Bajonett-vezeték

a gőzgépek és az ehhez hasonló gépek keresztfejének egyenes irányu vezetésére való géprész. Azon része, melyben. a keresztfej mozog hengereken, ki van esztergályozva és a főtengely-csapágy, egy hosszú szuronyalaku karral van hozzákapcsolva. Nevét a katonapuskák szuronyához hasonló alakjáról kapta. Egy bajonett-vezeték alakját Haedor rajza utún a megelőző oldalon az 1. 2. ábra mutatja.

[ÁBRA] 1. ábra. Bajonett vezeték, oldalnézete.

[ÁBRA] 2. ábra. Bajonett-vezeték. felülnézete.

Bajonett-zár

a csövek hosszanti összekapcsolására való, gyakran használt csőkötés, melyet azért neveznek igy, mert hasonlít a puskaszuronyok felerösítésére való zárhoz.

Bajoni

János, magyar hadvezér, Zrinyi mellett harcolt s vele együtt esett el Szigetvár ostrománál 1566.

Bajor

kisközség Sárosmegye sírokai járásában, (1890) 250 tót lakossal, vastartalmu savanyuforrással.

Bajor

Hermann, l. Hermann.

Bajor-Alpok

a Keleti-Alpok részei a Lech és Inn között, Bajorország és Salzburg határán. Főrészei: a Wetterstein-hegység és a nagyobbrészt Tirolban levő Karwändel-hegység. Amabban a Zugspitze (2690 m.), emebben a Karwändelspitz (2368 m.) a legmagasahb csúcs; B. a része még az Isar és Inn közt, a szép Tegern- és Schlier-tó körül fekvö Mangfell-hegység. L. Bajorország és Alpesek.

Bajor fehér szőllő

a Vitis vinifera L. fajtája, l. Szőllő.

Bajor-kerület

egyike annak a 10 kerületnek, amelyre a Német birodalom egykoron be volt osztva; magában foglalta a Bajor hercegséget, Felső-Pfalzot, Salzburg, Freising, Regensburg, Passau püspökségeket, Sternatein, Ortenburg stb. grófságokat. Területe 1805. még 45,150 km2 volt.

Bajorország

(lásd a mellékelt térképet), királyság a Német hirodalom déli részében: két részből áll: a keleti nagyobb, a Rajnán inneni részből és a nyugati kisebből, a Rajnai-Pfalzból. Az előbbi határos Hessen-Sassau porosz tartománnyal, Szász-Weimarral, Szász-Meiningennel, Koburg-Gothával, ifj. Reuss fejedelemséggel, a szász királysággal, Csehországgal, Felső-Ausztriával, Salzburggal, Tirollal, Vorarlberggel, Württemberggel, Badennel és Hessen-Darmstadttal; az É. szél. 47 ° 16' és 50° 33' s a K. hossz. 8° 59' és 18° 50' közt fekszik; területe 69,927 km2. a Rajnai. Pfalz hatáyos a porosz rajnai tartománnyal Hessen-Darmstadttal Badennel és Elszász-Lothaiával; az É. szél. 48° 58' és 49° 49', a K. hossz. 7° 4' és 8° 30' közt fekszik, területe 5937 km2.

[ÁBRA] Bajorország.

Felülete.

B.-Pfalz nélkül egészben hegyes fensík, amelyet a Duna folyam két, egymástól különböző részre oszt. A D-i részben az alp és a sík zónát különböztetik meg. Amaz az É. Mészkő-Alpokhoz tartozik; hosszant elnyuló és keresztvölgyek szelik keresztül-kasul és egyes hegytömegekre osztják, ezek: a Boden-tó és a Lech közt az Allgäui-Alpok, a Lech és Inn közt a Bajor-Alpok (a Német birodalom legmagasabb hegycsúcsával, a Zugspitzevel, 2960 m.) és az Inn és Salzach közt a Salzburgi-Alpok. A sik zóna a Sváb-bajor fensík; az Iller, Inn és Salzach közt terül el; közép magassága 500 m. Három részt különböztetünk meg benne: a felső síkokat, azaz a tavak vidékét (650-975 m.), a középsö síkokat (400-600 m.) és az alacsony vidékeket, melyek a Dunáig nyulnak. Az egész fensík harmadkori képződmény, amelyet sok helyen törmelékes alluvium, ingoványok és turfarétegek takarnak. Az ÉK-i határon emelkedik a sürü erdőkkel borított Cseherdőnek (legmagasabb csúcsa: a Gross-Arber, 1538 m.) gnájszból álló gerince, amely DNy-i részével, a Regensburg és Passau közt elterülő szelidebb lejtőjü Bajor-erdővel a Dunáig ér (legmagasabb csúcsa az Arber, 1458 m.). Az É K-i szögletben van agránitból álló Fichtel-hegység (Schneeberg, 1060 m.), ezzel szemben az ÉNy-i szögletben emelkedik a bazalt kúpokban gazdag Hohe Rhön nevü vulkáni hegység (Kreuzberg. 9:30 m.). A Majna déli hajlásánál van a gránitból álló spessart (Geiersberg, 615 m.). Észak-B. belsejében, a Regvitz-el egyközüen házódik el a Frank-Jura én a Frankenhöhe, amaz jura, emez triasz képletekből áll. A Pfalzon egész hosszában a Hardt-hegység (Gross-Kalmit, 681 m.) húzódik végig. Csakis ebben a részben van B.-nak alföldje.

Vizei

Mint minden hegyes ország, B. is jól öntözött föld. Vizei 4 folyóvidékhez tartoznak. A Duna a K-i részén foly keresztül; itt 420 km. hosszú és legalább 40 mellékfolyó szakad belé; jelentékenyebbek: az Iller, Lech. Isar, Inn, Wörnitz, Altmühl, Naab és Regen. A Majna medencéje B. É-i részét foglalja magában; a Fichtel hegységen ered és 490 km. hosszu folyás után a Rajnába szakad. A Dunával a Lajos-csatorna (l. o.) köti össze. Az Elbébe folyik a thüringiai Saale és az Eger; a Weserbe a Fulda és Ulster. A Pfalz vizei: a Lautsr, Speyerbach, Isenach, a Vlies, a Rajnának elég vagy másodrangu mellékfolyói. Jellemzők B. alpi vidékeire nézve a tavak és ingoványok, valószínüleg egykor összefüggö viztömeg maradványai. Az Isar medencéjéhez tartoznak: az Ammerés Würm-, a Walchen-, Rochel-, Tegern- és Schlier-tó. Az Inn-medencéhez tartozik B. legnagyobb tava, a Chiem (192 km2) és a Königsee l. az illető nevek alatt, végül része van B.-nak a Boden-tóban is. A nagyobb ingoványos területek a Duna völgyében: az Ulmi- és Donauried, meg a Donaumoos az Isar és Amper völgyében: az Erdinger és Dachauetmoos; a Korhel-tótól É-ra a Haselmoos. Hasonló ingoványok a Cseherdőben és a Rhönön is vannak, az utóbbin a hatalmas Dammersfeld.

Éghajlata és termékek.

B. éghajlata általában mérsékelt és egészséges, valamivel húvösebb, mint a Német birodalom egyéb részei. Három zónát lehet benne megkülönböztetni és pedig: 1.9-10° évi középhőmérséklettel; ide tartozik a Majnapart Kitzingentül lefelé, a Rajna-síkság és a Boden-tó környéke; 2. 6-7° hőmérséklettel; ide tartoznak a Bajor-Alpok, a Cseherdő, Fichtel-hegység, a Rhön és Spessart és 3. 7-9°-kal, amely alá B. többi része esik. Esőhiány a termékenységnek soha nem áll utjában; a talaj. is nagyrészt megmívelhető és ezért B. a Német birodalom országai közt egyike azoknak, amelyek mezőgazdasági termékekkel leginkább vannak megáldva; a termőföld 67 és félmillió ha., 57,4% szántóföld és szőllő, 33% erdő, 58% legelő Főtermék a rozs; erre nézve első holyen áll Alsó-Bajorország kerület, mely B. rozskamrája; termelnek azonkivül árpát, zabot, buzát, kétszerest, hüvelyest, kölest, igen sok burgonyát, lent, dohányt; a kereskedelmi növények közül azonban a legkiválóbb helyen a komló áll, termelnek végül kendent és szőllőt, az utóbbit föképen a Pfalzban és a Majna környékén. Az összes mezőgazdasági termékek értékét 1850-ben több mint fél millárd frtra becsülték. A jövedelmezö erdők értéke (2.459,361 ha) 500 millió frt.

Állattenyésztés.

Mint a Német birodalom egyéb részeiben, B.-ban is kevésbbé fejlődött a lótenyésztés: 1883-ban volt 356,316 drb., aránylag legtöbb a ló Felső- és Alsó-Bajorországban; állami ménes van Achselschwangban és Zweibrückenben. sokkal jelentékenyebb a marhatenyésztés, (1883) 3.037,098 drb.; legjelentékenyebb ugyancsak Felső- és Alsó-Bajorországban; egyátalán a gazdaság ezen ágára az ország minden részében nagy gondot fordítanak és némely faj, mint az allgäui és miesbachi (a Tegernsee környékén) az országon kivül is jóhirü. A juhtenyésztés hanyatlóban van; 1883-ban 1.178,270 (1873-hoz képeyt 12% apadás), ellenben a sertéstenyésztés emelkedik, 1883-ban 1.(138,344 (növekedése 10 év alatt 19%). A folyók és tavak halakban, az erdők vadakban elég gazdagok.

Bányászat.

Bányászati kincsekben B. nem igen gazdag. Legfontosabb bányatermék a szén, vas és a só Szenet(mintegy 776,000 tonnát) legtöbbet Felső-Bajorországban (Miesbach stb.) és a Pfalzban (St.-Ingbert); vasércet (13,000 tonnát) főképen Felsőfrank kerületben és Oberpfalzban bányásznak; kősót DK-en Berchtesgadenban (922 t.), főtt sót pedig (44,226 t.) Berchtesgadenban és Rosenheimban nyernek. Fontosak még a passaui grafitbányák (1889-ben 3,288 tonna) és a solnhofeni litogratkőbányák (15,999 t.).

B. ásványforrásai számosak. Vastartalmu vizek: Alexandersbad bei Wunsiedel és Steben (Felsőfrank kerület) kéntartalmuak: Kreuth (Felső-Bajorország) és Neuhaus bei Neustadt an der Saale; de mindezeknél nagyobbhirü B. legismertebb fürdője, a sós tartalmu vizü Kissingen, továbbá Reichenhall és Dürkheim a Pfalzban.

A lakosság.

Az 1890-iki népszámlálás szerint B. összes lakossága 5.594,982 volt (73 egy km2-re) az utóbbi 10 év alatt a szaporodás 5,9%. A katolikusok tulnyomó többségben vannak (közel 4 millió), nagyobb számmal vannak még evangélikusok (másfél millió) és izraeliták (53,885). Etnográfiai szempontból B.-ban a Bamberg és Bayreuth között élő, de teljesen germanizált vendeken kivül a következő törzseket különböztetik meg: frankokat a 3 frank kerületben és Pfalzban, svábokat (alamannokat) a Lechtől és Wörnitztől Ny-ra és a tulajdonképeni bajorokat Felső- és Alsó-Bajorországban és a Felső-Pfalzban. Foglalkozásra nézve az 1882. népszámlálás szerint volt: őstermeléssel foglalkozó 28,6%, bányász és iparos 12%, kereskedő 3,3% katona, orvos, tisztviselő, pap 2,3% személyes szolgálattevő 1,8%, önálló, foglalkozás nélküli 5,2% gyermek és foglalkozás nélküli családtag 46,4%

Ipar és kereskedelem.

Ámbár ipar tekintetében B. a német államok közt nem áll első helyen, ipara még sem jelentéktelen. A vasipar mintegy 76,000 embert foglalkoztat a vasércbányák mellett lévő kohókban, öntőkben stb. és azonkivül Nürnberg, Augsburg, München, Schwabach (különösen tűket készít), Dieffen, Zweibrücken és Würzburg városokban stb. A szövő-és fonóipar 70,000 embert foglalkoztat, különösen Münchenben, Augsburgban, Bambergben, Nördlingenben, Zweibrückenben stb. Fontos iparág a sörfőzés; 1889-ben 6881 sörfőző gyár volt, amelyekben közel 14 és fél millió hl.-t gyártottak, azaz az összes lakosságot tekintve, fejenkint 258 litert. Jelentékeny iparágak még az agyagipar, különösen a nagyobb városok mellett, a porcellán- és kőedény-gyártás (Nymphenburg, Amberg, Regensburg), az üvegipar (összesen 134. üveghuta, különösen Alsó-Bajorországban), a kémiai szerek gyártása (München, Nürnberg, Augsburg, Schweinfurt), a faipar (München, Nürnberg, Berchtesgaden, Oberammergan, Fürtht), rövidáru és játékszerkészítés (Nürnberg, Fürth), papirgyártás (81 gyár, főképen München, Augsburg, Kempten, Stein, Nürnberg mellett), bőrgyártás (Nördlingen, Memmingen stb.). Optikai, csillagászati és fizikai eszközöket München, Nürnberg és Fürth készít, ugyanott készítenek hangszereket is. B. forgalma főképen belföldi és tranzito. Hajók járnak a Dunán, Majnán, Rajnán, a Lajos és Frankenthalcsatornán, a Boden-, starnbergi-, Chiemés Ammertavon. A vasúti hálózat, kivéve a Bajor- és Allgäui-Alpok vidékét, sűrű. Összes hosszusága 1891-ben 5568 km. volt.

Szellemi műveltség.

B.-ban, a művészetek e hazájában a szellemi műveltség előmozdítására szolgáló intézmények száma nagy. Egyetem van Münchenben, Würzburgban és Erlangenben, műegyetem Münchenben: latin iskola 89, reálgimnázium 4; reáliskola 57, népiskola 7198. A tudományos intézetek, szakiskolák, muzeumok, képtárak és a jótékony intézetek száma is. nagyon jelentékeny; Münchenben van a tud. akadémia, a nagy állami könyvtár (közel 900,000 kötettel), a képzőművészetek akadémiája, a gliptotéka, a két pinakotéka, a nemzeti múzeum, a zenekonzervatorium; Augsburgban és Nürnbergben is vannak azonkivül képtárak. A szinházak közül a münchenieken kivül a bayreuthi érdemel említést. B.-ban megjelenik 26 tudományos, 78 szakfolyóirat és 187 egyéb ujság.

Alkotmány és közigazgatás.

B. az 1870. versaillesi szerződés és az 1871. birodalmi alkotmány szerint a Német birodalom tagja; bizonyos kiváltságos jogok azonban biztosítva vannak számára; külön hadi kormányzata van, posta- és táviróügyeit önállóan igazgatja és a vasutügyek tekintetében a független a birodalmi kormánytól: több országban külön követeket is tart. A királyság az elsőszülöttség rendje szerint a férfiágban örökös; csakis az oldalörökösök kihalta után száll át az örökösödés a nöi ágra is. A monarkia alkotmányos. A törvényhozó testület két kamarából áll. A felsőház a királyi ház nagykoru hercegeiből (jelenleg 91, a korona föbb tisztviselőiből (3), 2 érsekből, a protestáns fökonzisztórium elnökéböl, egy püspökből, a főuri (grófi és hercegi) családok fejeiből (18) és a királytól élethossziglan, vagy örökösödési joggal kinevezett tagokból (jelenleg 16) áll; az élethossziglan kinevezett tagoknak száma az örökösök felénél több nem lehet. A követek háza 159 tagból áll, akik közvetett választás utján 6 évre kapják mandátumukat: ülést legalább minden két évben egyszer tart. A végrehajtói hatalmat a király a minisztériumok által gyakorolja, ezeknek száma 6 (a királyi ház és külügyi, igazságügyi, belügyi, ipar és kereskedelmi, egyházi, iskolaügyi és pénzügyi). Ezenkívül van az államttanács (12 rendes és 16 rendkivüli tagból), amelynek nagyobbára csak tanácsadói joga van. A közigazgatást kinevezett tisztviselők végzik. Közigazgatás szempontjából B. nyolc kerületre oszlik. Ezek: Felsö-Bajorország (16,725 km2, 1.103,160 lak.), Alsó-Bajorország (10,757 km2, 664,000 lak.), Pfalz (5928 km2, 728,339 lak.), Felső-Pfalz (9662 km2, 537,854 lak.), Felső-frank kerület (6999 km2, 573,320 lak.), Középfrank kerület (7574 km2, 700,606 lak.), Alsó-frank kelület (8401 km2, 618,489 lak.) és Sváb kerület (9819 km2, 668,316 lakos). A klrályság fő- és székvárosa München.

Története.

Római és germán korszak.

Bajorország őslakói kelta törzsek voltak (mint a vindelikok), kik a műveltségnek már előrehaladottabb fokán állottak, amikor Augustus római császár Kr. e. 15. Drusust és Tiberiust bizta meg országuk meghódításával. A győzők az uj tartományt a régi lakók neve után Vindeliciának nevezték; a már akkoriban is virágzó városok közül Bregenz (Brigantium), Kempten (Campodunum), Passau városának u. n. Inn-negyede (Bojodurum) és Straubing, a rómaiak által alapított gyarmatok közül pedig Augsburg (Augusta vindelicorum, a tartomány fővárosa), Regensburg (Regina Castra) és Passau (Castra Batava) említendők első sorban. A tartomány szabálytalan négyszög alakjában az Alpok északi szegélyétől egészen a Dunáig, az Inn és a Bodeni tóig terjedt. Később a rómaiak Vindeliciát a tőle délre fekvő Raetia-hoz csatolták és a IV. és V. században Raetia secunda-nak nevezték: A római nyelvnek és műveltségnek ebben az országban is termékeny talaja volt. De a népvándorlás viharaiban mind ennek vége szakadt.

A római korszakról 1. Mommsen, Corpus Inscr. Latinarum III. és az Ephemeris Epigraphica II. és IV. kötetét (a feliratokat); Mommsen, Römische Geschichte (V. köt. 6. fej.; Jung J., Römer u. Romanen in den Donaulandschaften (1887, 2 kiad ) és Die roman. Landschaften d. röm. Reichs (1891).

Népvándorlás. A bajorok eredete.

A dunamenti országok az Észak felől délnek iparkodó népek útvonalába estek. A rómaiaktót elhagyott területen sok germán törzs fészkelte be magát, igy 488 és 520 között a markomannok és quádok, kik Csehországból (Bojohaemum) vándoroltak be és elöbbi hazájukról a bajuvarii, «bajorok» nevet kapták. A mai bajorok ősei e szerint valószinüen a markomannok és quádok, kikhez még egyéb törzsek is csatlakoztak mint a rugiak, turcilingok herulok és ugy leheta kelta bojok maradványai. A bajorok eredete egyébiránt mai napig vitás kérdés, melyet a terjedelmes szakirodalom dacára sem lehet határozottan megoldani. (L. a különböző nézeteket egybeállíttva Bachmannál, Die Einwanderung der Baiern a bécsi akad. értekezéseiben, 41. köt., Krones-nél. Grundriss der österr. Gesch. [142. és 150 l.] és Riezler-nél Gesch. Bayerns I. kötet.)

A bajuvárok népe nem szállta meg egész Raetiát, amennyiben a Lechtől nyugatra elterülő részek már az alamannok kezében voltak, DK-i irányban ellenben a bajor törzs a mostani osztrák alpesi tartományokat is megszállta. Főhelyük Regensburg volt. Midőn a longobárdok Felső-Itáliába nyomultak (568), a bajorok már hercegek fenhatósága alatt állottak, kik azonban némiképen az ansztráziai frank királyoktól függtek. Ekkor az Agilolfingok hercegi családja uralkodott a bajorokon; ennek a családnak ősatyja állítólag I. Garibald volt, ki Autáris longobárd király szövetségében hasztalan iparkodott lerázni a frankok fenhatóságát. Halála után (590) a bajor nagyok fia, Grimoald, mellözésével, rokonát 1. Taszilót emelték a hercegi, székre. Ez elüzte Grimoaldot, de az avarok ellen indított második hadjáratban seregestül elveszett. Fia, II. Garibald idején (630) kapták a bajorok Dagobert frank királytól legrégibb törvénykönyvüket és ez időben érkeztek hozzájuk az elsőkeresztény hittéritők is: Eustasius és Agilus, kiket I Theodo korában Kupert éa Emmeram követett. II. Theodo maga is áttért a keresztény hitre, s országát 702 körül három fia között osztotta fet. Unokája. Hugibert, a Martell Károly után viselt azerencsétlen háboru után még alárendeltebb viszonyba került a frankokkal. utóda, Odiló nőül vette Martell Károly leányát és felszabadította országát a nyomasztó helyzetből, de midőn 743. sógoraival, Kis Pipinnel és Karlmannnal viszályba keveredett, a Lechmezőn elfogatott. A győzők Bajorországnak a Dunától É.-ra fekvő részeit «Nordgau» néven Frankországhoz csutolták. Odilo idejére esik szt. Bonifáciusnak hittérítő müködése és a passaui, freisingeni, salzburgi és regensburgi püspükségek alapítása (739) Odilo-t hat éves fia II Tasziló, követte a trónon, ki nagykoruságra jutván, a frankok ellen több izben, de mindig szerencsétlenül kelt fel. Nagybátyja, Kis Pipin 757. hódolatra kényszeritette (757).Midön 787. önérzetes neje. a longóbárd Liutgard, nógatására a bizanci és longobardi udvarral szövetkezve, sőt még az avarok segélyére is számitva, ujból fegyvert fogott: Nagy Károly frank király még jobban megnyirbálta hatalmát. Midőn pedig most sem maradt veszteg, Nagy Károy 788: saját bajor nemesei s papjai által halálra itélette, de kegyelemből kolostorba záratta. 794. Tasziló kénytelen volt Frankfurtban végképen lemondani országáról, Bajorország pedig frank tartománnyá lett. Nagy Károly B.-ot grófságokra osztotta. Jámbor Lajos pedig az ország kormányzását fiára, Lothárra bizta. 817. Jámbor Lajos legifjabb fia Német Lajos kapta meg B.-t Csehországgal és Karintiával együtt, még pedig királyi cimmeL Lajos halála után B. fiára, Karlmannra szállt, 880. ennek öcsccére III. Lajosra, 882. Pedig harmadik testvérükre Vastag Károlyra, aki aztán az egész frank birodalmat ismét uralma alatt egyesítette. Károlyt 887. Arnulf követte a trónon, ezt pedig 899. fia, Gyermek Lajos, kinek uralkodása alatt az ismételve betörö magyarok Bajorországot kétségbeejtették. 907. p. a bajor hadsereget Luitpold tirgróf alatt teljesen tönkreverték és az országot tüzzel-vassal pusztították.

Bajorország saját hercegek alatt.

Gyermek Lajossal (megh. 911.) kihalt Németországban a Karolingok férfiága, és ezentul B.-nak megint saját hercegei voltak. Első hercegül a bajorok Luitpold őrgróf fiát Gonosz v. II. Arnulfot ismerték el. Ez l. Konrád királlyal folytatott vitája közben hatalmát Karintiára is kiterjesztette: 921. Ugyan. Henrik királynak hüséget esküdött. de azzal a feltétellel, hogyfelségjogait továbbra is gyakorolhatja. Dacos filát, Eberhardot (937-948) I. Ottó császár kiüzte az országbóL és Arnulf fivérét, Berchtoldot (938-948) helyezte a hercegi székbe, ennek halála után pedig saját öccsét, I. Henriket. 955. Augsburg mellett (a Lechmezőn) az I. Ottó császár alatt álló birodalmi hadsereggel leverte a magyarokat. (L. Augsburgi ütközet.) I. Henrik után a szász és más házakból származó hercegek következtek, és pedig: Civakodó II. Henrik (955-977), Gizella magyar királyné, Szt. István feleségének atyja, továbbá: Sváb Ottó (977-982): III. Henrik (983-995) ismét II. Henrik (985-995); IV. Henrik (995-1004); V Henrik (1004-1026): VI. Henrik (1027 -1040); VII. Henrik (1040-1047): I. Konrád (1049-1053);VIII. Henrik (1056-1056); II. Konrád (1056); II. v, Nordheimi Ottó (1061-1070).Ennek letétele után I. Welf neveztetett ki herceggé. (1070-1101), ki fellázadt IV. Henrik császár ellen, de utóbb kibékült vele. Utána fia, II. Welf (1101-1120) s ez után öccse, Fekete (IX.) Henrik következett, kinek utódja fia. Kevély (V.) Henrik volt (1126-1138). Ennek uralkodása alatt kezdődtek a Welfek és Staufok között a versengések, melyek Henrik letételével végződtek. III. Konrád császár ekkor B.-t babenbergi I. Lipótra (1139-41) bizta, kit öccse, XI: Jasomirgott Henrik (1141 -1156) követett. De Rőtszakállu Frigyes császár B.-t 1156. visszaadta Kevély Henrik fiának, XII. v. Oroszlán Henriknek, aki ugyan Münchent. de különben inkább másik birtokával. a szász hercegséggel törődött. Miután I. Frigyes Henrik herceget megfosztotta B.-tól (1180), az országot a scheyerni grófok régi családjából származott Ottó wittelsbachi őrgróf kapta hübérül.

A bajor hercegség a Wittelsbach-család birtokában.

Wittelsbachi Ottó, a most uralkaló család ősatyja, B. területét tetemesen megnagyobbította (megh. 1183.) fia pedig, Kehlheimi Lajos, hűbér gyanánt megszerezte a rajnai Pfalz-ot (1214). Lajos halála után (orgyilkos kéz ölte meg). fia II. Ottó. a «fenséges»,. lépett a trónra. Ennek uralkodása alatt az országot a pápákkal való viszály következtében párttusák dulták. II. Ottó halála után (1253) fiai: Szigoru Lajos és Henrik, kétévig közösen uralkodtak, de 1255. megosztották egymás közt a hercegséget. Lajos hasonnevü itjabb fiát II. Lajos 1314. a választófejedelmek egy része német királynak választotta, de versenytársa. szép Frigyes osztrák herceg sokáig elvitatta tőle a koronát. Végre Frigyes, noha Róbert Károly magyar király is segítette, a Mühlfeld mellett vívott csatában (1322) vereséget szenvedett és foglyul esett. Lajos uralkodása alatt B. jelentőségben megnövekedett, Lajos uj törvénykönyvet alkotott, München városának uj kiváltságokat osztogatott; János fiának megszerezte Brandenburgot és Maultasch Margittal való eljegyzése révén Tirol birtokát. 1340. Alsó-B. is Lajosra szállt, IV. Vilmos hollandi gróf halála után pedig ennek tartományait mint megüresedett birodalmi hübért nejének adta hübérül. Lajos császár 1347. halt meg, Fiai tilalma dacára két évi közös uralkodás után megosztakoztak a gazdag örökségben és azóta a wittelsbachi birtokok több évtizeden át több ág közt voltak megosztva. Eközben Brandenburg, Tirol, Hollandia veszendőbe ment s a rokonság közt ádáz viszály dult. E viszálkodást a nemességés a városok különbözö jogok és kiváltságok megszerzésére használták föl. 1505. a B. Ingolstadt, B.-Straubing, B: Landshut, B.-München ágak tartományai müncheni II. Albertre szálltak, ki a rendekkel egyetértve, 1505. az ország megoszthatatlanságát s az elsöszülöttségi jogot törvénybe iktatta. Fiai: Vilmos és Lajos egyideig közösen uralkodtak. Mindketten esküdt ellenségei valának az akkoriban B.-ban is elterjedő reformációnak, IV. Vilmos 1541. hivta az első jezsuitákat Németországba. A két herceg azonfelül a Habsbturg-ház, V. Károly császárnak és testvérének Ferdinand cseh és magyar királynak ellenfeleit, igy SzapolyaiJánost is támogatták Férdinán ellen. IV. Vilmos fia s utódja, Nagylelelkü V. Albert (1550-1579) támogatta a tudományokat és a müvészetet, de szintén üldözte a protestánsokat. Fia, V. Jámbor v. Vilmos (1579-1597) báb volt a jezsuiták kezében. Ennek fia I. Miksa (1597-1651) ki az ország pénzügyeit rendezte, szintén a jezsuiták hitbuzgó tanítványa volt, s türelmetlensége által hozzájárult, hogy Németország Unio és Liga néven két ellenséges táborra bomlott Mikor a 30 éves háboru kitürt, fontos szolgálatokat tett ifjukori barátjának. II. Ferdinánd császárnak; a cseh felkelés elnyomására átengedte neki seregét és Tilly vezért. Buzgósága azonban nem volt önzetlen, mert szolgálata fejében előbb Felső-Ausztriát követelta zálogul, 1628-ban pedig az átokkal sujtott Pfalzi Frigyes birtokát, Pfalzot és a választó fejedelmi méltóságot. A vesztfáliai békekötésben ez utóbbit és a Felső-Pfalzot meg is tartotta. Országa különben a háboru alatt sokat szenvedett a svédektől és franciáktól.

Bajorország mint választófejedelemség.

Miksa halála után (1651) tia Ferdinánd Mária azt tüzte ki uralkodása céljául, hogy behegessze a háboru okozta sebeket. Utóda, II Miksa Emáuel a hadi dicsőségre vágyakozott s ezzel a hajlamával nagy szerencsétlenségbe döntötte B.-t. Igaz, hogy a kék király (igy nevezték őt hazánkban is.) hírnevet szerzett Bécs felmentése által, hazánk körül pedig Budavár visszafoglalása, a mohácsi diadal és Nándorfehérvár visszavívása által nagy érdemeket szerzett. De B. jólétét e költséges vállalatok által alapjában megingatta, a spanyol örökösödési háboruban pedig (l. o.) országát a bukás szélére sodorta. A höchstädti csata (1704) után külföldre menekült. E háboruval párhuzamosan XIV. Lajos francia király még egy ellenséget támasztott Lipót császár és kiráynak: II. Rákóczy Ferencet. Rákóczynak az a terve azonban, hogy felajánlja Miksa fejedelemnek a magyar koronát és Sziléziában egyesüljön a bajor hadakkal, dugába dőlt. Az utrechti béke után Miksa visszatérhetett feldult országába. 1726. fia, Albrecht Károly követte a trónon ki 1740. az országot ujból háboruba keverte. Ámbár I. József császár leányával, Mária Amáliával kötött Aljegyzése alkalmával a VI. Károly által kiadott Pragmatika Sanctio-t jogérvényesnek ismerte el: Károly halála után, hivatkozással az V. Albrecht és Anna (I. Ferdinánd leánya) közötti szerződésre, hadat üzent Mária Teréziának (lásd Osztrák örökösödési háboru). A franciákkal szövetkezve, megszállotta Felső-Ausztriát és (Csehországot, sőt 1742. a választófejedelmek VII. Károly néven német császárnak is választották. Ugyanekkor azonban elvesztette B.-t. melyet az osztrákok, illetőleg a magyar felkelő hadak megszállottak. Midőn II. Frigyes porosz király 1744 augusztusban Csehországba tört, VII. Károly visszatért ugyan Münchenbe, itt azonban már 1745 január 20-án meghalt. Fia és utóda. III. Miksa József, a füsseni különbéke folytán (1745 ápr. 22.) visszakapta Ausztriától tartományait. minek fejében elismerte a Pragmatica Sanctiót s megigérte Ferenc lothaiai hercegnek (Mária Terézia férjének), hogy a császár választáskor reá szavaz. Minthogy gyermekei nem voltak, megújította Károly Tivadar pfalzi választótejedelemmel az előbbi örökösödési szerzödéseket.

Midőn a wittelsbachi bajor ág 1777 december 30-án Miksa Józseffel kihalt, a szerzödések értelmében Károly Tivadar pfalzi és rajnai választófejedelem lett B. választó-fejedelme miáltal Pfalz 450 évi elválás után ismét visszakerült B.-hoz. Ekkor azonban Ausztria emelt váratlanul igényeket az örökség harmadrészére s az igényelt részeket katonasággal szállotta meg. Károly Tivadar. kinek törvényes gyermekei nem voltak és kinek II. József azt igérte, hogy törvénytelen gyermekeit birodalmi hercegi rangra fogja emelni, (amit csakugyan meg is tett), 1778 január 3-án elismerte Ausztria valamennyi igényét s megnyugodott sorsában. Nem úgy Károly zweibrückeni herceg, ki mint legközelebbi oldalági rokon, B.-nak ily, földarabolásába bele nem egyezett és II Frigyes porosz királyhoz fordult segítségért. Minthogy József császár most sem engedett kitört a hajor örökösödési háboru melynek azonban Mária Terézia fáradozása folytán 1779 márc. 7-én fogyverszünet és május 13.-án a Teschenben kötött béke véget vetett, még mielőtt jóformán vérontásra került volna a dolog. B. megmaradt egységes országnak, fentartotta örökösödési igényeit, az Inn-negyedet azonban át kellett engednie Ausztriának.

Bajorország a francia forradalom és I. Napoleon korában.

A francia forradalom háboruiban a Pfalz elejétöl kezdve sokat szenvedett, 1796-ban pedig B. lett a háboru színhelye. Mig Jourdan Felsö-Pfalzban Károly osztrák főherceg ellen küzdött, Moreau alatt egy másik francia hadsereg Augsburg megszállása után Münchenig s Ingolstadtig nyomult. Károly Tivadar Szászországba menekült, miniszterei pedig fegyverszünetet kötöttek Moreauval. Ezek értelmében s az osztrákok győzedelmes előnyomulása folytán B. egy időre ismét felszabadult. Károly Tivadar megh. 1799 február 16-án, s minthogy Károly zweibrückeni herceg is gyermektelenül elhalt: ennek fivére, IV (I.) Miksa József zweibrückeni herceg lett a bajor választófejedelem. 1800 juniusban Moreau ujból elárasztotta B.-ot és Hohenlindennél legyőzte az osztrákokat. Az 1801-ben Lunevilleben kötött béke véget vetett a háborunak. B. elveszté ugyan az egész rajnai Pfalzot, Zweibrücken és Jülich hercegségeket (összesen 12,000 km2), de 1803-ban a würzburgi, bambergi, augsburgi és freisingeni püspökségek a passaui és eichstädti püspökségek egy része. 12 apátság és 15 birodalmi város által veszteségeért bő kárpótlást kapott (18,000 km2). A béke helyreálltával a választófejedelem minden gondját az ország belső állapotának javítására fordította. 1805-ben az. osztrák-francia háboruban B. Napoleont segítette. A pozsonyi békében B. lemondott ugyan Würzburgról, de e helyett egész Tirolt, Vorarlberget. Passau és Eiehstüdt többi részét, Augsburgot és vidékét (összesen 5500 km2-t) kapta. I. Napoleon hü szövetségesét a királyi méltósággal is megjutalmazta. B. (1806 jan. 1. Erre B. kilépett a német birodalmi kötelékből és a rajnai szövetséghez csatlakozott (1806 julius 12.): Napoleon azonfelül még arra az igéretre kötelezte, hogy valamennyi háborujában 30 000 katonával segíteni fogja. B. rövid idő mulva a bergi grófsággal, az ansbachi őrgrófsággal és Nürnberggel is nagyobbodott, úgyhogy az ország területe 91,000 km2-re emelkedett. a lakosság pedig 3.231,000-re.

1808 május 1-én a heterogén elemekből alakult új királyság demokrata, sőt radikális alkotmányt kapott, mely azonban csak holt betü maradt s a francia mintára alkotott reformok sem termették a remélt gyümölcsöt. 1809. pedig a Franciaország s Ausztria közti háboru s a Tirolban és Vorarlbergben kitört fölkelés ismét igénybevette az ország erejét és a kormány tevékenységét. Az 1809 okt. 14-iki bécsi béke uj területváltozást okozott. B. Dél-Tirolt Franciaországnak; Schweinfurtot és a majnai kerület némely részeit Würzburg nagyhercegségnek. végre Ulmot és számos más határszéli várost Rürttembergnek engedte át; ezek helyett azonban megkapta Bayreuth őrgrófságot. Regensburg, Salzburg és Berchtesgaden fejedelemségeket, az Inn-negyedet és a Hausruck-negyednek egy részét. 1812-ben 30,000 katonát kellett I. Napoleonnal az orosz jeges pusztákba menesztonie. novemberben pedig újabban 10,000 tartalékost kellett toborzania és Poroszországba küldenie. E hadseregnek 1813 tavaszán csak jelentéktelen romjai jöttek vissza B.-ba. Mtidőn I. Napoleon ápr utolsó napjaiban a szövetségesek ellen megkezdette az utolsó támadást Miksa József még egpszer segítette katonákkal. A szövetségesek sikerei folytán azonban megváltoztatta politikáját és még a lipcsei csata előtt elpártolt I. Napoleontól. A riedi szerződésben (1813 okt. 8.) a szövetséges hatalmak B. területének épségét és szuverénitását biztosították, minek fejében B. arra kötelezte magát, hogy Franciaország ellen 36,000 katonát állít. Okt. 14-én a király hadat üzent a visszavonuló Napoléonnak, ki azonban Wrede tábornok lesben álló hadtestét Hanau mellett széjjel verte. A bécsi kongresszuson B. mint független, szuverén állam szerepelt, s szászországnak Poroszországba való bekeblezése s egy németszövetség létesítése ellen nyilatkozott. Az 1814 máj. 30. párisi béke folytán Tirolt és Vorarlberget visszaadta Ausztriának, amiért egyelőre a megüresedett Würzburgi és aschaffenburgi fejedelemségeket kapta cserébe. 1816 ápril 14-én aláirta a szerződést, melynek folytán a Rajna mindkét partján nagyobb területet kapott B. területe e korszak végén kitett 81,000 km2-t. lakosainak száma pedig 3.377,000-re rúgott.

Bajorország alkotmányos haladása 1848-ig.

Wrede herceg, ki B.-ot a bécsi kongresszuson képviselte erősen hangsúlyozta az ország teljes souverainitását és mitsem akart hallani az erős központi hatalom eszméjéről. Arra nézve sem vállalt kötelezettséget, hogy a fejedelmek alkotmányt adjanak népeiknek. Mindamellett alkotmányos reformokban nem volt hiány. A király a kuriával az államra nézve kedvező konkordátumot kötött, 1818 május 26. pedig alkotmányt oktrojált népére, melyet Németországban úttörő kisérletnek tekintették. Behozta a két kamarás rendszert, kimondta a közteherviselés elvét, a törvény előtti egyenlőséget és vallásszabadságot. 1. Miksa József 1825 okt. 13. halt meg, mire nagyreméyü fia. I. Lajos lépett a trónra. Lajos véget vetett igen sok visszaélésnek. rendezte az állam pénzügyeit. a hadügyet s a kormányzatot; az iskolák alatta uj virágzásnak indultak. Támogatta a szépmüvészeteket is és B.-t a modern müvészet honává tette. Az 1827-28.-iki országgyülés megszűntette a katonai biráskodást polgári jogügyekben is befejezte a kerületi tanácsok szervezését. Az 1831-iki országgyülés vitái között a cenzurát illető vita keltette a legnagyobb érdeklődést. Az országgyülés bezárása után a kormány lemondott: de ez a változás sem volt képes lecsillapítani azokat a viharokat, melyek B. egyes vidékein, különösen a Pfalzban kitörtek. A kormány fegyeres erővel nyomta el a mozgalmat s most már a mindinkább az ultramontán és abszolutisztikus körökhöz hajló király megbízásából nyiltan a reakció útjára tért. E válság közepette a wittelsbachi házra nézve fontos esemény történt. Nagy-Britannia, Francia és Oroszország közt Londonban 1832 május 7-én kötött szerződés folytán Ottó, I. Lajos király másodszülött fila, foglalta el Görögország trónját. Ez új viszonyból azonban sok baj fejlődött. A görög hadsereg számára önkénteseket toborzottak B.-ban minthogy a toborzás nem folyt elég gyorsan. u király elrendelte, hogy egyelőre 3500 bajor katona kisérje el az ifju királyt Görögországba. B,-nak azonfelül pénzbeli áldozatokat is kellett hoznia Ottó herceg érdekében. Örvendetesebb esemény volt B. csatlakozása a porosz vámszövetséghez. Az 1834-iki országgyülés teljesen a konmány kedve szerint müködött; az ellenzék meg volt puhitva. 1834. fogtak hozzá a Lajos-csatorna ásatásához és 1835. nyílt meg a Nürnberg-Fürth között épített vasút, mely az első vasút volt Németországban. Az 1837-iki országgyülés konfliktusba keveredett a királlyal. Ki erre elbocsátotta Wallerstein herceget és Abel minisztert (l. o.) nevezte ki helyébe. Abel az ultramontán párt korifeusa volt s az országot 10 évig teljesen Metternich és a jezsuiták szellemében kormányozta. Nagy feltünéwt okozott az 1838 aug 1-én kelt rendelet mely a protestáns katonáknak meghagyta, hogy az oltári szentség előtt térdet hajtsanak. Az 1842 nov. 20-án megnyitott országgyülésen a második kamara a térdhajtás eltörlését követelte, de az első kamara helybenhagyta a rendeletet.

Az 1845 dec. 5-én ismét megnyitott második kamarában heves viták fejlődtek amiatt, hogy a kormány a neki alkalmatlan ellenzéki képviselőket, sőt most még az orvosokat és ügyvédeket is jóformán kizárta a kamarából. Leghevesebb vitát keltett mégis a kormánynak a kolostorok szaporitása és a redemptoristáhak az iskolába való behozatala itánt tett indíványa. A protestánsok is panaszt emeltek az ultramontánizmus tulkapásai ellen. De az Abel-miniszterium még sem e miatt bukott el, hanem azért, mert megharagudott reá Lola Montez spanyol táncosnő. Lajos király mindenható kedvese. Midőn Abel és társai a táncosnő eltávolítását követelték a királytól, ez e helyett 1847 febr. 17-én a minisztereket bocsátotta el és a protestáns, egyébiránt bureaukrata Maurer államtanácsosra bizta a kormányt. Maurer a király kivánatára aláirta azt a rendeletet, mely által Lola Montez a Landshut grófnő rangját és cimét kapta; számos egyetemi tanár meg polgár azonban tiltakozott ez ellen, sőt Münchenben zavargások ütöttek ki, melyeket a kormány katonai erővel elnyomott. A közvélemény lecsendesitése céljából a Maurer-miniszterium több szabadelvü reformot léptetett életbe és cenzurát is enyhébben kezelte. De az elégületlen király 1847 nov. 27. a Maurer-miniszteriumot is elbocsátotta. Az új miniszterium élére most Öttingen Wallerstein herceg ketült, ki a király kivánatára Berks államtanácsost, Lola Montez kegyeltjét fogadta maga mellé belügyminiszternek. A táncosnő tolakodó magaviseletén és állami ügyekbe való beavatkozásán végre a klerikálisok által különben is izgatott müncheniek annyira megbotránkoztak, hogy 1849 febr. 10-én és 11-én fellázadtak, s a király kénytelen volt Lola Montezt Münchenből eltávolítani. A nép azonban ezzel még nem volt kielégítve, s még Berks miniszternek elbocsáttatását is követelte. Midőn azonban megtudták, hogy Lola a márc. 8. és 9-ike közti éjjel ismét Münchenben időzött s hogy a király Öttingen-Wallerstein herceget, a nép által kedvelt minisztert elbocsátotta, s midőn végre hire járt a berlini és bécsi eseményeknek: ujra kezdődtek a zavargások, melyeknek az lett a vége. hogy a király márc. 20. este fia, Miksa javára lemondott.

II. Miksa 1848-1864.

II. Miksa, az új király, ki márc. 21-én esküdött meg az alkotmányra márc. 22-én trónbeszéddel nyitotta meg a kamarákat. Bünbocsánatot hitdetett a politikai bünösöknek és több törvényjavaslatot helyezett kilátásba, mely ekközt a sajtószabadságról, a képviselőkamara alakításáról. az esküdtszéki intézmény behozataláról, a föld tehermentesítésről szólók voltak a legfontosabbak. Ugyanekkor a Thou-Dittmer, Bray és Lerchenfeld-féle felelős miniszterium vette át az ügyek vezetését. Az előterjesztett törvényjavaslatokat mindkét kamara versengő gyorsasággal tárgyalta le. A kamarák a frankfurti nemzetgyülésbe is küldtek képviselőket, Máj. 30. berekesztették az országgyülést a kamarák által elfogadott 20 törvényjavaslatot pedig Miksa király szentesítette. Legfontosabb ezek közül a mai napig érvényes választási törvény. Ezek után azonban e miniszterium is az abszolutisztikus politika sikamlós lejtőjére lépett és a Frankfurtban hozott birodalmi törvényekkel szemben merő partikularisztikus álláspontra helyezkedett. Az 1849 jan. összehívott második kamara a demokratikus egyleteket egyrészt ugyan betiltotta. de másrészt 72 szavazattal 61 ellenében kimondta, hogy B. köteles bofogadni és megtartani a német nemzetgyülés által hozott alkotmányos alapjogokat. Ugyanez a kamara a porosz király császárrá való jelöltsége ellen és az egységes, oszthatatlan Németország szervezése mellett nyilatkozott. A miniszterek, kik e programm első részét nem helyeselték, tisztesség okáért beadták lemondásukat. de a király kérelmére ídeiglenesen megtartották tárcáikat. A kamarát elnapolták, s ez alatt új miniszterium alakult. meyben von der Pfordten vette át a külügy-i tárcát. Az új miniszterium azzal kezdé müködését. hogy küzvetítői szerepet kezdett játszani Poroszország és Ausztria közt. Pfordten báró ápril 23-án jegyzéket intézett a birodalmi gyüléshez és a német kormányokhoz, melyben elvetette a birodalmi. alkotmányt. tiltakozott a császárválasztás ellen és azt javasolta. hogy üj német államszövetséget alakítsanak (de nem Ausztria kizárásával) a szövetség vezetését pedig egy elnökségre bizzák, melyben majd felváltják egymást a nagyobb államok. E jegyzék nagy. izgatottságot szült és az ország nagyobb városai tiltakoztak a kormány programmja ellen, elismerték a birodalmi alkotmányt és a kamarák összehívását sürgették. A radikális agitátorok által felizgatott Pfalzban kitört a lázadás, melyet azonban a sagitségül hivott 20 ezer porosz könnyüszerrel levert: a hóbérnak sok dolga akadt ezután nemcsak a Pfalzban, hanem a határos vidékeken is. A reakció még javában dühöngött, midőn a miniszterium megint összahivta az elnapolt kamarát. Minthogy azonban a kamara az ellenzék tartózkodása miatt nem volt határozatképes, a miniszterium azt feloszlatta és új választásokat irt ki, melyekből az ellenzék az ostromállapot miatt csak megtizedelve került ki. Ami a külpolitikát illeti. von der Pfordten miniszterelnök már junius; hóban járt Bécsben és Berlinben, hogy Ausztria és Poroszország között közvetítsen. mi azonban teljesen meghiusult. Porosz ellenes érzelmeit a miniszterium azzal tanúsitotta, hogy a birodalmi kormány beleegyezése nélkül vissza rendelte Schleswigből a bajor csapatokat. A szept. 10.-én tartott trónbeszédében Miksa király meglehetős világosan kimondotta, hogy nem hajlandó hozzácsatlakozni a poroszok által kivánt politikához. hanem Ausztriával és Württemberggel együtt a volt Bund helyreállítására fog törekedni. A kormány továbbá helyeselte a frankfurti szövetségi tanácsnak azt a határozatát, mely Schleswig-Holstein népét ismét kiszolgáltatta a dánoknak; helyeselte azt is, bogy a zsarnok fejedelmük ellen felkelt kurhesseni nép ellen birodalmi s többek közt bajor csapatok is küldessenek. A kamara szemében annyira népszerütlen volt Poroszország és a német unióra irányuló politikája. hogy e vértagadó rendszabályokat inkább helyeselte, mintsem hogy alkalmat szolgáltasson a poroszoknak, hogy hatalmukat e kérdésekkel kapcsolatban valahogy öregbitsék. Wallerstein herceg a vitéz schleswig-holstein nép érdekében még egyszer felszólalt, de a kamara leszavazta indítványát s a kurhesseniek leverésében a bajor csapatok tényleg közremüködtek. A belügy terén B. sem tudta magát kiszabadftani az 1848-49 szabadságharc nyomában járó reakció bilincseiből. A kereskedelem terén az 1852-1853. évi alkudozások említendők, melyek folyamában B. a porosz vámegylet ellen és Ausztriának a vámegyletbe való fölvétele mellett kardoskodott. 1853. pedig a kormány a német közép államokkal alkudozott új vámszövetség létesítése érdekében. Az egyházi kérdésben új fordulatot jelez a bajor püspököknek Augsburgban jul. 25. tartott értekezlete. Ez értekezlet tagjai kijelentették hogy a vallásra és egyházi társaságokra vonatkozólag fönnálló törvények sértik a kat. egyház jogait. Az ismét egybehivott országgyülés 1855 márciusig tattott üléseket; ekkor feloszlatták, mert leszavazta az eléje terjesztett reakcionárius választási törvényt és a hadügyminiszter követeléseit. Az új választások eredménye az ellenzéknek kedvezett. A kamarák elé terjesztett két új büntető és rendőri törvényjavaslat átvizsgálására a kamarák bizottságokat küldöttek ki, melyek a javaslatot módosították; a bosszús kormány erre feloszlatta a bizottságokat, előadójukat, Weisz tanárt pedig áthelyezte Eichstüdtbe birónak. Szeptemberben a második kamara ismét összeült, de mert Weiszt választotta másodelnökének, szept. 30-án föloszlattatott. Az új országgyülés 1859 jan. 26. ismét Weiszt választotta alelnöknek. A kormány most már nem merte feloszlatni a kamarát, mert az európai látóhatáron felhők tornyosultak. A miniszterium hajlandó volt Ausztriát az olaszok és franciák ellen támogatni és e célból kölcsönre szorult. A kamara a kormány német nemzeti politikáját támogatandó, megszavazta ugyan a kölcsönt, de kijelentette, hogy ezt csakis az általános politikai helyzetre való tekintettel teszi. A király elfogadta ugyan a kölcsönt, de a feliratot visszautasította és a kamarákat márc. 25. feloszlatta. Mindamellett Miksa király meggyőződött róla, hogy az eddigi módszerrel többé. nem boldogulhat. 1859 márc. 27. elbocsátotta a Pfordten-miniszteriumot és Srhenck báróra bizta a kormányt. Azonkivül több elsőrangu tudóst, jeles irót és költöt hivott meg Münchenbe, ahol most a tudományok és irodalom felvirágzása karöltve járt az orazág politikai föllendülésével (l. II. Miksa.). Az új miniszterium 1862. több fontos reformot léptetett életbe s a kamarák helybenhagyása mellett eltörölte a kis lutrit. Az 1863. frankfurti fejedelmi gyülésen a bajor király kiváló szerepet játszott; ő felelt Ferenc József császár megnyitó beszédére. Ugy látszott, hogy az ekkor felvetett schleswigholsteini kérdés a német egység kérdését is napirendre fogja tüzni: de ezeknek a kérdéseknek megoldását II. Miksa már nem érte meg, mert 1864 márc. 14. váratlanul meghalt.

II. Lajos 1864-1886.

II Miksa fia és utóda, trónraléptekor még csak 18 éves volt ábrándos és romantikus hajlamaihoz képest ifjuságától fogva rajongott a zenéért, az irodalomért s a szépmüvészetekért, a nyilvánosságtól mind jobban és jobban elzárkózott. (L. II. Lajos.) Az ő passziv magatartásában és szeszélyében rejlik egyrészt az oka annak, hogy B. a német történelemnek most bekövetkezett világraszóló átalakulásában nagyobb szerepet nem játszott. Az 1864. év folyamában a bajor miniszteriumban lényeges változás történt. Schrenck báró. ki a vámpolitikai kérdésben sehogyan sem tudott egyezségre lépni Poroszországgal, 1864 okt. lemondott s a külügyi miniszteriumot von der Pfordten vette át. A kamarák most a porosz-francia vámszerződésben mégis megnyugodtak, mert Poroszország azzal fenyegetődzött, hogy különben kilép a német vámszövetségből. A külügyi politika terén is engednie kellett B.-nak. Bismarck ekkor már megnyerte Ausztriát Schleswig-Holsteinnak közös erővel való megszállására és Frigyes herceg jogigényeinek mellőzésére. 1864. dec. B. a szövetséges gyülésen szintén tiltakozott az ellen, hogy a két nagyhatalom a bécsi béke alapján Holsteint birtokába vegye. B. a következö évben Augustenburgi Frigyesnek Holsteinra vonatkozit jogát pártolta és 1865 márc. 27. Frankfurtban azt inditványozta, hogy a szövetséges gyülés fejezze ki azt a reményét, hogy Ausztria és Poroszország Holsteint immár átadja Frigyes hercegnek. A bécsi udvar, mely. ekkor már nagyon is neheztelt Poroszországra, pártolta az indítványt, de Poroszország a többséggel szemben tiltakozott az indítvány ellen. Emiatt igen feszült lett a viszony Poroszország és B. közt; előrelátható volt, hogy ha Holstein miatt Ausztria és Poroszország közt kenyértörésre kerül a dolog, B. semmiesetre sem tart Poroszországgal.

Bismarck hasztalan iparkodott (1865 jul. és 1866. elején) csábító igéretekkel a porosz táborba csalogatni, vagylegalább semleges magatartásra birni B.-t. Von der Pfordten nem csatlakozhatott Poroszországhoz, mert a bajor nép nagy tübbsége gyülölte Poroszországot és ő különben is, mint kartársai általában, azt hitte, hogy Poroszország bizonyosan pórul jár Ausztriával szemben. B. tehát 1866 márc. 8. ama jegyzékben, melyet Szászországhoz, Württemberghez, Badenhez, Hessen-Darmstadthoz és Nassauhoz intézett, kijelentette, hogy abban az esetben ha Ansztria és Poroszország a szüvetség mellőzésével akarná kiegyenliteni a kettőjök közt fönforgó vitás kérdést, a többi állam semleges állást foglaljon el: de a szövetség egyik tagja se maradjon veszteg, ha az ellenséges felek valamelyike a szövetséget segítségül hivná. Ausztria márc. 16-iki jegyzéke folytán B. ápril első napjaiban megkezdette hadi készületeit és jun. 10. elrendelte az egész bajor hadsereg mozgósitását. Miután a B. és Szászország által utoljára megpróbált kibékités is sikertelen maradt, Ausztria jun. 1. a német Bundra bizta a schleswig-holsteini kérdés megoldását, jun. 11. pedig ugyancsak a Bundtól segítséget kért Poroszország erőszakos és törvénysértő fellépése ellen. B. jun. 14. a szövetségi gyülésen, a többséggel egyetértve, megszavazta az egész német hadsereg mozgósitását, a porosz hadtestek kivételével) és ugyanaznap kötötte meg Ausztriával az olmützi hadi szerződést, mely biztositotta B. területét és egyszersmind arra kötelezte B.-t, hogy hadviselésében szorosan az osztrák főhadvezér utasitásait kövesse. A máj. 27. királyi trónbeszéd utalt a helyzet komolyságára, a kormány pedig 31.512,000 frt rendkivüli hitelt kért és programmként a béke fönntartását tüzte ki célul, a béke megszegése esetére pedig a német szövetség jogainak és B. önállóságának megvédelmezését. A második kamara jun. 18. megszavazta a kért hadi hitelt. Jun. 21. az országgyülést elnapolták, jul. 2. pedig a király lelkesítő kiáltványt intézett népéhez. A bajor hadsereg élére Károly herceg, a király 70 éves nagybátyja állt, táborkari. főnöke von der Tann tábornok lett, A bajor hadsereg, mely kezdetben 42,000, utóbb 50,000 emberből állt, Bamberg és Schweinfurt körül összpontosult. Eleinte arról volt szó, hogy a poroszoktól szorongatott hannoveri sereggel kezet fogjon és azt támogassa. De Károly herceg a helyett, hogy összeköttetésbe lépett volna a hannoveri királlyal, tétlenül veszteglett s később sem tett neki szolgálatokat, hanem örökös habozásával csak siettette a közös ügy romlását. Vogel von Falkenstein és Manteuffel porosz tábornokok a bajor hadosztályokat jul. 4-28-ig több izben megvevrték és a Majnavonal mögé szorították vissza. (L. Német-osztrák háboru.) E kudarcok után Károly herceg aug. 4. lemondott, von der Pfordten pedig 22. Berlinben megkötötte Bismarckkal a békeszerződést, melynek értelmében B. csekély területi veszteségen kivül 30 millió forint hadi kárpótlást kellett hogy fizessen Poroszországnak. Ugyanekkor B. és Poroszország közt titkos véd- és dacszövetség is köttetett.

A háboru gyászos vége alapjában megváltoztatta a közvéleményt. Voltak ugyan olyanok is, kik árulást emlegettek és a tábornokot szidták, de a többség a hibás politikai rendszerben látta a baj forrását és felhagyott a Poroszország ellen táplált gyűlölettel. Sok népgyülés követelte, hogy B. minél előbb lépjen be az északi német szövetségbe. Az augusztus 27. egybegyült kamarák helybenhagyták a Poroszországgal kötött békeszerződést és a hadi kárpótlás céljából kért rendkivüli hitelt.. Ily viszonyok közt von der Pfordten dec. 10. beadta lemondását. Utóda Hohenlohe-Schillingsfürst Klodvig herceg lett (dec. 31.). A miniszterium kinevezése új érát jelzett, Hohenlohe kinevezése pedig ország-világ előtt arról tett tanuságot, hogy a kormány felhagy az osztrák barátsággal és őszintén közeledik Poroszországhoz.

Bismarck 1867 jun. 3. és 4-én a vámegylet ujjászervezése tárgyában miniszteri tanácskozást hivott össze, melyben Hohenlohe is résztvett. Az új vámegyleti szerződéseket jul. 8. valamennyi vámegyleti állam képviselője aláirta és azokat Hohenlohe okt. 8. terjesztette a második kamara elé, mely azokat okt. 22. 117 szavazattal 17 ellenében elfogadta. Nem ment oly simán a dolog az első kamarában, hol a partikularizmus hivei voltak túlsúlyban. A bizottság 9 szavazattal 1 ellenében a szerződések elvetését javasolta. Erre azonban Bismarck kereken kijelentette, hogy okt. 31-én felmondja az 1865-iki vámegyleti szerződéseket, ha a kamara addig az 1867 jul. 8-iki vámegyleti szerződést el nem fogadja. E fenyegetésre az első kamara okt. 31. 35 szavazattal 13 ellen a kérdéses szerződéseket helybenhagyta. Az országgyülést 1868 május 2-án elnapolták.

Az 1868 febr. 10. megejtett vámparlamenti választások alkalmával a B. által a vámparlamentbe választandó 48 képviselő közül 26 klerikális, 12 haladópárti, 9 középpárti és 1 demokrata volt. Amikor az országgyülést ujra megnyitották, a kormány a Gresser miniszter által kidolgozott új iskolai törvényjavaslatot terjesztette a kamarák elé, mely a papság befolyását az oktatásügyre lényegesen megszorította. Mihelyest a klerikálisok értesültek a befolyásukat fenyegető veszélyről, hevesen tiltakoztak a törvényjavaslat ellen; de a második kamara a törvényt csekély módosítasokkal 1869 febr. 23. elfogadta. Az első kamara azonban a papság érdekében annyi módosítást tett a javaslaton, hogy a második kamara megsokalta; a vita eredménye az volt, hogy az egész javaslat megbukott. Az országgyülést 1869 ápr. 29-én berekesztették.

Az 1869 máj. 20-iki országgyülési képviselőválasztásokon valamennyi nagyobb város szabadelvü képviselőt választott, a falusi választók kizárólag klerikálisokat, de néhány választás megsemmisítése után 72 szabadelvü és 72 klerikális állt egymással szemközt. A kamara nem is volt életképes és a kormány feloszlatta az országgyülést. De az új választásoknak a szabadelvüekre nézve még kedvezőtlenebb eredménye volt, mint az előbbinek, mert ez alkalommal 80 klerikális és csak 74 szabadelvü képviselő került a kamarába. Minthogy ily többséggel szemben a Hohenlohe-miniszterium bukása bizonyos volt, nov. 26-án be is adta lemondását. II. Lajos király azonban Hohenlohe-t maradásra kényszerítette és így csak Gresser és Hörmann, a közoktatás és belügy vezetője vált ki a miniszteriumból. Az első kamara föliratában örömét fejezte ki a nov. 25-iki választások eredménye fölött és határozottan bizalmatlanságot szavazott a miniszteriumnak. Hohenlohe herceg e fölirat miatt ujra beadta lemondását, melyet a király elfogadott és helyébe gróf Bray-t, a bécsi bajor követet nevezte ki.

II. Lajos király megtartotta szavát és hiven Németországgal tartott. A francia kormány ugyan, tekintettel a bajor képviselőkamara poroszellenes többségére, 1870. azt remélte, hogy B. legalább is semleges marad, de már jul. 10. azt felelték neki, hogy B. semmi- esetre sem fog elválni a többi Németországtól. A jul. 15. kimondott hadüzenet hírére Lajos király elrendelte az összes bajor hadsereg mozgósítását és a kamarák a hadi szükségletek fedezésére némi vita után 18.260000 forintot szavaztak meg. Jul. 20. a berlini bajor követ kormánya meghagyása folytán tudatta gróf Bismarckkal, hogy Franciaország hadüzenete és a német terület ellen intézett támadása folytán a bajor kormány a szövetségi szerződés alapján mint Poroszország szövetségese a többi német kormányok példájára részt akar venni a Franciaország elleni háboruban. Vilmos porosz király táviratilag értesítette Lajos bajor királyt, hogy a bajor hadsereg vezetését átveszi és a bajor hadsereget a trónörökös vezetése alatt álló harmadik hadsereghez osztja be. Frigyes trónörökös jul. 27. Münchenbe érkezett, ahol rendkivüli lelkesedéssel fogadták. Tann és Hartmann tábornokok vezérlete alatt a bajor hadak a Rajnához siettek,.melyen szerencsésen átkeltek, azután részt vettek a weissenburgi, a wörthi, a sedáni, Páris előtti és orleansi ütközetekben. E győzelmek csak siettették B. csatlakozását az északnémet szövetséghez; az erre vonatkozó szerződést 1870 nov. 23. hosszabb tárgyalások után Versaillesben alá is irták. E szerződés értelmében B. tagjává lett az ujonnan alapítandó Német birodalomnak, melyben azonban a többi német birodalomhoz viszonyítva, kívételes állást foglalt el, amennyiben többek közt megtartotta továbbra is azt a jogot hogy külföldi udvarokban képviseltethesse magát. Az első kamara a Német birodalommal kötött szerződéseket 1870 dec. 30. 37 szavazattal 3 ellenében, a képviselőkamara pedig hosszas viták után 1871 jan. 21. 102 szavazattal 48 ellenében elfogadta. A febr. 1. hivatalosan közzétett szerződések értelmébén B. tényleg a Német birodalom tagjává lett.

Bajorország 1870 óta.

Míg B. az új korszak küszöbén kiirt választásokra készült, melyből csak 19 klerikális került a kamarába, a vatikáni zsinat határozatai, amint azt Hohenlohe miniszter még 1869. megjósolta, nagy mozgalmat idéztek föl B.-ban is. Döllinger hirneves teologus, egyetemi tanár, prépost és az első kamarának tagja (l. o.) 1870 jan. 19. hevesen kikelt az ellen a dogma ellen, mellyel a pápa csalhatatlanságát akarták kimondani. Jul. 24., tehát 6 nappal a dogma kihirdetése után, a müncheni egyetem 44 tanára és magántanára tiltakozott a vatikáni zsinat egyetemes jellege és a csalhatatlansági dogma ellen. A kormány aug. 9. megtiltotta a zsinati határozatoknak az állam jóváhagyása nélkül való kihirdetését, de a müncheni érsek s a regensburgi és bambergi püspök mégis kihirdette. A müncheni érsek ezenkivül még fölhivta az egyetem hittudományi karának tanárait, hogy ismerjék el a zsinat határozatait. A kar 9 tanára közül 6 aláirta e nyilatkozatot, 3 (Döllinger, Friedrich és Silbernagel) azonban nem. Erre az egyetemi tanács dec. 24. azt határozta, hogy a nyilatkozat aláiróit megrója és az egész ügyet Lutz közoktatásügyi, miniszter tudomására hozza, mert az érsek nem volt jogosítva ily nyilatkozatot követelni, következésképen a hittudományi kar köteles volt aláirását megtagadni. A vita mind nagyobb mérveket öltött és végre az ó-katolikusok felekezetének megalapítására vezetett. (l. o.)

Midőn az érsek Döllinger és Friedrich tanárt egyházi átokkal sujtotta, az egyetem amazt rektorrá, emezt az egyetemi tanács tagjává választotta. A főpapság továbbá közös beadványban védekezett az ellen a vád ellen, hogy ki akarta játszani a placetum regium-ot. Több püspök azt hangoztatta, hogy az alkotmányra csak feltételesen tette le az esküt, amennyiben t. i. az alkotmány nem ütközik a dogmába. A miniszterium egy része, Bray gróffal élén, nem akart energikusan fellépni a főpapsággal szemben, a másik része, közte Lutz, annak a nézetnek hódolt, hogy a miniszteriumnak tekintélye és az állam felsőbbségének érdekében energikus rendszabályokra van szükség. Ebből miniszterválság lett; Bray gróf jul. 22-én lemondott, aug. 21. pedig uj miniszterium alakult. Az uj kormánynak az volt az első teendője, hogy megadta a feleletet a főpapság említett beadványára. Lutz aug. 27. hangsúlyozván az állam fenségjogait, kinyilatkoztatta, hogy nem fogja üldözni az ókatolikusokat, a szövetségi tanácsban pedig oly törvényjavaslatot nyujtott be, mely szigoruan eltiltá az egyházi szószékről való izgatást. De azért az ó-katolikusoknak sem adott kedvezményeket a minisztérium, mert a kamarának többsége klerikális volt.

A birodalommal való viszony a 70-es évek elején barátságosabb lett, mint a berlini körök remélték. B. oly birodalmi törvényeket is fogadott be, melyeknek befogadására szerződésileg nem volt kényszeríthető. A közoktatási reform eszméjét is megpendítette ujra a kormány, de mert kerülni akarta az országgyülési vitákat, rendeletek utján szaporította a felekezetnélküli elemi iskolák és a tanfelügyelők számát, 1873. pedig kimondta, hogy ezentul az állam engedelme és felügyelete nélkül iskolát alapítani és tartani nem szabad. 1872 április havában Lipót herceg nőül vette Gizella hercegnőt, királyunk idősb leányát.

Az 1873. megejtett választások utján 32 klerikális és csak 16 szabadelvü képviselő került a második kamarába. Ezen országgyülés határozott a francia hadisarcnak B.-ra eső résznek mire fordítása iránt; a javát hadi célokra fordította. Az 1875. évi választások révén 79 klerikális és csak 77 szabadelvü képviselő került a kamarába. Az uj ülésszak csak a két párt közti erős versengéséről volt nevezetes. A klerikálisok felhívták a királyt, hogy minisztereit, első sorban a gyülölt Lutzot törvénysértés miatt bocsássa el (okt. 14.), de Lajos király kijelentette, hogy a miniszterium az ő bizalmával vezeti a kormányzás ügyeit. Luitpold herceg jul. 29. berekesztette a kamarákat.

Az 1877. jan. 10. megejtett birodalmi választásoknál 31 klerikálls és 17 szabadelvü győzött. Az 1878 jan. 3. gyülekező országgyülés alatt a klerikális pártban kitört bomlás következtében a miniszterium, évek óta most először, többséget kapott a rendelkezési alap kérdésében is. A klerikális párt néhány mérsékeltebb tagja, az ugynevezett «kormányképes frakció», Jörg és Freytag vezérsége alatt elvált a fanatikus alsó papság («Hetzkapläne») és Sigl müncheni lapszerkesztő által vezérelt szélső párttól, mely az ősi bajor szabadság és dicsőség cége alatt szidta a német birodalmat, a poroszokat és a birodalmi adókat meg hadügyet s egy klerikális minta-állam alapításáról álmodozott. 1878 elején Lutz miniszter szerencsésen elsimította a kuriával a püspökségek betöltése miatt kitört viszályt. XIII. Leó a király által müncheni érsekké kinevezett Streichele-t és a többi püspököt is megerősítette. A jul. 30. megejtett birodalmi választásokban 31 klerikális és 17 liberális győzött. München is küldött - most először - klerikális képviselőket Berlinbe.

Nevezetes momentuma volt a következő időszaknak az 1879 jul. 20. megnyitott nemzetközi műkiállítás, melyet nemcsak Németországból, hanem a külföldről is tömegesen látogattak. Az 1880 jan. 7. megnyilt országgyülés alatt Pfretzschner miniszter helyett Crailsheim vette át a külügyek vezetesét, miniszterelnök pedig Lutz lett. Aug. 24. és 25. az ország megünnepelte a Wittelsbach család uralkodásának 700. évfordulóját. Az 1881. országgyülés tudomásul vette a titkos szavazást elrendelő törvényt; egyuttal a választókörök számát 47-ről 63-ra emelték, a képviselők számát pedig 156-ról. 159-re. Azóta minden 31600 lélek választ körülbelül 1 képviselőt.

Az ebben az évben megtartott választásokon is a klerikálisok győztek (még Műnchenben is), a kamarában képviselt pártok számaránya ez volt: klerikális 87, protestáns konzervativ 3, szabadelvü 69. A második kamara ismét Ow bárót választotta meg elnökének és 20 klerikális képviselő « szélső jobb párt» címen külön pártot alakított. Nov. 5. a kamara elhatározta a felekezet nélküli iskolák eltörlését, nov. 25. megtagadta a rendelkezési alapot, nov. 15. a kötelező polgári házasság eltörlését sürgette, 1882 febr. 10. pedig elvetette a dohány-monopoliumot. A miniszteriumot négyszer szavazták le egymásután, de azért megmaradt hivatalában.

Az 1883. év elejét München városának községi tanácsában előfordult mozgalmak teszik nevezetessé. A tanács klerikális többsége elvette az ó-kaéolikusoktól a Miklós-templomot és elhatározta, hogy a felekezet nélkül való városi iskolák katoikus iskolákká alakíttassanak át. A kormány csak ez utóbbi határozat ellen tiltakozott.

1884-ben már jan. 3. nyiltak meg ujra a kamarák. A klerikális párt azután törvényjavaslatot terjesztett be, mely a házasságok engedélyezése avagy tiltása kérdésében nagyban emelte a község hatalmi körét. Ezt a javaslatot mindkét kamara elfogadta. A munkások betegsegélyző egyesületéről szóló törvényt szintén megszavazták. A kamarák ezenkivül évi 5000 márkát szavaztak meg a müncheni egyetemen felállítandó katolikus történeti tanszék fentartására. Az első kamara Lutz miniszter tiltakozása dacára még azt is elhatározta, hogy a történettanítás a középiskolákban felekezetek szerint külön-külön történjék; de az első kamarában megbukott ez a határozat. Az okt. 28. megejtett birodalmi választásokon 34 klerikális, 9 szabadelvü, 3 német-haladó és 2 szociáldemokrata jelölt győzött.

1885-ben a második kamara klerikális többsége kimondotta, hogy a kat. és prot. teologusok nem kötelesek katonai szolgálatot tenni; de Feilitzsch miniszter tiltakozott a birodalom jogkörébe ütköző határozat ellen s az első kamara elvetette a határozatot. Az Oroszországgal kötött szerződést, melynek értelmében a szerződő felek az anarkista merénylettel és összeesküvéssel vádolt egyéneknek kölcsönös kiszolgáltatására kötelezték egymást, a második kamara rosszalólag fogadta. Az 1886-ik év ülésszak alatt az első kamara elvetett több klerikális irányzatu indítványt, melyet a második kamara elfogadott. A beterjesztett költségvetés a bevételeket és kiadásokat 241 millió márkában állapította meg. Máj. 26. a kormány elnapolta a kamarákat.

Néhány nappal ezután történt hogy II. Lajos király véget vetett életének. Üldözési mánia gyötörte, régóta elzárkózott a hivatalos világtól s a néptől és inasok, lovászmesterek meg testőrök társaságában töltötte idejét; máskor meg félisten gyanánt ünnepeltette magát pazarfényü kastélyaiban. A miniszterek elől elrejtőzött s a kormányzás gondjaitól irtózott. De a katasztrófát még sem a politikai, hanem pénzügyi válság siettette. Tündérpalotáinak építése és berendezése s egyéb szeszélyei rengeteg pénzt nyeltek el, elannyira, hogy 4.231044 márka évi civillistája dacára 13 1/2 millió márka adóssággal terhelte meg a kir. pénztárt. Hasztalan szólaltak fel miniszterei és saját rokonai, kik utoljára megsokalván a dolgot, többé nem hiteleztek neki. Midőn erre néhány hitelező az illeték törvényszéknél beperelte a királyt, ez irásban meghagyta minisztereinek, hogy törvényt terjesszenek a kamarák elé a kir. pénztár segélyezése érdekében. De a miniszterium a kamarák elnökeivel és a királyi család számot tevő tagjaival folytatott értekezés után máj. 5. elhatározták, hogy a király kérését nem teljesítik. Crailsheim miniszter, Törring-Jettenbach és Holstein gr. Hohenschwangau várában jun. 9. adták tudtára e határozatot a királynak, ki oly nagy haragra lobbant emiatt, hogy a követeket elfogatta és halálra itélte, a minisztereket megfosztotta állásaiktól és helyettök inasait nevezte ki minisztereinek. E hirekre Münchenből orvosokat és csendőröket küldöttek ki Hohenschwangauba s őrizetükre bizták a királyt, Gudden főorvos pedig hosszabb megfigyelés után hivatalosan kijelentette, hogy Lajos király már régóta elmebeteg. E jelentés alapján a miniszteri tanács a királyt a kormányra képtelennek nyilvánította és gyámság alá helyezte, az alkotmány értelmében pedig kormányzóságot léptetett életbe. Minthogy pedig Ottó herceg, a király egyetlen testvéröccse, 1875 óta szintén elmebeteg volt, a kormányzó hatalmat Lajos király nagybátyjára, Luitpold hercegre ruházták. E végzetes eseményekről jun. 10. értesítették a bajor népet, a német császárt és a külföldi udvarokat. Crailsheim és Gudden orvos a királyt Schwanstein várából ugyanezen a napon a Starnbergi tó partján levő Berg kastélyba kisérték. A király látszólag megnyugodott sorsában; de jun. 13. az esti sétaközben a tóba ugrott és amikor Gudden orvos utána vetette magát, hogy megmentse, őt is magával ragadta a tó mélyébe. E szörnyü esemény után Luitpold herceg jun. 14. proklamációban adta tudtára a bajor népnek, hogy mint. Ottó király helyettese immár kénytelen elvállalni a kormányzó hatalmat. Erre aztán a tisztviselők és a hadsereg hűséget esküdtek Ottónak és Luitpoldnak. Lajos tetemét jun 15. Münchenbe vitték és jun. 19. nagy pompával eltemették. A gyászos szertartáson jelen volt Rudolf trónörökös is, akire nem kevésbbé tragikus sors várakozott.

Bajorország Luitpold herceg kormányzósága alatt.

(1886 jun. 14. óta mostanig.)

A jun. 15. és 17. egybehivott kamarák az előterjesztett hivatalos akták és a miniszterek szóbeli felvilágosításai alapján szükségesnek mondták a kormányzóság felállítását és a Luitpold herceg számára kért évi fizetést (342875 márkát) egyhangulag megszavazták. Luitpold herceg jan. 28. tett esküt az alkotmányra. Jul. 1. a kamarák feloszoltak, a miniszterium pedig alkotmányos szokás szerint lemondott. Luitpold herceg azonban jul. 6. tudtára adta Lutznak és társainak, hogy nem nélkülözheti őket. A klerikális pártnak az a reménye, hogy Franckenstein b. veszi majd át az ország kormányát, füstbe ment.

Az 1887. év uj birodalmi választásokkal köszöntött be. A birod. gyülést u. i. a szeptennátus katonai javaslat elvetése miatt feloszlatták. A febr. 23. megejtett választásoknál 33 centrumpártbeli (klerikális), 13 szabadelvü, 1 német haladó párti és 1 szociáldemokrata győzött. A jun. 21. megejtett országgyülési választásokon 75 centrnmpárti, 7 mérsékelt kalolikus, 70 szabadelvü, 5 konzervativ és 1 demokrata képviselő kapott többséget.

1888. a püspöki kar által felsorolt sérelmeket a miniszterium több lényeges pontban orvosolta. A kormány kötelező igéretet tett, hogy teologiai tanszékek betöltésekor ezentul a püspökök véleményeit is kikéri s a középiskolai érettségi vizsgáknál a vallást is kötelező tantárggyá teszi, a kispapokat pedig felszabadította a katonai szolgálat alól. A placetum regium-ról azonban a kormány nem mondott le, ami fölött XIII. Leo pápa sajnálkozását fejezte ki. A klerikális centrumpárt 1889. is előállt régi követeléseivel, de a kormány a placetum regium eltörlését, a redemptorista szerzetes tanárok visszahivását és az ó-katolikus felekezet kérdésének végleges szabályozását egyelőre megtagadta.

1890. jan. 8. az országgyülés ismét egybegyült. Ez ülésszak alatt Lutz miniszter, hogy megszabaduljon a klerikális párt gyülöletétől, feláldozta az ó-katolikusokat.

A klerikális párt azonban ezzel sem érte be s egyre sürgette a placetum regium eltörlését és Lutz elbocsátását. A költségvetést, mely 280 millió márkában állapította meg a bevételeket és kiadásokat, a kamara tudomásul vette. A művészeti és tudományos célok előmozdítására kért 120000 márkából a centrumpárt a felét törölte, s egyben erősen kárhoztatta a modern festészet realisztikus irányát. De az első kamara Lajos herceg (a kormányzó fia) felszólalása után a törölt összeget megszavazta. A február 20-ára kitüzött birodalmi választások nagy izgalomba ejtették az országot. Bismarck elbocsátása, Heinleth hadügyminiszter visszalépése (Safferling lett utoda), Lutz miniszter komoly betegeskedése és az ó-katolikusok ellen megkezdett hajsza felizgatta a közvéleményt. A választásokból, melyekben a lakosság 62,%a vett részt, 33 centrumpárti, 9 szabadelvü, 2 német haladópárti, 1 konzervativ és 3 szociáldemokrata (Vollmer, Birk és Grillenberger) győzött. Hogy a klerikális agitáció még nagyobb alakot ne öltsön, a Münchenbe hirdetett katolikus gyülés helyét a kormányzó határozott kivánságára Koblenzbe tették át. Lutz máj. 31. beadta lemondását, és szept. 3. meghalt. A regensherceg Crailsheimot nevezte ki miniszterelnökké kultuszminiszterré pedig bizalmas emberét, Müller rendőrfőnököt.

Luitpold herceg 70. születésnapját sok alapítvánnyal és jótékony cselekedettel ünnepelte meg az ország. Az 1891-1893-ik évi költségvetést 306863373 márkában állapította meg az országgyülés; a megelőző években megtakarított összegeket (68 milliót) a kamara adósságok törlesztésére és középítkezésekre szánta. Sürgette továbbá a katonai perrendtartás korszerü reformját s a tényleges szolgálatnak két évre való leszállítását. Az ó-katolikusok hasztalan folyamodtak az 1890 és 91 évi rendelet visszavonásáért: Müller miniszter elutasítá őket, Reinkens ó-katolikus püspököt pedig eltiltotta a püspöki süveg és a pásztorbot használatától. A redemptorista tanárokat illetőleg Crailsheim miniszter azt az igéretet tette, hogy a szövetségi tanácsban visszahivatásukat fogja indítványozni; de a birodalmi tanács máig sem adta meg az engedélyt.

Az 1892. év költségvetését a kamarák már a megelőző évben tárgyalták le. A miniszteriumban az év folyamán nem történt semmi változás. A második kamarában most is a klerikális párté a többség s a miniszteriumnak most az a legfőbb törekvése, hogy a hetvenes évek szabadelvü törvényeiből ne legyen kénytelen feláldozni az utolsó maradványokat is. A bajor kormánynak, mint valamennyi közép-német állam kormányának, másik feladata, hogy ellensulyozza a német népben az egységért való rajongás érzelmével csodásan vegyült partikularisztikus irányzatokat és megakadályozza nevezetesen azt, hogy meglazuljanak azok a morális és anyagi kapcsok, melyeken a nemzeti egység nyugszik. Ez a helyzet a mai Bajorországban. Még kiemelendő, hogy a kegyvesztes Bismarck herceget bajor hivei julius havában tett körutja alkalmával lelkesedéssel fogadták, a régens azonban, más fejedelmek példájára, kitért előle. Ugyancsak julius havában Lajos herceg (a kormányzó fia) a leköszönt Blumenthal helyett a bajor hadsereg főfelügyelője lett. Ami a Fürstenried kastélyban őrzött Ottó királyt illeti, az orvosok nála már a javulás lehetőségéről is lemondottak.

Bajorország borászata

Bajorországban mintegy 10,000 ha. van szőllővel beültetve különösen a Franken-Bayernben, ezek közül első rendüek a Würzburg környékén termelt borok (Steinwein), melyek néha különös alaku palackokban (u. n. bocksbeutel) jutnak a kereskedésbe. Legelterjedtebb szőllőfajuk a szilváni (melyet österreichernek neveznek).


Kezdőlap

˙