könnyek
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár


   
   
    Az aszketikus hagyományban egészen a virágzó középkorig a könnyek adományának aránytalanul nagy jelentôsége van, olyannyira, hogy a ,,könnyek adományának'' könyörgése még a Római Misekönyvbe is bekerült.
    Loyolai Szent Ignác nagyra értékelte ezt a kegyelmi adományt. Lelki naplójában említi, hogy 1544. február 2. és március 12. között 165-ször sírt zokogva, s az utolsó kilenc hónap napi feljegyzéseiben már csak ez szerepel: ,,könnyek'', vagy ,,nem voltak könnyek''. Késôbbi éveiben megvallja egyik bizalmasának, hogy korábban vigasztalhatatlan volt, ha a szentmise alatt nem tudott kétszer- háromszor sírni. Az orvos parancsolta neki, hogy ne sírjon és ô engedelmeskedett. Bár némely esetben a szent bizonyos tartózkodást mutat a könnyekkel szemben, még ekkor is a különös kegyelem fokmérôjeként tartja számon.
    A könnyeket nemcsak erôs érzelmek (szomorúság, boldogság, harag) válthatják ki, hanem fizikai inger is (hideg, könnygáz, hagyma). Spirituális értékük csak azoknak a könnyeknek van, amelyeket az etikus, vallásos és a misztikus élmény vált ki.
    A Szentírás a szenvedô embert úgy mutatja be, mint akinek kenyere a könnyek, velük táplálkozik (Zsolt 80,6), nincs vigasztalója (Préd 4,1). Fölfedi fájdalmának okát: elszakadt Istentôl. A panaszokban a próféták bűnbánatot sürgetnek, mely Isten együttérzését váltja ki: ,,Följegyezted Uram, szenvedésem útját, tömlôidben összegyűjtötted könnyemet'' (Zsolt 56,9). Jézus megszentelte a szomorúság és a bánat földi könnyeit, amikor barátja sírjánál megrendülten könnyezett (Jn 11,33-38). A Zsid 5,1 szerint ,,Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól''. Az emberiség minden könnye benne van és meghallgatásra talált ebben az Ô imádságában. A feltámadás bizonyosságából születik Jézus megváltottjainak öröme (Jn 17,13; 20,20): ,,Isten letöröl a szemükrôl minden könnyet'' (Jel 7,17; 21,4).
    Jóllehet a könnyek az öröm kifejezôi is lehetnek, a lelkiség szempontjából fontosabbak a bánat, a világ bűnei miatti fájdalom és az együttérzés könnyei. A szekularizált és teljesítmény beállítású társadalomban kevésre értékelik és nem is igen értik a könnyek adománya iránt. Ehhez járul a sok negatív tapasztalat, hiszen a könnyek az érzékenység, az önsajnálat, az élniakarás hiányának jelei is lehetnek. A beteges kötôdés, a hisztérikus jellem kizsarolhatja a maga számára embertársai törôdését, amit önzése miatt eszébe sem jut viszonozni.
    Ennek ellenére a sírás képessége ma is jelentôs az ember személyes kibontakozásában. A teljesítmény-ideológia érzéketlen és irgalmat nem ismerô ,,létért való harccá'' válik, amit elôkészít a helytelen nevelés (,,egy fiú nem sír''). A mai embernek nem szabad szomorúságot és fájdalmat mutatnia és lassan már nem is tud. A lelkiséget hordozó érzelmi értékek nem számítanak. Az elfojtásukra kényszerített gyermekben neurotikus zavarok keletkeznek.
    A sírásnak tehát két fajtáját különböztetjük meg: az egyik tudattalan, ösztönös reakció, tagadás. A másik belsô megrendültség, katartikus belátás eredménye és személyes átalakulást vált ki. Itt is tagadás van az elôtérben, de dialektikus értelemben: a tagadás nem az életre, hanem annak zavarára vonatkozik; az ,,igen'' szolgálatában áll egy új életkapcsolatban, ami lehetségessé, sôt szükségessé teszi az elszakadást az addigi tarthatatlan helyzettôl.
    Ez az antropológiai megkülönböztetés feltűnôen egyezik a teológiaival: ,,Istennek tetszô módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. Az Istennek tetszô szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, és azt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.'' (2Kor 7,10)
    Jézus a boldogság egyik feltételének mondja a sírást: ,,Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok örömre fordul'' (Lk 6,21). E szavak helyes értése talán újra utat nyithat a sírás régi bölcs értékléséhez.
    Gottfried Griesl
    --> érzékek, érzelem, fájdalom, istenkeresés, karizma, ösztön, rezignáció/kétségbeesés, sóhajtozás, szomorúság