KIÁLLÍTÁS
A Szent László Gimnázium tanulóinak munkái


A kiállításról
A budapesti Szent László Gimnázium rajztagozatos osztályai elég jól ismerik Lázár Ervin meséit: rajztanáruk, Szabó Gábor nagyra tartja, propagálja, felolvassa, témának adja az író alkotásait. A múlt év végén, Lázár Ervin halála után arra a gondolatra jutott, hogy talán rajzkiállítással lehetne megemlékezni az eltávozottról.
A gimnázium rajzosai évi 6-8 kiállítást produkálnak, ezek azonban (főleg felsősök alkotásaiból összeállított) szólókiállítások szoktak lenni. Most azonban olyan összeállítás készült, amelynél a téma volt adott, és a kiállításon mind a négy évfolyam összes rajzosa szerepelhetett. Végül harminchárom munka jutott el a kiállíthatósági szintig: ez a lehetséges alkotásoknak körülbelül a fele.

A feladatról
Szabó Gábor két megközelítést javasolt a rajzosainak. Az egyik az volt, hogy induljanak ki egy konkrét meséből, a másik, hogy próbálják meg képben megfogalmazni a „lázárervinséget” - természetesen azt, amit ők annak látnak. Az elkészült munkák megítélésem szerint inkább háromfélék lettek. Az alkotások egy szűkebb része a „lázárságot” próbálta megfogalmazni. Szabó-Tóth Anett egy stilizált, kérdőjeles tigrisfigurával próbálkozott, másvalaki levél- és tollformákkal; a sor még folytatható. Egy másik csoport néhány jellemzőnek gondolt mesemotívumot hozott össze egy képbe; végül az alkotások legnagyobb része (legtöbbször felismerhetően) valóban egy-egy mesére épült.
Maminti, a kis zöld tündér figurája több alkotáson felbukkan (érdekes feladat lehetett fekete-fehérbe áttenni a zöldet, no de erről majd később!). Néhány mű A molnár fia zsák búzája című mesét vette alapul. Itt sikerre jutni aligha lehetett egyszerű. Mi is a mese lényege vizuálisan? Egy végtelen térben halad egy nagyzsákos, megfáradt ember. A három jelképes dombnak persze szerepelnie kell, és valamiképpen ki kell fejeződnie annak is, hogy a vállalkozás aligha vezet majd sikerre. Hogy hogyan higgyük el egy képnek, hogy a vándorló csak az út végtelenségét érzékeli, miközben mi, nézők, a lehetséges végállomást is látjuk - ez lehetett a legnagyobb kihívás.
No de a legnépszerűbb mesének mindenképpen a kislány története bizonyult. Ama bizonyosé, aki „mindenkit szeretett”. Tigris, medve, Pakut Madár, patak akad is bőven ezeken a képeken, az igazi tartalom azonban nehezen volt ábrázolható (egyeseknek mégis mintha sikerült volna). A kislány ugyanis talán nem is olyan ártatlan, mint amilyennek hiszi magát: világon kívüli önzésével (ezt hívja ő szeretetnek, hogy ugyanis őt tessenek már folyamatosan szeretni) boldogtalanná teszi a patakot, és három kedves, mert immár magához-szelídített lény pusztulását okozza.
Ez a mese tehát korántsem idillikus: legfeljebb egyes elemeiben az. (Ezért e témánál sok félmegoldással találkozhatunk.)

Pár szó a Lázár Ervin-világról
Lázár Ervin sokfélét írt. Felnőtt- és félfelnőtt-történetei erősen eltérnek a gyermekmeséi többségétől. Összességében azt lehetne mondani, hogy a Lázár-összes inkább matt tónusú - és a mesék ebből kiragyognak. Ezért nemcsak igazságos, hanem Lázár számára szerencsés is az a közvélekedés, hogy ő legfőképpen gyerekíró. (Bár persze olyan, akinek ilyenféle történetei a felnőttek számára is sokat mondhatnak. Ennek meg talán az lehet a magyarázata, hogy ezek a mesék valamiért alkalmasak arra, hogy felnőtt és gyerek, gyerek és apa-anya nagyon jól „összeszocalizálódhasson” egymással, miközben hallgatják, illetve mesélik őket. A Lázár-élménybe ez beleivódik és onnan kiemelhetetlenné válik. Nem találkoztam még felnőttel, aki például külön tudta volna választani, mit is szeret Dömdödömben: önmaga dömdödömségét, kisgyereke egykori dömdödömségét, azt, hogy együtt dömdödömöztek, vagy hogy mindebből máig is maradt valami.)
A lényeg egyszerű és radikális: ki ebből a matt világból! Csaknem szó szerint vehetjük ezért A Négyszögletű Kerek Erdő bevezető fejezetét, amelyben a mesélő a megmentésére érkező Mikkamakkával kimenekül az erdőbe a hozzá menetrendszerűen betelepedő Szomorúság elől. Talán nem is különös kép, mégis emlékezetes: fut a medveforma ember és a gyerekforma macska, az üldöző elmarad mögöttük, ők meg egyre jobban hahotáznak. Lázár Ervin tulajdonképpen önmaga (és még nagyon sokak) Mikkamakkája volt: ő, a sokat élt és alapjában eléggé melankolikus ember a meséivel kifutott ebből az elnyomorító világból, és (ha már így adódott) magával vitte olvasóit is - hadd legyen jó nekik is, már amennyiben ez egyáltalán lehetséges.
Cseh Tamás, ez a varázslatos énekes egyszer úgy fogalmazott: ő azért lett ilyen énekmondó, amilyen, mert „ilyenné énekelte magát”. Hát Lázár Ervin meg ilyenné írta magát. Nem kell feltétlenül elfelejteni a többi írását, de szerencsésnek lehet tartani, hogy műveinek ez a rétege fog - vélhetően - megmaradni.
Mert egy darabig még feltétlenül meg fog maradni.

Vissza a kiállításhoz: a technikáról
Szabó Gábor szokatlan technikát választott a Lázár Ervin-illusztrációkhoz: fekete-fehérrel, méghozzá átmenetek nélküli nagyonfeketével és nagyonfehérrel szerette volna érzékeltetni az erősen színorgiás Lázár Ervin-mesevilágot. (Fekete fotokarton, hófehér rajzlap, olló, ragasztó - ezek voltak az eszközök.) Nem-színek ezek a nagyon-színekhez. Puritán eszközök a nagyon-nagyon nagy gazdagság, összetettség érzékeltetéséhez. Mi lesz ebből?
Akadt egy pár veszély.
Például az, hogy az ábrázolás magával hoz majd a világ fekete-fehér, jókais erkölcsi megítélését. (Igaz, hogy ezt Jókaira is inkább csak ráfogják, de a veszély attól még fennáll.)
Aztán az, hogy a gyász jegyében (fekete: gyászruha, fehér: halotti lepel) minden feketébe borul majd és megdermed.
Esetleg: szögletessé, tompává válik.
Vagyis, mindezek következtében: vonzó helyett taszítóvá.

Nos, a rajzosok nagyobbik része el tudta kerülni ezeket a csapdákat. A művek jelentős része dinamikus, tud árnyalatokat ábrázolni (Simon Gábor még a vízben elmosódottan tükröződő kislányarc érzékeltetésére is képes volt). Az elvágólagosság, az éles elhatárolódás felé csak néhány munka ment el. Önmagukban ezek is sikeres alkotások, de kevéssé érteni, mi közük Lázár Ervinhez.

Zárás
Hány holdas hát Mikkamakka pagonya? Van-e akkora, mint a Micimackóé? És mekkora jut belőle erre a kiállításra? A Lázár Ervin-olvasó és a lászlós kiállítás képeit nézegető, ha esetleg a MEK-en összetalálkozik önmagával, majd csak gondol erről valamit.



 

Országos Széchényi Könyvtár - Magyar Elektronikus Könyvtár Osztály