SÁNTHA ATTILA
 

Az éj angyala
Egyszer már véget ért
Magam népe
Ettől féltem, ettől
Nem sokat, de éltem
Magyar! Hasad
Első hó
Ha szeretlek
A félelem az úr, a vers csak szolga
A méla tót
  


(Sz. 1968, Kézdivásárhely). A kolozsvári tudományegyetem bölcsészkarát végezte, jelenleg a román közoktatásügyi minisztérium felügyelőjeként dolgozik. Első kötete 1995-ben jelent meg. Költészetére a performance-stílusú polgárpukkasztás jellemző, formaérzékenysége és játékos kedve sajátos költészeti hangvételt teremtenek. Válogatásunk az 1999 tavaszán, Az ír úr c. , a kolozsvári Erdélyi Híradónál megjelent kötetéből készült.


 

AZ ÉJ ANGYALA

Mióta a verstől nem
tőled félek éjszaka.
S ha eljön az éj szaka
ágyból kelek és haza

megyek hol nincsenek
emberek sem haza
csupán virág illata

az illatban meg ott lebegsz
halál híres angyala.

 

EGYSZER MÁR VÉGET ÉRT

És egyszer véget ér a,
egyszer véget ér.
Gát alatt az ér,
felfakad,
genny a seb alatt,
mag a hó alatt,
költőnk és fara.

És felfakad,
hát lábrakap,
melyek aztán elszalad,
körbe-körbe hajszanak,
s mégsincs mivégre,
miről, hol és kivégett
szól a dal.

Sejtem, ez a ráadás,
kitörés a, holott
bekapom a bogot,
a nő átmegy az utcán,
boldogok a boldogok,
vissza se néz, az ám!

 

MAGAM NÉPE

Kutyákról vagy jót, vagy semmit.
Ó, hány verset és hány regényt
olvastam már róluk, kik 
a gazdáért tűzbe mennek,
iszonyú próbákat állnak ki,
s ha kell, életüket adják.

Régen volt nekem is egy kutyám,
állítólag szerettem, már csak
elbeszélésekből tudom, korcs volt,
fehér és barna pettyes.
Én voltam az egyetlen, amit
maga körül elviselt.
Akkoriban még nem néztem
a kutyákban a származást (ma sem),
és ő sem, hogy én igazából
nem is ember, csak egy négyéves
(ám sokat mondok) tébláboló palánta.
Magányos kutya volt,
ki sosem tudta megszokni,
hogy elvették a kertünket, helyére
bazi nagy blokkot építettek,
és több tucat ember néz le rá.

Aztán egy nap megszeretett
egy felnőttet, ki nálunk dolgozott,
nem volt benne semmi különleges,
csak a szénaillat és ígérete
egy nagy, tágas, rohanós kertnek.
Elment vele, a szüleim
könnyen beadták a derekukat,
vissza se nézett, a kapuból
figyeltem, amint ugrándozik és
viháncol az ember lábainál.

Álmomban azóta néha jönnek,
rohannak felém kutyák,
s mielőtt a torkomhoz érnének,
megszorítom őket és szétpukkannak.
S ahogy megyek előre az időben,
nem nézek vissza, még egy kutyára,
ha felcsillan az ígéret földje.

 

ETTŐL FÉLTEM, ETTŐL

Ettől féltem, ettől,
hogy majd kései JózsefA.
Hogy a vers egyre tiszta,
s egyre mélyebb poklokba.

Hiába dobtam magam
fel a szaros csillagokba,
véresre verték a seggem -
ahogy Baka megmondta.

 

NEM SOKAT, DE ÉLTEM

Féltem mindig a verstől,
felfalja egyszer a testem.
Mindig csak módjával 
írni, nem túl személyesre,
s ha a vad túlságosan
jönne, retir azonnal.

Pedig éltem én,
nem sokat, csak éppen,
benne a gyomrában,
ha megfogott a vad.
Gondoltam, magamból
kilátni minő dőre -
max. a test elrejti,
hogy nem létezik.

 

MAGYAR! HASAD

I.
Magyar! hasad
ha nagy

hasadsz.

II.
A nagykabát is aluszik,
máma még hasadsz tovább.

Kisbalázs.

III.
Máma még.
Nem ittunk semmit.

Hogy hasadjunk tovább.

 

ELSŐ HÓ

Csak annyit, hogy ma havazott,
szép, nagy pelyhekkel esett a hó,
a városban égtek a fények,
s ha felnéztél, láthattad,
a pelyhek fehérek, sárgák, kékek,
a semmiből jönnek elő,

Látod, megértük ezt is, kettőnk
felett szállnak az évszakok,
mi fiatalok, okosak, szépek.
s kimondjam (nem mondom),
most annyira, annyira téged.

 

HA SZERETLEK

Ha szeretlek, ne legyek teher,
könnyű vagyok, mint a pille,
a fikusz ma is nőtt pár napot,
a tér világos, nincsen éjjel.

Talán ez az, vártam hosszan mire,
halkan lebegni, helyben.
Ha szeretsz, teher ne legyek,
könnyű vagyok, mint a pille.

 

A FÉLELEM AZ ÚR, A VERS CSAK SZOLGA

Reggel ablakot nyit,
még nyújtózik egyet,
ráérősen ásít a tárt világra,
mint egy rubensi festmény,
felhőt- és meztelen.

Nézem az utcáról, szája
széle felfelé megremeg
tegnap még hátulról néztem,
amint felhőt- és meztelen.

Szűröm kitette, kirúgtam,
de talpraesett, kutyabaja,
legalább szenvedne kicsit,
felhőt- és meztelen,
kurvaság, hogy itt a holnap,
üvöltenék, szorul a torkam.

 

A MÉLA TÓT

Alászálltam, mint méla tót.
Vártam nyolcig és tízig,
mégsem szólt a telefon,
nem tudhattam hol lehetsz,
hallgatott a mobilom.
Most érzem a tegnapon
lejöttek az angyalok,
s míg ketten tutajoztunk,
szívemhez nőttél,
szívemhez nőttél
a tutajon.

 

Kezdőlap