KÉRŐDZIK tárgyatlan ige -tem [e], -ött, ..őddzék (..őddzön)
- 1. <Összetett gyomrú párosujjú patás állat> az egyszer felületesen megrágott táplálékot bendőjéből szájába felböfögi, és újra megrágja. A jószág jóllakott, most kérődzik. □ A barmok
A híves árnyékban kérődzve pihennek. (Csokonai Vitéz Mihály) Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta. (Arany János) Állva alszik egy bús tehén | állva is kérődzik szegény. (Babits Mihály)
- 2. (átvitt értelemben, rosszalló v. gúnyos) Kérődzik vmin: elmúlt, elhangzott dolgokat gondolatban v. szóban tépelődve, önelégülten vagy vigaszt keresve újra meg újra elismételget. Folyton saját sérelmein kérődzik. □ Hadd kérőddzék egy darabig a saját fájdalmán. (Mikszáth Kálmán) Gyötrődve kérődztünk azon, ami velünk történt. (Kuncz Aladár)