befogadás, nyíltság
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
1. A befogadást és a nyíltságot teremtményi alapmagatartásnak
nevezhetjük. Az üres kéz mozdulatában fejezôdik ki leginkább. Ebben
mélységes önismeret rejlik, saját maga eredetének, rászorultságának,
bizonytalanságának ismerete, ami magában és másokban is erôket
szabadíthat fel és mozgósíthat, hiszen a másik felé kérést, reményt,
elvárást, vágyat és imádást fejez ki.
Ebben a magatartásban él az ember Ura, Istene elôtt, s lép
Teremtôje színe elé. Emberi léte párbeszédben, az ajándékozó és
ajándékozott, az adományozó és elfogadó párbeszédében való lét. A
létnek ez a törvénye az ember sokféle megnyilatkozásában, életének,
embervoltának szituációiban jelentkezik, s különösen termékeny a
teremtés, az üdvösség, a lélek és a kegyelem iránti csodálatban.
2. A nyíltság mint a befogadás föltétele mindig csoda. Az Úr
nyitotta meg a süketnéma fülét (Mk 7,34), a kenyértörésnél a
tanítványok szemeit (Lk 24,31), Lydia szívét (ApCsel 16,14). Ô tárta
fel elôttük az Írások értelmét (24,45). A befogadás csodájáért
imádkozunk még a közbenjáró imában is (2Kir 6,17; 2Mak 1,4).
Mária, Jézus Anyja befogadott, és Fia is a befogadásban élt:
földi és világuralkodói hatalmának mint feladatnak a befogadásában (Jn
3,35, 10,18). A Lélek is csak befogadással nyerhetô el, s e befogadás
Krisztus és egymás társaivá tesz.
Míg Máté evangélista szerint a világ Bírája a legkisebbekkel
azonosítja magát, annyira, hogy Ôt kell befogadni az idegenben, a
hajléktalanban, a gyermekben (Mt 25,35; 18,5), a többi tanú
egyöntetűen a Lélek befogadásáról beszél (ApCsel 1,8; 2,38; 10,47;
19,2; Jn 7,39; 20,22; Róm 8,15; 1Kor 2,12; Gal 3,2.14). A befogadást
megelôzi a kérés (Mt 7,7). A Krisztus eljövetelekor az Ô bírói
ítéletét és jutalmát kell majd befogadni (Mk 12,40; 1Kor 3,8.14).
3. Az ambrozián liturgia Jézus megtestesülésénél külön kiemeli
azt a mozzanatot, hogy Mária elôször a fülén keresztül fogadta az
Igét, s csak utána történt a test szerinti befogadás. Ennek példa
értéke van: a keresztények a hitben Krisztust a fülükön át fogadják be
(a hit hallomásból ered!), s hálájukkal és engedelmességükkel ôrzik
meg. A kvietista misztika fölismerte ugyan a befogadás passzív oldalát
-- s a virágot állította példának, mondván, azt is egyedül a nap ereje
teszi széppé (Tersteegen) --, de megfeledkezett annak szociális
kötelezettségeirôl, amire pedig a Lélek indítja a keresztényeket.
Rudolf Bohren
--> hallás, imádság, kérô, közbenjáró ima, látás-hit, Mária, szociális
tevékenység