Balme

(ejtsd: balm) Col de, hágó, amely a francia Savoie s Wallis között határul szolgáló Alpokon át a Mont-Blanc és Dent du Midi közt, Martignyból a Chamonix-völgybe vezet át; magassága 2,200 méter; ritka szép kilátás nyilik róla.

Balme

La- (ejtsd: bálm), falu Isére francia départementban, a Rhone folyó közelében, 600 lak. Mellette van egyike azon szép barlangoknak, amelyeket egykor a Dauphiné hét csodája közé számítottak. Bejárata egy XII. századbeli templom mellett; 20 m. magas és 21 m. széles; a barlang 800 m. hosszu, több nagyszerű stalaktitokkal ékesített teremből áll, rajta egy patak folyik keresztül, amely több vizesést és egy 200 méter hosszu tavat alkot.

Balmes

Jaime (Jakab Lucián, spanyol filozofus, szül. Vich-ben Cataloniában 1810., megh. 1848. Az egyházi rendbe lépett és szülővárosa kollegiumában tanári állást nyert. Résztvett hazája politikai és vallási harcaiban, tiltakozott az egyházi javak eladása ellen s ezek következtében Espartero száműzte. Espartero bukása után hetilapot alapított Madridban: El Pensiamentos de la nacion (A nemzet gondolata), a liberális gondolatok elleni harcra. Számos filozofiai művet is irt: Corso de filosofia elemental 1837, El Criterio 1845, Filosofia fundamental 1846, el Protestantismo comparado con el Catolicismo en sus relaciones con la civilisacion Europea. 1848, B. az uj katolikus iskolának metafizikusa. Nem eredeti, nem önálló, a spiritualisztikus filozofusokból veszi ekletikus módon tételeit. Az észt a hit alá rendeli, de mint a filozofiai tanulmányoknak Spanyolországban sikeres felélesztője, helyet követelhet a század filozofiai mozgalmaiban. Magyar fordításban: Az egyház érdemei a rabszolgaság eltörlése körül. Fordította a pesti növendék-papság magyar ískolája. (Pest 1854, XVIII. évf: Emich G.).

Balmica

(növ.), a nógrádmegyei palócság nyelvében a szamóca.

Balmoral-castle

(ejtsd: bajmorel-kászl), l. Ballater.

Balmung

Szigfrid kardjának neve; l. Nibelungok.

Bálna

a cetek családjába (Balaenidae) tartozó emlősállat, L. Cetek.

Balneográfia

(gör.), gyógyfürdőknek leirása s ásványvizek jellemzése. Ma divó elnevezése ezen ismereteknek a Balneologia.

Balneologia

(gör.), az orvostudományok azon szaka, mely a gyógyfürdők gyógyhatásának és alkalmazásának tanulmányozásával foglalkozik. Tágabb értelemben minden a gyógyfürdőkre vonatkozó ismeret is értetődik a balneologia név alatt. V. ö. Dr. Boleman l. Fürdőtan. 1887. Bpest.

Balneologiai egyesülete

a magyar szent korona országainak. 1890. Budapesten létesült, s célja a magyar szt. korona országai fürdőinek emelése, ismertetése, azok viszonyainak javítása. Székhelye Budapest. Évenként kongresszusokat tart, melyeken magyar fürdőkre vonatkozó tudományos felolvasásokat tartanak. Az előadások az egyleti évkönyvben látnak napvilágot. Az egyesület elnöke dr. Tauffer Vilmos egyet. tanár, főtitkára dr. Löw Sámuel.


Kezdőlap

˙