CZEGŐ ZOLTÁN

Tagadjatok le
Kompozíció
Ilyen lesz
Novemberi kérvény
Nosztalgia

 

Nagy Imre: Czegő Zoltán
(sz. 1938, Bukarest) Szülei vándorsorsát és -útját követve végigélte a Székelyföldet: Uzonban, Máréfalván, majd Sepsiszent­györgyön tartózkodott rövidebb-hosszabb ideig. Kolozsváron filozófiát végez, tanár lesz Korondon, majd újságíró  a háromszéki megyei lapnál. Mintegy két évtizede Magyarországon él. Költészetéből a székely életrevalóság és önpusztító hangulat sajátos elegye fogja meg az olvasót. Válogatásunk jobbára fiatalkori verseiből készült.

 

Tagadjatok le

Már szeplős január a lehullott könnyektől.
Két férfi egy fiatal asszonyt vezetget --
    Jaj, meg ne mondjátok anyámnak;
    lehet, hogy valakit újból helyettem temetnek.

    Ki miatt csattog, szikrázik a januári föld?
(Én nem akarok másnak ilyen téli gondot!)
Ez a négy ember rettentő munkával
a föld arcán egy újabb sírt bontott.

Magához int, megáld és elindít e föld -
hol a nyugalma?
Bár télen engednének pihenni halkan.
Nem ébred, nem nyílik, a csákány is nehéz -
tagadjátok le érte, ha meghaltam.


Kompozíció

Harangszó. Nem is olyan csendes.
Tompa dobbanással ütődik szívemhez.

Könnyű a szó, mint libbenő júliusi árnyék,
őriz, hogy emlékedre az éjjel rátalálnék...
Riadok, mint kölyökkoromban,
mikor halálra szeretett madaramra néztem...
- Gyenge fűszálam, nem bírtad ki
törvényem: kit szeretek - lobogó lánggal
tüzeket szító, tiszta égig égjen!

Nyaram fölperzselt. Most - puszta mezőben
elhalni nem tudó láng - magamban égek.
Ujjaim tartom az utak remegésén, minden éjszaka:
várlak.
És engem vár idegen lányok tánca,
azoké, akik
- valami múltért cserében -
vélem üdvözülnének.

Távoli harangszó. Esti remegés a tájon:
a folyó üzen: egy ingó szigetén
néhány fűz forró lombja libben.
    Csak harangszó. -
        Magamban kereslek, hogy fájjon,
arcom szigetét idézem nyugodt szemeidben.


Ilyen lesz

Azt mondtam, a sátor
háromszöge alatt a hátamon feküdve:
ilyen lesz és ilyen leszek, mikor meghalok.
Akkor elvette kezét a szívemről,
madár csapódott a feszítő vashoz,
és hirtelen sötétedni kezdett.
Idegen árnyak táncoltak a sátor lapjain -
és csak pöttynyi ujjbegyei mentettek meg attól,
hogy nem támadt rá dobhártyámra
a göröngyök döndülése is.


Novemberi kérvény

Becsukta ablakait az erdő
Titokban komor fák
kifutó viharok szíjait bogozzák
Rittyeg a Bükkös
araszos szalonnájú fagyot hajkurász
Fűtögetek
Már nem is fölös barlangomban
mit tenyérnyi résen a kucorgó barackra engedek
    És kérem alulírott
a Nagy Barátokat
kikkel a langyos éjszakákon
csapatosan jártunk -
már ne is jöjjenek
alig elég a borom - s vigyorgó kedvem -
egyik verstől a másig (Uram, nem vagyok méltó)
Fűtögetek
És nem vagyok magamban (itt a szél)
és tűlevelek is szabdalják
a fagy durva testét
Hogy féljem a telet én
ki évente
száz földre-boruló őszt is megérek
A magam
az ősz meg a tél háromszögében
mindig találok furcsa rügyféléket


Nosztalgia

Csak ülsz a víz mellett, sárszínű
csonka lombokon babrálva.
Mire gondolsz?
    - Magról növesztett a tövében
    s aztán kiszáradt
    kölyökkorom büszke diófája.

Hónapok óta nem írtál semmit;
mondd;
nem hiányzik a szavak zenéje?
    - Egy asszony ment át
    a gesztenyék alatt,
    mint a nap,
    úgy nézett a fia fejére.


Kezdőlap