JÁNKY BÉLA

Rejtély
Zúzmara
Elköszönés
Vesztegelés
Ekloga
Férfikönny
Sorok egy krónikából
Sóvárgás
A szobor újrafaragása
Halott katona ébresztése
Dombok
A huzat faggatása
Írásjelek
Átváltozás
Anyámtól jövet
Ostromok
Bűvölő
Selyemrét
Töredék

Felirat a tisztáson

Őz tekintettel
Terített tisztás

Őz tekintetben
Terülő tisztás

Leterített őz
Tiszta tekintete



Szélkiáltó

Volt-nincs Homérosz,
Fütyülök a kegyeletre,
Emléked, csontjaid kutyahű őrére,
Ha netán megszólna, megugatna
Szavaimért.

Már azt sem bánnám,
Ha téged idézve,
Lidércként tolulna elém
Enyészetből kiváló
S hályogos szemmé
Daktilusokat görgető nyelvvé
Újracsomósodó hamvaid
Nyüzsgése, hánytorgása.

Mondom,
Boldog voltál, boldog -
S ismétlem, még ha ráfogás is,
Ismételem, míg magad is elhiszed,
S megbolydult poraid újra elülnek
A hallgató föld zsíros televényében
S a csendes gilisztákban.

Boldog voltál,
Hexameter-király -
Ott sírhattál, nevethettél,
Ott villámolhattál, döröghettél
Leheletnyire a dalra szomjazóktól.
Szemektől, fülektől leheletnyire,
Szemek, fülek áramkörében,
Amin kívül
Hideg, formátlan világűr
Tátogatja cápa-száját -
Létenkívüliségbe bukik az
Énekes, aki belehull,
S a mélység felböfögi.

Boldog voltál, fésületlen,
Tetűfészek szakállú igric,
Szemektől, fülektől mindig leheletnyire,
Sustorgó ének-villám.
Csak két lépésnyi volt a távolság,
S ha maszatos légy,
Vagy szőrös potrohú lódarázs
Csapódott csendjébe,
Az ének-foganás misztériumán
Mindig akadt egy görög,
Ki igazad varázsától ittasan
Odaugrott
S elhessentette.

Volt-nincs Homérosz,
Mondom, megszakadásig ismétlem:
Boldog voltál, boldog -
Isten rettegéssel,
Pállott hónaljjal,
Vándorúton vonszolt,
Dagadt, visszeres lábbal,
Kövektől feltört talppal,
Körömmel -
Mint a szélkiáltó
Kiáltom, nem tágítok:
Boldog voltál, boldog
Vén, világtalan
Ember-isten!



Bizalmatlanság

Léptek megint a falak
Közelebb a fulladás -
Én egem adj erőt

Szenesedik a pohár
Hull a jázmin szirma hull -
Virágom ne hagyj el

Kámzsás denevér köröz
Megérint s szemberöhög -
Vérem csak ki ne hűlj



Rejtély

Ülünk szemben egymással
Rejtélyes hallgatással

Ki tudja mit keverne
Lelkünk ha megeredne

Mérget inkább vagy mézet
Mézet inkább vagy mérget



Zúzmara

Virágtalan világom
Almafánk is megőszült
Áll eszelős-reszketegen,
Mint egy megdermedt őrült.

Föld-pára jég az ágán
A Vakmerő Lélegzet -
Zúzmarás fa, külön világ,
Kinek az átka kerget?

Szürke szél elkerülne,
Szürke szél beléd botlik,
Fehér virág, a varjaké
Szürke szél tovaporzik.

S hull, hull, hull a nyomában
Csillag, jégcsengő kelyhe,
Hull fekete varjak elé
Tétován, mint a pernye;

Hull hideg varjúcsőrre,
Csömörre, dögöt ízlel -
Most száll s a lomha károgásban
Sikoltva felcsilingel.



Elköszönés

Azon az esetén
e szeszélyes karolású ágakkal
bekereteztem magamnak az arcod. Gyermeki
játékossággal hajdan, estelente
a fűznél így váltam meg mindig
a Naptól, lenne csak elköszönés, ami
nehéz búcsú volna. És tudtam,
hogy a dombnál, kőhajtásnyira
a parti rekettyéstől, melyik fa mögött
hasad majd a hajnal, mint
ahogy ma is tudom, ha elsápadnak
az üvegen a jégvirágok,
hol kocogtatod meg ablakomat.
Úgy hajlott át az éj az alkonyatból
a derengésbe, olyan észrevétlen,
hogy alig fért bele egy röpke álom.
S szempillantásnyi az idő is, amíg várlak,
nem fér bele még egy
másik élet.



Vesztegelés

Megálltunk, állunk, vesztegelünk
Valahol Retteg és Dés között.
Nyirkos ősz setteng, esteledik -
Lapított fejek az ütközők.

Bent a fülkében haton ülünk.
Lehelet-hályog az ablakon.
Pállik alattunk, pállik a pad,
Csömörbe pörsen az unalom.

Öten alusznak - horgadt fejük
Mellüket verdesi, térdüket.
Letörhet - reccsen s szertegurul:
Öt barna hajkóc, sült-tök-süket.

Huzatos, horpadt golyóbisok -
Köröttük nagyétkű perc-evés,
A Ráérőség Iszonyatát
Dobogó-doboló ketyegés.

És fogoly időm - e bénaság.
Illesse mentség, bármilyen rang,
Amennyit kitép egy harapás,
Végleges végem - halál harap.

S gyűlnek a percek, halottaim
Menni, indulni kellene már,
Vagy lökni, tolni a vonatot,
Hátha már csak e lökésre vár.

Mennék, de lám, csak magam vagyok.
A fülke padján haton ülünk,
S csak egyik társam ébredezik -
Megálltunk, állunk, vesztegelünk.

Szólítom, hívom, a szó, a hang
Nem ér el hozzá, ölembe hull -
Világűr tátong, öt fej kering,
s borzongok köztük társtalanul.



Ekloga

Kövek bokrában hűsöl a vízben szemérme
Selymével a bőrén amennyi megmaradt
Kezem után kezemnek letépni való
A Nap s a vadon meghittsége bujtogatja
Amint feláll sugárzón víz-pikkelyesen
A kövön hanyatt fekszik évezredek óta
Vetett ágyán s hív odacsal ahol forróságában
Föld-Anya Víz-Anya Szelek-Anya vére megzajlott
Fiamat látom benned a fiunkat - súgja
A Föld a Víz és Minden Elemek Öntudata
A Percnyi Halál megkívánva a jövőt
S hasonlítani benne valakihez -

S ösztönében ki foglyom már, nem veszi észre
Hogy a nyaka hajlatán pihegő bogárka
Egy víz-pikkely öröm-rezgésétől megbillent
S beszédült a mélybe - s már azt sem érzi
Hogy feje lelóg a kőről s kibomlott
Haja a vízben vörös páfrány -
Meddig ez a kín ez a kín ez a kínzás? -
Pöröl mint törött lemez unos untalan
A kő szurdokába fúrt örvény tölcséréből
A bogár-rémület
                Elapad megered
A láthatár szelíd tó csendessége
S egy bőgve zubogó Niagara között
Váltakozik a veszély apálya dagálya
A képek sem rögződnek már a szédület
Színek csóvájává keni a látványt
A kő szürkéjét erdők haragos zöldjével
Vegyíti a zöldet ollózó fecskefarkok
Fehér villanásával és e villanásban
Minden kékek és zöldek cikázó részeg körtáncát
Egy elernyedt szfinx-kar öt ujja-körme
Hegyes pirosával.



Férfikönny

ne higgy neki mert
megalázták
fázik maga is
nem melenget
férfi aki ha
könnyel vérzik
csak hazudhatja
a szerelmet



Sorok egy krónikából

forró a nyár megérett
a bujdosók hazatérnek
aratástól a lemészárlásig
pipacsról száll az ének

lángból
virágpor

a sátortáborok üszkét a szél
bárányka-felhők korcába sodorja
csicsegő csízek
csicsijgatják a szívet
amíg a király elveszett pecsétjét
Batu kán bitorolja



Sóvárgás

a világban önmagának
és önmagában a világnak
otthont kereső ember szorongása
a veleszületett méltóságban
falak omlanak széthangzás mögöttük-előttük -
mítosz-hiányjel kínálta-kínálja
a sóvárgott összhang-kert kulcsát
csörgeti csörgeti
rázza harangoz
az ember odakap
s mikor már azt hinné elérte
a kapu szivárványa
tovatűnik -
az összhang az embert nem bocsátja be
az összhang az embernek édent nem terít
csak az a kulcs
csak az a kulcs
csak az a kulcs után kapó mozdulat
mely a feloldás ütemelőzőjeként
a közelítés örömét villantja
s bearanyozza egy-egy pillanatra
az ember homlokát
falak omlanak széthangzás előttük-mögöttük -
hogy a sóvárgás el ne apadjon
hogy lélekben nekigyürkőzve
kezdhesse a ember a keresést
újból új kedvvel

a lankadatlanságban
hallhatatlanulva



A szobor újrafaragása

a lovasok elbitangoltak
birkózik szent györgy egyedül
csillag üszke a sarkantyúja

a sárkány felkapott a lóra
egy fölé hajló ág hegyén
levágva lóg az isten ujja



Halott katona ébresztése

úzdi csutora az égen
bölcsőszegeket számláló sereglés
hrúz mária vajúdása
a jelkép harangzúgásában
hogy ne mérhessük hozzá
az anyánkét

és minden tyúkok legtojóbbja
s minden nyakak közül a legkeményebb
pfuj! nyakravalók
pfuj! tábornokok

fúj fúj a viharszél fújtat
csörtet a genocídium potomság
vesszük tőle a szót bár átdöfötten
mert mit érnek már a karfák is
hamar korhadnak az utolsó-
igazi máig az őrnagyé
a sárpatak hídján
fakó virágok
púppal nyílnak s hervadnak el
az asszonyok júlia árnyékában
koltó-ágyunkban aligha nyilallhat
vágy a vérünkben megkívánás

s mégiscsak férfi dübög bennünk
gerincére feszített
magjában egészséges
aki ha meri
ki is beszéli
szabadságához
halott katonát
ébreszt



Dombok

dombok karáma
hajlathoz búvó hajlat
vízmosás vápájában
aláfolyt falvak

szegett szárny csonkján
ütköző búzaszár
elvágyódásba
olvad a láthatár

loncsos-didergőn
suttog a sás
vacsora fő
a dohogás

a fedőt táncoltatja
dombok maradtunk
jaj dombok maradtunk
ki se nő magasabbra
csenevész álom
rebben fehéren
fél gyertya tartja
esténként ébren



A huzat faggatása

az állomás váróterme a város
ürül és feltelik
aki érkezik
csak belesodródik a morajba
a város az állomás váróterme
feltelik s ürül
aki elmegy
csak kiszakad a morajból

bábaasszonyok gyászhuszárok
röpködnek ütik le egymást
lavóros lovas denevérek
bölcső fölött fürtökben lógnak
gyászhuszárok bábaasszonyok
röpködnek ütik le egymást
lovas lavóros denevérek
harang tornyában éjszakáznak

aki jő
a csend felől érkezik
a csend felé siet
aki elmegy

hideg a hely a padon
kihűl a hely

csak a moraj
csak a moraj
csak ez a moraj
csak ebből a morajnak
csak ennek a morajból
csak e morajon át

ha jaj a jaj
ha pfuj! a pfuj!
a rakom belétek a bunkós
istennyila sustorogva a közöny-
kesztyűs legyintés fénytörésének
reccsenése a vészkijáratnál
"szemeimet a hegyekre emelem
onnan jön segítségem"
a huzat csak tudja
ha faggatom

zászlóért libapimpóért
fardagályért szűrmárja
gyöngytyúkjáért zarathusztráért
vagy bugyigumiért áll fel most
meleg ültéből aki feláll
s kiszalad mintha szükségére
fényesre dagadt halánték-erekkel
egy-igazában megrongyolt
nyelvvel szederjes ajakkal
érvelő-magyarázó taglejtéseinek
tört ágán vacogó gyönyörűséges
indulatában



Birtokömlés

ispiláng ispiláng
ispilángi rózsa
megállt a homokóra
osztatlan diófánk
árnyéka tócsa
rideg birtokömlés
radioaktív korma

mese mese mátka
pillangós madára
ingó-bingó rózsa
fogócska fogócska
fogócska-szélben
kerítés görcse
ficamba jajdul
a madár röpte

bújj bújj itt megyek
tüzes lapátot viszek
egyet szólok
kettőt szólok
cövekek közt nem talállak
nem találom meg az udvart
megállt az út cövekek közt
csőszök lapulnak

elment a madárka
üres a kalitka
fülemüle-ének
repeszei hullnak
törött harang
zúgat



Írásjelek

a csontokat a csontokat
föld tenger kiveti magából
vessző-s pont-csontok
kerengnek gomolyoknak
s rakódnak le mint magát egykoron
rekedtre ordító tribun
szobor-vállán a darahó
tarackok íjak
muzeális repedésében
ágyúk torkában hívott
hívatlan megváltók bronz szája
szegletében

ott támadnak fel
avultaikból e zugokra boruló
bocsánatos feledés pókhálóiban
a lélek kék pályáira
amint az idéző a gondolat
a kérdő s felkiáltójeleket is
mindig valamelyik sír széléről
kapja fel a szél
az értelem örvénye

jajok
hejehuják szerelem-hangok
csatakiáltások és siratók húsa
nő a csontokra a csontok közébe
majd kezdődik elölről
a lassú pörösködés

ugató kutyák
válnak le cafatokban
a pontokról a példamondatok végén
parancsszók szerelmi fogadkozások
óhajok sóhajok rogynak kupacba
jelük tövébe
gondolat idege szakad
szó-lánc érv-fűzér pattan
vesszők hurkából
kiakadva

AKI NYUGTALAN - NYERÍTSEN
AKI BOSSZÚS - VONÍTSON
AKI CSALÓDOTT - MEKEGJEN
AKI ÁRTATLAN - BÉGESSEN



Átváltozás

a szék amit ha mondasz
ezerszer naponta
rekedt ezeregyre
megtanul rajtad ülni

sámlidat az asztal
lábához parancsolja
a szék amit ha mondasz
ezerszer naponta

megroggyansz alatta
behajít a sarokba
meglehet vigasztal hogy
közelebb a kübli

a szék amit ha mondasz
ezerszer naponta
rekedt ezeregyre
megtanul rajtad ülni



Anyámtól jövet

Fia uracskája harminckét jó fogakkal
lárma szünetében lazító idegekkel
akinek egykor megálmodott - maga Szent György
a sárkány fejével a győzelem szellőzött
hajnalán anyámtól jövet kihívom ismét
ráksejt- és mikrofon-bumeráng - s bélgiliszta -
fejével a szörnyet még nem dőlt el ki győz a
küzdelem még bujtogat a mese szünetlen
És elengedem a barátoknak a hűség
kötését hurokba fojthat bárha csak moccan
Fiúk fiúk hulló hajszálain Egészség
elmés sziporkája anyámtól elköszönve
beleköhögöm magamat ismét a fojtó
hörghurutba s hajrá elő a hangvillával
idegeimet a nap feszes köteléhez
hangolom ahogy már távolból nem hallhatja
a húrok lelkének fájó pattanását a
szemeket guvasztó tedeumban titokba
fogva a jajongást Ég föld a kék távolban
bóklászó gondolat sejtelmes mező-széle
tengerpartja ahol a víz a fű a búza
a nap udvarát keríti az élő élet
joga kiáltása a súlyos elmúlással
békét bontó Ásom kaparom árnyékomból
a földet a tőhöz a kóróhoz karóhoz
anyámtól jövet ha netalántán utánam
rebbenne világra bocsájtó intelmével
édes fiam vigyázz magadra meg ne fázzál
e bottal kergetem meg forduljon forduljon
vissza amíg még áll haza-útján a mélyen
ibolya-gerincig megszenesült szivárvány
kapuja a fehér álomnak s rá nem omlik
Dúlt isteneimmel magam számolok immár
a pörben az úrral aki az idefordult
konok tragédiában felfalta utolsó
élő luciferét s mint akinek a gyomrát
a lakoma szíjas falatja megfeküdte
okádva epét önt Kereszthez visz az út jaj
nincs annyi könnye



Ostromok

dacolt a kő a falban épen egészben amíg a veszély a hadanként settengő veszedelem tömbökben zúdult nyerítő vágtában a repeszek örvényével égreírt táborokból a nap szeme láttára lovas futárok hírei másnapján másnapján-harmadnapján részeg-lármásan a diadal-kortytól port verve rettegett útján a félrevert harangok rettenet-uszályában a balsors-hír ösvényén s ismét amíg az utolsó kísérlet meglanyhult iramában elkígyózott a csörtetés leváltak mind a lovak és lovasok a puskák célgömbjéről csára és hajszra fülelő béke szállt a védők inába a szakállasok és muskotélyok rozsda-reggelébe s csak a sátraktól lőszeres ládáktól megnyomott gyep megannyi sárga foltja s a kupacokba gyűlt lóganéj maradt utána a föld kárpótlására majd elindult s jött kúszott fölfelé a szelídség vacsoracsillagosan és ibolyakéken a testek és zsendelytetők párájában a türelmes ég alatt éket vervén a kő s a keménység közé az egyiket elporlasztván a másikat elernyesztvén mikoron is a leltár figyelmes jegyzője immár csak azt írhatta in summa az erődről - "item ez várnak külső fala egy helyen leomladozott az felső része igen megrongyollott fedele rossz semmirekellő az búzának is káros az eső ráesik"