Arbor lanigera

Plin. (növ.), l. Gyapot.

Arbor vitae

(lat.), életfa; bonctani elnevezése a kis agyvelő egy, átmetszetben sajátságos faszerü elágazolásu rajzolatot mutató részének. L. Agyvelő.

Arbroath

(ejtsd: arbrótsz, azelőtt Aberbrothock), tengeri város Skócia keleti partján, (1891) 22,960 lakossal, vitorlavászon-, bőr- és fehérítő gyárakkal. Közelében van a Bell szikla, híres világító toronnyal. A város előtt egy kis magaslaton vannak az 1178-ben alapított apátság romjai.

Arbues

Péter, spanyol inquizitor, szül. Epilaban, Aragoniában 1442., megh. 1485 szept. 17. Teologiát és morálfilozofiát tanult. 1476. az ágostonrendi szerzetbe lépett. 1477. pappá szentelték fel. 1484. Torquemada főinquizitor Aragonia inquizitorává nevezte ki, mely tisztet A. kegyetlen fanatizmussal töltött be, sok zsidót és mohammedánust juttatva máglyára. Az áldozatok rokonai e miatt összeesküvést szőttek azzal a céllal, hogy az inquizició összes tagjait megöljék. 1485 szept. 14-ről 15-re virradó éjjel az összeesküvők A.-t éppen akkor, mikor az oltár előtt imádkozott, halálosan megsebesítették, ki harmadnapra sebében meg is halt. A katolikus egyház nemsokára mint vértanút ünnepelte. VII. Sándor pápa 1661-ben boldoggá, IX. Pius pápa pedig 1867-ben szentté avatta.

Arbus

város Szardiniában, Cagliaritól 54 kilométerre; 3728 lak., korall-halászattal, ezüstércbányászattal; közelében prehisztorikus épületmaradványokkal.

Arbuthnot

(ejtsd: árbathnat) János, ang. iró, született Arbuthnotban 1675-ben, megh. Londonban, 1735 febr. 7-én. Korán Londonba ment és Woodwarddal folytatott vitái által a föld természetrajza felett (1697 óta) s egyes tudományos kutatásai által ismeretessé vált és 1709-ben Anna királynőnek házi orvosa lett. Valószínüen tőle van a Marlborougb ellen intézett «History of John Bull» (London 1712) első része, mely által érintkezésbe jutott e kor főszatirikusával, Swifttel. Popeval adta ki 1714-ben az ily cimü gunyoros művet: «Memoires of Martinus Scriblerus». Leghiresebb munkája: «Tables of ancient coins, weights and measures» 1727.

Arbutin

C12,H16,O3. glikoszida mely nagyobb mennyiségben az Arbutus Uva Ursi (medveszőllő) növény leveleiben fordul elő és ezekből is készül. Színtelen selyemfényü kristályokból áll; vízben és borszeszben elég könnyen oldódik; éterben oldhatatlan, íze keserü. Kémhatása semleges. Oldata ferrikloridtól kék szinűvé válik. A lúgsavakkal való főzéskor víz elemeit vévén föl széthasad, cukor és hidrokhinon keletkezik:

C12H16O7 + H2O = C6H12O6+ C4H4(OH)2

arbulin víz cukor hidrokhinon.

Az A.-t gyógyszerül használják a húgyhólyag és vesék bizonyos megbetegedéseinél.

Arbutus

L. (növ.), az Erikafélék génusza, fa- vagy cserjealakú örökzöld növények, bőrnemü, fogas levelekkel s többnyire ágas-bogas, fehér v. halavány rózsaszin virágokkal, gömbölyded húsos, kivülről szemcsés, ötrekeszű, sokmagú gyümölccsel. 10 faja van, leginkább É-Amerika nyugati partjain tenyészik. Dél-Európában Észak felé egész Tirol déli részéig, sőt Irlandban is, az A. Unedo L. (szamócabokor) terem; 1,3-1,6, sőt egész 5 méter magas bokor, hosszú babérnemü levelekkel, fehér v. pirosas, viasznemű virágokkal, melyek szép, csüngő fürtöt alakítanak. Gyümölcse gömbölyű, szemölcsös, skarlátpiros, de csak a következő esztendőre érik meg, tehát a virágokkal vegyest csüng a bokron. Megérve igen szép, de fanyar vagy savanyús-édes ízű, de sok belőle részegítőleg hathat és fejfájást okozhat, azért a görög és olasz nép már régóta nem eszi. Olaszországban szeszitalt főznek, Korzikán pedig bort szűrnek belőle. Díszcserjének is tartják, de a szabadban elfagy, üvegházban kell teleltetni.

Arc

(ejtsd: ark), 1. az Isere mellékfolyója Savoie francia départementban, a Graji Alpesekben, a La Levanna alján ered. 150 km. futás után torkolata Chamouset mellett van. A völgy, melyen átfolyik erdőpusztítások miatt kopár. Az A. völgye mindig híres volt arról az utról, melyen most vasut is visz a mont-cenisi alaguton át Olaszországba. 2. A. kis parti folyócska déli Franciaországban, a Bouches du Rhône ép.-ban. Aix közelében folyik el és a berrei mocsárba (étang) torkollik.

Arc

(facies, vultus). A fej (caput) elülső része; a lélek tükre: a szem, a szaglás szervei: az orr, a beszéd-organum: a száj, s oldalain a halló készület: a fül hordozója. Bőre alatt ugyane szerveket ellátó s egymással sokszorosan egybefüggő izomzata van, számtalan ideggel és edényággal ellátva, s a mimika legkülönfélébb kifejezésére éppen ezek a képietek teszik alkalmassá. A szem felső szélei fölött levő tájat vagyis a homlokot a közéletben még az archoz számítják, de az anatomiában a fejhez (koponyához) tartozónak veszik. Az egyes arc: részek egymáshoz való szoros csatlakozása határozza meg az arc alakulását. Az arc színe megfelelő a többi test tájainak, csak oldalsó részei pirosabbak. Az arc formája és szine igen fontos, nemcsak a szépség, hanem a betegségek megitélésében is. Igy a fakósárga szin: a rákos betegségre, a krétafehérszin: a tuberkulózisra, a fölötte piros arcszin: lázas izgatottsága vallanak. Az arcvonásokat az utódok igen sokszor öröklik. Az állatokban is felismerhetők, de főleg csak a magasabb rendüekben (emlősök) az arc vonásai. A szobrászatilag szép A.-ról l. Szobrászat.

Főszerepet játszik az A. nemcsak a lirában, mely kimeríthetlen fordulatokban dicsőíti és festi az emberi A.-ot de egyszersmind egyik legfontosabb eszköze a szinészetnek (l. o.) is. Ámbár ez utóbbiban a hang az; mely a legtöbbet fejezi ki és leginkább szól a szivhez, mindamellett az A. leghathatósb támasza a hangnak. Nincs indulat, a haragtól kezdve az olvadozó szerelemig, a szilaj örömtől a legnyomasztóbb mélabusságig, mit az arcizmok kombi nációjával ki ne lehetne fejezni. Van 50-60 külön A.-kifejezés, mi kifogyhatatlan anyagot nyújt a némajátékban. Az A.-vonások e sokféle külön mozgatásút és az árnyalatok egymásba való gyors átmenetét csak a sok gyakorlat adhatja meg. A szinész A:-át rendkivüli mozgékonyságáról, leginkább pedig a felső ajk finom kidomborodásából lehet megismerni. Némelyik szinész merev A.-izmu és csak kevés A.-játékot fejthet ki, ennek annál többet kell taglejtéssel és hanggal pótolnia. A. (lat. frons), vm. csapatnak vagy seregrésznek az ellenség felé eső oldala. Erődítéseknél és váraknál az alaprajzot képező sokszög egy-egy oldalát is frontnak, azaz arcnak nevezik.


Kezdőlap

˙