befogadás, nyíltság
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár


   
   
    1. A befogadást és a nyíltságot teremtményi alapmagatartásnak nevezhetjük. Az üres kéz mozdulatában fejezôdik ki leginkább. Ebben mélységes önismeret rejlik, saját maga eredetének, rászorultságának, bizonytalanságának ismerete, ami magában és másokban is erôket szabadíthat fel és mozgósíthat, hiszen a másik felé kérést, reményt, elvárást, vágyat és imádást fejez ki.
    Ebben a magatartásban él az ember Ura, Istene elôtt, s lép Teremtôje színe elé. Emberi léte párbeszédben, az ajándékozó és ajándékozott, az adományozó és elfogadó párbeszédében való lét. A létnek ez a törvénye az ember sokféle megnyilatkozásában, életének, embervoltának szituációiban jelentkezik, s különösen termékeny a teremtés, az üdvösség, a lélek és a kegyelem iránti csodálatban.
    2. A nyíltság mint a befogadás föltétele mindig csoda. Az Úr nyitotta meg a süketnéma fülét (Mk 7,34), a kenyértörésnél a tanítványok szemeit (Lk 24,31), Lydia szívét (ApCsel 16,14). Ô tárta fel elôttük az Írások értelmét (24,45). A befogadás csodájáért imádkozunk még a közbenjáró imában is (2Kir 6,17; 2Mak 1,4).
    Mária, Jézus Anyja befogadott, és Fia is a befogadásban élt: földi és világuralkodói hatalmának mint feladatnak a befogadásában (Jn 3,35, 10,18). A Lélek is csak befogadással nyerhetô el, s e befogadás Krisztus és egymás társaivá tesz.
    Míg Máté evangélista szerint a világ Bírája a legkisebbekkel azonosítja magát, annyira, hogy Ôt kell befogadni az idegenben, a hajléktalanban, a gyermekben (Mt 25,35; 18,5), a többi tanú egyöntetűen a Lélek befogadásáról beszél (ApCsel 1,8; 2,38; 10,47; 19,2; Jn 7,39; 20,22; Róm 8,15; 1Kor 2,12; Gal 3,2.14). A befogadást megelôzi a kérés (Mt 7,7). A Krisztus eljövetelekor az Ô bírói ítéletét és jutalmát kell majd befogadni (Mk 12,40; 1Kor 3,8.14).
    3. Az ambrozián liturgia Jézus megtestesülésénél külön kiemeli azt a mozzanatot, hogy Mária elôször a fülén keresztül fogadta az Igét, s csak utána történt a test szerinti befogadás. Ennek példa értéke van: a keresztények a hitben Krisztust a fülükön át fogadják be (a hit hallomásból ered!), s hálájukkal és engedelmességükkel ôrzik meg. A kvietista misztika fölismerte ugyan a befogadás passzív oldalát -- s a virágot állította példának, mondván, azt is egyedül a nap ereje teszi széppé (Tersteegen) --, de megfeledkezett annak szociális kötelezettségeirôl, amire pedig a Lélek indítja a keresztényeket.
    Rudolf Bohren
    --> hallás, imádság, kérô, közbenjáró ima, látás-hit, Mária, szociális tevékenység