Beattie

(ejtsd:bíti) James, skót filozofus és költő, szül. 1735 okt. 25. Lawrencekirk-ban, Kincardine grófságban, megh. 1803 aug. 18. Előbb teologiát tanult, később filozofiát; 1760 óta az erkölcsfilozofia tanára Aberdeenben a Marishal Collegeben. Utolsó éveit két fia halála folytán távol a világtól mély melankóliában töltötte. B. mint költő is hirnévre tett szert.

Beatus

(lat.) a. m. boldog. B. ille qui procul negotiis, boldog az, aki távol él a világ zajától. (Horatius).

Beatus

l. szent, remete, az V. században élt. Eleinte Nantesban hirdette sikerrel az evangéliumot, majd Vendômeba ment, s később Vendôme közelében magányba vonult, ahol a legszigorubb önmegtagadásban élt haláláig. Holttestét később Laonba szállították és a székesegyházban helyezték el, majd a még most is létező plébánia-templomot építették tiszteletére; 1564-ben az ottani Szentháromság temploma is kapott testéből. 2. B., áldozópap, a VII. században élt a Trier mellett elterülő vadonban a legszigorubb önmegtagadások között s u. o. halt meg 657. Holttestét Trierben a bold. Szűzről cimzett templomban helyezték el, majd később a Koblenz mellett levő hegyen felállított karthauzi-kolostor templomába szállították, és a hegyet róla szt. B.-hegynek nevezték el.

Beaucaire

(ejtsd: bóker), járási székhely és kereskedő város Gard francia départementben, a Rhône jobb partján, a B.-ből Aigues-Mortesbe vezető csatorna kiinduló pontján (1886) 9824 lak., vászon- és gyapjuszövéssel, kötélgyártással és kalapkészítéssel; Franciaország leghiresebb vásáraival. Ezen, jul. 15-28-ig tartó vásárok alapját 1217. VI. Rajmond Toulouse grófja vetette meg; most mintegy 100,000 embert gyüjtenek B. falai közé; a forgalom főcikkei: selyem és selyemáru, sál és egyéb kelme, bor, déli gyümölcs és olaj. A város belseje komor, de környéke szép: legkiválóbb épülete a Szt. Pálról elnevezett gót templom. Erődjének romjai maig is láthatók. B. a rómaiak Ugernuma. Szép erődje, melyet Richelieu romboltatott le, gyakran volt a pápák lakóhelye.

Beaucaire

de Péguillan (ejtsd: bóker d'pegijon, lat. Belcarius Peguillio) Franpois, történetiró, szül. Cresteben Bourbonnais 1514., megh. Cresteben 1591. vagy 1593. Elkisérte a lothaiai bibornokot Rómába és a tridenti zsinatra. A reformok kérdésében nagy buzgóságot fejtett ki a kuria merev magatartásával szemben. 1566. metzi püspök lett. Főművében, mely 1625. Lyonban Rerum gallicarum commentarü c. alatt jelent meg, részrehajlatlansággal szabadelvüséggel és alapossággal tárgyalja az 1461-1580-ig terjedő hazai eseményeket

Beaucaire-csatorna

e csatorna Franciaországbán Beaucaireből indul ki és Aigues-Mortesig vezet, hossza 78 km., 2 m. mély hajók járhatnak rajta. Összes forgalma 55,000 tonna. 1828. nyitották meg.

Beauce

(ejtsd: bósz), Franciaországnak a Loire és Közép Szajna közt fekvő vidéke. Külön története alig volt: területén állottak Chartres, Blois, Dunois, Vendombis, Dreux stb. grófságok. B. egyhangu, fátlan, de gazdag termékenységü vidék; «Franciaország magtára». Ma Eure-et-Loire, Loiret, Loir-et-Cher és Seine-et-Oise départementok közt oszlik meg.

Beauchamps

(ejtsd: bósámp ), Alfonse de B., francia történetiró és publicista, szül. Monacoban 1767., megh. Párisban 1832. jun. 1. 1784. szárd szolgálatba lépett, melyet azonban a franciákkal kitört háboru alkalmával odahagyott és mint gyanus Cevaban fogva tartatott. 1793., szabadon bocsáttatása után Párisba sietett, hol a rendőrségnél nyert alkalmazást; később a sajtó felügyeletével megbizott hivatalban működött. Mivel Histoire de la Vendée des Chouans (megj. 1806. 3 köt. 4. kiad. 1820) cimü rövid idő alatt rendkivül elterjedt munkájában, Fouché néhai társa kegyetlenségeit nyiltan leleplezte, a kormány elfogatta és Reimsba számüzte. a restauráció után a Bourbon-kormány kis nyugdijban részesítette.

Beaucourt

(ejtsd: bókur) falu a francia Belfort territóriumon, 7 km.-re Delletől, (1886) 4439 lak., jelentékeny óraiparral, elektromos lámpagyárral.

Beaucourt

Gaston Lajos Emanuel du Fresne, marquis de, francia érdemes történetiró, szül Párisban 1833 jun. 7. Irói pályáját egy röpirattal kezdte meg, melyben Martin Henrik francia története, nevezetesen annak az orleansi szűzről szóló része és egész felfogása fölött kritikát mondott. Követte ezt Un dernier mot á M. Henri Martin c. utószó (1857). Azután VII. Károly korának megirását tüzte ki életének feladatául. Miután a Charles VII. et Louis XI. d'apres Thomas Basin (1860) és a La chronique de Mathieu d'Escouchy (1863-64 2 köt.) c. előmunkálatokat közzétette, hozzáfogott főmunkájának megirásához, mely Histoire de Charles VII. c alatt 1881-91-ig 5 kötetben megjelent és melyet az akadémia a Gobertdíjjra méltatott. E műben VII. Károlyt kedvezőbb szinben tünteti fel, mint a régibb irók. Egyéb művei még: Les Cartiers (1869) és Madame Elizabeth d'apres sa correspondence (1864) c. munkák is. Ő indította meg végül a Revue des questions historiques c. folyóiratot, s ennek 1872-75. évfolyamában tette közzé a Charles VII., son caractere c. cikksorozatot, 1868 pedig megalapította a Société bibliographique-t. Legujabb dolgozatai L'entreprise de Charles VII. sur Génes et sur Asti. (Rev. d. quest. histor. 1887. 42 köt.) V. ö. Grande Encyclopédie V. 1011.


Kezdőlap

˙