BIRÓ FERENC

Talapzat
Délről északra - északról délre
Lenyomata
Végső cselekmény
Közel
A régi kert
Után



Biró Ferenc

1960. április 9-én született Kolozsvárott. A Brassai Sámuel Líceumban érettségizett 1979-ben. 1978 óta közöl romániai lapokban több-kevesebb rendszerességgel verset, kritikát, esszét. Szerepelt a Kimaradt Szó című antológiában. Volt esztergályos és villanyszámla-kézbesítő, szakképzetlen munkás. Kötete: Suttogások. Kriterion, 1983, Forrás-sorozat. Válogatásunk ennek alapján készült.

 

Talapzat

fölötte szürkés merev a kéz
  vigyáz
  ahol csak ünnep
  színhelyünk
földként csupasz

fölötte hogy csak árny a völgy
  keze libben halovány
  matat még száradó
  levelekre tipor a nyugati szél
  elhalkuló hidegben
  amíg csak füstölög
állhat nagy micisapkában kertben
  kuszán
  a kányafőn
  míg szemében
  a micélium a fényes partra tör
  száraz fehéres domb
és lenn örök árny a völgy




Délről északra - északról délre

bölcs nem vágy idegenbe lao-ce
tovatűnt a messzi hágón
avagy nem ő csak utolsó
levedlő burka tudod hiszen

én itt vagyok
tudod - hogy ősszel B-ben jártam
s szerethettem mint még soha
a városból meg alig láttam valamit

most csak a régi fák vedlő rongya
s e szürke ég födi be arcom
és elföd egyként embert és falat
csak úgy - ülök egy bodzaág alatt
míg valahol valamin fönnakad
a fény - akár egy pitypang-bóbitán
avagy levélen s végképp elmarad
mi befejezés lehet - ne nézz

pupillám szűkül egyre élesebb a kép
s "a jobb kéz szinte eltöri a balt"




Lenyomat

  Nem is volt tavasz. Tél után
nyár jött, meleg és csönddel terhes.
Nem volt tavasz, csak voltunk -
együtt s külön-külön. Jóllakottan
és hallgatag.
  És fényes délben összejárva
mindazt a helyszínt, hol történt valami
valamely este -,
mint aki nem a földet lakja -
az út fölött lebegve (és egyre távolabbról
látva): tisztán és oly közel:
a repeszdarabot a szem. Előtte még.
  Az arcot.
Mi fölszívódik - de az arc mögötti! -
vérerek       csont       ideg
közel - elnéztem mint érinthetetlent
(s már nem is voltam ott!)
csak gyűrött bőr s karikás, lezárt szemek,
és már túl mindenen, zihálás. S "csak ezt feledni!"

  Tudom, nem tavasz;
de később, ha múlt a déli óra
semmi nem épül, csak hideg ragyogás van
s egy emlékezet képei,
  távoli s oktalan napokba
fölivódva.




A végső cselekmény

még van esélyünk és semmi más - hogy
  egyedül maradva
nincs semmi élet mi megóvna
  e gyanúsítástól - csak az esély
hogy semmi más esély ne legyen

beszédünk senki sem értheti már
túl a feloszlás s égés utolsó állomásán
  túl azon
amit elhallgatunk        amivel elhallgatnak
még van esélyünk de semmi más




Közel

közel vagyunk
idegen -------------
kérdezz
miért találna még
szavunk
az észnek téli álmot
hoz minden reggel
nedves homokban
hajunk
éles kövekbe
sárga kéregbe födve
közel vagyunk

idegen
nem szól a szó
süvöltve eltalál
nem tér vissza alakja
nehezül
mint kéz
fekete vérben

nem éri ajkunk
üresen vagyunk

semmi se nehezebb
mint az álom
kövek árnya
lenyomva
arcunk helyén
kereshet
az kihez visszatérnénk
nem hallható
mit elgondoltál magadnak

ki
mondja
hogy mindenünk elhalt
a szél felébred
szólni kezd
bennünk
és csak
a szél

kezünkben
megtörik a vér
nem volt-e szinte
név
alakja

ami mint kútszem
rádszegezve

kit megtalálsz majd
nem tud erről itt
ki szólít

a hang tompa benne
ezer irányba
ütközik
kit érintsz
csak a visszhang -
aki még volna
túl rég benned dobban
hosszú utakban
szerteszét
---------------------------
közel vagyunk
ó idegen
a szó iránya tán
még fogható
alakja egy
és pora mintha ép
név helyett
porban égő
vér
s üszök

közel vagyunk
hozzád -----------------
nem szabadulsz




A régi kert

hogy éje csak végtelen árny
e nap ne menjen le haraggal
fénye még éltet de túlról
késő válaszok árnya födi át
és eltűnik az út a vágy -
akár egy büntetés után
ketten ülve az alkonyatban
most igyen épp ily alakban
zárványként fülledt fű között
az estben - és mi megeshet
számos e más - feledtet mát
és holnapot - beérsz e kertbe
s karod már örökre kinyújtva




Után

mi jöhet még e tett után?
vakondokok talán
szemükben fekete fénnyel
átnézve rajtad -
csak köztes
      jövevény
ítélnek hangtalan -
te majszolsz valamit
vársz szótalan
moccannod nem szabad
vakondok jár szívedben
kinéz és bólogat
őszül az éj
készül valami fölötted



Kezdőlap