A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRÉRT
   EGYESÜLET HONLAPJA

Ebben a hónapban 2 elnökségi ülés volt, március 7-én és 28-án.

Az ülések rendszeres résztvevői: az Elnökség tagjai - Horváth Sándor Domonkos elnök, Moldován István ügyvezető elnök, Drótos László, Király Péter, Kokas Károly tagok. Állandó meghívottak: Góczán Andrea, Mader Béla, Zimányi Magda

Az Elnökség az üléseken a következő kérdésekkel foglalkozott:

1. Hangoskönyvek

Két könyv felolvasása folyik, megkötöttük a szerződéseket. Figyelmet fordítunk arra, hogy a felolvasás eredeti, később nem cenzúrázott kiadásból történjék.

2) MEK kereső mobil eszközökön

Több szoftver fejlesztő csoport is megkereste a MEK-et különböző mobil eszközökre MEK kereső, esetleg olvasó kliens fejlesztésének szándékával. Megadtuk indulásként a szükséges információkat.

3) MEK e-könyv olvasókon

A Kindle-használók blogjának szerkesztőivel való együttműködésben számos MEK-dokumentum került fel a Kindlevarázs (http://kindlevarazs.wordpress.com/kindle-teka) oldalra. A PRC formátumra konvertált dokumentumokat a MEK is megkapja és felteszi a MEK-be. Ugyancsak készül a MEK dokumentumok ePub alakra való konverziója is.

4) DKA fejlesztések

Március 24-én megjelent a Facebook-on a Digitális Képarchívum (DKA):
http://www.facebook.com/pages/Digit%C3%A1lis-K%C3%A9parch%C3%ADvum/192145900824485

A Képalbum béta-változata várhatóan néhány héten belül elindul. Ez a Digitális Képarchívum egy bővítése, alternatív, személyre szabható felülettel, web 2.0-s funkciókkal, és szórakoztató jellegű elemekkel egészíti ki a meglévő szolgáltatást, a meglevő fájlrendszerre és a MySQL adatbázisra ráépülve. A szerződést megkötöttük, a fejlesztés folyik.

4) Közgyűlési előkészületek

A közgyűlés időpontja május 20. helyszín az OSZK 8. emeleti tanácsterme. Kérni kell a könyvelőtől a számviteli beszámoló elkészítését. El kell készíteni a közhasznúsági beszámolót. Fel kell kérni a felügyelő bizottságot, ellenőrizze a számviteli beszámolót, készítse el az ellenőrzési jelentést.

A szakmai program: Király Péter vitaindítót tart a közgyűlésen a MEK-kel kapcsolatos, az MKE bajai konferenciáján elhangzott előadásában is felvetett kérdésekről. Hozzászólásokat, javaslatokat várunk.

5) ISZT támogatás

El kell készíteni az ISZT számára a beszámolót, majd az idei tervet.

6) Az Egyesület alapszabályával kapcsolatos kérdések

Az Egyesület több mint 10 éves működése során felmerült, hogy az Alapszabály és SzMSz módosításra szorul. Zimányi Magda javaslatokat fogalmazott meg a módosításra. A mostani közgyűlésen, kellő előkészítettség hiányában már nem lehetséges a módosítás, de a kérdést célszerű felvetni, a tagságtól gondolatokat, javaslatokat kérni. A következő közgyűlésen kerülhet sor a módosításra.

7) Legeza Ilona által készített könyvajánlók

Az elnökség úgy határozott, hogy a könyvajánlókat önkéntesen készítő Legeza Ilona munkájának végzéséhez egy, az Egyesület tulajdonában lévő laptopot bocsát rendelkezésére.

8) Egyesületi honlap fejlesztése

NCA pályázaton nyertünk támogatást szoftver eszközök fejlesztésére, amelyek az egyesületi munka szervezését támogatják. Döntés: a feladatot Joomla pluginok segítségével célszerű megoldani, kössük meg a fejlesztőkkel a szerződést.

Következő elnökségi megbeszélés: április 5. 16. óra

----------

Lejegyezte: Zimányi Magdolna

E-posta: info@mek.oszk.hu • Telefon: (36)-1-224-3741 • Fax: 1-202-0804
Postacím: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota F. épület