Előbeszéd
(a folyóirat induló számából)

Tisztelt Olvasónk!

(...) A mostani szerkesztők olyan folyóiratot képzelnek el, amely évente egyszer jelenik meg, s bár szerzőtáborának magja szegedi, mellettük közölhetnek debreceni, kolozsvári, pécsi, pesti, pozsonyi, újvidéki (stb.) egyetemisták, fiatal írók is. S nemcsak a szerzők jöhetnek sokféle helyről, hanem az írások is: a műfaji (verstől a kritikáig, esszétől a tanulmányig) és tematikai (szociográfiától az eszmetörténetig, filozófiától a szépirodalomig) sokszínűség jegyében állnak össze a számok. (...)

Szerénységre nemigen kell inteni minket. Tudjuk: lehetőségeink szűkösek, s tehetségünk is az. Tanítványok vagyunk mesterek nélkül. Nincs műhely, ahol elleshetnénk az írás titkait. Jelenlegi állapotunkban nemcsak abban hasonlítunk Tótfalusi Kis Miklóshoz s korának nyomdász-íróihoz, hogy lapunkat nemcsak írjuk, de jórészt mi is készítjük; magányosságunk és függő helyzetünk is rájuk utal, s az is, hogy ma Szegedtől Kolozsvárig vagy Debrecenig éppoly hosszú a szellem útja, mint akkoriban volt. Ezt a távolságot akarja áthidalni a Harmadkor, fiatalok írásaival.(...)

Egy egyetemi lap szerkesztőinek tudniok kell a mindenkori szerkesztőgárdához igazítani terveiket. Ez határolja a képzeletet, ez tesz újra realistává. E lap szerkesztői remélik, hogy nem kell megírniok maguk mentségét a sikertelen vállalkozás után. S ha erre mégis sor kerülne, egy Arany János-idézettel fogják kezdeni: "Úttörőnek bukni is érdem!".