A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRÉRT
   EGYESÜLET HONLAPJA


2009. 01. 30.

Az ISZT támogatásával a MEK Egyesület digitalizáltatta az Irodalomtörténeti Közlemények közel 400 füzetét 1891-től napjainkig. A füzetek digitális változata PDF formában felkerült az EPA adatbázisába. A támogatásból egyelőre nem tudtuk vállalni, hogy a füzetek PDF tartalomjegyzéke alapján a hatékony visszakeresést biztosító javított, egységesen formázott tartalomjegyzékeket is elkészítse.

Az Egyesület a web 2.0 szellemében a digitális folyóirat felhasználóit kérte, hogy önkéntesként segítsenek munkánkban, a tartalomjegyzékek elkészítésében. Ehhez a munkához részletes útmutató készült.

Ennek a felhívásnak az eredményeként három felsőoktatási intézmény (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK, Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, informatikus, Szegedi Tudományegyetem, BTK) hallgatói tanáraik irányításával és az OSzK munkatársainak segítségével kb. 200 füzet tartalomjegyzékét dolgozták fel. Ez a munka egyrészt tanulmányaik szempontjából is hasznos volt, másrészt segítették vele az EPA adatbázis teljesebbé tételét.

https://epa.oszk.hu/itk
https://epa.oszk.hu/00000/00001/temp/utmutato.html


2009. 02. 26.

A Romániában megjelenő magyar nyelvű napilap, az Új Magyar szó “Könyvtársorsok és az internet” című cikkében az e-könyvtárakkal kapcsolatban bemutatta olvasóinak a MEK-et is, ismertetve annak erdélyi kapcsolatait.


2009. 02. 21.

A hétvégi, szerzői joggal foglalkozó mellékletében a Népszabadság “Magyar elektronikus bibliotékák” című cikkében foglalkozott a Magyar Elektronikus Könyvtárral és jogi problémáival is.

http://nol.hu/lap/hetvege/lap-20090221-20090221-18


2009. 02. 06.

Magyarországon járt az Europeana új igazgatója, Bram van der Werf. A látogatásról tudósító Index hírben külön kiemelték a MEK-et, mint az Europeana-ban lévő legjelentősebb hazai tartalomszolgáltatást a NAVA mellett.

http://index.hu/tech/net/euro0206/
https://listserv.niif.hu/pipermail/mek-l/2009-February/004215.html


2009. 03. 05.

Az Indexen megjelent Valuska László cikke “Országok rongya! könyvtár a neved” címmel a digitalizálás problémáiról.

http://index.hu/kultur/klassz/2009/03/05/digkonyvtar/
https://mek.oszk.hu/html/irattar/sajto/2009/090305.htm


2009. 03. 20.

Az Index újabb írást közölt Valuska Lászlótól “A Microsoft az ősi magyarság legfőbb ellensége” címmel a MEK-ben megjelenő rovásírásos könyvek születéséről. Az újságíró az átírót is meginterjúvolja.

https://mek.oszk.hu/html/irattar/sajto/2009/090320.htm


2009. 03. 16.

“Letöltési rekord összeomlás után” címmel közölte Fülöp Hajnalka cikkét a Népszabadság Online. Az újság ismét az Europeana-ról írt, és felhívta a figyelmet egy új csatlakozási projektre, az eContent Plus program keretében hároméves időtartamot felölelő EuropeanaLocal pályázatra, amelynek kapcsán a Békés Megyei Tudástár és Könyvtár által szolgáltatott regionális tartalmak is elérhetők lesznek a nemzetközi adatbázisban.

https://mek.oszk.hu/html/irattar/sajto/2009/090316.htm


2009. 04. 15.

A Networkshop konferencián, Szegeden Hungarnet-díjban részesült Dr. Kokas Károly, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár Informatikai főigazgató-helyettese, a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület elnökségi tagja

http://www.niif.hu/hu/niif_intezet/szervezet/dr_kokas_karoly_hungarnet_dij_2009


2009. 04. 24.

Az idei, XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Moldován István tartott előadást “Kereslet és kínálat e-book témában” címmel.

http://www.bookfestival.hu
https://mek.oszk.hu/html/irattar/eloadas/2009/e-book-konyvfesztival.ppt [PowerPoint, 1,8 Mbyte]


2009. 04. 15.

Az idei Networkshop 2009 konferencián, http://nws.niif.hu, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában rendeztek, két előadást is tartottak munkatársaink:

Bánkeszi Katalin - Dávid Adrienne - Moldován István: A Magyar Digitális Képkönyvtár projekt (MDK):
https://mek.oszk.hu/html/irattar/eloadas/2009/mdk_nwshop_2009.ppt [PowerPoint, 2,5 Mbyte]

Moldován István: CACAO projekt - katalógusok, digitális könyvtárak lekérdezése saját nyelven:
https://mek.oszk.hu/html/irattar/eloadas/2009/cacao-netwshp.ppt [PowerPoint, 1,0 Mbyte]


2009. 05. 08.

Az ECHO TV 20 másodperces reklámfilmet sugárzott a MEK-ről. A film látható a Youtube-on, és az Egyesület honlapján is.

http://www.youtube.com/watch?v=4z8KohwtysQ
https://mek.oszk.hu/joomla/index.php/55


2009. 05. 27.

Két munkatársunk is tartott előadást az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet rendezvényén “Adatbázis-építés, digitalizálás könyvtári és múzeumi környezetben”:

Dávid Adrienne: Magyar Digitális Képkönyvtár
Moldován István: A Magyar Elektronikus Könyvtár színházi és múzeumi együttműködései

http://www.oszmi.hu/tavasz_nyar_2009.htm
https://mek.oszk.hu/html/irattar/eloadas/2009/mdk_oszmi.ppt [PowerPoint, 3,4 Mbyte]
https://mek.oszk.hu/html/irattar/eloadas/2009/szinhaz-mek.ppt [PowerPoint, 1,8 Mbyte]


2009. 05. 28.

Lezajlott a MEK Egyesület évi rendes közgyűlése.

https://mek.oszk.hu/joomla/index.php/41


2009. 06. 15.

A Magyar Digitális Képkönyvtárat bemutatták az OSZK-ban. A Képkönyvtár 48 hazai könyvtár országos képadatbázisa, melyben több mint 40.000, a könyvtárakban digitalizált képi dokumentum (pl. plakátok, térképek, fotók, képeslapok) található. Az adatbázist az OSZK-ban a Digitális Gyűjtemény Osztály üzemelteti.

https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/2009-June/018616.html
http://www.kepkonyvtar.hu/


2009. 06. 19.

Hivatalosan is megnyitottuk a MEK képtár adatbázisát, a Digitális Képarchívumot Az adatbázisban egyrészt a MEK és az EPA gyűjteményében található illusztrált kiadványok képeit dolgozzuk fel, másrészt gyűjtjük az Interneten, egyéb forrásokban megtalálható digitalizált vagy eredetileg is digitális képeket.

https://keptar.oszk.hu


2009. 06. 20.

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Körmendi Galériával kiadványaik átvételéről, megőrzéséről és szolgáltatásáról.

http://www.kormendigaleria.hu


2009. 07. 27.

Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közös sajtótájékoztatón ismertette a projektet, melynek eredményeként az 1862-ben, Selmecbányán alapított Erdészeti Lapoknak, Magyarország időrendben második, ma is működő szakfolyóiratának 147 évfolyama 1723 füzete teljes szöveggel, mintegy 120 ezer folyóiratoldal terjedelemben ma már az Interneten elérhető az EPA adatbázisban. A teljes adatállomány mérete kb. 1 Terabyte.

http://www.erdeszetilapok.hu
https://epa.oszk.hu/01100/01192

A digitalizálás az FVM pályázati támogatásával, valamint az OEE, a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) Könyvtára és az Ipolyerdő Zrt. támogatásával valósult meg.

A digitalizálást az OEE megbízásából a MEK Egyesület végezte, igen feszített határidőkkel. A sajtótájékoztatón az OEE és FVM nevében felszólaló illetékesek elismerően szóltak a MEK Egyesület munkájáról. Az OEE ez évben július 3-4-én Selmecbányán rendezett 140. vándorgyűlésén is bemutatta a gyűjteményt.

http://www.vandorgyules.ipolyerdo.hu

A MEK Egyesület eddigi digitalizálási projektjei között mindenképpen ez a terjedelmében legnagyobb méretű, és a legrövidebb határidővel elkészült. Érdekesség, hogy az OEE ahhoz is ragaszkodott, hogy a hirdetések kb. 10 ezer oldal terjedelemben ugyancsak bekerüljenek a digitalizált állományba, szakmatörténeti fontosságuk miatt. Megjegyzendő, hogy az Erdészeti Lapok ebben a teljes terjedelemben, ahogy most az Internetre felkerült, egyetlen hazai könyvtárban sem található meg. A szkennelendő anyagot elsősorban az OSZK bocsátotta rendelkezésre, a hiányzó példányokat az OEE, a NYME Könyvtára, valamit egy magánszemély pótolta. Ez is mutatja, hogy a vállalkozás az erdészeti szakma és felsőoktatás szempontjából egyedülálló jelentőségű.

A sajtótájékoztatón az Egyesület részéről Moldován István, Csáki Zoltán és Zimányi Magdolna vett részt.

Az Erdészeti Lapok tartalomjegyzékeinek nagy része már megtalálható a MATARKA adatbázisban is, a hiányzó részek folyamatosan felkerülnek.

http://www.matarka.hu/szam_list.php?fsz=547


2009. 07. 27.

“Erdészeti Lapok egy modern világban” címmel közölt tudósítást az EuroAstra a befejeződött projekt kapcsán.

https://mek.oszk.hu/html/irattar/sajto/2009/090627.htm


2009. 08. 13.

“Archiválni az internetet” címen interjú jelent meg az ITBusiness-ben az OSZK-ban kezdeményezett hazai webarchiválásról. A cikk megjelenése után kaptuk a sajnálatos hírt, hogy az újabb próbálkozás, a Szegedi Egyetemi Könyvtár által beadott TÁMOP pályázat, amelyik tartalmazta a Magyar Internet Archívum javaslatát is, sem nyert támogatást.

https://mek.oszk.hu/html/irattar/sajto/2009/090813.htm


2009. 09. 03.

Az NIIF támogatásának köszönhetően új tükörszervert indítottunk a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, így a Kárpátalján élő magyarok gyorsabban hozzáférnek a szolgáltatásainkhoz.

Az URL címek:
MEK másolat: http://mek-oszk.uz.ua
Akadálymentes MEK: http://vmek.uz.ua
EPA másolat: http://epa.uz.ua
Akadálymentes EPA: http://efolyoirat.uz.ua


2009. 09. 09.

Elkészült a MEK Egyesület új, az ingyenes Joomla tartalomkezelő rendszerrel fejlesztett honlapja, mely a korábbinál több és fejlettebb szolgáltatást kínál. A https://mek.oszk.hu/egyesulet oldalról már erre az új felületre irányítjuk az érdeklődőket, de a régi honlap aloldalai továbbra is elérhetők lesznek, hogy a rájuk mutató linkek használhatók maradjanak.


2009. 09. 10.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 150 éves fennállását ünneplő eseménysorozat keretében megnyílt az EME Digitális Adattára. Az Országos Széchényi Könyvtárral kötött együttműködés értelmében az OSZK digitalizálja az EME valamennyi kiadványát, melyek közül a nyilvánosan szolgáltatható könyvek és időszaki kiadványok a most elindult http://dspace.eme.ro adattár mellett a MEK-be és az EPA-ba is felkerülnek.

https://epa.oszk.hu/eme/
http://dspace.eme.ro


2009. 09. 15.

A régóta keresett Egri csillagok hangoskönyv felkerült a MEK-be: https://mek.oszk.hu/07300/07363/. A hangfelvétel a MEK Egyesület megbízásából az ISZT támogatásával egy miskolci hangstúdióban készült. Már több könyvet rendeltünk tőlük (pl. Lúdas Matyi, Bánk bán, Hamlet, Romeo és Júlia, melyek mind nagyon sikeresek). Továbbiakban várható a Tót atyafiak és még néhány más kötelező, klasszikus irodalmi remek.


2009. 09. 16.

Elkészült egy keresőwidget (beágyazható modul) a személyes iGoogle-t használók számára. A beépülő alkalmazás a MEK címlapján, a jobb oldali oszlop alján is megtalálható, az iGOOGLE feliratnál.

https://mek.oszk.hu/html/allando/mek2kereso.htm#gadget


2009. 09. 17.

Az APEH értesítése szerint a 2008. évi személyi jövedelemadóból felajánlott 1%-os támogatásként 659 311 Ft érkezett a MEK Egyesület számlájára, ami több, mint a tavaly kapott összeg. Ezúton is köszönjük mindenkinek a felajánlott segítséget! A pénzt a tartalomszolgáltatások bővítésére és az egyesület által vállalt egyéb feladatok finanszírozására fordítjuk.


2009. 09. 25.

A Duna Televízió Mi vagyunk az Unió - Magyar hétköznapok... c. műsorában riport hangzott el az Europeana-ról és a MEK-ről. A felvétel megnézhető a http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=581499 oldalon.


2009. 10. 16.

Kapcsolatba léptünk az amerikai Biodiversity Heritage Library Project-tel, amelynek keretében számos magyar nyelvű folyóiratot és könyvet digitalizálnak. A projektet természettudományi könyvtárakat és múzeumok indították azzal a céllal, hogy az állományukban lévő jelentős szakirodalmat digitalizálják és közzétegyék az Interneten. Az együttműködés első lépéseként egy madártani folyóiratot, az Aquila-át már át is vettük, archiváltuk az EPA-ba.

http://www.biodiversitylibrary.org
https://epa.oszk.hu/01600/01603


2009. 10. 21.

A Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett 3. Informatikai Szakmai Napokon Moldován István tartott előadást tartott a Magyar Elektronikus Könyvtárról és az OSZK egyéb digitális gyűjteményeiről.

http://www.inf.unideb.hu/ISzN2009/program.xls


2009. 10. 22.

Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség ünnepélyes keretek között vette át az NIIF által adományozott szerveren elindított szolgáltatásainkat, a Magyar Elektronikus Könyvtárat és az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívumot. A rendezvényről a helyi lap, a Kárpátalja is hírt adott.

http://www.kmf.uz.ua/hun114/index.php/component/content/article/1-friss-hirek/ 125-tuekoerszerver-a-rakoczi-fiskolan
http://www.kmpsz.uz.ua
http://www.karpataljalap.net/v12.html


2009. 11. 10.

A DAT'2009 konferencián kiosztották a Magyar Tartalomipari Szövetség által rendezett eFestival 2009 díjait. Az eKultúra / A magyar kulturális örökség digitális megőrzése / eTudomány kategória kategóriában III. helyezett lett az Országos Erdészeti Egyesület erdeszetilapok.hu web-oldala.

http://www.erdeszetilapok.hu
http://www.matisz.hu/2009.362.0.html


2009. 11. 26.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Életmű plakettet adományozott Zimányi Magdolnának a magyar számítástechnikai kultúra felvirágoztatásáért kifejtett több évtizedes, tevékenységéért. A díjat a 3. Digitális Esélyegyenlőség konferencián adták át.


2009. 12. 06. Sasaki nap

A Japán-Magyar Jublieumi Év kapcsán Viszneken a Fecskefészek Aikido Tankör Sasaki napot rendezett Sasaki Kichisaburo emlékére, aki a judo első magyarországi oktatója volt 1907-ben. A rendezvényre meghívást kaptak a MEK Egyesület képviselői, Moldován István és Zimányi Magdolna is, Sasaki Kichisaburo emlékének, és a japán-magyar sport együttműködés ápolásához Sasaki Kichisaburo könyvének digitalizálásával és a MEK-ben való szolgáltatásával hozzájárultak. A rendezvény tiszteletbeli elnöke a szerző unokája, Nagamiya Shoji fizikus professzor volt.

http://babalap.mlap.hu/?m=5419793

 

E-posta: info@mek.oszk.hu • Telefon: (36)-1-224-3741 • Fax: 1-202-0804
Postacím: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota F. épület