Apalanchen-tea

(nav.). Az Ilex vomitoria Ait. fa levele Carolinában, meg Floridában. Az indus férfiaknak mámoríto, kedvelt ital (black drink a. m. fekete leves) készül belőle, azért kereskedést üznek vele.

Apály

l. Árapály.

Apamag

(növ.), így is kezdik nevezni a növények termékenyítő virágporsejtjeit.

Apanage

(franc., ejtsd: âpânázs). Az uralkodóház tagjainak évi pénze. Összegét majd az alaptörvény, majd külön törvények, vagy a házi törvények, v. bevett szokás határozzák meg. Az A. tekintetében két főrendszert szokás megkülönböztetni. Az egyik rendszer szerint az évpénz az ágnak jár, a gyermekek tehát az apa életében külön évpénzt nem kapnak, mely viszont az apa halála után örökségöket képezi. A második rendszer szerint a fejedelmi háznak minden tagja rendszerint nagykoruságától kezdve, külön személyi évpénzt kap, mely halálával megszünik.

Apa-Nagyfalu

kisközség Szolnok-Dobokamegyének betleni járásában, a Nagy-Szamos mellett, (1891) 908 oláh és magyar lakossal, az Apafi-nemzetség egyik ágának ősrégi lakóhelye. Ma a Bánffy bárók tulajdona, kiknek itt ménesük van.

Aparché

(gör.), az isteneknek szánt áldozatra v. a magasabban állók tiszteletadományára az aratásból, zsákmányból stb. előre elvett részek; az áldozatnak szánt első termés. Az ó-görög kat. egyházban azok a koszoruk, melyeket az esküvő párnak az Amen után a fejökre tettek.

Apargia

Schreb. (növ.), l. Oroszlánfog.

Apárka

(növ.), az Apargia Schreb. növénynek Diószegiék alkotta szava.

A parte ante

(lat.), ehhez hozzáveendő e kifejezés párja: a parte post, mindkettő a skolasztikus filozofia műszava, az örökkévalóság fogalmának meghatározására. Ha az örökkévalóságot a multra nézve gondoljuk, azaz valaminek a kezdet nélkül valóságát, ez az örökkévalóság a parte ante. Ha a jövőre nézve gondoljuk, azaz valaminek a vég nélkül valóságát, ez az örökkévalóság a parte post. Istennek p. a skolasztikusok mindkét tekintetben örökkévalóságot tulajdonítanak, az emberi léleknek azonban csak örökkévalóságot a parte post.

Apasági kereset

l. Atya.


Kezdőlap

˙