KÖNYVTÁRI EGYÜTTMŰKÖDÉS FORMÁI, SZABVÁNYOK ÉS JELENTŐSÉGÜK, TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK

Gyüre Péter, gyp@giant.lib.klte.hu

Kossuth Lajos Tudományegyetem, Egyetemi és Nemzeti Könyvtár

Abstract

Different libraries are doing the same tasks each day, ordering and cataloging books, sending interlibrary loan requests. Many of these tasks are not only done regularly and in parallel, but frequently they deal with the same data. Internet could greatly extend the possibilities of co-operation to the librarians' advantage. On the other hand, users are interested in saving time by using common searching interfaces. In the first section the basic fields of co-operation such as remote searching, common searching interfaces, distributed cataloging systems and interlibrary loans are outlined. In the next section the standards for different fields are mentioned. After some technical recommendations, an overview of domestic examples follow.

1. Az együttműködés területei

A számítógépes könyvtári szolgáltatások elterjedése jelentős pénzügyi kiadásokkal jár a fenntartók részéről. Az elért előnyök ugyanakkor megtakarításokban is mérhetők, ha mindazokat a lehetőségeket kihasználják a könyvtárak, melyeket az egymással együttműködni képes rendszerek összehangolásával, közös tervezéssel és a vonatkozó szabványok bevezetésével végezhetnek. Ehhez elsőként az informatikai alapú együtműködés lehetséges területeit kell megkeresni. Az itt leírtak a teljes témakört csak vázlatosan ismertetik, néhény kulcsfontosságú alkalmazandó szabvány mellett felhívják a figyelmet a legtöbb szabályozást igénylő területekre.

1.1. Keresés (OPAC)

Bár eredeti szándékai szerint nem könyvtári együttműködési céllal jött létre, hanem az olvasók adatokkal való ellátásáért, mégis, mivel nem csak helyi hálózatban elérhető, ide kell sorolni az egyszerű OPAC-ot is. Ez ugyanis az együttműködés legegyszerűbb formája, mely már a 80-as évek elején is lehetséges volt. Természetesen ekkor még csak a parancsvezérelt, telnet felületen történő keresést támogatták, de a fejlettebb képernyővezérléssel rendelkező terminálok számára lehetséges volt a menüvezérelt keresés is. Ez ugyanakkor az emuláció beállítása, megtalálása során számos problémát is okozott. És most itt van a WWW-n keresztüli keresés lehetősége mind több könyvtári rendszerben. A különböző felületeken megtalált rekordok azután legrészletesebb formájukban megjelenítve forrásul szolgálhatnak a könyvtárosoknak a saját rendszerükbe történő címleírás esetén. Erre legtipikusabb példa az USA-ban a Kongresszusi Könyvtár hagyományos LOCIS rendszere és annak használata. Bár nem bibliográfiai rekordokat jelenít meg, a feldolgozó munkában való hasznossága alapján ide sorolható az Kongresszusi Könyvtár authority rekordjainak számítógépes szolgáltatása is.

1.2. Közös lekérdezés

Azonos könyvtári rendszerek illetve meghatározott felhasználói csoportok együttműködési formája. Közös jellemzőjük, hogy egy keresőkérdés, valamint a keresésbe bevonni kívánt könyvtárak megadásával egy menetben lehet lekérdezni azt, hogy hol található meg az adott mű. Számos példa található ilyenre egy szűkebb földrajzi terület azonos jellegű könyvtárainak (lsd. NYPL network, BIBOS vagy MELVYL) együttműködésétől az azonos könyvtári rendszerek egy csoportját magába foglaló keresőrendszerekig. A kiindulási alap általában azonos vagy azonos lekérdezési protokoll szerint működő OPAC szolgáltatások megléte a résztvevők körében. Ez az azonos lekérdezési protokoll persze lehet egy a 'közös nevező' elve alapján létrehozott, újonnan kialakított protokoll is (lsd. KözElKat). Itt a cél egyrészt lehet a részletes bibliográfiai rekordok, de ugyanúgy az állományadatok megtekintése is. Ez a megoldás választ ad arra a problémára, mely szerint a bibliográfiai rekordok keresése a leírások megkönnyítése érdekében nem történhet túl sok forrásból, ugyanis akkor a különböző rendszerekben eltöltött idő miatt már nem jelent időbeli nyereségt a rekord megtalálása az újbóli leíráshoz képest. A keresések elvégzése nem minden esetben párhuzamos valóban, de az illúzió a felhasználó számára az. A közös lekérdezés során nehézségeket okozhatnak

Mindezek ellenére ez az együttműködési forma a legelterjedtebb, szinte minden országban van példa rá.

1.3. Rekordletöltés

A rekordletöltés azért szerepel külön együttműködési területként, mert az előző két fejezetben említett szolgáltatások egyaránt kiegészíthetők ezzel is. A rekordletöltés a megtalált rekordnak a helyi rendszerhez való eljutattását jelenti, mely történhet valóban letöltéssel a Web felületen keresztül, ftp-vel vagy esetleg elektronikus levél formájában. Bár a rekordletöltés önmagában technikailag egyszerűen valósítható meg - hiszen a rekord a rendszerekben már elektronikus formában van - ugyanakkor számos elvi problémába ütközik. Ide tartozik a közös formátumra konvertálás adatveszteségei illetve adathiányai, vagy az eltérő kódkészletek alkalmazása. Ezek az eltérések általában speciális rekordkonverziós programokkal kielégítően áthidalhatók.

Mivel ez a szolgáltatás jelentősen megkönnyíti a katalogizálók életét, pénzben kifejezhető értéke van, gyakran speciális jogosultságokhoz kötik. A szoftverek a letöltő intézmény vagy személy adatai alapján számlázhatnak. A helyi rendszerbe eljuttatott rekord további sorsa szintén többféle lehet:

Ilyen rekordletöltésre ad lehetőséget például a Library of Congress Z39.50 felülete, de az OCLC hagyományos dokumentumok bibliográfiai rekordjai már csak előfizetéssel tölthetők le.

1.4. Közös katalogizáló rendszer

Az ilyen rendszerek - bár technikailag rendkívül változatos felépítésben jöhetnek létre - alapvetően arra szolgálnak hogy egy mű katalogizálása - leírása - mindössze egyetlen alkalommal történjék meg. Ennek biztosítása számos eltérő módon lehetséges. A klasszikus példa az OCLC-é, ahol az OCLC tagintézmények az OCLC központi rendszerében hozzák létre új rekordjaikat, vagy egészítik ki a már meglevőket lelőhely adatokkal. Ezután a kész rekordot töltik le saját rendszerükbe. A másik véglet a teljesen elosztott, központi adatbázist nem tartalmazó osztott katalogizálási modell. Minden esetben egymástól alapvetően eltérő igényt jelent a rekordok javíthatóságának és az ugyanazon bibliográfiai egységet azonosító rekordok közötti konzisztenciának megőrzése.

A szabályozást igénylő kérdések igen széleskörűek. Az adatcsereformátum, a kódkészletek, a keresési mechanizmusok mellett számos a bibliográfiai leírásokat érintő megállapodásra is szükség van. Hasonlóan részletes kidolgozásra szorul a besorolási adatok kezelésének - az authority kontrollnak - a rendszere. A pontos információ- és rekordszolgáltatás érdekében igen bonyolult mechanizmusok szükségeltetnek a duplikátumellenőrzéshez is. Ennek keretében ha ugyanaz a leírás több példányban (több rekordként, más - más forrásból) is keletkezne (ezt teljesen kizárni nem lehet, gondoljunk pédául a rendszer beindítására), akkor azokat automatikusan összevonja a rendszer.

A közös katalogizáló rendszerek nemcsak a résztvevő könyvtárak bibiográfiai rekordjait tartamazhatják, hanem a használatos keresőfelületen keresztül más, rekordforrásként alkalmas háttéradatbázisokat is szolgáltathatnak (pl. nemzeti bibliográfiák)

A már létező rendszerek használati módja, az üzemeltetes feltételei rendszerről rendszerre eltérnek egymástól. Európában a legelterjedtebb ilyen rendszer a PICA, mely Hollandiában és számos német tartományban került bevezetésre.

Magyarországon a kialakulófélben levő MOKKA rendszer biztosít majd a résztvevőnek ilyen katalogizálási szolgáltatást.

1.5. Könyvtárközi kölcsönzések a hálózaton keresztül

A könyvtárközi kölcsönzések számára idális terep lehetne az Internet. A hagyományos postai levelek és a postai úton szállított dokumentumok természetes módon helyettesíthetők elektronikus üzenetekkel vagy ftp-vel továbbított fájlokkal. A teljes palettához még hozzátartozik az Interneten keresztüli elektronikus dokumentumszolgáltatás és az elektronikus könyvrendelések lehetősége is, itt azonban a szolgáltató oldalán nem könyvtárak vagy könyvtári konzorciumok állnak hanem kiadók és dokumentumszolgáltatók.

2. Szabványok

Az együttműködési lehetőségek fellelése után lehetőség szerint alkalmazkodni kell a vonatkozó szabványokhoz. Az említett területeken alkalmazható szabványok egy része már régóta kidolgozásra került, más részük jelenleg is kidolgozás illetve fejlesztés alatt áll. Természetes hogy a különböző szoftverek és felületetek egységes használatához bizonyos alapelveket rögzíteni kell, aminek legpontosabb módja a szabványok létrehozása. Az esetek többségében ugyanarra a célra többféle szabvány is alkalmazható. A választást az implementáció során kell megtenni, de számos alkalommal lehetséges opcionálisan többféle szabvány támogatása is. Nézzük tehát az együttműködés válogatott területei szerint a rögzítendő szabályokat.

2.1 Keresés - közös lekérdezés

A keresés témakörében alakult a legtöbb szabvány, és általában ezek a legismertebbek is. Ugyanakkor számos esetben ezek a szabványok olyan - nem valós - értelmezést nyernek, mely szerint minden problémát képes megoldani az alkalmazásuk.

Szintaxis, adatbázisok, indexek

A keresésekre alkalmazható szabványok egyike a CCL (Common Command Language avagy Z39.58). Ennek tulajdonképpen általánosítása és kiterjesztése a mindinkább elterjedő Z39.50. Ezek a szabványok lehetővé teszik, hogy ugyanaz a keresőrendszer - kliens - az összes, az adott protokollt támogató adatbázisszerverrel is kapcsolatba lépjen. A keresés teljes menetét ezután a szabványnak megfelelő formában - az indexek nevének, az indexkifejezéseknek, a közöttük levő logikai kapcsolatoknak a megadásától a csonkolás és rendezési szempontokon át az adatátvitel formátumáig - szabályozzák a kapcsolatot. Ugyanakkor számos egyéb tényező - így a tényleges megjelenítési formátum, az átvitt rekordok kódkészlete nem tartozik a szabvány hatálya alá. A Z39.50-el kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy túlságosan komplex jellege miatt minden implementáció csak a szabvány egy részét valósítja meg a szerver oldalon. Ez azt jelenti hogy sok esetben hiányzik a böngészés lehetősége, máshol a kulcsszavas keresések egyes csonkolási lehetőségei vagy esetleg a rendezés. Ez elsősorban annak a következménye, hogy az adatbázisok és az alkalmazott adatbáziskezelők számos a Z39.50-ben szabályzott lehetőséget nem támogatnak. Ennek oka lehet az, hogy az adatbázisok és a keresőrendszer tervezése során nem a Z39.50 lehetőségeiből indulnak ki, hanem azt utólagos illesztik a kész rendszerhez.

Kódkészlet (code table)

Legalább két ponton külön kell kezelni a kódkészletek kérdését: a keresés során és a megjelenítés alkalmával. A keresés során alkalmazandó kódkészlet az angol nyelv esetén a legegyszerűbb, természetes az ASCII szabvány alkalmazása. Ugyanakkor ez egyes nemzeti karakterek ábrázolása nem minden esetben lehetséges ugyanazzal a kódtáblával. Ha a szolgáltatás nemzetközi érdeklődésre is számot tart, mindenesetre célszerű lehet a keresőfelületen kizárólag az ASCII kódkészlet alkalmazása. A kielégítő sebesség érdekében az alkalmazott kódkészlet a keresőkifejezésben meg kell feleljen az alkalmazott indexelési eljárások során keletkező indexkifejezéseknek. A másik lényeges pont a találati rekordok kódkészlete. Ebben az esetben ugyanis már olyan - nem kereshető - karaktereket is meg kell jeleníteni, melyek lényegesek a bibliográfiai leírás szempontjából, de nem részei az ASCII kódkészletnek. Itt a megjelenítő eszközök korlátai miatt sok esetben csak a Latin1 kódtáblát alkalmazzák.

Az előbb említett két pontban alkalmazottaktól függően kell dönteni a tárolt rekordokban alkalmazott kódtábláról. A könyvtári rendszerek rekordjaiban természetes módon tárolhatók a speciális karakterek és diakritikus jelek. Az ASCII, vagy Latin1, Latin2 kódtáblák szokásos ismert korlátja az, hogy - lévén egy byte-on ábrázolt - nem lehet egyszerre több nyelv karaktereit is kódolni vele. Egy széles körben használatos megoldás a Library of Congress által is használt ALA kódkészlet, mely bizonyos 128 fölötti kódokat alkalmaz a diakritikus jelek tárolására, es ezeket kombinálja a hagyományos 128 alatti latin karakterekkel. Széles körben támogatott, de egyenlőre csekély számú implementációval rendelkezik a UNICODE, mely a legáltalánosabban elterjedt szabvánnyá válhat. Lényeges annak a felismerése is, hogy a találati rekordok kódkészlete bármennyire is széles spektrumát fogja át a tárolni kívánt karaktereknek, azok tényleges megjelenése a kliens oldalon számos egyéb, az operációs rendszerrel és az alkalmazott grafikus felülettel kapcsolatbana levő beállítás függvénye.

A találatok ill. a rekordletöltés formátuma

Ennek egyrészt a közös lekérdezéseknél van jelentőségük, hiszen a különböző helyekről kapott találatokat azonos formátumban tanácsos megjeleníteni, másrészt a közös katalogizáló rendszerekben. Közös lekérdezéskor, a találatok összegyűjtése és megjelenítése során, általában a kliens oldalon történik a formattálás. Ez lehetővé teszi adatcsere szabvány alkalmazását és ugyanakkor a kliens oldalán szabadságot hagy tetszőleges megjelenítési formátumra. A Z39.50 implementációk általában a USMARC rekordformátumot is támogatják, többnyire még a rövid formátumú listákat is ebből generálják a kliensek. Általában elmondható hogy rendszerek túlnyomó része támogatja valamelyik MARC szabványt, ezek közül is többnyire a nemzeti MARC szabványt, illetve nemzetközileg a USMARC-ot és a UNIMARC-ot. Hazánkban adatcsereformátumként a HUNMARC ajánlás készült el, az azonban a támogatott dokumentumtípusok terén még továbbfejlesztésre szorul.

2.2 Rekordletöltés

Mivel ez a szolgáltatás nyilvánvalóan kapcsólódik a keresésekhez, egyaltalán nem meglepő hogy hasonló területeken kíván szabályozást mint azok. Így a rekordformátum és az abban alkalmazott kódkészlet rögzítése egyaránt alapvető, így az alkalmazandó szabványokra egyaránt az ott elmondottak alkalmazhatók. Az egyes mezőkben alkalmazott rövidítések és kódok feloldása jön még szóba, amennyiben erről a rekordformátum szabványa nem rendelkezik. Ilyenek lehetnek a létrehozó és módosító intézményi azonosítók vagy a lelőhelyadatok amennyiben szükség van rájuk. Nagytömegű rekordletöltés esetén lényeges a rekordelválasztó karakterekről is megállapodásra jutni. Ezt pl. MARC esetében a szabványok nem rögzítik, de mivel a rekord első 5 pozícióján szerepel a rekord hossza, valamint az utolsó karakter mindig egy speciális rekordvég jel, továbbiakra nem feltétlenül lesz szükség. Ennek ellenére néhány rekordszolgáltató alkalmaz egy-két byte hosszú rekordelválasztó jeleket. A szabványok ugyan nem szólnak róla, de szintén alapvető fontosságú a rekordhoz kapcsolódó további rekordok sorsa. Egy művet ugyanis - amennyiben az pl. egy sorozat tagja vagy egy többkötetes mű egyetlen kötete - az alkalmazott szabványtól függően több rekord ír le egyértelműen, és ezeket a rekordokat úgynevezett utalók kötik össze. Nyilvánvaló hogy egy kötetrekord mit sem ér a kötetet leíró bibliográfiai adatok rekordjának megléte nélkül, ugyanakkor önmagában a másik letöltésének sincs értelme. Hasonló problémát vet fel a bibliográfiai rekordokhoz kapcsolódó authority - egységes névalak - rekordok alkalmazása is.

Közös katalogizáló rendszerekben, a rekordletölés során fontos kérdés az egyedi rekordazonosítók kezelése. Természetesen minden rendszer alkalmaz valamilyen egyedi azonosítót, azonban egy országos rendszer számára lényeges lehet az, hogy az azonos rekordazonosítót tartalmazó bibliográfiai rekordokat egybeolvassza. A MARC szabvány alkalmazása eserén a rekordazonosító a rekord teljes élete során válozatlan marad, illetve a rekordazonosító megváltoztatásakor a szabvány szerint az eredeti azonosítót is meg kell őrizni a rekordban (035 tag). Számos probléma jelentkezik azonban a több összefüggő rekordól álló komplex bibliográfiai leírások letöltése során, hiszen a rekordkapcsolatok a visszaírása a helyi rendszerbe nem mindig valósítható meg.

2.3 Közös katalogizáló rendszerek

A közös katalogizáló rendszerek teljes működését szabályozó szabványok mindezidáig nem jöttek létre, ugyanis a jelenleg működő ilyen rendszerek vagy nemzeti ajánlásokon, vagy egyes cégek saját protokolljain alapulnak. Itt tehát leginkább csak használati vagy üzemeltetési leírásokról beszélhetünk. Számos ponton lehet azonban a korábban említett szabványokat alkalmazni, így a keresés, rekordcsereformátum és a kódkészletek terén elhangzottak is alkalmazhatók. Egy konkrét példát említve, valamelyik konkrét MARC formátumot beviteli formátumként alkalmazva elkerülhetők az egyes rendszerek eltérő bibliográfiai mezőit egymásnak megfeleltető keresztreferencia táblázatok. A munkafolyamatok egyes részeit - így pédául a keresést, a rekordletöltést - tekintve a korábban azonos témában említett szabványok alkalmazhatók. Ugyanakkor az egyes modellek esetén szükséges rekordfeltöltés például tipikusan olyan folyamat. melyet jelenleg sem tartalmaz teljes részletességgel egyetlen szabvány sem.

2.4 Könyvtárközi kölcsönzések

Tekintettel arra, hogy nem minden könyvtár képes a kérésesket elektronikusan fogadni, feltétlenül szükséges a nemzeti és/vagy az IFLA formátumnak megfelelő kérőlapok nyomtatásának lehetősége. A könyvtárközi kölcsönzések elektronikus formátumának leginkább támogatott szabványa az ISO 10160 és ISO 10161, az "ILL Protocol". A szabványt támogató rendszerek első verzió ennek az évnek a végén jelennek majd meg.

3. Technikai követelmények

Az említett szabványok jó része a kliens-szerver megoldásokon alapul, melyek természeteses a nyílt rendszerekben valósíthatóak meg legegyszerűbben. A hordozhatóság, a különböző platformokon is hasonló megjelenés érdekében a szolgáltatások leggyakrabban Web felületen jelentkeznek. Egyre gyakoribb hogy a Web lapok JavaScript-ben íródnak, így a böngészőkkel szembeni igény ennek támogatása. A megjeleníteni kívánt karakterek legtöbb grafikus felületen elvileg megjeleníthetők, igazán hátrányban csak a hagyományos terminálok, vagy DOS-t használók vannak.

Láthatjuk, hogy az együttműködés minden területén - pontosan a számítógépes platformok és eltérő szoftverkomponensek használata miatt - nagyon sok ponton szükséges egyeztetés ahhoz hogy a szolgáltatás megfelelő színvonalon működjék. Ezen területek bármelyikének elhagyása vagy pongyola kezelése megtalálhatatlan információkban, hamis találatokban vagy az éppen megspórolni kívánt munka újbóli elvégzésében jelentkezhet. Ne legyenek azonban illúzióink arról hogy valóban minden kérdés szabályozható szabványokkal - az együttműködő rendszerek kidolgozói továbbra is számataln ponton lesznek kénytelenek egyeztetni és kompromisszumokra jutni. Ennek nem kis részben oka a szoftver és hardverforgalmozók ellenérdekeltsége is.

4. Hazai körkép

Magyarországon - akadémiai környezetben - már tipikusnak mondható az OPAC-ok távoli lekérdezesének lehetősége, és mind több közművelődési és szakkönyvtár is nyújt ilyen szolgáltatást. A kellő sebességű kapcsolat mellett, a nap 24 órájában elérhető szolgáltatások a jellemzőek. Mind gyakoribb a Web keresőfelület alkalmazása, ami nem kívánja az OPAC menüinek vagy parancsnyelvének részletes ismeretét. Az országban nyújtott OPAC szolgáltatások eszközéül a 4-5 hazánkban elterjedt integrált rendszer szoftvere használatos. A bibliográfiai leírások kiindulópontjául szolgáló tipikus példa Magyarországon a NEKTÁR rendszer.

A közös lekérdezéseknek nincs túl nagy hagyománya, az első ilyen nyilvános szolgáltatás a KLTE Könyvtárában volt elérhető, 2 évvel ezelőtt. Az újabb kezdeményezések közé tartozik az IIF KözElKat projektje, valamint az OSZKÁR által használt keresési mechanizmus is idesorolható.

A rekordletöltés lehetőségének biztosítása igen fontos lépés lehetne hazánkban is az együttműködésben. Ennek ellenére - bár sok rendszer lehetővé tenné - csak elvétve fordul elő (pl. KLTE, JATE, JPTE). Itt kell szót ejteni még a rekordletöltés pénzügyi feltételeiről. A mai rendszerek többsége képes a rendszerből letöltött rekordokról, azok letöltőiről részletes kimutatásokat készíteni. Ennek ellenére, ma még a működő szolgáltatások ingyenesek. A szerző véleménye szerint ez mindaddig így helyes, amíg központi fenntartású intézmények, költségvetési vagy pályázati forrásokból építik adatbázisukat.

A közös katalogizáló rendszerek területén van két hasonló jellegű rendszer hazánkban, mely a távoli könyvtárak lekérdezésén és az esetleges találatok letöltésén alapul. Egy lényegesen nagyobb felhasználói kört és potenciálisan az egész könyvtári rendszert kiszolgáló rendszerré válhat a kialakulófélben levő MOKKA.

A könyvtárközi kölcsönzések és az elektronikus dokumentumszolgáltatás együttműködésének területén még számos fejlesztési lehetőség áll a hazai könyvtárak előtt. A jelenlegi gyakorlatba még csak a könyvtárközi kölcsönzések elektronikus levelek útján való kölcsönzése fért bele.

Ki kell térni arra is, hogy valóban szükség van-e hazánkban két olyan országos méretű rendszerre (KözElKat és MOKKA), melyek sok szempontból azonos területet céloznak meg. A trendek azt mutatják hogy a jövő a KözElKat rendszeréhez hasonló elosztott adatbázisokon alapuló szolgáltatásoké. Ugyanakkor ennek teljes kidolgozása, a rekordok azonos formátummá konvertálásától a teljes elérhetőségig még számos komoly szervezési munkát kíván. A másik projekt - ha nem is a legkorszerűbb eszközök használatát tervezve - nagyobb hangsúlyt helyez a munkafolyamatok teljes és részletes kidolgozására, és egy bevált, centralizált műszaki megoldáson alapul. Ha úgy tekintjük, hogy a MOKKA egy rövid idő alatt bevezethető, kipróbált technológájú rendszert valósít meg, a KözElKat pedig a jövő rendszerének tervezéséhez szolgáltat tapasztalatokat, akkor a két projekt egyikének létjogosultsága sem kérdőjeleződhet meg.