CZEGŐ ZOLTÁN
Tagadjatok le
Kompozíció
Ilyen lesz
Novemberi kérvény
Nosztalgia
|
(sz. 1938, Bukarest) Szülei vándorsorsát és -útját követve végigélte a Székelyföldet:
Uzonban, Máréfalván, majd Sepsiszentgyörgyön tartózkodott rövidebb-hosszabb
ideig. Kolozsváron filozófiát végez, tanár lesz Korondon, majd újságíró
a háromszéki megyei lapnál. Mintegy két évtizede Magyarországon él. Költészetéből
a székely életrevalóság és önpusztító hangulat sajátos elegye fogja meg az
olvasót. Válogatásunk jobbára fiatalkori verseiből készült.
|
Tagadjatok le
Már szeplős január a lehullott könnyektől.
Két férfi egy fiatal asszonyt vezetget --
Jaj, meg ne mondjátok anyámnak;
lehet, hogy valakit újból helyettem temetnek.
Ki miatt csattog, szikrázik a januári föld?
(Én nem akarok másnak ilyen téli gondot!)
Ez a négy ember rettentő munkával
a föld arcán egy újabb sírt bontott.
Magához int, megáld és elindít e föld -
hol a nyugalma?
Bár télen engednének pihenni halkan.
Nem ébred, nem nyílik, a csákány is nehéz -
tagadjátok le érte, ha meghaltam.
Kompozíció
Harangszó. Nem is olyan csendes.
Tompa dobbanással ütődik szívemhez.
Könnyű a szó, mint libbenő júliusi árnyék,
őriz, hogy emlékedre az éjjel rátalálnék...
Riadok, mint kölyökkoromban,
mikor halálra szeretett madaramra néztem...
- Gyenge fűszálam, nem bírtad ki
törvényem: kit szeretek - lobogó lánggal
tüzeket szító, tiszta égig égjen!
Nyaram fölperzselt. Most - puszta mezőben
elhalni nem tudó láng - magamban égek.
Ujjaim tartom az utak remegésén, minden éjszaka:
várlak.
És engem vár idegen lányok tánca,
azoké, akik
- valami múltért cserében -
vélem üdvözülnének.
Távoli harangszó. Esti remegés a tájon:
a folyó üzen: egy ingó szigetén
néhány fűz forró lombja libben.
Csak harangszó. -
Magamban kereslek, hogy fájjon,
arcom szigetét idézem nyugodt szemeidben.
Ilyen lesz
Azt mondtam, a sátor
háromszöge alatt a hátamon feküdve:
ilyen lesz és ilyen leszek, mikor meghalok.
Akkor elvette kezét a szívemről,
madár csapódott a feszítő vashoz,
és hirtelen sötétedni kezdett.
Idegen árnyak táncoltak a sátor lapjain -
és csak pöttynyi ujjbegyei mentettek meg attól,
hogy nem támadt rá dobhártyámra
a göröngyök döndülése is.
Novemberi kérvény
Becsukta ablakait az erdő
Titokban komor fák
kifutó viharok szíjait bogozzák
Rittyeg a Bükkös
araszos szalonnájú fagyot hajkurász
Fűtögetek
Már nem is fölös barlangomban
mit tenyérnyi résen a kucorgó barackra engedek
És kérem alulírott
a Nagy Barátokat
kikkel a langyos éjszakákon
csapatosan jártunk -
már ne is jöjjenek
alig elég a borom - s vigyorgó kedvem -
egyik verstől a másig (Uram, nem vagyok méltó)
Fűtögetek
És nem vagyok magamban (itt a szél)
és tűlevelek is szabdalják
a fagy durva testét
Hogy féljem a telet én
ki évente
száz földre-boruló őszt is megérek
A magam
az ősz meg a tél háromszögében
mindig találok furcsa rügyféléket
Nosztalgia
Csak ülsz a víz mellett, sárszínű
csonka lombokon babrálva.
Mire gondolsz?
- Magról növesztett a tövében
s aztán kiszáradt
kölyökkorom büszke diófája.
Hónapok óta nem írtál semmit;
mondd;
nem hiányzik a szavak zenéje?
- Egy asszony ment át
a gesztenyék alatt,
mint a nap,
úgy nézett a fia fejére.
|