média, hírközlô eszközök
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

   
   
    A közvetlen, személyes, technikai segédeszköz nélkül történô kommunikáció mellett a technika fejlôdése magával hozta a közvetett kommunikáció lehetôségét. Ebben az esetben a személyek között megjelenik egy közvetítô eszköz, egy médium (a latin szó többesszáma a média), mely áthidalja a tér és az idô távolságait. Mint szakkifejezés a média a közvetett kommunikáció sokszorosításának és terjesztésének módjait foglalja magában, ezért hírközlô vagy kommunikációs eszközöknek is nevezhetôk. A továbbiakban a szót többesszámban értjük.
    A média általános, névtelen és mégis sokszorosan strukturált nyilvánossághoz fordulnak. Jellemzôjük, hogy mindenki számára elérhetôek. A tájékoztatást, szórakoztatást, képzést és továbbképzést, a reklámot és propagandát, s -- amennyiben az egyház használhatja és használja -- az igehirdetést és a vallásos épülést is szolgálhatják. Mint tájékoztató eszközök mind a köz-, mind a magánélet fontos kérdéseiben életmentô funkciókat tölthetnek be. Ha igazságosak akarunk lenni a médiával és funkciós szerepükkel, akkor mindezeket a lehetséges és tényleges szolgáltatásokat is figyelembe kell venni.
    Az információközlés, amire helytelenül elsôsorban gondolunk, csak az egyik alaptevékenységük. A köz- és magánvélemény alakulását nem csupán a hírközléssel, a hírek válogatásával, magyarázásával befolyásolják. A kulturális, politikai, sôt világnézeti területen, sôt még a szórakoztatással is véleményt formálnak.
    A média mint szolgáltató tényezôk jelentôsége az ipari társadalommal nôtt meg. Ennek továbbfejlôdése kommunikációs társadalommá lényegében a médiának köszönhetô. Nem csupán a szabadidô eltöltésének egyre jelentôsebb eszközei, hanem kommunikációs és információközlô szerepük miatt magas technikai szintű és munkamegosztó világunk tartóoszlopai is.
    Messzemenôen meghatározzák a nyilvánosság működési törvényeit, sôt még az egyének és családok napirendjét is befolyásolják. A televízióval az élen majdnem nyomasztó versenyben vannak a kultúra többi, életformáló eszközével (a hangversenyektôl kezdve a felnôttképzéseken át az istentiszteletig). Egy-egy esetben még vitatott, hogy a verseny a szó szoros értelmében az elnyomásért, vagy csupán az új feltételek között a befolyásolási terület újramegosztásáért folyik-e.
    Annak ellenére, hogy a média rendkívül jelentôsek közös életünk és közös kulturális, tudományos és politikai tevékenységünk szempontjából, a média kifejezés igen elvont -- fôként társadalmi hatásuk alapján kiszámított -- közös nevezôje olyan nagyon különbözô kommunikációs eszközöknek, melyek különféle szervezeti és termelô egységeknek köszönhetik létrejöttüket és mind a közvetítôtôl, mind a fogyasztótól egészen különbözô teljesítményeket követelnek. A tömegkommunikációs eszközök még kevésbé pontos kifejezés, érzelemkeltô mellékíze ellenére is csupán a média szinonimája, mely elsôsorban a tömegben terjesztett kommunikációra utal: rádió, televízió, tömegsajtó, képes újságok és bulvárlapok, de a film és a könyv is.
    Félreérthetô az új média kifejezés, mely a kábel- és műholdas televíziót, képújságot, stb. jelenti. Ugyanis nem új eszközökrôl van szó a könyv, az újság, a rádió, a TV mellett, hanem technikai újításokról, melyek a meglévô eszközök teljesítményét javítják, növelik és új kombinációkat hoznak létre.
    A technikai megoldások és a hatáskör nagy különbözôsége ellenére a média általános jellemzôje, hogy nagy hatást gyakorolnak a közvélemény és az egyéni életmód alakulására. Az idô múlásával mindenféle hivatású, képzettségű és életkorú emberek egyre jobban függenek a médiától. A közvetített kép vagy információ hat elsôsorban az emberre, s így az ember függô viszonyba kerül egy tárggyal. A függôség elsôsorban a közvetetten megélt valósággal áll elô, de a médiától függ az ember egyéni életformálása, társadalmi, kulturális véleményalkotása, lelki fejlôdése is.
    Ezért érthetô, ha az egyházi felelôsök a médiát mindenekelôtt igehirdetési célokra szeretnék felhasználni és olyan teljesítményt remélnek tôlük, amit igazában nem lehet elvárni. A II. Vatikáni Zsinat Inter mirifica határozatának csodálatát -- a társadalmi közlés csodálatos eszközeirôl beszél -- és aggodalmát egy ilyen elvárás határozta meg. Nem csodálkozhatunk azon sem, ha az egyház elvárása a médiával szemben nemcsak szakmai természetű, hanem dolgozói és felelôsei akarata felé is irányul, ti. arra, hogy egyfajta spirituálisan mélyreható tevékenységgel hozzák létre a kommunikációs társadalmat. A Communio et progressio lelkipásztori konstitúció, mely a valósághoz már közelebb áll, mint az Inter mirifica, ezzel a szemlélettel készült.
    A helyes spirituális bánásmódot a médiával és mindazokkal, akik felelôsséggel dolgoznak velük illetve fogyasztói vagy hívô szempontból hatni akarnak, az igazság (valóság!) határozza meg. Az igazsághoz kötöttség alatt nemcsak azt értjük, hogy a valóságos eseményt és nem csupán annak szubjektív elferdítését közvetítik, hanem a közvetítés folyamatának habituális igazságát is, mely csak akkor lehetséges, ha a lehetô legtárgyszerűbb válogatással közvetítik az összefüggéseket.
    Aminek a média dolgozóit elsôsorban el kell töltenie, az a szolgálat szelleme. Ez viszont megkívánja, hogy a kommunikátorok -- érzületben is, cselekedetben is -- még a látszatát is kerüljék saját önelégedettségük szolgálatának (H. Wagner).
    A média fogyasztóinak és befolyásolóinak hasonló adottságból kell kiindulniok: a közvetítés sajátos törvényeibôl és a közvetítôk által szabott -- szubjektív -- korlátokból.
    Spirituálisan azáltal leszünk úrrá életünk egyik alapvetô tényezôje, a média felett, hogy nem becsüljük túl kommunikációs és tájékoztató képességüket.
    Mindennek különleges következményei vannak a média (fôleg az elektronikus média) alkalmazására nézve az egyházi élet, a szentségek kiszolgáltatása és az igehirdetés bemutatásában. A közvetítés szakszerű helyességétôl eltekintve az egyházat csak abban az esetben nem idegenítik el a média, ha szem elôtt tartják, hogy ez a közvetett kommunikáció nem pótolhatja a közvetlen részvételt az istentiszteleten és a közösségben, legfeljebb kiegészítheti azt. Ezért nem csupán arról van szó, hogy vallásos-lelki kérdések (és azokon keresztül az egyház) kielégítô módon kerüljenek kamera és mikrofon elé.
    Azt is kerülni kell, hogy tendenciává váljon, hogy az egyház csak a médián keresztül találkozik a nyilvánossággal. Ez a veszély annál nagyobb, minél kisebbé lesznek a közösségek. Lelki dolgokban nem pótolhatja a médium a közlést, legföljebb kiegészítheti.
    David Seeber
    --> épületes, olvasás, szó/ige, világ