Bab

tótbab, lóbab vagy disznóbab (növ., Faba Plin, Tourn.),vitorlásvirágú takarmányfű, gyakrabban mint algénuszt a kaszanyügnek (Vicia L.) alárendelik. A Vicia génusztól megkülönbözteti: bajusztalan levele, rövidfürtű (4-6 virágú) kocsánja, mely a virágoknál rövidebb v. alig hosszabb, selymes külsejü hüvelye, mely belülről a magvak közt rekeszes, hosszas magva, melynek a köldöke csak az előrészén (tetején), mint fekete vonáska látható; mellette a mag kétfelől domborúan kiemelkedik. Végre a Faba gyököcskéje a bab alsó részén van, csúcsával előre néz, ez a többi Vicianemü vitorlás növénytől is megkülönbözteti. Egyetlen öreg faja van, a Faba vulgaris Moench, (F. major Desf., Vicia Faba L.), melyhez azonban még két fajta: a F. equina Pers. (F. minor Riv., Vicia Faba b) minor L.) meg a F. porphyrea (Rchb.) sorakozik. Mindegyik fajtájának még több variációja is van.

Ez a bab kétségtelenül egyike az emberiség legrégibb termesztett növényeinek s termesztése egészen prehisztorikus időkben homályosodik el. Már a régiek általában kenyeret v. lepényt sütöttek belőle, v. ételnek főzték. A nyugati árja népnek már kellett ismernie s ezek vándorlása útján jutott Európába. A Faba szó több árja nép nyelvében használatos volt, mint az ó-szlávban a bobu. Ezért a B. hazája valószínüleg a Kaspi-tó DNy-i partvidéke, ahol még állítólag ma is vadon terem. De Candolle azt hiszi, hogy Afrika északi részén is honos, mert a berber ibiou neve a semiták és más régi népek ily értelmü nevéhez kevésbbé hasonlít. Ez a B. az egyetlen hüvelyes vetemény, mely nek a régi népek mitoszában szerep jutott, amire nemcsak a tápláló magva, hanem a virágjának különös színe is alkalmat nyújtott. A virág fekete foltját gyászbetünek s a halál írásának tartották. ezért a B. a halál jelképe volt. Gyászünnepen étkül leginkább babot tálaltak fel. Az Eleusis felé vezető szent úton a bab istenének, Kyamitesnek szentelt templom volt s a főhatóságoknak babszemekkel való választását neki tulajdonították. Fehér és fekete B.-bal szavaztak is, s a törvényszék előtt a fehér B. a felmentés, a fekete és egyszersmind átlikasztott B. az elitélés jelképe volt. Lemuriák alkalmával, vagyis a kisértetek engesztelő ünnepén, a családfő éjjel fekete B.-ot hányt keresztül a feje fólött, hogy magát és övéit kiváltsa vele; a paliliák alkalmával, vagyis Pales, a pásztorok nőistensége ünnepén pedig babszalmával gyújtott tüzet ugrostak át, mint nálunk a szt. Iván tüzét. Carna-nak az ajtóküszöb nőistenének, aki az emésztő-készülék növekedéséről és erősödéséről gondoskodott, szalonnát és babpépet áldoztak, mint a leghathatósabb táplálékot. A babünnepeken (calendae fabariae), melyeket juniusban tartottak, az isteneknek babot áldoztak s a nép is B.-t evett. Az énekesek is babbal táplálkoztak, hogy síma hangjok legyen, azért Fabarii-nak isnevezték őket. Ellenben Pythagoras tanítványainak a babevést megtiltotta, mert a testet felpuffasztja, az értelmet gyöngíti s az alvást megzavarja, sőt babföldön sem volt szabad keresztül menniök. (V. ö. Menke, De leguminosis plantis veterum, Göttinga 1814.)

B. (lat. Phasoleus), paszuly, fuszuly, vagy fuszulyka, a hüvelyesek csoportjába tartozó növény. Két faja van: a közönséges (Ph. vulgaris L.) és a török vagy csótán B. (Ph. multiflorus Wrld.). Az előbbinek, melyet legészakabb termelnek, két alakja van: a guggoló v. gyalog és a felfutó B. A B.-nak rendkivül sok fajtája, illetve félesége van, különösen a magvak szine sokféle, a tiszta fehértől a feketéig. Legkeresettebb s ezért legáltalánosabban termelt az aprószemü fehér B. A B.-ot csakis magja végett termelik, melyet kizárólag emberi táplálékul használnak. A B. inkább a melegebb éghajlat növénye, jól tűri a szárazságot, de nagyon érzékeny a hideg iránt, a legcsekélyebb dér is megárt neki. Legjobban díszlik a középkötött, meleg s elegendő meszet tartalmazó talajban. Nálunk a szántóföldön ritkán termelik egymagában, hanem tengeri vagy burgonya között. Egymagában termesztve 30-50 cm. sortávolra fészkekben vagy sorokban vetik. Fejlődése közben párszor megkapálják. Ha a hüvelyek nagy része megérett, kinyűvik, s megszáradás után kicsépelik. Kataszteri holdankint 6-13 hl. magot, 3-9 q. szalmát terem; egy hl. mag súlya 78-86 kg.

Bab

János, gyulafehérvár-fogarasi görög szertartású kat. püspök, élt a XVIII. század végén és a XIX. század elején. Az ifjabb papság és a lelkészek tisztességes javadalmazására tett kegyes alapítványai örök emléket biztosítottak neki. Püspöki méltóságra emeltetése után azonnal 45,000 frt kamatját fordította kerülete lelkészeinek jobb javadalmazására. Uj püspöki lakának és templomának felavatása alkalmával 5000 frtot osztott ki a szegények között. Intézkedett, hogy a balázsfalvai papnevelő célszerűbben berendeztessék, ennek alaptőkéjét gyarapította, a növendékek számát szaporította, tankönyveket adott nekik s néptanítókká képeztette őket. 1802-ben 140,000 frtnyi alapítványt tett a kolozsvári és gyulafehérvári szemináriumok számára.

Báb

(arab) a. m. kapu, ajtó. Mint földrajzi név is előfordul, p. Báb el Mandeb. Könyveknek egyes fejezeteit is B.-nak nevezik. A török nyelvben főleg összetetélekben fordul elő, p. B. áli. a. m. magas kapu, a fényes porta; nevezik még B.-i deolet-nek is, azaz a birodalom kapujának. B.-i tumajum a. m. a császári kapu, vagyis az a bejáró kapuja a sztambuli Jeni-szerájnak, mely az Aja-Szófia mögül vezet be a palota belsejébe. Ugyancsak ennek a szerájnak egyik kapuját B.-i száádet-nek, vagyis a boldogság kapujának nevezik. E kapun át vezet ugyanis az út amaz épületrészbe, ahol a próféta köpönyegét (hirka-i száádet) és kardját őrzik, amely ereklyéket csak esztendőnkint egyszer, a Ramazán-ünnep alkalmával nézi meg a szultán. B.-i száádetnek nevezik még a hárem belsejébe vezető kaput is, és innen a szultán főheréltjének B.-i száádet ágászki (a boldogság kapujának agája) neve, régebben a szultáni testőrség parancsnoka és főudvarmestere.

B.-i szeraszker-nek hivják a hadügyminiszteriumot, vagyis: a hadügyminiszter kapuja.

Báb

baba, v. bábú (lat. puppa, ném. Puppe, Docke, Tocke, fr. poupée), kis gyermekek játékszere, mely maga is többnyire gyermeket ábrázol. Tágabb értelemben véve, bárminő emberi alakot ábrázoló gyermekjáték. A B.-játék egyike a földkerekség legelterjedtebb és legrégibb gyermekmulatságainak. Mindenütt első sorban a leánygyermekek kedvelt játékszere, minthogy ebben is a játékösztön egyik legáltalánosabban tapasztalható indítéka, az utánzási hajlam nyilvánúl, amennyiben a bábújával játszó, azt dajkáló, ápolgató, öltöztető, fésülő, mosdató, etető, korholó s becéző kis leány jövendőbeli anyai hivatásra való előkészületképen a nagyoktól ellesett gyermekápolási működéseket utánozza. (V. ö. Bizyenos, Das Kinderspiel in Bezug auf Psychologie und Paedagogik, Leipz. 1881, 2. l.) A B.-játék ősrégi volta mellett tanúskodnak az ó-egyiptomi leletek közt talált gyermekjátékok, közöttük egy mozgatható karokkal biró, fején valóságos hajat viselő fabábú, s egy elefántcsontból faragott igen kis báb, aminőkhöz hasonlók a párisi Louvre egyiptomi osztályában és más néprajzi múzeumokban is láthatók. (L. Champollion-Figeac, Gemälde aus Aegypten, Frankf, a. M. 1839, 306 l.) Továbbá a görögöknek és rómaiaknak több régi írónál említett az a szokása, hogy a felserdült leány B.-it Aphroditének, illetőleg Vénusnak ajánlotta fel áldozati ajándokul. Pausanias az olimpiai Hera-templomban egy elefántcsonttal ékített piciny baba-bölcsőt (vagy ágyat) is említ, mely Hippodamia játékszere volt állítólag. Ebből tehát láthatjuk, hogy a mi gyermekeink B.-szobái és bútorai is mily tekintélyes ősökkel dicsekedhetnek. égetett agyagból való, tehát a mi porcellán-babáink őseinek tekinthető B.-kkal is játszottak a görög gyermekek, de az Észak- és Dél-Amerika rég kihalt ősnépeiről tanúskodó leletek között is találunk ilyeket. (L. Reiss u. Stübel, Das Todtenfeld von Ancon In Peru. Berlin, Asher, 88, 89 és 90. tábla.) Hasonlókat egyebütt is találtak elég gyakran történelemelőtti népek síremlékei és egyéb maradványai között, kivált azon ősrégi szokás következtében, hogy a megholt gyermekekkel a legtöbb népnél rendesen vele szokták temetni játékszereit is. A germánoknál már a IX. és X. században általán ismertnek és elterjedtnek találjuk a B.-játékot (Weinhold, Altnordisches Leben. Berlin, 1856, 290 l. és u. a. Die deutschen Frauen, 2. kiad. Bécs, 1882, 107. l.), amelyről a XIII. századbeli középfelnémet költemények is gyakrabban emlékeznek. (V. ö. p. Parcival.) A nürnbergi Germanisches Museum házi régiségei között számosával láthatni a XIV. század viseletébe öltöztetett középkori német B.-kat. (V. ö. még Alvin Schultz, Das höfische Leben zur Zeit der Minnesänger. Leipz. 1879, 2. fej.) A B.-játéknak ma is világszerte elterjedt voltát pedig a legkülönbözőbb műveltségi fokon álló, mind az öt világrészbeli népek tárgyi etnografiájának idevonatkozó adalékaival igazolják a bécsi, berlini, londoni, kopenhágai, stockholmi és krisztianiai néprajzi gyűjtemények, hogy csupán a legnevezetesebbeket idézzük. Ilyenek az eszkimók rozmárfogakból faragott s bőrdarabkákba öltöztetett az osztyákok «agan»-jai, amely kacsa- v. hattyúcsőrből durván utánzott fejü, de egyébként teljesen a honi népviseletet kicsinyben ábrázoló prémes ruhákba öltöztetett alakok a leánykák játékszereiül szolgálnak. Zanzibarban pálmaszalmából, Khina- és Japánban papirpépből és porcellánból, Indiában fából, elefántcsont- és bronzból stb. készített, valóban művészi kivitelü B.-kkal játszanak a gyermekek már évezredek óta s kivált az első helyen említett nép enemü iparcikkei ma nálunk is közkézen forognak már s meglehetős sikerrel versenyeznek az európai ipar hasonló célnak szolgáló termékeivel. Az európai műveltebb osztályok gyermekei, sajnos kivált az utóbbi időkben, mind kevesebb jellemzetességü, kozmopolita B.-kal játszanak, melyeket az egyetemes divatnak alávetett gyáripari tevékenység szállít mindenüvé, mindenütt ugyanazon sablonok szerint dolgozva és alig engedve itt-ott egy kis szerepet a jellemzőn népies és helyi vonásoknak. Régebben, amint az imént emlitett nürnbergi leletek is bizonyítják (melyeket 1859-ben ástak ki az utcakövezet javítása közben), a B.-k mindenütt az illető kor és nép viseletét tüntették fel, amennyiben felöltöztetett alakok voltak s így rendkívül becses nép- és korviseleti emlékekké váltak az utókorra nézve, amikké a mi B.-ink legnagyobb része ép oly kevéssé lehet majdan a jövő számára, amily rohamosan enyésznek világszerte, legalább a kulturnépek s az ezeket utánzó félbarbárok közt is a néprajzilag jellegzetes vonások mindenben, de leginkább a viselet és házi eszközökben. Magyar népies B.-ink még megmenthető maradványainak egybegyűjtése, egy létesítendő önálló néprajzi múzeum egyik legsürgősebb feladata. V. ö. Ploss H., Das Kind in Brauch und Sitte der Völker, Leipzig 1884.

2. Báb (pupa, chrysalis, állat), a rovaroknál az a fejlődési stádium, mely az ivarérett állapotot megelőzi. Ilyenkor a rovar nem táplálkozik és többnyire mozdulatlauul fekszik. Megkülönböztetünk:

1. tonnaalakú B.-t (p. coarcta), midőn a bábot még az álca utolsó ruhája, bőre is takarván, rajta kívül az egyes végtagokat észrevenni nem lehet, p. a legyek; 2. fedett v. mumia alakú B.-t (p. obtecta), midőn az egyes végtagok észrevehetők ugyan, de szorosan a burokhoz feküsznek, p. a lepkék, és végül 3. szabad B.-t (p. libera), melynél a végtagok szabadon kiállnak, p. a bogarak. Némely álca bebábozás előtt még finomabb v. durvább selyemszerü szövetbe is burkolja magát, melyet gubónak nevezünk, p. selyemlepke. L. Átalakulás.

B.-nek hivják még a learatott s kévékbe kötött gabona vagy egyéb szálas terménynek szárítás céljából oly módon való összerakását, hogy a vékonyra kötött kévéket kúpalakban felállítják s azokat egy szétterpesztett kévével, a fejkévével letakarják. (L. l., 2., 3., 4. és 5. ábrát) Nedves éghajlatú vidéken a B. alakítása ajánlatosabb. mint a keresztbe való rakás. A B.-ot 6-8 kévéből szokták alakítani.

[ÁBRA] [ÁBRA] 1. - 2. ábra.

[ÁBRA] [ÁBRA] 3. - 4. ábra.

[ÁBRA] 5. ábra.

- B. az építészetben. L. Baluszter

Baba

1. város Kis-Ázsia Ny-i végében, az ugyanilyen hegyfok mellett; 4500 lak. - 2. B.-burun, Kis-Ázsiának az Egei-tengerbe nyuló hegyfoka.

B., török szó, apát, apót jelent, egyuttal megtisztelő cime az öregeknek és szent hirben álló embereknek, főkép derviseknek, p. Gül B. A szentföldre zarándoklókat szintén hádsi B.-nak becézik. Anatóliában az atya, szüle szónak is B. felel meg.

B. továbbá a. m. kisded. L. Báb.

B., a tiszai hajósoknál szokásos kifejezés, egyértelmű a koborafa- v. gugorafával. Az a saját tengelye körül forgatható függélyesen álló hengeralaku faoszlop, mely a fedélzetbe beeresztve, a hajó orrán vagy farán van alkalmazva, s melyet a hajó kikötésénél vagy kukázásnál a kötél rászedésére használnak. Néha a közönséges kötélbakokat is így nevezik.

Bába

v. baba, 1. vénasszony (lat. anus, vetula); 2. szülésnél segédkező nőszemély (lat. obstetrix ném. Hebamme). Szláv kölcsönszó, amely a szlávságban is mindakét fönti értelemben használatos. (L. Miklosich, Die slav. Elem. im Magy., magy. ford. Nyelvőr XI., 72. V. ö. Nyelvtud. Közlem. I., 309.) A szláv nyelveken kivül megvan az oláhban, az új-görögben (baba), sőt bâbe alakban a középfelnémetben is. Hogy a «szülésznő» neve egy az «öreg asszony» jelentésü szóval, az az említett nyelvek körén túl is elég gyakori jelenség, l: p. az «anya» jelentésü görög és lat. mater szóval egy gyökből eredő lat. matrona és gör. mhthr szavakat, melyek elseje B. értelemben is, másodika pedig «anyóka» alapjelentéssel, utóbb csakis ez értelemben használatos. «öreg asszony» jelentése van a khinai ba-mu szónak is, mely egy khinai orvos szavai szerint már maga is arra vall, hogy a B. rendesen oly öregebb nő, ki tapasztalással bir a gyermekszülésnél való segédkezés meg a gyermekápolás teendőiben. S valóban azt találjuk, hogy a földkerekség legtöbb oly népénél, a hol a szülésnél való segédkezés legalább némi kezdetleges fokára jutott már, ily tapasztaltabb és így rendesen idősb nők nyujtják a segítséget. A társadalmi élet még alacsonyabb fokán bármely nő, sőt férfi, rendesen az asszony férje, de ennek vm. barátja is szolgálhat ily minőségben; sőt azon népek száma sem csekély, amelyeknél a nők szokás szerint is minden segítség nélkül, egészen magukra hagyatva szülnek. Rendezettebb intézménnyé fejlődve s mint ilyent már némi elmélet, v. legalább hagyomány os gyakorlat szerinti eljárást követni látjuk a B.-ságot a legrégibb időktől fogva Khinában és Japánban, Indiában, a régi Egyiptomban, a bibliai kor zsidóságánál, a görögöknél és rómaiaknál; s az egész középkoron át alig jutott az arabok orvostudománya révén a műveltebb nyugaton is tovább a szülészet ama foknál, melyet már az ó-kori orvostudomány is elért volt a görögöknél való virágzása idején, mivelhogy fejlődésének egész a mult század közepéig még a haladottabb népeknél (p. még 1744-ben a franciáknál is Hecquet Fülöp könyve szerint) is útját állotta azon erkölcsi szinezetű elfogultság, amely illetlennek tartotta a férfiorvosnak a gyerekágyas nő mellé bocsátását.

Némi orvosi ismeretek szerzésére elég alkalmat adó foglalatosságuk, kivált ahol ezt hosszabb egyéni tapasztalaton kívül már előzetes tanulmány alapján is gyakorolták, továbbá az emberi élet egyik legfőbb momentumánál való nevezetes és élet-halál fölött döntő szereplésük, a családi élet legrejtettebb szentélyébe való bizalmas beavatottságuk a legtöbb népnél már igen régi idők óta bizonyos rejtélyes tudás és hatalom bűvkörébe is állította a B.-kat; innen érthetők az alakjukhoz fűződő babonás hiedelmek és részben a gyakorlatuktól sok időn át el nem választható kuruzslás, sőt bűvölés és boszorkányság híre, amelyben számos népnél még ma is állanak. Népmesékben és mondákban elég gyakran előkerülő vonás a B.-k szereplése törpék, vizitündérek s más természetfölötti lények szülésénél, amely kénytelenségből s ellenkezve végzett szolgálatukért többnyire nagy kincs a jutalmuk, de néha az ily ellenkezésért életükkel is lakolnak. A B.-k javasasszonyi tekintélyét sokszor már nevük is jelzi, így a talmudi héber majalledeth meg a francia sage-femme a. m. bölcs asszony, jóllehet az utóbbit némelyek a lat. saga (a. m. boszorkány) szótól származtatják, amely esetben szintén a fentjelzett népies képzetek egyike nyerne e névben kifejezést. Az olaszok- és portugáloknál a B. népies neve «komaasszony»-t jelent, a spanyoloknál partessa-nak hívják, ami körülbelül a. m. «szülésznő»; a németeknél a latin «levatrix»-szal rokonértelmü Hebamme a legelterjedtebb, amellyel közelről érintkezik a benne rejlő képzet révén a dán jordgumma, v. jordemoder (a. m. földanya) is. Nálunk a B. szó mellett az összetett bábaasszony az általános.

A közegészségügyi törvény (1876. XIV.) értelmében szülésznői gyakorlatra a régi jogosultak meghagyása mellett, csak azok bocsáttatnak, kiknek az országban érvényes oklevelük v. a tiszti főorvostól képesítő bizonyítványuk van; oklevelet az egyetemeken és egyes nagyobb városokban - Szegeden, Pozsonyban, Nagy-Váradon stb. (l. Bábaképző-intézetek) - felállított szülészeti vagy bábatanfolyamok elvégzése után nyerhetni; megszerzése mindazokra nézve kötelező, kik a bábaképző tanfolyam helyétől 75 km.-nél nem távolabb laknak; másoknak elég a tiszti főorvos képesítő bizonyítványa. Törvényhatósági szülésznő csak okleveles szülésznő lehet. Minden község, melynek legalább 1500 lakosa van, köteles községi szülésznőt alkalmazni. Az ilyen szülésznőnek a községi tisztviselőkkel egyenlő minősége van s a községi képviselet által élethossziglan választatik. Kötelessége a szülésnél minden vagyontalan nőnek ingyenesen, a vagyonosoknak pedig a községenkint megszabott dij mellett segélyt nyujtani. A bábák számára tankönyvet írtak nálunk régebben Fodor 1817, Haulik 1833, Mátrai, Tormay 1856, Fleischer 1869, Ambró és Kézmárszky, kinek a könyve most általánosan el van fogadva a bába-iskolákban. A bába-ügy országos rendezése és a bába-oktatásról az Orvosi Hetilap 1891 és 1892. évfolyamában számos cikk található, továbbá a Gyógyászat-ban és a Közegészségügyi Szemlében is.

Bábabukra

a szivárványnak a palócoknál dívó neve (l. Tájszótár), melyben Ipolyi (Magyarmythologia 64. és 275. l) «mélyebb mitoszi értelmet» sejt, a bába (l. o.) szót a tündérével azonos értelműnek véve. E feltevést elfogadván, e tájszóban a szivárvány oly népies értelmezését kellene látnunk, amely azt valamely tündér szalagjának (bukor, bokor a. m. csokor, Masche) tartja. Elég közel áll e képzethez az Ipolyi említette finn regei felfogás (Kalevala VIII, 1-30. v.), amelyben a szivárványon űlő tündér

Menny karéján tündökölvén

Tisztaságos ruhájában,

Fényes fehér gúnyájában

Arany gyolcsát sződögéli,

Ezüst vásznát eltökéli,

Vetélője végig arany,

Ezüstből a bordája van.

Berreg ujján a vetélő,

Csörög keze közt a csörlő,

A sok réznyüst elnyikorog,

Ezüst borda elcsikorog ... stb.

A szivárványról szóló népies képzetek legtöbbje valamely felsőbb lény (többnyire istennő, v. tündér) alakjával hozza e tüneményt kapcsolatba, akinek alkotása, v. legalább székhelye e légköri jelenség, mely minden másnál alkalmasabb volt arra, hogy a naiv ember világfelfogásában a földiek és a felsőbb lények közötti kapcsolat látható jeléül vétessék. L. Szivárvány.

Babadagh

város Romániában, a Dobrudsában, egy kis tó Ny-i partján, amely a nagy Raszeintóval áll összeköttetésben, 10,000 lak. A mellette elterülő nagy erdők fáit Tuldsába szállítják, ahol földolgozzák és a Fekete-tengeren tovább szállítják. 1778-ban került Romániához.

Bábafésü

(növ., Scandix Tourn., vénusfésü), az ernyősek génusza, az ó-világ északi féltekéjén, 12 faja van. Gyümölcsének a csőre 2-4-szer hosszabb, mint maga a gyümölcs, kétsorosan keményszőru s több egymás mellett lévő gyümölcs nagyfogú fésűre emlékeztet. Hazánk Ny-i részein vetésben a Sc. pecten Veneris L. nő.

Bábafű

(növ.), Pimpinella Saxifraga L. (nem a Sanguisorba minor Scop.). A régi füves emberek azt irják: «amely dajkának teje elapadt, ha csak kebelében hordozza is ezen füvet, hat óra alatt annyira megneveli tejét, hogy a füvet kényteleníttetik magától elvetni». (Csapó 19. l.)


Kezdőlap

˙