Czuczor Gergely: A magyar nyelv szótára


prevnext
H [1]
H [2]

HA [1]
HA [2]
HA [3]
HAB
HABAR
HABÁR
HABARÁS
HABARCS
HABARÉK
HABARINT
HABARODIK
HABCSÓK
HABDA
HABFEHÉR
HABILITÁL
HABITUS
HABITÜÉ
HELYBELIHELYBÉR
HELYBENHAGY [e-e] tárgyas ige, (népies) helybehagy
  • 1. Helybenhagy vmit: vmihez utólag beleegyezését adja; jóváhagy vmit. A módosítást helybenhagyja. || a. Helyesnek tart, helyesel vmit. Bármit végzel, előre is helybenhagyom. Jó, – hagyta helyben a másik. □ Nagyon helybe hagyta Bence a szándékot. (Arany János) || b. <Munkát, kül. építést felülvizsgáló személy> megfelelőnek, jónak nyilvánít <vmely elvégzett munkát>. □ Úgy vala e jó ösi ház kiszabva, Úgy látta helyesnek aki helybehagyta, Hogy sohse bámuljon országba-világba: Nézzen igaz bölcsként, befelé, magába. (Arany János)
  • 2. (rendsz. módhatározóval) (bizalmas) <Személyt> alaposan elpáhol, megrak, összever. Jól, alaposan, csúnyán helybenhagy vkit. Hát téged ugyancsak helybenhagytak. □ Két fiú az iskolában összeverekedett, s úgy helybenhagyták egymást, hogy a sérültebbiket az apja felvette a hátára s elvitte a bíróhoz. (Móricz Zsigmond)
  • helybenhagyás; helybenhagyó; helybenhagyott.