Aranyfű

v. arannyal versengő fű (növ.), Csapó s utána Benkő és Veszelszki szerint a Chelido nium maius L. neve. Diószegi (az Orv. Füv. 363. 1.) a Ranunculus Ficariát is arannyal versengő fűnek mondja. Ez a tévedés onnan ered, hogy Csapó a Ranunculus Ficanát Chelidonium minus-nak nevezi, de az A. nevet melléje egyáltalán nem idézi. Ellenben Csapó és Benkő az aranyfűvet az aranyvirág mellett is idézik. Melius szerint is a Chelidonium az A. L. Vérehullófű.

Aranyfürt

(növ., Linosyris Cass.), l. Aranyhajfű.

Aranyfüst

Igy nevezik a kalapácsolással igen vékony lemezzé kinyujtott aranyat. Az árubeli aranyfüst többnyire hamis arany; réz és cink ötvényéből készül. Aranyfüstverés. L. Fémfüst.

Aranygyapjas rend

(el tusan, el toison de Oro, Ordre de la toison d'or). E lovagrendet Jó Fülöp burgundi herceg 1429 jan. 10 én Brüggeben alapította, harmadik neje: Izabella portugál hercegnővel történt egybekelése alkalmával, a Megváltó, Mária és szt. András tiszteletére, a keresztény hit és szentegyház védelmére, az erény s jó erkölcsök növelésére. A rendet IV. Jenő 1433. és X. Leó pápák 1517-ben megerősítették. A felvételnél eleitől fogva főkellékek voltak: előkelő nemesség és kiváló szolgálatok. Az első két században ezt az egyosztályu rendet csak fejedelmi személyeknek s a legmagasabb nemességnek adományozák. A rendkáptalan, mely az összes rendlovagokból áll, eleinte évenkint, később minden harmadik évben összeült, utóbb csak a rend nagymesterének összehivására, midőn uj tagjait általános szavazattöbbséggel választották. A nagymesterek a burgundi hercegek, s utánok a spanyol királyok voltak. 1559-ben tartották az utolsó káptalant. II. Fülöp engedélyt nyert XIII. Gergely pápától, hogy a rend Lovagjait maga nevezhesse ki, ez időtől a lovagok száma, mely alapítása idejében 25, három év mulva 31, 1516-ban V. Károly alatt 51 volt nem volt meghatározva. Burgundi Máriának Miksa osztrák főherceggel történt házassága folytán (1477) a rend nagymesteri méltósága a Habsburg-házra szállott s midőn a Habsburg-ház spanyolországi ága kihalt, VI. Károly és V. Fülöp, mindenik magának követelte a rendtagok kinevezésének kizárólagos jogát. Az 1725-iki bécsi békében kötött egyesség szerint mindkét uralkodó gyakorolhatja a kinevezésjogát, de az osztrák rendház sohasem ismerte el a rend spanyolországi ágát s az ott történt kinevezéseket. Ausztriában fejedelmi személyek, főnemesek s mind katolikusok képezik a rend tagjait, a spanyolországi rend tagjai között hol a felvételnél 7500 frk. fizetendő több polgár, 11 protestáns és 2 mohammedán is van. A rend jelvénye: arany kosbőr, mely kékzománcos, lángokat szóró tűzkövön függ, mely felett Ausztriában arany szalagon egy sárkányölő férfiu s a szalag kanyargó végein, kékzománcos alapon e jelmondat áll: «Pretium laborum non vile». E jelvényt ünnepnapokon tüzet szóró tűzkövekből és acélokból összeállított aranyláncon, rendesen piros szalagon viselik. A rend öltözéke Ausztriában skarlát bársony, fehér tafotával bélelt hosszu öltöny, felette bíborszín, fehér selyemmel bélelt köpeny, melynek szegélyzete a tűzkő és acél motivumát mutatja, szélein fehér selyem szalagon többször ismételve: «je l'ay empris» jelmondat van kivarrva, bíborvörös, arannyal hímzett bársony föveg, veres cipők és harisnyák. A spanyol rendtagok öltözéke hasonló, de köpenyük nincs. A. rend ünnepét Bécsben szt. András napján, vagy a következő vasárnap ülik meg.

Aranygyapju

l. Athamás, Chrysomallos, Nephelé, Phrixos és Argonauták.

Aranygyökér

v. vadliliom, Frankovithnál a. m. turbánliliom; l. o.; Lippainál a. m. Ornithogalum; L. Kakastej.

Aranyhajfű

vagy aranyfürt (növ., Chrysocoma L. pro parte), a fészkesek családjának génusza, 8 fajjal Afrika déli részén. A jóreménységfoki Chrysocoma aurea L. nálunk üvegházakban diszlik. A Chrysocoma L génusz alá foglalták a Linosyris-nak Cass. (Chrysocoma L. pro altera parte) hazánkbeli két faját is, a L. vulgarist Cass. és L. villosát L., de ez közelebbről az Aster-rel rokon némelyek mint algénuszt egyenesen az Aster. L. alá rendelik. Az első száraz hegyi partokon közönséges, a második dombos vidékén, sziken ritkább, inkább kelet felé térem. Minthogy a Chrysocoma L. génuszra két magyar szavunk van az aranyhaj-at a Chrysocomára tartjuk meg, a Linosyrist pedig aranyfürtnek mondjuk.

Aranyhal

Carassius auratus Bleek. (állat), a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó mintegy 30 cm. hosszuságot elérő hal; alapszíne rendesen cinóbervörös aranyos zománccal; a vörös alapszín nélküliek az ezüsthalak; vannak arannyal meg ezüsttel; esetleg feketével tarkázottak is. Az A.-at Khinában; ahol king-jó-nak nevezik, és Japánban régóta tenyésztik s igen valószínü, hogy mint színvarietás a közönséges kárászból (Carassius vulg. Nordm.) fejlődött. Először 1728-ban Worth Fülöp hozta Angolországba, ahonnét mint szobai és kerti aquáriumokban tényésztett díszhal csakhamar Európaszerte elterjedt. Egyik fajtája az ú. n. teleszkóphal. amelynek rendkivül nagy, kiduzzadt szemei sajátságos, szépnek éppen nem mondható külsőt kölcsönöznek.

Tenyésztése. Az ikrából kikelő porontyok az első évben fekete szinüek s csak egyenként fejlődnek testükön ezüstszinü pikkelyek, melyek végre belepve az állat testét, azt ezüstszinüvé teszik. Később az ezüst szin is változást szenved, lassankint vörös szint vesznek fel az állatok, s mennél öregebbek, annál szebbekké válnak. Kivételesen olyan aranyhalak is találhatok, melyek már poronty korukban vörös szinüek s később ezüst szint vesznek fel, sőt olyanok is, melyek már kezdettől fogva vörösek, s e szint életfogytiglan megtartják. Ujabban főleg mesterséges tenyészkiválasztás által olyan változatokat létesítettek, melyek vörösszinü testen fehér és fekete rajzolatokat mutatnak. Az állatok szinének szépségére nagy befolyást gyakorol a napfény s a viz vastartalma; sekély tavakban, amelyek vizéhez a nap jól hozzáfér, szinük a leggyönyörübb lesz, különösen akkor, ha a tó vize vasat is tartalmaz. Mesterséges tenyésztésük csak abban áll, hogy valamely kisebb tóba az ivarérett öreg halakat bebocsátják s itt az ivadékot a szükség szerint etetik. Szapora állatok, s valami külön gondozást nem is igényelnek. Ha a tó télen át befagyna, akkor ősszel ki kell halászni s a halakat télen át oly medencében tartani, melynek vize be nem fagy. Ha a tavak fenekét kerti föld v. tőzeg képezi, az aranyhalakat etetni sem kell, ha azonban a tó feneke homok, akkor rovarokkal, férgekkel, összeőrölt olajpogácsával különösen lenmagpogácsával kell őket etetni, s tanácsos a tóba időnként. némi trágyalevet bocsátani. Tavakban meglehetős nagyságot érnek el, néha 30 cm.-nél is nagyobbak lesznek. Husok igen izletes, jobb a közönséges pontyénál.

Üveg medencékben tartva, az állat felnövekedése a medence nagyságától függ; tág medencében, ha nem rakunk abba sok halat, megnőnek 15 cm. nagyságra is, mig szűk helyen csak 6-8 cm. hosszuak maradnak. Ha medencékben tartjuk, ugy minden i ad nap fel kell vizüket ujítani, de a felujításnál a régi vizet soha sem szabad egészen leereszteni. Kézbe fogni nem tanácsos őket, mert nagyon érzékenyek, nem szabad továbbá a medencét közvetlen a napnak vagy a kályha melegének kitenni. Medencéjükbe kavicsokat kell rakni, s ha lehet, valami vizi növényt is belé helyezni. A medencékben tartott aranyhalakat etetni nem kell bőven; ostyamorzsalékon is el lehet őket évekig tartani. Közönségesen legyekkel, zsemlyemorzsával, továbbá kiszárított s porrá tört hussal szokás az aranyhalakat etetni. Az aranyhalak tenyésztésével bővebben foglalkozik a következő munka: Christian Wagner: Wasserkultur. Bremerhaven, 1880.

Aranyhegy

alacsony tető (212 m.) a Fertőmelléki hegységben, Sopronmegyében Ruszt közelében, a legkitünőbb ruszti bor termőhelye.

Aranyhimzés

l. Himzés.


Kezdőlap

˙