KOLOZSVÁR
Fátyolfüggöny, - az Idő
szőtte
sok éven át, avult is most már, -
itt leng a lelkem
ablakán
s azon át ködlik rám Kolozsvár...
Mily messziség: húsz
hosszú évnyi!
(s hozzá nem is fényévek voltak!)
Árnyévek, sötét
utonállók,
be sok kincsemtől megraboltak!
Kolozsvár! Sétatér... a
kis tó!
(Büszke, hófehér gondolái,
a hattyúk, sűrűn
idejárnak
álmaim taván csónakázni!)
Én is oly gyakran arra
járok
mostanság s hosszan elbolyongok,
házsongárti virágzó fák
közt
körülzsongnak kékfényű dongók...
Emlékek tán, s e fehér
csokrok
mind egy-egy menyasszonyi álom?
Majális utca, kis
tanyám
még őrzitek-é ifjúságom?
A függöny sürül egyre
jobban,
vagy tán az ablak harmatos már?
(Nem csoda, dért sír
már az ősz...)
Meglátlak-é ismét, Kolozsvár?
TELEFON
Ma megint csengett
lelkem telefonja.
- Halló, ki az? - Halló, itt a Remény!
-
Remény, te vagy? A hangod muzsikáját
szomjas szívvel be soká
lestem én! -
- Halló!... halló!... -
már megint nem felel!
Elszállt a hang, az ezüstös,
csodás!
Visszateszem a kagylót s felsóhajtok:
nem engem hívott!
Téves kapcsolás!
LEVÉL AMERIKÁBA
Magyar testvérem, túl az
óceánon,
a préri síkján, vagy a bánya mélyén:
visszahoz-e úgy
néhanap az álom?
Látod-e még a hármas hegy keresztjét,
s
jársz-e olykor a négy folyó vidékén?...
Belekondul-e lázas
álmaidba
egy fehér torony búgó nagyharangja?
A búzavirág hív-é
néha vissza?
S a gyárszirénák szörnyű kórusán át
szívedbe sír-e
a tilinkó hangja?...
Tudom: sötét a bánya,
mint a börtön,
s ekéd nyomán a bánat varja lépked!
Pipacs nem
kacag ott a búzaföldön,
s mint komor felhők, szállanak
keresztül
fejed fölött a hónapok s az évek...
És átkísér az árnyék, a
világon,
nem futhatsz el már sohasem, előle!
Csak egy helyre: a
Duna-Tisza tájon
egy napsütéses, rigófüttytől zengő
akácvirágos,
régi temetőbe!
VÁRAK, VÁRROMOK...
Negyvenkettő,
negyvenhárom...
minden évem újabb várrom!
Mennyi várat
építettem,
s mind itt maradt építetlen!
Vérem vertem be a
mészbe,
nem épült fel soha, mégse!
Egy-egy remény volt a
tégla,
mind ott van az omladékba,
szerbe-félbe,
szétesőbe,
elveszve a porfelhőbe...
Nem is látom, hány a
várrom:
negyvenkettő, negyvenhárom?
LIBÁK
Libák mennek át a
réten,
a tó felé nagy serényen.
Lépegetnek
libasorba,
egy sincs, aki tolakodna.
Oly nyugodt, ki a sort
zárja,
minthogyha az élen járna!
Hát miért is
tolakodna?
Neki is van hely a tóba!
Van vizecske, van
halacska,
törtetésnek semmi haszna!
... Elnézem a bölcs
csapatot
s szégyellem, hogy ember vagyok!
TÜKRÖS, PÍROS SZÍV
Körösztúri nagy
vásárból
vásárfiát hoztam!
Hej, leányok, kinek adjam?
Melyik
szeret jobban?
Itt a tükrös, nagy piros szív,
ki ad csókot
érte?
Nem adom én ajándékba,
csupán csak cserébe!
Ezt a tükrös, piros
szívet
hej, be sokan kérik!
Mindön leján szeret érte
az
alszögön végig!
Ezt a tükrös, píros szívet
mégse adom
lánynak!
Csak annak, ki mindig szeret:
az édösanyámnak!
/Udvarhelyszéki
nyelvjárásban. Megzenésítve./
HEJ, TE ZSUZSI!
Hej, te Zsuzsi! Míg
fonóba nem jártál,
mindön röggel édös tével kénáltál!
Az a fonó
elvötte a kicsid eszödöt,
aluttével se kénálsz má ingömöt!
Nem baj, Zsuzsi! Eriggy
csak a fonóba!
Guzsajasba én is járok azóta!
Jut reám ott öt
leány is, hat is, meg egy fél!
Köszönöm, hogy három hétig
szerettél!
/Udvarhelyszéki
nyelvjárásban. Megzenésítve./
Forrás: a szerző
kötete a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár Dokumentációs
Osztályán található; Kelemen Katalin szíves hozzájárulásával.