A Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület véleménye
a Társadalmi Megújulás Operatív Program - Minőségi oktatás
és hozzáférés biztosítása mindenkinek
2007-2008 közötti akciótervével kapcsolatban
http://www.nfu.gov.hu/index.nfh?r=&v=&l=&d=&mf=&p=akcioterv
A Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy elősegítse a digitálisan születő illetve a digitalizált kultúra előállítását, terjesztését, gyűjtését és hosszú távú megőrzését. Célkitűzéseinknek megfelelően az alábbiakban az Akcióterv 3.2.6. ("Kulturális örökségi értékek digitalizálásának és az Egységes Szolgáltató Felület kialakításának, szakmai előkészítése, központi koordinációja") illetve azt ezt megvalósító 3.2.7. ("Kulturális örökségi értékek digitalizálása és Egységes Szolgáltató Felület kialakítása") pontokhoz kívánunk néhány megjegyzést fűzni:
Az előkészítési fázissal (3.2.6. pont) kapcsolatban:
Már a tervezési szakaszba be kell vonni azokat a nagyobb intézményeket, vagy intézményi körök közös képviselőit, amelyek a majdani digitalizálásban részt vesznek; fontos, hogy a tervezés átlátható és nyílt legyen. A megvalósításban érintettek mellett a leendő felhasználók érdekeit, szempontjait is a lehető legjobban képviselni kell már az előkészítő fázisban, ezért fontos volna például a Országos Közoktatási Intézet és különböző tanár- és diákszervezetek bevonása, igényfelmérése. Mivel egyszeri és jelentős fejlesztési forrásról van szó, csak így biztosítható a támogatás minél hatékonyabb felhasználása.
A jelenlegi elérhető magyar digitális tartalomban méltánytalanul alulreprezentáltak a műszaki és a természettudományok, pedig mind a múltban elért nemzetközi szintű sikereinkben, mind pedig az ország gazdaságának fellendítésében ezek az ágazatok kulcsszereplők. Tehát a digitalizálás tervezésekor oda kell figyelni, hogy a műszaki és a természettudományi oktatás és kutatás is igényeinek és arányainak megfelelően részesüljön a digitalizált tartalomból.
A tervben szereplő Egységes Szolgáltató Felület esetében meg kell vizsgálni, hogy nem oldhatók-e meg ennek céljai jobban és hosszú távon is fenntarthatóbb módon a meglevő integráló szolgáltatások továbbfejlesztésével: Nemzeti Digitális Adattár, Sulinet Digitális Tudásbázis, Elektronikus Információszolgáltatás. (Az EISZ például eddig is kiválóan egyesítette a felsőoktatás és a kutatás számára legértékesebb külföldi és hazai tartalomszolgáltatásokat egyetlen belépési pont alá, és dedikált hozzáférési helyeinek köszönhetően megoldotta egyben a copyright alá eső tartalmak használatának ellenőrzését és a használat/megtérülés monitorozását is.) A digitális tartalmak ugyanis olyan sokfélék, és felhasználásuk is annyira változatos, hogy egyetlen központi szolgáltatóhely vagy felület helyett a világon mindenhol elosztott, de nyílt szabványokra épülő, egymással együttműködni képes rendszereket fejlesztenek, melyek azután a legkülönbözőbb módon integrálhatók az egyes felhasználó csoportok számára leginkább megfelelő - a változó igényeket és web-technológiát követve akár évente többször is átalakított - felületek alá.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a TÁMOP által támogatni kívánt digitalizálási program előtt, alatt és után is rengeteg, más forrásokból finanszírozott vagy önkéntes munkával létrehozott, digitálisan született vagy digitalizált tartalom került és kerül az Internetre, melyek egy része az oktatásban is használható, vagy kifejezetten ahhoz készült. Ezek összegyűjtése és archiválása lényegesen kisebb költség, mint esetleg újbóli előállításuk, ezért az új tartalmak digitalizálása mellett valamennyi forrást biztosítani kellene a már létező, illetve folyamatosan keletkező digitális oktatási anyagok összegyűjtésére is a Magyar Internet Archívumban. (A MIA az Országos Széchényi Könyvtár, a Neumann János Kht és az NIIF Intézet által is támogatott kezdeményezés a magyar web-tér értékes részének archiválására.)
A nagytömegű digitális tartalomfejlesztésnek csak a megfelelő kiszolgáló infrastruktúra (nagykapacitású és megbízható tárolók, nagysebességű és megbízható adatátviteli vonalak stb.) mellett van értelme, tehát ennek a digitalizálási programnak a tervezését össze kell kapcsolni a kutatói, felsőoktatási, közgyűjteményi hálózat (NIIF - HBONE) és a közoktatási hálózat (Sulinet) továbbfejlesztésével, és meg kell teremteni ezek megbízható fenntartásának anyagi feltételeit.
A megvalósítási fázissal (3.2.7. pont) kapcsolatban:
A digitalizálási projekteknél hangsúlyozottan kell foglalkozni a dokumentumok hosszú távú megőrizhetőségének megoldásával. A számítástechnika gyors változásai miatt ugyanis a digitális dokumentumok élettartama lényegesen rövidebb, mint a hagyományosaké. Így egy ilyen nagytömegű digitalizálás eredménye 1-2 évtized vagy akár néhány év alatt is elértéktelenedik, ha nincs megoldva az eszköz- és szoftver-független formátumban való tárolás, illetve az adatok rendszeres mentése, frissítése, migrálása az új hordozókra - ami jelentős és folyamatos költség.
Platformfüggetlen megoldásokra van szükség a hagyományos számítógépeknél jóval gyorsabban terjedő és szélesebb körben használt mobil eszközök (PDA-k, mobiltelefonok, e-book olvasók stb.) miatt is. Ezek rövidesen mind képesek lesznek jelentős mennyiségű digitális tartalom tárolására és megjelenítésére, vagyis ezeket is ki kell tudni szolgálni, nemcsak a hagyományos PC-ket, de ehhez egyszerű, nyílt és szabványos formátumokban kell tárolni a dokumentumokat.
Hasonlóan fontos szempont, hogy a különböző fogyatékkal élők mind a tartalomszolgáltatásokat, mind pedig magukat a digitális dokumentumokat használni tudják. Ezért a dokumentumok formátumánál és az Egységes Szolgáltató Felület kialakításánál maximálisan figyelembe kell venni a W3C akadálymentesítésre vonatkozó ajánlásait.
Szintén fontos kört jelent a magyar kultúra, tudomány és oktatás iránt érdeklődő, de magyarul nem tudó felhasználók csoportja. Ezért mind a szolgáltatásokat, mind pedig bizonyos, számukra érdekes dokumentumokat közzé kell tenni egyes világnyelveken, valamint a környező országok, illetve a hazánkban élő kisebbségek nyelvén.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program
megvalósításához sok sikert kívánva, üdvözlettel....
Budapest, 2007. június 11.
A Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület Honlap: https://mek.oszk.hu/egyesulet E-mail: mek[}kukac{]oszk[}pont{]hu |