ÚJHELYI IMRE

(1866-1923)

Dunapatajon 1866. január 12-én született, a család legkisebb gyermekeként. A sziksó-gyűjtő és szódagyártó apát Újhelyi Imre 13 éves korában elveszítette. A tehetséges fiú iskoláztatását egyik nővérének férje, Eötvös Károly Lajos tanfelügyelő vállalta magára. Iskoláit Kalocsán kezdte, Szekszárdon folytatta, majd 1884-ben Baján érettségizett. A sikeres felvételi vizsga után 1884 őszén bekerült a magyaróvári Gazdasági Akadémiára. Tanulmányait jeles és kitűnő eredménnyel végezte.

A magyaróvári akadémia történetének legfényesebb korszakában végezhette tanulmányait. Az állattenyésztés és takarmányozás ismeretanyagát Cselkó István, a növénytermesztés tudományát, a talaj- és éghajlattant Cserháti Sándor, a gazdasági üzemkezelés- és számviteltant Sporzon Pál, a növényélettant és ásványtant Linhart György, a gazdasági vegytant és technológiát Kosutány Tamás oktatta, a földmértant és gazdasági gépészetet, építészetet Thallmayer Viktortól, az erdészettant pedig az intézmény akkori igazgatójától, Balás Árpádtól sajátíthatta el.

Az akadémia elvégzése után a Károlyi grófok nagykárolyi birtokára ment, ahol gazdasági írnoki beosztást kapott. Betegsége miatt a gyakorlati pályát már a következő évben meg kellett szakítania, s 1887-ben beiratkozott a budapesti Állatorvosi Tanintézetbe. Mint akadémiai oklevéllel rendelkező, a hároméves állatorvosi főiskolát másfél év alatt befejezhette, s állatorvosi oklevelét 1889. február 25-én kézhez kapta.

Az új diploma megszerzése után, 1889 tavaszán kinevezték a szentimrei (Somogy megye) állami földmíves iskolához ösztöndíjas tanárnak. Már az év őszén azonban áthelyezték a magyaróvári Gazdasági Akadémiára, ahol az állatgyógyászat elő adását bízták rá. Ugyanakkor beiratkozott a budapesti egyetem jogi fakultására, s ún. mezei jogászként az államtudományi doktorátus egyik szigorlatát is letette. Kiújuló szembetegsége és szaporodó teendői miatt azonban itteni tanulmányait már nem tudta befejezni.

Az óvári akadémia állatgyógyászati tanszékét 1893-ban véglegesítették, s oda segédtanárrá, majd 1896-ban rendkívüli, 1898-ban pedig rendes tanárrá Újhelyi Imrét nevezték ki. A megelőző esztendőben (1897) feleségül vette tanártársa, Hensch Árpád, Irma nevű leányát, s ezzel életét és munkásságát véglegesen Magyaróvárhoz kötötte.

Darányi Ignác, akkori földművelésügyi miniszter 1894 nyarán Ausztriába, Svájcba és Dél-Németországba küldte, ahol főként a szarvasmarha-tenyésztés, a tejtermelés és -feldolgozás, az egyesületi-szövetkezeti élet kérdéseit tanulmányozta. Tanulmányútjáról szóló beszámolóját könyv alakban is megjelentette. Három évvel később Svédországba és Dániába tett az előbbinél valamivel rövidebb tanulmányutat. Tanulmányútjának célja az volt, hogy a szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdaság terén szerezzen korszerű ismereteket. Megismerkedett a koppenhágai Állatorvosi Főiskolán dolgozó Bang professzorral, s a szarvasmarha-tuberkulózis ellen folytatott kísérleteivel.

A XIX. század második felében a gabonakonjunktúra hatására nálunk is megindult a hatalmas kiterjedésű legelők feltörése. A példátlan méretű legelőfeltörések, az aszályos évek és az ismétlődő marhavészek következményeként fokról fokra visszaesett, egyenesen lehanyatlott a külterjes állat-, ezen belül is a szarvasmarha-tenyésztés. Újhelyi hasonló viszonyokat talált közvetlen környezetében is. A legelők területe Moson megyében is fogyott: egy-két évtized alatt 54 ezerről éppen a felére csökkent, a szarvasmarhák darabszáma pedig 84 ezerről 66 ezerre. Amíg Sopron megyében pl. 1895-ben 117 kh-ra, Vasban 178 kh-ra, addig Moson megyében 297 kh-ra jutott 100 db szarvasmarha. Elmélyült szaktudományos felkészültsége, a külföldi és hazai viszonyok ismerete nyomán vált világossá előtte, hogy a magyar mezőgazdaság továbbfejlesztésének és a parasztság felemelkedésének kulcsfontosságú kérdése az intenzív istállózott állattenyésztés megteremtése. Ezen belül is a szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdaság fejlesztése a fő kérdés. A szarvasmarha-tenyésztés fellendítése pedig, vallotta, a tenyészegyesületi szervezkedés, a tejszövetkezetek létrehozása, a takarmányt jobban értékesítő nyugati szarvasmarhafajták meghonosítása, a szántóföldi takarmánytermesztés bővítése és a gömőkór leküzdésén keresztül érhető el.

Az akadémia fiatal, 30 éves tanára már 1896-ban megszervezte a Magyaróvári Szarvasmarha-tenyésztő Egyesületet. Néhány év leforgása alatt az egyesület hálózata már kiterjedt a megye majd minden községére, tagjainak száma századunk elejére 2000 fölé emelkedett. Mindez a falvakba többnyire kerékpáron utazó Újhelyi fáradhatatlan szervezői tevékenységének volt köszönhető. Az egyesület célját az alapszabályzat abban jelölte meg, hogy a megye különböző fajtakeverékű szarvasmarha-állományát pirostarka bikákkal át kell alakítani, különös gondot fordítva az állomány jó tejelőképességére. Az egyesület megalakulásától rendszeresen szervezett ún. tenyészállatbeszerzési és -szétosztási akciókat. Ennek során főként bonyhádi, vasi és soproni tájfajták kiváló egyedeit adta át az egyesület igen kedvezményes áron a községeknek és a kisgazdáknak. Az általa évről évre rendszeresen tartott ismeretterjesztő előadások, a falvakban rendezett tenyészállat-díjazások amelyeken Újhelyi vezetésével maguk a parasztok is részt vettek , az évente megrendezett országos hírű óvári bikaárverések, a származási lapok (törzskönyvezés) bevezetése fontos szerepet játszottak a kisparaszti szarvasmarha-tenyésztés fellendítésében. Mindehhez hozzájárult persze az is, hogy Moson megye közel esve Bécshez, az osztrák főváros felvevőpiaca a tejtermékek számára igen kedvező értékesítési lehetőségeket teremtett.

Világosan látta Újhelyi, hogy a tenyésztés fejlesztése érdekében biztosítani kell az igényesebb állomány takarmánybázisát is. A propagáláson túlmenően éppen ezért az egyesület, ugyancsak kedvezményes áron, rendszeresen juttatott minőségi vetőmagokat, a magasabb hozamok biztosítása érdekében pedig műtrágyát a tagoknak. Különös gondot fordított a lóhere, lucerna és takarmányrépa határbeli, szántóföldi termesztésének a szorgalmazására.

Cikkeiben, tanulmányaiban, oktatói munkájában, előadásaiban sokszor hangoztatta: "Tejelőmarha nevelését kell feladatunknak tekintenünk", hiszen "a szarvasmarha a legtöbb hasznot a tejével adja". Megyeszerte megszervezte a tejszövetkezeteket, első teendőjük az átvevő- és elsődleges feldolgozóhelyek kialakítása, azaz: a tejházak megépítése és berendezése volt. A tejszövetkezetek taglétszáma rohamosan emelkedett. Hazánkban először tejelőversenyeket indított a falvakon belül és az egyes falvak között. A szövetkezeti tevékenység eredményességét mutatja, hogy a tejszövetkezetek 1900-ban még csak 273 619, de 12 év múlva már 3 545 318 liter tejet vettek át a tagoktól. Ezek a tejszövetkezetek készítettek nálunk először színkultúrával nemesített vajat, s tették világszerte népszerűvé az óvári és illmici sajtot. Az általuk kitenyésztett tájfajták közül is kiemelkedő az ún. mosoni tájfajta, amelynek főbb jellegzetességei a gyors növekedés, a jó takarmányértékesítés és a bő tejelés voltak.

Újhelyi Imre kezdeményezésére létesült 1903-ban Óváron a Tejkísérleti Állomás. A tudományos kutatáson túlmenően feladatának tekintette a tejgazdasági gépek és eszközök kísérletezését és elterjesztését is, de nagy súlyt helyezett a tejszövetkezetek szakmai támogatására, irányítására, munkájuk ellenőrzéseire is. Az állomás élére természetszerűleg Újhelyi Imrét nevezték ki. Tisztségét 1909-ben akadémiai igazgatóvá történt kinevezésekor adta át utódjának: Gratz Ottónak. Az állomás fölöző és pasztőröző eljárások kidolgozásával, vajversenyek rendezésével jelentős mértékben hozzájárult a hazai vajgyártás fellendítéséhez. Nevét mégis az óvári és illmici sajt készítésmódjának kidolgozásával tette határainkon túl is ismertté.

Maradandó értékű munkát végzett az állatgyógyászatban is. A dán Bang professzor tuberkulin-ellenes eljárását hazai viszonyokhoz alakítva és továbbfejlesztve, s figyelembe véve Robert Koch gümőkór-ellenes felfedezését, újfajta eljárást dolgozott ki a szarvasmarha-állomány gümőkórmentessé tételére. Mint minden jelentős újítás, ez is komoly tudományos vitát váltott ki. Újhelyi módszerét, többek között, egykori tanárai: Monostori Károly és Hutyra Ferenc is vitatták. Végül is az eljárás, amit éveken át számos uradalom állományán kísérletezett ki, Bang-Újhelyi néven világszerte elterjedt. Az új eljárás lényege abban állt, hogy a reagáló tehenek borjait egészséges tehenekhez adta dajkaságba, így kerülve ki a sterilizált tejjel, mesterséges módon történő nevelést.

Korának kimagasló agrártudósa és gyakorlati szervezője kiváló tanár is volt. Oktatói munkássága során "iskolát" teremtett, korszerűsítette az állatgyógyászati tanszék felszerelését, megírta és sokszorosította "Állatgyógyászat" című tankönyvét. Harmincéves tanári működése során mintegy 2000 hallgatót látott el az állattenyésztés és állatgyógyászat korszerű ismeretével. Tíz éven át, 1909-1919 között igazgatóként állt az óvári akadémia élén. Tisztségét a nagy elődökhöz méltó módon töltötte be, s szolgálta az akadémia érdekeit.

Magyaróváron 1923. március 21-én bekövetkezett halála után mintafalujában, Levélen, a községháza falában állították fel mellszobrát. Az óvári akadémia udvarán 1936-ban, szülőfalujában, Dunapatajon 1973-ban avatták fel a szobrát. Az óvári temetőben nyugszik.

Tevékeny és teremtő erejének javát a parasztság gazdasági felemelésére szentelte. "Mindig a közérdek, főleg a kisember érdeke vezetett" vallotta munkássága céljáról saját maga is. Egykori munkatársa, Schandl József írta róla később: azt, hogy állattenyésztésünk 10-15 év alatt behozta fél évszázados lemaradását, elsősorban Újhelyi Imrének köszönhetjük.

Huszonöt éves tanári jubileumán, 1914-ben megkapta a Ferenc József rend tiszti keresztjét. Külön kitüntetést kapott a Magyaróvári Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület 25 éves fennállása alkalmával magától az egyesülettől. Munkásságát megbecsüli, méltányolja az utókor is. Születése 100. évfordulóján a Magyar Mezőgazdasági Múzeum a Vajdahunyadvárban, halálának 50. évfordulóján pedig Dunapatajon rendezett Újhelyi-emlékkiállítást. A Magyar Agrártudományi Egyesület kezdeményezésére a Földművelésügyi, illetve a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium "Újhelyi-emlékplakettel" tüntette és tünteti ki az állattenyésztésben élenjáró szakembereket.


Főbb munkái:

Adatok a tuberkulin-vizsgálatokhoz. Magyar-Óvár, 1900.

Kísérletek Koch tuberkulinjával szarvasmarhákon. Bp., 1891.

Kísérletek a ragadós tüdőlob diagnosztizálhatósága céljából. Bp., 1893. 24 lap.

Jegyzetek Ausztria, Svájc és Dél-Németország állattenyésztéséhez. Magyar-Óvár, 1896.

Jelentés a Magyar-Óvári Szarvasmarha-tenyésztő Egyesület 1896/97-1921/22. 1-26. üzletévi működéséről. (Évenként magyar és német nyelven megjelent beszámoló jelentés 26 kötetben.)

Bericht über Tätigkeit der Magyar-Óvár Rindviehzucht-Vereiner. (Az évi jelentések német nyelvű kiadványai, 1896-1922.)

Kísérleti védőoltások a sertésvész ellen. Magyar-Óvár, 1896.

Állatgyógyászat. Magyar-Óvári Gazdasági Akadémia jegyzetei. Magyar-Óvár, 1898.

A gümőkór elterjedéséről és a betegség elleni védekezésről. Sopron, 1898.

Magyaróvári szarvasmarha-tenyésztő egyesület tízéves működése. Magyar-Óvár, 1906.

A magyaróvári m. kir. tejkísérleti állomás működése 1903-1907. Magyar-Óvár, 1907.

A tejgazdaság dióhéjban. Bp., 1908.

Magyaróvári m. kir. Gazdasági Akadémia Értesítője. 1909-1918.

Mezőgazdasági útmutató. Bp., 1918.


Irodalom:

SCHANDL József: Újhelyi Imre. ÁL. 1936.

ÉBER Ernő: Újhelyi Imre. MM. 1955. 20. sz.

SCHANDL József: Újhelyi Imre emlékezete. MM. 1956.

ZSIGMOND László: Megemlékezés Újhelyi Imréről születésének 90. évfordulóján. MÁSZ. 1957. 1-2. sz.

VÖRÖS Antal: A belterjes gazdálkodás és az állattenyésztés Moson megyében 1896-1914. AtSz. 1964. 1-2. sz.

Újhelyi Imre emlékkiállítás, 1966. (Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványa.) Bp., 1966.

VÖRÖS Antal: Óvár, Óvár . . . Bp., 1968.

KECSKÉS Sándor--MIKÓ KOVÁCS Miklós: Újhelyi Imre, 1866-1923. Egy neves állattenyésztő élete és munkássága. Bp., 1978.

(dr. Für Lajos)



Rövidítések