szakrális/profán
A keresztény szellemiség lexikona
forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
A latin sacer, 'megszentelt' szóból alkotott újlatin műszó, a
sacralis mindazt jelenti, ami a szentre vonatkozik: kultusz, rítus,
mitikus tanítás, szenteléssel vagy áldással kiválasztott személyek és
tárgyak.
Ezzel szemben profán mindaz, ami a szakrális szférán kívül van (a
profán szó a pro, 'elôtt' és a fanum, 'szent liget, terület'
összetétele).
A vallásos ember arra törekszik, hogy a ,,profán'' világban
bizonyos ,,szakrális'' területeket elkülönítsen. Ezen a területen
próbál közeledni a ,,részben félelmetes, részben ellenállhatatlanul
vonzó'' misztériumhoz, az Istenéhez számára csak nehezen utánozható
,,isteni félelemmel'' (Rudolf Otto).
1. A szakrális/profán fogalompár a Szentírásban. Az Ószövetségben
a szakrális/profán fogalompár szorosan érintkezik a tiszta/tisztátalan
fogalompárral, mert a szakralitás -- mint a Szenthez, azaz Isten
istenségéhez kötôdô kultusz lényeges vonása -- rituális tisztaságot
követel. Mindaz, ami tisztátalan és szentteletlen a profán területhez
tartozik. Szakrális mindaz, ami a legtágabb értelemben véve az isteni
szférához tartozik, tehát nemcsak Isten égi trónusa, hanem a földi is
a templomban (vö. Zsolt 11,4). Az Ószövetség is ismer ,,szent helye''-
ket, ahol Isten megjelenik e világban. A legkiemelkedôbb ezek közül az
,,égô csipkebokor'' (Kiv 3,5; vö. Józs 15,15; Kiv 19,9; Ter 28,10), a
szövetség szekrénye és sátora. Ezeken kívül elôfordulnak szent
helyként hegyek, kövek, fák és városok. A babiloni fogság után a
jeruzsálemi templom lett a zsidók számára a szentély.
Az Újszövetségben az Istenország meghirdetésével a ,,szent'' új
lényeges vonása kerül elôtérbe. Szent mindaz, amit Krisztus a
Szentlélek által tesz. A ,,szentnek'' azóta személyes jellege van és
teljesen Krisztusra összpontosul. A profán ezzel szemben a bűn
fogalmában jelenik meg mint nem szent.
2. A szakrális/profán fogalompár ma. A minden vallásban ismert
szakrális-profán fogalompárt a kereszténységen belül nem egységesen
ítélik meg. Néhány teológus alkalmatlannak tartja a sajátosan
keresztény világértelmezés kifejezésére, mert a keresztény hit az
Isten teremtette valóság autonómiáját egyetlen ponton sem akarja
áttörni. Ôk a Teremtô és a teremtmény közötti éles határt
hangsúlyozzák, és ez nem engedi meg a teremtésen belüli szakrális
szféra elismerését. A földi valóság a velejéig profán. Ezzel szemben
mások a legutóbbi idôk ökológiai problémái láttán arra emlékeztetnek,
hogy a földi szakrális szféra elismerése megszabadíthatná a modern
embert a rosszul értelmezett, önmagát hangsúlyozó autonómiától.
A szakrális problémája ma, a programmá lett profanizálás láttán
élesebben jelentkezik az Egyház számára. Hogy mennyire elôre haladt a
deszakralizálás folyamata, azt fényesen bizonyítja a mai vita a
vasárnap szentségrôl. A vallásos ünnepektôl eltekintve ugyanis a
vasárnap az egyetlen szakrális maradvány a különben profán hétköznapi
idôben. A szakrális visszaszorítása természetszerűen összefügg az
újkori racionalitás uralmával. Ott, ahol a minôségi-átélt dolgokat
kiszorítja egy minden különlegességet egy szintre süllyesztô
mennyiségi-matematikai világszemlélet, ott nem sok hely marad a szent
helyek és szent idôk elismerésére. Úgy tűnik, hogy a szakrális idegen
testté lesz a modern világban.
Ilyen szempontból nézve a szakrális szféra intézményes megôrzését
az Egyház jövôbeli feladatának kell tekintenünk, mert az eleven
lelkiség feltételezi a nem profán valóság elismerését. Az isteni
üdvözítô tervhez igazodó Egyház a szent örök szférájára való
emlékezéssel ôrzi meg a humán-spirituális lényeget a profán világba
elmerülô racionalis tervezés rövid lélegzetű, mindent eszközzé
aljasító irányzatától.
Az ,,elpusztíthatatlanul szent'' Egyházban minden hívô a
szentségre hivatott (vö. 1Tessz 4,3; Ef 1,4). A jelen kort akkor
nevezhetnénk joggal deszakralizált kornak, ha az Egyház, ,,a Szent
helye'', többé már nem léteznék.
A szakrális és a profán területek közötti egészséges egyensúly
helyreállítására mind az egyéni, mind a közösségi életben szükség van.
Egyrészt el kell utasítanunk azt az újpogány követelést, mely a földi
valóság autonómiája érdekében a kozmoszt teljesen szakralizálni
akarja; másrészt nem szabad a teremtést egy emberi élethez méltó jövô
kedvéért védtelenül kiszolgáltatni a profán hatalmaknak.
Wolfgang Gantke
--> Egyház, kultusz/istentisztelet, misztérium, szekularizáció, szent,
tér, teremtés, transzcendencia, vasárnap, világ