban öltözködött és fésülődött. A tokaji is megtette a hatását. Szeme csillogott, az orrahegye is kipirult tőle.

A barátságos üdvözlések után, Haltern iratokat, tintát, tollat szedett elő.

- Jó hirt hozok, méltóságos asszonyom! Nem is tudtam volna ma este másképp eljönni, de számítottam barátaim áldozatkész segitségére. Igen sürgős és jól jövedelmező munkám akadt.

- Ugy áll a dolog, hogy vezérkari munkám bevezetését igen sürgősen be kell nyujtanom három példányban a hadügyminisztériumba. Először három irnokkal akartam leíratni, de azután arra gondoltam, hogy miért keressenek idegenek? Miért ne a barátaim? Nem nagy munka. Majd lediktálom és személyenként két márka ötven pfenniget fizet a minisztérium érte.

Unna köhögési rohamot kapott hirtelen. Eltakarta zsebkendőjével száját és elfordult.

- Egy negyed óra alatt el is készülünk vele. Játszva kereshetik a pénzt. Ime, kedves doktor, méltóztassék báróné... Jaj... most jut eszembe... nem lehet... Ejnye... ejnye!

- Hiányzik a harmadik iródeák! Feltétlenül három példányra van szükség.

- Sajnálom, nem lehet! Félhétre iderendeltem a szolgámat a kéziratokért, mert ennek még a mai postával el kell menni feltétlenül! Kedves doktor nem tud ajánlani valakit harmadiknak?

- Sajnálom, egy lelket sem ismerek az egész utcában. Pedig igazán kár a szép honoráriumért.

- De méltóságos asszonyom, hiszen az unokahuga itt lakik a házban! Miért lustálkodjék?

- Milyen angyali jó méltóságod! Inkább lemond a dupla honoráriumról, semhogy a kis leányt kissé dolgoztassa! Mint orvos biztosíthatom róla, hogy igazán felesleges kényeztetés. Dolgozzék a fiatalság, keressen pénzt, azért él a világon!

- Milyen tapintatos és finom érzésű a báróné! Nem akarja, hogy huga háttérbe szoruljon és szenvedjen ragyogó, érett asszonyisága mellett. Bocsássa meg kemény szavaimat, báróné, de tegnap láttam a kis leányt messziről és igazán nem tudtam megérteni, hogy ilyen bájos nagynéni, hogy tett szert olyan ellenszenves unokahugra.

- Már az igaz, hogy csunya és nem valami kivánatos! - erősítette a doktor. - Képzelem, hogy milyen félszeg és unalmas ráadásul. Csak veszithet szellemes nagynénje mellett.

- Doktor, ha zsebrerakja a honoráriumot, bepanaszolom piszkos konkurrenciáért.

Az ajtó kinyilt. Elől Jozefa lebegett be és mögötte kissé habozva Cagima egyszerű háziruhában, feszesen hátrasimított hajjal.

- Itt a segítség! - mosolygott megvetően Memé - Unokahugom - Haltern főhadnagy, Unna doktor - kedves barátaim. Üljünk azonnal munkához.

Az urak feszesen, ridegen meghajoltak, nehogy a Memé fürkésző tekintete gyanut fogjon.

Cagima közönyösen bólintott a főhadnagy felé, de szeme felragyogott, arca fülig pirult, amint Artikra nézett.

Haltern igyekezett egy pillanatra elterelni Jozefa báróné figyelmét és izetlen bókokat mondott parányi lábára, cipőjére.

Azalatt pedig Artik gyöngéden nézett a leány szemébe, jelentőségteljesen megszorította kezét és legalább egy pillanatig zavartalanul örülhettek egymásnak, ha nem is beszélhettek.

Azzal katonai műszavakba burkolt hülyeséget diktált, ugyannyira, hogy Artik alig tudta visszatartani nevetését, Memé azonban nagy áhitattal, Cagima pedig kötelességszerű nyugalommal írt.

- Mi lesz a kártyapártival? Lemondjak róla? Hiszen már meg se tudok lenni nélküle.

- Hogy ez a féltékeny török megöljön? Hálát adok az Istennek, hogy ma estére meg vagyok hiva vacsorára.

A férfiak alig néztek a fiatal leányra. Szertartásosan meghajoltak előtte és távoztak.

Jozefa báróné szeme még sohasem lövelt ilyen diadalmas, kárörvendő pillantásokat.

Tele tüdővel élvezték a Haltern legujabb diadalát. Csipkerózsa belépőjét és harsogó nevetéssel hallgatták végig a lediktált kéziratot, amivel a mit sem sejtő, kapzsi Memé két márka ötven pfenniget keresett.

A tisztek zajosan éltették Halternt és mindenáron pezsgőzni akartak tiszteletére, csak egyedül a kapitány tiltakozott:

- Álljunk meg, uraim! Haltern elismerésreméltó sikereket ér el, de pezsgőt még nem érdemel. Mi csak reprodukcióban élvezzük a bohózatot, holott szeretnénk aktive részt venni benne. Vigye keresztül Haltern főhadnagy, hogy valamennyien élvezhessük és szemtől-szembe láthassuk a Memé legendás alakját. Vezesse be mind a "negyven rablót" a Csipkerózsa rejtelmes birodalmába.

- Uraim, bátor vagyok mindannyiukat már ma meghívni a Memé által rendezendő estélyre. Az időt még nem állapíthatom meg, de meghivásra számithatnak.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Jozefa báróné nem birta elviselni, hogy Cagima azonnal visszavonult szobájába és nem henceghet előtte kedve szerint irigylésre méltó sikereivel.

Pedig milyen szép lenne, ha a kis Hamupipőke tiszta szivből irigyelné nevelőanyját... Igaz, hogy annyira közönyös és ostoba, hogy talán észre se vesz semmit.

Mindegy! Meg akarja ma este értetni a kis szürke ártatlansággal, hogy nevelőanyja ünnepelt rózsakirályné, míg ő csak útszéli bogáncs.

A fiatal leány csodálkozva jelent meg szigorú nénje előtt és várta parancsait.

- Itt ez a gombolyag selyem, bogozd ki leányom, amig Babette behozza a vajaskenyeret.

A fiatal leány engedelmesen leült és serény ujjai ügyesen bogozták ki a gombolyagot.

- Hogy mulattál ma este gyermekem? - kérdezte Jozefa kegyesen. - Jól érezted magad a két legünnepeltebb férfi társaságában?

- Hogy mulattam volna? - válaszolt Cagima tágranyilt szemekkel. - Hiszen az urak nem hozzám jöttek!

- Abban igazad van. Sajnáltalak is szegény gyermek, hogy olyan ügyetlenül állottál és végig kellett nézned, hogy ezek az urak hogy udvarolnak nekem!

- Igazán szelid, jó kis bárány vagy. Bölcsen is gondolkozol. Legalább nem ér csalódás. Bizony engem már gyermekkoromban nagyon kényeztetett a sors. Mikor tánciskolába jártam, az apák el akarták tiltani fiaikat a tánctól, mert egyiknek sem állott tanuláson az esze, csak mind utánam futottak. Mit szólsz hozzá?

- És milyen sikereim voltak később! Mennyi rajongó hódolat, virág, párbaj... és imádóim megvesztegették a komornámat, hogy hajfürtöt, szalagot, virágot lopjon tőlem... egyszer még a lánccipőmet is ellopták! Mit szólsz hozzá?

- Hiszen amíg az ember fiatal, hagyján, de hogy harmincévi özvegység után még ilyen sikerei legyenek az embernek, igazán hallatlan. Az összes lobenbachi asszonyok megpukkadnának az irigységtől, ha tudnák. Nem gondolod?

Jozefát bosszantotta a kis leány egykedvű közönye. Még nagyobb ütőkártyát játszott ki.

- Ami a legérdekesebb a dologban, egyik jelenlegi udvarlóm vőlegény és minden estéjét nálam tölti, ahelyett, hogy szerelmes leveleket írna menyasszonyának.

- Nem Haltern, a doktor! Bizonyára csak arra várnak, hogy udvari orvosnak kinevezzék, addig titokban tartja eljegyzését.

- Haltern! Vonakodtam mint fiatal embert háziorvosomnak venni, erre Haltern megnyugtatott.

- Már elkészültem, kedves néni. Szeretném befejezni a ruhádat, hogy holnap felvehessed! - mondta halkan.

Cagima pedig szereti minden érzésével, minden gondolatával, minden imájával... de soha, sohasem fogja elárulni.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Haltern másnap a szokottnál korábban toppant be a szürke házba. Jozefa báróné már türelmetlenül várta.

- Nem hinném! A fejedelem nővére beteg, nagyon rossz hirek keringnek... és ha udvari gyászra kerül a sor, akkor hallgat a muzsika.

- Szó se lehet róla. Unna titokban elmondta, hogy ha Leopoldina hercegnő meghal, az egész udvar a Rivierán tölti a telet.

- Oh be unalmas! Éppen ezen a télen úgy szerettem volna emberek közé menni!

- Emberek közé vágyik? Igaza van! A magány ártalmasabb, mint a méreg. Miért vonul vissza a lobenbachi társaságtól? Az udvar jelenléte igazán nem fontos.

- Édes barátom, maga nem tudja mit jelent az, ha valakinek folyton számolnia kell. Látja az udvari estélyek nem kerülnek pénzbe, csak éppen a fehér keztyűmet takarítom ki. Ha azonban társaságba járok, feltétlenül viszonoznom kell a meghivásokat. Már pedig, mint szegény özvegy, nem engedhetek meg magamnak ilyen fényüzést.

- Mindenesetre kellene meghivnia embereket, de volt már rá eset, hogy hasonló körülmények között sokkal kevésbé közkedvelt hölgy, mint a báróné, fenn tudta tartani összeköttetéseit és igazán nem került pénzébe.

- A dolog nagyon egyszerü! A téli évad elején meghivókat küldött szét, hogy ekkor és ekkor délután öt órakor megnyitja szalonját. Az ilyen meghivás igazán nem kötelez semmire.

- Semmit? Azt éppen nem merném állítani. Mondjuk, hogy teát főz ötven fillérért...

- No, ami a teát illeti, az igazán nem kerül pénzembe, miután ingyen kapom a patikából, a doktor Unna számlájára. Szivesen áldozok akár egy márkára is teát.

- Pompás! Kandiscukrot itt vehet a patikából, a doktorral elhitetheti, hogy nagyon köhögött.

- Szóval, teánk, cukrunk már van, a viz igazán nem kerül semmibe. Most még csak valami sütemény van hátra. Hiszen lehet egészen apró kis darabkákat vágni.

- Megvan! Már találtam a süteményre is megoldást. A tisztek, ha születésnapjukat ünneplik, egy óriás kalácsot és tortát küldenek fel a kaszinóba és meghivják a bajtársakat. Két jó barátom, meg jó magam is közelebbről ünnepeljük születésnapunkat, könnyű lesz mindkettőt rábirnom arra, hogy ne a kaszinóba, hanem ide küldessenek fel tortát és süteményt és majd baráti körben, együtt elfogyasztjuk.

- Kezeskedem, hogy barátaim hallgatni fognak, mint a sir. Ne nyugtalankodjék, báróné. Unna és én is büszkék és boldogok leszünk, ha hűséges apródjaiként uszályát hordhatjuk.

- Igazán boldoggá tett ötleteivel, kedves barátom. Remélem, hogy ismerőseim viszonzásul meghivnak ebédre, vacsorára.

- Kétségkivül. Most már csak arról van szó, hogy kihasználjuk a közeledő születésnapokat. Mit szólana például jövő szerdához?

- Legjobb volna meghivók helyett az ujságban közzétenni. Ismerem a szerkesztőt, egész bizonyosan megteszi barátságból.

- Akkor rögtön meg is fogalmazom a szöveget. Talán így: "Tudomására hozom minden barátomnak és ismerősömnek, hogy szerdán, november 9-én délután fogadok. Solingen báróné." Jó lesz?

- Hogyne! Mindenki boldogan fogja hódolatát lábai elé rakni. Az összes szobákat rendelkezésre kell tartani, hogy elegendő hely legyen.

- Jaj! A világításra nem gondoltunk! Pedig délután öt órakor már sötét van. Micsoda kiadás!

- Bizony a társasélet úgy nyeli a pénzt, mint Moloch az áldozatait. Mivel világít báróné? Petróleummal?

- Akkor segítségére lehetek! Az állam úgyis lekötelezettje méltóságodnak, államköltségen fogunk világítani! Egész sereg istállólámpa van a kaszárnyában, elhozzuk belőlük a petróleumot.

- Ha jól hallom, csengetnek! Unna barátunk is megérkezett. Ha megengedi, diktálni fogok még egy keveset. Remélem a hölgyek éppen olyan áldozatkészen segítenek ma is, mint tegnap.

- Ma megint irni fogunk! - fordult Jozefa báróné parancsoló hangon hugához.

Haltern megint igyekezett bókjaival igénybe venni Memé figyelmét, de Cagima nem használta ki a kedvező pillanatot, nem mondott szemével semmit a fiatal orvosnak.

Lehajtott fejjel állott Unna előtt és alig viszonozta kezének szorítását.

El se pirult, sőt ellenkezőleg sápadtabb volt, mint valaha és összeszorított ajka remegett.

A vén kacér báróné bizonyosan megfélemlítette hugát és ráparancsolt, hogy hidegen viselkedjék "udvarlóival" szemben.

Unna doktor figyelmesen nézegette Cagimát, hogy vajjon semmit sem vesz észre?

Nem, a fiatal leány gépiesen dolgozott, látszott arcán, hogy gondolatai elkalandoznak.

Alig fejezte be Haltern a diktálást, Cagima szótlanul felállt és rövid, feszes fejbólintással kiment a szobából.

- Szó sincs róla! Sőt ellenkezőleg, ragaszkodásomnak akarok kifejezést adni!

Jozefa báróné tele tüdővel élvezte udvarlója elragadó féltékenységét.

- Békesség gyerekek, békesség! - kiáltotta és ujjával negédesen fenyegetőzött.

- Már egész éjszaka azon tünődtem - kezdte mondókáját Unna ünnepélyes hangon, - hogy mivel viszonozhatnám a ház úrnőjének páratlan vendégszeretetét? A Haltern helyzete könnyebb, mert módjában áll állandó jövedelmet biztosítani, de én csak imitt-amott segíthetek a patikával és azt keveslem!

- Drága barátom, - csicseregte Jozefa báróné, - még jobban le akar kötelezni?

- Igen. A tél úgyis olyan súlyos kötelezettségeket ró szegény özvegyekre és árvákra és nem tartom elegendőnek, hogy a mi kegyes jóakarónk ezzel a kis kártyanyereséggel beérje. Azt óhajtom, hogy legalább a kártya duplán jövedelmezzen.

- Ilyen durvasággal nem sértem meg! Hiszen az tiszta alamizsna lenne! Ellenben azt gondoltam, hogy játsszunk ezután négyen és egy hölgy helyett kettő nyerjen.

- Ostobaság. Láthatta, doktor, hogy a kis Hamupipőke belesárgult, úgy irigyelte ünnepelt nagynénjét. Elvégre semmi kedvem sincs kisdedekkel unatkozni!

- Játék közben úgyse mulat az ember! - jegyezte meg Unna vállvonogatva. - Még annyi hasznát se lehetne venni a kis leánynak, hogy nagynénje anyagi előnyét előmozdítsa?

- Abban igaza van, kedves barátom! - jelentette ki Memé diadalmas tekintettel. - Különben sem árt fiatal leányoknak, ha megszokják, hogy nem ők a legfontosabbak a világon.

- Jó, játsszunk hatvanhatot! Nem bánom! De azt kijelentem, kedves doktor, hogyha á-t mondott, b-t is mondjon. Csak mulasson a jámbor kis hajadonnal kedvére. Én részemről csak Solingen bárónővel játszom.

- Jó, jó, huzzanak sorsot, de várják meg a kis csirkét, hadd lássa, hogy versenyeznek értem.

A báróné diadalmas büszkeséggel repdesett ki a folyosóra, hogy Cagimát hivja.

- Válassza a papirt... én az ollót, akkor biztosítja kis partnerét... Van elég aprópénze?

- Igen! - válaszolt Jozefa báróné leereszkedő hangon. - Hozz egy széket és ülj ide! Azt akarom, hogy hatvanhatost játsszál velünk.

Cagima hol elpirult, hol elsápadt zavarában. Végigsimitott nagy konyhakötényén és félénken jegyezte meg:

- Mindegy! - Haltern szinte rendreutasító hangon beszélt. - Lehet, hogy a családi ünnep előkészületei jobban érdeklik, de mélyen tisztelt nagynénje érdekében kérnem kell, hogy áldozza fel magát ezuttal és maradjon velünk.

Cagima sajátságosan nevető szemmel nézett egy pillanatig a beszélőre, de egy szót sem szólt.

Jozefa báróné parancsára széket hozott az asztalhoz és engedelmesen leült.

- Az urak kötekedtek az imént, hogy melyikük legyen a partnerem, most a sorsra bizzák a döntést. Lássuk, kinek kedvez a szerencse!

Az orvos laposan nyujtotta előre tenyerét, a főhadnagy azonban két ujját ollószerűen széttárta.

Memé elbüvölő pillantásokat vetett a mosolygó főhadnagyra s így ártalmatlanná lett téve, míg az olló és papir nyitját megértette. A doktor azalatt ragyogó szemmel nézett Cagimára.

Unna minden alkalmat megragadott, hogy közelebb férkőzzék a Cagima szivéhez.

- Jobban szereti csokorba kötve a virágot, vagy pedig szálanként, mint én? Olyan kedves üzenetvivő a virág, mikor az ember hallgatni kénytelen.

- Tagadhatatlanul jó izlése van. Csokorba kötve elveszti jelentőségét a virág, egymagában inkább beszél.

- Azt hiszem, igen! Mindenesetre biztosabb, ha jelentőségét minden kétséget kizáróan irásban adják.

- Azt hiszem a rózsa jelentősége is változik a helyi szokásokhoz képest. Rendesen a szerelmet jelképezi...

- De néhol a sarkantyúvirágot helyettesiti. Tudja mi a sarkantyuvirág jelentősége?

Cagima szeme hálásan ragyogott, de könnyeken át. Artik sokkal izgatottabb volt, semhogy észrevette volna. Általában csak azt látta, amit látni akart. Esze ágába se jutott, hogy a bájos kis leány szive összeszorul és keserű fájdalommal töpreng: "Csakugyan... védeni és segíteni akar szánalomból, de nem szeret... a szive másé!"

Artik éppen felelni akart, hogy ezután rózsát és sarkantyúvirágot együtt fog küldeni, de Jozefa báróné harsogó nevetése megzavarta.

- Nyertem! Hatvanhét! Maga huszig is alig vitte, kedves Haltern! Nagyszerű! Hogy állsz Cagima? Mennyit nyertél már?

- Sőt ellenkezőleg! - nevetett Unna, - kedves unokahuga ügyes hadicsellel élt. Addig beszélt virágokról és csillagokról, míg összezavarodtam és legszebb huszasomat elnéztem.

- Én azonban negyvenet jelentek és végeztem! - sóhajtott fel Cagima megkönnyebbülten.

- Már bennünket üldöz a szerencse, doktorkám, a szerelemben. Nem kell kosártól félnünk.

Jozefa bárónét ezidőszerint csak a nyereség érdekelte. Kezét dörzsölte és arcát kapzsi izgalom pirja borította.

- Ügyesen játszódtál leányom! Csak igy tovább. Beszélj bátran virágról, csillagokról, ha zavarba hozod a doktort vele!

- Szó sincs róla! Csak a szerencse nem állandó, a hűség igen. Nézze csak, a főhadnagy urat úgy érdekli a beszélgetésünk, hogy a pik alsót áduval ütötte pik ász helyett...

- Azért sietek nénikém segítségére! Látja, csupa jó ütést tartogat kezében! Be is végzi a játékot... és főhadnagy úr vesztett! Nagyon hűségesen áll a szerencséje a szerelemben!

- Nagyon ügyes voltál leányom, meg vagyok elégedve veled. Ezután mindig játszol velünk.

- Milyen végtelenül jó hozzám, kedves doktor... igazán nem is tudom, hogy mivel érdemeltem ki érdeklődését és lovagias segítségét!

- Engedje meg, hogy védekezzem a huga éles tekintete ellen. Félek, hogy bevilágit a szivembe is és nem szeretném, ha kedves titkunkat ellesné.

- Ne gondoljon és ne halljon semmit! Mi ketten itt fogunk játszani az asztal felső végén, ők maradjanak lenn. És felkérem, hogy ne beszéljenek hangosan, mert úgy nem tudunk gondolkozni és számolni. Ha szabad kérnem... suttogjanak kissé halkabban, kedves Unna és Solingen baronesz!

Memé kitünőnek találta az elszigetelt ülést és csöppet sem féltékenykedett Cagimára. Miért ne üljön kettesben a más vőlegényével? Fontos csak az, hogy minél többet nyerjen.

Artik hálás pillantással köszönte meg barátjának az ujabb hadicselt, de nagyon uralkodott tomboló érzésein, nehogy Memé gyanut fogjon.

Milyen kín így ülni és visszafojtani minden ajkunkra toluló szót, minden áruló mondatot, gondolta, és egészen belesápadt, amint Cagima arcáról hasonló viharokat vélt leolvasni.

Milyen rémes így várni, szenvedni türelmesen, mig az utolsó tüskesövényt is kiküszöbölik a boldogság útjáról.

- Fejezzük be mára a kegyetlen játékot... és számoljunk el... Rosszat sejtek!

Haltern és Unna együtt mentek fel a várhegyre. Udvari ebédre kaptak meghivást.

Éles szél fujt, hópelyhek szállingóztak. A két férfi szaporán lépegetett a tornyos kastély felé.

- Majd a többiek esznek, minket meg beszéltetnek majd Meméről. Ma reggel megjelent az ujságban a báróné meghivója! Lázas érdeklődést fognak minden részletkérdés iránt tanusítani. Fogadni mernék, hogy az özvegy fejedelemné is megjelenik ma ebédnél, pedig nagyon visszavonultan él.

- Igazán örülnék! Annyi szépet hallottam már Hortensia fejedelemnéről. Olyan emberfölötti lénynek képzelem!

- Téved Haltern! Csodálkozni fog, hogy milyen egyszerű, kedves, egészséges gondolkozású nő. Semmi feszességet, szertartást nem szeret, annál jobban értékel minden jó tréfát és ötletet. Rendkivül kedves az udvarhölgye is: Margit von Wachsenstein grófnő.

- Itt nem igen ismerik. Hortensia minden telet Olaszországban tölt udvarhölgyével együtt, mikor visszajönnek, csendes magányban élnek az erdő kellős közepén épült villában. A grófnő nyolc heti szabadságát rendesen családjánál tölti.

A két férfi beszélgetés közben a pazarul kivilágított előcsarnokba ért.

Lakájok segítették le a kabátot róluk, aztán bevezették a fejedelmi fogadószobába.

A trónörökös barátságosan sietett az érkezők elé és melegen kezet szorított velük.

Vidám üdvözlések, bemutatkozások következtek. Az udvarhölgyek: Roden és Bühl grófné nagy érdeklődéssel fogadták "a nap hőseit".

A kandalló mellett karcsú, kis termetű, érdekes megjelenésű nő vonta magára a Haltern figyelmét. Csupa kellem és grácia.

- Haltern főhadnagy, Wachsenstein Margit grófnő. Mondanom sem kell, ugy-e, grófnő, hogy a merész vállalkozó áll előtte, aki megtalálta az utat Memé oroszlánbarlangjába.

- Bevinni csak bevitt utam a veszedelmes barlangba, de vajjon hogy fogok kijutni belőle? - jegyezte meg Haltern általános derültség között.

- Egyik oroszlán nem bántja a másikat, tudtommal! - mondta Margit grófnő nevetve.

Hangjának kellemes, mély csengése, sötét szemének sajátságos nézése valósággal megdöbbentette a dragonyost.

- Nem tudom egész bizonyosan, hogy nem kétes értékű bók-e, ha az embert a vadmacskák közé degradálják!

- Az oroszlán az egész világon király szerepet játszik! - jegyezte meg a feltünően kedves, dallamos hang.

Abban a pillanatban kinyilt a nagy szárnyasajtó és Karl Christian lépett be a Hortensia fejedelemné karján, Irén Friderika trónörökösné kiséretében.

A trónörökös eléjük sietett, üdvözölte a fejedelmi hölgyeket, az agg Karl Christian barátságosan integetett a jelenlevőknek.

- Örülök, hogy pontosan megjelentek a helyszinén, fiatal barátaim! - fordult végül Haltern főhadnagyhoz és Unna doktorhoz. - Ne vegyék rossz néven, ha az öreg ember is vágyódik néha nevetni.

- Szükségtelen, kedves Haltern. Együtt örülök egész Lobenbachhal, hogy társaságunk ilyen kedves, életvidám taggal szaporodott, aki elűzi hagyományos unalmunkat. Engedd meg édes Hortensia, hogy személyesen mutassam be neked két fiatal vendégünket. A Haltern nevét több izben hallottad már - sokat emlegetjük. Last not least, nagyrabecsült orvosom, doktor Unna, akinek édesapja megmentette életemet és aki maga is önfeláldozó gondoskodással őrködik egészségem fölött.

Hortensia élénk kék szeme érdeklődéssel nézte a két fiatal embert, aztán nevetve szólalt meg:

- Szentül hittem mostanig, hogy semmi sem uj a nap alatt, de belátom, tévedtem. Mert, hogy a legtakarékosabb és legszámítóbb asszony, Solingen báróné, önként megnyitja termeit barátainak és ismerőseinek, valami olyan hallatlan ujság, hogy ilyesmi még nem fordult elő a nap alatt.

- Meséljék el uraim, meséljék el! Amint az uramtól hallottam, igen sok érdekes esemény játszódik le ujabban Solingen báróné házában.

- Kár, hogy nem kisérheti előadását vetitett képekkel, főhadnagy úr! - szólt közbe Margit grófnő és sötét szeméből, mintha delejes áram áradt volna Haltern felé.

- Bizony kár, hogy topográfiai felvételek helyett nem fotografálta filmre a Memé kártyabarlangját.

Az udvarmester jelentette, hogy tálalva van. A lakájok kinyitották a szárnyasajtókat.

- Azt hiszem, uraim - jelentette ki Karl Christian, - legjobb lesz, ha érdekes élményeiket a feketekávénál adják elő. Ebéd közben nem esik jól a sok szóbeszéd.

Haltern gyönyörködve nézte az Irén Friderika poetikus megjelenését, habos fehér öltözékében, a Hortensia tiszteletet parancsoló, magas alakját és tekintete minduntalan visszatért Margit grófnőhöz.

Milyen sajátságosan néz! Vajjon gúnyolódik? Finom, leplezett gúnnyal? Halternt szinte idegessé tette a grófnő pillantása.

Milyen furcsa, ismerős a szeme... Hol láthatta? Nem emlékszik, hogy valaha találkozott volna vele... És mégis!

Pedig emlékezőtehetsége eddig sohasem hagyta cserben. Még évek mulva is megismeri a kiszolgáló leányokat üzletekben, hogyha csak egyetlen egyszer is látta őket... Hogy nem tud a talányos szemek nyitjára akadni!

Unna nevetve néz a főhadnagyra, amint elhaladt mellette. Miért? Mit tudhat? Valami összeesküvés készül ellene?

Leplezetlen örömöt érez, mint aki valami nehéz talány megfejtéséhez közeledik.

Eleinte a különböző sportok körül forgott a társalgás, azután lassanként kikapcsolódtak páronként az általános társalgásból:

- Régebben inkább. A vezérkarnál nem élhet magánszenvedélyeinek az ember.

Haltern meglepve nézett szomszédnője ezer kobold huncutságával mosolygó arcába.

A főhadnagy érezte, hogy most ostoba képet vág megdöbbenésében és inkább nevetett, hogy zavarát palástolja.

- Honnan ismeri titkaimat? Talán még azt is tudja, hogy a "Fekete boszorka" milyen harciasan viselkedett gondozóival?

- Érdekes! Ahogy a grófnőt nézem, percről-percre ismerősebbnek tetszik. Feltétlenül találkoztunk már valahol!

- Igaz, igaz! Nem is képzelhető. De honnan tudja a "Vig özvegyet"? Talán az őszi futtatáson részt vett?

- Vagy délvidéken élek a fenséges asszonnyal, vagy itt és az Ermitageban. Szabadságomat a szüleim birtokán töltöm.

- Átutazóban. Mult télen egy hetet töltöttem Berlinben. De februárban nincs lóverseny!

- Vén skatulya! Ezt a kifejezést is én szoktam használni. Csak nemrégiben hagytam el. Barátaim sokat bosszantottak érte.

Haltern idegesen hajtott le egy pohár pezsgőt, azután taktikát változtatott. Töprengés helyett tréfás nevetéssel nézett szomszédnője szemébe.

- Igazán kedves, hogy ennyire érdeklődik irántam és mindent tud rólam. Remélem sokszor lesz alkalmunk találkozni és nem nyugszom, míg a rejtély nyitját meg nem lelem!

- Hacsak nem szegődik hozzánk utimarsallnak, bajosan fogunk gyakran találkozni, mert még karácsony előtt leutazunk Olaszországba.

- Ó, addig még sok idő van. Remélem, hogy sorsom kalendáriumában addig sok pirosbetüs nap következik. Minél tovább hallom hangját és nézem szemét, annál szentebb meggyőződésem, hogy találkoztunk valamikor. Hasonlatosság nem csalhat ennyire.

- Igen! Érthetetlen módon csak szemét és hangját ismerem. Megfejthetetlen rejtély előtt állok! Mikor beszél, megesküdnék reá, hogy beszélgettünk már egyszer komoly, életbevágó kérdésekről. És valahányszor reám néz, egész bizonyosan érzem, hogy máskor is állottam tekintetének különös varázsa alatt.

- Édes Margit, annyit dicsőitik itt körülöttem a skizést és ródlizást, hogy nem tudok ellenállani a csábnak... szeretném saját szememmel megismerni a modern sportokat. Mit szólna hozzá, ha olaszországi utunk előtt elmennénk valami divatos téli sporthelyre, az Alpesekbe? Szeretnék felnőtteket látni, akik gyerekmódra csuszkálnak kéziszánkón, meg falábakon a havon.

- Már én csak páholyból, nyugodtan akarom szemlélni a sportokat, - jegyezte meg Hortensia hercegnő - nem óhajtok aktiv részt venni.

- Nagyon helyesen! - jegyezte meg Karl Christian. - És most, ha úgy tetszik, hölgyeim és uraim, menjünk át a dohányzóba. Adjuk át a szót fiatal vendégeinknek. Mondják el, amit tudnak a fényűző Jozefáról.

Haltern kitünő humorral ecsetelte a szürke ház eseményeit, hallgatósága nem győzött nevetni.

- Feltétlenül elmegyek Jozefa báróné estélyére! - jelentette ki a trónörökös.

- Feltétlenül történelmi eseménnyé fogod bélyegezni a jourt - jegyezte meg Karl Christian. - Ne volnék csak ilyen öreg és beteges, magam is elmennék!

- Érthető! Mindig is hajlamos voltál féltékenységre és miután a két szerelmes pásztor előadásából tudod, hogy Memé veszedelmes teremtés, nem engedsz el egyedül.

- Én szeretem az emberi arcokat tanulmányozni - jegyezte meg Hortensia - és nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen arcot vág majd a fényűző Josefa, ha egyszerre két darab kalácsot veszek ki a tálból. Ennélfogva én is feltétlenül elmegyek a jourra.

- Nagyszerü! Nagyszerü! Ajánlom, hogy teljes erővel vessük magunkat mindannyian a kalácsra és farkasétvággyal fogyasszuk el utolsó morzsáig!

- Kétségkivül igen kegyes volna, ha fenségtek valamennyien eljönnének a Solingen báróné estélyére, de meg kell jegyeznem, hogy nemcsak udvarképes társaság lesz jelen.

- Nem tagadhattam meg magamtól azt a gyönyörüséget, hogy lehetőleg sok vendégről gondoskodjam. Mozgósítottam valamennyi szövetségesünket s azok meghívnak boldog-boldogtalant, ifjút és öreget, hogy jelenjenek meg a Memé szalonjában.

- Igen, mindenki eljön... kezdve a kéményseprőtől és péktől a gyümölcsös kofáig. Mert mindenki olvasta az ujságot és mindenki kifejezést óhajt adni hódolatának.

- Sarokba szoritjuk, hogy moccanni ne tudjon. A kormányt pedig Unna és én vesszük át.

- Nos, akkor csak annál nélkülözhetetlenebbek vagyunk! - kiáltott Hortensia hercegnő. - Most már éppenséggel elmegyek! Ünnepeljen népével együtt a fejedelem!

- Kedves doktor, nagyot kockáztatnék, ha magam is megjelennék a helyszinén? - fordult Karl Christian a doktorhoz.

- Egy kis szórakozás és változatosság feltétlenül jót fog tenni fenséged idegeinek. Értesitem Josefa bárónét a küszöbön álló kitüntetésről s boldogan fogja minden rendelkezésemet követni.

- Köszönöm! Akkor én is résztveszek a tömegfelvonulásban. Remélem, hogy a rendkivüli alkalomra való tekintettel azt is megengedi, hogy kalácsot egyem?

- Most még csak arra vagyok kiváncsi, hogy szegény kis Cagima baroneszt hogy fogja Haltern kiszabaditani a sárkány körmei közül?

- Úgy hallom, hogy Memé távol tartja a kérőket, nehogy igényt tartsanak a fiatal leány vagyonára.

- Úgy van, fenség. Isten látja, hogy milyen elhagyatott és szerencsétlen szegény kis leány! Nehéz munka volt, amig kierőszakoltuk Memétől.

- Gondolja, kedves főhadnagy, hogy ezután bevezetik Cagimát a társaságba? - érdeklődött melegen az agg fenséges úr.

- Ha a doktor nem hagy cserben és ezután is támogat, legszebb sikereket remélek. Tulajdonképpen nincs miért bevezetni Cagima baroneszt a társaságba. Amilyen hirtelen megnyiltak a Memé kapui, épp olyan hirtelen be is zárulhatnak. Szabadulás csak úgy képzelhető, ha rögtön rázendítünk a nászindulóra és sietve hozzuk a koszorút és fátyolt.

- Igaz, hogy Cagima már nagykorú, de Josefa báróné inkább megöli magát a hugával együtt, semhogy beleegyezését adja bármilyen házassághoz.

- Hiszen csak magunk vagyunk... vallja be őszintén, Haltern, hogy most egy füst alatt a házassági beleegyezést is kicsikarja.

- Milyen házasságellenes kijelentés! Remélem, Unna, hogy mint lelkiismeretes orvos, alaposan átvizsgálta szövetségese szivét?

- Platonikusan szeret és vizet iszik! - tréfált Artik, de látható zavarral küzdött.

- Csak ne térjen le az egyenes útról, Haltern. Félek, félek, hogy a Memé szürke házában igyekszik halászgatni a zavarosban. Azt mondják, hogy a kis Cagima nagyon bájos és bajtársaink rendkivül érdeklődnek iránta. Hallottam, hogy igyekezett aggályaikat eloszlatni és kijelentette, hogy rég elvesztette szivét, valami nizzai karneválon rabolta el egy szeszélyes kis bakfis... Remélem, nem tart indiszkrétnek, hiszen csak a saját szavait ismétlem!

- Már az egész világ tudja édes titkomat! - mondta Haltern és tréfás kétségbeeséssel tördelte kezét. - Milyen szégyen lesz, ha a gonosz kis bakfis kikosaraz!

Gyors pillantást vetett Margit grófnő felé és hirtelen odaugrott, hogy leejtett legyezőjét felvegye.

Margit grófnő is lehajolt és amikor felegyenesedtek, tekintetük találkozott.

A főhadnagy megdöbbenve meredt a grófnőre, aki elpirult és remegő ajka elárulta, hogy alig tudja elfojtani nevetését.

Megint az a kötekedő gúny! És Haltern úgy érezte, hogy a csodálatos szemek ismerősebben néznek reá, mint valaha.

- Természetesen! És fogadja mindnyájunk hálás köszönetét a kedves estéért.

A két fiatalember tiszteletteljesen meghajolt és néhány pillanat múlva gyorsan gördült velük a doktor hintója lefelé a havas várhegyen.

Keveset beszéltek útközben. Az orvos komoly gondolatokba merült. Minden egyebet kikapcsolt gondolataiból, csak a beteg foglalkoztatta és nagy felelőssége tudatában megoldáson törte fejét.

Sokat gondol a bájos kis udvarhölgy érdekes szemére és majd széttöri fejét, hogy hol találkozott már vele.

Nagy sikerekhez szokott, elkényeztetett világfi létére is kénytelen bevallani, hogy egész különös varázs alatt áll.

Most, hogy ráér gondolkozni és emlékei közt kutatni, eszébe jut, hogy hol találkozott egyszer ilyen kötekedve villámló szemekkel, mikor fogta el olyan igézet, hogy még házasságra is gondolt.

Átutazóban megszállott két napra egy előkelő hotelben. Éppen álarcosbál volt. Nem lévén semmi kosztüme, nem is fedezvén fel egyetlenegy ismerőst a vendégek sorában, álarc nélkül, frakkban és érdemrenddel ment le körülnézni a bálterembe.

Fáradtnak érezte magát a hosszú úttól és nem akart táncolni, de gazda nélkül számított. Alig, hogy kényelmesen elhelyezkedett pezsgős pohara mellett, két csinos maszk közeledett feléje.

Az egyik megdöbben, amint észreveszi a hadnagyot s visszafordulva, ezüstös csengésű, pajkos nevetésben tör ki... éppen, mint Margit grófnő az előbb.

A kis Coeurdame súg valamit társának, a savoyard fiúnak és megint elvonulnak Haltern előtt.

A főhadnagy maga sem tudja, hogy ugrik fel székéről, mintha felvillanyozták volna.

- Hogy ismerem-e? Meg vagyok botránkozva, hogy nem üdvözöl, mint régi jó ismerőst.

Haltern ajkába harapott. Kétségkívül, hiszen alig egy órája, hogy megérkezett és még ki sem töltötte a bejelentőlapot.

- Felesleges! Elvégre ismeretlen imádóid is lehetnek, szép lovag! Nézd, kinek a képét viselem szivemben.

Nagy, vörös atlaszsziv tartja össze mellén a tüllfodrokat. Hirtelen kinyitja, Haltern kiváncsian hajlik oda és egy kis tükörből saját képmása mosolyog reá.

- Szó sincs róla! Azt hiszed, nem tudom, hogy a legutóbbi versenyen úgy agyonlovagoltad a szegény "Víg özvegy"-et, hogy most béna és szomorú?

Még most is emlékszik, hogy milyen elképedt arcot vágott, még most is hallja az ezüstös, gúnyos nevetést: "Hans von Haltern, ne bámuljon olyan szellemesen reám!" A villámló szemek ráragyognak, hogy valósággal szívdobogást kap... és azzal elmenekül a két hölgy és belevegyül az álarcosok sűrű tömegébe.

Messziről mégegyszer felbukkan a sok aranyszívvel díszitett rózsaszín tüllruha, egész sereg fekete dominó között.

Üldözőbe veszi a szívkirálynőt! A fiatal hölgy pajkos játékot űz vele, kineveti, gúnyt űz belőle és percről-percre jobban megőrjíti.

Előbb kissé idegesíti a kicsengő gúny, de később kedvesen cseng fülébe, mint a legbájosabb keringő dallama.

Meleg az éjszaka. Enyhe tengeri szellő árad be az ablakokon és ibolya, meg nárciszillatot hoz szárnyán.

A pezsgő, a nevető Coeurdame, a forró levegő egészen elcsavarják fejét. Úgy érzi, hogy Ámor nyila sok hiábavaló kísérletezés után ma szíven találta.

Néhány pillanattal éjfél előtt abbahagyják a táncot. A kis gúnyos leány ijedten néz végig ruháján:

- Szívét, melyben az én képemet viselte? A szerencsés megtaláló örök időkre megtarthatja.

Haltern kutató szemmel rohan végig a báltermen. Hopp, a fal melletti szék alatt piroslik valami!

A szív! Csakugyan megtalálta! Ujjongva szorongatja kezében és elhatározza, hogy sohasem adja vissza.

Az óra éjfélt üt. A zene harsány tusst ad. Nevetés, zürzavaros lárma, kavarodás.

Dühösen szaladgál jobbra-balra az embertömeg között. Keresgél, kifut a terraszra. Hiába minden!

A hotelt senki sem hagyta el, se gyalog, se kocsin. A hölgyek tehát a házban laknak.

- Annak adom, aki egész bizonyosan meg tudja mondani, hogy ki volt a szép hölgy szívkirálynő ruhában? Az imént ment ki a bálteremből.

A leányok összenéznek, nevetnek, suttognak, aztán egy kis vöröshajú előáll:

- A rózsaszinruhás, a sok aranyszívvel? Ismerem a hölgyet, segítettem neki az öltözködésnél.

- Még nagyon fiatal! Eleinte még a nevelőnő is velük volt. Nem lehet több, mint tizenöt-tizenhat éves!

A főhadnagy nagyot nevet. - Nagyszerű! - gondolja magában - ilyen kis gonosz! Micsoda temperamentum! Éppen nekem való asszony fejlődhetik belőle!

- Jó, köszönöm leányom! Igyék egy pohárral a Dolly kisasszony egészségére.

- Nagyon kérem a nagyságos urat, hogy el ne áruljon, mert kellemetlenségem lenne.

A főhadnagy megnézi a vendégek névsorát. Csakugyan! "10-11. szoba: Spaurek báró!" olvassa nagy megelégedéssel.

- Spaurek báró és családja Bécsből már két hónapja vendégeink. A báróné kissé gyengélkedett influenza után, de most már teljesen egészséges.

- Még gyerek! Tizenöt, tizenhat legfeljebb. Éppen hallottam, hogy egy-két évre Lausanneba küldik intézetbe.

- Természetesen! Nem gondolja, hogy a báróné volt a Coeurdame és leánykája savoyard fiú?

- Kizárt dolog! A báróné feltűnő magastermetű nő. Ma este feketesárga dominót viselt. Miss Reigh, a szomszédnőjük öltözött savoyard fiúnak.

Haltern ragyogó jókedvvel tért vissza asztalához, pezsgőt és osztrigát rendel és rózsás álomképekről álmodozik.

Csak azt szeretné tudni, hogy honnan ismeri a kis leány? Nem emlékszik, hogy valaha bécsiekkel érintkezett volna!

Elvégre beszélhettek róla bárhol, mint a versenyek egyik érdekes alakjáról.

Mégis furcsa, hogy a kis leány személyesen ismerte. Habár lehetséges, hogy hosszabb időt töltöttek Berlinben és talán a szinházban valamelyik nagynéni végigmutogatta az ismertebb alakokat s közben a főhadnagy nevét is említette. Semmi sem lehetetlen. Kedves a kis leánytól, hogy civilben is ráismert és rögtön eszébe jutott minden, amit hallott róla.

- A szívkirálynő egészségére! - gondolja Haltern nevetve és fenékig üríti pezsgőspoharát.

Körülötte duhaj, kicsapongó kedvű tömeg kering, tolong, virággal, konfettivel dobál.

Most már érti, hogy a társaságbeli bécsi hölgyek miért vonultak vissza demaszkirozás előtt.

A vörös atlaszszívet kissé mámorosan ajkához szorítja és elalszik... alszik... alszik...

Álomittasan ébred... a vörös szív, a gyűrött frakk, néhány hervadt virág az ágy lábánál eszébe juttatják, hogy nemcsak álom volt a kedves kaland.

- Rendesen a fülkében ebédeltek, de éppen egy félórával ezelőtt Párisba utaztak az expresszel.

Haltern nagyot néz! És mintha megint hallaná az ezüstös, gúnyos nevetést: "Haltern, ne bámuljon olyan szellemesen reám!"

- És mégis megtalállak, Coeurdame, ha a világ végén is. Két évig még élvezem az aranyszabadságomat, mig te francia igeragozást tanulsz... de aztán eljövök érted a megtalált vörös szívvel és rabszolgád leszek egy egész életen át, Coeurdame!

Haltern is kiszáll a kocsiból, borravalót ad a kocsisnak és hazafelé ballag.

Óriási petroleumkannák és istállólámpások hevernek a földön szanaszét.

- Akkor rajta! Töltsétek tele mindeniket petroleummal. Igy ni! Most mindeniketek fogjon meg két lámpást, Frici a nagy kannát és elviszitek a szürke házba, Solingen bárónéhoz. Segítni fogtok a méltóságos asszony lámpáit megtölteni, kiszellőztetitek és kitakarítjátok az összes szobákat, jól befűttök a kályhákba, fát, szenet már küldettem!

- A méltóságos asszony, vagy esetleg a bárókisasszony megadják még a szükséges útbaigazításokat.

- A tisztikaszinó előtt megálltok. Négy legény vár ott reátok tortákkal és kalácsokkal. Szépen sorba álltok: egy lámpás, egy tortás, egy lámpás, egy tortás, aztán kereken meneteltek a városon, hadd lássa mindenki és örüljön, hogy estély lesz ma a Solingen báróné házában.

A legények elvonultak. Haltern nevetve nézett a díszes csapat után, aztán felment a kaszinóba.

Minden járókelő megfordult a díszes csapat után. Az ablakok kinyíltak, asszonyok, gyerekek kifutottak az utcára, nemsokára hatalmas kíséret verődött össze; egész Lobenbach talpra kerekedett a Memé jourjának örömére.

Haltern igyekezett megelőzni a felvonuló dragonyosokat és csakugyan előbb érkezett a szürke házba. Könnyes szemmel csókolt kezet Memének, mikor a csapat, a lármás kísérettel együtt, megérkezett.

- Igazán megható, hogy még a városi ifjúság is velünk örül. Büszke lehet népszerűségére, báróné!

- Igazán örülök! - bólintott Jozefa asszony. - Legyen szíves, küldje el embereit az estély után is, hogy hozzák rendbe a lakásomat és talán tavasszal feláshatnák a kertemet, rendbehozhatnák az ágyásokat és vethetnének is.

- Boldogok lesznek! Nagyon szeretnek ilyesmivel foglalkozni! - jelentette ki Haltern mély meggyőződés hangján.

A pompás tortákat, sok kalácsot, süteményt szépen sorba rakták a pohárszékre. Jozefa báróné valósággal őrt állott a drága kincsek előtt, mohó szeme majd elnyelte a sok finom ennivalót.

- Csak tudnám, hogy hány ember jön. Be lehetne osztani a darabokat s a maradékot félretenni. Mit gondol, kedves Haltern, legfeljebb tizenöten lesznek, többen nem!

- Húsz! Hiszen az rettenetes sok! Ha ennyi szájra kell számítanunk, inkább kettévágok minden egyes darabot, úgyis igen nagyra vágták! Néhány darabot el is török. Töredéket nem vesz ki senki, legalább megmarad holnapra a reggelimhez. Én a morzsákat is szivesen eszem!

- Szerencsére nedves, havas idő van, akinek nincs kocsija, remélhetőleg nem kockáztatja egészségét egy csésze teáért.

- Bizony, nagy kár lenne! Hol marad akkor a méltóságod diadala? Mennél több irígye akad, annál jobb!

- Igaz, igaz, kedves barátom, de fogalma nincs róla, hogy a nők milyen étvággyal vetik magukat minden ennivalóra. Örülnek, ha a más zsebére jóllakhatnak! Igazán kár a nagyszerű tortákért. Különösen a diótortát rendkívül szeretem. Azt hiszem, legokosabb lesz, ha a diótortát félreteszem. Majd szólok Cagimának is. Legjobban szeretném, ha hóvihar jönne közbe és magunk között maradhatnánk. Inkább kártyázzunk!

Frici jelent meg a küszöbön és érdeklődött, hogy az állólámpákat is megtöltse, vagy csak a függőlámpákat.

- Mindeniket meg kell tölteni! De az állólámpákat nem gyujtjuk meg! Hadd higyjék, hogy elfelejtettük! A függőlámpának is csak az egyik ága fog égni. Eszükbe ne jusson gyertyákat gyujtani a zongorán és íróasztalon! Ilyen pazarlást nem tűrhetek! És ha marad még egy kis petroleum, töltsék az én petroleumtartómba, kitettem már a folyosóra!

- És igazán fűtsük be az összes szobákat? Hiszen ahol sok ember gyűl össze, ott úgysincs hideg.

- Tekintettel arra, hogy a beteges, öreg Karl Christian is eljön, feltétlenül fűteni kell. Unna külön erre a célra egy fuvar fát küldetett az uradalmi erdészetből.

- Persze, persze, az ember kényszerhelyzetbe kerül! - És Jozefa bárónét majd megütötte a guta mérgében, mikor a rakás gyönyörű fára nézett.

- Jó, nem bánom, válogass ki a pincéből néhány rothadó almát és főzd meg burgonyával vegyesen. Cagimával ketten megehetitek, én majd egy darab kalácsot eszem, egy csésze teával.

- Jó lesz, ha öltözködéshez kezd, báróné. Illik, hogy legszebb legyen ma este!

- Remélem, kedves Haltern, hogy minden bánatomat elfelejtem, ha látni fogom, hogy a jó lobenbachiak mennyire irigyelnek barátaimért. Igyekezzék pontosan megjelenni, hogy mellettem álljon a fogadásnál.

- Magától értetődik! Kérem, nevezzen ki Unnát és engem az estély rendezőinek és ígérem, hogy mindent el fogunk követni az est sikerének és fényének érdekében.

- Rendezők! Nagyszerű! Gyönyörűen hangzik! Természetesen, Önök a rendezők! Meggyőződésem, hogy bámulatba fogják ejteni a világot. Addio, amico mio!

- Szegény, szerencsétlen kis Cagima, igazán legfőbb ideje, hogy börtönöd kapui megnyíljanak és esküvődre hívó harangszó konduljon.

Jozefa báróné szalonja közepén állott és nagy gyönyörűséggel nézte a férje halála óta egyetlenegyszer sem látott régi pompát.

A bútorokról lehúzták a kartonköpenyeket, a függőlámpát is megszabadították zsákjától, a nagy kinai vázákról, nippekről is lekerültek a szürke takarók.

Hála a derék dragonyosoknak, ragyogott a parkett is, mint a tükör, a rémséges kámforillatot kiszellőztették és Unna doktor orgonaillatot fecskendezett a szobákba.

Cagima elővette régi, konfirmáló ruháját. Bizony, nem alakítottak azon semmit azóta, izgalomtól kipirult arca, ragyogó szeme mégis szép volt benne.

Haltern úgy intézkedett, hogy Cagima csak a fejedelmi vendégek fogadásánál álljon nevelőanyja mellett, azután nyomban menjen a legutolsó szobába és vigyázzon a süteményekre.

Memének nagyon tetszett az intézkedés. Még külön a Cagima lelkére kötötte:

- A cukorra is vigyázz. Ha valaki teát kér, kérdezd meg előbb, hogy cukor nélkül, egy, vagy két cukorral? Akkor valószínű, hogy mindenki tisztességből csak egy cukrot kér.

- Jó lesz, ha Unna doktor is ott tartózkodik a cukortartó közelében! - mondta Haltern - és lehetőleg magyarázza meg az embereknek, hogy az édesség árt a szervezetnek.

- A báróné pedig üljön ide a sarokba, a fejedelmi vendégek körülveszik, az udvarhoz tartozók megtöltik a szobát. Ha ezenkivül jönne is még valaki, egész bizonyosan hamar elmegy, mert látni fogja, hogy nincs hely.

- Hogyne! Ne féljen, nem vittem ki a kamrába. A szekrényemre tettem, a hálószobában.

- Csakugyan! Pontosság az uralkodók erénye! Kérem uraim, fogadják a magas vendégeket lenn a lépcsőn, hiszen ugyis otthonosak nálam.

Unna gyöngéd gondoskodással vezette fel a lépcsőn az öreg fejedelmet, Haltern pedig Hortensia hercegnénak nyujtotta karját.

- Remélem, fenség! A kalácsot olyan apró darabocskákra vágta a ház úrnője, hogy nagyítóval kell keresni.

A szalon ajtaja kinyilt és Solingen báróné elragadtatva üdvözölte előkelő vendégeit. Mint a régi katonaló, ha ismét a kürt szavát hallja, úgy visszazökkent Jozefa báróné is az udvar rég nem látott szokásaiba és szertartásaiba. Meglepő gyakorlottsággal és kifogástalan modorral köszönte meg a fejedelmi vendégek kitüntető kegyét, bemutatta unokahugát, ragyogott, mosolygott, kedveskedett, elemében volt.

Mikor Memé észrevette, hogy Irén Friderika milyen elegáns toalettel tisztelte meg házát, büszkesége nem ismert határt.

A trónörökös kedves mosollyal nyujtott át Memének egy különös csokrot: nem virágokból, hanem apró veteményből állitották össze: fehér karfiol, sárgarépa, retek, paradicsom, fehér és vörös káposztalevelek, egész apró ugorkák, krumplik és közepén nagy árticsoka.

- Azt gondoltam, kedves báróné, hogy fiatal leányoknak még csak adhat az ember haszontalan virágot, de háziasszonyoknak praktikusabb hódolattal illik kedveskedni. Nehány óráig épp oly szép szinpompával gyönyörködteti ez a csokor is, mintha virág volna, holnap azonban az egész költészet nem a szemétbe, hanem a levesfazékba kerül... és a báróné kétszer gondol kellemesen reám.

- Milyen gyönyörű! Milyen kedves! Ilyen szellemes csokrot soha életemben sem kaptam. El vagyok ragadtatva.

Ujabb vendégek érkeztek. Jozefa báróné gyönyörűségtől olvadó, sugárzó arccal üdvözölte őket.

- Foglaljunk helyet, ha úgy tetszik. Nem tudok sokáig állani, de udvarias ember létemre nem ülhetek addig le, míg a ház asszonya áll. Kérem báróné, üljünk le egy védettebb helyre, ahonnan kellő távolságból köszönthetjük látogatóit.

- Foglaljon helyet itt a karosszékben, fenség, Solingen báróné a pamlag sarkába huzódik.

Abban a pillanatban Hortensia hercegné és Irén Friderika is közelebb léptek s a trónörökössel együtt valósággal körülsáncolták Jozefa bárónét. Még az udvarhoz tartozó néhány úr csatlakozott a társasághoz és nehány másodperc mulva Memé teljesen sarokba szorítva, elszigetelődött ugyannyira, hogy meg se mozdulhatott helyéből, ha nem akart a magas vendégeknek alkalmatlankodni.

Karl Christian fejedelem fürkésző szemmel nézett végig a teát és süteményeket kináló szolgákon.

- Kedves Irén, te ülsz legközelebb a forráshoz, légy szives juttass ide is nehány darabot abból a pompás kalácsból és tortából, oly csábitó, hogy nem tudok ellenállani.

- Igazán pompás, étvágyingerlő sütemény. Karl Johann óhajtasz enni belőle? Hány darabot adjak?

- No, egyelőre elég lesz három is, az ember nem léphet fel szerénytelenül... ellenben négy kockacukrot kérek a teához, hadd édesítsem meg az életemet.

A trónörökös olyan hangosan beszélt, hogy a legtávolabb állók is meghallhatták, Jozefa báróné összerezzent, de igyekezett a főherceg szavaira barátságosan mosolyogni, még ha megerőltetésébe került is. Sasszemei aggódó figyelemmel kisérték a trónörökösné apró kezének veszedelmes mozdulatait, amint teát, cukrot, süteményt osztogatott jobbra-balra és valóságos vérfürdőt rendezett Memé drága kincsei között.

Szegény Memének borsozott a háta, de ideje se maradt rémüléséből felocsudni, ujabb borzalom szállotta meg.

Az ajtó egyre nyilott és egyre ujabb embercsoportok tódultak be, olyanok, akiket látásból is alig ismert.

- Benn a másik szobában bugyog a teaforrás, mondhatom a kalács és torta kitünő! - kiáltja Irén Friderika elragadó kedvességgel, Jozefa báróné pedig remegő izgalommal gondolja: - Milyen ostoba és felesleges megjegyzés! Látszólag azonban helybenhagyólag bólint.

Solingen bárónénak szeme-szája tátva marad csodálkozásában, de a fejedelmi vendégek végtelen nyájasan köszöngetnek mindenkinek és Haltern a felvonuló sokaságot egyenesen a szomszéd szobába vezeti, a kalácshoz.

Jozefa egészen belesápad és a felvonulás még mindig tart, meg se akar szünni.

- Kedves Haltern - kiáltja a trónörökös, - legyen szives adjon még egy csésze teát és tortát!

- Én is kérek, ha szabad! - ostromolják Halternt a hercegnők, habár le se nyelték még utolsó falatjukat és majd torkukon akad a mandula, dió.

- Sajnálom, a kalács és torta elfogyott! - jelenti Haltern. - Parancsolja báróné, hogy hozassunk még a cukrászdából?

- Természetesen! Csak nem képzeli, hogy kedves háziasszonyunk ki akarja éheztetni vendégeit? Ugy-e, kedves báróné, annyi tortát kell hozatni, amennyi csak szükséges?

- Hogyne, hogyne! - mosolyog Jozefa keserűen és a főhadnagy úgy siet eleget tenni a parancsnak, mintha puskából lőtték volna ki.

És az emberek csak sereglenek megszámlálhatatlan sokaságban. Jönnek, tolakodnak, tülekednek, mintha vásáron volnának. Kispolgárok, kereskedők, tisztviselők... mi az ördögöt keresnek itt?

A fejedelmi vendégek pedig, úgy látszik, hogy ezeknek örülnek legjobban. Integetnek, barátságos szavakat kiáltanak feléjük és nevetnek, tréfálnak, mulatnak, mint valami karneválon.

- Hihetetlen, hogy mennyi jó barátja és tisztelője van, kedves báróné - jegyzi meg Karl Christian. - Megható, hogy mindenki üdvözölni akarja.

- Méltóságos báróné, kifogyott a tea és cukor, ugy-e azonnal gondoskodjunk másról?

Memé kénytelen-kelletlen megint bólint, ijedtében még azt is elfelejti megjegyezni, hogy a patikából hozassanak teát.

Tekintetét mereven szegezi az ajtóra. Sohase lesz már vége a népvándorlásnak?

Alig férnek már a szobába, pedig akik teleették magukat süteménnyel, már el is mentek. Mint az éhes farkasok, úgy falnak.

Pedig ma reggel milyen szépen kiszámította, hogy két hétig megtakaríthatja az ebédet és élhetne kalácson, süteményen! Minek is rendezte ezt az ostoba vendégséget? Inkább tartott volna meg mindent egyedül magának. Tönkreeszik ezek a vadak! Nem elég, hogy minden készlet elfogyott, még drága pénzért hozasson ujra tartalékokat! Ráadásul még csak nem is sopánkodhatik, ott ül, mint valami áldozati bárányka és némán türnie kell, hogy kifosztják, mint a rablók.

Ugy látszik Haltern is egyetért vele, mert már többször integetett titokzatosan és részvéttel.

Ugy látszik a fenségek is sokallják a dolgot, mert Hortensia hercegnő ajka elé szoritja zsebkendőjét, hogy nevetését leplezze.

- Hihetetlen! Még a legfiatalabbak is tanujelét adják ragaszkodásuknak! És növendékleánykák barátnőjüknek érzik! Igazán boldog lehet, báróné!

- Méltóságos báróné, Karl Christian őfenségének ebben az időtájban bort kell innia, még pedig tokajit, bizonyára hálás méltóságod, hogy figyelmeztettem reá!

A kamarás már messze jár és a trónörökös elégedetten dörzsöli kezét:

- Csakugyan ebben a hideg időben jót fog tenni egy-két pohár tokaji... amit a báróné engedelmével egészségére fogunk üríteni.

Memé úgy tesz, mintha nevetésre húzná száját, de ajka görcsösen vonaglik a kíntól.

A népvándorlás pedig nemhogy szünetelne, még egyre hömpölyög, kifogyhatatlan áradással.

Künn a folyosón, a lépcsőkön is zsongó tömeg jön-megy, találkozik, örül egymásnak, bucsuzik és siet a szobába kalácsot, tortát enni.

Az utcán egy-egy harsogó nevetés tör fel a sürün feketéllő sokaságban, már a lépcsőfokokon is ülnek szorgalmasan teázók, zümmögés, duruzsolás, kacaj tölti meg a levegőt.

A Memé szive minden kétségbeesés mellett mentő és vigasztaló gondolatot talál az elrejtett és szerencsésen megmentett diótortában.

Az ostoba tisztiszolga tálcára tette a tokajit, körülrakta poharakkal, a kamarás a legszemtelenebb merészséggel teletölti mindeniket és elsősorban a hölgyeket kinálgatja.

Sok szemérmetlen, mohó, kapzsi ember, senki sem kináltatja magát, az udvarmester, a felesége, az udvarhölgyek nevetnek ostobán, szinte kéjelegve és isznak.

- Pompás bor, kitünő! - dicséri a fenség a drága italt. - Igazán megható, kedves báróné, hogy ilyen nagylelkűen látja el vendégeit.

- Fenséged rendkivül kegyes, sajnos azonban ilyen egyedül álló, szegény özvegy igazán nem költhet többet, mint amennyije van.

- Könnyű a bárónénak nyomorúsággal tréfálózni, mikor olyan fényes anyagi körülmények között él. Ugy örültem, mikor a napokban hallottam, hogy báróné anyagi viszonyai annyire rendezettek, hogy városunk második adófizető polgára. Vagyona évről-évre szaporodik, a takarékosan félretett kamatok segítségével. Hiszen tudtuk, hogy szegény boldogult férje szép vagyont hagyott hátra, de hogy méltóságod ennyire megnövelte, annak igazán örültem.

- Oh milyen hallatlan indiszkréció... hogy követhet el tisztviselő ilyesmit?

- Báróné, hiszen ez csak hivatalos megállapítás volt. Tisztviselőnek nem lehet titka fejedelme előtt. És különben is minden egyes tétel tárgyalás alá kerül.

Memé magánkivül volt. Hallatlan! Milyen hangosan beszél a trónörökös, mindenki figyel és mindenki tudni fogja ezentul, hogy Solingen báróné dusgazdag. Memé szédül és kezét halántékához szorítja.

- Rosszul érzi magát kedves báróné? - kérdi Hortensia hercegnő részvéttel. - Hamar egy pohár bort! Milyen figyelmetlenség, mindenkinek töltöttek, csak épen a ház asszonyának nem.

- Ha elfogyott, hozzanak megint! Inkább két üveggel egyszerre, ne fogyjon ki!

Memé úgy elképed, hogy már tiltakozni sem tud, sőt annyi lélekjelenléte sincs, hogy bár odakiáltaná a serény Fricnek: "A patikából!"

Forog a szoba Jozefával és ujabb vendégek tódulnak be az ajtón, a fejedelmi vendégeket egészen elfoglalja a tarka, látványos kép és kitünően szórakoznak.

Soffőrök, kéményseprők, bábaasszonyok, az "Aranybárány" vendéglős feleségével, leányával, fiával, Engelke szabómester és a foltozónő, a gyümölcsös kofa, a rendőr, vonulnak fel és hajlonganak és gyúrják a kalácsot.

Aztán Frici jön sietve három üveg tokajival és mikor Haltern szemrehányóan vonja kérdőre, hogy miért hozott három üveget, hiszen csak kettőt kértek, az ostoba fickó zavartan dadogja, hogy hármat értett.

Szörnyűség, borzalom, felháborító, méltatlanság, rettenetes, rémséges, idegrázó, vérbefagyasztó, minden, minden kevés.

A trónörökös tölt a poharakba, most legelőször Solingen bárónénak nyujtja oda az aranyszínű, drága italt és aztán megint rendre mindenki iszik.

- Igyunk kedves háziasszonyunk egészségére, - inditványozza Karl Johann és nincs mód tiltakozni, védekezni, elhárítani a tisztességet.

- Talán Karl Christian kaphatna egy sandwichet, nehogy az erős bor megártson.

Sokan ajkukba harapnak és nevetnek, de Fric eltünik, hogy sietve engedelmeskedjék a fejedelmi kivánságnak.

Az ifjuság dalárdája jelenik meg a szobában és énekelnek a fejedelem tiszteletére.

Nagy a meghatottság, csak Memé szive dobog az izgalomtól hangosabban, mikor Hortensia hercegnő megjegyzi:

- Ugy hiszem kedves báróné, ha a lelkes dalárdistáknak sört ad tea helyett, nagyon meg lesznek elégedve, jobban meg is illeti őket.

Hála Istennek végre megszünt a népvándorlás, már öt perce senki sem nyitott be az ajtón.

- Csend uraim! Figyeljünk a gyönyörű zenére, milyen finoman, diszkréten hangzik kivülről!

Solingen báróné alig hallja a zenét. A szomszéd szobák lassanként kiürülnek, a vendégek kigyülnek a folyosóra. Milyen jó, legalább nem járják össze a szőnyegeket.

- Ujabb szám... de hiszen ez egy divatos keringő. Élvezi a zenét, kedves báróné?

- Igen, kétségkivül, - dadogja Memé és lelki szemeivel már borzadva látja, amint a katonáknak is sört fognak adni.

- Kitünő gondolat! Ilyen kedves házi mulatság már rég nem volt Lobenbachban - jelenti ki Hortensia és Memének torkán akad a tiltakozás.

- Ha táncról van szó, akkor én sem hiányozhatom - kiált fel a trónörökös.

A trónörökös karját nyujtja nejének, Lochan főhadnagy Bühl grófnő előtt hajlik meg, jókedvűen lejtenek le a lépcsőn.

Memé most már összeszedte szédülő energiáját, felugrik helyéről és a táncolók közé igyekszik rohanni.

- Milyen megható gondoskodás! Mindenesetre abban igaza van, a sok tánc nagyon ártalmas, de ilyen kivételes alkalmakkor igazán vétek volna megtiltani! Nagyon kérem, engedje meg, hogy Cagima baronesz táncolhasson... ne adjon kosarat! Hadd legyen a fiatalságnak is öröme, hiszen mi öregek is kivettük részünket minden mulatságból, annak idején.

Memé szájtátva bámult a beszélőre. "Mi öregek"? Csak nem reá célzott a fejedelem? Micsoda tapintatlanság!

És nem is öreg! Nem igaz! Javakorabeli asszony, akinek még két olyan aranyifjú udvarol, hogy egész Lobenbachot a sárga irigység gyilkolná, ha tudná.

De hiszen a fejedelem udvariatlansága igazán nem fontos! Sokkal nagyobb baj, hogy Cagima most rájön a szórakozás, az udvarlások izére, hiszen mint házikisasszonyt egész bizonyosan ünneplik lenn.

És mi türés-tagadás, Memé maga is szivesen táncolna két hő imádója karján. Átkozott, kegyetlen végzet! Most itt kell ülnie a fejedelmi vendégek között és unalmas beszélgetésüket udvarias arccal végighallgatni. Kit érdekel ma már a tizenötödik század divatja? És mit beszélnek róla? Meg a festőkről? Oh, ez az átkozott etikett! Itt ülni, mint egy fa és hallgatni. Micsoda ostoba gondolat volt ez az egész zsur? Mindenki mulat és jól érzi magát, csak éppen a háziasszony nem.

- Milyen figyelmes, milyen kedves! - dicséri Hortensia hercegné az inast. - Igazán gratulálok báróné ehhez a pompás kiszolgáláshoz.

Jelentik, hogy a kocsik már előállottak, de a fejedelmi vendégek olyan jól érzik magukat, hogy még nincs kedvük elmenni.

A vendégek nevető beszélgetését túlharsogják a zene hangjai. Egyik dallamos keringő a másikat követi és a fiatalság lelkesen élvezi a tánc örömeit.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Unna hálás örömmel fogadta barátja intézkedését és el nem mozdult Cagima mellől. Akkor is mellette állott, amikor bemutatták a fejedelmi vendégeknek, gyönyörködött a fiatal leány egyszerű, szerény elfogulatlanságában, a hercegnők és az öreg fejedelem lekötelező szives barátságában.

A nagy népvándorlás kezdetén, nénje egy intésére ott termett Cagima a tea- és cukorkészlet mellett. Artik doktor pedig örült, hogy végre egyedül maradnak. Kabátja zsebéből nehány La France-rózsát vett elő.

- Most először nyilik alkalmam és módom személyesen átnyujtani nehány szál illatos virágot. Nagyon kérem, tüzze fel.

- Milyen kedves. Nagyon, nagyon köszönöm, de lehetetlen feltüzni... ha a néni meglátná...

- Nem fogja meglátni. Most hosszú ideig lekötik a fejedelmi vendégek és nem lesz alkalma észrevenni a gyorsan hervadó diszt. Nem is képzeli baronesz, hogy milyen türelmetlenül vártuk Halternnel együtt a mai napot és teljes szivvel és lélekkel azon leszünk, hogy kivezessük az élet és boldogság felé.

- Olyan jók és kedvesek... - felelte Cagima zavartan, - de azt hiszem, hogy sohasem fogom megismerni az életet és a boldogságot.

Cagima most először emeli tekintetét az orvosra. Milyen halálosan szomorú, fájdalmas tekintet! Artik megdöbben. Vajjon mi történt?

Kérdezősködésre nem marad idő. Wachsenstein grófnő és Haltern közelednek.

- Kedves grófnő, - mondja a dragonyos, - végre itt talál egy fülkét és biztos, védett helyett. Innen kitünően látni fogja a lobenbachiak tömeges felvonulását. Unna doktort és Cagima baroneszt már előbb ideirányitottam és azt hiszem, hogy kitünően fogjuk érezni magunkat négyesben. Jó estét baronesz! Ma találkozunk először Cerberus nélkül és igazán örülök, hogy végre megmondhatom, hogy Unna doktorral együtt hüséges lovagjai vagyunk és egyre azon dolgozunk, hogy Csipkerózsát megszabadítsuk az elátkozott kastélyból. Hideg, fagyos modorunk nagynénje jelenlétében csak hazug szinlelés. Ma alkalma és módja lesz meggyőződni róla.

- Ugy örülök, hogy megismerhetem, már nagyon sok kedveset hallottam róla és már ismeretlenül is nagyon szerettem. Unna doktor majd előadással fogja füszerezni a felvonulást, pompásan fogunk szórakozni.

- De mi lesz a süteménnyel és teával? - kérdezte a fiatal leány félénken. - Nem is képzeli, grófnő, hogy milyen kellemetlen feladatot rótt a doktorra és reám Jozefa néni és igen kellemetlen következményekkel járhat, ha nem teljesítem kötelességemet pontosan.

- Sohse aggódjék, baronesz, olyan tisztára mosom majd nagynénje itélőszéke előtt, hogy fehérebb lesz a ma született báránynál.

Haltern időközben kiment a folyosóra és nehány vérvörös granátvirágot hozott be Margit grófnőnek.

- Arra teremtette az Isten a granátvirágot, hogy a grófnő fekete haját ékesitse.

- Valósággal ünnepélyes szinezetüre dekorálnak az urak... mintha legalább is táncmulatságra készülnénk.

- Sohase lehet tudni, hogy mit hoz a jövő! - mosolygott a főhadnagy titokzatosan.

- Esetleg keringő dallamokat? Jaj de örülnék neki! Nagyon szeretek táncolni és oly ritkán van alkalmam hozzá.

- Csodálkozom, pedig sehol annyi alkalom nem nyilik mulatságra, mint éppen Rómában, általában délvidéken, a Riviérán például!

- Sajátságos, mennyire ugyanazzal a szemmel néz, ugyanazzal a nevetéssel nevet a grófnő, mint a kis Coeurdame.

Beszélgetésüket az inas zavarta meg. Halkan sugott valamit a főhadnagy fülébe.

Közben Artik kedves előzékenységgel szolgálta ki a hölgyeket teával, kaláccsal és tortával.

Cagima megütközve nézte a betóduló sokaságot, amint megrohanták a teát és süteményt és egy oldalajtón gyorsan elvonultak.

- Nagyon meg lesz lepve Jozefa néni, hogy ennyien látogatják zsurját. Ki kellene néznem a konyhába, mert nem lesz elég tea, se kalács.

- Ne mozduljon, baronesz. Annyi ember van künn, előszobában, folyosón, lépcsőkön, hogy úgyse tudna keresztül vergődni. Ne féljen semmitől! Ma Haltern játssza a házikisasszony szerepét a szürke házban. Élvezze a mai estét nyugodtan és ne törődjék senkivel!

- Maga mindenkit ismer, doktor? Amennyi ember elvonul, mind barátságosan és tisztelettel köszönti.

- Hogyne, akár mindenkinek elmondhatnám az élettörténetét. Itt van például a szegény öreg polgármesterné a Haltern karján. Igazán szép tőle, hogy eljött, pedig milyen beteg.

- Bizonyára kárpótlásul azért néz reá legelbüvölőbb pillantásával a mi Don Juan dragonyosunk.

Haltern tréfás lihegéssel rogyott a karosszékbe. Soha még ilyen jókedvűnek, szellemesnek nem látta senki. Csak úgy szikrázott, ragyogott, egyik mulatságos ötlete a másikat kergette. A hölgyek és Unna ki nem fogytak a nevetésből.

Mindenekelőtt Cagimát avatja be összes cselszövéseikbe, hiszen mindez érette történik csupán. A fiatal leány csodálatosan felélénkül, nevet, élvezi hű lovagjai hadjáratát.

- Hogyan lehetséges azonban az, hogy a bizalmatlan természetű asszony Unna doktort is beengedte házába?

- Nagyon egyszerűen. Nem mondhattam, hogy doktorunknak felesége és hat gyermeke van, de legalább azt elhitettem vele, hogy vőlegény!

Haltern hirtelen közelebb huzódik Margit grófnőhöz és valami mulatságos anekdótát mesél. Amíg ők ketten nevetgélve sugdosodnak, Unna a Cagima csodálkozó, piruló arcába néz.

- Jozefa néni olyan határozottan állította... Nagyon nehezemre esett... de el kellett hinnem!

Az Artik ajkára szenvedélyes kiáltás tolul. Szerencsére azonban még idejében fegyelmezi magát.

Unna és a fiatal hölgyek most csak a különös látogatókra irányítják figyelmüket. Egyik-másik alak láttára pajkos, szünni nem akaró nevetésben törnek ki.

- Igyunk grófnő, a kis Coeurdame egészségére... úgyis tőle rabolta szemét és mosolyát.

- És mi iszunk a Haltern szép meséjére... az ismeretlen istennő jóvoltából, talán én leszek az ország legboldogabb embere!

A poharak összecsengenek. A vér még jobban felpezsdül, még zajosabb lesz a vidám nevetés.

Tekintete egyre gyakrabban és hosszasabban keresi az Artik meleg, rajongó nézését.

Körülöttük pedig sürög-forog a tömeg, növekszik a zaj, a felvonulás tetőpontra hág.

- Hogyisne, Memét karszékéhez szögezik a fejedelmi vendégek... mára ártalmatlanná tettük. Gyorsan a karját, grófnő! Nehogy elmulasszuk a keringőt.

Haltern átkarolja táncosnőjét és könnyed elegánciával vezeti. Ahogy táncközben közelebbről figyeli a bájos udvarhölgyet, ragyogó arca hirtelen elkomolyodik. Megint eszébe jut a nizzai farsang és a pajkos kis Coeurdame.

- Megfoghatatlan... érthetetlen hasonlatosság! Mintha valami varázslat igézete alatt állanék. Édes Margit grófnő... nagyon lovagiatlannak tartana, ha megkérdezném, hogy hány éves?

- Szó sincs róla! Igazán mindegy, hogy egyenesen tőlem akarja megtudni, vagy a góthai Almanachból. Huszonötéves vagyok.

- Négy év előtt elkisértem Hortensia hercegnét Max Georg főherceg temetésére.

- Ismeri azt a mondást, hogy aki barátját igazán szereti... akkor kezd hinni benne, mikor nem érti.

Milyen mozgalmas, pezsgő élet veri fel a mogorva szürke ház hosszú, néma csendjét.

Az inasok kis hordó sört guritanak a katonáknak, Frici meg frissítőket hord szét a vendégek között.

Cagima alig tudja még felfogni a nagy boldog valóságot: Unna nem vőlegény... Unna szabad.

- Annyi mindent szeretnék mondani... Cagima, de sok szem figyel és nem tudnám magamat kellőképpen mérsékelni. Hála Istennek, hogy megtaláltam végre a Csipkerózsához vezető utat... remélem nemsokára nyilik alkalmunk zavartalan beszélgetésre is.

- Amint időt tudok szakítani magamnak. Éppen ilyenkor van a legtöbb betegség, járvány... sajnos vidéken is több igen súlyos esetem van.

- Köszönöm kedves szavait, Cagima... Igen boldoggá tesz velük... Nyugodt lehet, hogy vigyázok magamra... most már van kiért és miért...

- Az első tánc a házikisasszonyt illeti. Szabad kérnem, baronesz? Nagyon, nagyon örvendek, hogy Önnel nyithatom meg az idei táncszezont.

Azután Cagima sorra táncol az összes tisztekkel. Körülfogják, elhalmozzák szives előzékenységgel és Unnának volna is oka féltékenykedni, ha a Cagima szeme nem mosolyogna reá folyton, messziről és másokon keresztül is: Mindig reád gondolok!

- Most még kiseperjük a termet - kiáltja Irén Friderika jókedvűen. - Kedves Haltern, huzassa búcsúzóul a Bálsyrént.

A főhadnagy siet a trónörökösné óhaját teljesíteni, azután Margit grófnőhöz megy.

- Ahogy kezdtük, úgy végezzük be! Hihetetlenül hasonlit a kis Coeurdamehoz... csak egy tekintetben fedezek fel különbséget.

- A kis Dolly kizárólag velem táncolt, de grófnő hütlenül lebeg egyik sarkantyútól a másikhoz.

- Süldő leányok még igen félénkek... nem tudják mindig azt tenni, amit szeretnének.

- Izlés dolga! Ami egy kis bonbonniéret szinültig megtölt édességgel, az esetleg a vén skatulyákat üresen hagyja.

- Ugy hallottam, hogy Memét már a legközelebbi napokban felrendelik ebédre és minthogy Ön a hüséges uszályhordozója, remélem, hogy gyönyörködni fogok szép lovagiasságában.

- Mindenekelőtt Münchenbe, azután valamelyik téli sporthelyre és onnan, mint rendesen Rómába.

- Maga persze úgy gondolja az utazást: Nizzába menni, a kis Coeurdameot látni, azután meghalni szerelmi bánatban.

- Vagy Lobenbachban a Coeurdame képmásával találkozni, s szerelemmel tovább élni.

Margit grófnő elfordítja arcát. Semmiesetre sem akarja, hogy pirulását észrevegyék.

- Tükröcském, tükröcském, áruld el, ki a legpirosabb arcú országszerte?

Margit felnéz és pillantása éppen a szemközti tükörre esik, meglátja piruló arcát és a főhadnagy nevető szemét.

- Akkor cserélünk! Hallottam grófnő, hogy lovagol is olykor. Ugy szeretném, ha egyszer elkisérhetném!

- Ott talán meg van fejtve a talány, hogy honnan értesült oly jól magánéletemről?

- Minden, minden benne van! Hétpecsétes varázskönyv. Ha elolvasná, bölcsebb lenne, mint Rabbi Akiba.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

- Hol volt az utóbbi napokban? Nem is képzeli, hogy milyen vágyódással kerestem.

A fiatal leány nagyot sóhajt és behunyja szemét, mintha félne, hogy eltünik az álom.

Az orvos meghajol, aztán az öreg fejedelemhez siet, hogy személyesen vezesse kocsijához.

Jozefa báróné végképp kimerülve az izgalomtól, mérgelődéstől, fáradtságtól ül karosszékében.

Valósággal elönti az epe és éhes... Míg mások felettek mindent házában, ő maga semmit sem evett. Már majd elájult az éhségtől, de remélte, hogy ha jó példával jár elől, mások is inkább kimélik a drága vajaszsemlét.

- Hogy elpusztítottak mindent és milyen piszok, rendetlenség maradt utánuk. Majd holnap eljövünk és mindent rendbehozunk. Most a méltóságos báróné engedelmével hazamegyünk, mert dél óta semmit sem ettünk és éhesek vagyunk.

Jozefa báróné megrémül. Talán még ezek a fickók is elvárnák tőle, hogy megvendégelje őket. Bizonyára Cagimának is üres a gyomra! - Nem, nem, menjenek csak haza.

- Elmehetnek és majd holnap jöjjenek el. Te is siess lefeküdni Cagima és felejtsd el minél hamarább ezt a zürzavaros, undok kavarodást. Gyülölöm és soha többet meg nem engedem.

Frici kimegy a szobából Cagimával együtt. Összeüti bokáját és meghajtja magát:

- Nyugodalmas jó éjszakát kivánok baronesz. Gyönyörű estély volt, azt hiszem, hogy mindenki jól mulatott és a kisasszony is.

- Igen, gyönyörű volt! Köszönöm a segitségüket. Remélem, mind megitták a sört?

"A burgonya és rothadt alma bizonyára nem elég táplálék a mai napra, azért gondoskodtunk egy kis magáncsemegéről. Jó éjszakát, rózsás álmokat! H. és U."

Mégegyszer átnéz a szomszéd ablakra. A szoba világos és Artik az ablaknál állva vár.

Mosoly fut végig az arcán, mikor megpillantja a leányt és kitárja két karját.

Szegény kis Hamupipőke aznap este mosolyogva alszik el és szépeket álmodik.

Memé pedig azalatt betámolyog hálószobájába és elhatározza, hogy azért is jól fog élni!

Ihatom hideg vizet, én a ház úrnője, a saját estélyemen a tortához. Remélem azt csak nem vitték el.

Oh jaj! Hiába keres, kutat, tapogat, turkál remegő keze. A tortának is csak hült helye maradt!

Nincs más hátra, mint idegcsillapítót bevenni. Husz csepp egy pohár hideg vizben. Ennyit élvez estélyéből a ház úrnője.

Korgó gyomorral, csalódottan, gyülölettel eltelve az egész világ iránt, tér nyugalomra.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A tiszti kaszinó fényesen kivilágított helyiségeiben az urak, élükön Karl Johann trónörökössel, vidáman ürítik pezsgős poharaikat és ünneplik Halternt, az est hősét.

És Haltern titokban azon töpreng, hogy voltaképpen ki a Coeurdame? Dolly Spaurek, vagy Margit grófnő? A két alak összeolvad lelkiszemei előtt és szivdobogva suttogja: Köszöntelek, kedves Coeurdame!

Kellemes gondolatok kóvályogtak fejében. Éppen az imént jelentette ki kapitánya, hogy karácsonykor hosszabb szabadságra mehet, mivel ősszel nem vette igénybe. Adja csak be mielőbb a kérését.

Négy hét előtt még feltétlenül Bécsbe akart menni, hogy lesben álljon a Spaurek-palota előtt, míg Dolly bárónőt szemtől-szembe láthatja.

Már írt is egy barátjának, hogy tudakolja meg, hogy a Spaurek-család hol tölti a telet.

Meg is jött a válasz. Spaurek báró nejével és leányával hosszabb tartózkodásra Münchenbe utazott. A baronesz festeni tanul és a Finkh-Melgunoff penzióban laknak.

Halternek hirtelen eszébe jutott, hogy Margit grófnő is Münchenbe készül Hortensia hercegnével.

Pompás gondolat! Ha sikerülne rávenni a hölgyeket, hogy ugyanabban a penzióban lakjanak, milyen könnyű volna összehasonlítani szive két választottját és a mérleg vagy jobbra, vagy balra billenne, de a habozás véget érne.

De most előbb Memével kell az ügyeket rendezni, nehogy bősz haragja szegény kis Cagimát sujtsa.

- El ne gázoljon az Istenért! Kár volna. Képzelje, éppen most kaptam értesítést, hogy szüleim autót küldenek ajándékba. Éppen meg akarom nézni a teherpályaudvaron, hogy vajjon nem érkezett-e még meg?

- És tudja, hogy mit kivánnak a szüleim viszonzásul? Képzelje, azt akarják, hogy karácsonyi ajándékul nyujtsam át a menyüket, még pedig vigyem autón Münchenbe.

- Beszélje rá őket, hogy lakjanak a Finkh-Melgunoff penzióban! Vígjátékunk utolsó és legszebb felvonása ott fog lezajlani, ha ugyan nyélbe tudom ütni a dolgot. Az összes szereplőket odacsődítem és a szülei életnagyságban átvehetik leendő menyüket.

A főhadnagy órájára nézett. - Még egy félórát ellophatok haragos Jozefától - elkisérem egy darabon és azalatt mindent elmondok.

A két férfi élénk beszélgetésben haladt karonfogvást a teherpályaudvar felé.

- Azt hiszem, - mondta Unna, - hogy sok bajunk lesz még Memével! Ma reggel már átmentem érdeklődni a kedves egészsége iránt... tajtékzik, tüzet lehel, kigyót-békát kiabál a tapintatlan lobenbachiakra. Dühöng, amiért Cagima táncolni merészelt és okvetlenül valami erdész rokonánál akarja tölteni a telet, a világtól elrugaszkodott erdő közepén, ahol soha egy lelket se láthatna szegény kis leány. Éppen fel akartam keresni, kedves Haltern, hogy megbeszéljem az ügyet magával és segítségét kérjem.

- Utálom már ezt a fösvény öreg asszonyt. Hihetetlen, hogy mint szenved szegény kicsike! Alig várom, hogy végkép kimentsük a gonosz sárkány hatalmából. Bizza csak reám! Kicsaljuk barlangjából a medvét. Hallgassa meg legujabb haditerveimet... Ma este hagyjuk jól nyerni Memét, hogy jobb kedvre hangoljuk, maga aztán mint orvos, határozott és ellentmondást nem tűrő tanácsokkal támogassa prepozicióimat.

- Ne tegye le a kabátját, még nem fűttettem, abban a reményben, hogy marad némi meleg tegnap estéről mára is. A rettenetes kiadások után, mégis csak el kell kezdenem a takarékoskodást valahol. Inkább elviselek egy kis hideget.

- Nem volt nyugtom, míg drága hogyléte iránt nem tudakozódom! Nem is sejti, hogy mennyit aggódtunk Unnával, nehogy a szokatlan fáradság, a tengersok hódolat megártson egészségének. Sajnos sejtelmünk nem csalt.

- Bizony, kedves barátom, áldozatul estem a lobenbachiak tapintatlanságának. Rettenetes éjszakát töltöttem. Éhesen és halálos fáradtan feküdtem le.

- A lobenbachiak nem akartak tapintatlanok lenni, csak kifejezést adtak ragaszkodásuknak.

- Nagyrabecsülöm a ragaszkodást, ha nem esnek vele az ember terhére és nem kerül annyi anyagi áldozatba. Gondolhatta mindenki, hogy nem lehet kellemes ennyi vendég a házban.

- Senki se tudhatta előre, hogy ki mindenki jön el. Mikor aztán látták, hogy túlsokan vannak, sietve távoztak.

- De bor, sör, vajaszsemle... igazán felesleges és megbeszélésünk ellenére volt.

- Magam is megbotránkoztam, de mit lehetett volna tenni? Igen, ha magunk közt maradhattunk volna, mint ahogy gondoltam... de az udvar teljes létszámban való megjelenése teljesen megzavarta a fejem! Ki hitte volna, hogy az öreg fejedelem is eljön?

- Pedig méltóságod tudhatta, hogy mennyire szerették az udvarnál. Legendákat beszélnek ma is róla! Kétségkivül a tegnapi estély nagy diadalt jelentett, habár kissé meg is volt kötve a kezünk. Aki sokat élt az udvarnál, tudhatja, hogy fejedelmi személyek jelenléte mindig rabszolgaságra itéli bizonyos tekintetben az embert.

Memé kezdett szelidebb szemekkel nézni a főhadnagyra és inkább sopánkodott most már, mintsem dühöngött.

- Legjobban sajnáltam természetesen, hogy mint háziasszonyt teljesen lefoglalták, szegény hódolói részére egy pillanatot se tudott juttatni, még a táncnál se, pedig hogy szerettem volna.

Memé hirtelen jobban érezte magát. Felült és bár kissé fájdalmasan, de már édes kacérkodással tekintgetett a főhadnagyra.

- Igazán hiányoztam, amico mio? Bevallom, hogy magam is majd meghaltam az unalomtól.

Pedig attól tartok, kedves báróné, hogy ezen a télen többször lesz része benne! Mindenki úgy el volt ragadtatva a kitünően sikerült délutántól, hogy valószinüleg kényszeríteni fogja az udvar szép szerével, hogy gyakran megismételje fogadónapjait.

- Milyen hallatlan tapintatlanságot követett el! Micsoda kellemetlen helyzetbe hozott indiszkréciójával. No de rosszul számítottak. Elutazom Cagimával és távol töltöm a telet.

- Kitünő ötlet! Meghajlok előtte és elnémítom önzésemet. Hova akar menekülni tisztelői elől? Mindenekelőtt arra kérem, hogy sok ember közé... Eszébe ne jusson valami elhagyatott birtokra eltemetkezni.

- Nem értem, Haltern! Pedig éppen egy bajor erdőbe akarok visszavonulni. Jó barátaim élnek ott...

- A világ minden kincséért sem engedem meg, hogy ilyen helyre menjen. Hiszen ez annyi, mintha öngyilkosságot követne el és egyenesen a halál torkába szaladna!

Haltern olyan rémségesen forgatta szemét, hogy a Memé ereiben megfagyott a vér.

- Oh báróné, hát nem tudja, hogy éppen ezekben az erdőségekben rettenetes rablóbanda garázdálkodik. Képzeljen el egy elhagyatott, magányos erdészlakot. Mérföldekre sehol egy emberi lélek, semmi segítség. A rablók a ház lakóit nyugodtan kiirthatják és senki meg nem hallja segélykiáltásukat.

- Hál' Istennek! Nem is egyeztem volna bele soha! Remélem, hogy még nem irt a barátainak?

- Miért is töltené el legszebb éveit ilyen embernemlakta vidéken? A fiatalság olyan hamar elszáll!

- Abban igaza van! De édes Istenem, hova forduljon boldogságért az ilyen szegény, elhagyatott asszony?

- Még sohasem hallott semmit a téli sporthelyekről? Öreg és fiatal egyaránt elragadtatással emlegeti!

- Ródli- és ski-pályákra gondol? Éppen tegnap emlegették a hercegnők. Azt mondták, hogy nagyon mulatságos.

- Mulatságos és praktikus is! Az ember hotelben vagy penzióban lakik, aránylag elég olcsón, mindennap pompás ebédet és vacsorát eszik, a lehető legérdekesebb emberek között él, nagyszerűen szórakozik és nincs a vendégekre külön kiadása.

- Persze... persze! Nagyon kellemes lenne! De attól tartok, hogy a penziók nagyon drágák!

- Szó sincs róla! Majd keresek valamit, amivel feltétlenül megelégszik. Például Münchenben kitünő a Finkh-Melgunoff penzió. Ismerem a tulajdonost, hajdani katonatiszt! Természetesen kivételes árakat fog megállapítani. Tudom, hogy vannak egész egyszerű szobái, nevetségesen olcsók! Ha ugyan méltóságod beéri velük és nem fektet súlyt elegánciára.

- Szó sincs róla! Legkevésbé sem. Lakom én még padlásszobában is, csak ne fizessek sokat érte.

- Az ember ugyis egész nap a közös társalgóban ül, vagy az olvasóban. Saját szobájába csak éppen aludni és napi sikereiről álmodni tér.

- Nagyon csábító! És maga is, Unna doktor is, mint hű lovagok velem utaznának?

- Magától értetődik! Ott aztán igazán a bárónénak szentelhetjük magunkat százszor inkább, mint bármilyen zsuron. Tudtommal táncolnak is a Finkh-Melgunoff penzióban.

- Nagyszerű! Meggondolom a dolgot! Távollétem alatt feledésbe merül a fogadónapom és nem küldik el a számlákat sem.

- Szent meggyőződésem. Münchenből pedig kirándulunk a legszebb sporttelepekre és versenyt fog rodlizni az ifjusággal! Milyen fiatalosan, frissen festenek a nők csinos szvettereikben. A doktor éppen tegnapelőtt rendelte el Hortensia hercegnőnek a rodlizást, fiatalító kura szempontjából. Milyen jól állana bárónénak is jókedvűen ragyogó szem, hidegtől kipirult arc! Szegény Cagima báronesz egészen el fog veszni mellette.

- Oh, maga megátalkodott udvarló, egészen el akarja csavarni a fejemet? Istenem, csak ne kerülne sokba, már utnak is indulnék.

- Ej, gondoljon egyszer önmagára, a fiatalságára! Milyen könnyelműség volna elszalasztani minden alkalmat! Még megbeszéljük Unnával együtt a dolgot, a legközelebbi kártyapartinál. Ma és holnap sajnos nem érünk rá, de holnapután okvetlenül eljövünk! Szóval viszontlátásig holnapután... addig is tartson meg kegyes jóindulatában.

Haltern még egyszer visszanézett. Cagima állott a lépcső tetején, mosolyogva, rózsásan. A fiatalember szerette volna néhány halk szóval köszönteni, de Cagima ajkára tett ujjal figyelmeztette, hogy hallgasson és nesztelenül elosont.

Haltern mitsem törődve széllel, szállingózó hópelyhekkel, ballagott a Hortensia hercegnő erdei pavillonja felé.

Tudta, hogy a hercegnő és udvarhölgye ebben az időtájban mindig kimennek az állatok etetéséhez és elszántan várakozott, míg utnak indulnak.

Már egy órája sétált fel és alá, de se fáradságot, se hideget nem érzett. Hirtelen kiegyenesedett. Végre közelednek a hölgyek.

- Oh, fenség, ha mindenki megjelenhetne az udvarnál, valahányszor vágyódik, körül kellene sáncolni és táblákat kiaggatni: "Csak meghivottaknak szabad a bejárás!"

- Ha ideje engedi, kedves Haltern, tartson velünk. Megyünk Hanzit, a kis őzikét etetni. Segíthet Margit grófnőnek az elemózsiás kosarat vinni.

- Büntessen meg fenség insubordinációért, de ne kivánja, hogy ilyen szép kezektől kosarat kapjak! Nem szivelhetem ezt a szimbólumot... ráadásul engem is Hanzinak hivtak gyerekkorom óta... és ma reggel még nem reggeliztem... igen szomorú félreértésekre adhatna okot az őzikének szánt elemózsiás kosár.

- Még nem reggelizett? Hamar, hamar Margit, adjon szegény embernek egy darab kenyeret.

- Honnan tudja ezt is? Nincs máskép, mint hogy ördöge van, vagy varázsolni tud!

Margit grófnő hamar megkereste a kedvenc Hanzit, kosarából zsemlét, salátát vett ki és odanyujtotta a simulékony, szelid kis őznek.

Irigy leszek, ha így folytatja! Mégsem igazság, hogy az egyik Hanzinak mindent odaad, a másiknak semmit. Pedig én is éppen olyan szelid vagyok és szivesen ennék zsemlét, meg szedret szép hölgyek tenyeréből. Volna csak négy lábam, engem is simogatna és nem hagyna éhenhalni.

- Micsoda rágalom! Nizzában azt mondta a Coeurdamenak, hogy azért olyan fáradhatatlan táncos, mert az igazi lovas tulajdonképen modern Centaur, úgy összenőtt a lovával, és használhatja a lova négy lábát, ha a sajátja kifárad. Most pedig, hogy adja a szerényt. Attól tartok fenség, hogy ez a farkasétvágyú ember még őzgerincre is megéhezik, ha sokáig itt maradunk.

Haltern megint nagy szemekkel bámult a nevető grófnőre. Szóhoz se tudott jutni csodálkozásában.

- No, ha csak az a baj, hogy őzgerincre éhezik, könnyen segíthetünk rajta. Tudtommal ma éppen azt kapunk villásreggelire. Ha nincs szolgálatban ma reggel, kisérjen vissza a kastélyba és tartson velünk. Hogy is volt az az eset a Coeurdamemal és a centaurokkal?

- Ezer szerencse, hogy fenséged pártfogásába vesz. Nem, el se fogadnám ezek után, hogy a grófnő etessen. Egész bizonyos, hogy az ördöggel cimborál.

- Bocsásson meg egy pillanatra, kedves Haltern, amíg átöltözünk, addig vezettesse magát az Eyben báró szobájába és legyen szíves ne haljon meg éhen, amíg visszajövünk.

Nemsokára kedélyesen együtt ültek az ebédlőben és a hercegnő kedvesen gondoskodott éhes vendégéről.

Hortensia hercegnőt nagyon érdekelte a Cagima és Unna doktor kis regénye. Haltern nem győzte elég élénk szinekkel ecsetelni a szerencsétlen kis leány nyomorát. Éhezik, fázik, elhagyatott, teste-lelke szenved. Nevelőanyja önző fösvénysége felháborító.

Margit grófnő teljes erejével igyekezett Halternt támogatni elbeszélésében. Elmondta, hogy Cagimát milyen angyali jónak, türelmesnek látta és hogy mennyire szeretik egymást a doktorral. Csak a tekintetük árulja el, mert hiszen még sohasem volt alkalmuk és módjuk négyszemközt beszélni, a szabadulás módját megtárgyalni.

- Képzelje fenséged, hogy nem tudunk zöldágra vergődni Memével! - folytatta elbeszélését Haltern. - Pedig már olyan szépen kigondoltuk, hogy Münchenbe csaljuk Memét. Jelenleg ott időznek az Unna szülei is. Néhány órára ártalmatlanná tesszük az öreg sárkányt, azalatt hamar megtartjuk az eljegyzést és ha fenség is jelen lett volna, gratulációjával megpecsételte volna a frigyet.

- Persze... hogyne! Versenyt adom áldásomat az öreg Unna kegyelmessel és Jozefa le van szavazva. Meg is teszem, nagyon szivesen!

- Igen ám, de baj van! Memé már visszatáncolt. Tegnapelőtt este minden fáradságunk kárbaveszett. Hiába erősködött Unna, hogy a rodlizás a legjobb fiatalító kura, hiába szavaltunk, szónokoltunk... igen sokba kerül a vasutijegy és azt készpénzzel kell rögtön kifizetni. Memé nem utazik.

Haltern lélegzetét visszafojtva leste a hercegnő válaszát és valósággal rajongó pillantásokat vetett Margitra.

- Az Istenért, kedves grófnő, csak nem kivánja, hogy együtt utazzam azzal a borzalmas asszonnyal?

- Isten ments fenség! Hanem a második szakaszban, amelyet kegyesen átadott nekem éjszakára... utazhatnának Solingen báróné és Cagima.

- Oh én az étkezőszakaszban töltöm az éjszakát... kitünő, kényelmes karosszékek vannak benne.

- Szó sincs róla! Boldog volnék, ha két szerető szivet közelebb hozhatnék.

- Jobbat mondok. Megváltoztatjuk uti tervünket és nem éjjel utazunk, hanem nappal. Münchenben több időt fogunk tölteni, mert ha már elviszem Memét, akkor feltétlenül ródlizni is akarom látni.

- Hanem mi lesz Memével tovább? Mert elvinni elviszem, de haza nem hozom! Májusig Rómában maradunk!

- Arra egyelőre nem gondol... de ha esetleg eszébe jutna, majd eloszlatjuk aggodalmait. Csak egyszer Cagimát szabadítsuk ki körmei közül, akkor nem bánom, ha bosszút áll is rajta a sors. Büntetés nem maradhat el! Nem ismerek semmi kiméletet egy olyan asszonnyal szemben, aki elsikkasztja huga vagyonát, ráadásul éhezteti, nyomorogtatja és a leglelkiismeretlenebbül magához láncolja, nehogy valaha férjhez menjen!

Villásreggeli után Hortensia hercegné megmutatta a főhadnagynak képgyüjteményét.

- Ha érdeklik a bronzaim, aquarelljeim, régiségeim, jőjjön el vasárnap ebédre, akkor mindent megmutatok. Azonkivül nagyon érdekel, kedves szövetségesem, hogy fiatalos ródlinénink elfogadta-e meghivásomat a szalonkocsiba?

Hortensia csókra nyujtotta kezét, aztán a kis fogadószobába távozott, amíg a főhadnagy Margittól búcsúzott.

Ezuttal nem néztek a szokott kihivó pajkossággal egymásra. Haltern meghatottan szorította meg a leány kezét:

- Köszönöm a segítséget, grófnő. Igérem, hogy meglesz a legédesebb jutalma érte.

Solingen báróné a fütetlen, jéghideg ebédlőben várta az autót, mely a legközelebbi állomásig vigye. Ott aztán beszállanak a hercegnő szalonkocsijába.

Sok sopánkodás és sóhajtás között gondoskodott Memé sportkosztümről. Égszinkék és vörössel szegélyezett sweter, sportnadrág, vastag filz lábszárvédő, nyakán hatalmas pamutsál, óriás keztyű. A nagyszerű sportkosztüm alá pedig háromszoros fehérnemüt és szoknyákat vett fel, nehogy a podgyászszállítás igen sokba kerüljön.

Cagimának is vett kénytelen-kelletlen swetert, de sötétkéket, nehogy versenyre keljen a saját kiabáló szineivel. Az egyszerű kék szin pedig kitünően illett a bájos fiatal leány szőke hajához, fehér arcához.

Cagima az ablaknál állott és nemsokára jelentette, hogy Artik doktor személyesen jön értük autóján.

A következő pillanatban már fenn is volt Artik a szobában, udvariasan karját nyujtotta Solingen bárónénak, míg Babette és Cagima a kézipodgyászt vitték utánuk.

- Enyhe idő van künn - mondta a doktor, - mégis befűttettem az autót, a mi hegyes vidékünkön hirtelen változik az idő.

Memé kegyesen mosolygott. Eleinte nagyszerűnek találta az autózást, de nemsokára tűrhetetlennek találta a hőséget.

Hihetetlen, hogy milyen sokáig tart az út! Csak már legalább a vonatnál volnánk!

Végre, végre, hosszú és kinos verítékezés után künn vannak az állomásnál.

Sietni kell, mert a vonat csak két percig áll. Nosza kapkodás, lihegés, hajszolás.

Memé fujtat, nekilendül, nagy nehezen besegitik a vasuti kocsiba, a sok kézicsomagot utána hajigálják, Cagima is felszáll és elfoglalják a részükre kijelölt helyet.

Jozefa báróné majd elolvad a melegtől, mikor végre lerogy a kipárnázott ülésre.

- Most igazán le lehetne tenni a bundát, édes néni! - szólal meg Cagima szerényen.

- Jut eszembe! Hátha hirtelen valami vasuti szerencsétlenség történik és sietve kell kifutni, talán felejtsem itt és gazdagítsak mást vele? A kézipodgyászt is magam mellett tartom és le nem veszem a kezemet róla.

Cagima levetette kis kabátját és kitünően érezte magát kellemes gondolatok és reménységek között.

Alig utaztak egy félórát, Memé mégis csak türhetetlennek találta a meleget.

- Kedves nénikém, a felirás olasz: "caldo és freddo". Merre fordítsam a csapot?

- Te se dicsekedhetsz a műveltségeddel. Hogy is lehet ilyesmit kérdezni? Caldo eléggé hasonlit a német kalt-hoz, igazán nem nehéz kitalálni, hogy hideget jelent.

Persze most még sokkal kinzóbb meleg nehézkedett a kis fülkére. Memé kinyittatta az ablakot. Persze, ahogy a hideg téli szél befujt és süvített az ablakon keresztül, mindjárt be is csukatta.

Szerencsére nehány pillanatra mégis lehült kissé a levegő. Memé kibontotta kis kézitáskáját és egy üveget vett ki belőle. Hirtelen arra gondolt, hogy esetleg Cagima is elvárhatná, hogy reggelivel megkinálja, de nem vitte rá a lélek. Inkább kiküldte a folyosóra.

- Talán nem volna olyan meleg itt benn, ha nem ülnénk ketten. A folyosón is jól érezheted magadat. Elég hosszú, fel és alá sétálhatsz.

A szomszéd fülke ajtaja kinyilt és Margit grófnő barna feje kandikált ki rajta.

- Hallatlan! Jőjjön be egy pillanatra hozzánk - hallatszott ki Hortensia hercegné hangja. - Vegyen a mi feleslegünkből, kedves gyermekem. Ugy sincs több frissítőre szükségünk. A folyosó sarokülésén kényelmesen ülhet és hallhatja a néni hangját is. De minden a magáé, nem engedem meg, hogy a néninek is adjon.

Cagima májpástétomot, lazacot, vajaszsemlét reggelizett, míg Memé hideg teát és száraz zsemlét.

Margit grófnő odaült Cagima mellé és éppen olyan kedvesen beszélgettek együtt, mint a Memé zsurján.

Cagima elmesélte, hogy nagynénje mennyire szenved magának. A fűtőtestet "caldo"-ra igazíttatta, most már bizonyára jobban érzi magát.

Margit grófnő hahotázva nevetett és azonnal rohant a hercegnéhez, hogy elszórakoztassa a Memé bölcsességével.

- Csak hadd üljön Memé a gőzfürdőben, megérdemli! Nem kell egy ideig felvilágosítani tévedéséről.

Solingen báróné pedig egyre törülgette arcáról a verítéket. Sálját kibontotta, bundája is lecsuszott kissé, de világért se nyitotta volna ki az ablakot, nehogy megártson egészségének és arcbőrének.

Izzadt, majd felolvadt, mire a vonat berobogott Münchenbe. A rövid uton a penzióig még jobban beburkolózott összes bundáiba, sáljaiba és prémjeibe. Mint egy eleven gőzkatlan, úgy robogott be.

Hortensia hercegné már előbb behajtatott a penzióba, ahol a tulajdonos és neje ünnepélyesen fogadták.

- Egyelőre még csak inkognitó vagyok itt, míg Memét elaltatjuk, azután boldogan állok a hölgyek rendelkezésére. Unna az éjjeli gyorssal jön.

- Pompás. Az összes szinészek megjelentek, csak még az öreg Unna és neje hiányoznak.

- Ugy-e jól rendeztük? a Coeurdame sem hiányzik. Spaurek báróné is itt lakik a leányával.

- Még nem, de megvárom itt a hallban, amíg hazajönnek a szinházból. Ha aztán erős dobpergést hall a házban, vegye tudomásul, hogy az a szivem zakatolása.

- De szeretnék jelen lenni a találkozásnál! Érdekes látvány lesz, mikor megpillantja jövendőbelijét!

- Jövendőbelimet? Olyan bizonyos benne, grófnő, hogy Dollyból Halternné lesz?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Solinger bárónét rendkivül meglepte az előkelő penzió világvárosias külseje.

A direktrisz bevezette a nagynénit és Cagimát az ebédlő melletti két kis szobába. Rögtön elmondta, hogy Haltern főhadnagy úr, a tulajdonos régi bajtársa, külön kérte éppen ezt a két szobát a hölgyek részére. Unna doktor is sürgönyzött, hogy jól fütsék be a szobákat, mert a hölgyek bizonyára kimerülten és átfázva érkeznek.

Memé igyekezett tőle telhetőleg kegyesen mosolyogni, de ijedten összerezzent, mikor az Unna intézkedését hallotta.

- Az Istenért, már elég volt a hőségből, még gutaütést kapok! Fűttetlen szobában szoktunk aludni! Remélhetőleg nincs túlfűtve a szobám?

- Az Istenért... hisz ez gőzfürdő, kazán... a másik szobát is így befütötték?

- Ugy látszik a szobaleány különös gondot akart fordítani a fütésre, báróné. Amíg a hölgyek ebédelnek, kiszellőzik!

Frigyes, a háziszolga észrevette, hogy az egyik földszinti ablakon ferdén áll a zsalu. Igyekezett lehetőleg kivülről helyrehozni a bajt és odavitte létráját az ablakhoz, beugrott az ablakon, hogy a kályha után nézzen.

A háziszolga azután jól benyult a fáskosárba és pokoli tüzet rakott. Öt perc mulva akár tojást lehet főzni mellette, ha ugyan szét nem robban előbb a kályha.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

- Gyere aludni, Cagima. Korán akarok lefeküdni, a mai nap túlontúl igénybe vette erőimet. Örülök, hogy végre hüvös lesz a szobánkban, jól fogunk aludni.

- Rettentő! Ijesztő! Hát az egész pokol ellenem esküdött? Micsoda tűz ég itt megint? És minden ablak csukva! Meg akarnak őrjíteni?

Dühtől tajtékozva, toporzékolva ugrott a csengőhöz és addig csöngetett, míg az egész személyzet összefutott.

Anna, a szobaleány meghozta a titokzatos kályhaügy kulcsát és elmondta, hogy a háziszolga abban a hitben, hogy elfelejtettek a két szobáról gondoskodni, gyorsan tüzet rakott.

Jozefa báróné kijelentette, hogy semmiesetre sem hajlandó ilyen pokolban tölteni az éjszakát, de várni sincs kedve, mert máris összeesik a fáradtságtól.

- Sajnos, minden szoba foglalt, de itt a közelben van egy egész kis kamra, egy éjszakára, szükség esetén be lehetne állítani a báróné ágyát. Ma éjszakára másfél márkával kevesebbet fizet a báróné.

- Nagyon helyes! Ha állhat benne egy ágy, a következő napokra is megtartom a hugomnak.

Cagima kicsomagolta nagynénje legszükségesebb ruhadarabjait, azután kivonult a szobából.

Memé félájultan a fáradtságtól dobta le magáról sok, sok kabátját, sálját, sweterét, kendőjét, fehérnemüjét, bezárta belülről az ajtót, még csak körül se nézett a kis kamrában, az ágyra vetette magát és a következő pillanatban olyan mélyen aludt, mintha meghalt volna.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

- Nagyon fáradt és álmos, kisasszony? Igyekezni fogok minél hamarább rendbehozni szobáját.

- Annál jobb! Lenn a hallban ül Haltern főhadnagy ur és már említette, hogy nagyon örülne, ha a hölgyeket láthatná. Kövessen baronesz, odavezetem!

Nagyon meleg és kedves viszontlátást ünnepeltek a lobenbachi összeesküvők. Nemsokára Margit grófnő alakja is megjelent fenn a lépcsőn:

- Éppen tudakozódni akartam, hogy kipihente már magát, Cagima? Igazán kedves, hogy főfelügyelet nélkül megjelent a helyszinén! Ha ráér, szivesen itt maradok én is, mert a fenség leveleket ír.

Nagy örömmel üdvözölték a grófnőt és egymás mellé telepedtek mind a hárman a hall leghangulatosabb sarkába.

- Minden percben itt lehet! Mindenesetre várjuk meg ezen a helyen és ünnepeljük meg a szerencsésen sikerült müncheni találkát.

- A kegyelmes úr feleségével együtt estélyre kapott meghivást, egy-két óra előtt aligha hazakerülnek.

- Mindjárt elmeséljük. Csak rázza le magáról az út porát, aztán jöjjön vissza hozzánk.

Milyen boldogan néztek össze Cagimával és szivük heves dobogása nagy események közeledését sejtette.

Tizenegy óra felé jelentették Cagimának, hogy szobája lehült, bátran nyugalomra térhet.

Artik azonban kijelentette, hogy a hölgyeknek feltétlenül pihenésre van szükségük.

- A hercegné reggel nyolckor már reggelizni akar, azután képtárakba megyünk. Ebéd után autón kirándulunk Ebenhausenbe, a ródlipályát megnézni.

- Hagyja Karnevál herceget pihenni ősei sirboltjában... nem szereti úgyse a régi reminiszcenciákat.

- Annál jobban szeretem én! - Haltern kezet csókolt a bájos leánynak. - Miért aggódik miattam, grófnő? Azt hittem, hogy örülni fog, ha látja az idei Coeurdame győzelmét a tavalyi fölött.

- Nem szeretem a hazárd játékokat! Inkább előre leteszem a fegyvert! - azzal sietve futott fel a lépcsőn.

- Holnap a reggelinél találkozunk! Mindenáron be akarom mutatni szüleimnek. Álmodjék szépeket, Cagima és el ne felejtsen.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egy idősebb kövér hölgy lépett be fehér estélyi köpenybe burkolt fiatal leánnyal. Az apa néhány lépésnyiről követte őket.

Haltern felugrott helyéről és kérdő pillantást vetett a belépőket fogadó szobaleányra.

Ez volna Dolly, a Coeurdame? Ez a szőke, igénytelen, beesett mellű, vérszegény gyermek, epedő kék szemmel?

Ez volna az ötletes, szeszélyes, gúnyos nevetésű, villogó szemű, aranyos kis Coeurdame? Nem, ez lehetetlen!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Cagima lefekvés előtt halkan nagynénje ajtajához lépett, hátha még valamire szüksége volna?

Mosolyogva feküdt le végre Cagima is. Soha nem érezte lelkét olyan könnyűnek, biztosnak, ezer reménységgel teltnek. Milyen boldogan aludt el! Milyen szépeket álmodott!

A lobenbachi szürke ház egészen eltünt emlékezetéből, mintha elsülyedt volna... és virágos utakon, napsütésben két boldog ember ballagott kézenfogva.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Memé nem álmodott semmit, csak aludt. Egyizben felébredt, nagyon kinozta a szomjúság. Mély csend és sötétség vette körül, örült, hogy tovább lehet aludni. Tagjaiban még mindig ólomsulyokat érzett. Mohón lehajtotta a vizet, másik felére fordult és elaludt.

Addig aludt, míg a saját horkolása felköltötte. Még mindig csend és sötétség.

Érdekes, otthon átalussza az éjszakát egyfolytában, most meg minduntalan felébred. Annak is csak a pokoli hőség az oka.

Jó is lesz még egy kis altatót bevenni, hadd nyugodjék egyfolytában virradatig.

Nagyot alszik és megint felébred. A sötétség egyre tart. Még mindig nagyon korán lehet.

Memé meggyujtja a villanyt és órájára néz. Még csak tizenkét óra! Hiszen a nagyvárosiak csak ilyenkor feküsznek le, vagy szinház, koncert után ilyenkor mennek vacsorázni!

Vacsoráról eszébe jut, hogy nagyon éhes. Felül, kis kézitáskája után nyul és elemózsiát vesz ki. Milyen szerencse, hogy az uton nem árasztotta el Cagimát ennivalóval, most legalább van még zsiroskenyere, süteménye, jóllakhatik. Szerencsére egy pohárka tokaji is jut még, az altatószer ellensúlyozza izgató hatását... aztán lehet tovább aludni, hiszen még olyan fáradt.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Cagima is felébredt időközben. Sápadt téli nap sütött be az ablakon, úgy látszik későre jár az idő! Ijedten ugrott ki ágyából és a Jozefa néni ajtajánál hallgatózott, hogy vajjon szigorú őre nem ébredt-e még fel?

Sajátságos! Semmi nesz! A néni úgy látszik alszik. Isten ments, hogy megzavarják pihenését, egész nap gyilkos kedélyhangulatban volna.

Nem tudta, hogy most mihez kezdjen. Csöndesen leül és várja, hogy nagynénje felébredjen.

- Hol késik, Cagima? Legfőbb ideje, hogy reggelizzünk. A fenséges asszony és Margit grófnő már rég elmentek. Haltern egy barátját kereste fel. Szüleim pedig türelmetlenül várják.

- Istenem, van itt elég jó kiszolgálás. Mint orvos, szigorúan elrendelem, hogy reggelizzék!

- Meghagyjuk a szobaleánynak, hogy azonnal értesitse, ha a báróné felébred.

- Szeretném mégegyszer megnézni, hogy vajjon nem ébredt-e fel? - mondta Cagima félénken.

- Miért fessük a falra az ördögöt? Hiszen olyan kivételes szerencse, hogy végre egyszer zavartalanul beszélgethetünk. Milyen régóta vágyódom már reá! Ne szalasszuk el az alkalmat! A szüleim is úgy várják.

Az Artik édesanyja nemcsak várta Cagimát, hanem meleg érdeklődéssel fogadta. Megölelte és gyöngéden megcsókolta.

- A fiam annyi kedveset és szépet írt már magáról, édes kis Cagima, hogy egész jól ismerem.

Artik doktor nagyon hasonlított édesanyjához és a Cagima szivét főleg ez hozta közel hozzá.

A kegyelmes asszony kis idő mulva felállott helyéről, hogy férjét is behivja. Ezalatt Artik foglalta el anyja helyét.

- Cagima... a szüleim karácsonyi ajándékba olyasmit kértek tőlem, amit csak a maga beleegyezésével teljesithetek. Nagyon vágyódnak arra, hogy menyüket bemutassam... és szeretnék, hogy olyan kedves, jó, szelid és finom teremtés legyen, mint te vagy Cagima... Teljesítsük kivánságukat? Reám bizod aranyos, jó szivedet? És megengeded, hogy veled együtt lépjek eléjük és elhozzam a várva-várt leányt? Cagima, akarod?

Végre elszántan állott fel. Lement a legközelebbi virágüzletbe és gyönyörű orchidea-csokorral tért vissza, azután kihallgatást kért Hortensia hercegnétől.

A fenséges asszony szokott kedves, közvetlen modorával köszöntötte a főhadnagyot és nagyon örvendett a csodaszép csokornak.

- Mi baja, kedves Haltern? Sápadt és fáradt az arca! Valami gondja, bánata van?

- Fenség, én rajtam már csak Sába bölcs királynője segithet. Csak ő lebbentheti meg sötét titkok sűrű fátylát.

- Bonyolult eset... de talán segíthetünk rajta! Várjon egy pillanatig és imádkozzék, hogy Margit ne zárta légyen el a naplóját. Tulajdonképpen megbocsáthatatlan indiszkréciót követek el, no de a cél szentesíti az eszközt.

A hercegné kiment a másik szobába és nemsokára egy csinos, bőrkötésü könyvvel tért vissza.

- Igérje meg becsületszavára, hogy csak a megjelölt oldalakat olvassa! Hiszem és remélem, hogy lesz idő, mikor az egész könyv rendelkezésére fog állani, de ahhoz engedélyt mástól kell kapnia, nem tőlem! Üljön le, olvassa el nyugodtan, én a szomszéd szobában tárgyalok addig Eyben báróval. Viszontlátásig... és kellemes szórakozást!

Felütötte fedelét és elolvasta címét: "Utijegyzéseim." Wachsenstein Margit grófnő.

Leült egy karosszékbe és feszült figyelemmel olvasta a megjelölt részeket.

Haltern abbahagyta az olvasást, ott, ahol a jel volt. Arca kipirult az izgalomtól. Margitra mondta azt, hogy vén skatulya! Milyen baklövés! Milyen kellemetlen!

Margit grófnő mitsem sejtve lép be a szobába és majd kővé mered, mikor naplóját a Haltern kezében látja.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Hortensia éppen elbucsuzott a jegyespártól, hogy sürgönyileg tudathassák hozzátartozóikat a nagy eseményről, mikor Unna doktor jelentette be magát és kihallgatást kért.

Mindenekelőtt eljegyzését akarta tudomására hozni és segítséget kérni az utolsó, nehéz összecsapáshoz a sárkánnyal.

Memé éppen felébredt. Szobája változatlanul sötét volt, csak az ajtó előtt hallszott némi nesz.

- Cagima, ébren vagy már? Én nem értem, sohase lesz vége ennek az éjszakának?

Jozefa báróné csak most tudta meg, hogy délután négy óráig aludt, hogy a kis alkovnak nincs ablaka, azért volt egyformán sötét és hogy a hercegnő elvitte magával Cagimát Ebenhausenbe. Solingen báróné olyan mélyen aludt, hogy senki se merte felkölteni.

Tajtékozva, toporzékolva öltözött fel és mert nem mert egyedül kirándulni Ebenhausenbe, München utcáin kóborolt, hogy eltöltse az időt estig.

Micsoda szemtelenség, hogy két udvarlója ki merészelt menni nélküle a rodli-pályára. Hiszen érte jöttek ide, nem a hercegnő kedvéért!

Mikor barangolásából visszatért a penzióba, értesítették, hogy a kiránduló társaság rég itthon van és Hortensia hercegnő kéreti magához.

Szeme mérges villámokat szórt, amint a hercegnőhöz belépett, de majd kővé meredt ijedtében, mikor Haltern, az ő saját külön udvarlója, a legintimebb közelségben suttogott Margit grófnővel... hát még, mikor Hortensia hercegasszony kézenfogva eléje vezette Unna doktort és Cagimát:

- Kedves báróné, két boldog ember találkozott össze az életre azalatt, amíg ön aludt. Remélem, hogy most, hogy felébredt, résztvesz a Cagima örömében. Fogadja szerencsekivánataimat!

Jozefa bárónéval forgott a világ. Alig tudta annyira összeszedni gondolatait, hogy a hercegnő kinyujtott kezét megcsókolja.

- Bemutatom Unna kegyelmes urat és nejét, kedves doktorunk szüleit. És most gratuláljon másik jegyespárunknak is, ime: Haltern és Margit grófnő!

Memé kékült, zöldült, a gyülölet egészen eltorzította arcát és teljesen megfeledkezve minden társadalmi szokásról, rikoltozott:

- Igen köszönöm a fenséged meglepő hireit. Nagyon szép, hogy boldogtalan hugom hátam mögött szerelmi viszonyt folytat, de eljegyzéséről szó sem lehet beleegyezésem nélkül... és soha, soha nem egyezem bele.

Unna professzor csöndesítőleg tette kezét fia karjára, mert észrevette, hogy arca kigyult a haragos méltatlankodástól.

- Huga nagykorú, kedves báróné és nincs szüksége beleegyezésére. Itt azonban nem tárgyalhatunk családi ügyeket, ha megengedi, felkeresem később a szobájában.

- El akar menni? - kérdezte Hortensia hercegnő. - Természetesen nem erőszakolhatjuk ittmaradását. Isten vele, báróné.

Memé meghajolt udvari szokás szerint, lenéző pillantással mérte végig Halternt és kiperdült a szobából.

Ugyancsak viharos tárgyalás zajlott le Unna professzor és Jozefa báróné között, de Memé teljes vereségével végződött.

- Cagima vőlegénye szüleinél marad az esküvőig, a báróné köteles huga vagyonával utolsó fillérig elszámolni és az egészet kiadni.

Memé kénytelen-kelletlen visszavonult, már csak azért is, mert drága egészségét gutaütéstől féltette.

Nem tehetett okosabbat, összecsomagolt és az első vonattal visszautazott Lobenbachba.

Persze hamar elterjedt a kettős eljegyzés és a Memé csúfos vereségének híre. Az emberek majdnem nevetőgörcsöket kaptak, úgy mulattak a történteken.

- Béke, boldogság és szerencse költözött a régi falak közé és üde gyermekhangok verik fel a kert csöndjét.

Haltern és bájos Coeurdámája szintén bevonultak Lobenbachba és hosszú ideig vezető szerepet játszottak a társaságban, míg csak a katonasors el nem vitte őket más városba.

Szabadságuk egy részét azonban mindig a szürke házban töltötték, meghitt barátaiknál.

Gyakran elemlegették régi, kedves emlékeiket és ha jókedvük kerekedett, még a Memé egészségére is ittak.

Jozefa báróné végelgyengülésben halt meg és mert végrendeletet nem hagyott hátra, Cagima lett nagy vagyonának örököse.

Cagima megbocsátotta szomorú ifjusága minden szenvedését és soha el nem mulasztja Jozefa báróné sirját virággal diszíteni, halála évfordulóján.